A világ legmegnyugtatóbb dalát veszélyes autóvezetés közben hallgatni

2023.06.04.
Az autóvezetők többsége szeret valamit hallgatni a kocsiban, és ha nem bömböl olyan hangosan a muzsika, hogy nem hallja a külvilág zajait, jelzéseit, nincs is ezzel semmi probléma. De nem mindegy, hogy mi szól az autóban, és nem csak azért, mert nem könnyű olyan zenét választani, ami minden utasnak megfelel. Léteznek olyan felvételek, amelyek balesetveszélyesek lehetnek vezetés közben: nagyon andalítóak vagy túlságosan energikusak.  Figyelemelterelő muzsikák A PassMeFast nevű angol autósiskola hosszú listát állított össze azokból a zeneszámokból, amelyek a leginkább elvonják a sofőr figyelmét, és amelyeket hallgatva nagyon nehéz higgadtan az útra és a forgalomra koncentrálni. Hogy kiderítsék, melyek a kerülendő muzsikák, a Spotify 20 legnépszerűbb, vezetéshez összeállított lejátszási listáját vizsgálták meg. Ez összesen több mint 4000 dalt jelentett, amelyeket három szempont szerint értékeltek: energia, táncolhatóság és érzelmi töltöttség. Azok a zenék vonják el a legjobban a figyelmet, amelyek energikusak, érzelmileg felfűtöttek, viszont a táncolhatóságuk nem túl jó. Utóbbi azt jelenti, hogy a zeneszám szabálytalan ütemmel vagy tempóval rendelkezik. Nos, az előbbi szempontok szerint ez a top 10 dal, amelyek a legzavaróbbak vezetés közben:  1. Outkast – Hey Ya! Figyelemelterelő hatás: 72,6% 2. The Killers – Mr. Brightside Figyelemelterelő hatás: 69,6% 3. Jay-Z and Alicia Keys – Empire State Of Mind Figyelemelterelő hatás: 69,5% 4. a-ha – Take on Me Figyelemelterelő hatás: 69,4% 5. Red Hot Chili Peppers – Can't Stop Figyelemelterelő hatás: 69,0% Szerencsére elkészítették az ellentétes listát is, íme az 5 zene, amely a legkevésbé vonja el el a vezető figyelmét:  1. Billie Eilish – Bad Guy Figyelemelterelő hatás: 8,1% 2. Noah Cyrus – July Figyelemelterelő hatás: 9,3% 3. Lewis Capaldi – Bruises Figyelemelterelő hatás: 10,2% 4. Bruno Mars – When I Was Your Man Figyelemelterelő hatás: 10,3% 5. Justin Bieber – Love Yourself  Figyelemelterelő hatás: 10,4% Nyugodt zene, nyugodt vezetés… A Dél-kínai Műszaki Egyetem kutatói is vizsgálták a zene vezetésre gyakorolt hatását, és arra jutottak, hogy minél gyorsabb számokat hallgat a sofőr, annál kiszámíthatatlanabbá válik a jármű irányítása. Kiderült, hogy a percenként 120 ütemnél gyorsabb zenék negatív hatással vannak a vezetési stílusra, gyorsabb tempóhoz és veszélyesebb manőverekhez vezetnek.  A tudósok egy szimulátor segítségével vizsgálták a hatásokat. A résztvevőknek 20 percig kellett haladniuk egy hatsávos autópályán, miközben rock, nyugodt zene vagy semmi sem szólt. A kísérlet során a sofőrök átlagosan 70 alkalommal váltottak sávot, ám azok, akiknél rock szólt, ez a szám a duplájára, 140-re nőtt. A tempósabb dalok hatására ráadásul 8 kilométer/órával gyorsabban vezettek.  A Green Day American Idiot című száma – amelynek percenként 189 ütem/perc a tempója – vezette a legveszélyesebb zenék listáját. Ezzel ellentétben a Led Zeppelin Stairway to Heaven című száma ösztönöz a legbiztonságosabb vezetésre, a tempója mindössze 63 ütem/perc. A világ legmegnyugtatóbb dala veszélyes lehet Bár az előbbiek szerint a nyugodtabb zenék nyugodtabb vezetésre ösztönöznek, ezt az irányt sem szabad túlzásba vinni. Van egy dal, ami annyira megnyugtató, hogy a sofőröket figyelmeztetik, ne hallgassák a volán mögött, mert balesetveszélyes. A világ legnyugtatóbb dalának nevezett zeneszámról kiderült, hogy csökkenti a vérnyomást, lelassítja a szívverést és csökkenti a kortizol, azaz a stresszhormon szintjét. Sőt, annyira ellazítja az embert, hogy el is álmosodik tőle – ezért nem szabad vezetés közben hallgatni. Ez a dal pedig nem más, mint a Marconi Union Weightless című szerzeménye.  Egy kutatás során megvizsgálták, hogyan hat az emberre ez a dal. Nők egy csoportjának időre kellett puzzle-t kirakniuk, hogy ezzel emelkedjen a stressz-szintjük. Ezután különböző dalokat játszottak le nekik, és figyelték, hogy a zenék hatására hogyan változik a szívritmus, a vérnyomás és a légzés. A vizsgálat megállapította, hogy a Weigthless 11 százalékkal hatékonyabb volt a többi zenénél; 65 százalékkal csökkente a szorongást, néhány résztvevőt még álomba is ringatott. Ezért a szakemberek nem tanácsolják, hogy vezetés közben ne hallgassák a dalt, mert veszélyes lehet.  „Az agyi képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy a zene nagyon mélyen hat az agyban, és nemcsak a hangok feldolgozásáért felelős területeket stimulálja, hanem az érzelmekkel kapcsolatos régiókat is” – mondta Dr. David Lewis-Hodgson, a kutatás vezetője. A dal megalkotása egyébként meglehetősen tudatos volt, a zenekar hangterapeutákkal dolgozott együtt, billentyűs hangszereket, harangjátékot, buddhista énekeket használtak, valamint olyan zenei alapokat, amelyekről bebizonyosodott, hogy nyugtató hatásúak. Ezeket az elemeket úgy kombinálták, hogy megalkották a tökéletes relaxációs zenét.  A világ legmegnyugtatóbb dalában van egy markáns ritmus, ami percenként 60 ütemmel indul, majd fokozatosan lelassul 50 körülire. Hallgatás közben a szívverésed is ehhez a ritmushoz igazodik. Az is fontos, hogy nincs benne ismétlődő dallam, ez ugyanis lehetővé teszi, hogy az agyad teljesen kikapcsoljon, mert nem próbálod megjósolni, hogy mi fog következni a dalban. Vagyis pihenésre, relaxációra kiváló, de vezetéshez inkább ne ezt válasszuk.  Természetesen a zene csak egy a sok tényező közül, amelyek elvonhatják a sofőr figyelmét, ezért kell mindig körültekintően és megfontoltan vezetni.  Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történetünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

A csúszós cipő okozta Ogier vesztét a Szardínia-ralin

2023.06.04.
Sébastien Ogier szombaton az első két gyorsaságin még nem igazán találta a ritmust, de a második kettőn elképesztő teljesítményt nyújtott, így a nap közepén az előnye 18,2 másodpercre nőtt Esapekka Lappival (Hyundai) szemben, akivel korábban, pénteken és szombat délelőtt hétszer váltották egymást a verseny élén. De délután megjött az eső, ami Ogier kieséséhez vezetett, több lépésben. Először a 13. szakaszon akadtak gondjai a franciának, amikor egy mély vizesárokban vizet szívott a Toyota GR Yaris motorja, és emiatt lelassult az autó. Aztán a következő szakaszon, pár perccel a rajt előtt a mély sárban kellett kereket cserélnie Ogier-nek és navigátorának, Vincent Landais-nak. Az esős, saras Erula- Tula gyorsaságin már ismét jól működött az autó, de egy gyors balkanyarban 1,4 km-re a rajttól lecsúszott Ogier lába a fékpedálról, ami azt jelentette, hogy nem tudott eléggé lelassulni a versenyautó, ezért becsúszott az árokba, ahonnét nem volt menekvés. A Yaris nem sérült meg, de önerőből nem tudott kijönni, ami közel 20 perc veszteséget jelentett a rutinos pilótának.   Lappi azonnal visszavett a tempóból, amikor meglátta Ogier autóját az árokban, de talán túlzottan is óvatosan kezdett menni, mert így csapattársa, Thierry Neuville előzte meg az összetett állásban. A belga 25 másodperccel verte meg itt Lappit a 14. gyorsaságin, ami azt jelentette, hogy az összetettben 23,8 másodperccel került elé, a következő, a szombati utolsó gyorsasági után a különbség pedig szinte behozhatatlan mértékűre, 36,4 másodpercre nőtt. „Megkönnyebbültem, hogy a célba értem” – ismerte el Neuville, aki a tavalyi Japán-rali óta nem nyert versenyt. „Kemény napunk volt, de az érzés egyre jobb lett az autóval. Sokat tanultunk, ez fontos, de még mindig nem mindig tökéletes minden, és még mi is fejlődhetünk. Holnap egy rövid, de trükkös nap lesz. Okosan kell hajtanunk, és meg kell próbálnunk hozni a kettős győzelmet a csapatnak” – tette hozzá. A bajnokság éllovasa, Kalle Rovanperä délután Ogier hibájának köszönhetően a harmadik helyre jött fel, de a nagy időkülönbség miatt a finn valószínűleg nem tud még előrébb kerülni, ha a két Hyundai-nak nem lesz problémája vasárnap. A nap végén 1 perc 14,3 másodperccel maradt le Lappi mögött, többek között azért, mert délután a Pirelli gumik túlzott kopása lassította. A kitartás meghozta gyümölcsét Elfyn Evansnek, akinek napja tele volt kudarcokkal. A walesi pilóta Toyotájának hűtője megsérült egy vizesárokban a 10-es gyorsaságin, amivel majdnem három percet vesztett, később az autója elvesztette az erejét, mikor egy újabb vizesárkon kelt át. A gyújtáskimaradás nem sokkal később megszűnt, és utána már hibátlanul működött a Toyota, de Evans nem akart kockáztatni a saras, esős időben, és elég lassan vezetett. Végül a napot majdnem négy perccel Rovanperä mögött zárta, összetettben azonban így is a negyedik helyen áll, ami elég sok pontot jelenthet neki. Ott Tänak és Katsuta Takamoto nem volt ilyen szerencsés, mindketten egy-egy mély vizesárok miatt estek ki szombaton. Egy hibás elektromos érzékelő volt felelős a Ford Puma haláláért, míg Kacuta Toyotájában a hűtő sérült meg. Az ő szerencsétlenségeik tették lehetővé Dani Sordo számára, hogy a péntek reggeli borulásból visszatérve összesítésben az ötödik helyre jöjjön fel. A top10-be még a WRC2-t vezető Adrien Fourmaux, Andreas Mikkelsen, Teemu Suninen, Emil Lindholm valamint Kajetan Kajetanowicz fért be – mindannyian a WRC2-ben indulnak. Vasárnap már csak négy gyorsasági vár a mezőnyre, de eső szintén lehet. A Power Stage-en szerezhető bónusz pontok miatt Tänak, Kacuta és Ogier és visszatér majd. Az állás szombat este: 1 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) 3h10m36.9s 2 Esapekka Lappi/Janne Ferm (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +36.4s 3 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +1m50.7s 4 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +5m36.5s 5 Dani Sordo/Cándido Carrera (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +6m27.9s 6 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Fiesta Rally2) +8m11.7s 7 Andreas Mikkelsen/Torstein Eriksen (Škoda Fabia RS Rally2) +8m37.4s 8 Teemu Suninen/Mikko Markkula (Hyundai i20 Rally2) +10m46.4s 9 Emil Lindholm/Reeta Hämäläinen (Škoda Fabia RS Rally2) +11m08.3s 10 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia RS Rally2) +11m40.5s 18 Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +19m46.9s   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Idén már ezernél több Mobi-pont lesz elérhető Budapesten

2023.06.04.
A közlemény szerint a BKK egy évvel ezelőtt adta át a háromszázadik Mobi-pontot Budapesten, ma pedig már több mint hatszáz hasonló kerékpár- és rollerparkoló van a fővárosban. Ezzel jelentősen javult a rendezetlenül lerakott megosztott elektromos rollerek miatt kialakult kaotikus helyzet - tették hozzá. Megjegyezték, a Mobi-pontok kialakításánál fontos szempont volt, hogy a parkoló járművek ne akadályozzák senki közlekedését, különös tekintettel a látássérült emberekre, a babakocsival közlekedőkre, a mozgásukban korlátozott emberekre, valamint az idősekre. A fenntarthatóbb közlekedést célzó fejlesztések idén sem állnak le, és ahol sűrűbben van szükség Mobi-pontokra, ott a visszajelzések alapján fejlesztik, bővítik a rendszert - áll a közleményben.  
Címkék: 

Elmarad a kecskeméti Nemzetközi Repülőnap

2023.06.04.
A közleményben azt írták, hogy a mostani háborús időkben a HM és a Magyar Honvédség számára Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első. A háborúval járó biztonsági kihívások miatt most a hadgyakorlati, kiképzési, haderőfejlesztési és katonaszakmai feladataik élveznek előnyt, ezért az augusztusra tervezett kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató idén elmarad - jelezték. Fotó forrása: hirado.hu "Elhúzódó háborúra számítunk, ezért jelentősen felgyorsult a haderőfejlesztés folyamata, nemcsak az eszközbeszerzések és a védelemipar területén, de fokozott figyelem irányul a katonák harckészültségének emelésére is" - fogalmaztak. Úgy folytatták, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Böröndi Gábor altábornagy, vezérkari főnök részére a haderő képességének magasabb, hadműveleti szintre emelését írta elő, amely az alakulatok számára fokozott terhelést és összpontosítást jelent. Az állomány ezért gyakorlatokon vesz részt, amelyeken a hivatásos állomány mellett kiemelt szerepet kapnak az újonnan megalakult területvédelmi erők is - tették hozzá.   

Három hónap alatt negyven százalékkal nőtt a használt autók importja Japánból Oroszországba

2023.06.04.
A használt japán autók importja tekintetében Oroszország az első világon. Tavaly rekordszámú, 205 ezer használt autót hoztak be a szigetországból, vagyis 33,5 százalékkal többet, mint a megelőző évben. Összehasonlításképpen, a használt japán autók importjában az Egyesült Arab Emírségek volt a második tavaly 129 ezres darabszámmal. A top 5-ben van emellett Új-Zéland, Kenya és Tanzánia. Az orosz szaksajtó ezzel összefüggésben felhívja a figyelmet arra, hogy a múlt hónapban olyan hírek láttak napvilágot, miszerint Japán teljesen betilthatja az autók exportját Oroszországba. Egy japán szakértő azonban azt mondta, nem valószínű, hogy ez belátható időn megtörténik. Tény az, hogy egy év leforgása alatt – amióta az ukrajnai invázió miatt a Nyugat szankcionálta Oroszországot – az úgynevezett „párhuzamos”, vagyis nem hivatalos import nem tudta kielégíteni a keresletet, emiatt pedig a külföldi autók sokkal drágábbak lettek. A tömegautók szegmensében az áremelkedés 30-50 százalék között mozog. A szállítások volumene pedig a vizsgált időszakban több mint felére csökkent: 150 ezerről 60 ezer darabra - írta az Izvesztyija című újság. A párhuzamos import valamelyest megkönnyíti az autók behozatalát Oroszországba, de csak akkor éri meg behozni autót, ha legalább 3-5 millió rubeles (12,7-21,3 millió Ft) számlát tudnak kiállítatni róluk az importőrök. Egy autó behozatala ugyanis legalább 400 ezer rubelbe (1,7 millió Ft) kerül. És ebben még nincs benne a jövedéki adó és az ÁFA. A párhuzamos import jótékony hatásának köszönhetően olyan modellek is megjelentek az orosz piacon, amelyeket korábban nem voltak jelen, és ez alatt értendők a vezető európai gyártók modelljei is.

Két helyen is lassítják a forgalmat a szalagkorlátnak ütközött autók

2023.06.04.
Az M3-as autópályán, Budapest irányába, Füzesabony térségében egy kisbusz szalagkorlátnak ütközött. A 115-ös kilométernél a külső sávot lezárták - írták 7 órakor. A 8-as főúton, Veszprém felé, Várpalota térségében egy személygépkocsi szalagkorlátnak hajtott. A 2x2 sávos főúton, a 27-es kilométernél csak egy sáv járható. Több helyen is van tervezett forgalomlassító sávlezárás. Az M1-es autópályán Győr elkerülő szakaszán a Rába híd felújításán dolgoznak, a 123-as és a 129-es km között, a Hegyeshalom felé vezető oldalon a külső és a leállósávot lezárták. Az M3-as autópálya Vásárosnamény felé vezető oldalán, Mogyoród térségében a 20-as és 25-ös km között fix terelést építettek ki. A belső sávot lezárták, a forgalom két sávon halad. Fokozott figyelemmel vezessenek az érintett szakaszon! Kál térségében, a 90-es és a 101-es km között felújítják a burkolatot. Megváltozott a forgalmi rend, mert vasárnap estig a Vásárosnamény felé vezető oldalon csak a belső sávon, illetve az ellenkező oldal belső sávján haladhat a forgalom. Az M6-os autópályán Pécs felé, Iváncsa térségében, a 45-ös és az 50-es km között aszfaltozás miatt a külső sávot lezárták. A 49-es km-nél az Iváncsa/Pusztaszabolcs/Velence csomópontot nem zárták le, ott a le és felhajtóág is használható! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Bajba kerülhet a Tesla az AutoPilot és a GDPR szabályok miatt

2023.06.03.
A Tesla nem védte megfelelően az ügyfelek, alkalmazottak és üzleti partnerek adatait, és több ezer ügyfélpanasz érkezett az autógyártó vezetőtámogató rendszerével kapcsolatban - jelentette a német Handelsblatt, egy bejelentő által kiszivárogtatott 100 gigabájtnyi bizalmas adatra hivatkozva.   A Handelsblatt szerint a fájlok között olyan táblázatok vannak, amelyek több mint 100 ezer volt és jelenlegi alkalmazott nevét tartalmazzák, köztük a Tesla vezérigazgatójának, Elon Musknak a társadalombiztosítási számát, valamint a magán e-mail címeket, telefonszámokat, az alkalmazottak fizetését, az ügyfelek banki adatait és a gyártásból származó titkos adatokat. . A Tesla európai gigagyárának otthont adó Brandenburgban működő adatvédelmi hivatal "masszívnak" nevezte az adatszivárgást.   "Nem emlékszem ilyen mértékűre" - mondta a brandenburgi adatvédelmi tisztviselő, Dagmar Hartge.   Ha bebizonyosodik a jogsértés, a Tesla éves árbevételének akár 4%-ára, azaz 3,26 milliárd euróra (3,5 milliárd dollár) is megbírságolható. A lap a kiszivárgott aktákra hivatkozva arról is beszámolt, hogy nagyszámú ügyfélpanasz érkezett a Tesla vezetéstámogató programjaival kapcsolatban, mintegy 4000 panasz érkezett a hirtelen gyorsításról vagy a fantomfékezésről.   A német IG Metall szakszervezet "nyugtalanítónak" nevezte a leleplezéseket, és felszólította a Teslát, hogy tájékoztassa a dolgozókat az összes adatvédelmi jogsértésről, és támogasson egy olyan kultúrát, amelyben a dolgozók nyíltan és félelem nélkül fel tudják hozni a problémákat és a panaszokat.   "Ezek a leleplezések ... beleillenek abba a képbe, amelyet alig két év alatt nyertünk" - mondta Dirk Schulze, az IG Metall Berlinért, Brandenburgért és Szászországért felelős új kerületi vezetője.   A Handelsblatt idézte a Tesla egyik ügyvédjét, aki szerint egy "elégedetlen volt alkalmazott" visszaélt a szerviztechnikusok hozzáférésével, és hozzátette, hogy a vállalat jogi lépéseket fog tenni a kiszivárogtatással gyanúsított személy ellen.   A holland adatvédelmi felügyelet pénteken közölte, hogy tudomása van a Tesla lehetséges adatvédelmi jogsértéseiről.   "Tudomásunk van a Handelsblatt történetéről, és vizsgáljuk az ügyet" - mondta az AP-nek a Tesla európai központjának székhelyéül szolgáló Hollandia adatvédelmi felügyelőségének szóvivője.   Az ügynökség a szabályzatra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni arról, hogy esetleg vizsgálatot indít vagy indított-e már. A holland ügynökséget a németországi Brandenburg tartományban működő társa tájékoztatta. A Handelsblatt szerint a Tesla értesítette a holland hatóságokat a jogsértésről, de az AP szóvivője azt mondta, nem tudnak arról, hogy a vállalat tett-e bármilyen lépést az ügynökség felé.   A múlt hónapban egy Reuters-jelentésből kiderült, hogy a Tesla alkalmazottainak csoportjai egy belső üzenetküldő rendszeren keresztül privát módon megosztották egymással az ügyfelek autóinak kamerái által 2019 és 2022 között rögzített, olykor erősen invazív videókat és képeket.   Ezen a héten a Facebook anyavállalata, a Meta rekordösszegű, 1,2 milliárd eurós bírságot kapott a vezető uniós adatvédelmi szabályozó hatóságtól a felhasználói információk kezelése miatt, és öt hónapot kapott arra, hogy ne továbbítson felhasználói adatokat az Egyesült Államokba.

8 perc alatt elkelt az összes példány minden idők legdrágább Golfjából

2023.06.03.
Pénteken indult a rendelések felvétele az autóra Németországban, és nyolc perc alatt mind a 333 darabot leelőlegezték. Ez közel 42 járműnek felel meg percenként, és ez megdöbbentő, ha figyelembe vesszük, hogy a különleges kiadás a Golf R Performance-on alapul, amelynek ára 57 985 eurótól (21,5 millió forinttól) kezdődik. Azt is érdemes megjegyezni, hogy valamivel több mint egy évtizeddel ezelőtt 68 300 euróért (25,3 millió forint) lehetett kapni egy vadonatúj Phaetont. Mit kapott tehát 76 410 euróért (28,3 millió forintért) a 333 darab Volkswagen-rajongó? Egy Golf R Performance-t Lime Yellow Metallic fényezéssel, amely kontrasztban van a fekete tetővel és a fekete, 19 colos, semi-slick gumikkal ellátott kerekekkel. A modell emellett LED Matrix fényszórókkal, „333” logókkal és titán Akrapovič kipufogórendszerrel rendelkezik. A szériafelszereltség része még a két Nappa bőr sportülés, a Harman Kardon prémium audiorendszer, a szénszálas díszítés és a sorszámozott jelvény a műszerfalon. A hajtásláncban nincs változás: turbófeltöltős kétliteres négyhengeres 333 lóerőt és 420 Nm nyomatékot ad le. Ez lehetővé teszi, hogy az összkerékhajtású hot hatch 4,6 másodperc alatt gyorsuljon fel 0-100 km/h-ra, mielőtt eléri a 270 km/h-s végsebességet. A szállítások októberben kezdődnek, és a Volkswagen megjegyezte, hogy a limitált szériás sportmodellt „potenciális gyűjtői cikknek” szánják.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Újra rendelhető a Ferrari SUV-ja

2023.06.03.
  Az olasz szuperautógyártó 12 hengeres, 6,5 literes, 725 lóerős - kategóriájában a legerősebb -SUV-jára vonatkozó megrendelései két évre előre biztosítottak. A Ferrari tavaly szeptemberben mutatta be Purosangue SUV-ot, a „telivért”, és szinte azonnal hatalmas kereslet mutatkozott iránta.  A vártnál nagyobb érdeklődés miatt a vállalat alig két hónappal a bemutató után felfüggesztette a megrendeléseket. A Ferrarit kellemes meglepetésként érte a nagy érdeklődés. Aki ma rendelne ilyen autót, legalább 2026-ig kellene várnia a szállításra. Ez részben annak tudható be, hogy az olasz autógyártó üzleti terve szerint az exkluzivitás megőrzése érdekében a 430 ezer dolláros (150 mFt)  SUV részesedése a márka teljes értékesítéseiből nem haladhatja meg a húsz százalékot. Az exkluzivitás garantáltan megmarad, mivel Benedetto Vigna Ferrari-vezér fogadkozott, hogy a vártnál nagyobb kereslet ellenére sem hosszabbítják meg a Purosangue életciklusát.  Nem kizárt, hogy a Ferrari a teljes ciklus alatt sem tudja majd kielégíteni az autó márkán belüli egyedisége és csúcsteljesítménye által generált hatalmas keresletet.   A Ferrari a vártnál nagyobb profitnövekedést jelentett be 2023 első negyedévére, a cég nyeresége éves összevetésben 27 százalékkal nőtt. Ennek eredményeképpen a vállalat részvényeinek árfolyama a milánói tőzsdén szárnyalásnak indult, és május első napjaiban rekordmagasságokba szökött.  Ami a bevételeket illeti, azok 1429 millió euróra, húsz százalékkal emelkedtek. Az első negyedévben 3567-en kapták meg az új szuperautójukat, ami tízszázalékos növekedést jelent 2023 első három hónapjához képest. Az EBITDA - kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti - eredményei 53 millió euróra rúgtak a 37,6 százalékos korrigált árrés mellett, ami ugyancsak felülmúlta az előrejelzéseket. Az erős teljesítmény elsősorban a szállítási volumennek köszönhető: 2023 első negyedévében 3567 autót szállítottak le, ami 9,7 százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához képest. Az eladásokat Portofino M, a 296 GTB és a 812 Competizione modellek vezették. A Ferrari lenyűgöző első negyedévi sikereiben közrejátszottak az árfolyam- és tranzakciós hatások, valamint a tavalyi Forma-1-es bajnokságban elért jobb helyezés. Azonban nem minden alakult jól, a Ferrari motoreladásból származó bevételei csökkentek, miután csökkentek a szállítások a Maserati-nak a tavalyi év végén lejárt a megállapodások miatt. Ami a jövőt illeti, a Ferrari betörni készül az elektromos autók világába, az első BEV szuperautója várhatóan 2025-ben debütál. Elemzők szerint a márka átvészelheti egy esetleges recesszió viharait is a rendkívül erős termékpalettájának, árképzésének és hosszú rendelésállományának köszönhetően.  

F1: Nagy meglepetéseket hozott a Spanyol Nagydíj időmérője

2023.06.03.
A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről. A vb-pontversenyt most is vezető 25 éves pilótának ez az idei negyedik és pályafutása 25. pole pozíciója. Verstappen mellől a hazai közönség előtt szereplő Carlos Sainz Jr. startolhat majd a Ferrarival, míg a harmadik rajtkocka Lando Norrisé, a McLaren brit versenyzőjéé lett. Meglepetésre az összetettben második Sergio Pérez, Verstappen csapattársa csak a 11. rajthelyet szerezte meg, míg George Russell (Mercedes) a 12., Charles Leclerc (Ferrari) pedig csupán a 19. rajtkockát foglalhatja majd el. A 66 körös Spanyol Nagydíj vasárnap 15 órakor rajtol.     A teljes rajtsorrend:     ---------------------     1. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)     2. sor: Lando Norris (brit, McLaren) Pierre Gasly (francia, Aston Martin)     3. sor: Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)     4. sor: Esteban Ocon (francia, Alpine) Nico Hülkenberg (német, Haas)     5. sor: Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)     6. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) George Russell (brit, Mercedes)     7. sor: Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo) Nyck de Vries (holland, Alpha Tauri)     8. sor: Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)     9. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas) Alexander Albon (thaiföldi, Williams)     10. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Logan Sargeant (amerikai, Williams)   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója