Opel-felvásárlás - Mi várható a szentgotthárdi motorgyárban?

2017.03.06.
Az Opel szentgotthárdi üzeme a társaság legnagyobb európai motorgyára, modern üzem, további sorsáról azonban túl korai lenne bármiféle kijelentést tenni azon kívül, hogy a PSA francia konszern tiszteletben tartja az amerikai General Motors (GM) idején kötött megállapodásokat és szerződéseket - mondta. Ez nemcsak Szentgotthárdra, hanem az összes többi üzemre is vonatkozik, mint ahogy az is, hogy egyelőre nem tudni, miként alakulhat a gyárak sorsa középtávon, három-öt éves távlatban, bár ezt akkor sem lehetne tudni, ha nem történne tulajdonosváltás a társaságnál - mondták az Opel rüsselsheimi központjának kommunikációs osztályán hétfőn az MTI-nek. Az viszont biztos, hogy a második legnagyobb európai autógyártó vállalkozás jön létre azzal, hogy az Opel és a brit testvérmárka, a Vauxhall átkerül a Peugeot-t, a Citroent és a prémiumkategóriás DS modellcsaládot gyártó PSA-csoporthoz, és az is biztos, hogy az Opel továbbra is arra törekszik, hogy nyereséget termeljen - tették hozzá. Az 1862-ben alapított Opelnek hét európai országban vannak gyárai, kutatás-fejlesztési, illetve tesztközpontjai. A nyugat-magyarországi Szentgotthárdon működő üzemében mintegy 1200 embert foglalkoztat. A több mint 35 ezer munkatárssal dolgozó autógyártó társaság 1931 óta áll a GM 100 százalékos tulajdonában, és 1999 óta veszteséges. A tulajdonosváltás a tervek szerint az év végéig lezárul. Az ügylethez versenyhatósági engedélyek is szükségesek. A GM 2,2 milliárd euróért (2,33 milliárd dollárért) adja el európai érdekeltségét a PSA-nak. MTI

Ennél erősebb autót jelenleg nem gyárt a Porsche

2017.03.06.
A Porsche már a Genfi Autószalonra tervezett világpremier előtt leleplezte a Panamera kínálat csúcsmodelljét, a Turbo S E-Hybrid változatot, amely jelenleg a legerősebb modellje a stuttgarti gyártónak. Ez a kocsi 3,3 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t, a végsebessége pedig 310 km/h, vagyis szinte pontosan olyan gyors, mint egy 911 GT3 RS, pedig jóval nehezebb nála. A Panamera kínálat második hibridjében nem a 462 lóerős V6-os, hanem a Turbóból ismert 550 lóerős V8-as turbómotor dolgozik, megtámogatva a 136 lóerős villanymotorral, amelyet a nyolcfokozatú PDK váltó házában helyeztek el. A két motor kombinált teljesítménye 680 lóerő, kombinált nyomatéka pedig 850 Nm, utóbbi 1400-as fordulatszámtól már rendelkezésre áll. A kocsi szabványos átlagfogyasztása mindössze 2,9 liter, a szén-dioxid kibocsátása 66 g/km. Tisztán elektromos hajtással 50 km-t tud megtenni, 16,2 kW/h/100 km fogyasztás mellett. A villanymotort egy vízhűtésű, 14,1 kilowattórás lítiom-ion akkumulátor látja el árammal, a töltési idő 10 amperes háztartási konnektorból 6 óra, a folyamatot mobiltelefonnal, a távolból is lehet irányítani. A Panamera kínálat csúcsváltozatát normál és hosszított változatban is kínálják, utóbbinál 15 centit toldanak be a két tengely közé, ami a hátsó lábteret növeli. Mivel ez a változat kicsivel még nehezebb, mint a 2,3 tonnás alapmodell, a százas sprintet 3,4 másodperc alatt teljesíti, tehát lassúnak azért nem lehet nevezni ezt sem. Mindkét változathoz széria a 21 colos alufelni garnitúra, a kerámia fékrendszer, a légrugózás, az változó áttételű kormányzás és aktív aerodinamikai rendszer, de csak a hosszított kap alapáron összkerék-kormányzást, motorosan állítható hátsó ülést és négyzónás klímaberendezést is. A csúcs Panamera értékesítése júliusban kezdődik, a rövid tengelytávú változat alapára kb. 50 millió forint.  
Címkék: 

Több szempontból is kuriózum az új BMW M760Li

2017.03.06.
Szerző: Deli Árpád Motor Egészen 1987-ig nyúlik vissza a BMW 12 hengereseinek története. Fejlődésük főbb állomásai közé tartozik a közvetlen benzinbefecskendezés megjelenése (2003) és a turbósítás (2009). Az első M-es kivitelű 7-es sorozat motorfejlesztése nem kevés fejtörést okozott a mérnököknek, hiszen egyszerre kellett megfelelni az emissziós normáknak és a teljesítményorientáltságnak. A löketet 88,3 mm-re növelték a 6,6 literes lökettérfogat eléréséhez. A hajtórudak és a főtengely módosításokon esett át, míg a forgattyúház érintetlen maradt. A megváltozott működési körülményeknek megfelelően az acél bevonatú, öntött alumínium dugattyúk felépítése változott valamelyest. A jobb kenés és a hűtés érdekében új olajvisszatartó hornyot alkalmaztak a lehúzógyűrű alatt és nyolc olajvisszavezető járatot készítettek. A főtengely csapágyak kopásálló polimer bevonatot kaptak, vas-oxidot eloszlatva polimer mátrixban. Új olajszivattyú veszi ki részét a kenési feladatokból, hogy nagyobb terhelésen vagy még éppen hideg üzemállapotban is megfelelő legyen az olajozás és csökkenjen az emisszió. A BMW duplaturbós feltöltési rendszert alkalmaz és közvetlen benzinbefecskendező rendszere 200 baros nyomásra képes. A hatfuratos injektor a gyújtógyertya mellett kapott helyet. A befecskendezett tüzelőanyag és a beérkező levegő áramlása révén egységes keverékképzés történik a hengeren belül, amely nagyobb teljesítményt és hatékonyságot eredményez. A feltöltőben használt elektromos megkerülőszelepek révén a töltőnyomás és a katalizátor bemelegedése szabályozható. Az Euro 6-os előírások teljesítésében fontos szerepe volt a szelepnyitások összehangolásának, a befecskendező elhelyezésének, a hengerbe juttatott tüzelőanyag mennyiségének és időzítésének egyaránt. Teljesítmény Az elődmodellt széles tartományban kihasználható és nagyobb teljesítménnyel múlja felül az új M760Li xDrive. 800 Nm-es csúcsnyomatékot bocsát a vezető rendelkezésére már percenkénti 1500-as fordulatszámon. A lökettérfogat növekedésével (a feltöltést most figyelmen kívül hagyva) is nőtt a forgatónyomaték, amely körülbelül 1500-as fordulatszám-tartomány környékén járul hozzá a dinamikusabb viselkedéshez, a jobb reakcióidőhöz. Ezen felül az égési folyamat átdolgozása is hozzájárul a hamarabb beálló és magasabb csúcsnyomáshoz. A leköszönt kivitelhez képest 0,8 másodperccel előbb áll rendelkezésre 750 Nm az alsóbb fordulatszám-tartományban, amely érezhető különbség. Specifikációk     Megnevezés Mértékegység Érték Maximális teljesítmény adott fordulatszámnál kW @ rpm 448 @ 5500-6500 Maximális forgatónyomaték adott fordulatszámnál Nm @ rpm 800 @ 1550-5000 Maximális motor fordulatszám rpm 6500 Teljesítmény/liter arány kW/l 68 Forgatónyomaték/liter arány Nm/l 121,4 Lökettérfogat cm3 6592 Furat mm 89 Löket mm 88,3 Löket/furat arány – 0,99 Hajtórúd hossz mm 138,5 Hengertávolság mm 98 Kompresszióviszony – 10 Emissziós besorolás – EU6c, ULEV125 Sebességváltó A ZF nyolcfokozatú automata váltója 2009-ben debütált BMW-ben. Az alapjaiban áttervezett szerkezet 2014-ben került sorozatgyártásba. A 7-es sorozat csúcskivitele a legnagyobb váltót kapta meg 12 hengeres motorjához társítva. Elődjével ellentétben start-stop funkciót és összkerékhajtást is támogat az új fejlesztés. A jól bevált koncepció négy bolygókereket és öt sebességváltó elemet tartalmaz továbbra is. A megnövelt áttétek alacsonyabb fordulatszámmal kecsegtetnek nagy haladási tempónál, emellett kedvező hatással vannak a fogyasztásra a felhasználók által gyakran használt fordulatszám-tartományban. A hatékonyságot növelő megoldások közé tartozik például az üreskapcsoló, amely leválasztja a motort az erőátviteli elemekről, amikor a jármű álló helyzetben van. Az alkatrészek működéséből fakadó súrlódást is csökkentették, végeredményben 2,2%-os a javulás. A sport sebességváltó szimpla vagy dupla fokozatot is képes visszakapcsolni három különböző váltási idővel, amelyet az éppen kiválasztott vezetési mód határoz meg. Az indirekt fokozatválasztás ideje 300 ms-mal csökkent, így még nagyobb élmény akár manuálisan, a kormányról kapcsolgatni a sebességeket. A motor- és váltóvezérlés újrahangolása révén körülbelül 250 ms szükséges egy új fokozat eléréséhez. Új összkerékhajtás A V12-es erőforrást először kínálja xDrive meghajtással a BMW. Míg a bajorok összkerekes modelljei a teljes eladások 20%-át tették ki 2009-ben, addig mára 30%-ra nőtt az arányuk. A rendszer egyik érdekessége, hogy teljesen szabadon gazdálkodik a nyomatékelosztással a kerekek között. Finomításai révén a tüzelőanyag-fogyasztás is javult. A V-alakú motorblokkhoz csatlakozó sebességváltó hosszirányban került beépítésre. Kihajtótengelyéről egyenesen a hátsó tengelyhez jut az erő, míg az első tengelyre akár 1300 Nm-es csúcsnyomaték is kerülhet indirekt módon az új Magna Powertrain osztómű révén. A Sport módot leszámítva, egyenletes tempónál, Comfort vagy Eco Pro módokban a hátsó kerekek hajtanak, míg a stabilitáskontroll milliszekundumos reakcióidővel, ugrásra készen várja, hogy az első tengelyre is juttathasson az erőből, ha úgy hozza a sors vagy jobb lábunk. A hatékonyság növelésében fontos szerepe volt az olajháztartás módosításának. Az osztóműben lévő olaj szintezése és áramoltatása, és ezáltal például a lánc súrlódási vesztesége módosítható, illetve mérsékelhető a körülményektől, a kiválasztott vezetési módoktól függően.  Új vezetési módok Csalódnia kell annak, aki úgy gondolta, meghagyja a BMW a 7-es sorozathoz korábban elérhető hatféle vezetési módot. Újabban az Eco Pro, a Comfort, a Comfort+  és a Sport mód érhető el. Kezelőszervük a váltókar mellett helyezkedik el továbbra is, bár a modellváltás miatt stílusosak gombjaik, azonban logikájuk ugyanaz maradt. Gyors váltás, élénk gázreakció, magasabb fordulatszám (Sport), vagy nehéz gázpedál, kényelmes kapcsolgatás, a lehető legalacsonyabb fordulatszám, GPS-igénybevétel a jelzőtáblák, településhatárok felismeréséhez (Eco Pro vagy Comfort). Start-stop és launch control A 12 hengeres motor először kapott start-stop funkciót. Az erőforrás gondos kiegyensúlyozása révén szinte észrevehetetlenül pihen meg, újraindítása gyors és kényelmes az optimalizált indítónak és az alacsony gyújtási intervallumnak köszönhetően. A rajtoprogram 3,7 másodperces 0-100 km/órás gyorsuláshoz segíti hozzá a körülbelül 2,5 tonnás zászlóshajót. A feltöltés és az osztómű többtárcsás tengelykapcsolójának fontos szerepe itt köszön vissza. A száguldás 305 km/óránál ér véget.  

Lehangoló hétvégi baleseti mérleg

2017.03.06.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 588 személyt fogott el, közülük 116 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 391 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 701 személyt állítottak elő, köztük 302 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 43 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 415 esetben foganatosítottak. Magyarország területére 2017. március 3-án 0 óra és 2017. március 5-én 24 óra közötti időszakban 291 fő szándékozott illegálisan bejutni a magyar-szerb határon. A rendőrök és a katonák 232 főt megakadályoztak az ország területére történő illegális belépésben, 59 főt feltartóztattak és átkísértek az ideiglenes biztonsági határzáron. Magyarország területén 10 fő határsértőt fogtak el a rendőrök és további 5 személy ellen közokirat-hamisítás miatt indult büntetőeljárás.

Veronai baleset - elindult a társadalmi konzultáció az iskolai kirándulások szabályairól

2017.03.06.
Palkovics László közölte: a három kérdés a sofőrök egészségi állapotára, a gyermekeket szállító buszok műszaki állapotára és a sofőrök pihenőidejére vonatkozik. Megjegyezte, a kormánynak van tennivalója az iskolai buszos kirándulások biztonságát illetően. Az első kérdés: "Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy az a sofőr, aki orvosi szakvélemény alapján éjszakai vezetést korlátozó betegségben (pl. alvászavarban) szenved, éjszaka ne vezethessen?" Az államtitkár hozzátette: meg kell vizsgálni azt is, hogy annak a sofőrnek, aki ilyen járművet vezethet, elegendő-e a jelenlegi egészségi állapotvizsgálata, a jelenlegi jogszabályok megfelelően szigorúak-e. A második kérdés az autóbuszok műszaki állapotára vonatkozik: "Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy szigorítani kell a gyermekeket szállító járművek, iskolabuszok műszaki alkalmassági követelményeit?" Palkovics László elmondta, a harmadik kérdés az autóbuszok üzemeltetési körülményeivel, a sofőrök pihenőidejével kapcsolatos. Ez úgy szól: "Egyetért-e Ön azzal a felvetéssel, hogy a külföldi többnapos, több országon áthaladó iskolai kirándulások esetében éjszaka 11 óra és hajnali 4 óra között autóbusszal ne lehessen diákokat szállítani?" Az államtitkár kiemelte, jelenleg is folyik a vonatkozó jogszabályok áttekintése, a társadalmi konzultáció eredményét pedig természetesen figyelembe fogják venni a jogszabályok végleges kialakításakor. Palkovics László kérdésre válaszolva elmondta, nem az iskolai buszos utazások korlátozása a cél, a kérdések egyértelműen a többnapos, több országon áthaladó kirándulásokra vonatkoznak. Megjegyezte, az iskolák által szervezett sítáborok nem szükségszerűen vannak benne az iskola programjában, de arra fokozottan szeretnének hangsúlyt fektetni, hogy - a várhatóan magasabb költség miatt - ezekre a kirándulásokra több forrás álljon rendelkezésre. Palkovics László közölte, minden olyan jogszabályt át fognak tekinteni, amely a gyermekek autóbuszos szállítására vonatkozik, és az is elképzelhető, hogy külön jogszabályt alkotnak azokra az esetekre, amelyekben - függetlenül a kirándulás jellegétől - gyermekek szállításáról van szó. Ez akár a KRESZ módosítását is magával vonhatja - tette hozzá az államtitkár. A kérdőív két hétig érhető el a https://konzultacio.kormany.hu oldalon. A társadalmi konzultációról a januári veronai buszbaleset után döntöttek, amelyben tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok utaztak. MTI + Címlapkép: MTI

Szakképzési díj az Audi Hungariának

2017.03.06.
A díj célja, hogy ösztönözze a magyarországi szakképzési rendszer fejlesztését és emelje a szakmák társadalmi megítélését. A díjat Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, Dr. Manfred Peter Emmes a Német Nagykövetség követe és Bihall Tamás a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési alelnöke adta át. A fotón balról jobbra: Czetti Balázs, Audi Hungaria Zrt., szak- és továbbképzési szakkoordinátor, Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár, Dr. Knáb Erzsébet, Audi Hungaria Zrt. személyügyekért felelős igazgatósági tagja, Peter Kössler, Audi Hungaria Zrt. igazgatóság elnöke, Christoph Hermreck, Audi Akademie Hungaria vezetője, Kocsis Zoltán, Audi Hungaria Zrt., szak- és továbbképzési vezető „Rendkívül büszkék vagyunk a díjra, mely duális szakképzésünk elismerése. Személyügyi stratégiánk meghatározó eleme a képzés, amivel hosszú távon biztosítjuk szakemberigényünket“, mondta el Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatóságának tagja. „A DUIHK által létrehozott szakképzési díj egy nagyszerű kezdeményezés, amely a gyakorlatorientált képzés rangját emeli hazánkban és impulzusokat ad a szakmai fejlesztés jövőbe mutató alakításához.“ A kamara három kategóriában ítélt oda díjakat: motiváció, kooperáció és innováció. Innováció kategóriában a szakmai zsűri az Audi Hungaria „Válaszok az Ipar 4.0 kihívásaira: új szakmák bevezetése a járműiparban“ című projektet díjazta. Két új képzést dolgoztak ki, amiket be is vezettek az Audi Hungariánál és partneriskolájánál. Az alternatív gépjárműhajtási technikus és a járműipari karbantartó szakmák elindításának célja, hogy az új technológiák és az új eljárások bevezetéséhez szükséges kompetenciákat elsajátítsák a tanulók. A projekt más gazdasági szereplők és képző intézmények számára is átvehetővé teszi a kidolgozott képzési programot. Az Audi Hungaria 2014-ben kapta meg először a DUIHK Szakképzési Díját szintén „Innováció“ kategóriában a termelésben létrehozott tanulószigetek projektért. Az Audi Hungariánál 2001 óta duális szakképzés keretein belül képzik a tanulókat, akik a vállalat oktatóközpontjában képzési szakemberek támogatásával ismerkednek meg a legmodernebb gyártási technológiákkal és –berendezésekkel. A 11.000 négyzetméteres oktatóközpontban a robotkabinok és IT-oktatótermek mellett a legkorszerűbb laboratóriumok és szaktantermek állnak rendelkezésre az elektronika, pneumatika, hajtástechnika, gépjármű-diganosztika, karosszéria- és gépjárműtechnika tanításához. Továbbá a diákok a termelési területek mellett kialakított tanulóállomásokon és közvetlenül a termelő területek munkatársai mellett sajátíthatják el szakmájukat. A vállalat évek óta sikeresen működik együtt a Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakgimnáziummal, a Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakgimnáziummal és Szakközépiskolával, illetve a Győri Szolgáltatási SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiumával. 2001 óta több mint 1.800 fiatal végzett, nagy részük a motor- és autógyártó vállalatnál kezdte el szakmai pályafutását.  

„Védelmező-Varázspáncél” Nógrádban

2017.03.06.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság és a Generali Biztonságért Alapítvány 2016. szeptember 13-án kötött együttműködési megállapodása révén átfogó projekt indult el Nógrád megyében. A „Védelmező-Varázspáncél” elnevezésű program az óvodás és az általános iskolás korosztályt célozza meg elsősorban a gyalogos és a kerékpáros közlekedési ismeretek átadásával. Az elnevezés egyértelműen utal a láthatósági mellényre, melynek viselése sok esetben életet menthet. A szakemberek játékos formában oktatják a gyermekeket a közlekedési ismeretekre, illetve hívják fel a figyelmet a láthatóság fontosságára. A tanév végéig a szakemberek mintegy 2015 gyermek részére tartanak ily módon előadást. A rendőrök a projekt kezdéseként a Salgótarjáni Összevont Óvoda Körúti Tagóvodájában tartották meg az első játékos foglalkozást. Az óra végén a gyermekek átvehették azokat a láthatósági mellényeket, melyeket tárgyi adományként biztosított a Generali a Biztonságért Alapítvány.  A program 2017. március 7-én a Salgótarjáni Összevont Óvoda Mackóvár Tagóvodájában folytatódik, a www.lathatovedelem.hu weboldalról pedig hasznos tanácsok és további ajándékok (például órarend) lesznek letölthetőek.

A VW meg akarta venni az Opelt, de sokallta az árat

2017.03.06.
A vasárnap megjelent német napilap azt írja, 2014. januárjában végleg eldőlt, hogy a Volkswagen nem veszi meg az Opelt, mivel az anyavállalat, a General Motors túl nagy összeget kér, s ezt Wolfsburgban sokallták. A Bild am Sonntag szerint a Wolkswagen akkori vezetője, Martin Winterkorn a VW vásárlási szándékáról levélben tájékoztatta Angela Merkel kancellárt, s azt a választ kapta, hogy mindezt a német kormány üdvözölné. A német lap nem tér ki az összegre, mit sokallt a Volkswagen, azt azonban tudni vélik, hogy véglegesen 2014. januárjában dőlt el, hogy a VW nemet mondott a GM ajánlatára. Az időzítés sem véletlen, sajtóhírek szerint ma jelentik be véglegesen, hogy a francia PSA konszern hivatalosan is átveszik a GM európai leányvállalatát, s ezzel francia kézbe kerül az Opel. 
Címkék: 

Nem léphetett be Ausztriába egy oxigént szállító magyar kamion

2017.03.06.
A burgenlandi tartományi rendőrök műszaki szakértők bevonásával ellenőrzést tartottak az A4 autópályán, Nickersdorfnál az elmúlt hét csütörtökjén. Ellenőrzés alá vontak egy magyar veszélyes anyagot szállító járművet is. Lengéscsillapói rosszak voltak, a karosszérián pedig egy hegesztési varrat negyven centiméter hosszban leszakadt. At átvizsgálás után veszélyesnek ítélték a tovább haladást, s azt is, hogy visszairánytsák Magyarország felé. Ezért a rendőrök a tulajdonostól egy másik járművet kérték, az oxigént tűzoltók jelenlétében átfejtették, s csak a pótautó mehetett tovább Ausztriába. Nickersdorfnál gyakoriak a műszaki ellenőrzések, főleg Közép-Kelet-Európai rendszámú autóbuszokat és teherjárműveket vesznek górcső alá, s gyakoriak a mostnaihoz hasonló esetek is, amikor nem engedélyezik, hogy a a műszaki hiányoságokkal tűzdelt járművek belépjenek Ausztria területére.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója