BYD-beruházás: Szegedig ér a kínai e-autógyártás

2024.01.03.
Szerző: Heimer György Miközben a kínai BYD nagyberuházásra készül Szegeden, az autógyártó óriáscég az év vége közeledtével behúzott egy fontos vevőcsalogató marketing eredményt. A harminc európai ország harminc autós szakújságírójából álló Autobest idei értékelése szerint a BYD Dolphin Európa legjobb vétele. Az újságíró-grémium nemcsak az e-autó kompakt méreteihez viszonyított tágas utasterét és műszaki megoldásait, hanem versenyképes árát is díjazta (Magyarországon ára 11 és 13,5 millió forint között mozog). Fotó: BYD Ám ezekben a napokban a szegedi beruházás „ellopta a Dolphin showt”. Minap hivatalosan is megerősítették, hogy a versengő színhelyek közül a dél-alföldi nagyvárost választották, de a sarokszámok – így az invesztíció nagysága, ütemezése, a gyártókapacitások, a termelési rajt időpontja, s nem utolsó sorban a „szegedi” típusok – még nem ismertek. BYD angol nyelvű közleményéből csupán az derül ki, hogy Szegeden, korszerű technológiával elektromos személygépkocsikat gyártanak majd, s ezzel több ezer helyi munkaalkalmat teremtenek. (A cég emlékeztetett arra is, hogy egy év leforgása alatt 19 uniós országban 230 kiskereskedéssel, HAN, TANG, ATTO3, SEAL, DOLPHIN márkanéven öt modellt vezettek be az európai piacokon, jövőre három újabb bemutatását tervezik.) A magyar kormány ugyanakkor 2024 és 2026 között több mint 46,2 milliárd forintot irányoz elő a Szegedi Ipari Park fejlesztésére, beleértve a környékbeli közutak, s a vasúthálózat megújítását is. Botka László szegedi polgármester nyilatkozatában többi között hangsúlyozta, hogy a BYD a teljes autógyártó vertikumot valósítja majd meg a város határában lévő 300 hektáros ipari parkban, de ott helyben nem lesz akkumulátorgyártás. Mindemellett Komáromban elektromos buszokat, Fóton pedig már akkumulátorokat szerel össze. A nemzetközi sajtó kiemeli, hogy Szeged lesz az a gyártóközpont, ahonnan a BYD az uniós vámfalakat megkerülve indít újabb rohamot az európai autópiacok meghódításhoz. Ehhez megvan minden (tőke)ereje. Tavaly összesen több mint 3 millió személy- és haszonjárművet gyártottak, ami 62,3(!) százalékos növekedésnek felel meg a 2022 évhez viszonyítva. A tavaly előállított tisztán elektromos meghajtású BYD járművek mennyisége 1,6 millió, a hibrideké pedig 1,4 millió darabot számlál. Összehasonlításképpen a nagy vetélytárs, a Tesla 2023-ben 1,808 millió (tisztán elektromos) négykerekűt állított elő, s az is megjegyzendő, hogy a Tesla típusok a BYD gyártmányaival szemben magasabb értékkategóriába tartoznak. https://www.visualcapitalist.com/global-ev-production-byd-surpasses-tesla/. A teljes képhez még hozzátartozik, hogy BYD termelésének többségét a belső kínai piacon értékesíti, de globális terjeszkedése nyomán a helyzet gyorsan változhat. A Reuters szerint a BYD már a világ több mint 30 pontján folytat termelő tevékenységet, köztük az USA, Brazília, Japán és India területén. Idén rukkoltak elő a Song L névre hallgató e-suv típussal, amely a világ legnagyobb számban eladott villanyosával, Tesla Model Y-al akarja felvenni a versenyt.  
Címkék: 

Így száguldott át egy autós az Árpád hídon tegnap este – videó

2024.01.03.
„Sebességlimit környékén gurultam az Árpád híd pesti hídfője felé. Kihúzódtam a sávom jobb szélére de jobban nem mertem, mert nem voltam biztos benne 100%-ra, hogy ott nem jön egy másik hasonszőrű marha… A sávomba belépve tőlem centikre húzott el, majd egy kocsihossznyival előttem már a sávom nagy részét elfoglalta. Ezután jó nagyot fékezett és elhúzott a Váci útra jobbra” – írta az olvasó. A képre kattintva megnézheti a videót. Az elhíresült, balesetveszélyes helyszín kapcsán özönlöttek a kommentek. Van, aki szerint akár 200 km/h körüli is lehetett a sebesség - a 30 méteres kandelláber távolságból kiindulva. Ezzel a becsléssel nem volt egyedül: "Első ránézésre, illetve viszonyítva a kamerás autó 70 km/órás sebességéhez, a csóka kb.180-200 km/h-val mehetett az Árpád hídon. De volt, aki "csak" 120-as tempót saccolt. Még mindig nem értem, mi az akadálya annak, hogy a közlekedésre vonatkozó szabályok áthágásáért kiróható büntetések mértékét drasztikusan megemeljék. Annyira, hogy senkinek ne legyen kedve kiröhögni azokat - írta az egyik hozzászóló a poszt alatt. Az hiányzik, hogy valaki a híd korlátját átszakítsa és a Dunában landoljon... Ne legyen igazam! - így egy visszafogottab kommentelő. A videó második részében a Suzuki vezetője a 4-es úton szabályosan közlekedő személyautó elé kigurult, így nem adva neki elsőbbséget. - Rengeteg ehhez hasonló esetet látok nap mint nap, de eddig talán ez volt a legjobban kicentizve - írt az olvasó. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tanulmányautóval ünnepelte a Szilícium-völgyben eltöltött 25 évet a BMW

2024.01.03.
Az esemény fénypontja a BMW Vision Neue Klasse tanulmányautó észak-amerikai premierje és a „Humanizálódó Technológia” címmel megtartott panelbeszélgetés volt, amelynek keretei között a BMW AG igazgatótanácsának járműfejlesztésért felelős tagja adott részletekbe menő betekintést. Frank Weber mellett Poppy Crum jövőkutató, idegtudós és technológus, Naba Banerjee, az Airbnb ügyfélbizalomért és –biztonságért felelős vezetője, illetve Micah Collins, a Meta termékfejlesztési vezetője vett részt a híres technológiai szakértő, David Pogue által moderált beszélgetésen. „A csúcstechnológia lehetőségekben gazdag ötletei a technológia világának lüktető szívében születnek és világméretű innovációs hálózatunkban tökéletesednek. A BMW Group egyesült államokbeli Technológiai Irodája is e modell mentén működik” – fogalmazott Frank Weber. „Izgatottan figyelem, hogy csapatunk milyen úttörő innovációkkal formálja tovább a jövőt” – tette hozzá. Jövőbe mutató kutatás-fejlesztési központként a BMW Group egyesült államokbeli Tech-nológiai Irodája a feltörekvő technológiákra, a felhasználó-központú gondolkodásra és a BMW Group jövőbeni termékeinek megálmodására összpontosít. A kreatív gondolkodókból, jövőkutatókból és mérnökökből álló csapat az újabbnál újabb lehetőségeket kutatja, hogy folyamatosan a legjobb, leginnovatívabb élménnyel kápráztassa el a BMW Group ügyfeleit. „Az innováció a BMW márka hajtóereje. Technológiai Irodáinkat egyesítő globális hálózatunk a világ kulcsfontosságú technológiai övezeteiben működik. Az első, egyesült államokbeli iroda 25 évvel ezelőtt állt rendszerbe. A kaliforniai csapat azóta megannyi gyümölcsöző együttműködést alapozott meg és számos termék, illetve szolgáltatás iránymutató innovációját dolgozta ki. Ha pedig a jelenleg is készülő projektek sokaságára gondolok, még rengeteg izgalmas újítás van kilátásban” – mondta Rudolf Bencker, a BMW Group találmányokra és innovációkra szakosodott részlegének vezető alelnöke. A BMW Group egyesült államokbeli Technológiai Irodája 1998-ban, a BMW Group első Münchenen kívüli kutatás-fejlesztési irodájaként kezdte meg működését a Szilícium-völgyben. Az eredetileg Palo Alto városában felépített iroda 2011-ben Mountain View-ba költözött. A BMW Group egyesült államokbeli Technológiai Irodája ma a BMW Group azon globális, Technológiai Irodákat egyesítő hálózatának része, amely a világ kulcsfontosságú technológiai övezeteiben működik és időről időre lendületet ad a vállalatcsoport innovációk iránti nyitottságának. A BMW Group a Szilícium-völgy mellett Münchenben, Szöulban, Sang-hajban, Tel-Avivban és Tokióban működtet Technológiai Irodát. E kiterjedt hálózat közös célja és küldetése, hogy összegyűjtse a helyi tudásanyagokat, felismerje a feltörekvő technológiákat és a kulcsfontosságú partnerekkel együttműködve megalkossa a BMW Group jövőbeni termékeit és ügyfélélményét. A 2023-as Müncheni Nemzetközi Autószalonon bemutatott BMW Vision Neue Klasse tanulmányautó Észak-Amerikába is megérkezett. Az elektrifikáció, a digitalizáció és a körforgásos gazdaság alappilléreire épülő koncepció a 2025-ben érkező NEUE KLASSE modellgeneráció hírnöke. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Nem mindennapi időutazás ez a hot rod Lexus

2024.01.03.
Tíz év alatt egymillió autót adott el, a prémiumszegmensben maga mögé utasította nem csak az exportmárkákat, de a hazai gyártókat is, és megteremtette a prémium-szabadidőjármű műfaját: a XX. század végére a Lexus maradéktalanul meghódította Észak-Amerika autópiacát. A versenytársak kezében nem maradtak racionális ellenérvek... Fotók: AutoEvolution, YouTube Egy akadály azonban még hátra volt, talán a legfontosabb. A Lexusnak ragyogó volt a jelene, és ígéretes a jövője, nem volt viszont múltja, ezért érzelmi síkon nem tudták megszólítani azokat, akik a klasszikus amerikai autók bűvöletében nőttek fel. Ez nem volt létfontosságú akkor, amikor a márka kínálata felső kategóriás szedánokból állt, a paletta tervezett bővítése – kisebb mértékben az amerikai mércével kompaktnak számító IS, sokkal inkább a közízlést telibe találó RX bevezetése – azonban nélkülözhetetlenné tette, hogy az átlagember is jó véleménnyel legyen a márkáról. Műszakilag ehhez minden adott volt – hogy mást ne mondjunk, a Lexus mérnökei megépítették a világ egyik legjobb V8-as motorját. Ez volt a legendás, négyliteres 1UZ-FE blokk, amelyet a Wards AutoWorld szerkesztői beválogattak a XX. század tíz legkiválóbb erőforrása közé, és amelyet 1997-ben intelligens változó szelepvezérléssel javított fel a Lexus. Ha volna mód arra, hogy ezt a mérnöki mesterművet a benzinvérű közönség számára értelmezhető formában tálalják, azzal szintet ugorhatna a márka elismertsége… A lehetséges megoldásra a legváratlanabb helyről, az értékesítési osztályról kapott javaslatot a vezetőség. A cég eladásokért felelős alelnökében, Yale Gieszlben ugyanis ekkoriban lobbant fel ismét az a láng, amelyet harmincöt évvel korábban, egyetemi tanulmányainak finanszírozása érdekében kénytelen volt kioltani: ráébredt, hogy nem teljes az élete, ha nem építhet magának egy hot rodot. Miután felismerte, hogy közvetlen munkatársai között többen is hozzá hasonló álmokat dédelgetnek, felvette a kapcsolatot a cég motorsportrészlegével, ahol azonnal közös nevezőre jutott a döntéshozókkal. A projekt alighanem saját forrásból, a résztvevők szabad idejében is megvalósult volna. A lelkes elképzelés viszont találkozott a tokiói központ azon szándékával, hogy minél nagyobb hírverést csapjanak a megújult 1UZ-FE blokk körül, ezért Gieszl és társai hivatalos minőségben láthattak munkához. Viszonylag rövid időn belül kikristályosodott a három fő alapelv. Először is, hogy minden hot rodok ősatyját, az 1932-es Fordot tekintik kiindulási alapnak. Másodszor, a blokk akkor sem maradhat széria állapotában, ha történetesen az autóipar egyik legfejlettebb alkotásáról van szó. És harmadszor: igazi sportautót fognak építeni, rendes futóművel – ezen a ponton egyébként messze túlléptek a műfaj hagyományos korlátain, de a Lexus nem engedhette meg magának, hogy ne egy tökéletesen vezethető autót mutasson be. A dizájnt a Hot Wheels formatervezőjével, Larry Wooddal közösen dolgozták ki. Fontos volt, hogy a karosszéria ne vonja el a figyelmet a motorról. Ami a részleteket illette, Wood jobbnál jobb ötletekkel állt elő, amiknek egy részét elvetették – a hűtőradiátor hátra költöztetését éppúgy túlságosan elvontnak ítélték, mint a szelepfedelek eltávolítását. Rábólintottak ugyanakkor a műfaj védjegyének számító, hengerenként elhelyezett, trombitaként felfelé meredő szívócsonkokra, ahogy az autót hosszában kettéosztó krómdekor is elnyerte a témagazdák tetszését. Miután egy kaliforniai specialistától megrendelték az eredeti, 1932-es formát tökéletesen visszaadó, sallangmentes karosszériaelemeket, jöhetett a munka lényegi része. A vidám csapat legnagyobb szerencséjére rendelkezésre állt egy vadonatúj, tartalék blokk. Ez ládába csomagolva állt készenlétben arra az esetre, ha a frissen bemutatott, második generációs GS 400 sajtóbemutatója során valami malőr történne bármely tesztautó erőforrásával. Persze, nem történt, így Gieszlnek csak kérnie kellett, és máris megkapta a motort. A változó vezérlésű 1UZ-FE gyári állapotában 304 lóerőt és 420 Nm maximális forgatónyomatékot adott le. Miután azonban a Toyota Racing Development (TRD) mérnökei ráépítették Ivan Stewart sivatagi verseny-pickupjának (ez önmagában megérdemel egy külön történetet) a szívósorát, módosították a szelepemelést, majd felfúrták a hengereket, már csak a szelepvezérlést kellett újraírni, hogy elérjék a célként kitűzött 406 lóerőt. Ennél azonban sokkal többet kaptak: végső formájában a 4,2 literesre módosított V8-as percenkénti 8200-as fordulatszámnál 436 lóerőt adott le, a forgatónyomatéki csúcs 488 Nm volt 5500/percnél. A fejlesztők önfeledt öröme egészen addig tartott, amíg ki nem derült, hogy a GS 400 ötfokozatú automata sebességváltóját nem erre a nyomatékra méretezték: még ha a két egység vezérlését össze is tudták volna hangolni, a motor széttépné az erőátvitelt. Gieszl és a projektet napi szinten irányító Bryan Bergsteinsson nem estek kétségbe, hiszen házon belül rendelkezésükre áll a tuningvilág jolly jokerének, a Toyota Suprának a hatfokozatú kézi sebességváltója, amely ennél jóval több erőt is kényelmesen elviselt. Ezt aztán részlegesen önzáró differenciálművel, és kifejezetten rövid végáttétellel építették be – utóbbi nem csak a rendkívül dinamikus rajtképesség miatt volt előnyös, hanem azért is, mert 209 km/órában korlátozta a végsebességet. Hátránya volt, hogy a ’32-es Ford vezetőállását eredetileg két pedálra méretezték: kényelmesen csak versenycipőben, vagy annak hiányában – ahogy az Autoweek magazin korabeli tesztelői megtapasztalták – mezítláb lehetett vezetni az autót. A projekt harmadik oszlopát, a futóművet Rod Millen autóversenyzőre és csapatára bízták. Ők először egy masszív térvázat szerkesztettek a borítólemezek alá – még az ajtó is merevítő szerepet töltött be –, majd a motorsportban szokásos megoldást alkalmazva fekvő rugózó elemeket építettek be, amelyekhez elöl húzó-, hátul nyomórudak kapcsolták a kettős keresztlengőkarokat. Maga a kormánymű a GS 400 szériakivitelű eleme volt, viszont a végletekig optimalizált geometriának köszönhetően a kormányzás olyan közvetlen volt, akár egy gokarté. A fékeket a Brembo szállította, a négydugattyús rendszer munkáját megkönnyítette, hogy minden idők legextrémebb Lexusa menetkészen alig nyomott többet egy tonnánál. A képre kattintva megnézhet egy videót. Az 1998-as Lexus Hot Rod hatalmas vihart kavart a korabeli sajtóban, amely azonban ugyanolyan gyorsan el is ült: végtére a Lexusnak esze ágában sem volt feladni kényelmes, megbízható, tartós autók gyártójaként szerzett hírnevét. Az már csak jó tíz évvel később derült ki, hogy az időközben az autóipari hírességek csarnokába is beválasztott Yale Gieszl szerelemprojektje komoly pillangóhatással bírt a Lexus berkein belül. A márka legkiválóbb mérnökei már 2000-ben elkezdtek dolgozni egy szupersportkocsin, amely tíz évvel később LFA néven nem csak a Lexus arculatát írta újra, hanem a sportautók történetében is mérföldkőnek bizonyult. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nigériai lett a Toyota Land Cruiser kínai hasonmása

2024.01.03.
A Nord Demir a kínai Hengtian L4600-as hangyánít átpofozott változata, amely viszont szakasztott mása az LC200-nak. Márpedig az örökérvényű tranzitív reláció (ha A=B és B=C, akkor A = C) azt a megállapítást kínálja erre faramuci helyzetre, hogy a Nigériában piacra dobott autó nem más, mint a legendás Land Cruiser 200-as eddig ismeretlen ikertestvére. De lássuk a részleteket. A China Hi-Tech Group Corporation (CHTC) által Kína számára kifejlesztett Hengtian L4600 modellnek még 2019-ben kellett volna piacra kerülnie. A bevezetést később 2021-re tolták, de még 2023 végére sem kezdődött meg az ígért értékesítés. Kínai autós portálok azt feltételezik, hogy a kínai cég eladhatta az L4600-as gyártósorát a legnépesebb afrikai országnak, de hivatalosan ezt az információt semmilyen módon senki sem kommentálta. Nincs semmilyen hivatalos magyarázat arra, hogyan lett a kínai SUV nigériai, miközben kiköpött japán. A Toyota Land Cruiser helyi analógiájáért az afrikai országban alaphangon 65 885 000 nigériai nairát kérnek, ami körülbelül 26 millió forintnak felel meg. A Hengtian L4600-hoz hasonlóan a Nord Demirt is a Futai Power által gyártott V8-as motor hajtja, mind a négy kerékre adva le a nyomatékot. A különbség annyi, hogy a nigériai SUV nem olyan izmos: 278 lóerős, szemben kínai ikertestvér 286 lóerejével. A motor benzinnel és gázzal is működik egyaránt, és ehhez kapcsolódik egy ötfokozatú kézi, illetve hatfokozatú automata váltó. A Nord Demir méretei 5089 x 2026 x 1932 mm, tengelytávja 2950 mm. Küllemében a kínai modelltől kizárólag a logókban és a kissé módosított első lökhárítóban különbözik. A Nord Automobiles honlapja szerint a nigériai márka kínálatában a Demir mellett szerepel még a Nord A3-as szedán, leánykori nevén Qoros 3, amelynek gyártását tavaly állították le Kínában. Emellett kínálja a Nord A5 crossovert, amelyet Oroszországban Kaiyi X3 néven forgalmaznak. Illetve van a repertoárban még egy SUV, a Nord A7 névre átkeresztelt BAIC BJ40-es, valamint forgalmaz a nigériai vállalat több pickupot, kisteherautót és buszt is. Többször előfördult már, hogy a nyugati szaksajtó meghökkentő azonosságot vélt felfedezni egy-egy kínai, illetve nyugati, japán vagy dél-koreai modell között. Kísérteties hasonlóságot láttak például a nemrég óta Kínában forgalmazott, a Great Wall Motors lenyámárkája által kifejlesztett Gaoshan luxus kisbusz és a Toyota Alphard között. A Wey két-három éve már kapott keresetlen kritikát a szaksajtótól amiatt is, hogy a zászlóshajó SUV-ja, a PO1-es kiköpött mása, magyarán szólva hű koppintása volt a röviddel előtte piacra dobott a Ford Broncónak.  
Címkék: 

Ötszáz szabálytalan autóst fogtak tavaly a budapesti buszsávokban

2024.01.03.
A BRFK, a FÖRI és a BKK munkatársai az összehangolt művelet során a reggeli és délutáni csúcsban a leginkább problémás helyszíneken ellenőrzik a buszsávokat, napközben pedig az árurakodás szempontjából kritikus vonalakon járőröznek. A metrópótlás idején kiemelt figyelmet kapott a pótlóbuszok által használt sávok kontrollja, hagyományosan pedig a bevezető utak, valamint a belvárosi buszsávok kerülnek fókuszba. Az akció keretében tavaly 23-szor szerveztek buszsávellenőrzést, ezalatt 502-szer intézkedtek a buszsáv szabálytalan használata miatt. A BRFK és a BKK továbbra is prioritásként kezeli a jogosulatlan buszsávhasználat rendszeres ellenőrzését, hogy megszüntessék a közösségi közlekedés akadályozását, és biztosítsák a buszok zavartalan haladását. A BKK és a BRFK együttműködése magában foglalja a járatellenőrzést is. A résztvevők kiemelten kezelik a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát, ezért egész évben folyamatosak a BKK-járatokat, illetve a megállóhelyeket és azok környezetét célzó akcióik. Az akció keretében tavaly 46-szor szerveztek járatellenőrzést, ezalatt csaknem 1150 járművet, illetve 2900 személyt ellenőriztek. A Budapest közigazgatási területén szolgáltatást nyújtó taxik, illetve az engedéllyel vagy engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző járművek közös kontrolljára ugyancsak kiterjed a BKK és a BRFK együttműködése. Tavaly 25-ször szerveztek taxiszolgáltatás-ellenőrzést, ezalatt csaknem 2500 járművet, illetve 2600 személyt ellenőriztek. Így mutat a 2023-as összesített mérleg, a 2023-as közös buszsáv-, járat és taxiellenőrzések során a rendőrök összesen • 69 személyt elfogtak és 36-ot előállítottak; • 17-szer büntetőfeljelentést, 93-szor szabálysértési feljelentést tettek; • 782 esetben helyszíni bírságot, 204-szer közigazgatási bírságot szabtak ki; • a bírságok összege eléri a 30 millió forintot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ munkatársai mellett a kezdeményezésben részt vettek a Készenléti Rendőrség erői, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, Budapest Főváros Kormányhivatala, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai, a Budapesti Polgárőr Szövetség és tagszervezetei, valamint a taxiszolgáltatók ellenőrei is. A közös akciók 2024-ben folytatódnak. Az együttműködésben résztvevők célja, hogy az ellenőrzések hatékonyságát – a lakossági visszajelzéseket is figyelembe véve – tovább növeljék. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Négyes karambol, teljes útzár és több kilométeres torlódás az M0-son

2024.01.03.
Az M5-ös autópályáról az M1-es autópálya felé tartók emiatt nem tudnak felhajtani az M0-s autóútra, ezért az M5-ös autópályán továbbhaladva, az M51-es autóút felé lehetséges kerülni - írta néhány perccel 9 óra után az Útinform. A katasztrófavédelem azt közölte, hogy négyes karambol történt, két személyautó, egy kisteherautó és egy kamion ütközött. A helyszínre kiérkező fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket, amelyekben összesen 14 ember ült. A helyszínen dolgoznak a társhatóságok - a baleset által érintett, a 28-as és a 29-es kilométer közötti útszakaszt teljes szélességében lezárták. Forgalmi akadályra máshol is kell számítani, a 44-es főúton, Békéscsaba elkerülő szakaszán egy személyautó és egy motoros ütközött össze. A 124-es km-nél irányonként váltakozva halad a forgalom. A 75-ös főút Nagykanizsa és Magyarszentmiklós közötti szakaszán a nap folyamán fakivágások miatt rövid időre többször is forgalomkorlátozásra kell számítani a 9-es km-nél. Frissítés: Az M0-son a torlódás 11 órára meghaladta az 5 km-t! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tovább húzódik a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa ügye

2024.01.03.
Az ügy most újból a fellebbviteli bíróság elé kerül. A legfelsőbb bíróság elsősorban arra hivatkozott döntésében, hogy a 2021 nyarán ítéletet hozó fellebbviteli bíróságnak nem volt megfelelő az összetétele, mivel három bíró közül kettőt Andrzej Duda elnök az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormány által kezdeményezett igazságügyi reform után nevezett ki. A legfelsőbb bírósági tagok egy része már korábban is kétségbe vonta az ilyen bírói kinevezések szabályosságát. Ennek oka az volt, hogy az igazságügyi reform keretében módosultak a bírák jelölését véleményező igazságszolgáltatási tanácsról (KRS) szóló előírások. A KRS egy részét - a bírókat - azóta a szejm képviselői választják meg, nem pedig a bírói szervezetek, mint korábban. A lengyel igazságügyi reformot az október 15-i parlamenti választások előtt ellenzékben lévő politikusok, valamint az európai uniós szervek is bírálták. A legfelsőbb bíróság által decemberben hatályon kívül helyezett, 2021-ben hozott döntésében a varsói fellebbviteli bíróság megerősítette a 2019-es ítéletet, melyben kötelességmulasztás miatt 10 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Tomasz Arabskit, aki a lengyel kormányfői hivatal vezetőjeként a 2010-es szmolenszki államfői utat szervezte. A kormányfői hivatal egy másik, korábbi alkalmazottjára pedig 6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki. A pert 2014-ben a légikatasztrófa egyes áldozatainak hozzátartozói kezdeményezték. A per során 2018-ban tanúként Donald Tuskot is meghallgatták, aki 2010-ben a kormányfői posztot töltötte be, és akit a varsói szejm újból miniszterelnöknek választott meg. Archív fotók forrása: hirado.hu Tusk 2010. április 7-én Vlagyimir Putyin akkori orosz kormányfővel - jelenlegi elnökkel - együtt vett részt a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett ceremónián. A Lech Kaczynski államfő vezette, magas rangú tisztségviselőkből álló küldöttség pedig három nappal később utazott oda. 2010 áprilisa óta többen azzal vádolták Tuskot, hogy Putyin nyomására lehetővé tette az akkori katyni megemlékezések kettéválasztását. A szmolenszki légikatasztrófát a repülőgépen tartózkodó 96 ember közül senki sem élte túl. A tragédia körülményei máig tisztázatlanok, a műszaki okok vizsgálatát végző orosz és lengyel hatóságok 2011-ben egymástól eltérő részleges eredményekre jutottak, mindkét fél azonban lényegében emberi tévedésekre vezette vissza a történteket. A PiS kormánya által létrehozott bizottság 2016-ban új vizsgálatot indított. A még le nem zárt eljárás során robbantásos merénylet gyanúját fogalmazták meg.  

Félgyári kezek alatt születik az újkori Mercedes 190E Evo II

2024.01.03.
Aki követte a DTM-et, azaz a Német Túraautó Bajnokságot, vagy éppen a Formula E-t, azoknak ismerősen csenghet a HWA név. Ők feleltek ugyanis a Mercedes-AMG versenyprogramjaiért, amolyan félgyári csapatként, amit éppen akkor hoztak létre 1999-ben, amikor a Daimler-Chrysler AG többségi részesedést szerzett az AMG-ben. Szóval mondhatjuk, hogy szinte gyári hátterű projektről van szó a HWA EVO esetében, ami az utóbbi idők egyik legmenőbb restomod projektje, és amiről először láthatunk digitális fotókat. Ahogy a Singer a Porschékból, úgy a HWA egy Mercedes-Benz 190E 2.5-16 Evo II-ből varázsol modern változatot, miközben tiszteletben tartja az eredeti modell arányait, karakterét. Az már most látszik, hogy lesötítették a lámpákat és ablakokat, ahogy fekete a meghatározó első hűtőrács is. Talán valamivel szélesebb is lesz az eredetinél, hogy alá férjenek a hatalmas HWA felnik, amikre az erőtöbblet miatt lehet szükség. Egyelőre sajnos egyetlen technikai adata sem ismert, de biztosak lehetünk benne, hogy a gyári 232 lóerőt messze túlszárnyalja majd. Azért szívesen látnánk egy Cosworth motort benne továbbra is. Annyi minden esetre biztos, hogy mindössze 100 db fog készülni belőle és biztos vagyok benne, hogy lesznek, akik kicsengetik érte az állítólagos 265 millió forintos összeget. Megjelenéséig pedig döbbenjünk rá közösen, hogy a 190 Evo II formája egy percet sem öregedett 1990 óta. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tetszett neki a lopott autó, kerülőúton kocsikázott haza szilveszter éjjel

2024.01.03.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére december 31-én 23 óra 14 perckor érkezett bejelentés, hogy egy Karancskesziben lévő családi ház udvaráról elvittek egy személygépkocsit. Az épület biztonsági kamerájának felvételén a nyomozók egy kapucnis férfit láttak, aki az óév búcsúztatóra meghívás nélkül érkezett 22 órakor. Beült az udvaron álló gépkocsik egyikébe, beindította a benne hagyott slusszkulccsal, és a tulajdonos engedélye nélkül távozott. A riasztott rendőri egységek pár órával később Litke központjában találták meg az autót, benne az indítókulccsal. A körzeti megbízottak a kocsitól egyenesen a közelben lakó, 31 éves férfi házához mentek, aki hamar beismerte tettét. A rendőrkapitányságon azt is elmesélte, hogy baráti látogatóban volt az év utolsó napján Karancskesziben, azonban lekéste az utolsó buszt. Sietett volna haza az éjféli pezsgőbontásra, ezért egy hirtelen gondolattól vezérelve átnézte a közelben parkoló autókat, hátha valamelyikkel hazajuthat. Fotók: police.hu Az egyik ház nyitott udvarán sikerrel járt, ahol egy nem zárt, prémium márkájú kocsit talált, amelyben még az indítókulcsot is benne hagyta a tulajdonosa. A települést elhagyva élvezte a vezetést, így hosszabb utat választott hazáig, és csak órákkal később, 2024-ben hagyta hátra szerzeményét Litkén.  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója