Megszakadt Leclerc győzelmi sorozata a virtuális F1-es versenyben

2020.05.04.
A verseny - a korábbiakhoz hasonlóan - ismét rengeteg küzdelmet, nagy párbajokat, temérdek előzést és több "balesetet" hozott. A 36 körös viadalon Albon (Red Bull) mögött másodikként George Russell (Williams), míg harmadikként Leclerc (Ferrari) végzett. Az előző két futamon első monacói egy 3 másodperces büntetés miatt csúszott vissza egy helyet, egyébként a verseny során végig harcban volt a győzelemért, Albonnal 23-szor előzték meg egymást oda-vissza. A dobogósok mellett további három aktív F1-es pilóta indult a viadalon: Antonio Giovinazzi (Alfa Romeo), Lando Norris (McLaren) és Nicholas Latifi (Williams), de részt vett rajta többek között a korábbi F1-es pilóta, Ralf Schumacher fia, a 19 éves David Schumacher is, aki a 11. helyezett lett.   Ez már a negyedik virtuális futam, amelyet a koronavírus-járvány terjedése miatt el sem kezdődött Forma-1-es idény szünetelése alatt rendeztek. A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt elhalasztották, míg a monacóit és a franciát törölték. Az első futam így július 5-én az Osztrák Nagydíj lehet, ami után következne július 19-én a Brit, majd augusztus 2-án a Magyar Nagydíj.
Címkék: 

Q-Service – Járványban is működik a hálózat

2020.05.04.
A járvány szinte minden gazdasági ágazatban érezteti hatását. Sajnos nem maradt következmények nélkül a járműjavítás sem, erről nemrégiben jelent meg írásunk. A Q-Service hálózatról, annak tagjairól és szolgáltatásairól az Autószektor olvasói rendszeresen olvashatnak – itt a lista. Most újra felkerestem Piri András üzletág vezetőt, hogy számoljon be a vírushelyzetben bevezetett intézkedésekről – meglepő listát tárt elém. A szervizeket nem kell bezárni A kormányzati intézkedések nyomán életbe lépett korlátozások nem érintik a járműfenntartó vállalkozásokat, azok továbbra is, korlátozások nélkül nyitva tarthatnak. Igen ám, de az ügyfelek száma sok helyen nagyon visszaesett. Persze van néhány kivétel, ahol nem csappant meg jelentősen a javítást igénylők száma. Ezeken a helyeken viszont ebben az időszakban némi előnyt jelent, hogy sokkal rövidebb határidőkkel tudják elvállalni a munkákat, ami az ügyfelek szempontjából örömteli hír. Safety first, Azaz a biztonság mindenekelőtt. Az, hogy nyitva lehet a szerviz, nem jelentheti azt, hogy változatlan formában működik a szolgáltatás. A szervizeknek a Q-Service központja a vírushelyzet idejére érvényes biztonsági ajánlásokat adott ki, amelyek elsősorban az érkező és távozó járművek fertőtlenítéséről szól. A legtöbb szervizben rendelkezésre áll a hirtelen nagy hírnévre szert tevő ózongenerátor berendezés. Ez az eszköz a beszívott levegőt előbb megszűri, majd két lépésben a levegő oxigéntartalmát felhasználva O3 molekulát, vagyis ózont állít elő belőle. Az eljárásról már olvasható magyarázó cikkünk az Anyukám is érteni fogja rovatunkban. A szervizben dolgozók egészségének megvédése érdekében az érkező autókon minden esetben elvégzik fertőtlenítést. A kulcsokat is úgy veszik át, hogy azokat fertőtlenítő hatású szerrel kezeik. A javítás csak ezután kezdődhet el! A munka végeztével pedig az ügyfél érdekében végzik el még egyszer a fertőtlenítést. Ezekért a szolgáltatásokért külön díjat a szervizek nem számolnak fel. Személyes kontaktusok minimalizálása A munkaterületre, a szervizállásokhoz, aknák, emelők közelébe eddig sem mehettek az ügyfelek a biztonsági előírásoknak megfelelően. Ebben az időszakban viszont az ügyfelek számára kialakított váró helység is üresen marad. A műhelyben tehát csak az alkalmazottak tartózkodhatnak, ők is fokozott higiénia előírások betartásával. Fentiek miatt fontos, hogy a Q-Service hálózat tagjaihoz kötelező az előre (nem személyesen) egyeztetett látogatási időpont megléte. Ezzel elkerülhető az ügyfelek találkozása, ami még akkor is kerülendő, ha az csak a szerviz előtt, nyílt térben lenne lehetséges, és így tud a szerviz is egy ügyféllel hatékonyan foglalkozni.

A napi fertőtlenítés új munkahelyeket teremtett a GreenGonál

2020.05.04.
A veszélyhelyzet kihirdetése előtt egy nappal szigorított fertőtlenítési protokollján a GreenGo e-carsharing szolgáltató Budapesten, majd két napra rá Prágában is fokozott takarítást rendelt el. Ennek során a felhasználók által gyakran érintett felületeket (többek között a kormányt, külső és belső kilincseket, sebességváltót, kéziféket, gombokat) fertőtlenítik. A folyamat ma már az applikációban is nyomon követhető a budapesti felhasználók számára: április 1-jétől megjelenítik az autók fertőtlenítésének időpontját egy csepp markerrel, mely 24 órán keresztül látható. A fertőtlenítést követően egy újrahasznosított papírból készült bilétát is elhelyeznek az autó kormányán vagy visszapillantó tükrén, jelezve ezzel is, hogy frissen takarított járműbe ülhet a felhasználó. Míg az appban látható marker a fertőtlenítés időpontját jelzi 24 órán keresztül, a bilétával biztosra mehet a sofőr, hogy ő a fertőtlenítést követő első bérlő. Az autómegosztó azonban felhívásban kéri ezen felhasználóit, hogy ezeket a bilétákat beszállás után helyezzék el a kesztyűtartóban, ezzel biztosítva a rendszer átláthatóságát. A GreenGo saját sofőrjein túl egy 8 fős csapat dolgozik azon, hogy minden nap a lehető legtöbb autó fertőtlenítését elvégezzék, számukra kesztyűt és maszkot is biztosít az autómegosztó. A járművek fertőtlenítése új munkaerőt igényelt. Az új protokoll bevezetésével olyanoknak is tudtak munkalehetőséget biztosítani, akik a járványhelyzet miatt vesztették el korábbi állásukat. A fertőtlenítést a parkolás helyszínén végzik, így egy-egy autó csak rövid időre esik ki a forgalomból, és a takarítás után azonnal elérhetővé válik az applikációban. A GreenGo felhívja a figyelmet arra, hogy a fokozott fertőtlenítés nem biztosít teljes védelmet a vírusokkal, kórokozókkal szemben. Azért, hogy a greengózás járványügyi szempontból is biztonságos maradhasson, arra kérik a felhasználóikat, hogy használjanak kesztyűt és maszkot a bérlésekkor.
Címkék: 

Az év közepére megduplázza sanghaji üzeme termelési kapacitását a Tesla

2020.05.04.
Az üzem az elmúlt év végén napi 280 autót, azaz hetente közel kétezret gyártott. Az üzemben az idei első negyedévben csak a Model 3 típus "standard" hatótávú változata készült, a rendelhető kínálatba áprilisban már felkerült a nagy hatótávú és a nagy teljesítményű verzió is. A Tesla közleménye szerint a második negyedévben felfuttatják a Model 3 gyártását és gyártósorokat telepítenek a 2021-től kapható Model Y SUV összeszereléséhez is. A Tesla a múlt héten pénteken csökkentette a standard Model 3 árát 303 ezer jüanról (39 ezer euró) 271 ezer jüanra (35 ezer euró) a kínai kormány új támogatási feltételeinek való megfelelés érdekében.
Címkék: 

Maximális kapacitással működik a fővárosi tömegközlekedés az érettségik alatt

2020.05.04.
Május 4-től május 21-ig újra a járványhelyzet előtt megszokott tanítási időszakban érvényes menetrend szerint indulnak a járatok. Ez azt jelenti, hogy mintegy 200 járművel több közlekedik majd, mint az elmúlt hetekben, amikor tanszüneti menetrend szerint közlekedtek a BKK járművei - közölte korábban a BKK. Arra tekintettel, hogy a vizsgaidőszak első hetében tartják a legtöbb érettségit, ezen a héten, péntekig a legtöbb fővárosi vonalon körülbelül 9 óráig meghosszabbítják a reggeli csúcsidei sűrűbb járatkövetést.

Ismét segítettek a balatoni vízirendőrök

2020.05.04.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ügyeletére 2020. május 2-án délben érkezett segélykérés szerint a Balatonakali előtti vízterületen egy horgász csónakjának elektromos motorja elromlott, az evezője pedig a vízbe esett. Az egyenruhások a mentést haladéktalanul megkezdték, a csónakot vontára vették és vezetőjével együtt a partra vitték. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!
Címkék: 

25-30 százalékkal esett vissza az üzemanyag-értékesítés Magyarországon

2020.05.04.
A főtitkár elmondta, a kínálattal nincsen gond, hiszen olaj van bőséggel, viszont az üzemanyag-kereslet Magyarországon is jelentősen visszaesett a töltőállomásokon. Hozzátette, a fent említett számok átlagos visszaesést takarnak, de voltak olyan töltőállomások, ahol sokkal nagyobb mértékben csökkent a bevétel. Volt olyan - autópálya mentén álló - benzinkút, ahol egy nap alatt egyetlen autót töltöttek fel. Ezért normális, hogy van olyan országos hálózat, ahol optimalizálnak, vagyis időszakosan bezárnak kutakat. Ezen hálózatok között megemlítette a Shellt és a Molt. Inkább az a jellemző - tette hozzá Grád Ottó -, hogy rövidített nyitva tartással működnek a kutak, ezzel is csökkentve a veszteséget.  

Svájci autópiac: innen már csak felfelé vezet út?

2020.05.03.
Az Auto-Schweiz autóipari statisztikai intézet kimutatása szerint az idén áprilisban 9382 új autót helyeztek forgalomba Svájcban, 67,2 százalékkal kevesebbet mint az elmúlt év azonos havában. A 70-es évekbeli olajválság óta nem volt rá példa, hogy egy hónapban 10 ezernél kevesebb autót helyeztek volna forgalomba az országban. Az év első négy hónapjában a visszaesés 35,6 százalékos volt, 64,8 ezer autót helyeztek forgalomba, 2019 azonos periódusában pedig 100,7 ezret. A járványügyi korlátozások márciusi bevezetése óta az autókereskedők naponta 800 autóval kevesebbet adtak el mint egy évvel korábban. Az Auto-Schweiz az idén 240 ezer új autó forgalomba helyezésére számít Svájcban, 23 százalékkal kevesebbre a tavalyinál. A 2020-as év ezzel a svájci autópiac elmúlt négy és fél évtizedének a legrosszabb éve lesz.
Címkék: 

Köszi, Tavares - Peugeot 508 SW GT teszt

2020.05.03.
Sokaknak megmutattam. Mert mindenkit érdekelt. Legalább olyan érthetetlenül álltak a jelenség előtt, mint én, amikor először leesett, hogy megannyi prémium autós csalódás után éppen egy Peugeot 508 SW mellett süthetem el hangzatos dicsérő mondataimat. Egyszer például éppen francia autórajongó barátommal beszélgettünk róla estébe menően, közben a szemeim a vonalait fürkészték, ahogy megtörik, és különböző színeket vesz fel a vörös fényezés, és akkor döbbentem rá, hogy a franciák valami maradandót alkottak. No, nem csak dizájn szempontból, noha az is kulcsszerepet játszik az új 508 SW esetében. Mégis ki tudna elmenni egy ennyire jól súlyozott formavilág mellett? Tekintetek követték bármerre jártam, az emberek orra az ablakon csattant, úgy bámulták. Igen, pontosan így kell kinéznie egy kombinak. Nem tudnék belekötni egyetlen részletébe sem, pedig esküszöm, hogy nagyon, de nagyon sok időt töltöttem a nézésével. Ömlik belőle a stílus, miközben a múltat dicsőíti, hiszen nem titkoltan visszanyúltak a múltbéli legendás formai jegyeikhez, amik még az olyan apró részleteken is visszaköszönnek, mint az 508 felirat betűtípusa. A sötétített hátsó lámpa, és a táncoló fények például nagyon 80-as évek. Van mire büszkének lenniük, és most még egyszer, utoljára a világ orra alá dörgölik: nem felejtünk. Dacból készült, ahogy az autóipar legnagyobbjai szinte mind. Tudták, hogy a felső-középkategória végső kihalása előtt az 508-nak még egyszer utoljára nagyot kell szólnia, a lehető legnagyobbat, akkor is, ha vesztenek rajta. Jó autót akartak csinálni, nem múlandó divatterméket és ez a hozzáállás mostanra egyre inkább kikopik az autóiparból, többek között az egyre nagyobb nyomásnak köszönhetően mind szabályozási, mind vásárlói oldalról. Úgyhogy most kell kihasználni az esélyt, hogy egy olyan autószerető zseni ül a PSA élén, mint Carlos Tavares, és most kell lecsapni a – talán – utolsó jó Peugeot-kra. Hiszen az új 508 egy jó autó. Egy nagyon jó autó! Amíg az 508 legtöbb versenytársa csak túlél ebben a hanyatló szegmensben, addig a Peugeot nem spórolt ki semmit, és ezt nagyon tudom értékelni. Teleszkópos a motorháztető, belső oldalán hangszigetelés, az utastérben érintős lámpák, duplán megvilágított piperetükrök, az eldugott helyeken is puha szőnyeg. A csomagtérben is két lámpa világít, egy mozdulattal billenthető a hátsó üléssor, és a két irányba tologatható roló is okos részlet. Hidd el nekem: ezek az apró odafigyelések, finomságok, átgondolt részletek, igenis számítanak, ezektől lesz végül az az érzésünk, hogy egy minőségi terméket vettünk a pénzünkért. Persze ráfoghatnánk, hogy könnyű dolgom volt, ez ugyanis egy GT, tehát az 508 modellkínálatának csúcsa. Onnan tudod, hogy ki van maxolva egy tesztautó, hogy van rajta tetőablak is, és hát ezen volt. Az viszont koránt sem volt egyértelmű korábban egy Peugeot-ban, hogy egy digitális műszercsoporton figyelhetjük, ahogy a hőkamerás éjjellátó kamera bekeretezi a gyalogosak. Hogy tessék? A legtöbben meglepődnek, hogy itt tart a Peugeot. Nekem újságíróként nem kéne, de ez azért engem is lenyűgözött. Olyan sötét helyeken vett észre, fekete kabátos gyalogosokat, ahol én biztos, hogy nem észleltem volna őket. És azt meséltem, hogy saját magától lejön az autópályáról? Nem is tudom, hogy volt-e nálam valaha olyan autó, amelyik képes volt ennyire tisztán végigterelni magát az M5 soroksári kihajtóján, ami két elég komoly kanyarból is áll. Pedig alapvetően nem is erre találták ki a kettesszintű önvezető rendszereket, hanem az egyenes vonalú mozgásra az autópályákon, de a Peugeot-é ezt is tudja. Különösen tetszik, hogy semmit sem rejtettek el, az önvezető rendszer működése is nagyszerűen követhető a digitális műszerfalról: először felismeri a sávokat, majd az előttünk haladó autó tempóját, nekünk elég beállítani a kívánt tempót, és onnantól tulajdonképpen magától kormányoz, fékez vagy gyorsít, persze a kezünket a kormányon kell hagyni. Mármint tényleg! Ne legyünk buta amerikai Tesla tulajok! Amivel viszont végleg lekenyerezett, az a könnyed hajtáslánc. Amikor csak felsóhajtasz, hogy: VÉGRE. Egy éve kerestem ezt az érzést. Pedig régen lehet, hogy azt mondtuk volna a Peugeot 8-fokozatú automatájára, hogy középszerű, de mostanra annyira félrecsúszott valami az autóiparban, hogy kirívóan nagyszerű élmény volt újra egy jó automatát próbálni. Nem rángatott, nem hozott kellemetlen helyzetekbe a kereszteződésekbe, mert súlyos másodperceket késik, egyszerűen csak tette a dolgát a jó öreg, hagyományos bolygóműves Aisin szerkezet. Valahogy az újkori Peugeot-k leggyengébb pontja, a futómű is egész jól sikerült az 508 alá. Talán az alacsonyabb építés teszi, de ez a futómű nem billegett, helyette példásan rátámasztott a kanyarokra. A GT változatokhoz egyébként alapáron járnak az állítható lengéscsillapítók is, de nem éreztem mérvadó különbséget a menetmódok között. Általánosságban feszes, de mégis jólesően kényelmes a futás. Azért ezekkel az óriási felnikkel, és a peres gumikkal megszólaltak néha az úthibák, de az lett volna csoda, ha nem így lett volna. Simán lehet, hogy az 1,4 tonnának köszönhető, de én sokkal inkább a részecskeszűrőkre tudom fogni, hogy kevésbé érződött 225 lóerősnek az 1,6-os PureTech turbómotor, pedig jelenleg ez a legerősebb benzinmotor az 508-as kínálatában. Ezt teszik az egyre szigorodó normák. Ettől függetlenül a karaktere kellemes, csak forszírozásra hallatszódik be a motorzúgás, és szerintem a 8 literes fogyasztás is viszonylag logikus egy ekkora testből. Egészen pontosan 4,778 méteren terül el, így nem csak elöl, de hátul is bőséges a hely. Például okos vájatokkal oldották a fejteret is, pedig első ránézésre szűkös a helyhatás a ránk építkező műszerfal és ajtóborítások miatt. Ha idáig eljutottál a tesztben, talán már érted, hogy leadáskor miért adtam neki még két utolsó tető-pacsit, miért simogattam végig többször is, és miért néztem rá vissza félig könnyes szemekkel. Ilyen nagyszerű összhangot drágábban sem találsz. Konfigurátor szerint 13,8 millióról indít a benzinmotoros 508 SW GT. Ezért már emberes ellátmányt, sok-sok lóerőt, de mindenekelőtt a keret nélküli ablakok szívdöglesztő életérzését kapjuk. Miközben minden az SUV-k, villanyautók, vagy ezeknek a keresztmetszetéről szól, a Peugeot a háttérben piacra dobta a legmenőbb szedán és kombi párost, amit mai fejjel el lehet képzelni. Éljünk vele, amíg lehet!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója