Eredményromlás miatt csökkentette éves előrejelzését a Nissan

2019.11.13.
A 2020 márciusával záró folyó pénzügyi éve első felében, április-szeptemberi periódusban a Nissan Motor Co. japán autóipari konszern 5,003 ezer milliárd jen, az egy évvel korábbi 5,532 ezer milliárd jennél 9,6 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel mellett 85,0 százalékkal kisebb, 210,3 milliárd jen után 31,6 milliárd jen működési eredményt ért el, miközben bevételarányos jövedelmezősége 3,8 százalékról 3,2 százalékponttal 0,6 százalékra csökkent. A csoport nettó nyeresége 246,3 milliárd jenről 73,5 százalékkal 65,4 milliárd jenre zuhant. A második negyedévben a Nissan forgalma 6,6 százalékkal 2,630 ezer milliárd jenre, működési eredménye 70,4 százalékkal 30,0 milliárd jenre, nyeresége 54,8 százalékkal 59,0 milliárd jenre csökkent. A Nissan a folyó pénzügyi évben áprilistól szeptemberig 2,50 millió autót értékesített világszerte, 6,8 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, miközben a világpiaci autóeladások 5,9 százalékkal 43,85 millióra csökkentek. Belföldi piacán, Japánban a Nissan 1,3 százalékkal kevesebb, 281 ezer autót értékesített a pénzügyi év első felében.

Lopakodó áruszállító

2019.11.12.
Hogy miképp teljesít a gyakorlatban egy elektromos furgon, azt jól érzékelteti a tisztán elektromos hajtású Renault Master Z.E., amelyet menetpróbán fogtam vallatóra. A jármű egy lemezelt oldalú furgon volt, amúgy hatféle térfogattal készül, a legnagyobb 22 köbméteres. Manapság elharapózott szokás szerint nagyon szűkszavú információkat kaptam, de az internetről kiböngésztem, hogy 75 lóerős, 225 newtonméter nyomatékú, 33 kWh kapacitású akkumulátorról táplált villanymotoros hajtóműve azonos a kézbesítési láncolat „utolsó kilométerére” szánt Renault Kangoo Z.E modellével – kérdés tehát, hogyan boldogul a nagyobb bódéval. Beszállás után, a választókar (igazából két menetirány és üres fokozat között kapcsolgatható) N-állásában ugyanúgy el kell fordítani a kulcsot a „gyújtáskapcsolóban” a műszerfal megelevenedéséig, majd egy kattanással tovább, mintha indítóznék, de ez csak egy jelzés a szerkezetnek, hogy helyezze magát üzemkész állapotba. Önindító persze nincs, hiszen mit is indítana? Menetmódból szerény a választék: vagy megnyomom az Eco-gombot, vagy nem. Világítást bekapcsolom, fűtést nem, mert az is szívja az akkut, indulok. Hang semmi, lopakodunk. Noha nincs rakomány hátul, Eco-állásban olyan szerény a gyorsulás, és annyira méltóságteljes tempóban vesszük a Biatorbágy körüli enyhe dombokat, hogy türelmetlen előzésekre gerjesztjük a többi közlekedőt. Néhány izgalmas helyzet után visszaálltam normál haladásra, és így már felélénkült a motor, normál tempóban robogtunk. A kaptatók lefeküdtek előttünk, maradt szufla egy-egy előzésre is, de azokat jól ki kell számítani, mert 100 fölé nem szeret menni az elektromos Master. Fékje, kormányzása, rugózása, menetstabilitása a típustól megszokott magas standardot képviseli. Vezetése kellemes élmény. A kipróbált példányban csak egyszerű, CD-játszós rádió volt, navigálásra a sofőr okostelefonja vagy táblagépe szolgálhat. Út közben, az előre közölteknek megfelelően, nem éppen lassan vándorolt lefelé a töltésjelző körműszer mutatója. Száz kilométert mentem, a sebességlimiteket gondosan betartva, rakomány nélkül, és ezalatt negyedére esett vissza a kapacitás. Tehát igaz, amit mondanak, hogy 120-140 kilométerre lehet számítani, nagyjából sík terepen, normál hőfokon (hidegben kevesebb töltést lehet kivenni az akkuból, amelyet terhel a kabin fűtése is), csekély rakománnyal. Érdekes lenne kipróbálni a teherbírás határáig megpakolva, például a Budai-hegyekben. Persze, ha kritikus tényező a hatótáv, után lehet tölteni, akár rakodás közben. Háztartási, 220 voltos konnektorról zsibbasztó 17 óra a teljes feltöltés ideje, de van egy másik, vastagabb kábel is a kísérő ülése alatti rakodótérben, gyorstöltőhöz, amelynek gyengébb kivitelével 7 óra alatt végezhetünk, de a hét kilowattossal hat óra elegendő. Ez sem túl rövid idő, tehát elsősorban éjszakai regenerálásra lehet számítani. Garázsban vagy zárt parkolóban tartott flotta üzemeltetése problémamentesnek ígérkezik, csak jól meg kell szervezni a fuvarokat. Egyébként megjegyzendő, hogy ha töltőre csatlakoztatva lezárjuk a kocsit, nem lehet kihúzni az adaptert az aljzatából. Univerzális szállítóeszköznek tehát nem való a Renault Master Z.E., de olyan körzetek ellátására, ahová nem szabad belsőégésű motorral behajtani, az egyedül üdvözítő megoldás lehet. Nem mindegy a szín Haszonjárművet ritkán választanak szín szerint, de most nem is a kocsi fényezéséről, hanem az értékesítő és a későbbiekben szolgáltató szervezet arculati színéről van szó. Az 1980 óta kapható, és világszerte két és fél millió példányban gazdára talált Renault Master egyaránt kapható a „sárga” Renault Cars, illetve a „piros” Renault Trucks kereskedőinél. Az előbbi a személyautós, az utóbbi a teherautós hálózat. Az itt vagy ott megvásárolt Master lehet akár teljesen egyforma, de sokat számít a hozzáadott karbantartás és egyéb segítség. Foglalkozásszerűen fuvarozó, vagy saját anyagmozgatási igényeiket kielégítve szállító vállalkozásoknak jól jöhet a szakértő tanácsadás, hogy kiválaszthassák a profiljuknak legmegfelelőbb változatot, a kívül-belül több részletében megújult Master több mint 350 verziója közül, amelyek között már ott van a Z.E. és a 17 üléses busz is. A „sárga” helyett jobban járhatnak a Renault Master Red Editionnel, amely a haszongépjármű-piac megbízható szereplőjétől származik, és ráadásként hozza magával a fuvarozás szakértőire specializált értékesítési hálózatot, illetve annak haszongépjárműves szaktudását.   A személyre és szakmára szabott értékesítői hálózat mellett a felépítmények és speciális felszerelések beható ismerete segít, hogy a jármű hosszan és megbízhatóan szolgálja tulajdonosát. A Renault Trucks saját finanszírozási megoldásaival és fuvarozásra szabott ajánlataival egyedi és kiszámítható konstrukciót is vásárol a vevő.  

Az ABB energiatároló rendszereket gyártó, modern üzemet avatott fel Badenben

2019.11.12.
Az ABB-hez már be is futottak a különböző országokban működő gépjárműgyártók energiatároló rendszerekre szóló megrendelései. Ezeket a rendszereket – egyéb alkalmazások mellett – svájci városok, például Zürich, Lausanne és Fribourg új trolibuszaiban alkalmazzák majd.     Az energiatároló rendszerek a jövő fenntartható közlekedése számára kulcsfontosságú technológiák, és fontos szerepet játszanak a közúti és a vasúti közlekedés villamosítása és széndioxid kibocsátásának csökkentése terén is.  A hatékony energiatároló egységek alapvető fontosságúak az elektromos hajtású buszok és tehergépkocsik üzemelésében, és lehetővé teszik például a visszatáplált fékezési energia tárolását. Az energiatároló rendszerek növelik a trolibuszok üzemeltetésének rugalmasságát is, mivel e technológiának köszönhetően ezek a járművek felsővezetékek nélkül is nagyobb távolságokat képesek megtenni.           Svájctól eltérően, Európa sok országában még számos nem villamosított vasútvonal található. Az energiatároló rendszerek integrálása lehetővé teszi, hogy a dízelvontatású szerelvényeket dízel-hibrid járművekké alakítsák át, s ezáltal 30%-kal csökkentsék a szén-dioxid-kibocsátást, illetve a fékezési energia visszatáplálásával jelentős energiamegtakarítást érjenek el. Az energiatároló rendszerek számos olyan megoldást kínálnak az áru- és személyszállítók számára, amelyekkel a járműflottájukat a fenntartható közlekedési követelmények szerint korszerűsíthetik.     „Az energiatároló rendszerek gyártóüzeme itt, Badenben csak megerősíti technológiai és piaci vezető szerepünket a fenntartható mobilitás területén. A megoldásainkkal e területen már több mint 100 éve az élen járunk. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy egyetlen forrásból kínáljuk a teljes hajtásláncot, beleértve az energiatároló megoldásokat a vasúti, az e-busz/trolibusz- és az e-teherautó-alkalmazásokhoz” – nyilatkozta Robert Itschner, az ABB Switzerland vezérigazgatója, és a Hajtások üzletág helyi részlegének vezetője.    A gyártás során az akkumulátorcellákat szabványosított akkumulátormodulokban szerelik össze, amelyeket az adott alkalmazás igényei szerint konfigurált energiatárló rendszerekbe építenek be. A legkorszerűbb lítiumion-technológiára épülő, magas energiasűrűséggel és kiváló fajlagos teljesítménnyel rendelkező termékek még magas terhelési szintek mellett is hosszú hasznos élettartamot garantálnak. Konstrukciójuknak köszönhetően ezek a rendszerek biztonságosak és rendkívül energiahatékonyak.    A gyártási folyamatban két ABB robot alkalmazása biztosítja a magas szintű biztonsági és minőségi követelmények teljesítését. Az egyik robot az akkumulátorcellákat a modulházba helyezi, míg a másik nagypontosságú lézeres hegesztési eljárással összehegeszti azokat. A gyártási folyamat összes adatát digitálisan és folyamatosan rögzítik. Az ABB sokéves tapasztalattal rendelkezik az alkalmazások széles területén, többek között az energetikai hálózatokban és a napenergia-rendszerekben alkalmazott energiatárolási rendszerek gyártása és fejlesztése terén. Több olyan ok is volt, amely amellett szólt, hogy az új üzemet Badenben építsék fel: ezek között szerepelt, hogy Baden közel van a Turgiban található vontatási átalakítókat gyártó üzemhez (ABB Center of Excellence for Traction Converters), illetve az ABB Dättwilben lévő kutatóközpontjához is.  Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex), amely vezető szerepet játszik a legmodernebb technológiák fejlesztése és szállítása terén, termékek és megoldások széles skálájával segíti a különböző iparágak digitális átalakítását. Az innováció terén több mint 130 éves múlttal rendelkező ABB napjainkban meghatározó szerepet tölt be a digitális iparágak fejlődésében az ABB AbilityTM digitális platform által támogatott négy, vevőközpontú, világviszonylatban is vezető szerepet játszó üzletágával, a Villamosítás, Ipari Automatizálás, Hajtások, Robotika és Gyártásautomatizálás üzletágakkal. Az ABB a piacvezető Energetikai Hálózatok divízióját 2020-ban eladja a Hitachinak. Az ABB több mint 100 országban működik, és 147 000 főt alkalmaz. Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energiaszektorban. A felvásárolt GE Industrials magyarországi gyárának, és a már korábban az ABB tulajdonába került Thomas&Betts kecskeméti üzemének dolgozóival együtt itthon az ABB összesen 2000 főt alkalmaz.
Címkék: 

Mustang tulajokat csalogat a GM

2019.11.12.
Egy gyönyörű sztori, ami csak Amerikában íródhat. Két legendás izomautó, bocsánat, pony car összecsapása ez. Vagyis inkább a gyáraké, akik mögöttük állnak. Most ugyanis 3000 dollár árkedvezmény kínál a GM minden olyan Camaro vásárlónak, aki egy Ford Mustangból szeretne átülni. Ennyire nyílt vásárló csalogatást ritkán láthatunk az európai piacon, de van ebben valami igazán romantikus. Egyébként a kezdeményezés már második hónapja tart, noha szeptemberben még csak 2500 dolláros kedvezményt kínáltak. Úgy látszik, a GM tényleg komolyan veszi az ördögi tervét. Ráadásul az a különösen szép a dologban, hogy ez a 3000 dolláros kedvezmény nem csak a ZL1 csúcsmodellre, hanem a legalapabb LS szintre is érvényes, ahol már jelentős összegnek számít. Ha a Camaro vásárlótól számított 30 napon belül van a tulajdonodban egy Ford Mustang, akkor jár a leárazás, ilyen egyszerű az egész. Ezzel egyébként robbanásszerű keresletre számítanak a GM-nél, és azért kényszerülnek a lépésre, mert 2019 harmadik negyedévében 15%-kal csökkentek a Camaro eladásai.

A Debrecenben gyártott Mercedes-Benz Reform 501 LE nyerte „Az év haszongépjárműve” díjat

2019.11.12.
A hazai haszongépjármű piac egyik legjelentősebb elismerését nyerte el a debreceni ITK Holding Zrt. leányvállalata, az Inter Traction Electrics Kft november elején. A buszfejlesztéssel és buszgyártással foglalkozó debreceni vállalat a városi/elővárosi autóbusz kategóriában nevezett a Mercedes-Benz Reform 501 LE modellel, s az olvasói szavazatok alapján meg is nyerte azt. Tavaly december 11-én mutatta be a vállalat alacsonypadló-belépésű (low entry) elővárosi buszát. Az autóbusz EURO6-os dízelmotorral és 6+1 fokozatú automataváltóval szerelt. Az alváz műszaki kialakítása tartalmazza a Mercedes-Benz autóbuszain megszokott járműbiztonsági és menetstabilizációs rendszereket, valamint az ITK cégcsoport által fejlesztett távoli fedélzeti diagnosztikai és kontrolleszközöket, amelyek üzemelési, működési adatokat szolgáltatva teszik lehetővé a járművek távoli ellenőrzését. A városi és elővárosi igénybevétel miatt számos olyan kényelmi funkcióval látták el, amely az utasok legváltozatosabb igényeit is maximálisan kielégíti. Természetesen alapfelszereltsége a mozgássérültek le- és felszállását megkönnyítő rámpa, valamint az utazásuk biztonságát támogató rendszerek is. „Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy rögtön az első indulás alkalmával elnyerhettük a Camion Truck&Bus „Az év haszongépjárműve” díját ebben a kategóriában. Munkatársaimmal gőzerővel dolgozunk azon, hogy Mercedes-Benz alapokon magas minőségű autóbuszokkal nyújthassunk alternatívát a piacon, amelynek fontos ékköve a szakmai közönség által is díjazott REFORM 501 LE. A REFORM autóbuszcsalád évről-évre bővül, a városi és az elővárosi modelljeink után idén már az általunk fejlesztett és gyártott iskolabuszt is bemutattuk. Bízunk benne, hogy hamarosan egyre több Debrecenben gyártott autóbusz futhat a hazai és az európai utakon.” – mondta el Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója a díjátadót követően.

A lábunk előtt heverő autó és motor legendák

2019.11.12.
Amikor azt a jelzőt halljuk egy autóról vagy motorról, hogy legendás akkor általában valami reménytelenül elérhetetlen, kisszériás járműcsodára gondolunk, amely legfeljebb a filmvásznakon vagy a kiváltságos milliárdosok garázsában találhatók meg. A helyzet azonban ma nem így áll. A világ legnagyobb, az autó és motor történelem leghíresebb legendái konkrétan itt hevernek a lábaink előtt. Hevernek alatt azt értem, hogy bárki aki bérből és fizetésből él lényegében hozzájuthat közülük valamelyikhez. Haladjunk növekvő ár sorrendben: immáron Európában és Magyarországon is elérhető a világ mindeddig legnagyobb darabszámban eladott és már évtizedek óta globális legendává nemesült kis motorja a Honda SuperCub. Ez a bájos kis kétkerekű motorizálta és mobilizálta szinte egész Ázsiát, aztán Afrikát és Dél-Amerikát is. Végül közel a százmillió eladott példányhoz legújabb verziója elérkezett Európába is, hogy részese legyen a környezettudatos városi közlekedés nagyvárosi forradalmának. Ára egy millió forint körül van - újonan. Ennél olcsóbban legendát birtokolni igazán nehéz lenne.... Képre kattintva galéria nyílik! Ha már a motoroknál tartunk még egy példa erejéig maradjunk is ott. Éppen most mutatkozott be a legújabb Honda Africa Twin, amelynek első generációi Magyarországon inkább csak a vágy titokzatos tárgyai voltak, ma azonban bárki hozzájuthat az egykori Dakar győztes, sivatagi romantikát sugalló enduróhoz, amelynek legújabb verziója persze már minden kényelemmel is fel van szerelve. Áttérve a négy kerekűekre abban szinte az egész világ autóipara egyetért, hogy a világ első számú hétköznapi autó legendája az összes generációját figyelembe véve a bolygón eddig legnagyobb darabszámban eladott személyautó a Toyota Corolla. Jelenleg három verziója is elérhető ennek a már nem csak megbízható és nem csupán formás de egy ideje környezettudatos, hybrid járműnek. A Corolla is bizonyítja, hogy attól még, hogy valami legendás egyáltalán nem elérhetetlen, hiszen a Toyota Corolla még saját kompakt kategóriájában is az egyik legár-érték arányosabb vételnek számít Magyarországon. Mondhatnánk persze, hogy a felsoroltak az olcsó legendák közül valók, de az autóipar igazi nagy legendái a terepjárók, a sportkocsik tényleg csak elérhetetlen vágyaink tárgyai. De ma már ez sem így van.  Képre kattintva galéria nyílik! Viták ugyan vannak arról, hogy melyik is valójában a világ legnagyobb terepjáró legendája, de az bizonyos, hogy az elsők közül az egyik az ikonikus hűtőrácsairól már távolról felismerhető, a II. Világháború harcaiban született Jeep. Nos a helyezet az, hogy aki ma Magyarországon egy ilyen globális terepjáró legendát szeretne vadonatújan megvásárolni az bőségesen 10 millió forint alatt ezt megteheti. A Renegade vagy a Compass modellekből már jó felszereléssel is birtokolhatunk egy-egy új példányt, egy kicsit több mint egy kompakt autó áráért. Képre kattintva galéria nyílik! Na igen de mi van az igazán legendás sport kocsikkal? A post modern világban immáron ebben a legenda kategóriában is hasonló a helyzet. Nem is kérdés melyik a világ legnagyobb múltra és népszerűségre szert tevő, igazi sportkocsija. Azt már a kisgyerekek is tudják, hogy ez nem más mint a Ford Mustang. Ma már megszoktuk, de ha egy kicsit távolabbról szemléljük, igazán megdöbbentő, hogy egy ilyen autó birtoklásához elég bemennünk valamelyik Ford kereskedésbe és 12 millió forint körüli összegtől miénk lehet a legendás Mustang ló motorizált változata.  Képre kattintva galéria nyílik! A sort egyébként mind autók, mind motorok vonatkozásában hosszan sorolhatnánk. Hiszen egy Vespa Primavera-val, Yamaha Tenere-vel, Suzuki GSXR-rel pont ugyan ez a helyzet, mint ahogy igaz ez egy Wolsvagen Golfra, Honda Civic-re vagy éppen egy Mazda mx5-re. A lényeg talán inkább az, hogy egy olyan kivételes korban élünk, amikor mindezek valamelyikét majdhogynem kényelmesen megengedhetjük magunknak. Szóval amikor elégedetlenkedni készülnénk a gazdasági helyzet, a rossz körülmények vagy éppen a nem elég magas fizetésünk miatt, azért érdemes ezt az érzést egy kicsit megízlelni. Magyarországon különösen, ahol a szocializmus évtizedei vagy az azt megelőző időszak világháborúi és rövid gazdasági fellendülést hozó évek kivételével rendre visszatérő problémái sok generációnak nem adták meg ezt az életérzést: hogy az autó és motorkerékpár ipar legnagyobb legendái a lábunk előtt hevernek.  Képre kattintva galéria nyílik!

CUPRA Ateca Limited Edition: Szemet gyönyörködtető kialakítás és rezonáló hang

2019.11.12.
A CUPRA Ateca egyedülálló modell marad a szegmensében, tökéletesen igazodva az ügyfelek igényeihez, de a mindössze 1999 példányban gyártott CUPRA Ateca Limited Edition bevezetésével egy fokozattal még tovább lép a modell, most látványos külsőt, elegáns belső teret és elérhető teljesítményt kínál. A CUPRA Ateca Limited Edition ötvözi fejlett turbófeltöltős, közvetlen befecskendezésű, négyhengeres, 2 literes TSI benzinmotor figyelemre méltó 300 lóerős teljesítményét és 400Nm nyomatékát egy hét sebességes DSG sebességváltóval, 4Drive rendszerrel, Akrapovic kipufogórendszerrel és progresszív kormányzással, hogy egy semmi máshoz nem hasonlítható járművé váljon. A nagyobb bizalom és magabiztosság érdekében a CUPRA Ateca Limited Edition számos újdonságot tartalmaz, melyek még inkább kiemelik az autót a versenytársai közül. Külső megjelenését számos teljesítménynövelő kiegészítővel dobták fel, míg a belső teret óvatosan finomhangolták, hogy a kifinomultság új szintjét biztosíthassák. „A CUPRA Ateca Limited Edition olyan jármű, amely meg fogja lepni az autó rajongóit, és megmutatja a márka lényegét nyújtó szenvedélyünket a kiváló termékek kifejlesztése és tervezése iránt. A Limited Edition modellel növeljük a hangerőt a vizuális stílus és a vezetési hang szempontjából ”- mondta Wayne Griffiths, a CUPRA vezérigazgatója. Kiemelkedő tervezési teljesítmény A CUPRA Ateca Limited Edition izgalmas teljesítménye tökéletesen illeszkedik az érzelmes külső kialakításához, hangsúlyozva azt a szellemet és DNS-t, melyeknek minden CUPRA jelvényt magán hordó járműben meg kell lennie. A réz CUPRA betűk egyszerűségétől kezdve az exkluzív külső részletekig, mint például a CUPRA által gondosan megválasztott anyagú, egyedi rézszállal ellátott szénszálas tető spoiler és tükörborítások, melyet csak a CUPRA Ateca Limited Edition tudhat magáénak, amely meghatározza a nagy teljesítményű SUV-ot és hangsúlyozza a CUPRA DNS-ét. A jármű színválasztékába tartozik a Graphene Grey - ami újdonság az opciós listán, és kizárólag a CUPRA Ateca Limited Edition számára elérhető – az Energy Blue és a Rodium Grey, amelyek emelik a CUPRA Ateca Limited Edition kifinomultságát. Mindehhez adjuk hozzá az újonnan tervezett és exkluzív, szélesebb futóművel rendelkező 20 collos réz könnyűfém kerekeket, amelyek új, határozott megjelenést adnak az Ateca-nak, miközben jól láthatóan magukba fogadják a standard 18 collos Brembo fékeket is, a nagyteljesítményű SUV szándéka meghökkenteni a rajongókat. Gyönyörű belső részletek Egyik jármű sem kaphatja meg a CUPRA nevet a legmagasabb minőségű belső tér nélkül, és az Ateca Limited Edition a legmagasabb szintű kifinomultságot, vizuális vonzerőt, tapinthatóságot, kényelmet és modernitást nyújtja. Az egyediség már akkor megkezdődik, mikor a vezető még be sem ült a jármű utasterébe, amikor a CUPRA szénszálas burkolatban elhelyezett kulcsait magához veszi. Az utastérbe való elhelyezkedés után az Ateca Limited Edition egyedisége folytatódik a Petrol Blue Alcantara kagylósított sportülésekkel - ez egy olyan szín, amely a hátsó ülésekig és az ajtópanelekig folytatódik, és olyan vizuális csábítást jelent, melyhez hasonlót a CUPRA Ateca még nem látott. Az új szín kihangsúlyozására a levegőkiömlők és a központi konzolt körülvevő keretek fekete színt kaptak, miközben réz-szénszálas belső díszlécek keretezik a műszerfal és a klímaberendezés egységeit. Ehhez jön még a prémium minőségű CUPRA padlószőnyegek is, és egyértelművé válik, hogy minden részlet számít. Erő és teljesítmény a fedélzeten A CUPRA Ateca Limited Edition fenntartja a márka azon szándékát, hogy minden általa kifejlesztett járműben biztosítsa a tökéletes dinamikát, és ebben ez a nagy teljesítményű SUV sem különbözik a többi modelltől. Csábító külső kialakítása mögött húzódik meg a piac egyik legfejlettebb 2,0 literes turbófeltöltő benzinmotorja. A 300 lóerős, 400Nm-es TSI egység olyan lendületet ad, hogy az Ateca mindössze 4,9 másodperc alatt éri el állóhelyzetből a 100km / h sebességet, de képes elérni a 247 km / h végsebességet is. Összekapcsolva egy kifinomult 4Drive rendszerrel, hét sebességes, dupla-kuplungos DSG sebességváltóval és egy olyan kormányrendszerrel, amely tökéletes egyensúlyt kínál a direktség és a visszajelzés között, a vezető pedig olyan dinamikus bizonyossággal rendelkezik, melyhez hasonlót csak néhány hasonló kategóriás autó nyújt. Ehhez adjuk hozzá a titán márkajelzéses Akrapovic kipufogórendszert, amely exkluzív és nagyon érzelem dús kipufogó hangot biztosít - miközben 7 kg összsúlyt is megtakarít - és a CUPRA Ateca Limited Edition úgy tervezték, hogy a kifinomult teljesítmény csúcsát kínálja. A CUPRA Ateca Limited Edition egyedi ritkaságát garantálja, hogy mindössze 1,999 darab kerül piacra, és az utakon a legegyedibb járművek közé kerül. A CUPRA Ateca Limited Edition bevezetése érdekében a cég elindította első online foglalási platformját, amely lehetőséget kínál arra, hogy az ügyfelek legfeljebb hat hétig fenntarthatják járműveiket, mielőtt az értékesítés megkezdődne. Ez az első projekt, amelyet a SEAT:CODE fejlesztett ki azzal a céllal, hogy újabb lépést tegyen a vállalat az e-kereskedelmi stratégiája felé. CUPRA Ateca Limited Edition   Motor 2.0 TSI Hengerek száma/szelepek 4-henger -  16v Hengerűrtartalom 1,984cc Furat és löket 82.5 x 92.8 Kompresszió 9.3 Max. teljesítmény 300LE Max. nyomaték 400 Nm 0-ról 100 km/h-ra 4.9 secs Végsebeség 247 km/h CO2 kibocsátás 192-201 (WLTP) / 168 (NEDC) Üzemanyag fogyasztás 8.5-8.9 (WLTP) / 7.4 (NEDC)                            
Címkék: 

Valószínűleg az NX lesz a Lexus első plug-in hibrid modellje

2019.11.12.
Az idén harminc éves prémium autógyártó stílusosan zárja a jubileumi ünnepségeket: az év egyik utolsó jelentős nemzetközi autószalonján árulhatja el, melyik modellel kezdi meg a hálózatról tölthető hibrid hajtásláncok bevezetését. Az idén tizenhetedik alkalommal megrendezett Kantoni Autószalon másfél évtized alatt csaknem akkorára nőtt, mint a több mint 110 éves múltra visszatekintő, vele egy időben zajló Los Angeles-i Autószalon. Mindkettő ideális helyszín egy csekély károsanyag-kibocsátású prémium modell bemutatására. Kalifornia hagyományosan az e-mobilitás legfőbb zászlóhordozójának számít a belső égésű motorok utolsó nagy bástyáján, az Egyesült Államokon belül. Ami pedig Kínát illeti, a pekingi vezetés azon igyekezete, hogy gyors tempóban csökkentse a több millió lakosú nagyvárosok elviselhetetlen mértékű légszennyezését, a világ első számú villanyautó-piacává tette a hatalmas országot. Akármelyik kiállítást választja is tehát a Lexus első plug-in hibrid típusának beharangozására, jó döntést hoz. Valamivel nagyobb a valószínűsége a kínai helyszínnek, hiszen Los Angelesben láthatjuk meg először a Toyota RAV4 hálózatról tölthető hibrid változatát, így szerencsésebb ha a két, maga nemében egyformán úttörő jelentőségű modellnek nem kellene egymással megosztoznia a rivaldafényen. Más kérdés, hogy a Lexusnál egyelőre nem számíthatunk kézzel fogható prototípusra. A prémium márka ugyanis a várakozások szerint a középkategóriás Lexus NX szabadidőjárművet szereli fel elsőként hálózatról tölthető hibrid hajtáslánccal – de nem a jelenlegi, hanem a következő szériát. Noha a két modell nem tekinthető egymás közvetlen testvérének, a 2014-ben bevezetett Lexus NX építésénél felhasználták az előző generációs Toyota RAV4 egyes komponenseit. A Lexus 2022-től gyártásba kerülő, következő szériája azonban ugyanarra a TNGA-K padlólemezre épül majd, mint az idei évtől forgalmazott, új generációs Toyota RAV4. Olyannyira közösek az alapok, hogy a következő NX széria ugyanabban a kanadai üzemben készül majd, ahol jelenleg az idei évtől forgalmazott, új generációs Toyota RAV4 öntöltő hibrid kivitelét gyártják. Mivel egyelőre a hálózatról tölthető Toyota RAV4 pontos paraméterei sem ismertek, korai volna találgatásokba bocsátkozni a Lexus NX Plug-in hibrid modelljével kapcsolatban. A piacon színre lépő, új generációs versenytársak jellemzően a korábban elfogadott 40-50 kilométernél akár másfélszer nagyobb távolságot tudnak megtenni tisztán elektromos hajtással. Biztosra vehető, hogy a Toyota / Lexus páros sem adja majd ennél alább, amint pedig szériaéretté válik a cégcsoport rendkívül nagy energiasűrűséget lehetővé tevő szilárdtest akkumulátora, ennél nagyságrendekkel jobb paramétereket mutathatnak fel az innovatív energiatároló technológiát alkalmazó modellek. A Lexus NX lehet tehát a márka első plug-in hibrid modellje de nem az első hálózatról tölthető tisztán elektromos modellje: ez a kitüntető cím minden bizonnyal az UX szubkompakt crossoverre vár, amely a Toyota C-HR testvérmodelljeként kaphatja meg annak 2020-től forgalomba kerülő elektromos hajtásláncát. Hogy valóban az UX lesz-e a Lexus első villanyautója, az mindössze 11 nap múlva november 22-én kiderül: a márka ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy a Kantoni Autószalonon leplezi le első kereskedelmi forgalomba kerülő elektromos típusát.
Címkék: 

Halálos gázolás Győr közelében

2019.11.12.
 A rendőrség honlapján olvasható közlemény szerint az érintett útszakaszon fél pályán haladhat a forgalom.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója