Wolff és Lauda 2020-ig marad a Mercedes Forma-1-es csapatánál

2017.02.22.
A világbajnok csapat a héten jelentette be a két osztrák szakember kontraktusának megújítását. - A sikerekben kulcsfontosságú szerepet játszott Toto vállalkozói készségének és Niki tapasztalatának kombinációja. A megújított szerződésük további négy évre biztosítja a rendkívül fontos folytonosságot - hangsúlyozta Dieter Zetsche, aki a csapat többségi tulajdonosának, a Daimler AG-nak az elnöke. A Mercedes sorozatban három évben megnyerte a konstruktőri és egyéni világbajnoki címet is.

A római tömegközlekedésben és az Alitaliánál is sztrájkolnak

2017.02.22.
Az olasz nagyvárosokat és főleg Rómát tüntetésekkel is megbénító hat napos taxis sztrájkot a tömegközlekedési dolgozók munkabeszüntetése követi. Szerdán reggel fél kilenctől négy órán át leáll a római busz-, villamos-, metróközlekedés, valamint az olasz fővárost szolgáló helyi vasúti járatok is. Az Atac római közlekedési vállalat dolgozói azért sztrájkolnak, mivel úgy vélik, hogy egyre veszélyesebb munkafeltételek között végzik a munkájukat a járművek előrehaladott kora és a közbiztonság romlása miatt is. Ezzel egy időben az Alitalia belföldi járatai közül elsőként a Szardíniára tartó repülőgépek állnak le, majd csütörtökön az Alitalia többi belföldi és külföldi járatának indulása és érkezése is akadozni fog. A légitársaság a járatok hatvan százalékos törlésével számol. A dolgozók a sztrájkkal a tavaly év végén lejárt kollektív szerződésük megújítását sürgetik, amelyet - az érdekképviseletek szerint - a vállalat egyoldalúan módosítani akar, akár kétezer dolgozó elbocsátásával. Péntekre a közép-olaszországi Lazio tartomány távolsági buszvonalainak dolgozói hirdettek 24 órás sztrájkot.
Címkék: 

Kicsi, de nem kispályás robotautók

2017.02.21.
                                                                                    Fotók: Bányász Gábor és Zolnai László RononAUT 2017 Kis területen sem kispályás meccset vívott immár nyolcadik alakalommal tizenegy csapat robotautója a Műegyetem Q épületének aulájában. A RobonAUT 2017 címmel meghirdetett versenyen a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszéke az MSc képzésben résztvevő villamosmérnök és mechatronikus hallgatók indulhattak. A versenyen három fős csapatok és az általuk épített önállóan működő (autonóm) robotjárművek – átalakított modellautók – vehettek részt. A robotautóknak kettős feladatot kellett teljesíteniük: egyrészt emberi beavatkozás nélkül végig kellett menniük egy akadálypályán, útjuk során a lehető legtöbb részfeladatot teljesítve, másrészt minél nagyobb sebességgel végig kellett haladniuk egy gyorsasági pályán. A szokásos hangulatnál is magasabb hőfok az aulában, ahol a korábbiaknál is izgalmasabb robotautók versenyeztek. Légi zavarokkal küzdve A pálya elrendezése előre nem, de elemei – párhuzamos parkolás, utánfutó felvétele és letétele parkolóban, elsőbbségadás gyalogosnak, körforgalom, libikóka, forgó hordó és „útonálló” drón – ismertek voltak a résztvevők számára. Verseny közben semmilyen kommunikáció nem megengedett a robot és a külvilág között. A nézők az autókra szerelt kamera segítségével a kivetítőn és az interneten valós időben tudták követni az eseményeket a robotok szemszögéből is. A verseny nem titkolt célja, hogy a mesterképzésben résztvevő hallgatók ne csak elméleti ismereteket sajátítsanak el, hanem azt alkalmazó gyakorlati tudásra is szert tegyenek, mutassák meg, hogy mire képes 2017-ben egy magyar mérnökhallgató a BME-n. A versenyző csapatok munkáját a tanszék doktoranduszai és oktatói közül kikerülő mentorok kísérték figyelemmel az elmúlt hónapokban. Intelligens játék „A nyolcadik alkalommal megrendezett versenyen való sikeres részvétel komoly mérnöki ismereteket igényel. A feladat teljesítéséhez el kell mélyedni a mikrokontrollerek világában, az irányítástechnika, az elektronikus áramkörök, valamint a programozás rejtelmeiben. Ezen akadályokat leküzdve hatalmas élmény egy olyan berendezés tervezése és építése, mely engedelmesen végzi el a betanított feladatokat. A rendkívül látványos, játékos, ugyanakkor nagy szaktudást igénylő versenyen való eredményes szereplés kitűnő ajánlólevél a jövő intelligens autóinak fejlesztéseivel foglalkozó vállalatokhoz történő belépésre.”– hangsúlyozta Tevesz Gábor egyetemi docens, a verseny fővédnöke. RobonAUT 2017 végeredmény 1. ARMageddon 93 pont 2. mozaik 91 pont 3. Beta Romeo 78 pont 4.Slackers 68 pont 5.Különben Dühbe Gurulunk 67 pont 6.Második helyezett 50 pont 7.Zsírlézer 46 pont 8.AUTóka 25 pont 9.HumanError 21 pont 10. CharloT 18 pont                                                                                    Fotók: Bányász Gábor és Zolnai László  

A fehér volt az uralkodó autószín 2016-ban

2017.02.21.
A világ egyik legnagyobb festékgyártója, a PPG kimutatásai szerint messze a fehér volt a legnépszerűbb autószín 2016-ban. A fehér 38 százalékos részesedést ért el, a második helyezett fekete jócskán le volt maradva a 16 százalékos eredménnyel. A dobogóra még az ezüst fért fel 12 százalékkal, utána nem sokkal a 10 százalékot elért szürke következik. A természetes színek (arany, bézs, sárga, narancs, barna) és a piros is 8-8 százalékot értek el, a sokak által kedvelt kéket csak az autóvevők 7 százaléka választotta. Egy nagy szakadék következik, a kék utáni szín, a zöld csak 1 százalékot ért el, csakúgy, mint az összes többi, korábban nem említett szín. A PPG kimutatása alapján a fehér dominanciájához a legjobban Ázsia és a Csendes-óceán térsége járult hozzá, itt ugyanis majdnem minden második autóvásárló, egész pontosan a 47 százalékuk vette ebben a színben az autóját. Európában a fehér szín a kis- és kompakt kategória mellett a pickupok és dobozos egyterűek, áruszállítók körében volt a legnépszerűbb, a középkategóriában, a luxuskategóriában a sportautók és a szabadidő-autók között a szürke volt a legnépszerűbb. Jane Harrington, a PPG autófestékekért felelős menedzsere elárulta, hogy a statisztikák szerint a férfiak a metálszíneket, a nők viszont inkább a gyöngyház fényezéseket részesítik előnyben. Harrington szerint a fehér után a következő slágerszín a kék lesz. 2016-ban a kék 3 százalékot javított az eredményén a luxus-, a közép-, a kis- és a kompakt kategóriában, ezen kívül a trendformálónak tartott nagy nemzetközi autószalonokon kiállított négykerekűek is egyre nagyobb arányban viselnek kék fényezést. Igaz, a fehért hosszabb távon szinte lehetetlen lesz a kéknek megelőznie, mivel a flottások, céges vásárlók előszeretettel választják, mert a hirdetésekhez ez a legideálisabb.  
Címkék: 

Fizethetnek a sofőrök, mint a katonatiszt

2017.02.21.
A tájékoztatás szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Truck & Bus elnevezésű ellenőrzése során elsősorban a vezetési és pihenőidővel, valamint a veszélyes áruk szállításával összefüggő szabályok betartását, továbbá a beutazás, a belföldön tartózkodás jogszerűségét vizsgálták. Az ellenőrzés kiterjedt az illegális migráció, az embercsempészés, a kábítószerrel, valamint lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére is - tették hozzá. Fotó: police.hu Az akcióban a rendőrök 1750 tehergépkocsit és 237 autóbuszt ellenőriztek, jogsértést 523 esetben állapítottak meg. Azonnali közlekedési korlátozást egy nehéz-tehergépkocsi esetében kellett elrendelni. Ebben a járműkategóriában vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 78-szor, a jármű- vagy rakománybiztonsággal összefüggésben 106-szor, okmányokkal kapcsolatos jogsértések miatt 24-szer kellett intézkedniük a rendőröknek. Három tehergépkocsi-vezetőnél vetődött fel alkoholfogyasztás gyanúja, 14 esetben a jármű vezetője, illetve utasa nem használta a biztonsági övet, továbbá 149 járművezető túllépte a megengedett legnagyobb sebességet. Egy autóbuszvezető nem tartotta be a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó szabályt, míg a vezetési és pihenőidővel kapcsolatos szabályszegések miatt 12-szer intézkedtek a rendőrök - tartalmazza a közlemény. MTI
Címkék: 

A System Alliance Europe tovább növekszik

2017.02.21.
„Felismerhető tendencia, hogy az egyes küldemények súlya egyre kisebb. 2016-os célkitűzésünket, a 4,1 milliós küldeményszámot ugyan nem értük el, de elmondhatjuk, hogy a vállalat sikeres évet zárt“ – fogalmazott Uwe Meyer, a System Alliance Europe ügyvezetője. „2017-ben a Raben németországi és lengyelországi visszalépése miatt 4 millió küldeménynél valamivel többre számítunk” – tette hozzá Meyer. Az európai együttműködés nyitott szerkezetének köszönhetően Németországban és Lengyelországban nincsenek „fehér foltok“, az egységes standardok továbbra is elérhetőek mindkét országban.   További terv idénre, hogy májusban a közgyűlés új stratégiai lépésekről dönt, amely 2020-ig szolgálhatnak iránymutatóként, elsősorban területi és szolgáltatási fejlesztésekre lehet számítani.  Az együttműködés jelenleg 61 partnert számlál, 32 európai országban 195 telephellyel. 

A Peugeot vezetője garanciákat adott Merkelnek

2017.02.21.
Steffen Seibert, a német kormány szóvivője nyomán gyorshírben jelentette a német média, hogy Németországnak nem kell aggódni az Opel francia kézbe kerülése esetén sem, mert a Peugeot vezetője teljes garanciákat adott. Ennek értelmében a jelenleg is érvényes garanciák jogfolytonosak lesznek, ami érinti az állásokat, a telephelyeket és a már eldöntött befektetéseket. Tavares arról is beszélt Merkelnek, hogy a Peugeot és az Opel jól kiegészíti egymást - mondta a német kormány szóvivője. 

Szálló por - Országszerte javult a levegő minősége

2017.02.21.
A múlt héten több helyen szmogriadót is elrendeltek az önkormányzatok a levegő magas szállópor-koncentrációja miatt. Vasárnap Miskolcon és Nyíregyházán még veszélyesnek, hat további településen egészségtelennek minősítette a levegőt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK). Fotó: wikipedia Kedden az OKK térképén már egy települést sem soroltak a veszélyes, sem az egészségtelen levegőminőségű települések közé. Vác, Salgótarján, Putnok, Sajószentpéter és Kazincbarcika levegője kifogásolt. MTI

„Ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére!” - 2. rész

2017.02.21.
Szöveg: Horváth Miklós, fotó: autoszektor.hu/archívum Az esemény központi rendezvényéről és a kiállítás különlegességeiről az ötletgazda, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke és az AMTS fő támogatója az alábbiakat nyilatkozta: „Még a vérbeli benzingőzös autórajongók többsége is méltatlanul keveset tud arról, hogy a magyar szakemberek, mérnökök, formatervezők milyen kiemelkedő szerepet játszottak világhírű járművek tervezése során, és milyen innovatív megoldásokkal segítették az autóipar dinamikus fejlődését. Ezt felismerve, és a kiemelkedő hazai mérnökök előtt tisztelegve rendezi meg évről-évre a Magyarok a világ járműgyártásában című tematikus kiállítást az Autós Nagykoalíció”. A szervezők szerint a több száz éves múltat és jelenkori autóipari nóvumokat felvonultató kiállítás páratlan lehetőséget biztosít arra, hogy átfogó ismereteket szerezzünk az autózás gyökereiről és folyamatos fejlődéséről, valamint személyes találkozásokra is sor kerülhet a március 24-én 13 órakor kezdődő elő show-ba meghívott vendégekkel. A színpadi műsorban látható lesz a kocsi kocsi, mint mindennek a kezdete, valamint a kocsi hagyományőrző egyesület tagjai, akik életben tartják ez a szép hagyományt. A kocsi kocsi Knezsik úr kifejtette, hogy „valamikor egyszer régen, Mátyás király idejében a komáromi Kocs községben indult a kapcsolat a magyarok és a világ mobilitása között. A kocsi mesterek találták fel a forduló első tengelyt, azt megelőzően a szekérnek fix tengelye volt. A harmadik ló bekötésének lehetőségét is ők fejlesztették ki, valamint a rossz utakra való tekintettel bőrből lengéscsillapítót készítettek az utasszekrény alá. A kocsi szó a világ szinte minden nyelvén ezt a négykerekű szerkezetet jelöli a mai napig, és ezzel nemcsak a szerkezetre utalunk, hanem a kocsikázás és az utazás legkényelmesebb és legelegánsabb módjára is.” Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke a 2016-os rendezvényen tartott prezentációja közben „A szállítás és a közlekedés területe a kultúra egyik legösszetettebb egysége. Ennek a nemzetközi téren is kiemelt jelentőséggel kutatott összetett témának fontosabb és nagyobb tematikus egységei között meg­határozóak az úthálózat, a fogatolás, illetve a járművek tárgykörei. Fon­tos szerepe volt a magyar, de az európai járműkultúra alakulásában is a Komárom megyében fekvő Kocs községnek. A nálunk kifejlesz­tett utazó jármű újításainak köszönhette gyors elterjedését, európai sikerét. Napjainkban egyre gyakrabban használt minősítés a hungarikum. Kü­lönböző ételek, találmányok, szokások és számos egyéb kulturális je­lenség kapcsán használjuk ezt a fogalmat. A hungarikum olyan különleges, egyedi, jellegzetes, csak Magyarországra jellemző dolog, amelyről a magyarok ismertek a világban. A magyar fejlesztésű jármű, a Kocsról elnevezett kocsi, egyértelműen megfelel a hungarikum feltétele­inek” – zárta gondolatait az ANK elnöke. 1918 június 8-án készült fotó a Fordson motorról Az élő show további szereplői között van a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Traktor múzeumából származó Fordson-traktor, amit Henry Ford és Galamb József együtt tervezett. És várhatóan a kiállításra érkezik a kecskeméti Mercedes gyár tanműhelyében, a tanulók által megálmodott és megépített egyedi Mercedes-Benz CLA cabrio, valamint egy CLA Shooting Brake-ből készült pick-up. Mivel a tanulók elképzelését a Mercedes-Benz segítette megvalósulni, az esemény vendégei között lesz a kecskeméti gyár igazgatója, a tanműhely vezetője és a különleges munkát végző diákok is. A program házigazdája szerint a jó példából és a sikertörténetekből sosem elég, éppen ezért remélhető, hogy a kiállított járművek és a mögöttük álló személyek kellő motivációt adnak a fiatal generációnak arra, hogy az autóiparban képzeljék el jövőjüket.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója