Mesél a szakértő – Itt aztán nem volt vakítás

2021.05.11.
Aki már túl van legalább egy használt autó vásárláson az tudja, hogy az eladásra kínált autókat a legtöbb eladó valamilyen szinten felkészíti, mielőtt áruba bocsájtaná. Ki-ki lehetősége és igényessége szerint teszi ezt. Egy használt autó kereskedés nem is engedheti meg magának, hogy koszos kárpitokkal, foltos ülésekkel állítsa ki a kocsit a murvára, de magánszemélyek is minimum lemossák, kiporszívózzák az autókat mielőtt meghirdetnék azokat. Nem szeretik a patikára pucolt kocsikat Sokan mondják, hogy egy kívül-belül lemosott és kitakarított autó, egy fényesre suvickolt motortér csak (paraszt)vakítás. Igaz, hogy a motorterek megtisztítása könnyen félrevezetheti a vásárlót, de még az avatott szakértő szemet is. Eltűnnek ugyanis az olajfolyás nyomok, egyéb szivárgások nyomai, aminek alapján jól lehet következtetni a folyadékokkal üzemelő részegységek állapotára. Járművizsgálati szempontból a legjobb konstelláció, ha a motortér nincsen kipucolva, azon az út pora látszik és az nem keveredik a szivárgó olajjal. Ebből azonnal látható, hogy annak ellenére nincsen sehol folyadékszivárgás, hogy a motorteret nem mosták ki. A nemrégiben általunk vizsgált, magánszemély által árult Mazda 3-as esetében a tiszta motortér semmiképpen nem vezetett félre minket. De nem, hogy a motorteret, sem a kocsi belsejét, sem pedig a külsejét nem takarították ki. Ami a motortérben előny, az az utastérben hátrány. Személy szerint egy ilyen állapotú beltér láttán azonnal visszafordulnék, de mi nem adhattuk fel. Fő a tudatosság Ügyfelünk egy rokonszenves, gyermekét egyedül nevelő hölgy volt, aki, mielőtt megrendelte volna használt autó vásárlás előtti átvizsgálás szolgáltatásunkat, telefonon is felkeresett és elmondta az autóvásárlás részleteit. Megtudtuk, hogy ő korábban egy Mazda 6-ossal járt, ami cégautó volt. Megszokta a márkát és úgy gondolta, hogy a kistesó, 3-as éppen megfelelő lesz neki magánhasználatra. Megrendelés előtt átküldött 2-3 hirdetést, de erre csak azt tudtuk mondani neki, hogy hirdetés alapján mi is csak annyit látunk az autóból, amit ő. Pláne nem tudunk átvizsgálásra javaslatot tenni, hiszen, ha kimegyünk a helyszínre és ott azonnal meglátunk valamit, ami miatt felejtős a kocsi, akkor annak a vizsgálatnak a költsége végül is kit terhel? Végül választott a lehetőségek közül egyet és megrendelte. Mazda 3 Sport 2.0 TX Plus A 2010-es, kétliteres benzinmotorral szerelt autóban 222 ezer kilométer volt. Szervizkönyvét elektronikusan, mi több, tisztességesen vezették, gyakorlatilag frissen szervizelt autóról van szó. Ez az első jópont. Az 50.000,- Ft híján kétmillióért árult autóban 6 légzsák, 4 elektromos ablak, ESP, digitális klíma, metálfényezés és könnyűfém keréktárcsák képezték a főbb felszereltségeket, de volt benne ülésfűtés és automata világítás, esőérzékelő és elektromosan behajtható tükrök is. Az autó kívülről Ezt az autót úgy hirdették meg, amilyen állapotba került az elmúlt években. Természetes, hogy eladás előtt nem áldoznak már egy karosszéria rendbetételére, de láthatóan itt a hosszú évek alatt összegyűjtött sérülések közül egyet sem javíttattak meg. N-es rendszámú autó, 2010-ben pedig még csak L-es hatósági jelzéseket osztottak. Ennek alapján és a forgalmi engedélyből tudható, hogy import járműről van szó. A Járműszolgáltatási Platform adatai alapján az eladás időszakában a 2. tulajdonosánál volt, de a JSZP csak a hazai tulajdonos számáról adnak információt. A forgalmi engedély 2019-ben töltötték ki, érdekes, hogy itt nem volt eredetiségvizsgálat, legalább is a központi nyilvántartásban nem szerepelnek adatok róla. Tehát az autó legalább 2 éve van azonos tulajdonosánál. Lehet, hogy a meglévő sérülések már ekkor is rajta voltak, minden esetre az első-hátsó vészhárító és mindkét tükörház fénysérült volt, a bal első sárvédőn és a jobb hátsó ajtón pedig rányitásos sérülések voltak láthatók. A festékréteg mérés eredményei alapján bizonyítható volt, hogy a bal hátsó részen korábban jelentősebben sérült a kocsi. Az ajtót kicserélték, a sárvédőt javították, és sajnos a küszöb hátsó részén és a C-oszlopon is korábbi sérülésről (és visszajavításról) árulkodtak a festékréteg értékek. Szabad szemmel vizsgálva a javított elemeken színben nem, de a fényezés frissességét, fényességét tekintve volt némi eltérés a gyári és javított elemek között. Összességében nem volt annyira vészes a dolog, úgyhogy folytatódhatott a vásárlás előtti állapot felmérés. A karosszéria korróziója a Mazdáknál mindig kulcsfontosságú. Sajnos ez a példány sem mentes a rozsdától, az alváz nem fedett részei és a futóelemek már jócskán oxidálódtak, nem lesz elkerülhető egy minőségi alváz kezelés és védelem, ha hosszútávon tervezünk ezzel az autóval. A lámpákról még egy szó. A műanyag búrás első fényszórók karcosak és mattok, itt is egy jól kiválasztott szolgáltató által elvégzett polírozás és bevonatolás lesz szükséges. Ez nagyjából 20.000,- Ft-os költség, de mind az esztétikai, mind pedig világítás minőségén sokat fog dobni a beavatkozás. Ha már így beharangoztuk az utasteret, beszéljünk is róla! Sajnos, ahogyan említettük, még egy porszívózásra sem futotta. Az lábterekben állt a hosszú alatt összegyűlt cipőtalp-kosz. A csomagtérben növényi törmelék. Az ajtók belső burkolatán a kiszálláskor rákerülő kosz éktelenkedett, poros volt a műszerfal és ami talán a leggusztustalanabb, a kezelőszerveken a kézről letapadt zsír által összegyűjtött por képezett nyúlós, ragadós masszát. A kormány a leolvasott futásteljesítménynek megfelelő mértékben éppen csak fényesre volt kopva, a váltógomb bőr bevonata azonban már kiszakadt. A csomagtér ajtó belső burkolatát tartó patentot közül 2 db már hiányzott, persze, hogy zárszerkezet körüli két rögzítőelemről van szó. Talán a zárat kellett korábban javítani? A diagnosztika Egy korszerű vásárlás előtt járművizsgálat elmaradhatatlan és kötelező része a számítógépes járműdiagnosztika, amelynek során a vezérlőegységekben tárolt hibákat és előadatokat is elemzünk. Természtesen a Mazdánál sem maradhatott el ez a vizsgálati pont. Szerencsére ennél az autónál nem tartogatott kellemetlen meglepetéseket a lekérdezés, csak a sávváltás-segéd vezérlőegységben találtunk egy alacsony feszültségszint tárolt hibát. Az eladó ezt követően töredelmesen bevallotta, hogy az akkumulátort három naponta feltölti, mert nagyon gyorsan lemerül. Tehát cserés lesz az akksi, amiből ebben az autóban nem csak egy van. 2010-ben még nagyon nem volt jellemző a mára szériaképességgé vált start-stop rendszer, vagyis, hogy álló helyzetben az autó leállítja a motort, majd újra is indítja azt. Ebben a Mazda-ban azonban már 11 éve is benne volt, aminek a többlet energiaigényét úgy oldották meg, hogy két akkumulátor van beszerelve. Mivel a rendszerek összedolgoznak, nem lesz elegendő csak egyiket cserélni, hanem erősen ajánlott azokat párban váltani. Az erőátviteli rendszer Végül néhány szót a motor-váltó egységről. Azt már megírtuk, hogy szerencsére a motortérben a poron kívül nem látszott semmi egyéb, tehát olaj-, vagy vízfolyásoknak nyoma sem volt, ahogyan egy japán technikától elvárható. A motor vezérlőegysége hibamentes volt, járása egyenletes, a próbaúton pedig tette a dolgát. A 151 lóerős szívómotor amúgy sem egy időzített bomba, jó eséllyel még sokáig megbízható erőforrása lesz a 3-asnak. A próbaúton azonban gyorsan feltűnt, hogy a kuplung bizony erősen megkopott már, ezt mindenképpen cserélni kell. Ehhez az autóhoz egy kuplungtárcsából, -szerkezetből és -kinyomócsapágyból álló szett valamivel 100.000,- Ft felett van, a kapcsolódó munkadíj normaidő alapján pedig 10 óra, tehát a mára általánossá vált 10.000 Ft-os óradíj mellett ez a mutatvány 200 és 250 ezer forint között várható kiadást jelent. Mindezek ellenére A vizsgálat során felszínre került hibák és hiányosságok végül nem szegték kedvét az ügyfélnek. Futottunk ugyan még egy kört egy másik 3-assal, de azon olyan rétegmérési eredmények születtek, hogy sarkon is fordult a hölgy velünk együtt. Ekkor még mindig nem vette meg az első átvizsgált kocsit, hanem lamentálni kezdett azon, hogy nem sokkal többért vannak a piacon 6-os Mazdák is és az mégiscsak egy kategóriával feljebb van. Erre muszáj volt megjegyeznünk, hogy tegye fel magának a kérdést: vajon egy azonos áron árult 6-os, milyen állapotban lehet? Aztán elköszöntünk. Egy héttel a vizsgálatok eredményének megküldése után informatikai rendszerünk üzenetet küld az ügyfeleknek, hogy megtudjuk, milyen mértékben voltak elégedettek a járművizsgálati szolgálatással. Az erre kapott válaszból tudtuk meg, hogy végül ezt a kocsit vette meg a hölgy. Neki könnyű volt. Részletesen megismerte a kocsi állapotát és a várható költségek legnagyobb részét előre tudta, így könnyen kiszámolhatta, hogy belefér-e a költségvetésbe a vásárlás után ráköltendő összeg. Az utastér kitakarítható, a korábbi sérülés minimális, a meglévőket pedig meg kell szokni és – ne adj Isten – egy következő nagyobb sérüléskor egy füst alatt megcsináltatni. Ha Ön is használt autó vásárlás előtt áll, mindenképpen vizsgáltassa át a kiszemelt járművet, mielőtt egy forintot is fizetne érte. Tudunk segíteni. További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Városban tényleg sok az 50 km/h? Gyorsan terjed a 30-as korlátozás!

2021.05.11.
A spanyol közlekedési hatóság (DGT) tájékoztatása szerint az új egységes központi szabályozás szerint minden olyan városi autóúton, ahol haladási irányonként egy sáv van, nem lehet 30 kilométeróránál gyorsabban hajtani. Ott, ahol a járda és az úttest egy szintben van, a korlátozás 20 kilométeróra. Az önkormányzatoknak joguk van egyéni döntéssel adott útszakaszokon fenntartani az óránkénti 50 kilométeres sebességhatárt. A DGT emlékeztetett: a spanyol központi kormány novemberben döntött a változtatásokról az önkormányzatok kérésére, amelyek a különböző városi rendelkezések helyett országos szabályozást szorgalmaztak. A városi sebességhatárok mérséklésétől a halálos, illetve súlyos sérülésekkel járó közúti balesetek csökkenését remélik. A hatóság adatai szerint 30-as sebességnél egy gázolásos balesetben 10 százalék a halálozás esélye, míg 50-es sebességnél már 90 százalék. Emellett a környezetszennyezés és a zajártalom mérséklődésére is számítanak. Pere Navarro, a DGT főigazgatója felhívta a figyelmet a városi közlekedés összetételének változására is, az autók és motorok mellett egyre nagyobb számban vannak jelen a kerékpárosok és a rollerrel közlekedők. A különböző közlekedési formák összeegyeztetése szintén indokolja az óránkénti 30 kilométeres sebességhatárt az utak többségén. Az elmúlt években egyre több spanyol városban növekedett meg a 30-as korlátozással ellátott útszakaszok száma. Például Barcelonában 2019 augusztusában az utak 52 százalékát érintette ilyen rendelkezés. A most bevezetett változással arányuk 75 százalékra emelkedik a katalán fővárosban. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Videópályázattal startol a NÚSZ Zrt. #közlekedjbiztonságosan kampánya

2021.05.11.
„A közlekedés nem egyéni, hanem kifejezetten csapatsport, még olyankor is, amikor egyedül sétálunk az utcán, vagy úgy látjuk autóvezetőként, hogy nincs más közlekedő a közelünkben. Ahhoz, hogy ezt a „sportot” biztonságosan tudjuk űzni, tudatosságra, folyamatos jelenlétre és odafigyelésre van szükség. Ezt a szemléletmódot kell már egészen korán megismertetnünk a gyerekekkel annak érdekében, hogy a biztonságos, kulturált közlekedés legyen a természetes számukra felnőttként is.” – mondta el Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetés Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) vezérigazgatója. A NÚSZ Zrt. „Ezt tanultam a biztonságos közlekedésről” címmel útjára indított videópályázata keretében arra kéri a gyerekeket, mutassák meg, hogy számukra mit jelent a biztonságos közlekedés, mit tanultak a témában a szüleiktől, az iskolában, vagy akár a saját tapasztalataikból. A minimum 15, maximum 60 másodperces videókban bemutathatnak a témába vágó közlekedési helyzeteket, szituációkat, értelmezhetnek közlekedési szabályokat. A lehetőségeknek csak a gyerekek kreativitása szabhat határt. A társaság videópályázatára általános iskola felső tagozatos és középiskolás diákok jelentkezhetnek. A két korcsoport első három helyezettjeit díjazzák. A legjobb alkotások beküldőinek nyereménye egy-egy GoPro HERO8 kamera, valamint a győztesek Hoffer Zsolttal, a Hungarian Police Rallye Team (HPRT) pilótájával elmehetnek egy élménykörre a HPRT új, Ford Fiesta Rally3 versenyautójával. A második és a harmadik helyezettek ajándékutalványt kapnak, 50, illetve 30 ezer forint értékben. A pályamunkákat a jelentkezőknek a YouTube-ra kell feltölteniük, és a pályázatot 2021. október 10-én éjfélig kell beküldeniük a kommunikacio@nemzetiutdij.hu címre. A nyertesek nevét a NÚSZ Zrt. 2021. október 17-ig közzéteszi. A megmérettetés további részleteit a részvételi szabályzat tartalmazza. A NÚSZ Zrt. idén a #közlekedjbiztonságosan kampánya keretében minden eddigi kezdeményezésénél szélesebb társadalmi együttműködést hív életre a biztonságos, kulturált közlekedés fontosságára való figyelemfelhívás érdekében, nem csak a gyerekekre fókuszálva. Az elsősorban a közösségi médiafelületekre koncentráló kampány során többek között a Hungarian Police Rallye Team és a M1RA csapat közreműködésével, edukációs videókkal, közvélemény-kutatással, közlekedés-biztonsági témájú előadással irányítja rá a figyelmet a téma fontosságára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem szóltak az amerikai katonáknak - felrobbantották a Lamborghinit

2021.05.11.
Sztorink hátteréhez érdemes visszakalandozni 1977-ig, amikoris a Lamborghini éppen a Pentagonban járt. Igen, jól látod, az olasz autógyár éppen az Amerikai Hadsereget igyekezett meggyőzni egy prototípussal, hogy képesek 4x4 terepjáró gyártására, természetesen elsősorban harcászati célokra. A Cheetah kódnéven futó projekttel azonban nem voltak túl elégedettek a Pentagonban, ugyanis az autó elég kezelhetetlennek bizonyult, szóval mindössze egy készült az ajtók nélküli terepjáróból. Pedig az olaszok mindent megtettek a projekt sikerének érdekében. Az amerikaiak éppen az M151 4x4 leváltásának szánták volna a Cheetah-t, ami tulajdonképpen a Willys MB Jeep felturbózott változata volt. A Cheetah hátul helyezték a V8-as erőforrását, amit háromfokozatú automatára kapcsoltak, a bódét pedig olyan nagyra tervezték, hogy elég hely jusson a teljes harci felszerelést és M16 fegyvereket cipelő katonáknak. Egy dolog nem jutott a prototípusba: erő. Úgyhogy a Lamborghini helyett az AM General Humvee-ja vette át a Jeepek helyét, amit már talán senkinek sem kell bemutatni. Ugyanakkor az olaszok nem dobták ki a kukába a terveket. Tovább folytatták első terepjárójuk finomítását, mígnem megszületett a V8-cal szerelt LM001 tanulmány, később pedig a sorozatgyártott LM002. Noha megmaradt a robosztus kockaforma, odabent valódi luxus, a motortében pedig egy méretes V12 fogadta a szerencsés vásárlókat, akik le tudtak csapni a mindössze 328 legyártott példányra. Tehát nyugodtan állíthatjuk, hogy a világ egyik legexkluzívabb autója, 2004 júliusában mégis a földdel tett egyenlővé egyet maga az Amerikai Hadsereg. No, nem azért, mert bármi bajuk lett volna az olaszokkal. Sokkal inkább Szaddám Huszeinnel volt bajuk, illetve az iraki terrorista fiával, Uday Huszeinnel, akinek pont volt egy ilyen luxus terepjárója. Ezt a fekete LM002-t szerezte meg egy 2003-as akció során az Amerikai Hadsereg, majd robbantotta fel egy évvel később. Akkoriban tesztelték ugyanis a VBIED nevű, autókra helyezhető robbanószert, az erejének demonstrálásához pedig szükség volt egy tesztalanyra. Ez sajnos éppen az ott kallódó LM002 lett, hiszen a katonák nem voltak vele tisztában, hogy milyen értéket képvisel az autó, csupán a feladatukat teljesítették. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Zavarba ejtő adatok rólunk, autósokról a közlekedési kultúra napján

2021.05.11.
A programot a Közlekedéstudományi Egyesület koordinálásával hetedik éve rendezik meg, már több mint 80 partnerszervezet közreműködésével - közölték a szervezők az MTI-vel. Rámutattak arra, hogy a toleráns, egymásra odafigyelő közlekedési magatartás a biztonságos közlekedésnek is az alapja, a közúti, a kötöttpályás, a vízi és a légi közlekedésben egyaránt. Idézték Mosóczi Lászlót, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki kiemelte: tavaly kevesebben haltak meg közúti balesetben, mint az ötvenes évek óta bármelyik évben, pedig csak személyautóból tízszer több jár az utakon. "A kormány elsősorban a hálózatok folyamatos bővítésével, az infrastruktúra műszaki állapotának javításával cselekszik a biztonságosabb közlekedésért. A többi főként rajtunk, járművezetőkön, kerékpárosokon, gyalogosokon múlik" - közölte, megjegyezve: tízből kilenc közúti baleset oka az emberi tényező, a közlekedők felelőtlensége, mulasztása, vezetéstechnikai hibája. Mosóczi László hozzátette, a közlekedési kultúra napja idén is a megfontolt, felelős magatartás életmentő szerepére figyelmeztet bennünket. Bíró József, a Közlekedéstudomány Egyesület társelnöke, a közlekedési kultúra napja kampány alapítója azt hangsúlyozta, a kezdeményezésnek főként az a célja, hogy felhívják a társadalom figyelmét arra: a közlekedésben kölcsönösen, partnerként figyeljünk mindenkire. Az idén is szavazni lehetett az év kerékpárútjára, körforgalmára, hídjára, KRESZ-parkjára, társadalmi felelősségvállalás pályázatára, közlekedési kiadványára, és közlekedésbiztonsági fotójára. A Kisművész pályázaton általános iskolások és a középiskolások rajzait, videóit várták közlekedési témákban. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Már a járvány előtti időket idézi a VW-csoport első negyedéve

2021.05.11.
A Covid19 járvány és a félvezetők piacán mutatkozó hiány sikeres kezelése, valamint a piaci fellendülés kulcsfontosságú szerepet játszottak e pozitív tendenciát illetően. Ennek eredményeként az árbevétel 13,3 százalékkal emelkedett, és 62,4 milliárd eurót ért el – ami jelentős eredménynek mondható. Az üzemi eredmény az előző évi szinthez képest 4,8 (0,9) milliárdra emelkedett. A magasabb bevételek elsősorban a megnövekedett egységértékesítésnek, a termékkínálat javulásának, a nyersanyag fedezeti ügyletek értékelése pozitív hatásainak és a fix költség csökkentését célzó program kezdeti sikerének köszönhetőek. Az egyszeri, 0,4 milliárd eurós szerkezetátalakítási költségek negatív hatást gyakoroltak a teljesítményre. Az Autóipari divízió magas, 5,5 (-1,5) milliárd euróra korrigált nettó cash flow-val bizonyította üzleti modelljének megbízhatóságát. A divízió nettó likviditása magas szintet jelentő 29,6 milliárd euróra emelkedett. Herbert Diess, a Volkswagen Csoport vezérigazgatója úgy fogalmazott: „Nagy lendülettel kezdtük az évet, az üzemelés szempontjából felfelé ívelő pályán haladunk. Ezt kiemelkedő negyedéves mutatóink is tükrözik. Ugyanakkor továbbra is teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a klímasemleges és szoftverek által vezérelt mobilitási csoporttá történő átalakulásunk mellett. Sikeres e offenzívánk egyre nagyobb lendületet vesz, ennek részeként kínálatunkat jelentős mértékben bővítettük vonzó új modellekkel. A digitalizáció kulcsfontosságú témájában is megfelelő előrehaladást tanúsítunk, és máris fontos mérföldköveket értünk el e téren. Ezzel együtt még számos további célunkat teljesíthetjük az év további részében.” Arno Antlitz, a Volkswagen Csoport pénzügyi igazgatója hozzátette: „A Volkswagen Csoport kiemelkedő teljesítményt nyújtott az első negyedévben. Az árbevétel arányos működési nyereségünk 7,7 százalék volt. Az 5,5 milliárd euró összegű korrigált nettó cash flow meggyőzően bizonyítja vállalatunk megbízható működését – kihívást jelentő körülmények között is. Felelősségteljesen kezeltük a Covid19 hatásait és a félvezetőhiányt, további befektetéseket valósítottunk meg járműveink elektromossá alakítása és digitalizálása terén, és ezzel párhuzamosan alakítottuk a költségalapot. A félvezetőket érintő, a teljes iparágra kiterjedően tapasztalt alkatrészhiány várhatóan a második negyedévben az eddigieknél valószínűleg jelentősebb mértékben érezteti majd hatását. Ennek ellenére az egész évet tekintve bízunk az üzleti fejlődésben, ezért kilátásainkat is magasabb szintre helyeztük.” Az első negyedévben a Volkswagen Csoport szállításai jelentősen, 21,2 százalékkal, 2,4 millió járműre emelkedtek az előző év azonos időszakához képest, amelyet már a Covid19 járvány is érintett. A személygépkocsik globális piacát tekintve részesedésünk 0,2 százalékponttal 12,4 százalékra nőtt ugyanebben az időszakban. E volumennövekedés egyik fő hajtóereje Kína, a Csoport legnagyobb egységes piaca volt. Ezen a piacon tapasztalhattuk a legerősebb +61,4 százalékos fellendülést az előző évhez képest. A Csoport sikeres e offenzívája folyamatos lendülettel haladt előre, és ugyancsak hozzájárult ehhez a pozitív fejleményhez. Az első három hónapban az elektromos modellekre vonatkozó leszállítások az előző évhez képest több mint a duplájára (133 300 járműre) nőttek. 59 900 ügyfél (+78 százalék) választott akkumulátoros elektromos járművet (BEV t), míg 73 400 (+178 százalék) hálózatról tölthető hibrid meghajtású (PHEV) modell mellett döntött. A megnövekedett értékesítési volumennek és a magasabb árrésű modellek iránti nagyobb keresletnek köszönhetően a Csoport árbevétele jelentősen, 13,3 százalékkal, jelentősnek mondható 62,4 (55,1) milliárd euróra nőtt, meghaladva ezzel a 2019-es válság előtti szintet (60,0 milliárd eurót) is. Az előző negyedév működési eredménye a járvány miatt csupán 0,9 milliárd euró volt, és a tárgyévben 4,8 milliárd euróra emelkedett. Az árbevétel arányos működési nyereség tehát stabil, 7,7 százalékos volt. Az előző évhez képest magasabb bevételek elsősorban a gépjármű értékesítési volumennek, a termékkínálat javulásának, és a nyersanyag fedezeti ügyletek értékelése pozitív hatásainak köszönhetőek. A folyamatban lévő költségcsökkentési programok terén elért előrehaladásnak szintén pozitív hatása volt. Az egyszeri, 0,4 milliárd eurós szerkezetátalakítási költségek negatív hatást gyakoroltak a teljesítményre. További autós hírekért kövessen minket a facebookon is!  

Ezek azok a magyar kölcsönautók, amiket nem kell visszaadni

2021.05.11.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke (j2), Koleszár Róbert, a Mercarius ügyvezető igazgatója (b2), Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója (j) és Németh Balázs, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója MTI/Máthé Zoltán Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, az NHKT elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján az összefogást megköszönve arra hívta fel a figyelmet, hogy az adatok ugyan javulnak, de az egészségügyben dolgozók munkája még mindig rendkívül feszített. Az államtitkár arra kért mindenkit, hogy oltassa be magát. Azt hangoztatta, az ország elsöprő többsége támogatta a járvány leküzdése elleni összefogást, ugyanakkor sajnálja, hogy ebben nem vett részt a politikai baloldal. Mint mondta, ideje lenne, hogy ők is részt vegyenek az összefogásban és bocsánatot kérjenek a "sok-sok ármánykodásért". A járvány elleni védekezéshez a Porsche Hungaria Kft. és a Mercarius Kft. ajánlott fel még decemberben tíz Volkswagen Jetta típusú gépjárművet az NHKT számára, ezt a felajánlást később három hónappal meghosszabbították. Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy az NHKT az elmúlt évben 67 gépjárművet tudott biztosítani különböző támogatóknak köszönhetően az egészségügy számára; orvosoknak, ápolóknak, mentőknek, valamint azoknak a fiataloknak, akik önkéntesként segítették a járvány elleni védekezést. Hozzátette: a "leghosszabban kitartó" támogatást a Porsche Hungaria Kft.-től kapták. Velkey György, - a felajánlással élő egyik intézmény - a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója azt mondta, az elmúlt bő év mindenkit megtanított arra, hogy egymásra vagyunk utalva, és kiderült az is, hogy az egészségügyben és a gazdaságban dolgozók a járvány idején ugyanazért küzdenek együtt: a betegek ellátásáért. Velkey György a többi kórház nevében is megköszönve a segítséget arról beszélt, hogy a gépkocsikat egyebek mellett tesztek, oltóanyagok, valamint egészségügyi felszerelések szállítására használják. Koleszár Róbert, a Mercarius ügyvezető igazgatója és Németh Balázs, a Porsche Hungaria ügyvezető igazgatója is a társadalmi szerepvállalás fontosságát hangsúlyozta a járvány elleni védekezés idején. Koleszár Róbert azt közölte, a védekezést azzal segítették, amiben ők a legjobbak: a térítésmentesen biztosított gépkocsikhoz teljes körű flottaszolgáltatást nyújtottak a mentőszolgálatnak, valamint budapesti és vidéki kórházaknak. Németh Balázs különleges kooperációnak mondta a nagy nemzetközi multinacionális cég, a kormányzati szerv és a magyar tulajdonú flottakezelő cég közötti együttműködést. Emlékeztetett arra, hogy a járvány kezdete óta csaknem harminc autót biztosítottak az egészségügy frontvonalában és hátterében dolgozók számára, továbbá ózonos fertőtlenítő gépeket is vásároltak. MTI További autós hírekért kövessen minket a facebookon is!  

Elakadt a magyar határon a lopott luxusterepjáró

2021.05.11.
A több tízmillió forint értékű gépkocsit a nyomozók lefoglalták, a sofőrt előállították – írta a police.hu. Egy román férfi jelentkezett belépésre Range Rover személyautójával Szlovénia irányából az M70-es autópályán lévő ideiglenes határátkelőhelyen 2021. május 10-én 12 óra 20 perckor. A beléptetést végző határrendészek az ellenőrzés során megállapították, hogy a nagy értékű autó egyedi azonosításra alkalmas adatait meghamisították, a járművet az eredeti azonosító adataival az olasz hatóságok a Schengeni Információs Rendszerben körözik. A több tízmillió forint értékű személyautó vezetőjét a rendőrök a Nagykanizsai Rendőrkapitányságra egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett gyanúja miatt előállították. A gépkocsit a nyomozók lefoglalták és a további eljárást a körözést kibocsátó hatósággal együttműködve folytatják. További autós hírekért kövessen minket a facebookon is!  

Kikeltek a biztosítók az önvezetést szabályozó kormánytervek ellen

2021.05.11.
Nemrég Elon Musk tweetelt arról, hogy a Tesla tervei szerint „remélhetőleg ezen a nyáron” be tudja vezetni az EU-ban a “teljes” önvezető szoftverének 9. verzióját, és hogy a funkcionalitástól eláll majd a lélegzet. Ez egy tisztán kameraalapú rendszer, nem szükséges hozzá radar vagy a még drágább LIDAR, amelyet a gyártók és más úttörők, mint például a Waymo, elengedhetetlennek tartanak a megbízható autonóm vezetési képességekhez. Minden bizonnyal kell is majd az önvezető képesség, mert tényleg elképesztő látványt nyújt a rendszer működése, úgyhogy valószínűleg sokan inkább ezt fogják nézni az út helyett. Egyelőre ugyanakkor nem egyértelmű, hogyan fogják leküzdeni az ilyen, a vezető helyett “látó” szoftverek fő nehézségeit, vagyis amikor az eső, a hó vagy éppen a sár eltakarják a kamerát. Musk tweetjével egy napon ugyanakkor volt egy másik bejelentés is, ami összességében még jelentősebb, mint a Tesla tervei. Az Egyesült Királyság kormánya jóváhagyta az aktív sávtartó rendszerek (ALKS) használatát az ország teljes területén. Az ALKS alapvetően aktív sebességtartóból, automatikus vészfékező- és sávtartó rendszerből áll. A rendszer használatát 60 kilométer/órás sebességig engedélyezték Boris Johnsonék.  A bejelentés alapján a járművezetőknek törvényileg nem lenne kötelező figyelni az utat vagy a kezüket a kormányon tartani, amikor a jármű önmagát vezeti, de a sofőrnek továbbra is „10 másodpercen belül” be kell avatkoznia abban az esetben, ha a rendszer leáll, mert ennek hiányában az autó automatikusan bekapcsolja a vészvillogókat, lassít, majd leáll. Ismereteink szerint szerint ez az első alkalom, hogy ezt a megoldást törvényessé tették a Kínában, az Egyesült Államokban és néhány másik helyen található ellenőrzött tesztkörnyezeteken kívül. A bejelentésre vegyes reackiók érkeztek ahogy az várható volt. Az Egyesült Királyság kormányának vezetői örülnek, mert így végül is teljesítették az eredetileg 2017-ben tett ígéretüket, miszerint az önvezető autók 2021-re már az utakon lesznek. A gyártók brit szakszervezete, az SMMT az automatizált vezetési rendszerek révén a balesetek és sérülések lehetséges csökkentésének örült, mert szerintük a döntés redukálja az emberi tévedés lehetőségét. Az Egyesült Királyság gépjármű-biztosítói által finanszírozott Thatcham Research azonban kritikusabb hangot ütött meg közleményében. Elsősorban a szövegezéssel volt problémájuk, valószínűleg jogosan. "A kormány által most engedélyezett ALKS nem automatizált rendszer" – hívták fel rá a figyelmet. „Az ALKS automatizált rendszernek nevezésével az a fő gond, hogy az Egyesült Királyság kormánya hozzájárul a zűrzavarhoz azzal, hogy közleményében arra utal, hogy nem kell figyelni, ha ez a rendszer irányítja az autót. Emiatt az ilyen rendszerrel felszerelt autót használó vezetők elvárjhaták, hogy az autó elvégezze a sofőr munkáját, amire a jelenlegi modellek valójában nem képesek. ” Ezt megerősítette az AXA biztosító igazgatója, aki hangsúlyozta, hogy az ALKS-t csak a vezetői asszisztens rendszernek kell tekinteni, különben „súlyos sérüléseket, haláleseteket fogunk látni”. Mindez könnyen kaotikus helyzetet eredményezhez, amikor a végeredmény éppen az ellenkezője a kitűzött céloknak - több baleset és több sérülés, valamint a felelősséggel kapcsolatos lehetséges viták. Egyrészt ott vannak a gyártók, akik a sofőröket okolhatják a rendszerek nem rendeltetésszerűen használata miatt, valamint a biztosítók, akik megtámadhatják a kárigényt, ha a járművezető túlzottan támaszkodott egy asszisztens rendszerre, és egy kormány, amely tagadja majd, hogy az „önvezető” rendszerek azt jelentik, hogy a sofőr pihenhet vezetés helyett. Persze könnyen lehet, sőt, szinte biztos, hogy a végül a KRESZ könyvekbe bekerülő szabályok már egyértelműen fogalmaznak majd, de tény, hogy ha az ember egyszer megszerezte a jogosítványát, nem igazán veszi újra a kezébe a KRESZ szabályzatokat. Éppen ezért lenne nagyon fontos, hogy a politika szakértőkkel egyeztetve, egyértelműen fogalmazzon, mert egy-egy ilyen bejelentés könnyen hivatkozási alappá válhat – még ha jogtalanul is – különböző balesetek résztvevői között. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója