A kőolaj ára 2009 óta a legnagyobb éves növekedéssel zárhat

2017.01.01.
A nyugati félteként irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára mintegy 50 százalékkal, az északi-tengeri Brent olajfajtáé pedig csaknem 43 százalékkal emelkedett az idén. Ez a legnagyobb drágulás 2009 óta, amikor a Brent ára 78 százalékkal a WTI jegyzése pedig 71 százalékkal nőtt. A kőolaj ára az idei emelkedés ellenére még mindig csak mintegy a fele annak a hordónkénti több mint 100 dollárnak, ahol 2014 nyarán állt. Pénteken 17 órakor a Brent 56,6 dolláron, a WTI 53,6 dolláron állt. A kőolaj 2014 nyara óta tapasztalt jelentős árcsökkenését olyan tényezők idézték elő, mint az olajtúlkínálat, az amerikai palaolaj-termelés megugrása, valamint az, hogy Szaúd-Arábia makacsul ellenezte az OPEC olajtermelés csökkentését, hogy fenntarthassa globális olajpiaci részesedését. A kőolaj ára különösen azután kezdett idén emelkedni, hogy novemberben az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok (non-OPEC) megállapodtak a termelés hat hónapra történő csökkentéséről a jövő év januárjától. A Reuters által megkérdezett elemzők szerint a kőolaj ára jövőre fokozatosan emelkedik és 2017 végén 60 dollár körül lesz hordónként. Hozzátették azonban: az olajár jövő évi alakulása sokban függ attól, hogy a novemberi megállapodást betartják-e az aláírók.
Címkék: 

Nonstop légijárat indul Ausztrália és London között

2017.01.01.
A 14 ezer 498 kilométeres távot a Qantas 236 személyes Boeing 787-9-es repülőgépei az előzetes számítások szerint 17 óra alatt teszik meg. Ez lesz a polgári repülés leghosszabb nonstop menetrendszerű járata. A Qantas jelenleg is közlekedtet napi járatokat Londonba Airbus A380-as óriásgépekkel, de ezek útközben leszállnak Dubajban. Ennek a járatnak a menetideje a technikai megállóval együtt - az útvonaltól és az időjárási viszonyoktól is függően - 20-22 óra. Alan Joyce, az ausztrál légitársaság vezérigazgatója a BBC-nek felidézte, hogy amikor a Qantas 1947-ben elindította járatait Ausztrália és London között, az út négy napig tartott, kilenc leszállás közbeiktatásával. A nonstop légijáratok jelenlegi táv- és menetidőrekordját az Emirates légitársaság tartja Dubaj és az új-zélandi Auckland közötti, márciusban indított járatával. A cég A380-asai 16 és fél óra alatt teszik meg a 14 200 kilométeres utat.

Tóbiás és Balambér síelni indul

2016.12.31.
Tóbiás és Balambér izgatottan várta az új évet Tóbiás és Balambér mindig gondosan odafigyel, hogy szabályosan közlekedjen: akár gyalogosan, akár biciklivel, rollerrel vagy görkorcsolyával indulnak útnak. Ám a két kópé kutyakölyök szereti a különleges élményeket is, így a téli sportok is a kedvenceik közé tartoznak. Idén először a síelést is kipróbálják. Édesanya elmondja nekik, mire kell figyelniük síeléskor, hiszen ez sem csak a mókáról szól, hanem bizony veszélyes is lehet! - Jó reggelt, kicsikéim! Jól aludtatok? – kérdezte Édesanya az asztalhoz baktató fiacskáit. - Jól aludtunk, csak még tudtunk volna kicsit tovább is – morgott Tóbiás. - Elhiszem, kedveseim, de ha befejeztétek a reggelit, akkor már egyáltalán nem fogjátok bánni, hogy korán keltetek – biztatta őket Édesanya kedves mosollyal. - Tényleg? És miért? – kíváncsiskodott Balambér. - Mit szóltok hozzá, ha kipróbáljuk a karácsonyi ajándékotokat és elmegyünk síelni? – kérdezte csillogó szemekkel Édesanya, miközben Tóbiás és Balambér elé tette a friss palacsintákat. - Remek ötlet! – lelkendeztek egyszerre a kutyusok, majd nekiláttak a reggelinek. - Már nagyon várom, hogy kipróbáljam az új síléceimet! – ujjongott Tóbiás, és, ahogy Édesanya előre megjósolta, máris jobb volt a kedve. Reggeli után összepakoltak, és mind autóba ültek, hogy pár napot a havas hegycsúcson töltsenek. Mivel Balambér még elég kicsi volt, és sosem síelt ezelőtt, Édesanya betette a csomagtartóba a szánkót is, hátha még nehéz a kicsinek a síelés. A szánkózás mindig jó móka! Irány a sípálya! Mielőtt útnak indultak volna, Édesanya még megkérdezte csemetéitől: - Ugye semmi nem marad itthon? Eltettetek minden fontos felszerelést? - Igen! Eltettük a sisakot, a síszemüveget és a síbotokat is a lécek és a sícipő mellé – válaszolta büszkén Tóbiás. - Ügyesek vagytok. Akkor irány a sípálya! Amint megérkeztek, elfoglalták a szállásukat, majd gyorsan belebújtak a sífelszerelésbe, és pár perc alatt már a pályán is voltak és ámulattal figyelték a sok síelőt. Síelni jó! - Milyen ügyesek! Olyan könnyedén siklanak a hófehér havon! Anya, én is így szeretnék síelni! – mondta vágyakozva Balambér. - Semmi akadálya! csak figyelj arra, amit mondok, és Te is hamar belejössz! – biztatta Édesanya kisebbik fiát, majd folytatta: – Mielőtt a pályára léptek, nagyon fontos, hogy be kell melegíteni! Síelés közben erősen dolgoznak az izmok. Ha rendesen bemelegítetek, elkerülhetitek, hogy meghúzódjon vagy megránduljon valamitek. Bemelegítés után a kutyusok kiválasztották a legkönnyebb pályát, amíg gyakorlatot nem szereznek a síelésben. Édesanya mindig ott volt mellettük, és tanácsokkal látta el őket. Legelőször az elindulást és a fékezést gyakorolták a pálya mellett. Amikor már ez is ment, nekilendültek, és lecsúsztak a domboldalon. A kutyusok nagyon élvezték a siklást! Amikor elfáradtak, kerestek egy félreeső helyet, ahol lehemperedtek a friss, ropogós hóba, és hóangyalkát készítettek. Közös angyalkázás a friss hóban Édesanya jól érezte, hogy szükség lehet a szánkóra. A kiskutyák ugyanis – bármennyire is élvezték a síelést – hamar elfáradtak a nagy odafigyelésben, hogy mindent jól csináljanak, de még korán volt ahhoz, hogy visszamenjenek a szállásra. Ráadásul Tóbiás és Balambér nagyon élvezte a rengeteg havat, amit otthon még sosem láttak ilyen mennyiségben. Ezért különösen örültek, amikor megtudták, hogy bizony szánkózni is lehet az egyik félreeső dombon! Nekiiramodtak, és versenyt csúsztak a többi gyerekkel. Egyszer azonban Tóbiás annyira belefeledkezett a mókába, hogy picit figyelmetlen volt, és majdnem kisodródott a szánkó. Csak úgy tudta megakadályozni a balesetet, hogy óvatosan letette a lábát és lefékezte a szánkót. Sajnos azonban egyik lábát véletlenül kicsit hamarabb tette le, így a nagy sebesség miatt a szánkó megborult, és a kutyusok a hóba huppantak. Szerencsére senki sem sérült meg, a kutyusok és újdonsült barátaik is jót nevettek az esésen. Vigyázz, ha nem figyelsz, szánkóval is nagyot lehet esni! Már sötétedett, amikor Tóbiás és Balambér szüleikkel együtt visszament a szállásra. Egy finom vacsora és egy bögre jó meleg kakaó után pedig hamar álomba szenderedtek. Álmukban pedig visszatértek a sípályára és szélsebesen siklottak a napfénytől csillogó hóban. Tóbiás és Balambér Édesanyja számára mindennél fontosabb gyermekei biztonsága. Éppen ezért gondosan választotta ki csemetéi számára a megfelelő sílécet és a felszereléseket. Mire ügyelt a választásnál? Legelőször azt döntsük el, milyen stílusban és milyen terepen szeretnénk síelni! Az alábbi öt csoport közül tudunk választani: Easy-carving: Puhább, rövidebb lécek, elsősorban kezdőknek és hölgyeknek ajánlott. Menetstabilitásuk viszonylag alacsony. Allround-carving: A legtöbb lécet ebbe a kategóriába sorolják. Puhább és keményebb típusok is megtalálhatók közöttük, általában minden terepen jól használhatók. Haladóknak és sportosan sízőknek ajánlott. Race-carving: Ezek a lécek már komoly sítudást feltételeznek, csak gyakorlott síelőknek ajánlott. Fun-carving: Extrém kategória, kifejezetten rövid lécek, alacsony rádiusszal. Gyors tempó kell hozzá. Freeride: Szintén extrém, pályán kívüli síeléshez ajánlott. Kifejezetten széles lécek tartoznak ebbe a csoportba. Ha már megvan a síléc típusa, válasszuk ki a hosszát! Itt a testmagasságot, a kort (gyermeknek vagy felnőttnek kell-e a léc) és a sítudást is figyelembe kell venni. Kezdőknek rövidebb lécet érdemes választani, míg a haladók a sítereptől, sebességtől stb. függően gyakorlatilag bármilyen hosszúságú lécet választhatnak. Van ugyanakkor néhány szabály, amit alkalmazhatunk vásárláskor: Gyerekeknél: kezdőknek: köldök magassága +/-5 cm; középhaladóknak: mellmagasság +/- 5 cm; haladóknak: maximum a testmagassággal megegyező méretet válasszunk. Felnőtteknél: kezdőknek: mellmagasság +/- 5 cm; középhaladóknak: vállmagasság: +/- 5 cm; haladóknak: ajánlott a szemmagasság, de maximum testmagassággal megegyező méretet válasszunk. Széles piskótájú lécekből válasszunk inkább rövidebbet, mert ez a típus a gyors, rövid kanyarokra lett kitalálva. A keskenyebb léc ezzel szemben nagyobb ívekre kiváló, ebből hosszabbat is választhatunk. Túlsúly esetén érdemes kicsit hosszabb lécet választani, hogy a nagy súlyt kompenzálja a nagyobb felület. A síléc típusa és hossza után a megfelelő szélességet kell kiválasztanunk! A síléc első, középső és hátsó szélessége is meghatározó. Ez a három méret mm-ben a síléc sidecut adata. Első szélesség: A síléc csőrszélessége a kanyar kezdetét befolyásolja. Középső szélesség: A középen keskeny síléc kemény, jeges pályákra ajánlott. Ezeknél a léceknél az élváltás gyorsabb. A középen szélesebb lécek ugyanakkor stabilabbak, változatos pályaviszonyokra (nagy hó, latyak, kezeletlen pálya) is alkalmasak, hiszen nagyobb a talpfelületük. A kifejezetten széles léceket pályán kívüli sízésre, freeride-ra lehet a legjobban használni. Hátsó szélesség: A kanyarodás végét befolyásolja. Kezdőknek érdemes kevésbé széles hátuljú sílécet választani, mert ez kevésbé vezeti el a kanyar végén a lécet azoknál, akik még csak ismerkednek a carving technikával, és inkább sodortatják a lécet. A szélesebb farú lécek a rövid íveknél szinte kirobbannak a kanyarból. Ha mindezek megvannak, utolsóként még figyelembe kell vennünk a síléc keménységét! Kezdőknek érdemes puhább lécet választaniuk, ami könnyebben használható, nagy sebességnél ugyanakkor csavarodik, kevésbé tartja az ívet. Nagyobb testsúly esetén válasszunk kicsit keményebb sít. Ha beszerezted a számodra megfelelő lécet, ne feledkezz meg a többi felszerelésről sem: sisak és síszemüveg mindig legyen rajtad. Az arcod pedig ne felejtsd el UV szűrős naptejjel bekenni, mert könnyen leéghetsz. Ha felkészültél, irány a pálya! Minden sípályának megvannak a saját KRESZ szabályai. Mielőtt használod a pályát, tájékozódj ezekről, és tartsd be őket saját és társaid biztonsága érdekében! Nektek is tetszett Tóbiás és Balambér meséje? Minden héten frissülő történtünket kövessétek itt az Autószektoron, naponta új játékokért, tanácsokért pedig lájkoljatok minket a Facebookon!

Négyajtós kupén dolgozik a Kia

2016.12.31.
A Kia már több ízelítő videót adott ki az Audi A5 ellenfélnek szánt négyajtós kupéjáról, a GT-ről. Egyelőre annyit lehet tudni az autóról, hogy ez lesz a koreai márka leggyorsabb modellje, mivel 0-100 km/h-ra 5,1 másodperc alatt gyorsul fel, a végsebessége pedig 244 km/h. Ez lesz az első modern Kia, amely hátsókerék-meghajtású lesz, a kocsi a Hyundai Genesis rövidített padlólemezére épül. Albert Biermann, a Hyundai N nevű sportrészlegének a vezetője az Autocarnak korábban elárulta, hogy a kocsit a GT4 Stinger tanulmányban bemutatott négyhengeres turbómotor hajtja majd 320 lóerővel, de egy V6-os motor is megjelenhet a kínálatban.   Európa számára készítenek egy dízelmotoros változatot is, amelyet a Hyundai Santa Féből ismert 2,2 literes, 200 lóerős motorja hajt majd. Ekkora teljesítményű motorok mellett nem csoda, hogy a futóművét a Nürburgringen hangolták.

Peugeot 508 RXH BlueHDi 2.0 teszt - képgaléria

2016.12.31.
Galéria képek: 

Bemutatkozott az Infniti QX50 tanulmány

2016.12.31.
A Detroiti Autószalonon bemutatkozó QX50 SUV tanulmány megmutatja, hogy a jövőben milyen formájú szabadidő-autókra lehet számítani a Nissan prémiummárkájától. Technológia szempontjából is jelentős az új modell, ebben debütál ugyanis a ProPilot nevű, részben önvezető rendszer, amely lassú tempónál és autópályán is képes kormányozni, fékezni és gyorsítani. Világújdonság a VC-Turbo nevű változó sűrítésű benzinmotor, amely a gyár szerint egy V6-os motor teljesítményét kombinálja egy dízelmotor fogyasztásával. A 270 lóerős négyhengeres motor nyomatéka 390 Nm, a fogyasztása pedig 27 százalékkal kevesebb, mint egy hasonlóan erős szívó V6-os motornak. A motor sűrítési viszonya 8:1-től (nagy teljesítmény) 14:1-ig (alacsony fogyasztás) változhat a pillanatnyi igényeknek megfelelően. A QX50 tanulmányból létrejövő széria QX50 valószínűleg 2018 elején kerül majd piacra, és olyan ellenfelekkel kell majd megküzdenie, mint az Audi A5, a BMW X3, vagy a Mercedes GLC.

Vadonatúj versenyautóval megy a Dakarra a Mini

2016.12.31.
A Mini azt várja az új Countryman John Cooper Works autótól, hogy legalább olyan sikeres lesz a dél-amerikai viadalon, mint elődje, a többszörös győztes Mini All4 Racing. Az autót ismét a Mini motorsport partnere, az X-raid csapat fejlesztette ki. Elődjéhez képest teljesen áttervezték az aerodinamikát, a hűtési rendszert, a súlyelosztást, alacsonyabbra vették a tömegközéppontot és a motorvezérlő szoftvert is átírták. A BMW-től származó háromliteres sorhatos dízelmotor 340 lóerőt és 800 Nm-t képes leadni, a fogyasztása csökkent a módosításoknak köszönhetően. Az egész motor egy kivehető segédkereten ül, ezért a motorcserét akár egy óra alatt végre tudja hajtani a csapat. Egy hatfokozatú SADEV szekvenciális váltó továbbítja a motor erejét a négy kerék felé, az összkerékhajtásban három zárható differenciálmű dolgozik. A kipufogó az Akrapovic terméke, a futómű pedig a Reigeré. Minden kerékhez négy rugó és lengéscsillapító tartozik, a rugóút 250 mm. A Mini szerint az 1952 kilogrammot nyomó versenyautó végsebessége 184 km/h. A január 2-án induló Dakar 2017 verseny össztávja 9000 km, az útvonal három országot, Paraguay-t, Bolíviát és Argentínát érinti. A Mini nem kevesebb mint hét autót indít, a legnagyobb esélyes a tavaly első Dakarján 4. helyen beérő ex-ralis Mikko Hirvonen.  

Rajtra kész az Africa Race mezőnye

2016.12.31.
„Monaco a kedvencem az F1-es futamok közül – a szűk kis utcákon mindig izgalmas verseny zajlik. Ezért is örülök, hogy az Africa Race mezőnye visszatért ide, jó érzés onnan rajtolni, ahol normál körülmények között a Formula–1-es depót felépítik. Fülig ér a szánk, remélem, ez a verseny végén is ugyanígy lesz. Megcélozzuk a dobogót, reméljük, sikerül is felállni rá a Rózsaszín-tó partján” – mondta Szalay Balázs, miután beállt a parc fermébe az ikonikus StarsʼnʼBars étterem előtt. Az Opel Dakar Team párosa tehát pénteken átesett a kötelezõ papírmunkán: az adminisztratív ellenőrzés meg sem kottyant, szinte pillanatok alatt túl volt rajta a csapat, a szerelők pedig nagy rutinnal matricázták fel a járműveket és szerelték be a biztonsági berendezéseket. „Flottul ment minden, de persze mi már a rajtot várjuk, úgyhogy igyekeztünk  mihamarabb túl lenni a kötelezőn. A fiúk így többet pihenhetnek, úgysem alszanak majd túl sokat az előttünk álló két hétben” – tette hozzá Bunkoczi László, aki immár 13 éve járja a sivatagot Szalayval, az Africa Race-en pedig negyedszer állnak rajthoz. Darázsi Zsolt 2007-ben versenyzett utoljára Afrikában kamionnal (még a Dakaron), úgyhogy nyilván navigátorával, Szalai Norberttel együtt ők is izgatottan várják, hogy elkezdődjön a verseny. „Monaco szűk utcáin nagyon észnél kellett lenni, nem csupán a nézők miatt, hanem azért is, mert akadtak olyan kanyarok, ahol alig fért el az MAN. Jó látni, hogy ilyen remek csapat gyűlt össze a kamionosok mezőnyében, biztos vagyok benne, hogy jó kis versenyt vívunk majd” – mondta az Opel-csapat rutinos kamionversenyzője. A mezőny szilveszter délelőtt 11 órakor rajtolt Monacóban, utána irány a kikötő, az új évet pedig már a hatalmas komp gyomrában köszöntik a versenyzők. 
Címkék: 

Magyar kedvezményezettje is van a Toyota környezetvédelmi ösztöndíjának

2016.12.31.
A program 2000-ben történt bevezetése óta 53 országban és régióban összesen 332 projekt részesült ösztöndíjban. Az idei évben a program választott témakörei a biodeiverztás fenntartása és a globális felmelegedés voltak. Összesen 92 pályázat érkezett három kategóriában (nemzetközi projekt pályázat, belföldi projekt pályázat, belföldi kis projekt pályázat). Az idei évben ismét kiválasztásra került egy magyarországi kezdeményezés is: ezúttal a WWF Magyarország „A nagyon fontos árterek élővilágának védelme a Tisza árterületén” elnevezésű, a biodiverzitás fenntartását célzó projektjének támogatása mellett döntött a világ vezető autógyártója. „Nagy öröm számunkra, hogy a Toyota globális környezetvédelmi projektje az idei évben ismét egy magyarországi kezdeményezés mögé áll, a WWF Magyarország által indított, a Tisza árterének biodiverzitását megőrizni kívánó kezdeményezés pedig világszinten is az egyik legizgalmasabb támogatásra kiválasztott projekt volt” – mondta Varga Zsombor, a Toyota magyarországi kommunikációs vezetője. Az ösztöndíjak ünnepélyes átadására decemberben kerül sor Tokióban. Jövő tavasszal pedig egy újabb találkozó során számolnak be a kiválasztásról. A Toyota célul tűzte ki, hogy 2050-re nullára mérsékelje az autói gyártása és használata során keletkező környezeti terhelést.   A Toyota Környezetvédelmi Tevékenység Ösztöndíj 2016 kedvezményezettjei Téma Projekt leírás Szervező Ország Globális felmelegedés   Buszok próbaüzeme azzal a céllal, hogy elindítsák az első közösségi buszokat Vietnamban, és ehhez kapcsolódó felvilágosító oktatás Autómentes nap Japán Vietnam Biodiverzitás fenntartása A biodiverzitás fenntartása közösen a Ghána-i kakaótermelőkkel Esőerdő szövetség Ghána Egy veszélyeztetett madárfaj, a kanálcsőrű partfutó védelme a thaiföldi Talay Park partvidékén, valamint a madárles-turizmus népszerűsítése BirdLife International, Tokió Thaiföld Helyi közösségek támogatása a biodiverzitás fenntartása és a vízgyűjtő területek megtartása újraerdősítéssel Nyugat-Jáván Conservation International, Japán Indonézia Bemutatni a biodiverzitás oktató anyagait a Banglades-i általános iskolai tantervben azért, hogy fokozzák az emberek tudatosságát Japán Környezetvédelmi Oktatófórum Banglades Erdővédelmi tevékenység és környezetvédelem oktatás a biodiverzitás fenntartása érdekében Mianmar központi „száraz” zónájában OISCA-Japán Mianmar Fenntartható nyilvános mangrove erdők telepítése a helyiek bevonásával Ute faluban, Mianmar-ban Ramsar Központ Japán Az illegális fakitermelés megakadályozása révén az erdőterületek megtartása az Orosz Távol-Kelet partvidékein WWF Japán Oroszország A Jangce folyó Gyermek Környezetvédelmi konferencia népszerűsítése és a biodiverzitást fenntartó hálózat létrehozása Toki-no-hane (A japán nipponíbisz tolla) Kína A nagyon fontos árterek élővilágának védelme a Tisza árterületén WWF Magyarország Magyarország Globális Felmelegedés A bambusz gyors növekedésének hatékony kiaknázása a lakott területek közelében levő erdőkben azzal a céllal, hogy felhívja a helyiek figyelmét a bambusz újrahasznosítására Energia a környezetvédelemben szeminárium a Yokkaichi Egyetemen Japán Segítség a gyerekeknek az energia megtakarítás népszerűsítésében az otthonaikban az Eco Ranger Projekt keretében Ube Hálózat a Klímaváltozás Ellen Az Eco School Program népszerűsítése és alkalmazása, az emberi erőforrások olyan használata céljából, amik segítenek küzdeni a környezeti problémákkal FEE Japán Biodiverzitás fenntartása Organikus mezőgazdasági modell felépítése a biodiverzitás megőrzése érdekében Echigawa térségében, Higashiomi város, Shiga Prefektúra (és más kapcsolódó oktatási tevékenység) Nippon International Cooperation a közösség fejlesztéséért A veszélyeztetett pillangók megőrzése, különös tekintettel a ritka fajokra (Luehdorfia japonica és Coenonympha oedippus arothius) Kakogawa's Satoyama és a Gifu Butterfly Hálózat Országszerte előadások megtekintése Biodiverzitás a Polgárokért Projekt keretében, a biodiverztás népszerűsítése céljából Természetvédelmi közösség, Japán Hachioji Erdő és település építő projekt: Az örökzöld erdő lombos erdővé alakítása The Life Style Kutatóintézet az Erdőkért Régión belüli körforgás kialakítása az eperfa, a selyemhernyó és a selyemgubó kutatás révén, többgenerációs részvétellel Mulberry Club Chubu A környezetvédelemről szóló tanulás erősítése, különös tekintettel a legfontosabb fajokra az Amami Szigeten, a helyi lakosok oktatása a kisállatok megfelelő tartására, és a turizmus optimalizálása WWF Japán Rovarok szaporodását elősegítő objektumok építése Szervezet a Természet és Oomurasaki együttműködéséért A hegyek, folyók és a partvidék megfigyelése a Toyokawa folyó medrében Társaság a sekély vizek és az árapály megmentéséért Az Obasute (Tagotono Tsuki) teraszos rizsföldek megvédése, mint ismert és fontos kulturális látvány Tagotono Tsuki Teraszos Rizsföld Védegylet A Hokuriku szalamandra megóvása Kureha Hill környékén, általános iskolások és civil csoportok segítségével Yuukyuunomori Végrehajtó Bizottság Ashida folyó-menti tanulókunyhó: Ashida folyó tisztító projekt Ashida folyó környezetvédelmi központ   A városok melletti erdők megóvása   Suita Környezetvédelmi tanuló egyesület a jövőért (SELF) Helyi erővel a vadvilágért! Természetbarátok Klubja a Jövő Generációinak Neveléséért Vadvilág Partner Iroda Fenntartható helyi környezetvédelmi rendszerek, amik eddig nem használt forrásokkal üzemelnek Osaka öböl partvidéke környezetvédelmi kutatóközpont Olyan erdők telepítésének kezdeményezése, amik otthont adnak a méheknek Bee Forest Club  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója