Guinnes rekord, Toyota Mirai: 1360 kilométer egyetlen tankkal

2021.10.25.
A Toyota Mirai, a világ első sorozatgyártású hidrogén üzemanyagcellás elektromos autójának első generációja még 2014-ben debütált, a második generáció pedig idén mutatkozott be, és azóta újabb és újabb hatótávolsági rekordokat dönt. A hivatalos rekordkísérletet a Guiness World Records szervezete szoros figyelemmel követte, betartva szigorú szabályaikat és dokumentációs eljárásaikat. A 2021. augusztus 23-án és 24-én zajló, hatékonyságra koncentráló útján a Mirai fogyasztást produkált, miközben csupán tiszta vizet bocsátott ki, mint melléktermék. Michael Empiric, a GUINESS WORLD RECORDS munkatársa az út kezdetén és végén is plombával hitelesítette a Mirai hidrogéntartályát. A hatékony vezetés terén profi Wayne Gerdes és Bob Winger másodpilóta részvételével zajló rekordkísérlet 2021. augusztus 23-án, hétfőn kezdődött a Toyota kaliforniai Gardenában található üzemanyagcellás fejlesztőközpontjától, a Toyota Technical Center (TTC) épületétől. A páros dél felé indult San Ysidróba, majd onnan északra, Santa Barbara irányába vezetett az útjuk, a Malibu Beachen és a Pacific Coast Highwayen keresztül. Aznap este 761 kilométer megtétele és mindössze két vezetőcsere után visszatértek a TTC-hez.  Másnap, 2021 augusztus 24-én a környéken köröztek, így további 599 kilométert megtéve – beleértve a reggeli és délutáni csúcsforgalmakat a Los Angelest és Orange Countyt összekötő autópályán –, egészen addig, amíg ki nem ürült a Mirai hidrogéntartálya, és vissza nem vitorláztak a TTC-hez. Összesen 1360 kilométert tettek meg, aminek Empiric is tanúja volt. - Mint a GUINNESS WORLD RECORDS bírája, az elmúlt 10 évben számos hihetetlen rekordkísérletnek voltam tanúja, beleértve sok távolsági csúcsot is – avat be Empiric. „A Toyota Mirai által egyetlen feltöltéssel megtett út kiváló példája annak, hogy mekkora lehetőség rejlik az üzemanyagcellás elektromos technológiában. Ez a technológia és a Toyota tervezőinek zsenialitása egy történelmi pillanatot eredményezett.” Az út végére a Mirai 5,65 kilogramm hidrogént használt fel, és 12 hidrogénkút mellett haladt el utántöltés nélkül. A Mirai nagyrészt csúcsforgalomban, 18 és 28 Celsius fok közötti hőmérsékleten teljesített a küldetését.  Az autó egyetlen gramm széndioxidot sem bocsátott ki, holott ugyanezen a távon egy átlagos belső égésű erőforrással ellátott jármű körülbelül 300 kilogramm széndioxidot juttatna a levegőbe. A mérföldkőnek számító eredményt olyan pilóták érték el, akik szakértői a hatékony vezetésnek, és képesek voltak az adott időjárási és közlekedési körülményekhez igazítani a Mirai teljesítményét. Emellett néhány alapvető vezetési tippet is alkalmaztak az üzemanyag-hatékonyság elérése érdekében, amelyeket bárki gyakorolhat. Ilyen például a kötelező karbantartások elvégzése vagy épp a gumiabroncsok nyomásának beállítása. Egy rosszul hangolt erőforrás több üzemanyagot használ fel, amely természetesen hatással van az üzemanyag-hatékonyságra, míg a lapos gumiabroncsok rontják az üzemanyag-hatékonyságot. Érdemes emellett kerülni a hirtelen gyorsításokat és lassításokat, valamint a túlzottan nagy sebességet. Sokat spórolhatunk emellett a mechanikus és elektronikus berendezések működésének mint például a légkondicionáló intenzitásának csökkentésével. Érdekesség, hogy a vadonatúj Mirai rendelkezik vezetési-üzemmódválasztóval, amelynek ECO beállítása a hatékonyságra helyezi a hangsúlyt, és ennek megfelelően optimalizálja a légkondicionálót. Emellett, ahogyan a Toyota hibridekben, a rendszer képes megtanulni a sűrűn használt útvonalakat, ezzel optimalizálva a töltést és fogyasztást, illetve maximalizálva az üzemanyag-hatékonyságot és hatótávolságot. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Elindult az új kibocsátású AutoWallis-részvények jegyzése

2021.10.25.
- Hétfőn elindult az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása, 107-122 forint között juthatnak az AutoWallis által újonnan kibocsátott részvényekhez azok a lakossági befektetők, akik november 9-ig az OTP Banknál leadják jegyzési igényüket - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. Az AutoWallis a lakossági és az intézményi befektetőktől 6-8 milliárd forint közötti forrásbevonást tervez. Részben ebből kivánják finanszírozni a 2025-ig tervezett, 16-38 milliárd forint értékű akvizíciókat, üzletfejlesztéseket. A társaság a lakossági értékesítésből 1-1,5 milliárd, míg az intézményiből 5-6,5 milliárd forint közötti bevételt vár. A közlemény szerint a társaság túljegyzésnél maximum 93 457 943 darab új részvényt értékesít. Az AutoWallis a 2020-ban elért 88 milliárd forintos árbevételét az idei év végére több mint megduplázhatja, míg a további organikus növekedésnek és az évi 1-2 tranzakciónak köszönhetően a 2020-as érték több mint négyszeresére, 400 milliárd fölé növelheti az évtized közepére. A társaság az autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatási tevékenységével a kelet-közép-európai régió 14 országában van jelen. A vállalat egyrészt szolgáltatási portfoliójának bővítését, másrészt meglévő kiskereskedelmi tevékenységének földrajzi kiterjesztését tervezi a következő években, harmadrészt pedig nagykereskedelmi tevékenységét akarja tovább erősíteni. Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papírok ára hétfőn délelőtt 123 forint volt, ami a pénteki záráráshoz képest 1,23 százalékos emelkedés. A részvények legalacsonyabb árfolyama 76 forint, legmagasabb 135 forint volt az elmúlt évben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hihetetlen történet Európa legöregebb sofőrjéről és hű társáról

2021.10.25.
Vannak autók, amelyek életre szóló hű társaknak bizonyulnak. Ez történt azzal az acélszürke Fiat 500 Giardinierával is, amelyet Emilio Zumerle 1967-ben vásárolt, hogy a piacra szállítsa a kertjében termett zöldségeket és gyümölcsöket. Ennek az „időszámítás előtti” kombinak ő volt az első és egyetlen tulajdonosa. A megbízható autót teljes megelégedésére vezette egészen 2016-ban bekövetkezett haláláig. Ebben még nem lenne semmi különös, csakhogy Emilio Zummerle 104 évig élt. Ha minden igaz, ő volt a legidősebb európai, aki ebben a korban még autót vezetett. Elképesztő, hogy halála évében, 104 évesen még megújította vezetői engedélyét. Zumerle úr még 100 éves kora felett is rendszeresen használta hűséges Fiat 500-asát vásárláshoz, horgászáshoz, vagy a még mindig szenvedéllyel művelt kis veteményeskert gondozásához szükséges eszközök megvásárlásához. Halála után fia, Fausto, nehéz szívvel bár, de úgy döntött, eladja a gyönyörű Giardinierát, amit a Fiat 500 Club Italia azonnal meg is vásárolt. Így néhány nappal ezelőtt az egyesület delegációja útra kelt Zumerle úr városába, Montorio Veronesébe, hogy eleget tegyen emlékmentő küldetésének.   A klub egyik vezetője, Alessandro Vinotti annyira ragaszkodott a már-már ereklyének minősülő oldtimerhez, hogy saját lánya számára vásárolta meg a kocsit, megosztva az ikonikus autók iránti szenvedélyét a családjával. „Már jó ideje kerestem egy 500-as Giardinierát, és a 104 éves sofőr és hű társának története megérintett. Feldob a lehetőség, hogy ne érjen véget ennek az 500-asnak a története, és még hosszú éveken keresztül „életben tartsuk”. Emilio emléklét ápoljuk azzal, hogy a klub rendezvényeire elvisszük az autóját és elmeséljük a két hűséges társ történetét” – mondta Vinotti. Emilio Zumerle fia, Fausto elégedetten nyilatkozott: „Hatalmas öröm számomra, hogy az autó jó kezekbe került, az édesapám által annyira szeretett Giardiniera új otthonra talált, ahol kedves és elkényeztetett családtag lesz.”   „Az autót a Fiat 500-asok legendás garlendai multimédiás múzeumában is kiállítjuk majd. Az itt szemlére tett autók nem csak Olaszország történelméről mesélnek, hanem azoknak a klubtagoknak a fantasztikus emlékeiről, akik nagylelkűen kölcsönzik az autókat ideiglenes kiállításokra” – mondta Domenico Romano, a Fiat 500 Club Italia alapítója. Közölte: „Valódi kiváltság számomra, hogy annak idején személyesen, számos alkalommal találkozhattam találkozhattam az akkor már 100 év feletti Emilio Zumerlével. A Fiat 500-asok iránti közös szenvedélyünk kapcsán igazi barátokká váltunk.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egy kompakt élsportoló: BMW M135i xDrive

2021.10.25.
A BMW mérnökei még tovább tökéletesítették a prémium kompakt szegmens nagyteljesítményű élsportolójának motorsportos karakterisztikáját. A futómű-technológia alkatrészeit érintő újítások érezhetően dinamikusabb kvalitásokkal ruházzák fel a BMW M135i xDrive modellt, amelynek vezetési élményét az utastérben optimalizált hangzásvilág fokozza tovább. A technológiai finomhangolásoknak köszönhetően a BMW M135i xDrive motorházteteje alatt lüktető négyhengeres, BMW TwinPower Turbo technológiával dolgozó, 225 kW / 306 lóerő maximális teljesítményre képes benzinmotor kimagasló erőtöbblete minden korábbinál lendületesebb vezetési élmény képében ölt testet, már a gázpedál legapróbb érintésére is a lélegzetelállító menetdinamika és a vérpezsdítő kanyarsebesség BMW által fémjelzett kettősét közvetítve. A típus-specifikus futómű-technológia beállításainak részletekbe menő finomhangolása a rögzítési pontok módosításában gyökerezik, amely még határon autózva is precízebb irányíthatóságot garantál. Az élsportoló tovább optimalizált úttartásának köszönhetően a bajor prémiummárka ügyfelei még magabiztosabban zabolázhatják meg a négyhengeres erőforrás letaglózó teljesítményét, kiváltképp a nagy sebességgel vett kanyarodások közben. A bajor prémiummárka tervezőmérnökei tovább növelték a BMW M135i xDrive első kerekeinek dőlésszögét, hogy a modell a nagy sebességgel vett kanyarodások közben is hatékonyan ellensúlyozza az oldalirányú erőket. Az első keresztlengőkarok bekötési pontjainál új, hidraulikus csillapítású rögzítést alkalmaztak, miközben a hátsó tengely rögzítési megoldásait is újratervezték. A rugókat és a lengéscsillapítókat eközben újrakalibrálták. A végeredmény egy részletekbe menően tökéletesített futómű-technológia, amely még a legintenzívebb kanyarokban is minden korábbinál stabilabb úttartást és pontosabb kormány-visszajelzéseket ígér. Legfrissebb módosításaival a BMW M135i xDrive hamisítatlan stílusban váltja valóra a BMW által kínált legendásan sportos, színtiszta vezetési élményt. A motorsportos menetdinamika égisze alatt a futómű-technológia az erőforrás extrém sportos teljesítményével és a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás precíz teljesítmény-elosztásával is hatékonyan dolgozik együtt. A kompakt BMW M modell alapfelszereltségének a motorvezérlő elektronikába integrált hajtásfüggő kipörgés-korlátozás is része, amely a hagyományos megoldásokhoz képest – az így lerövidített jelcsatornának köszönhetően – intenzív kigyorsítások közben, csúszós útfelületeken és nagysebességű kanyarodásokkor is tízszer gyorsabb rendszerteljesítményt garantál. A BMW M135i xDrive első tengelyén egy mechanikus differenciálmű is dolgozik, amely az alapfelszereltségként kínált, nyolcfokozatú Steptronic sport automataváltóba építve képes fokozni a modell tapadását, iránystabilitását, agilitását és kanyarsebességét. Szükség esetén a differenciálmű – kigyorsításkor 36 százalékos, túlfutáskor pedig 26 százalékos zárás mellett – képes extra forgatónyomatékot továbbítani az első tengelyre a nagyobb tapadás érdekében. A BMW M135i xDrive modellben az alapfelszereltségként dolgozó dinamikus menetstabilizáló rendszer (DSC – Dynamic Stability Control) munkáját a BMW Performance Control teljesítményvezérlő csomag is segíti, amely a fékrendszer intelligens adagolásával fokozza az autó kormányozhatóságát. A BMW M135i xDrive széleskörű alapfelszereltségének a típus-specifikus hangolású BMW M sport kormánymű és a rendkívül erős BMW M sport fékrendszer is része. A kompakt élsportoló alapesetben 18” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsákon gurul le a gyártósorról, amely az opcionális extrafelszereltség részeként számtalan különböző kialakítású, 19” méretű BMW M könnyűfém keréktárcsára cserélhető. A BMW M135i xDrive dupla kipufogórendszere csökkentett ellennyomással könnyíti meg az erőforrás teljesítményének leadását, miközben jellegzetes hangzást is garantál. A karakteres, érzelmekben gazdag hangorkán a kifinomult audiorendszeren keresztül az utastérbe is beszűrődik. A négyhengeres benzinmotor erejének tökéletesített szólamai minden korábbinál hitelesebben sugallják az utasoknak a BMW M divízió vérpezsdítő üzenetét, mialatt a kipufogórendszer már a gázpedál legapróbb érintésére is érzelmekben gazdag, azonnali tónusokkal reagál. A rendszer minden pillanatban tökéletesen átadja az erőforrás terheltségi szintjét, legyen szó akár a kigyorsításokat övező intenzív teljesítmény-felépülésekről, akár a túlfutásokat követő terhelés-csökkenésekről. A motor begyújtását egy kifejezetten ehhez a modellhez komponált hangzás kíséri, újabb, érzelmekben gazdag aspektussal gyarapítva az utastérben átélhető hangélményt. A BMW M135i xDrive egyéniségét és tökéletesített menetdinamikáját vadonatúj, minden korábbinál látványosabb karosszériafényezési árnyalatok hivatottak kihangsúlyozni. A kompakt modell a BMW Group lipcsei gyárában lát napvilágot, amelynek karosszériafényező részlege nem csupán a legkülönlegesebb BMW Individual fényezéseket, de a bajor prémiummárka ügyfeleinek egyedi kéréseit is képes felvinni a karosszériára. A speciális árnyalatok több munkát és több manuális folyamatot igényelnek, a BMW Group lipcsei gyára ezért módosításokat hajtott végre karosszériafényező részlegén és tíz új karosszériafényező szakembert vett fel. A BMW Individual karosszériafényezési árnyalatok minden korábbinál átütőbb ruhába csomagolják a nagyteljesítményű modell modern formanyelvét és típus-specifikus stílusjegyeit. A BMW M135i xDrive karosszériafényezési árnyalatai között újdonságként jelenik meg a Sao Paulo Yellow akril BMW M szín, valamint a Frozen Orange metál és a Frozen Pure Grey árnyalat. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyar kisrepülőgépek csökkenthetik a környezeti lábnyomot

2021.10.25.
Az államfő vendége Tarány Gábor, a Magnus Aircraft Zrt. elnöke volt, aki elmondta, társaságuk több mint 8 ezer négyzetméteren gyárt nagyon könnyű, kompozit anyagból készült repülőket, amelyek fenntartása ötödébe kerül a hasonló méretű repülőknek. Kiemelte: jelentős környezetiszennyezés-csökkentés érhető el azzal, hogy gépeik fogyasztása kevesebb mint a felét teszi ki a Cessna márkájú gépekének. Emellett a Magnus repülőgépeknek a gyártásnál is jelentősen kisebb a környezeti lábnyoma, hiszen a kompozit előállítása kevesebb energiát igényel és azt is majdnem teljesen megújuló forrásokból nyerik. Tarány Gábor megjegyezte: a jövőben a gyártásnál áttérnek a vízbázisú festékek alkalmazására, hogy kevesebb káros anyag keletkezzen munkájuk során, továbbá egy biológiai szennyvíztisztítót is beüzemelnek. A társaság vezetője elmondta, hogy repülőgépük egyik fontos tulajdonsága a kiemelkedő akrobatikus képesség, amelynek köszönhetően jól használható valamennyi hivatásospilóta-képzésben. A Magnus kisrepülőgépek emellett hatékonyan és gazdaságosan üzemeltethetők országhatárok, valamint nemzeti parkok védelmére, továbbá környezeti katasztrófák utáni kárfelméréseknél is. Tarány Gábor szólt arról is, hogy az elektromos meghajtású repülőgépekben is látnak fantáziát, ezt bizonyítja, hogy a Siemens vállalattal közösen készített kisrepülőjük kategóriájában világcsúcsnak számító 40 percet képes repülni. A tíz éve alapított vállalkozás vezetője elmondta, hogy jelenleg 81 munkavállalót foglalkoztatnak, de a tervezett kapacitásbővítéssel 115-re szeretnék növelni a létszámot. Tarány Gábor megjegyezte: cégük készített már versenykajakokat a magyar válogatottnak, továbbá elektromos minijacht gyártását is tervezik. Áder János tájékoztatása alapján az érdeklődők november végén, december elején a fenntarthatósági expón találkozhatnak a Hungexpón a Magnus munkatársaival és megismerhetik a cég termékét. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egy Tündérszép hölgy esete a Peugeot 2008-assal

2021.10.25.
A Peugeot márka már megalapítása óta ezer szálon kapcsolódik a divat és a szépségipar világához. Alapítását követően a Peugeot nemcsak szerszámairól és fémipari öntvényeiről, hanem a korabeli divat fontos kiegészítőiről, a rugalmas acél szoknyaabroncsairól is híres volt. A Peugeot termékeket már a kezdetek óta a szépség és a különleges stílus jegyében tervezik, mely törekvés az autógyártással  érte el csúcspontját. Nem véletlen tehát, hogy a Peugeot nemzetközi és hazai szinten ma is gyakran támogat design eseményeket, feltörekvő divattervezőket vagy éppen szépségversenyeket. - Örömmel fogadtuk a 2021-es Tündérszépe szervezőinek kérését, hogy a főnyeremény biztosításával támogassuk a szépségversenyt. A márka korábban több hasonló versenyt is támogatott már Magyarországon. Sőt, hazájában Franciaországban is tradicionálisan Peugeot a nemzeti szépségverseny győztesének fődíja. Reméljük Orsi sok örömét leli majd az autóban, amely nem mellesleg nagyon jól is áll neki! Gratulálunk és további sok sikert kívánunk a jövőben! – Mondta az átadás kapcsán Mocsai Zoltán a Peugeot hazai marketing és PR vezetője. A győztest, Szabó Orsolyát az előselejtezők után, 22 gyönyörű döntős lány közül választotta ki a zsűri. A debreceni lány meghatódva és kissé meglepetten fogadta a zsűri döntését, de néhány perc múlva már széles mosollyal pózolt a Peugeot 2008 mellett. Ilyen az, amikor két szépség találkozik… További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Érted vagyunk – Úton az iskolába

2021.10.25.
A Generali Biztosító az Autószektorral karöltve indít új közlekedésbiztonsági sorozatot, amelynek első részében az iskolákba, óvodákba való biztonság el- és hazajutás témájával foglalkozunk. Tudatos útvonaltervezés Két pont között legrövidebb út az egyenes, de koránt sem garantált, hogy a legbiztonságosabb. Aki olyan szerencsés, hogy gyermekének tanintézménye az otthonától gyalogos távolságra van, annak érdemes az oda vezető útvonalat biztonságossági szempontból megtervezni és azt a gyermekkel többször is megtenni. Kerüljük a kijelölt gyalogos-átkelőhely nélküli útvonalakat. Tudatosítsuk gyermekeinkben is, hogy az úttesten minden esetben csak zebrán menjenek át! Fontos az is, ha velünk közlekednek, időszűke miatt ne tegyünk kivételt, ne mutassunk rossz példát, együtt mindig válasszuk a zebrát még akkor is, ez kitérővel jár! Zebra és okoszebra Persze a csíkosbundájú patás állat intelligenciájához sem fér kétség, de most az intelligens gyalogátkelőhelyekről kell beszélnünk. A forgalomszervezők régóta elkövetnek minden tőlük telhetőt, hogy az autósok számára minél jobban észlelhetővé tegyék a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket. A módszerek közt szerepel a megnövelt méretű és fényvisszaverő keretbe foglalt KRESZ-tábla, de a XXI. százat technikai forradalma itt új lehetőségeket hozott. Az intelligens gyalogátkelőhely, vagy röviden okoszebra egy olyan átkelő, amelynek torkolatán ha gyalogos halad át, az úttestbe épített fényjelző készülékek bekapcsolnak, és villogó fénnyel hívják fel a figyelmet fokozott óvatosságra. A Generali Okoszebra programja 2018 óta támogat önkormányzatokat abban, hogy ilyen berendezéseket telepítsenek. A program indulása óta országszerte csaknem 40 ilyen átkelő épült, amelyek jóval biztonságosabbá teszik az úttesten való áthaladást. A legveszélyesebb helyek A közúton a biztonságunk legnagyobb veszélyben a csomópontokban van, ezeken a helyeken ugyanis több irányból érkezhetnek járművek. Az útvonat tervezés során igyekezzünk kerülni ezeket a helyeket, a forgalmasabb úttesteken való átkeléshez pedig lehetőség szerint lámpával biztosított csomópontot keressünk. Mind a lámpás, mind a lámpa nélküli átkelőhelyeken tanítsuk meg a gyermekeknek a biztonságos átkelés módját! Fontos, hogy elsőbbségünk akkor van, ha azt meg is adják. Ezért körülnézés nélkül még a zebrán sem szabad átmenni. A lámpás kereszteződéseken is késlekedés nélkül, a lehető leggyorsabban menjünk á!. Mindig figyeljük a jelzőkészülék fényeit: villogó zöld jelzésél már ne induljunk el, ha pedig átkelés közben kezd villogni a lámpa, igyekezzünk, hogy biztonságosan átérjünk! Közösségi közlekedéssel Akik távolabb laknak az iskolától jó alternatíva lehet a gyaloglással szemben a közösségi közlekedés használata. A tanintézmények közelében általában megoldott a tömegközlekedés. Ilyenkor fontos, hogy időben induljunk el otthonról, mert egy lekésett járat miatt akár a suliból is elkéshetünk. Kerékpárral Akik a bringát választják a mindennapi iskolába járáshoz, fontos, hogy ne a sulikezdésre időzítsék az önálló kerékpározás elő napjait. Csak úgy engedjük gyermekünket kerékpárral iskolába, hogy ha magunk is meggyőződünk róla, hogy képes az önálló biztonságos közlekedésre és a bicikli műszaki állapotát is időről időre ellenőrizzük! Ne feledkezzünk meg a bukósisak használatáról, életet menthet! Autóval Ha az autózás az egyetlen ésszerű alternatíva, akkor könnyen belátható, hogy ha mindenki az iskolák, óvodák közvetlen közelében keres parkolóhelyet, akkor ez mihez fog vezetni. Nem kell közvetlen az iskolapadba fuvarozni a gyermeket, egy-két saroknyi séta még egészséges is, és nem okozunk autós tumultust a sulinál. Ahol van úgy nevezett K+R, vagyis Kiss and Ride zóna, ott a szülők, a gyerekek kiszállásának és elbúcsúzásának idejére megállhatnak. Ideális esetben ez nem több fél percnél és a nebulók azonnal a járdára léphetnek. További előnye a K+R zónáknak, hogy csökkenti a tumultust az iskola előtt. Tanuljuk meg használni ezeket! Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító támogatta  

Halálra gázolta rakodóját a kukásautó

2021.10.25.
Gádoroson, a Szőlő utcában 2021. október 25-én 9 óra 15 perc körül egy szemétszállító teherautó tolatás közben elütötte az egyik rakodóját. A férfi olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség az utat teljes szélességében lezárta, a forgalmat a környező utcákba terelik. A rendőrség a közlekedők megértését és türelmét kéri! Fotó: Donka Ferenc További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hibamentesen autózott a Rally Hungaryn Vogel Adrienn és Notheisz Ivett

2021.10.25.
A magyar női kettős most harmadszor teljesítette a Rally Hungaryt. - Igazán nehéz verseny volt, így száraz körülmények között is. Hosszú gyorsaságik, különböző tapadási viszonyok, voltak rázós szituációk, de az autó mindig jól viselkedett, jó beállításokat kaptunk. Sokat fejlődtünk tavalyhoz képest, talán ez a legfontosabb eredményünk, és az, hogy hibamentesen mentünk végig, nem kaptunk defektet, pedig gumigyilkos gyorsaságik voltak. A navigátorom, Notheisz Ivett profi munkát végzett, nehéz feladata volt, most is hibamentesen és szuperül dolgozott. Neki, és a csapatoknak is köszönöm a hétvégi teljesítményt, megint fantasztikus élményekkel és emlékekkel távozunk Nyíregyházáról - foglalta össze a hétvége eseményeit Vogel Adrienn. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Mától sűrűbben, éjjel tovább közlekedik a 100E reptéri gyorsjárat

2021.10.25.
A 100E gyorsjárat a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről az utolsó leszálló járatokhoz igazodva 1.05 óráig indul. Az autóbuszok a legforgalmasabb napokon, hétfőn, pénteken és vasárnap 9 és 18 óra között húsz helyett tizenöt percenként követik egymást a zsúfoltság elkerülése érdekében - emelték ki. A sűrítést a reptér utasforgalmának megnövekedésével indokolta a közlekedési társaság. Ha esetenként a forgalom nagysága megkívánja, a BKK további járműveket tud beállítani a vonalra - tették hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója