1,8 milliárdért határrendészeti autókat venne az ORFK

2014.01.26.
A kiírás szerint a 101 járőr gépjármű, 99 terepjáró és 37 terepjáró mikrobusz becsült értéke áfa nélkül mintegy 1,8 milliárd forint - olvasható az uniós közbeszerzési hirdetményeket közlő online felületen, a TED-en.MTI

Hollande francia elnök bukósisakja

2014.01.26.
A francia lap két héttel ezelőtt egy fotóriportban leplezte  le, hogy az 59 esztendős Hollande titokban találkozgat a 41 éves  Julie Gayet színésznővel, s a találka helyszínére a köztársasági  elnök robogón érkezik. A fotókon, amelyek a színésznő háza előtti  készültek, a köztársasági elnök bukósisakot visel, amelyen a Dexter  felirat olvasható.       A Motoblouz.com, az elnök bukósisakját forgalmazó cég szerdán a  Libération című napilapban fizetett hirdetésben köszönte meg az  elnöknek az ingyen reklámot. Az Észak-Franciaországban található, 45 embert foglalkoztató  vállalkozás a hirdetésben üdvözölte, hogy az államfő "francia  márkát" választott a motorozásaihoz. Thomas Thumerelle, a cég  tulajdonosa azt is javasolta humoros üzentében Francois  Hollande-nak, hogy látogassa meg a vállalkozás internetes oldalát és  az új kollekciókból más modelleket is válasszon, például "női  dzsekiket".    A cégtulajdonos a France3 közszolgálati televízióban elmondta,  hogy az Hollande által a fotókon viselt bukósisakot mostantól Dexter  Elnök néven forgalmazzák.  A televízió szerint a bukósisakból évente 20 ezret ad el a  vállalkozás, de a hirdetés megjelenése óta napi ezerre ugrott a  megrendelések száma, s jelenleg nem is lehet kapni.MTI
Címkék: 

Tóbiás és Balambér kalandjai - Biciklizzünk!

2014.01.26.
Szeretnéd megtudni, hogyan vigyáz gyermekedre Tóbiás és Balambér? Több mint 20.000 szülő már tudja, hogyan tanítsa meg gyermekének játékosan a tudatos és biztonságos közlekedés alapjait. A Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjai című hangoskönyv az izgalmas mesék mellett, a játszva tanulásról szól! Akár az autóban, akár lefekvés előtt esti meseként hallgatva, a két kutyakölyök történetein keresztül a közlekedés alapvető szabályai elevenednek meg.Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az Autós Nagykoalíció ajánlásával készült hangoskönyv interaktív kifestőt is tartalmaz, melynek segítségével a mesék legérdekesebb jeleneteit színezhetik ki a gyerekek.>>> A teljes hangoskönyv itt rendelhető meg! <<<Tóbiás és Balambér mai tanácsa:Az előző alkalommal azt jártuk körül, hogy hogyan készítsük fel gyermekünket az önálló, busszal való közlekedésre. A következő részek a biztonságos kerékpározásról fognak szólni. Kezdjük magával a járgánnyal, hogy melyek a kötelező és az ajánlott felszerelései a bicikliknek.Kötelező felszerelések:két, egymástól függetlenül működő fékcsengőfehér színű első lámpapiros színű hátsó lámpaegy vagy két, szimmetrikusan elhelyezett piros színű fényvisszaverő prizma (ezek nem lehetnek háromszög alakúak, hogy miért nem azon gondolkozik Tóbiás is mióta olvasta...)borostyánsárga színű küllőprizmaAjánlott felszerelések:fényvisszaverő ruházat (este, rossz látási viszonyok között, és lakott területen kívül KÖTELEZŐ!)sisak (erősen ajánlott kategória, nem csak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is!)sárvédővisszapillantó-tükörLátni, de még inkább látszani! - tartsuk ezt szem előtt mielőtt biciklizni megyünk, vagy egyedül engedjük el gyermekünket. Részlet a meséből:- Mehetsz, Kölyköcském! De ne feledd, csak a bicikliúton menj, és a zebránál mindig szállj le a bicikliről! És lassan menj! És vigyázz magadra! – intette Tóbiást az Édesanyja, de Tóbiás már futott is ki a kertbe, felpattant kis zöld biciklijére, és száguldott a park felé, ahol már várták a barátai: Egon, a béka, és Léna, az egérke.Az Tulipán utcában, ahol Tóbiásék laktak, szerencsére éppen volt bicikliút, Tóbiás tehát biztonságosan kerekezhetett. A Tulipán utca után a Szamóca tér következett, itt azonban már nem folytatódott a bicikliút, itt csak járda volt, amin a gyalogosok közlekedtek. Tóbiás jól emlékezett arra, mit tanított neki az Édesanyja: „A járdán nem szabad biciklizni! Ha véget ér a bicikliút, és kiérsz a Szamóca térre, mindig szállj le szépen a biciklidről, Kölyköcském. A járdán csak tolni szabad a biciklit!.” Tóbiás szépen le is szállt a bicikliről a Szamóca tér sarkán, ahogy Édesanyjától hallotta. Voltaképpen Tóbiás igencsak szófogadó kutyakölyök volt. A Szamóca tér közepén, egy padon ott ült már Egon és Léna. Biciklijüket a padnak támasztották, és Tóbiást várták. Tóbiás már messziről integetett feléjük:- Szervusztok barátaim! Jövök már, jövök már!>>> A teljes hangoskönyv itt rendelhető meg! <<<

Piros-feketében pompázik az új F1-es Ferrari

2014.01.26.
A maranellóiak szombaton mutatták be a F14T kódjelű járművet, a nevet a szurkolók szavazatai alapján kapta az autó, amelynek jellegzetes, lapos orra lett. Az autóban az új fejlesztésű 1,6 literes V6-os turbómotor dolgozik, amelynek az ERS hibrid rendszer is besegít a hajtásba.A tavaly a konstruktőrök között harmadik Ferrarinál ebben az évben a kétszeres világbajnok, ötödik éve a csapatnál versenyző spanyol Fernando Alonso és a csapat utolsó egyéni vb-győztese (2007), a Lotustól átcsábított finn Kimi Räikkönen vezeti majd a versenygépeket. 
Címkék: 

TOP-lista: Milyen autókat loptak leginkább 2013-ban?

2014.01.26.
Jelentős változás tapasztalható a 2012-es statisztikához képest, ha autótípusokra lebontva nézzük a az adatokat. Míg 2012-ben a sorrend Suzuki Swift, Renault Megane, VW Golf és Toyota Corolla volt, addig 2013-ra az új sorrend: Opel Corsa, Opel Astra, Renault Megane, VW Golf, Renault Megane Scenic, Toyota Corolla lett, igaz utóbbi négy típusból majdnem ugyanannyi eltűnését jelentették be hozzánk, így ezen típusok egy csoportba helyezhetők. Őket követi az évek óta „nagy sláger” VW Transporter.Márkákat tekintve Opel, Volkswagen, Renault, Suzuki, Ford, Toyota lett 2013-ra a tolvajok körében a legközkedveltebb sorrend, míg 2012-ben Volkswagen, Suzuki, Opel, Renault, Toyota, Ford márkák jártak statisztikáink szerint az élen az ellopott autókat tekintve. Tehát a sorrend ugyan más, de a márkák változatlanok. Ennek oka pedig az, hogy ezekből a márkákból fut a legtöbb autó hazánk útjain, így ezekre van nagyobb alkatrész igény is. Hiszen az ellopott jó állapotú autók nagy részét darabokra szedik és az alkatrészeket itthon és külföldön értékesítik a bandahálózatok.  A veszélycsoportban főként Az 1 és 6 éves kor közötti autók vannak, hiszen ezek tartalmaznak olyan nagy mennyiségben eladható, jó minőségű alkatrészt, hogy megéri szétbontani őket.Forrás: AUTOVADASZ.EU

Havazás – OKF: szombaton 140 műszaki mentéshez riasztották a tűzoltókat

2014.01.26.
Hajdu Márton elmondta: a téli időjárás pénteken okozott jelentősebb problémákat, de még szombaton is volt tennivalójuk a katasztrófavédelem erőinek. A műszaki mentések legnagyobb részében szalagkorlátnak vagy oszlopnak ütközött, illetve árokba borult járművek mentéséhez kellett segítséget nyújtani.A havas úton elakadt autót tolnak a Mecsekben, Pécs közelében 2013. január 25-én.MTI Fotó: Sóki TamásEzek a balesetek egyértelműen a megváltozott útviszonyok miatt következtek be. A nedves, hókásás, havas útburkolaton nem megfelelően megválasztott sebesség, továbbá a jármű gumiabroncsainak állapota több balesethez vezetett - hangsúlyozta.Baleset történt például az M6-os autópályán a Pécs felé vezető oldalon, a Békés megyében Sarkadon, valamint Orosháza és Csorvás között, a 44-es főúton Kunszentmártonnál, Kisvárdán, a Hajdú-Bihar megyei Konyáron, és a Tolna megyei Pincehelyen. Pest megyében szintén több baleset történt, ezek között kettő egy időben a 4-es főúton, Abonynál - sorolta.Több fa is a vasúti sínekre dőlt az Őrtilos és Murakeresztúr közötti vasútvonalon, szintén fák borultak az útra Bélavár és Somogyudvarhely között. Mezőkövesden egy gázcsonkot szakított el egy hókotró. A helyszínre a városi hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a helyi gázszolgáltató szakembereivel dolgoztak a gázszivárgás megszüntetésén.Hajdu Márton kitért arra, hogy az előrejelzések szerint vasárnap délig a keleti, majd egyre inkább csak az északkeleti megyékben folytatódik a havazás. Itt 5, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében még 6-8 centiméter friss hó hullhat. Vasárnap délután az Alpokalján fordulhat elő jelentéktelen havazás.Az OKF továbbra is arra kéri a lakosságot, hogy figyeljék a katasztrófavédelem közleményeit. Az okostelefonnal, táblagéppel rendelkezőknek azt javasolják, hogy telepítsék a katasztrófavédelem "VÉSZ" alkalmazását (http://vesz.katasztrofavedelem.hu), és figyeljék a katasztrófavédelem Facebook-oldalán, illetve honlapján közzétett információkat is.Vasárnapra a várható extrém hideg miatt adott ki figyelmeztetést négy megyére a meteorológiai szolgálat. Néhol még nappal is mínusz 7 Celsius-fok körül alakul a hőmérséklet.MTI
Címkék: 

Harcban a pancsolt motorolajok ellen

2014.01.25.
Szerző: Jámbor GyulaHa karamella- vagy éppen eperillat csapja meg az orrunkat, amikor egy olajos flakon kupakját lecsavarjuk, ne csodálkozzunk. A motorolajok jelzőillata ugyanis az azonosíthatóságukat szolgálja, mint a színezék vagy a flakonon elhelyezett hologram. Az olajhamisítás ugyanis ismét felütötte a fejét, csak most nem a gázolajjal, hanem a motorolajjal trükköznek a csalók. Az eredetihez megszólalásig hasonló csomagolásban, a világmárka áránál olcsóbban adnak - valamit, ami motorolajhoz hasonlít. Sajnos az effajta anyagok az átlagember számára érzékszervi próbával nem ismerhetők fel. A pancsolt olaj legfeljebb akkor köszön vissza, ha a motor érthetetlen módon gyengébb hatásfokkal kezd működni, ám sajnos ez is csak bizonyos idő elteltével mutatkozik meg. A veszteség kettős: az államnak milliárdos adóbevétel-kiesést, míg az egyes üzembentartóknak akár több milliós kárt okozhatnak a csalók.A kártékony jelenség visszaszorítása volt a célja az Autószerelők Országos Egyesületének, amely az Autós Nagykoalíció támogatásával a kormányzathoz fordult, és javasolta az olajtermékek jövedéki körbe vonását. A javaslatot - amelyet az olajforgalmazó vállalkozások is támogattak - a kormányzat befogadta, és január 1-jén életbe lépett az adótörvény módosítása. Eszerint a kenőolajok és kenőanyagok kiszereléstől függetlenül jövedéki engedélykötelessé váltak. A törvény alapján ezen termékek belföldi nagykereskedelme, az export-importja, illetve közösségi kereskedelme ezentúl jövedéki engedélykötelezettség mellett végezhető.„A közelmúltban életbe lépett szabályozás eredményeként máris érezhetően csökkent az illegális kenőanyagok forgalma” - mondta lapunknak Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. A szakember szerint a törvény nagyobb fenyegetést jelent a csalóknak, és szűkültek a kiskapuk is. Aki ugyanis interneten keres olcsó motorolajat, már nem leli az első találatok közt a rossz magyarsággal megszövegezett csomagküldő portálok ajánlatait. Mit tegyen, aki biztos szeretne lenni benne, hogy nem csapják be pancsolt kenőanyaggal? Ábrahám György, a Motor-parts.hu webáruház értékesítési vezetője szerint nem érdemes ezerforintos árkülönbözetért a többmilliós értékű jármű motorjának működőképességét veszélyeztetni. Tanácsa, hogy vásároljunk ismert, minőségi forrásból, bejáratott márkájú terméket, és fizessük ki a "legeslegolcsóbbnál" akár 20-30 százalékkal magasabb árat. Ha szervizben cserélik az olajat, kérjünk számlát, ugyanis akkor a szerviz felel a megfelelő olajért is. Emellett ragaszkodjunk a jól ismert illathoz: a kétütemű motorkerékpárokhoz például eperillatú olajat is kínálnak. Ezt nem könnyű hamisítani, így ha a vevő eperillatot érez, nagy baj nem lehetMegjelent a Magyar Nemzet január 25-i számában
Címkék: 

Miki házhoz megy: a Spindler család története - 1. rész

2014.01.25.
Szöveg: Horváth Miklós Fotó: Besenyei Gergely, Spindler archívum Spindler Tibor az édesapja műhelyében töltve gyerekkorát nemcsak műszaki értelemben fertőződött meg, hanem a versenyzés iránt is olthatatlan vágyat ébresztett benne az ott zajló szerelés és tuningolás. Hazai és külföldi Rallye-versenyeken 1973-78 között kimagasló tehetségről tett tanúbizonyságot, mint pilóta és mint tuningmester egyaránt. A versenyautó sajátkezű felkészítése és persze az apától örökölt kiváló műszaki érzék idővel rengeteg gyümölcsöt termett. 1979-től önálló kisiparosi tevékenységet kezdett, majd tíz évvel később már a Megyei Mestervizsga Bizottság tagja. 1989-től az Oroszlányi Ipartestület elnöke, 90-től pedig az Ipar Kiváló Mestere. 1991-96 között az Autójavítók és Autókereskedők Szakszövetségének elnöke és 1992-től Oroszlány Város Önkormányzat Gazdasági Bizottságának (külsős tag) tanácsadói posztját is Tibor kapja. Az eddigiek még kiegészülnek az Ipartestületek Országos Szövetségének alelnöki (1993) és a Komárom-Esztergom Megyei Kézműves Kamara alelnöki teendőivel (1994). 1996-ban a Megyei Mestervizsga Bizottság tagsági státuszát elnökire váltja. 1998-tól a város területfejlesztési Bizottságának tanácsadójaként részt vesz Oroszlány fejlődésének tervezésében és koordinációjában, eltávolodva ezzel a korábban megszokott bizottsági és elnökségi tevékenységektől, azonban szakmai tapasztalatait, kapcsolatait és elkötelezettségét alapító-elnökként az Autószerelők Országos Egyesületében kamatoztatja tovább (1999-től napjainkig). Spindler Tibor jelenleg az Autószerelők Országos Egyesületének elnöke - képre kattintva galéria nyílik Mielőtt a raliversenyző, vállalkozó és közéleti ember életútjának különböző állomásait vennénk górcső alá, szeretném megosztani olvasóinkkal az édesapa, Spindler Ferenc történetét, hiszen minden, az általa 1934-ben elindított egyszemélyes vállalkozással kezdődött. Azóta 80 év telt el és ma már az unokák (harmadik generáció) foglalkoznak azzal, amit egykor a nagyapjuk csinált. A Spindler család történetében kulcsszerepet játszó nagypapa idén lenne 100 éves. Spindler Ferenc gépjárművezető igazolványa  - Kelt: 1939 Tibor édesapja 1914-ben született a Fejér megyei Lovasberényben egy szegény parasztcsalád tizedik gyermekeként. Spindler Ferenc számára szakmát tanulni, iskolai képzés keretein belül, szinte lehetetlen volt. Ennek három nyomós oka volt: a hely, az idő és a család anyagi helyzete. Lovasberényben a kiegyezés után megindult polgári fejlődést az első világháború és az azt követő forradalmak nagymértékben visszavetették, ezáltal kitörésre ebben a környezetben egykék számára sem volt nagyon lehetőség, nemhogy egy nagycsalád utolsó gyermeke számára. A szűk esztendők és a család nehéz helyzete ellenére Spindler úr – mesébe illő módon – egy kovácsmesternél dolgozott és ennek köszönhetően 22 éves korára annyi szakmai tapasztalatot és félretett pénzt sikerült felhalmoznia, hogy saját lakatosműhelyt nyithatott. Ebben a műhelyben gyakorlatilag, mint „ezermester” tevékenykedett, ugyanis idővel kiderült, nem csak a fémekkel dolgozni tudó, ügyes kezű szakemberrel volt dolga a településnek. Kezdetben a kerékpárok és motorkerékpárok javítása mellett szeszfőzdei berendezések javítására is sor került a lakatosműhelyben, de szükség esetén a település egyetlen automobilját is megszerelte Ferenc, a körzeti orvos nagy örömére. Az 1936-ban megkezdett vállalkozás szépen épült, mígnem megérkezett a katonai behívó (1942). Az 1943-as kurszki csata idején Spindler Ferenc éppen eltávon volt, és a visszatérés közben tudta meg, hogy a századból egyetlen bajtársa élte csak túl az ütközetet. Azóta tudjuk, hogy a világtörténelem egyik legnagyobb erőkkel vívott páncéloscsatája volt ez, és a Vörös Hadsereg vesztesége jellemzően három-nyolcszorosa volt a német hadtest veszteségének, ezért a „leigázott” fél embertelen és kegyetlen módszerekkel vágott bele az újjáépítési munkálatokba csakhogy továbbra is erősnek tűnjön. Az 1944-45 fordulóján kiadott parancs értelmében 32 ezer német nevű férfit hurcoltak „malenykij robotra” Magyarországról, és köztük volt Spindler úr is. Mindez azt követően történt, hogy Ferenc megházasodott és első gyermeke (Tibor nővére) még csecsemőkorú volt. A közel 5 évig tartó kényszermunka – szerencsére – épségben hazatéréssel zárult. Ha megkérdezhetnénk Ferenctől, hogy szerinte minek köszönhető, hogy túlélte a háborút és a kényszermunkát, valószínű azt mondaná, hogy az isteni gondviselésnek. Azonban aki közelebbről ismerte, valószínűleg azt mondaná, hogy kitartó volt és nem adta fel. Valóban nem adta fel, talán mert otthon várta egy feleség, egy már majdnem 5 éves kislány és a műhely, amiről ma már tudható, hogy több generáció életét alapozta meg. Spindler Ferenc és felesége, Cserháti Margit egy háború után készült képen A lovasberényi visszatérés után alig egy évvel megszületett Tibor (1951) és ismét beindult a műhely. Ezúttal főleg kerékpárokat készített és javított Ferenc, amihez repülőgépek alkatrészeit használta fel. Tibor édesanyja is besegített és a kisiparosi tevékenység adminisztratív feladatai mellett a kézügyességet igénylő küllő-fűzést is ő végezte. Pár évvel később Spindler úr gyerekkori barátja, aki esztergályosként dolgozott az oroszlányi szénbányában, felvetette, hogy azon a településen nincs senkinek műhelye, és igencsak elkélne egy ügyes kezű szerelő, miért nem költöznek oda. Több se kellett Spindler apukának, kikémlelte az ígéret földjét majd - némi gondolkodást követően - 1957-ben a családot és a műhelyt egy az egyben áttelepítette az egyébként egy jól irányzott köpésnyi távolságra lévő Oroszlányba. A másik lehetőség egyébként Székesfehérvár lett volna. A régi műhely homlokzata - Oroszlány A Spindler család mindennapjai a hatvanas évek derekán már a megszokott mederben folytak. A költözés jó oldala abban mutatkozott meg, hogy a folyamatosan fejlődő bányászvárosban bőven akadt munkája Tibor édesapjának, olyannyira, hogy a megvásárolt telken bővítésre is sor kerülhetett volna. Mivel a ház kisajátítási területen volt, az ilyen irányú törekvéseket kellő körültekintéssel lehetett csak kivitelezni. Az Oroszlányban töltött első 20 év úgy telt el, hogy csakis mozdítható dolgokba fektetett pénzt Spindler úr, miközben a területet jobban kihasználva és az épületet bővítve tudott volna hatékonyabban előre lépni. Végül 1976 tavaszán lezárult a tortúra és a jelenlegi helyre költözött a család. Spindler Ferenc egyik gyerekkori barátja, aki egy lovasberényi illetőségű, motorokat szerető erdész volt, rendszeres látogatója volt az oroszlányi műhelynek. Ferenc és Márton nevű erdész barátja az akkortájt népszerű és ismert motorokat (Csepel 125, Danuvia) kezdték kísérleti jelleggel tuningolni és Spindler úr leleményességének és jó műszaki érzékének köszönhetően ezek a reszelgetések olyan jól sikerültek, hogy a híres Tihanyi motorversenyeken több alkalommal indulhatott és célba is ért az említett erdész barát. A méltán büszke apuka és a Pannónia - Lovasberény Motortuning terén tehát innen származott a gyakorlati tapasztalata az édesapának és a tizenéves Tibornak. Az ifjú Spindler 1969-es bevonulásáig ebben a műhelyben volt segédje, majd tanulója édesapjának. Természetesen nála sem maradhatott el a motortuningolás, az akkori 50 ccm-es segédmotorokat (Simson, Berva moped) rendre megpiszkálta és ezáltal nyílt lehetősége a szárnyait próbálgatni. A katonaság idején abban a szerencsés helyzetben volt, hogy viszonylag sok időt tölthetett otthon, így folytathatta a tapasztalatszerzést és sokat segített édesapjának. Leszerelését követően Tibor egy 850-es Fiat Coupe-t kapott édesapjától, aminek kardinális szerep jutott a későbbi versenykarrier elindításában. Azonban bejelentése, hogy az autósportban szeretné kipróbálni magát, meglepő atyai tiltást szült. A majdnem 60 éves mester azt mondta fiának, hogy amíg az én asztalomnál eszel, fiam, addig erről szó sem lehet. Mivel az elhatározás szikrája nemcsak egy szalmalángot keltett életre, Tibor számára egyértelmű volt, hogy álmai megvalósításához lépnie kell. A megoldás a nősülés volt. Leendő feleségével megbeszélte, hogy frigyük feltétele a versenyzés jóváhagyása. Az események némiképp felgyorsultak ezután. 1973-ban az esküvőt követően Tibor eladta a Fiat Coupét és az árából egy Trabantot és egy Wartburgot szerzett. Minden átalakítást saját kezűleg végzett, amihez édesapjától természetesen megkapta a szükséges elméleti és tárgyi (műhely és szerszámok) hozzájárulást. 1974-ben már rajthoz állt Tibor a túraautó bajnokságon, ahol második helyen végzett, majd egy évvel később már az ÁFOR versenyzője és a magyar válogatott tagja. A folytatásban Spindler Tibor versenyzői karrierje következik.

A Volkswagen megajándékozta a Facebook alapítóját

2014.01.25.
Mark Zuckerberg mindennapi használatban lévő autója egy kézi váltós Volkswagen Golf GTI, a hatodik nemzedékből.  Amikor ezt megtudta a Volkswagen vezetősége, úgy döntött, hogy gratulál a 19 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező informatikai szakembernek ahhoz, hogy az egyik autójukat választotta. Zuckerberg egyébként hatalmas vagyona ellenére nem szereti luxustermékekre szórni a pénzét, általában farmerben és pólóban mutatkozik, és a közeli ismerősi szerint sincs „elszállva” a pénztől.A Volkswagen fel is töltött egy videót a Youtube-ra, amelyen az látszik, hogy az egyik alkalmazottjuk egy csomagot és egy levelet készül feladni Zuckerbergnek.
Címkék: 

Már Kínában is kapható a Tesla

2014.01.25.
A Model S a világ első elektomos prémium limuzinjaA Tesla 2012 óta gyártja a Model S-t, amely 362, vagy 416 lóerős villanymotorral, és 60, vagy 85 kWh kapacitású akkumulátorral kapható. Az közel öt méter hosszú elektromos limuzin erősebb változata 4,4 másodperc alatt képes felgyorsulni 100 kilométeres óránkénti sebességre, végsebessége eléri a 210 km/órát, hatótávolsága pedig az 500 kilométert. A négyajtós autó alapárát 734 ezer jüanban (27,1 millió forint) állapították meg, a cég közleménye szerint ez lényegében megegyezik az Amerikában alkalmazott árral, csupán az adók, a vám és a szállítás költségei jöttek rá. Ez utóbbiak a jelenlegi összegben mintegy 4 ezer dollárt (895 ezer forint) tesznek ki.A Tesla maga méltányosnak és vonzónak nevezi prémium modelljének árát, s azzal érvel, hogy nem alkalmazza az "iparági gyakorlatot", nem készül dupla nyereséget kasszírozni ahhoz képest, amennyire az Egyesült Államokban vagy Európában tesz szert. Mindazonáltal némileg tart attól, hogy piaci vetélytársai e helyzetet arra használják majd, hogy a felsőkategóriás autót - az ára alapján - gyengébb minőségűnek tüntessék fel. A cég utalt arra is, hogy a kelet-ázsiai országban egy töltőhálózat építését is tervezi, az első állomásokat a Peking-Sanghaj vonal mentén állítják majd fel. A súlyos levegőminőségi problémákkal küzdő Peking egyébként különböző kedvezményekkel törekszik az elektromos autók népszerűsítésére, s a Tesla megjelenésétől arra számítanak, hogy némileg meglendül az új energiával hajtott autók iránti kereslet. A Tesla Kínában már tavaly augusztus óta elfogadott rendeléseket a Model S-re, 250 ezer jüan (9,2 millió forint) befizetésével. Annak ellenére, hogy a potenciális vásárlók nem ismerték a végső bekerülési összeget, a keretszámot viszonylag hamar sikerült feltölteniük.A műszerfal különlegessége a 17 colos érnintőképernyőA kaliforniai székhelyű, 2003-ban alapított cég vezérigazgatója, Elon Musk korábban már kifejtette, nagy reményekkel indulnak el az ázsiai és különösen a kínai piacon. A Tesla a Model S-ből tavaly az Egyesült Államokban körülbelül 20 ezer darabot adott el, s becslések szerint az európai értékesítési számok is e körül voltak. 2013 utolsó hónapjában összesen 7 ezer autót adtak el a világon, aminek következtében a vállalat részvényei 16 százalékkal megugrottak. A Tesla egyelőre egyetlen bemutatóteremmel rendelkezik Kínában, Peking egyik legegyedibb tervezésű, energiatakarékosságot szem előtt tartó Parkview Greenben épületkomplexumában, amely egyszerre üzletközpont, irodaház, szálloda és művészeti központ.A Tesla kínai jelenlétét már kezdetektől némileg beárnyékolja, hogy a márka kínai nevét, a „Te Si La”-t egy Csan Pao-seng nevű élelmes dél-kínai üzletember levédte, méghozzá a földi, légi és tengeri járművek 12  kategóriájában. Ráadásul az állítólagos autómárka logója is kísértetiesen hasonlít az eredetire. A név árában hírek szerint a feleknek nem sikerült megegyezésre jutniuk, s állítólag az ügyben jogi eljárás is folyamatban van. Nem hivatalos információk szerint a jogtulajdonos 30 millió dollárt kért, míg a cég legfeljebb kétmilliót lett volna hajlandó fizetni. Egyelőre - úgy tudni - a Tesla véglegesen még pontos kínai nevét sem tette közzé. Korábban a vállalat azzal is szembesült, hogy a Tesla Motors nevet is levédték, de azt tavaly májusban a cég megvásárolta.Közben a Tesla elkezdte Amerika után Európában is kiépíteni a gyorstöltő hálózatát, amely 20 perc alatt képes félig feltölteni a Model S lemerült akkumulátorait. Egyelőre Németországban, Hollandiában, Svájcban és Ausztriában kezdik a hálózat kiépítését. Ezen belül is Németországra koncentrálnak a legjobban, ahol év végéig el akarják érni, hogy ne legyen olyan német lakos, akinek a lakóhelyétől 320 kilométeres körön belül ne lenne gyorstöltő állomás.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója