Scania villamosítás: a hibridektől a vezeték nélküli töltésig

2017.05.10.
Nyergesvontató hibrid elektromos hajtáslánccal Nemrég egy hibrid elektromos tehergépkocsit állított üzembe a kávépörköléssel foglalkozó svéd Löfbergs cég. A Scania P 320 nyergesvontató csupán tízperces töltéssel közel két kilométert tehet meg elektromos hajtással, így 18 százalékkal csökkenti az üzemanyag-költségeket, és az elosztó feladatok csendes, ezáltal a lakosságot nem zavaró végrehajtását teszi lehetővé. Az elektromos rendszer akkumulátora mellett a jármű hidrogénezett növényi olajjal (HVO) üzemel.  Ez a párosítás több mint 90 százalékkal csökkenti a szén-dioxid-kibocsátást a hagyományos dízel modellekhez képest. Akkumulátorról hajtott elektromos városi busz A Scania 2017 végén megkezdi az akkumulátorról hajtott elektromos buszok üzemeltetői tesztelését a Svédország északi részén fekvő Östersund városában. A három Scania Citywide LF buszt – amelyekhez 2019-ben további három csatlakozik – tetőre szerelt pantográf áramszedőkön keresztül töltik majd a 14 kilométeres vonal két végén kialakított töltőállomásokon. Tízperces töltés után a buszok 15 percenként indulnak majd, naponta összesen száz fordulót teljesítve. Hibrid tehergépkocsi csendes elosztó fuvarozáshoz A Scania 18 tonnás elosztó tehergépkocsija akár két kilométert is megtehet tisztán elektromos hajtással. A hajtáslánc része egy 130 kW (177 LE) teljesítményű villanymotor is. Az elektromos üzemmód elsősorban a csökkentett zajszintű vagy kipufogógáz-mentes közlekedést igénylő övezetekben végzett városi elosztásra való. Ezt a tehergépkocsit a rangos Green Truck Future Innovation 2016 (2016-os Jövőbe Mutató Innovációt Felvonultató Zöld Tehergépkocsi) német díjjal tüntette ki a Verkehrsrundschau vezető szaklap. Áttörés a hibrid városi buszok számára Áttörés a hibrid városi buszok számára A hibrid hajtású Scania Citywide városi busz 2015-ös bemutatásával a Scania újabb lépést tett a szén-dioxid-semleges szállítási megoldások irányába. A villanymotorból és automatikus tengelykapcsolóból álló hibrid egység a motor és a sebességváltó között helyezkedik el. A belsőégésű motor akár 100 százalékos biodízellel is üzemelhet, 60-65 százalékos CO2-csökkentést biztosítva. A 2016-os év jelentős piaci áttörést hozott, ugyanis a Scania megkezdte 51 ilyen autóbusz leszállítását Madrid városának. A világ első elektromos útja A svédországi Gävle városának közelében, 2016 júniusában átadták a világ első elektromos útját a nehézteher-fuvarozás számára. Jelenleg egy elektromos hajtású Scania tehergépkocsi üzemel ezen az útszakaszon, nyílt autópályás forgalomban, a Siemens által kifejlesztett áramvezető technológia használatával. A tehergépkocsi a villamosított forgalmi sávban elektromos járműként, míg más esetekben, például előzéskor, Euro 6 minősítésű, bioüzemanyaggal működő hibrid járműként üzemel. Vezeték nélkül töltött városi busz Vezeték nélkül töltött városi busz A Scania szülővárosában, Södertäljében, 2016 decemberében üzembe állítottak egy vezeték nélküli indukciós töltőtechnológiával ellátott Scania elektromos hibrid városi buszt, a Scania és a stockholmi KTH Királyi Műszaki Intézet (KTH Royal Institute of Technology) közös kutatási projektje keretében. Az akkumulátorokat vezeték nélküli technológiával töltik, amíg a busz a végállomáson áll, csupán hét perc alatt ellátva a járművet a 10 kilométeres járatának teljesítéséhez szükséges energiával. Napelemekkel előállított hidrogén Napelemekkel előállított hidrogén Norvégia legnagyobb mindennapos fogyasztási cikkek nagykereskedelmével foglalkozó vállalatával, az Askóval közösen a Scania megkezdi olyan elektromos hajtásláncú tehergépkocsik tesztelését, amelyeknél az elektromos energiát a járművön elhelyezett üzemanyagcellák állítják elő hidrogéngázból. A hidrogéngázt pedig helyben termelik majd napelemek használatával. A háromtengelyes, 27 tonna össztömegű tehergépkocsik elosztó fuvarozást végeznek majd közel 500 kilométeres távolságokon.  

Vonattal ütközött egy autó Baranya megyében

2017.05.10.
Azt írták: a baleset idején működött a fénysorompó. A helyszínelés idejére lezárták az érintett vasúti szakaszt, ezért pótlóbuszok járnak a vonatok helyett a teljes vonalon. Egyes járatok esetében 30-90 perccel hosszabb menetidővel kell számolniuk a Szentlőrinc és Sellye között utazóknak. Kasza Anett, a megyei katasztrófavédelem szóvivője elmondta, a személyautó vezetője könnyebben megsérült. A vonaton tizenhárman utaztak, közülük senki sem sérült meg
Címkék: 

Ismét veszteséges évet zárt a Takata a hibás légzsákok miatt

2017.05.10.
A japán cég szerdán azt közölte, hogy 79,6 milliárd jen (599,04 millió euró) veszteséggel zárta a március végén záródott üzleti évet. A cég március elején kisebb, 64 milliárd jen veszteséggel számolt. A Takata januárban ismerte el felelősségét az általa gyártott, világszerte legalább 16 emberéletet is követelő hibás légzsákok miatt, és bejelentette, hogy kompenzációt fizet. Az ügyben eljáró detroiti ügyészség azt közölte, hogy a japán cég februárban 25 millió dollár büntető bírságot fizet, továbbá 125 millió dollárt a meghibásodott légzsákok okozta személyi sérülések elszenvedőinek, illetve az áldozatok hozzátartozóinak, valamint 850 millió dollárt a gépjárműgyártóknak az autók visszahívásából eredő kompenzációra. A december végével záródott folyó üzleti év első 9 hónapját 67,1 milliárd jen veszteséggel zárta a konszern, az egy évvel korábbi 2,5 milliárd jen nyereséggel szemben. A Takata autógyártó partnerei - többek között a General Motors, a Chrysler, a Ford, a Honda, a Toyota, a Mazda, a Nissan, a Mitsubishi és BMW - szerte a világon mintegy százmillió autót hívtak vissza a hibás légzsákok miatt. Ebből csak az Egyesült Államokban eddig csaknem 69 milliót. A légzsákok felülvizsgálatára azért van szükség, mert előfordult, hogy nem fújódtak fel, vagy rosszul nyíltak ki és emiatt elszakadtak, de olyan esetekről is tudni, hogy a légzsákokat felfújó pirotechnikai eszköz robbanótöltete idővel nedvességgel szívta meg magát, ami instabillá tette a vegyületet, és az eredetileg tervezettnél nagyobb erejű, repeszképző robbanást okozott. A légzsákok meghibásodása miatt globálisan 16-an, az Egyesült Államokban 11-en meghaltak és összesen mintegy 180-an megsérültek.

Autólopás! NJR-082 BMW 530 XD - kék

2017.05.10.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: NJR-082 -Gyártmány:  BMW -Típus:  530 xd -Kivitel:  sedan -Gyártási év:  2007 -Motorszám:  25536496306D3 -Alvázszám:  WBANY71020CT46018 -Szín:  kék -Lopás időpontja:  2017 május 5 -Lopás helyszíne - város:  BUDAPEST -Kerület:  I. -Utca, házszám:  Aladár utca 12.

Nem tesz le a dízeltechnológiáról a Continental

2017.05.10.
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a dízelmotorok egyes területekről történő kitiltásáról és a nitrogén-oxid-kibocsátásáról megindult vita miatt a dízelautók eladása a Continental tapasztalatai szerint is csökken, a benzinmotoros autóké pedig emelkedik. A dízeltechnológiához kötődő üzlet a Continental bő 40 milliárd eurós forgalmának csak egy töredékét adja, míg az oroszlánrészét a benzinmotoros technológia teszi ki. A belsőégésű motor még hosszú növekedés előtt áll, a Continentalnak nem áll szándékában letenni a technológiáról - szögezte le Wolfgang Schäfer. Az autógyártók a belsőégésű motorok új generációjának kifejlesztésén dolgoznak, amelyeknél nagy szerep hárul az elektronikus vezérlésre a károsanyag kibocsátás csökkentésében. - Ha jól hasznosítjuk tapasztalatainkat, még hosszú évekig lehetünk sikeresek ezen a területen" - fogalmazott a Continental pénzügyi igazgatója. Az elektromos autók tömeges megjelenésére 2025 előtt nem kell számítani - tette hozzá. A Continental mindemellett nagy figyelmet szentel az elektromos mobilitásnak is, a technológia fejlesztésébe 300 millió eurót szán invesztálni 2021-ig. A Continental kapacitásnövelő beruházásai, és a magasabb nyersanyagárak ellenére is jó eredménnyel zárta az első negyedévet és megemelte éves bevételi előrejelzését is. A Bosch után a második legnagyobb autóipari beszállító, a Continental az első negyedévben 11 milliárd euró, az egy évvel korábbinál 11,7 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett nyereségét 2,1 százalékkal, 750 millió euróra növelte, szemben a 741 millió eurós elemzői várakozásokkal. Az év egészében a Continental 43,5 milliárd euró, a tavalyinál 500 millió euróval magasabb értékesítési árbevételre számít.
Címkék: 

A Dacia megerősítette vezető pozícióját a román cégek között

2017.05.10.
A Daciának úgy sikerült az előző évinél 8,3 százalékkal nagyobb forgalmat és (kétszázalékos növekedést jelentő) 101 millió eurós nettó nyereséget elérnie, hogy valójában kevesebb autót gyártott, mint 2015-ben. Minden eddiginél jobban fogyott ugyanis a márka legdrágább modellje, a Duster hobbiterepjáró, amiből mintegy 190 ezret értékesítettek, 20 ezerrel többet, mint 2015-ben. Bár a 2010 óta gyártott SUV karrierje a végéhez közelít (az idén év végén ugyanis újabb Duster-modelleket dobnak piacra), tavaly a romániai autógyár kapuján kigördült több mint 320 ezer jármű csaknem 60 százaléka Duster volt. A cég kereskedelmi forgalmának 90 százalékát az export teszi ki: a Dacia tavaly az előző évinél 8,4 százalékkal több (109 ezer) autót értékesített az EU-ban, 2,6 százalékos piaci részesedést érve el, de afrikai és ázsiai piacokon is nőtt a kereslet a román márka iránt. Romániában viszont feleannyi autót sem tud eladni a Dacia, mint a 2008-as válság előtt. Az új autók hazai piaca csak töredéke a nyugatról behozott használt járművekének, amelyeket - Bocsaru szerint - semmilyen adó nem terhel. A francia csoport tavaly újabb csaknem 200 millió eurót fektetett be Romániában, ebből 175 milliót a Dacia-üzemek korszerűsítésére, az új Logan, Logan MCV és Sandero modellek gyártósorainak kialakítására. A Renault romániai beruházásai 2000 óta mintegy 2,5 milliárd euróra rúgnak. A romániai autógyár tavaly 14 ezer alkalmazottat foglalkoztatott. A Dacia 2013-ban került az élre a legnagyobb romániai cégek rangsorában, megelőzve az OMV-Petrom olajvállalatot, amely 2016-ra 3,55 milliárd eurós kereskedelmi forgalmat jelentett.
Címkék: 

Budapest Airport: egymillió feletti forgalom áprilisban

2017.05.10.
Folytatódik az utasforgalom negyven hónapja tartó töretlen növekedése a budapesti repülőtéren. Szemléletes példa, hogy két évvel ezelőtt júliusban és augusztusban volt hasonló a forgalom a 2A és B Terminálon, mint az idei áprilisi napokban. Miközben Európa más országaiban is folytatódik a légiközlekedés bővülése, ami a földrészen jelenleg 7 %-os átlagot jelent, addig Budapesten az utasforgalom ennek majdnem két és félszeresével növekedett, egészen pontosan 17,5 %-kal. A gyors növekedésben kulcsszerepet játszott, hogy csak az év első négy hónapjában máris 11 új járatot indítottak a légitársaságok és az év végéig már 13 további új útvonal repülését jelentették be Budapestről. - Légitársasági partnereink majdnem 800 000-el több utas-ülőhelyet kínálnak a nyári menetrendi időszakban, mint 2016-ban, ami közel 8 %-os többletet jelent a nyári csúcsban - jelentette ki Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója. Hozzátette: „Eddig hónapról-hónapra dőlnek meg a korábbi forgalmi rekordok, ami egyben azt is jelenti, hogy mérséklődnek a téli-nyári időszak közötti forgalmi különbségek. A mostani nyári csúcsidőszakban lényegesen több kapacitást jeleztek előre, így biztos vagyok abban, hogy tartani tudjuk a gyors növekedési ütemet.” A forgalom gyors növekedése miatt indította el a Budapest Airport a tavalyi évben a BUD 2020 névre keresztelt, összesen mintegy 50 milliárd forintos (160 millió eurós) ötéves repülőtér fejlesztési programját. Ennek keretében már az idén átadnak egy 145 szobás új szállodát a 2B Terminál közvetlen közelében, már épül a 10 000 négyzetmétert meghaladó alapterületű új B-oldali utasmoló a nem-schengeni forgalom számára, nyáron egyszerre két csomagküldő szolgálat kap új logisztikai bázist az 1. Terminál közelében, bővülnek a repülőtéri parkoló kapacitások és elindult a légi áruszállításhoz kapcsolódó Cargo City kialakítása a 2 Terminál közelében. - Büszkén jelenthetjük ki, hogy figyelemre méltóan sok utas veszi igénybe a termináljainkat - jegyezte meg Jost Lammers és kifejtette: „Ha az utasforgalom növekedése ilyen mértékben folytatódik, úgy előfordulhat, hogy fel kell gyorsítanunk egy újabb terminál épület terveinek előkészítését.”

A Saxo Bank főrészvényese lett a kínai Geely autógyár

2017.05.10.
Az 1992-ben alakult bank alapítói, Kim Fournais, Christensen és Marc Hauschildt közül Kim Fournais még rendelkezik 26 százalékos részvénypakettjével. A Saxo Bank bevételének túlnyomó része devizakereskedelmi szolgáltatásokból származik. Az új főrészvényes újabb üzleti területeket nyithat meg a pénzintézet előtt. Amennyiben a Saxo Bank egyes kisrészvényesei is élnek "tag-along" eladási opciójukkal, a Geely részesedése elérheti a 30 százalékot is és ezzel a bank legnagyobb részvényesévé válhat. A Kínában Geely márkanév alatt személygépkocsikat forgalmazó vállalat a tulajdonosa egyebek között a svéd Volvo Car Corp. autógyárnak, valamint a London Taxi Co. vállalatnak is. A Saxo Bank a Geely első befektetése a pénzügyi szektorban.

Tehergépkocsi csapódott a villanyoszlopnak az 1-es főúton

2017.05.10.
Anyagi káros közlekedési baleset történt 2017. május 10-én 5 óra 49 perckor az 1-es számú főút 80-as kilométerszelvényében, Almásfüzitő térségében. Az elsődleges adatok alapján egy tehergépkocsi egy út menti villanyoszlopnak ütközött. Személyi sérülés nem történt. Az érintett útszakaszon a műszaki mentés ideje alatt rendőri forgalomirányítás mellett félpályán halad a forgalom.

Autólopás! NKZ-886 Audi A4

2017.05.09.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: NKZ-866 -Gyártmány:  Audi -Típus:  A4 Sedan S-Line -Kivitel:  Sedan -Gyártási év:  2012 -Alvázszám:  WAUKFAFL8CN011976 -Szín:  szürke -Lopás időpontja:  2017 május 7 -Lopás helyszíne - város:  Budapest -Kerület:  XI. -Utca, házszám:  Tóberek utca 2.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója