Mesél a szakértő – Eső után köpönyeg

2017.02.27.
Még karácsony előtt jött egy hívás a céghez, hogy át szeretnék vizsgáltatni velünk nemrég megvásárolt Hyundai i30-as autójukat. Az ünnepek előtt már nem volt időnk a vizsgálatra, de azt mondták ráér, így csak az újév első napjaiban került sor az átvizsgálásra. Fedett hely Mielőtt ügynökös munkára gondolnának, a fedett hely azért kellett, mert a csikorgó mínuszokban nagyon kellemetlen autót vizsgálni, és ha az ügyfél autója mozgásképes, érdemes beállni vele egy olyan műhelybe, ahol van csápos emelő is. Nagyon szép állapotban van, de a külső nem minden Így is lett, egy szép péntek délutánon találkoztunk az autó tulajdonosával. Ő kezdetben elmondta, hogy minden nagyon szép és jó az autóval, csak ezekben a nagy hidegekben nagyon nehezen indul, az első ütemek ráadásul furcsa hangot is adnak. Ez tényleg is így volt, átvizsgáláskor a motor látható elemei,a felfüggesztés és a karosszéria majdhogynem kifogástalan állapotban voltak. A jó meleg műhelyben a diagnosztikai lekérdezéssel kezdtük a dolgot. Egy törölhető légzsákhiba mellett olyat láttunk, amit eddig soha. A műszerfali izzítógyertya ellenőrző lámpa hibáját mutatta ki a rendszer. Beszálltam az autóba, levettem a gyújtást. (A diagnosztikai lekérdezés alatt a kocsikat gyújtáson kell hagyni.) Visszatettem és kerestem a szememmel az izzítás visszajelző piktogramot, amit tényleg nem láttam sehol. Ezt a jelet kerestük a műszerfalon Ekkor még egyáltalán nem volt gyanús a műszerfal, csak azzal voltam elfoglalva, hogy kellene megjelennie a jelnek. Összeszedtem, amit eddig tudtunk és a legjobb következtetésem az volt, hogy minden valószínűséggel eladás előtt a meghibásodott izzítógyertyákra figyelmeztető jelzést egyszerűen lekötötték a műszerfalról, tehát – bár kimutatni nem tudom – jó esély van rá, hogy egy, vagy több izzítógyertya nem működik, ez egyben magyarázatot adott a nehézkes hidegindításra is. A második menet Az autót az ügyfél szervizbe vitte, ahol az izzítórelétől indulva megpróbálták kimérni a hiba helyét. (Attól, hogy nincs izzítás még nem biztos, hogy a gyertya hibásodott meg, lehet, hogy az egész kivezérlés ment tönkre.) Kiderítették, hogy a négyből három izzítógyertya zárlatos, rossz. Ezért úgy döntöttek, hogy mindet kicserélik, de a meglepetések még csak ezután következtek. Az első és a második hengerhez tartozó gyertyák – ahogyan az sok esetben előfordul – nem voltak megmozdíthatók, hanem a tekerés hatására eltörtek. Igen, a beletörött izzítógyertya klasszikus esete fordult elő. Részlet a diagnosztikai jegyzőkönyvből Két ünnep között megjelent BMW átvizsgálás esettanulmányomban már részben érintettük a témát. Sok hozzászólás érkezett a Facebook-on, hogy menjek melegebb éghajlatra, ne riogassam már 200 ezer forintos javítással azokat, akinek meghibásodott az izzítógyertyája, mert 4-5 ezer forintért van gyertya, régi ki, új be és készen van a mutatvány. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találunk egy olyan autót, ami sajnos minket igazol majd. Az i30-asból ugyanis nem fognak csak úgy kijönni a gyertyák, muszáj lesz a hengerfej levétele mellett javítani a hibát, annak összes járulékos költségével együtt. Nem kötöttek le semmit a műszerfalból Említettem már, arra gyanakodtam, hogy az eladó a hibát eltusolja, valahogyan megoldotta, hogy a kocsi műszerfalán ne égjen a hibajelző lámpa. De nem, vessünk egy pillantást a műszerfalra! Megvan a hiba? Nem? Nézd meg még egyszer! Most sem? Nem baj, nekünk sem tűnt fel elsőre, de segítek: ez egy benzinmotoros i30-as műszerfala. Ez pedig egy dízelmotoros i30-as műszerfala Ha valakinek nem lenne eléggé szembetűnő a különbség, akkor elárulom. A benzinmotorok fordulatszámmérő órájának skálázása szélesebb, mint a dízeleké, egyszerűen azért, mert azok „többet forognak”. A dízelekhez tartozó órák 5-6 ezres fordulatig vannak skálázva, a benzineseké pedig 7-8 ezerig. Ezen kívül a piros zóna, azaz, ahová már nem szabad felpörgetni a motort szintén eltér, dízeleknél 4-4,5 ezer, benzineseknél 6-7 ezer között kezdődik. Tehát nem manipulálták a műszeregységet, hanem egyszerűen kicserélték azt. Mivel dízelest nem tudtak szerezni, hát maradt a benzines változat. A dolog persze további kérdéseket vet fel. A diagnosztikai lekérdezés nem hozott eredmény annak tekintetében, hogy a leolvasott 98.485 km-es futásteljesítmény valós-e. De ha láthatóan nem a gyári műszeregység van a kocsiban, akkor mi a garancia a kijelzett futásteljesítményre? Minden esetre bizakodásra adhat okot, hogy a korábbi tulaj márkakereskedésben vette a használt autót, ahol a szervízelését is végezték. Az adás-vételkor átadták a szerelési karton másolatát is, amin - amennyiben hihetünk neki- a közel 5 év alatt elvégzett összes javítás szerepelt. Eszerint a műszercsoport cserét közel 2 éve végezték el, garanciális javításként. Tehát nyoma volt a beavatkozásnak, de, hogy dízel helyett, miért került benzines típusokhoz való alkatrész az autóba, az rejtély maradt. Nem lett volna mindegy Ha a vásárlás előtt nézeti át a kocsit az ügyfél biztos, hogy egy csomó kellemetlenségtől megkímélte volna magát. Azt persze nem tudjuk, hogy hogyan került bele új műszeregység és főleg nem, hogy mikor. De ha a bele való műszerfal lett volna a kocsiban, akkor talán már jóval előbb fény derül az izzítógyertyák meghibásodására és talán ki sem alakul a most százezres nagyságrendű költséggel fenyegető probléma.

Már kapható a Nissan Leaf Black Edition

2017.02.27.
  Két hónappal a limitált szériás különleges kiadás leleplezése után a Nissan magyarországi központja bejelentette a Leaf Black Edition specifikációit, illetve listaárát. A különleges villanyautó februártól kezdve a készlet erejéig megrendelhető kereken 11 millió forintos listaáron.  A már meglévő Acenta felszereltségére épülő Nissan Leaf Black Edition a legújabb technológiákkal van ellátva, alapfelszereltségként tartalmazza a korszerű NissanConnect EV telematikai rendszer legújabb változatát. Az első 15 magyarországi vásárló WiFi hotszpottal kapja majd az autót, így a Leafben ülve bármikor tud kapcsolódni az internethez.     A Leaf Black Edition felszereltsége:   LED-es fényszórók Fekete színű 16”-os könnyűfém keréktárcsák Sötétített ablaküvegek Fekete külső tükörborítások Fekete tetőspoiler 360 fokos parkolókamera Különleges szőnyegek, kék varrással

Vezeték nélküli internet lesz a Fordokban

2017.02.27.
A Ford együttműködik a Vodafone vállalattal, hogy az új FordPass Connect beépített modemen és WiFi-hotspoton keresztül 4G LTE kapcsolatot biztosíthasson a járművek számára Európában. A külső antennával működő WiFi-hotspot egyszerre akár 10 eszköz kiszolgálására is képes. A gyors adatátvitel segítségével az utasok akadálytalanul használhatják az internetet. A beépített WiFi-hotspot szolgáltatásainak kihasználásához a 2018-as Ford modellekben meg kell lennie a megfelelő hardvernek, és vezeték nélküli előfizetésre is szükség lesz. Az adatforgalom és a szolgáltatások nem mindenütt elérhetők, és a vezeték nélküli előfizetés feltételeitől függően változhatnak. Az üzenet- és adatszolgáltatás díjköteles lehet. A technológia bizonyos Ford modellekben lesz elérhető, először Franciaországban, Németországban, Olaszországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban. A FordPass Connect modem és a FordPass alkalmazás segítségével az autósok gyakorlatilag a világ bármelyik pontján tartózkodva nyithatják-zárhatják járművük ajtaját, ellenőrizhetik az üzemanyag- és olajszintjét, abroncsnyomását, akkumulátorának töltöttségét, kilométer-számlálóját, sőt azt is tudják, ha megszólal a riasztó, emellett pedig megjeleníthetik egy térképen az autójuk pillanatnyi tartózkodási helyét. A Live Traffic szolgáltatás valós idejű forgalmi információi révén elkerülhetők a forgalmi dugók. A Ford a barcelonai Mobil Világkongresszuson mutatta be az új FordPass Connect technológiát. A Ford a Vodafone globális előfizetői moduljának (SIM) és a Dolgok Internete (Io T) platform használatával magasabb szintű biztonsági, vagyonvédelmi, diagnosztikai és szórakoztató szolgáltatásokat biztosít majd autóiban az egész kontinensen, megfelelve az új, szigorú EU-szabályozásnak. Az eCall szolgáltatás egy baleset után automatikusan vészhelyzeti segélyhívást indít, közölve a mentőszolgálattal a baleset pontos helyszínét – függetlenül attól, hogy a vezető eszméleténél van-e, vagy sem.
Címkék: 

Csökken a benzin, nő a gázolaj ára

2017.02.27.
A csökkentéssel a benzin átlagára 371 forintra mérséklődik, a gázolaj ára 377 forintra nő. Legutóbb múlt szerdán a gázolaj ára változott, bruttó 2 forinttal csökkent, a benziné stagnált. A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-35 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.
Címkék: 

Tarolt a Toyota és a Lexus a J.D. Power felmérésén

2017.02.27.
A Lexus immár hatodik éve kapja meg a legjobb értékelést a J.D. Power USA Megbízhatósági Felmérésén. Az összesítésben a Toyota Camry bizonyult a legmegbízhatóbb autónak, és a Toyota modelljei a létező 18 szegmensből tízben szereztek kiváló helyezést, ami minden idők legjobb eredménye egy független szervezet által végzett felmérésben. Az általános értékelésben kapott legmagasabb pontszám mellett a Lexus három szegmensben is első lett. A Lexus ES a Kompakt Prémium Autók szegmensében, a Lexus GS a Közepes Méretű Prémium Autók szegmensében, a Lexus RX pedig a Közepes Méretű Prémium SUV osztályban vitte el a pálmát. A nem prémium márkák mezőnyében a Toyota végzett az élen, az összesítésben pedig – hét szegmensben is díjat szerezve – a Lexus és a Porsche után a harmadik helyre került. A 100 autóra vetített meghibásodások (PP100) átlagát tekintve a Toyota Camry bizonyult a legjobbnak, így a Közepes Méretű Autók szegmensében ez a modell áll a lista élén. A Kompakt SUV szegmensben Toyota FJ Cruiser, a Kompakt Autók osztályában pedig a Toyota Prius győzött. A népszerű Toyota Sienna a Minivan kategóriában szerezte meg az első helyezést. A J.D. Power világszerte vezető szerepet tölt be a fogyasztói kutatások, a tanácsadási szolgáltatás, valamint az adatfeldolgozás és adatelemezés területén, így a szervezet irodát tart fenn Észak/Dél-Amerikában, Ázsiában, Óceániában és Európában egyaránt. A J.D. Power immár 28 éve teszi közzé rendszeresen jelentését. A 2017-es Amerikai Megbízhatósági Tanulmány így 35.186 olyan autós beszámolóin alapul, akik első tulajdonosai egy 2014-es modellévben gyártott autónak, és járművüket már három éve használják. A felmérés 2016 októbere és decembere között készült. Az összesített megbízhatósági szintet a 100 autóra vetített problémák száma (PP100) jelzi – minél alacsonyabb ez az érték, annál megbízhatóbbnak számít az adott jármű.

A Hankook megnyitotta finnországi tesztközpontját

2017.02.27.
A németországi fejlesztési központtal, a magyarországi csúcstechnológiás gyártó és beltéri tesztelő telephellyel és most saját finnországi téli tesztlétesítményével a Hankook megvalósította a fejlesztés és gyártás integrációját Európában. Egy finn vállalat, a Test World Oy kapta a megbízást a létesítmény megépítésére 2015 végén. A teszttelep megnyitása azt jelenti, hogy a Hankook európai piacra szánt téli gumiabroncsait nem csak Európában fejlesztik és gyártják, de valóságos európai téli körülmények között tesztelik is. Az új tesztközpont három úgy nevezett sima pályát foglal magában, melyek a fékezés, a vonóerőátvitel és az oldalirányú stabilitás tesztelésére szolgálnak havon és jégen, valamint két havas kezelhetőségi pályát, melyeket a német prémium járműgyártók igényeinek kielégítésére tervezték az abroncsok szubjektív értékelésének céljára. A helyszín kiváló infrastruktúrával is büszkélkedhet, irodákkal és konferenciatermekkel, sőt csúcstechnológiás műhelyekkel és egy hatalmas hideg raktárhelyiséggel is. A hosszabb időn át állandósult téli körülmények Ivaloban hozzájárultak a döntéshez, hogy itt építsék meg a legészakibb téli tesztközpontot a világon. A Hankook sok éve jelentős összeget fektet be a kutatás-fejlesztésbe (R&D). “A Hankook összes alkalmazottjának körülbelül öt százaléka dolgozik már világszinten a kutatás-fejlesztésben. Ez több, mint 1000 alkalmazottat jelent összesen, álltja Dr. Kim Hyung Nam, a globális fejlesztési részleg vezetője a Hankooknál. Tavaly októberben az abroncsgyártó megnyitotta futurisztikus világszintű kutatás-fejlesztési központját, a „Hankook Technodome-ot” Daejeonban, Dél-Koreában, melyet a vállalat innovatív technológiák fejlesztésére szándékozik használni, hogy a világ egyik vezető márkájaként pozícionálja magát. A „Technodome” a Hankook globális kutatás-fejlesztési infrastruktúrájának középpontja, mely nem csak a helyi műszaki központokat köti össze, mint az ATC (American Technical Center), CTC (China Technical Center), JTC (Japan Technical Center), valamint a hannoveri Európai Műszaki Központ (ETC), hanem most már az új téli abroncs tesztközpontot is Finnországban. 

Kreszprofesszor: Sávonkénti sebességkorlátozás

2017.02.27.
„A jelzőtábla hatálya a táblánál kezdődik és a következő útkereszteződés kezdetéig tart, kivéve, ha a jelzőtábla alatt elhelyezett kiegészítő tábla ennél rövidebb távolságot jelöl meg, vagy a megfelelő feloldótábla a tilalmat előbb feloldja.” Amit még érdemes a szabályból beidézni, az a következő: „A jelzőtábla jelzése a jelzőtáblával szemben közlekedő minden járműre vonatkozik. Ahol a menetirány szerinti jobb oldalon útburkolati jellel jelölt két vagy több forgalmi sáv van, a forgalmi sáv felett elhelyezett jelzőtábla jelzése az alatta levő forgalmi sávban közlekedő járművekre vonatkozik.” Mindebből az következik, hogy a sebességkorlátozó jelzőtáblák alapvetően az úttest teljes szélességére vonatkoznak. És bár a sávok felett elméletileg lehetséges lenne a sávonkénti sebességkorlátozás alkalmazása, ezzel az útkezelők nem élnek. Ennek ellenére egyre több helyen látni olyan jelzéseket, amelyek mintha nem a teljes úttestre lennének érvényesek. Például a gyorsforgalmú utakról kivezető kanyarodó sávok esetében. Ilyenkor a szándék egyértelmű, hiszen a nagyobb haladási sebességről valóban célszerű lehet a járművet jelentősen lelassítva a tényleges kanyart bevenni, de az erre figyelmeztető jelzéseket nem mindig sikerül megfelelően elhelyezni. Például az M0-ás híd előtti levezetőnél a kitett tábla még bőven a sarokpont előtt került kihelyezésre. Bár a szándék érezhető, de ezen a rövid szakaszon a teljes úttestre érvényes a sebességkorlátozás. Ennél érdekesebb, sőt félreérthetőbb helyzetet találhatunk az átépített M1-M7 kivezető szakaszánál. Tudni kell ehhez, hogy a Budaörsi út kivezető szakaszánál, bár lakott területen belül vagyunk, 70-es sebességkorlátozás jelzést helyeztek el, ami így személygépkocsik, kisteherutók és motorosok számára megengedi a nagyobb sebességgel történő közlekedést. Azonban a Sasadi útnál az út ketté válik, a belső sávok az autópálya felé, míg a két szélső sáv a 7-es út irányában tér el. A jobbra leágazásnál az út kezelője indokoltnak találta az 50-es korlátozást, azonban a tábla elhelyezése ismét nem sikerült a legtökéletesebbre. Ugyanis az első ötvenes tábla – a piros vonalanál – a teljes útra, azaz mind az öt sávra érvényes. Ezenfelül mivel az elágazás is útkereszteződés, a belső három sáv esetében, ha továbbra is az emeltebb sebesség engedélyezése a szándék, meg kellene ismételni a 70-es táblát. Mert így hosszabb szakaszon bizony az autópálya felé vezető útrészen is ötvennel szabad csak menni. Persze lehet, hogy ez tudatos volt, viszont ezesetben sokkal korrektebb lenne, ha az ötvenes táblát az elágazás után megismételnék, ahogyan teszik ezt a Budaörs irányába lekanyarodó két sáv esetében. Egyébként ezek után az első, ismét kihelyezésre került 70-es tábla csak 1 kilométerrel arrébb az Agip kútnál látható. Tehát ez a szakasz akár aranybánya is lehet a rosszabb szándékú bírságolóknak. Az út folytatásában a budaörsi kijáratnál egyébként ismét elhelyezésre került egy 60-as korlátozó tábla, ami, ha szó szerint veszem a KRESZ-t, szintén a teljes úttest szélességére, azaz mind az öt sávra érvényes. Érdekes, hogy itt teljesen egyértelmű lenne, ha a sávok fölött alkalmaznák a sebességkorlátozó jelzéseket, de ez a gyakorlat, elképzelhető, hogy technikai megvalósítási problémák miatt, nem terjedt el.        

Tízből négy autósnak volt defektje az elmúlt öt évben

2017.02.27.
A Bridgestone Magyarország Kft. a Szeretlek Magyarország portállal együttműködésben közel 900 gépjármű-tulajdonost kérdezett meg februári online felmérésében, hogy megtudja, milyen gyakran, mely napszakban és milyen úttípuson szenvednek legtöbbször defektet az autósok. Az autóvezetők több mint fele délután és este kapott defektet Tízből négy magyar autós legalább egyszer kapott már defektet az elmúlt 5 év során, amelyek mintegy 50%-át szög, 10%-át kátyú, közel 8%-át pedig szálszakadás okozta. A válaszadók 20%-a lakott területen kívül került bajba, a megkérdezettek több mint fele ráadásul délután, és már sötétedés után kapott defektet, minden második esetben pedig 50-90 km/óra, vagy nagyobb sebességnél következett be a kellemetlen nyomásvesztés. A Bridgestone kutatásából az is kiderül, hogy majdnem minden harmadik autós valamely családtagja is a gépjárműben volt, amikor megállásra kényszerítette a járművet a lyukas abroncs. A leállósávban átlagosan 20 perc a túlélési idő Bár közvetlenül a defektekre visszavezethető balesetek száma Magyarországon alacsony, a statisztikák azt mutatják, hogy az abroncssérülések miatt félreálló autósokra számos veszély leselkedik. A mostani felmérésből jól látszik, hogy a defektek 20%-a lakott területen kívül történik, ráadásul olyan útszakaszokon, ahol nem lehet, vagy nehéz biztonságosan félrehúzódni és kicserélni a sérült kereket. Korábbi adatok szerint a hazai autópályákon a megállástól számítva 20 percig van esélyünk a túlélésre a leállósávban. A biztonság ma már nem luxus A defektek által okozott problémára jelent megoldást a Bridgestone Tatabányán gyártott DriveGuard abroncsa, amely szinte bármilyen autótípusra felszerelhető. Megerősített oldalfalainak és a csúcstechnológiájú hűtőbordáinak köszönhetően lehetővé teszi, hogy a gépjárművezetők defekt esetén is megőrizzék uralmukat a kocsi felett, és akár további 80 km-t tegyenek meg 80 km/óra sebességgel. Hogyan működik a DriveGuard abroncs? A DriveGuard az optimalizált, megerősített, masszív oldalfalának köszönhetően megtartja a jármű súlyát hirtelen levegőveszteség esetén, biztosítja a jármű irányíthatóságát, így az további 80 km-t tehet meg akár 80 km/óra sebességgel. A továbbfejlesztett poliészter köpeny- és szövetváz kiváló ellenállást biztosít a hőtermelődéssel szemben, növelve az abroncs élettartamát. Mindemellett a Nano Pro-Tech gumikeverék csökkenti a szénmolekulák közötti súrlódást, így csökkentve a hőtermelődést az abroncs oldalfalában, segítve annak alaktartását. A DriveGuard speciális hűtőborda-kialakítást kapott az oldalfalon, ami a megemelkedett hőt az abroncs pereme felé vezeti, így segítve minőségének megőrzését, növelve ezáltal a biztonságot és az élettartamot. Fejlesztésekor az egyik legfontosabb szempont volt, hogy a DriveGuard irányítható legyen a nedves útfelületen is. A magas csatornakialakításának az üres tér optimalizált eloszlatásával a minta középső részében biztosítja a kiváló vízelvezetést, a magas szilikontartalmú keverék pedig a rövid féktávot. 

Szerda estig kell beérkeznie a köteleződíjnak

2017.02.27.
Mivel a március 1-jei határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik, csekken hétfőtől már senki ne próbálja rendezni az összeget. Szerda délelőttig az átutalás, azután zárásig az adott biztosító ügyfélszolgálati irodájában történő személyes befizetés a biztonságos opció – figyelmeztet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). „Bár a biztosítók kár esetén már január elsejétől fizetnek, a törvény az ügyfeleknek 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé – magyarázza Papp Lajos, a FBAMSZ elnöke. – Ha azonban egy biztosító a határidő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a hatályos jogszabály komoly lépésre kötelezi őt: már másnap törölnie kell az adott szerződést Ezért aki eddig még nem intézkedett, mindenképpen olyan fizetési módot válasszon, hogy pénze biztosan idejében célba érjen.” A csekkes fizetés a néhány napos átfutás miatt hétfőtől már nem garantált megoldás. Mivel az átutalás a magyar bankszámlák között immár néhány óra alatt megtörténik, szerda délig a banki átutalás a megfelelő opció a csekkes befizetés helyett. Az utolsó napon azonban az a legbiztosabb, ha az aktuális biztosítónk pénztárába fizetjük be az esedékes díjat. Fontos, hogy tisztában legyünk az adott ügyfélszolgálati iroda nyitva tartásával. Emellett arra is ügyelni kell, hogy több biztosító már nem működtet pénztárat az ügyfélszolgálati pontjain. A nem fizetés következményei Az az ügyfél, akinek a díj nem fizetése miatt megszűnt a kötelező biztosítása, a fedezetlenség időtartamára fedezetlenségi díjat köteles fizetni, melynek mértéke – az autó teljesítményétől függően – idén naponta 310-690 forint között mozog. Emellett ugyanannál a biztosítónál kell újra szerződést kötnie, visszamenőleg a türelmi időre járó díjat is le kell rónia és választási lehetőség nélkül azonnal a teljes évre járó biztosítási díjösszeget kell kifizetnie. Ráadásul mindhárom összegre meg kell fizetni a 30 százalékos baleseti adót is. Így együtt ez már igen tetemes összeg lehet egy egyszerű személyautónál is. A legsúlyosabb következmény ugyanakkor az lehet, ha az ügyfél a fedezetlenség időszakában kárt okoz: ilyenkor neki kell állnia a személyi sérülés esetén akár több tízmilliós kártérítést is, ami akár életre szóló fizetési kötelezettséget is jelenthet. Nem mentség, ha nem kaptunk csekket vagy számlát! A százezernyi értesítés közül persze óhatatlanul elkallódhat néhány a postai kézbesítés során, ez azonban sajnos nem mentesíti az ügyfelet a következményektől. A díjfizetés elmaradása a szabályozás szerint egyértelműen az ő felelőssége.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója