Hamarosan megszűnik a repülésirányítási munka a ferihegyi reptéren

2016.12.30.
Tájékoztatása szerint sikerrel tesztelték ősszel az élő, helyszíni kamerafelvételek alapján működő távirányítású toronyközpontot, amelynek segítségével a budapesti repülőtér le- és felszálló gépeinek irányítását egy távoli központban végzik el. Szepessy Kornél vezérigazgató szerint az elöregedett és rossz műszaki állapotban lévő ferihegyi torony feladatát kényszerhelyzet esetén már a jövő év első negyedéve után a HungaroControl távirányítású központja veheti át. 2018-ra a mindennapi irányítási tevékenység is átkerülhet a HC központba, míg a ferihegyi torony megmarad kényszertartaléknak. A harmadik lépcsőben pedig 2020-ra a tervek szerint a HC központban egy normál és egy kényszerhelyzeti irányítóközpont is működni kezd, és teljesen átveszi a ferihegyi torony munkáját. A távirányítású toronyközpontban tréningeket és képzéseket is végeznek majd. Az új technikai megoldás a NATO-t is érdekli. A távirányítású torony más magyar repülőtereken is alkalmazható, például a debreceni légikikötőben, amelynek 1,3 milliárd forintos fejlesztéséről a közelmúltban döntött a kormány. De a HC távirányítású tornya a kecskeméti repülőtér polgári és katonai légi forgalmát is el tudná látni.

Az Auto Trader szerint a legkeresettebb autó 2016-ban…

2016.12.30.
A legkeresettebb autó a szigetország piacán a BMW 3-as sorozata volt 2016-ban, és ezt a címet a bajor középkategóriás immár hatodik éve birtokolja, megelőzve az ötödik helyen álló 5-ös és a hatodik helyen végzett 1-es szériát - a portál riportja szerint. A modell elsöprő sikerét bizonyítja, hogy a top10-es listának a 75 százaléka prémiumkategóriás autó – tette hozzá Jon Quirk, az Auto Trader főszerkesztője. "A BMW 3-as sorozata megtartotta vezető pozícióját az oldalon böngészett autók között, továbbá pedig a premium kategóriás járművek esetében stabilan fennáll a népszerűség, melynek hátterében részben az áll, hogy rendelekzésre állnak az alacsony kamatú finanszírozások és egy folyamatosan bővülő autópark a használtautót keresők számára is. A kisebb családi autók iránt is növekvő kereslet mutatkozott 2016-ban, köszönhetően a a magasabb kategóriákból leszivárgó fedélzeti technológiáknak, a magasabb biztonsági szinvonalnak és a kompakt helykínálatnak" – folytatta a főszerkesztő az elemzést. A premium modellek iránti kereslet növekedés a 3-as BMW riválisát, a Mercedes-Benz C-osztályt is job pozícióba húzta. A csillagos modell idén átvette a harmadik helyet a Ford Focustól. Második helyen azonban a Volkswagen Golf végzett, mely a portal 8 éves fennállása óta szinte minden évben dobogós. A prognózist illetően Quirk szerint a kisautók éve lesz a 2017-es esztendő, seregnyi új és/vagy frissített modell jelenik meg a piacon, mint például a Ford Fiesta, Volkswagen Polo, Citroen C3, Seat Ibiza, vagy a teljesen újragondolt Nissan Micra. A keresési magatartást illetően az említett modellek nagy hatással lesznek a portal forgalmára, ugyanakkor Quirk szerint az elektromos autók iránti kereslet növekedésre is fel kell készülniük.

Veszélyes anyag tárolására szolgáló tartály ég Balatonfűzfőn

2016.12.30.
Helt Ákos, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője azt mondta: a lángok körülbelül 70 négyzetméteren csaptak fel, az oltáson fűzfőgyártelepi, pétfürdői, veszprémi, székesfehérvári és siófoki tűzoltók dolgoztak a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. Kora este közölte: a lángokat a több mint húsz tűzoltó már megfékezte, jelenleg az utómunkálatokat végzik. A katasztrófavédelmi mobil labor méréseket végzett a környéken, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség - tette hozzá a szóvivő. A katasztrófavédelem honlapjának tájékoztatása szerint a mentők egy embert kivizsgálásra kórházba vittek. A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte: "eddig ismeretlen eredetű robbanás történt Fűzfőgyártelep közelében egy üzem területén". Az oltás és az utómunkálatok idejére a rendőrség a 7213-as utat teljes szélességében lezárta, a forgalmat a 72-es főútra terelik.

Autólopás! NUY-105 BMW 118D

2016.12.30.
Lopott autó a www.autovadasz.eu weboldal bejelentése alapján. - Rendszám: NUY-105 -Gyártmány: BMW -Típus: 118D -Kivitel: ferdehátú -Gyártási év: 2006 -Motorszám: 204D4 -Alvázszám: WBAUG31090PU58914 -Szín: ezüstszürke -Lopás időpontja: 2016 december 21 -Lopás helyszíne - város: Budapest -Kerület: XXII. -Utca, házszám: Nagytétényi 37-48. -Megjegyzés: Campona parkoló GPS koordináták: 47.405228, 19.015945 Üveg tetőablak van az autó. Szemből bal oldalon felül van egy 15 centis repedés
Címkék: 

Átadták az idei Gábor Dénes-díjakat

2016.12.30.
“Különösen fontosnak tartom, hogy az élettudomány ne csak használja a fizikai, kémiai eszközöket, hanem a mérnöki kutatás gondolkodás módja hassa át az élettudományokat, és keveredjék akár a medicinával, akár az agráriummal vagy a társadalomtudományokkal” – hangsúlyozta Gyulai József, a díjat odaítélő kuratórium elnöke. Jamrik Péter, a Novofer Zrt. felügyelőbizottságának elnöke úgy vélte, a díj történetében még nem volt ilyen szakmailag kiegyensúlyozott és széles tevékenységi spektrumot felölelő a díjazottak listája. Kiemelte, hogy a kitüntetettek végzettsége, alaptevékenysége felöleli a hazai értékteremő területek szinte mindegyikét. “Ami közös bennük, hogy az innovációs lánc szinte minden szakaszát végigjárták az alapkutatástól, az alkalmazott kutatáson át a fejlesztési tevékenységig, majd a gyártás és az eredmények piacra viteléig, illetve, (…) hogy nem csak itthon, hanem a nemzetközi szakmai, vagy piaci térben is ismertek és eredményesek” – fűzte hozzá. Gábor Dénes “külhoni” díjban részesült Barabási Albert-László fizikus, hálózatkutató, a modern hálózattudomány megalapításában, a hálózatelméleti kutatásokban nyújtott és a gyakorlati, üzleti életben is hasznosítható eredményeiért. Gábor Dénes-díjat kapott Bagaméry István, villamosmérnök világszínvonalú innovációs műhely létrehozásáért és számos szabadalmaztatott orvosi leképezési eljárásra épülő, többszörös Innovációs Nagydíjas SPECT, PET, CT és MRI modalitásokat átfogó képalkotó berendezéscsalád kifejlesztésében és piacra vitelében elért eredményeiért; valamint Simonyi Sándor gépészmérnök, a gépjármű hajtásvezérlési rendszerek, az alternatív járműhajtások, illetve a járműkomponensek vizsgálati technológiáinak fejlesztése terén elért tevékenységéért. Kitüntették Babcsán Norbert mérnök-fizikust az alumíniumhabok fejlesztésének, széles körű elterjesztésének és üzemszerű gyártásának területén elért kiemelkedő tevékenységéért. Frank Péter gépészmérnök a korszerű matematikai és mechanikai ismeretek innovatív ipari alkalmazása terén elért eredményeiért vehette át a díjat, Józsa János Balázs építőmérnök pedig a felszíni vizek hidrodinamikája, az elkeveredési hidraulika terén elért kimagasló eredményeiért kapott elismerést. Frank Péter,  gépészmérnök Berényi Antal orvos-közgazdász, neurofiziológus az idegtudományi méréseknél alkalmazható multiplexelt erősítőrendszer és a mikroelektródák fejlesztése terén elért eredményeiért kapta meg a tudományos díjat; Ürge László vegyészt, pedig a gyógyszerjelölt vegyületek tervezését és előállítását támogató új termékek és technológiák kidolgozása során nyújtott tudományos közreműködéséért és a létrehozásában végzett szakmai-üzleti vezetői tevékenységéért ismerték el. Gábor Dénes Életműdíjban részesült Szabó Csaba Attila villamosmérnök a szélessávú hálózatokon és interneten keresztüli multimédia-továbbítás kutatásában és oktatásában elért eredményeiért; valamint Dolhay Balázs orvos a nőgyógyászati problémákkal összefüggő diagnosztikai módszerek és terápiás megoldások terén végzett több évtizedes innovatív fejlesztési és feltalálói tevékenységéért. Életműdíjat kapott még Meiszel László vegyészmérnök az új műszaki elveken alapuló polipropilén szálgyártási eljárás kidolgozása és az első magyar membrángyártó üzem és kutató bázis létrehozása terén végzett feltalálói tevékenységéért. In Memoriam Gábor Dénes elismerést vehetett át Kovács László matematika-fizika szakos középiskolai tanár, fizikatörténész, a Gábor Dénes-i örökség feltárása, kutatása és védelme területén végzett több évtizedes munkájáért, Gábor Dénes Tudományos Diákköri ösztöndíjat pedig Szlancsik Attila egyetemi hallgató vehetett át a szintaktikus fémhabok mechanikai tulajdonságainak becslése és mérése című munkájáért.

Visszapillantóban a Porsche 2016-os éve

2016.12.30.
Tavaly, év elején még farkasordító hidegben ábrándoztunk a nagyszerű nyárról és a kabriózás örömeiről, amikor meglepő bejelentés érkezett Zuffenhausenből. A Porsche Boxster (és Cayman) típusfrissítése során a néven is változtattak hangyányit, illetve négyhengeres turbófeltöltéses motort kapott a népszerű roadster és kupé testvére. Az új 718 Boxster kapcsán a Porsche a sikerekben gazdag versenymúltjába nyúlt vissza a névadással, amelyet az „Egy legenda nyomdokain” című posztban részleteztünk Két teljesítményszinttel választható a Porsche 718 Boxster. A kétliteres egység 300 lóerővel kecsegtet, míg a Boxster S ötven lóerővel többet nyújt a benne dolgozó 2,5 literes erőforrással A tavasz beköszöntével megérkezett a négyhengeres Macan is, amely átvette a belépőmodell szerepét a típus palettáján. A 252 lóerős motorral egy cseppet sem veszített sportosságából a szabadidő-jármű, viszont a hatékonysága még jobb lett. A Macan alapváltozatában dolgozó 252 lóerős, 370 Nm forgatónyomatékú motor mindig kellő erőtartalékkal rendelkezik Egy kategóriával feljebb a Cayenne különleges változata debütált májusban. A Platinum Edition a platináról kapta a nevét, amely az ezüsthöz hasonló nemesfém, ám annál jóval ritkább és értékesebb. A Cayenne Platinum Edition sem véletlenül kapta a nevét, hiszen a legnépszerűbb extrákat válogatták össze az egyedi felszereltséghez. Az új Cayenne hibrid hajtáslánccal felvértezett modellváltozata is választható a „platinás” felszereltséggel Az év egyik fénypontjaként a Pilis és a Visegrádi-hegység kanyargós útjain mutattuk be a Porsche paletta gyöngyszemeit. Az élmény letaglózó volt, és még a járókelők is örvendeztek, hogy konvojban haladó Porsche sportautókat láthattak. Egy Porsche megvásárlásával nem csak egy autó kerül az ügyfél tulajdonába. Utánozhatatlan életérzést is kap! Izgatottan vártuk és nem is okozott csalódást a Porsche Panamera új generációja, amely nyáron debütált, a Porsche Centrum Budapest bemutatótermébe pedig november közepén érkezett meg. A luxus és a sportosság házasításával a piacon egyedülálló autó született, amely már hosszabb kivitelben is megrendelhető. A Panamera egyik újdonsága az InnoDrive, amely a navigációs rendszer adataira hagyatkozva három kilométerrel előre feltérképezi a domborzati viszonyokat és ennek megfelelően hangolja a hajtásláncot Az év egyik leghangulatosabb Porsche tesztvideója a Motor Trend szerkesztőségéből érkezett. Az amerikai újságírók a 911 alapváltozatát vizsgálták, és nem árulunk el nagy titkot, ha elmondjuk, hogy rendkívül élvezték a találkozót. Mi az a turbólyuk? A Porsche 911-ben nem érezni ilyesmit Nem kellett sokat várni az új Porsche Panamera bemutatója után és máris az utakon bizonyított a hibrid változat, amely korábban is méltán volt népszerű. A sportosság és a luxus mellé felsorakoztatja a hatékonyságot, illetve a környezet kímélését is. A Panamera 4 E-Hybrid tisztán elektromos üzemmódban is képes haladni, akár ötven kilométert! Emellett otthon is feltölthető akár a hagyományos hálózatról is. Gyorstöltővel, kicsivel több mint 3 óra alatt teljesen feltöltődik, miközben az alapfelszereltséghez tartozó kiegészítő klímaberendezés a kívánt hőfokra hűti vagy melegíti az utasteret. Az új Panamera 4 E-Hybrid 462 lóereje az új 2,9 literes biturbós, V6-os 330 lóerős benzinmotor és a 136 lóerős elektromotor együttes munkájával jut a kerekekhez Motorsport rajongók körében keltett döbbenetet az új Porsche 911 RSR megjelenése. Persze a meglepetés pozitív, ugyanis a bajnokok kedvenc típusának motorja középre vándorolt a hátsó tengely elé. Ez a megoldás igazán különlegessé teszi az új versenyautót, amelyet először január végén láthatunk élesben a pályán, a daytonai 24 órás viadalon. Először vérteztek fel egy Porsche GT versenyautót a legmodernebb vezetői segédberendezéssel, egy radaros ütközés elkerülő rendszerrel Végül az év utolsó negyedében arra kerestük a választ, hogy melyik a legjobb Porsche 911, és egy listában összegyűjtöttük a jelölteket. A sorrend persze nem kőbe vésett, továbbra is szívesen látjuk a rajongók véleményét is a témában. Forrás: porscheforever.hu

Mobil hidrogéntöltőállomás fejlesztett és állított üzembe a Toyota

2016.12.30.
A Mirai valódi fordulópontot jelent az autók történetében, hiszen egy olyan új korszak hírnöke, amikor a járművek maguk fejlesztik hidrogénből a hajtásukhoz szükséges elektromos áramot. A Mirai (amelynek neve japánul azt jelenti: „jövő”) arra született, hogy az emberiség végre csökkenthesse függését az olajtól, és mérsékelje környezeti terhelését. A 2016-os World Green Car címet is elnyert Toyota Mirai egy nulla károsanyag-kibocsátású autó – méghozzá napjaink hagyományos hajtású járműveinek minden előnyével. A Toyota Ausztrália üzemanyagcellás projektjének szponzora és az igazgatótanács vezető tanácsadója, Bernie O'Connor úgy véli, hogy a mobil töltőállomás döntő fontosságú lesz a Mirai előnyeinek bemutatásában. A generátort és egy kompresszort is tartalmazó ideiglenes berendezés egy Hino 700 nyergesvontatóhoz kapcsolt, kifejezetten e célra épített félpótkocsin kapott helyet. A palackokban tárolt hidrogént lehűtik és 70 MPa (700 bar) nyomásra sűrítik, mielőtt feltankolják vele a három Mirai valamelyikét. A mobil állomás más üzemanyagcellás járművek – autóbuszok vagy villástargoncák – feltöltésére is használható, sőt egy Mirai szállításához is jut benne hely. „A mobil töltőállomás létrehozása jól példázza a Toyota elkötelezettségét, hogy a következő 100 évben is megőrizze vezető szerepét a rugalmas és személyes mobilitási megoldások kifejlesztése terén. Ez egy praktikus és szükséges lépés volt annak érdekében, hogy az emberek személyesen is megismerhessék és kipróbálhassák a minden eddigi szabályt megváltoztató Mirai újszerű technológiáját.” – fogalmaz O’Connor. O’Connor azt is elmondta, hogy a Toyota folyamatosan együttműködik a kormányzatokkal, az ipari szereplőkkel és egyéb döntéshozókkal, hogy felgyorsítsa a feltöltő infrastruktúra kiépítését, és ezzel a lehető legszélesebb körben lehetővé tegye az üzemanyagcellás autók elterjedését. Két beépített tartályában mintegy 5 kilogrammnyi sűrített hidrogénnel a Mirai hatótávolsága körülbelül 550 kilométer. A tank újratöltése mindössze 3-5 percig tart, és az autó egyetlen emissziója a vízpára. A hidrogén ugyanolyan biztonságos, mint az autók bármely más üzemanyaga, ám a fosszilis anyagoktól eltérően nem súlyosbítja a globális felmelegedést. A hidrogén a világegyetem egyik leggyakoribb eleme, ami szinte bármiből – akár még szennyvíziszapból is – előállítható, és a szél- és napenergiához hasonlóan rengeteg területen használható tiszta energiaforrásként. A Mirai kifejezetten élvezetesen vezethető autó, hiszen teljesítménye és komfortja ugyanolyan, mint egy hagyományos hajtású járműé. Több mint 110 kW teljesítményű elektromotorját az üzemanyagcellában termelt áram hajtja. A Miraiban ugyanaz a hybrid technológia működik, amit a Toyota a Hybrid Synergy Drive rendszerhez fejlesztett ki, csak ebben az autóban az üzemanyagcella helyettesíti a benzinmotort. A Mirai jelenleg Japánban, Európában és az Egyesült Államokban kapható, és jelenleg nincsenek tervek a modell dél-afrikai bevezetéséről, ahogyan arról sem, hogy megjelenjen az ausztrál piacon, mielőtt az országban kiépítenék a megfelelő hidrogéntöltő infrastruktúrát.

Marchionne Ferrari fiókcsapatot csinálna az F1-ben az Alfából

2016.12.30.
Sergio Marchionne a La Republica olasz napilapnak nyilatkozott terveiről. Az eddigi feltételezések után most a Fiat Chrysler vezérigazgatója is kimondta, hogy az Alfa Romeónak helye van a versenypályán és mindent meg is tesznek azért, hogy visszakerüljön oda. Elmondása szerint a Ferrari fejlsztői csapatának szánják az Alfa Romeót, amelyre nemcsak műszaki, de humán-erőforrás téren is számíthat a maranellói gárda. Ez nagyjából azt jelentené, hogy olyan fiókcsapatot alakítanának ki, mint a Red Bull a Toro Rossóval, leánykori nevén Minardival. Itt a különbség annyi lenne, hogy az Alfa is megkapna bizonyos fejlesztéseket, hogy osztozni tudjanak a fejlesztési költségeken. Az Alfa F1-es csapata elsősorban olasz fiatal és tehetséges pilótáknak akarja megadni a lehetőséget, és Marchionne példaként említette Antonio Giovinazzit, aki a napokban igazolt le a Ferrarihoz harmadik számú pilótaként. Alfa 159 - Az Alfa Romeo és az F1 első világbajnok autója Mindehhez Marchionne szerint egyetlen dolog szükséges: pénz. Elmondása szerint az F1-es jelenlétet csak akkor engedhetik meg maguknak, ha a Giulia és a Stelvio eladásaiból lesz annyi pénze a gyártónak, hogy fenntarthassa sportprogramját. Konkrét időpontot azonban Marchionne nem mondott. Annyit közölt: "nem most". Sajnos a Ferrarinak nincsenek túl jó emlékei az olasz pilótákkal, legutóbb versenykörülmények között az amúgy rutinos Giancarlo Fisichella bukdácsolt a maranellói márka autójának volánjánál, de versenyhelyzetben az egyébként kiváló tesztpilóta, Luca Badoer sem alkotott maradandót. A 80-as évek legsikeresebb Alfája a 183T volt, V8-as turbómotorral. A nemrég elhunyt Andrea de Cesaris két ezütérmet is szerzett vele Az Alfa Romeo volt az első konstruktőr, aki F1-es világbajnokságot nyert: az első két évadban, 1950-ben és 1951-ben is a milánói márka nyerte meg a címet előbb Giuseppe "Nino" Farinával, majd Juan Manuel Fangioval. Ez után kiszálltak a Formula-1-ből, majd 1979-ben tértek vissza és 1985-ig maradtak, de ebben a korszakban nem sok babér termett az Alfáknak: két második és két harmadik helyet tudtak felmutatni, legjobb helyezésük éves összevetésben a hatodik pozíció volt a konstruktőröknél, 1983-ban. De szinte minden évben több versenyen estek ki, mint ahányat befejeztek. Forrás: alfaamore.hu

A Continental HD kijelzője kerül a 10. generációs E-osztályba

2016.12.30.
A jármű belső terének központi elemeként a kettős kijelző elegánsan kombinál két képernyőt egy modulban, és lehetővé teszi, hogy az információ intuitív módon jusson el a sofőrhöz. „Folyamatosan dolgozunk új és izgalmas felhasználói koncepciókon annak érdekében, hogy a sofőr számára fontos információk a lehető legoptimálisabban elérhetőek legyenek. A képernyők különösen fontos szerepet játszanak az emberek és gépek közötti kapcsolódási felületek esetében. Ezzel a kijelzővel, melynek sorozatgyártását most először a Mercedes-Benz E-Osztálya számára kezdjük meg, egy egyedi termékelőnyt hoztunk létre ebben a szegmensben” – mondta el Frank Rabe, a Continental Sofőrt támogató rendszerek Üzletágának vezetője. Két képernyő, egy kijelző - A Mercedes-Benz E-Osztályába is bekerülő kettős kijelző valódi hozzáadott értéket nyújt a sofőröknek, mivel az információt és egyéb tartalmat intuitív módon teszi érzékelhetővé. A megoldás két nagy, 12,3 hüvelykes (a képernyő mérete 31,2 cm) kijelzőből áll, ami az 1920 x 720 pixeles felbontásával technikai forradalomnak számít a jármű belső terében. Az egyik kijelző a hagyományos eszközcsoport kijelzőt és azok analóg eszközeit helyettesíti, míg a központi kijelző a középső konzol fölé került. A kijelzők valósághű effekteket és nagy felbontású megjelenítést nyújtanak, és az áttűnést is magas képalkotási sebességgel képesek elvégezni. A két modul együtt szemet gyönyörködtető látványt nyújt, hiszen az integrált üvegborításnak köszönhetően az egész egyetlen szélesképernyős kijelzőnek tűnik vizuális törés nélkül, amely a műszerfal előtt lebeg. A diszkrét és funkcionális kijelzők tökéletesen illeszkednek a jármű vonzó belső terébe. Ezt tovább fokozza az a lehetőség, hogy a sofőr három különböző kialakítás közül választhatja ki, hogy a tartalom hogyan jelenjen meg a kijelzőn. Dönthet akár úgy, hogy a fordulatszám kijelző helyett más fontos információ jelenjen meg, mint például térkép a navigációhoz. Ugyanakkor a rendszer azt is biztosítja, hogy a biztonsághoz kapcsolódó információk minden működési mód alatt megjelenjenek. Az eszközcsoport kijelző grafikájának megjelenítésére szolgáló elektronikát a kettős kijelzőbe építették be, míg a központi kijelzőt a fejegység vezérli passzív módon. „A kettős kijelző egy teljesen új felhasználói élményt nyújt az új E-Osztály sofőrjeinek. A legújabb kijelzési és testreszabási lehetőségek valós élménnyé alakítják az emberek és gépek közötti kommunikációt” – foglalta össze Frank Rabe.

Kevesebb dugó és rugalmasabb közlekedés vár a győriekre

2016.12.30.
A támogatásból megújul a Bécsi kapu tér; folytatódik az Ifjúság körút felújítása, ami rugalmasabbá teszi a győriek közlekedését; fejlesztik a Szauter Ferenc utcát, ami megszüntetheti a temető melletti dugókat, másrészt könnyebben megközelíthetővé válik majd az ipari terület. Ez utóbbi fejlesztés közvetett módon a munkahelyteremtéshez és a gazdaságfejlesztéshez is hozzájárul - idézték a közleményben a polgármestert. Borkai Zsolt (Fidesz-KDNP) szerint a döntés azt jelzi, hogy a kormányzat egyetért Győr hosszú távú fejlesztési elképzeléseivel.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója