Michelisz egyszer állhatott dobogóra Szuzukában

2018.10.28.
Honlapjának beszámolója szerint a Hyundai-csapat magyar pilótája Szuzukában előbb a kilencedik, majd a harmadik, végül a 11. helyen végzett, ezzel összesen 17 pontot szerzett, és 212 ponttal a hetedik helyen áll. A világkupa idei utolsó versenyhétvégéjére november közepén kerül sor Makaóban.

Gyalogost gázoltak - torlódás a pesti rakparton

2018.10.28.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint eddig tisztázatlan körülmények között egy motoros elütött egy gyalogost a rakparton, a Március 15. térnél. Az elsődleges információk szerint a gyalogos megsérült. A helyszíni szemle és a műszaki mentés idejére a Jane Haining rakparton torlódásra kell számítani. A rendőrök azt kérik, hogy a balesettel érintett útszakaszt kerüljék el.

Tóbiás és Balambér bringás kalandjai az őszi utakon

2018.10.28.
(kép: kerekparlog.blog.hu) Alkalmazkodj az útviszonyokhoz Ez nem csak alacsonyabb sebességet, de fokozott figyelmet is jelent. Érdemes kerülni a hirtelen lassítást, éles szögben való irányváltást. A hirtelen fékezésnél blokkol a kerék, és irányíthatatlan lesz a jármű, főleg ha az első kerék blokkol. Havas terepen hasznosabb a vastag kerekű bicikli, és az se baj, ha nem olyan magas az ülés, a súlypont így alacsonyabban van, ezért kisebb az esélye, hogy kicsúszik a bringa. Világítás délben is kellhet Télen korán sötétedik, ezért érdemes lámpát vinni, amit hóesésben még a déli órákban is jó ötlet bekapcsolni, mert megtöri a monoton szürkeséget. Bénázik a gyalogos és az autós is Számítani kell arra is, hogy a gyalogos is könnyebben elesik, és az autós is könnyebben megcsúszik, lassabban áll meg. Az út szélén felgyülemlő latyakban, illetve feltorlaszolt hóban könnyedén el lehet akadni, így ezeket a részeket kerülni kell. Amikor inkább ne kerékpározz, és amikor indulj hamarabb  Ónos esőben nem érdemes kerékpározni, akkor még gyalogolni sem biztonságos. A friss hó ellenben nem annyira veszélyes, igaz, az alatta lévő jégborda megvezetheti a kereket. Érdemes kicsit korábban elindulni a váratlan akadályok miatt.  Vigyázni kell  csúszós falevelekkel (kép: vaol.hu) Majd ha fagy Extrém fagynál fagyás jelentkezhet a váltónál, erre ügyelni kell. A felverődő sós latyak és nedvesség a láncnak nem kedvez, érdemes letakarítani, és beolajozni. A lakat is befagyhat, ezért kulcslukkal lefelé kell fordítani, hogy ne csurogjon bele a víz.  Öltözék Állítólag sosincs rossz idő, csak nem megfelelően felöltözött biciklis. Térdmelegítőnek egy pár levágott végű zokni is megteszi, a farmer alá pedig fel lehet venni melegítőt, harisnyát (nyilván lányoknak). A gyenge pont a kesztyű, egy átlagos darab -4 foknál már kevés, de egy jobb síkesztyű jobban véd. Mivel a biciklis mozog, menet közben hőt fejleszt, így ha megfelelő a szigetelés, akkor nem lehet fázni a biciklin, és az izületek is védve vannak. Nagy biciklis városokban télen is tömegek tekernek, pedig például Koppenhága sem arról híres, hogy mediterrán lenne a klímája. Ősz Ősszel is a sötétedés, és a lehullott falevelek – főleg a vizesek– okozhatnak gondot. Talajmenti fagynál foltokban fagyhat fel az út, így néhol tapad, néhol meg csúszik. Tél A téli időszak velejárója, hogy kevesebben bicikliznek, többen autóznak, ezért egyrészt nagyobbak a dugók, másrészt kevésbé figyelnek a kerékpárosokra. Ezzel főleg a szeparált bringautaknál érdemes számolni. Hetejen belül leeshet az első hó (kép: origo.hu) Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!  

Teljesen leállt az áruszállítás a Dunán

2018.10.28.
Bencsik Attila, a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke az adásban elmondta, hogy már júliusban is alacsony volt a Duna vízállása, de azóta a helyzet tovább romlott, és a hajóforgalom szinte teljesen leállt. Ilyen hosszan tartó alacsony vízállásra évtizedek óta nem volt példa, a Duna és a Rajna felső szakasza is alig hajózható – mondta. A fuvarozók a hajók szállítási kapacitásának, az úgynevezett hordképességük negyedét, ötödét képesek kihasználni, és csak akkor indulnak el, ha a fuvaroztatók a teljes költséget kifizetik – fogalmazott. Ebben a helyzetben a megbízók a közútra terelhetik át a szállítmányokat, és ez a fuvarköltségek duplázásával jár, de nem minden árutípus bírja el a magasabb költségeket – tette hozzá. A hajózásban jellemzően tömegárukat szállítanak, így acélipari alapanyagokat, gabonát, műtrágyát, túlméretes rakományokat, illetve nem határidős árukat – mondta Bencsik Attila, aki hozzátette, hogy a jelenlegi helyzet komoly károkat okoz mind az exportban, mind az importban. Pályafelújítások miatt a vasút nem alternatíva A kiesett áruforgalmat a vasúti áruszállítók sem tudják kielégíteni, mert Közép-Európában és Magyarországon is nagyszabású pályamunkák vannak folyamatban – közölte Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria igazgatóságának elnöke. A Dunaferr esetét hozta fel példaként. A dunaújvárosi vasmű a vasúti szállítás nehézsége miatt tavaly 5000, míg idén 400 000 ezer tonna nyersanyag beszerzését tervezte folyami úton, de az alacsony vízállás miatt ennek nagy részét nem tudta lehívni, ami komoly költségveszteséget jelent– tette hozzá. Idén a vasútnál a pályazárak és a felújítási munkálatok miatt 60 százalékkal megnőtt a fuvar lebonyolításához szükséges menetidő. Az olyan tömegárukban, mint a vasérc, acél, gabona a vasút egyébként sem lenne versenyképes alternatíva – mondta. Kovács Imre érzékeltette az egyes fuvarmódok által szállított árumennyiség közötti különbségeket. Amíg egy uszályon 1000–1200 tonna árut lehet szállítani, addig tehervonaton ennek töredékét, és egy hajó négy uszályt is képes vontatni egyszerre. Reményét fejezte ki, hogy a vasúti munkák befejeztével, egy-két év múlva lényegesen jobb helyzetben lesznek majd a vasúti  árufuvar-szervezők. Nem váltja ki a folyami szállítást a közút sem A vízi áruszállítás kiváltását firtató kérdésre Bencsik Attila elmondta, hogy már most is megfigyelhető, hogy százezer tonnányi tömegáru „utazik” a közúton, megbénítva az autópályák forgalmát. Véleménye szerint ez nemcsak Magyarországon, de Nyugat-Európában is jellemző, és várhatóan a következő évtizedekben is ez lesz a meghatározó. Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestületének (NiT Hungary) főtitkára szerint a közúti áruszállítás nem jelent alternatívát a folyami hajózás kiváltására, mivel egy kamion csak 24-26 tonna áru szállítására képes. A fuvarozóknál is nagy a kapacitáshiány, nincs elég munkaerő, de ami súlyosabb probléma, hogy a tömegáruk szállítását csak speciális járművekkel lehetne megoldani. Ezekből csak meghatározott számú áll rendelkezésre, és a fuvarozóknak a magas költségek miatt rövid távon nem éri meg befektetni. Lehetőség van arra, hogy egy-egy tonnával a megengedett súly felett szállítsanak a fuvarozók, de ez sem oldaná meg a helyzetet – mondta Dittel. Veszteséget szenvednek a megrendelők Kovács Imre kifejtette, hogy a megrendelők jelentős veszteséget szenvedhetnek el, ha nem érkezik meg a szükséges alapanyag, és ez leálláshoz vezetne, példaként a Dunaferrt említette. A kisebbik rossz a szállítás költségének emelkedése, a vasút esetében 15-20 százalékos árkülönbségről van szó a folyami szállítással szemben. A közúti szállítás pedig még ennél is drágább – hangzott el az adásban. A jövő kihívásait értékelve elmondta, hogy a vasúti árufuvarozásban a forgalom 80 százaléka nemzetközi, de hasonló az arány a közúti árufuvarozásban is. A dunai hajózhatóság a vízállás mellett számos megoldandó feladatot rejt, így például a kikötők fejlesztését – mondták a szakértők. A vasúti pályaépítések nélkül idén plusz egy tonna szállítási kapacitást tudtak volna átvenni. A magyar piac egyik legnagyobb szereplője, a Rail Cargo évente 33 millió tonna árut szállít – mondta Kovács Imre. Kifejtette, hogy az elmúlt évtizedekben természetes munkamegosztás alakult ki az egyes szállítási módok között, hogy mit lehet vasúton, közúton vagy vízen szállítani. A szállításhoz szükséges idő is fontos tényező, ami hajóval három hét, az vasúton egy hét, de közúton pár nap, ugyanakkor a költségek ezzel fordított arányban növekednek.

Káosz a brüsszeli repülőtéren

2018.10.28.
A légikikötő szóvivője arról számolt be, hogy a vasárnapi 550 járatból mintegy 150-et töröltek, ami a körülbelül 74 ezer utas több mint negyedét érinti. A munkabeszüntetés azt a nagyjából harminc légitársaságot érinti, amelyeknek a poggyászkezelését az Aviapartner földi kiszolgálócég végzi. Közöttük van a British Airways, az Easyjet, az Etihad, a KLM, a Ryanair és a Turkish Airlines is. A rossz munkakörülmények és a konzultáció hiánya miatt meghirdetett sztrájk csütörtök este kezdődött. Az utasoktól azt kérték, hogy indulás előtt ellenőrizzék a repülőtér honlapján, indítják-e a járatukat, érkezzenek a szokásosnál korábban, és ha lehetséges, csak kézipoggyásszal utazzanak. Az Aviapartner vezetői vasárnap ismét tárgyalóasztalhoz ülnek a cég munkatársainak érdekeit képviselő szakszervezetekkel. Szombaton 110, pénteken pedig 130 légijáratot kellett törölni a csomagkezelést végzők spontán munkabeszüntetése miatt. A Zaventem a legnagyobb forgalmat lebonyolító repülőtér Belgiumban, tavaly 25 millió utast fogadott, szemben a második legnagyobb, bár ugyancsak főként Brüsszelt kiszolgáló Charleroi 7 millió utasával - írja az MTI.

Közlekedési táblát rongált - elfogták

2018.10.28.
A Tiszakécskei Vagyonvédelmi és Bűnmegelőzési Alapítvány diszpécsere 2018. október 13-án éjjel bejelentést tett a helyi rendőrségen, mert az egyik térfigyelő kamerán észrevette, hogy a Kossuth Lajos utca és a dr. Hanusz Béla utca kereszteződésében egy férfi egy közlekedési táblát tép ki a helyéről. A szolgálatban lévő járőrök a bejelentést ellenőrizték, amely valósnak bizonyult: egy „Elsőbbségadás kötelező” közúti jelzőtáblát találtak az út szélén eldobva. Az egyenruhások megnézték a kamerafelvételeket, majd ez alapján a környéket végig járták. Az egyik közeli utcában ruházata alapján beazonosították és elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, aki kihallgatása során elmondta, hogy a táblát mérgében rángatta ki a helyéről. A szabadlábon védekező, közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 29 éves férfi ügyében a rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték. Az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek - írja a police.hu.

Tizenkét év múlva az új autók több mint fele elektromos lesz

2018.10.28.
Már nem az a kérdés, hogy átállunk-e az elektromos közlekedésre, hanem hogy mikor és hogyan megy végbe ez az átalakulás. A Schneider Electric, az elektromosautó-töltők piacának szakértője és meghatározó szereplője összegyűjtötte a legfontosabb pontokat, illetve tippeket a felkészüléshez. Az egész világ megváltozik Folyamatosan nő az igény a nem szénalapú energiaforrások iránt, hogy mérsékelhető legyen a klímaváltozás és annak negatív hatásai. Életünk számos területén váltunk új forrásokra, ezek közül pedig a járművek jelentős levegőszennyezése miatt a közlekedés az egyik legfontosabb. Az Európai Unióban például a szén-dioxid-termelés 12 százalékáért az autók a felelősek. A közlekedés okozta károsanyag-kibocsátás mérséklésére kézenfekvő válasz, hogy a belsőégésű motorokról elektromos meghajtásra állunk át. A Bloomberg előrejelzése szerint 2040-re a világ teljes járműállományának egyharmada, mintegy 559 millió autó elektromos meghajtású lesz, és az újonnan vásárolt autók 55 százalékát is már az ilyen modellek teszik ki, ami 60 millió elektromos járművet jelent. A Schneider Electric szakértőinek jóslata még messzebbre merészkedik. Ők úgy gondolják, hogy két-három évtizeden belül teljesen általános lesz az elektromos és önvezető járművekkel való közlekedés, amelyeken másokkal is osztozni fogunk, szolgáltatásként igénybe vehető utazási modellben (transportation-as-a-service). Az autópályák tele lesznek olyan pihenőhelyekkel, amelyeket gyorstöltőkkel szereltek fel, és a városokban ugyanolyan általános látványnak számítanak majd az utcai autótöltő állomások, mint ma a parkolóórák. Aki túlzásnak találna egy ilyen jövőképet, annak érdemes belegondolnia abba, hogy 25 évvel ezelőtt a bolygó népességének nagy része nem is hallott még az internetről, és 15 éve mindössze néhány embernek volt mobiltelefonja. Ma pedig elképzelni sem tudjuk az életünket a világháló és az okostelefonok, illetve az ezeken keresztül elérhető szolgáltatások nélkül. De minek kell történnie a következő néhány évben ahhoz, hogy megvalósuljon egy ilyen jövőkép, és hogyan tudnak a mai vállalatok az élére állni ennek a fejlődésnek? Lépés lehet a tisztább jövő felé Ahhoz, hogy a közlekedésben lecseréljük a káros üzemanyagokat, nem elég az elektromos járművek elterjedése. A megfelelő infrastruktúrának is ki kell épülnie, ami lehetővé teszi, hogy a sofőrök a hosszabb távok megtételéhez is kényelmesen feltölthessék autójuk akkumulátorát. A változás kulcsa tehát annak a két csoportnak a kezében van, amely a legtöbb jármű működtetésében, illetve az infrastruktúra fejlesztésében érintett. Ennek megfelelően a flottaüzemeltetők, a tömegközlekedési vállalatok, az árufuvarozók és logisztikai cégek, a közösségi alapon működő személyszállító szolgáltatók, a különféle munkáltatók és kisebb nagyobb vállalkozások, valamint a városfejlesztők, a közművek és az ingatlantulajdonosok egyaránt érdekeltek a közlekedési infrastruktúra megreformálásában. Számos kérdést kell azonban tisztázniuk ezeknek a szereplőknek ahhoz, hogy az átalakulás minél gördülékenyebben, kis költség- és időráfordítással járjon. Az átalakulás is mehet flottul A nagyobb flottákat üzemeltető szervezeteknél nem csupán annyi a feladat, hogy minden évben elektromos járműveket vásárolnak a leamortizálódott darabok helyett. Olyan átfogó stratégiát kell kialakítaniuk, amelynek során figyelembe veszik a meglévő erőforrásaikat és a reálisan kitűzhető célokat, illetve megtervezik az odáig vezető utat is. Emellett annak felmérésére is szükség van, hogy a jelenlegi infrastruktúrájuk mennyiben képes kiszolgálni az új igényeket, továbbá mi szükséges ahhoz, hogy megbízható és lehetőleg tiszta áramellátást garantálhassanak alacsony költségek mellett, esetleges áramkimaradások és extrém körülmények között is. Mérlegelniük kell ezenfelül, hogy egyáltalán megéri-e saját eszközöket és járműveket alkalmazniuk, vagy jobban járnak-e bérleti szerződésekkel, illetve a szolgáltatásként igénybe vehető utazással (transportation-as-a-service). Ezzel egyidejűleg a töltőhálózatnak és a kapcsolódó infrastruktúrának is ki kell épülnie, ami a különféle épületek és ingatlanok tulajdonosainak, üzemeltetőinek vagy bérlőinek hatáskörébe tartozik. A kiskereskedelmi egységek, szállodák és bérházak egyaránt profitálhatnak abból, ha ügyfeleik számára lehetőséget biztosítanak az elektromos járművek töltésére, és így vonzóbbak lehetnek versenytársaiknál. Kérdéses lehet azonban számukra, hogy pontosan mekkora költséget igényel egy ilyen beruházás és mennyi idő alatt térül meg. Azt sem feltétlenül láthatják előre, milyen időközönként kell újabb összegeket befektetniük az infrastruktúra karbantartásába és modernizálásába, hiszen az elektromos járművek technológiája napjainkban rendkívül gyorsan fejlődik, ezért elképzelhető, hogy néhány éven belül újabb szabványoknak megfelelő és nagyobb teljesítményt kínáló eszközökre kell váltaniuk. A töltőpont kiépítése pedig komolyabb ráfordítást igényel, mivel jelenleg a parkolóhelyi töltőállomások ára egymillió forint felett kezdődik, a sokkal rövidebb töltésidőt kínáló villámtöltők pedig ennek tízszeresébe kerülnek. Ha egy létesítményben autótöltési lehetőséget kínálnak az ügyfelek számára, akkor érdemes olyan kérdéseket is figyelembe venni, mint hogy milyen energiaforrást vesznek igénybe, van-e lehetőség megújuló forrás hasznosítására, hogyan illeszkedik a töltőállomás a teljes épület energetikai rendszerébe, illetve hogyan biztosítható a folyamatos elérhetőség, akár áramkimaradás esetén is - írja a hirado.hu.

Mexikói Nagydíj - Ricciardo indul az élről, Hamilton Vettel előtt

2018.10.28.
A 29 éves versenyzőnek ez az idei második, pályafutása során a harmadik pole pozíciója. Az ötödik világbajnoki címének megnyerésére készülő, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája harmadik lett az időmérőn, és egyetlen riválisa, a negyedikként záró német Sebastian Vettel (Ferrari) mellől rajtol majd. A második rajtkockát Ricciardo csapattársa, a holland Max Verstappen foglalhatja el. Vettel győzelme esetén Hamiltonnak az első hét hely valamelyikén kell célba érnie ahhoz, hogy világbajnok legyen, de ha a német ferraris nem tudja megnyerni a futamot, akkor a brit címvédő a saját helyezésétől függetlenül megszerzi ötödik vb-trófeáját. A 71 körös Mexikói Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 20.10-kor kezdődik.     A teljes rajtsorrend:     ----------------------     1. sor: Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) Max Verstappen (holland, Red Bull)     2. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Sebastian Vettel (német, Ferrari)     3. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)     4. sor: Nico Hülkenberg (német, Renault) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)     5. sor: Charles Leclerc (monacói, Sauber) Marcus Ericsson (svéd, Sauber)     6. sor: Esteban Ocon (francia, Force India) Fernando Alonso (spanyol, McLaren)     7. sor: Sergio Pérez (mexikói, Force India) Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)     8. sor: Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) Kevin Magnussen (dán, Haas)     9. sor: Lance Stroll (kanadai, Williams) Romain Grosjean (francia, Haas)     10. sor: Szergej Szirotkin (orosz, Williams) Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

Lassítanak a franciák

2018.10.28.
Évről évre folyamatosan növekszik a halálozási ráta, ezért a közlekedésbiztonság prioritást élvez a kormány számára, amely a másodrendű, kétirányú, középső elválasztó sáv nélküli utakon 80km/órára szeretné csökkenteni a sebességet. Miért szükséges 80km/órára csökkenteni a sebességhatárt a másodrendű utakon? Még tavaly decemberben a Közlekedésbiztonsági Bizottság egy teljes dokumentációt nyújtott be annak érdekében, hogy meggyőzze a prefektust, hogy a sebességhatárt 80km/órára csökkentsék a másodrendű, kétirányú forgalmú, középső elválasztó sáv nélküli utakon. Ennek legfőbb oka, hogy Franciaországban a gyorshajtás a közúti halálozás vezető oka, amely 2016-ban a halálos balesetek 32%-áért volt a felelős. Szomorú statisztikai adat, miszerint 2016-ban 1911 halottal a halálozások 55%-a a másodrendű utakon történt. Lázasan készülnek a lassulásra (forrás: Sebastien Bozon)   Fentiek megoldása érdekében a francia Közlekedésbiztonsági Bizottság szerint a sebesség csökkentése 80km/órára tartósan csökkentené a halálozási arányt a francia utakon. A döntéslőkészítő dokumentációban a Közlekedésbiztonsági Bizottság kiemeli a sebességcsökkentés előnyeit: A féktávolság csökkenése (90km/óránál 81 méter, míg 80km/óránál 64 méter) A károsanyag-kibocsátás 30%-os csökkenése 120 eurónyi üzemanyag megtakarítása 1 év alatt. 400 emberélet évente... megéri? (forrás: express.co.uk) Ezenkívül a Bizottság kihangsúlyozza, hogy a sebesség csökkentésének nincs jelentős hatása az utazási időre: 45 másodperccel 10 km-es utazás esetén, 2 perccel egy 25km-es utazás esetén, és alig 3 perccel egy 40km-es úton. A 80km/órára történő sebességkorlátozást illetően a másodrendű utakon, Edouard Philippe miniszterelnök megerősítette, hogy személyes ügyének tekinti ennek az intézkedésnek a támogatását. Az intézkedés egyértelmű előnyei ellenére a nyilvánosság nem fogadja jól ezt a döntést. Sőt, az interneten számos petíció kering, hogy megakadályozzák az új, 80km/órás sebességkorlátozás bevezetését a másodrendű utakon. A gépjárművezetők szövetségei, mint a Vezetők Ligája, petíciókat tettek az internetre, hogy megkérdőjelezzék ezt a döntést. A Liga úgy véli, hogy „ennek a csökkentésnek semmi alapja nincs a közúti biztonság tekintetében”. A gépjárművezetők szövetségei több, mint 2 millió aláírást gyűjtöttek. Egy biztos, a megengedett legnagyobb sebesség 80km/órára csökentése egy olyan intézkedés, ami lehetővé tenné akár 400 élet megmentését is évente.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója