Egy Toyota Land Cruiserrel döntötték meg a leghosszabb víz alatti vezetés világrekordját

2023.08.13.
A „Mudcrab” (Sárrák) becenevű, 1978-as Toyota Land Cruiser nem kevesebb mint 7 km-t tett meg 30-35 méteres mélységben a Timor-tengerben, Észak-Ausztráliában, Mandorahból indulva a Fannie-öböl túlpartjáig, Darwinig, megdöntve ezzel a víz alatti vezetés távolsági és mélységi rekordját. A több gépészmérnökből, búvárból és más szakemberekből álló csapatot egy hasonló mutatvány inspirálta, amelyet 1983-ban próbáltak meg a darwiniak. Akkor egy 60 méteres sznorkellel felszerelt J40-es Land Cruiserrel próbáltak meg átkelni az öböl két partja között, de sajnálatos módon a terepjáró 3 km megtétele után egy sziklának ütközött, amitől a szigetelése megsérült és a benzinmotorja vizet szívott és lefulladt, és már nem is tudták újraindítani. Az új rekordkísérlet résztvevői egyrészt a hagyományok tisztelete, másrészt a könnyű szerelhetőség miatt döntöttek úgy, hogy ők is egy klasszikus, J40-es Land Cruiserrel próbálkoznak, de egy kis csavarral: a 40 évvel ezelőtti kudarc megismétlődésének elkerülése érdekében egyszerűen megszabadultak a klasszikus terepjáró benzinmotorjától, és azt egy erős villanymotorral helyettesítették. Egyszerre három felújítást-átépítést kellett végrehajtaniuk: először az üzemképtelen autót menetképessé varázsolták, aztán elektromossá alakították, végül pedig felkészítették a tengerfenéken való közlekedésre. A pénzhiány miatt több mint fél évig tartott a jármű átépítése és ugyanennyi időt vett igénybe a projekt szervezése is. „Nem szívesen vágnék bele ebbe a kalandba egy modernebb Land Cruiserrel” – mondta Glen Summers, a csapat egyik tagja. „Ez [a 40-es sorozatú Land Cruiser] tökéletes erre a célra. Nem kell forgalomba helyezni, és nincs szükségünk semmilyen biztonsági berendezésre sem, mert nagyon lassan haladunk, mindössze 1-3 km/h-s sebességgel” – tette hozzá. A csapat a víz alatti ROV-ok (távirányítású járművek) világából merítve ihletet, az elektromos motort, a vezérlőt és az akkumulátorokat szilikonolajba burkolta, hogy elkerüljék a rövidzárlatot és az áramütésveszélyt. „Volt egy nyomástesztelési programunk: a legelső hardveres munka, amelyet a projekt keretében végeztünk, egy nyomáskamra építése és különböző akkumulátorcellák, valamint a motorvezérlésben lévő kondenzátorok tesztelése volt” – folytatta Summers. „Az elektronikai hardvergyártó cégek nem igazán adnak ki olyan specifikációkat, amelyekben az alkatrészek mélyvízi, nagynyomású minősítését részleteznék. Ezt magadnak kell kiderítened” – tette hozzá. Darabonként 150 liter vízzel töltötték meg a hatalmas, terepmintás gumiabroncsokat, hogy azok megbirkózzanak a víznyomással, és segítsék a mélyben való haladást és tapadást. Annak ellenére voltak biztosak abban, hogy a hajtáslánc bírni fogja majd a víznyomást, hogy a darwini rekorddöntési kísérlet előtt csak egyszer volt alkalmuk sós vízben tesztelni a felkészített autót. Végül 2023. július 29-én szombaton, helyi idő szerint 9 óra körül indult el a Toyota. Kezdetben arra számított a csapat, hogy délután 4 óra körül elérik vele az öböl túlpartját. Bár az elektromos Land Cruiser jól bírta a vizet, a tengerfenék laza iszapjában többször is elakadt, ami lelassította a haladását, a csörlőt és az összkerékhajtást is használni kellett, mint egy rendes terepezéskor. Minden alkalommal, amikor végképp elakadt a veterán Toyota, levegővel teli gömböket kellett ráerősíteni, hogy azok kiemeljék az iszapból. Szintén nehezítette a haladást, hogy egy gázvezeték fölötti, hasonló technikával végrehajtott áthaladás is a vártnál tovább tartott, ráadásul az út során gyakran kellett vezetőt cserélni. Nem kevesebb mint 30 képzett búvárból állt a sofőrök csapata, azért kellett ilyen sok ember, mert a rendkívül nagy, 4 atmoszférás víznyomás miatt egyszerre csak 15 percet tudtak a volán mögött tölteni. Ráadásul állandó veszélyben voltak, mert fennállt a veszélye annak, hogy találkozhatnak egy kíváncsi cápával vagy egy, a sós vizekben élő bordás krokodillal. Szerencsére az elhúzódó menet ellenére a csapat nem szembesült komoly problémákkal. Nem sokkal este 9 óra előtt, 12 órával a lemerülés után a narancssárga színű Land Cruiser elő is bújt a mélyből a Fannie-öböl túloldalán, és a várakozó nézőkkel teli partra hajtott, akik a csapattagokkal együtt ünnepelték meg a rekorddöntést. Érdekesség, hogy az út 48-szor hosszabb ideig tartott, mintha a helyi komp szolgáltatását vették volna igénybe az átkeléshez. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Átment a betonfalon, majd medencében csobbant a Tesla

2023.08.13.
Az eset Glendale városától északra történt. A háztulajdonos, Joe Papineau elmondása szerint éppen aludt, amikor a Tesla belerohant a falba. Hatalmas csattanást, majd erős robbanást halott. A rendőrség még vizsgálja a baleset okát, közleményt sem tett közzé. Papineau szerint az történhetett, hogy egy másik autó kihajtott a Tesla elé, amely vezetője kétségbeesett kísérletet tett a baleset elkerülésére, megpróbált kitérni a közeledő autó útjából, de a betonkerítést már nem tudta megkerülni. A ház tulajdonosa beugrott a medencében, hogy kiszedje a csúnyán megrongálódott autóból a vezetőt.   A Tesla komoly károkat szenvedett, szélvédője és eleje összetört, de az autó vezetője könnyebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. Papineau nemrég újította fel a hátsó udvart, új gyepszőnyeggel fedte le, és a medencét is rendbe hozta.    
Címkék: 

Pótkereket, vagy javítókészletet?

2023.08.12.
Az autóipar spórolási technológiáiról azt hiszem külön cikket is lehetne írni. Én a minap olvastam Boros Jenő kollégám Pótkerékvilág, örült megoldásokkal című írását és eszembe jutott, hogy amúgy mi a helyzet a mai autókkal. Pótkerék Milyen jó szó! Valamiféle biztonságérzetet kelt az autósban, ha bármi történik, ott van a pótkerék. Már nekem is volt rá szükségem, de nálam volt is. Feleségem az első gyermekünket várta, éppen Balatonfüredre igyekeztünk az M7-esen. Még telekocsis utasunk is volt egy fiatal hölgy személyében, no és a másik, de ő a pocakban. Egyszer csak, kb. 120 km/órás sebességnél arra lettem figyelmes, hogy a normál kormányálláshoz képest majdnem egy negyedfordulattal balra kell kormányozni. Nyugodt hangon közöltem utasaimmal, hogy defektünk van és meg fogunk állni a leállósávban. Igyekeztem minél előbb és minél biztonságosabb helyen félreállni, ez egy behajtóágban sikerült, így legalább nem a kamionok húztak el mellettünk, hanem csak a pályára igyekvől. Nem mondom, szerencsésebb helyen is jöhetett volna a defekt. Kiszálltam, felvettem a láthatósági mellényt, ami különösen jól jött a 36 fokos melegben. Kiszállítottam a hölgyeket és átsegítettem őket a szalagkorláton, ezzel is csökkentve bármiféle veszély kockázatát. Úgy volt, amire számítottam, jobb első defekt, totál lapos volt a gumi és persze mivel viszonylag sokat mentünk így, viszonylag nagy sebességgel, tűzforró volt az abroncs. Mivel a Balcsira mentünk, a csomagtartó tele volt a holminkkal, azokat szépen kipakoltam, hogy hozzáférjek a pótkerékhez, az emelőhöz és a csavarkulcshoz. Annak rendje és módja szerint lecseréltem a kereket. Nálam teljes értékű 215/55R16 méretű pótkerék volt, és bár nem egyezett meg a felszerelt abroncsokkal, tökéletesen tette a dolgát Füredig, ráadásul a többivel egyező könnyűfém keréktárcsa miatt az esztétika sem romlott. Balatonon aztán az első gumis megjavította a kereket és helyreállt a világ rendje. Szükségkerék, másképpen mankókerék Egyrészt hely-, másrészt szintén költségtakarékossági okokból feltalálták a csökkentett méretű pótkereket is, amelyeket a garázsnyelv csak mankókeréknek nevez. Okos dolog a kerék feletti helyet "kisímító" poliuretán anyagú betételem, szereléskor vigyázunk rá, mert könnyen törik! Ez a kerék átmérőjében ugyan általában megegyezik a felszerelt kerekekkel, de szélességében nagyjából a fele annak. A kerék cseréje éppen úgy történik, mintha teljes értékű pótkerekünk lenne, de két fontos kitétel van: Mankókerékkel legfeljebb 80 km/órás sebességgel haladhatunk, de ezt is ajánlatos fokozott figyelemmel tenni, kerülve a hirtelen fékezést és irányváltás, mert azért nem fog ugyanúgy viselkedni, mint a normál abroncs. A másik fontos dolog, hogy a jármű mindennapi használatra nem alkalmas mankókerékkel szerelve, csak a feltétlenül szükséges (mondjuk a gumis műhelyig tartó) utat tegyük meg ilyen kerékkel. A mankókereket egyaránt szerelhetjük hajtott és nem hajtott kerék helyére is, de fontos, hogy egynél több ilyen kerék nem lehet a járművön. Előfordulhat, hogy a mankókerekes üzem közben az ABS-ESP rendszer hibára áll valamilyen fordulatszám-különbség miatt. Ha az újbóli normál üzemben nem tűnik el magától, akkor diagnosztikai műszerrel rendelkező szakemberre is szükség lehet a hibajel eltűntetéséhez. De mi van, ha nincs pótkerék? Hogy még több helyet és pénzt spóroljunk, feltalálták nekünk a defektjavító készletet, ami egy kompresszorból és egy, a szelepen át bejuttatható anyagból áll, ami az abroncs belsejében kitölti a teret, és így tovább tud menni az autó. Rend, fegyelem és pedantéria egy W213-as Mercedes csomagtartója alatt: balra a kompresszor és a "cucc", középen egy bevárlókosár, jobbra az EÜ-csomag és láthatósági mellények, hátul a vonószem. Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki ilyen rendszert használt volna. Nekem sincsen tapasztalatom vele, de ha lesz ígérem beszámolok róla. Kérdés továbbá, hogy a telefújt abroncs szerelése mennyire lesz problémamentes… Inkább jöjjön az Assistance Ma már az ország minden területén elérhetők a 0-24-ben hívható gumi-assistance szolgáltatók, akik mobil műhelyükkel odajönnek és ha lehet, megjavítják a sérült abroncsot. Nem éppen költségkímélő mutatvány, de nagyon hatékony! A pótkerék sosem volt kötelező tartozék Röviden, ha már defektünk van, a legjobb, ha van pótkerekünk még akkor is, ha az csak mankókerék. Sokan úgy gondolják, hogy a pótkerék, vagy valamelyik alternatívája kötelező tartozéka az autóknak, de ez nincs és sosem volt így. Mindenkinek az egyéni döntése, hogy rendel-e pótkereket az autójába, ha ahhoz alapból nem jár ilyesmi. Én mindenkinek csak javasolni tudom, nagyon hasznos találmány. Viszont, ha van nálunk, akkor érdemes legalább a hosszabb utak előtt abban is ellenőrizni a nyomást, mert nagyon nagy csalódás lesz a kerékcserénél, ha a pótkerék is lapos! További autós tartalmakért kövesse az Autószektor Facebook oldalát!

Átszakította a kerítést az ittas sofőr a gyerekével - videó

2023.08.12.
A Kecskeméti Járási Ügyészség gyorsított eljárásban ittas járművezetés miatt bíróság elé állított egy férfit. Az elkövető egy lajosmizsei útkereszteződésben kanyarodás helyett nagy sebességgel egyenesen továbbment, és átszakította az előtte lévő ház kerítését, majd az udvaron parkoló autónak ütközött. Az ügy vádlottja – 2023. június 16. napján a késő esti órákban Lajosmizsén ittas állapotban vezette autóját, amelyben ráadásul a 3 éves kislányával utazott. Mivel az elkövető ittassága miatt nem az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően vezetett, egy utca végi kereszteződésnél nagy sebességgel egyenesen tovább haladt és átszakította az előtte lévő ingatlan kerítését.   Az udvarra becsapódó gépjármű ezt követően az ott, üresen álló Renault-nak ütközött. Az ütközés olyan erejű volt, hogy attól az álló autó az ingatlan hátsó kerítéséig repült. Szerencsére a vádlott lánya csak könnyű sérülést szenvedett, a kocsikban és a kerítésben viszont jelentős anyagi kár keletkezett. Az ügyészség próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztést és közúti járművezetéstől való eltiltást indítványozott, amit a bíró elfogadott. Az ítélet nem jogerős, mivel ellene az ügyész, súlyosításért fellebbezett. Az esetet a biztonsági kamera rögzítette. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Napi praktika: hogyan ne használjuk az autóklímát?

2023.08.12.
Ki ne emlékezne a 30 pluszos korosztályból azokra a nyarakra, amikor vibrált a levegő az izzó aszfalt felett és mi az „emhetesen” ültünk a dugóban, a letekert ablakon kikönyökölve araszoltunk le a Balatonra. Olykor még ismeretségeket is kötöttünk a mellettünk a péntek délutáni torlódásban szintén csak vánszorgó autósokkal. Belehallgattunk az alkalmi szomszéd kazettás magnós repertoárjába vagy áthangoltuk a lejátszónkat a Danubiusra és a kocsiban vadul harsogtuk a „8 óra munka, 8 óra szórakozás”-t. A kánikula így szinte fel sem tűnt. Dugó az M7-es autópályán a Balaton irányába 1986-ban (Fortepan/Urbán Tamás) Aztán verdáinkat sorra lecseréltük az egyre magasabb faktorú kényelmi szolgáltatásokat kínáló modellekre és ma már be nem ruháznánk olyan új autóba, amelyhez nem jár alapból a klíma. De tudjuk-e azt megfelelően használni? Adunk pár tippet, hogy az autós légkondival tényleg pipec legyen a helyváltoztatás.    vehiclecue.it Hősokk Az üvegek hősokkja olyan jelenség, amely repedések és törések kialakulásához vezethet és gyakoribb, mint gondolnánk. A hőstressz konkrétan akkor jelentkezik, amikor az üvegfelület két különböző hőmérséklet hatásának van kitéve. Ha folyamatosan terhelik, a két hőmérséklet találkozási pontjánál megrepedhet. Ez történhet a szélvédővel, amelyet nyáron tűz a nap, így a hő hatására hajlamos kitágulni. Ha a másik oldalról kap egy „hidegzuhanyt”, akkor bekövetkezhet a kár és mehetünk autóüveget cseréltetni. Tehát fontos, hogy a tűzforró kocsiban a klímát ne irányítsuk az ablakra! Csak, amikor a beltér már hűlt valamelyest, akkor mehet a szélvédőre is a hideg levegő. Fokozatosság A klímát ne maximális fordulatszámon kezdjük járatni és a légáramlást kapásból ne az arcunk, hanem az utastér alsó része felé irányítsuk! Ez a működési mód télen is hasznos, amikor a motor hideg és ezért a fűtés az első percekben még nem aktív, nyáron pedig azért kell a fokozatosság, mert a napon álló autóban a klíma bekapcsolásakor a csatornákon átáramló levegő nagyon forró sugárral bombázna minket. Van ablak is Az utastér gyorsabb lehűtése érdekében vezessünk néhány percig lehúzott ablakokkal, hogy a forró levegő gyorsan távozzon! Aztán, ha már elértük az ideális hőmérsékletet, ne felejtsük el kikapcsolni a keringtetést, hogy javítsuk az utastér oxigénellátását és ezzel elkerüljük a fáradtságérzet kialakulását.    
Címkék: 

Hamarosan egy újabb veszélyforrással kell számolnia a magyar autósoknak

2023.08.12.
A szarvasbőgés az időjárási és földrajzi viszonyoktól függően augusztus végétől október közepéig tart - írta meg a Kreszváltozás.hu. Először általában az ország nyugati részein, Somogy, Zala, Vas és Győr-Moson-Sopron megyében hallatják a bikák a hangjukat, és folyamatosan észak, észak-keleti irányba haladva a zempléni tájegységek gímszarvasai zárják a sort. A szarvasok párzási időszakának közlekedésbiztonsági hatása, hogy ilyenkor gyakrabban jelennek meg a vadak az utakon, és megnő a szarvas-elütések száma. Szarvasbőgés időszakában a közlekedőknek számítaniuk kell az állatok megjelenésére az útjainkon, és nem csak azokon az útszakaszokon, amelyeket „Vadállatok” veszélyt jelző táblával jelöltek meg. A bikák bőgési időszakában az állatok jóval aktívabbak, veszélyérzetük lecsökken, ezért könnyen szaladhatnak ki az úttestre. A szarvasok mozgása szeles időszakban általában alábbhagy, de alkonyat idején, valamint hidegre forduló időjárás esetén jobban mozdul a vad. A szarvas elütések következményei súlyosak lehetnek, nem csak a vadállat sérülhet, hanem veszélyeztetettek a balesetben érintett jármű vezetője és utasai is. Ugyanis a viszonylag magas testfelépítésű szarvast elütve az a szélvédőbe csapódhat, így az utastérbe juthat. A szarvaselütésekkor olyan energiák szabadulnak fel, hogy a résztvevő autó totálkárossá törhet, annyira sérülnek a tetőoszlopok, és a tető. Emiatt szürkülettől, illetve az erdős környezetű utakon érdemes mérsékelni a haladási sebességet, így csökken a féktávolság, nagyobb az esély a baleset elkerülésére. Konvojban haladva előnyös a nagyobb követési távolság tartása, így van idő cselekedni, ha az elöl haladó jármű vaddal ütközik, vagy vad miatt vészfékezésre, gyors manőverezésre kényszerül. Ha állatot észlel a sofőr, akkor érdemes lassítani, mert a vadak viselkedése kiszámíthatatlan. Megugrásukra, gyors vágtázásukra, hirtelen irányváltásukra bármikor számítani lehet. Az állatok feltűnésekor számítani kell rá, hogy többen is lehetnek a környéken. Mikor nagytestű vad ugrik a jármű elé, akkor elsősorban fékezéssel, dudálással érdemes megpróbálni elkerülni az ütközést, illetve elérni az ütközés hatásának a csökkentését. A hirtelen irányváltoztatás országúton veszélyes manőver, főképp nagy sebességgel, és súlyosabb következményekkel járhat, mint az állat elütése – a kocsi fölötti uralom elvesztése, kisodródás, felborulás, fának ütközés, vagy a szemből jövővel való frontális ütközés. Ha baleset következik be, jelezni kell a többi közlekedőnek (vészvillogó, háromszög kihelyezése), a vadat nem szabad piszkálni, lehúzni az útról, mert ha még életben van, akkor az agancsával, a harapásával, vagy rúgásával sérülést okozhat. Baleset esetén értesíteni kell a hatóságokat – 112-es segélyhívó szám -, és megvárni a rendőri intézkedést. Az elpusztult vadállatot nem szabad a helyszínről elszállítani, az a helyi vadásztársaság tulajdonának számít, az elvitele lopásnak minősül. Kép: NIP Group További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Nagyot mentett a cementkeverő autó sofőrje az autópályán – videó

2023.08.12.
  A cementkeverő autó sofőrjének alighanem meghűlt a vér az ereiben, amikor elmélázott egy pillanatra, és azt vette észre, hogy megállt előtte a sor. Reflexből még elkapta a kormányt, és már csak az volt a kérdés, hogy felborul-e a monstum. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Jobbak vagyunk a kínaiaknál!

2023.08.12.
A Stellantis vezérigazgatója, Carlos Tavares igen határozott kijelentéseket tett az olasz gazdaságfejlesztési miniszterrel, Adolfo Ursoval folytatott megbeszélésén. A 16 márkát tömörítő óriáscég vezetője rámutatott, hogy az olasz elektromos autópiac még mindig a vártnál alacsonyabb részesedéssel rendelkezik, ami annak köszönhető, hogy az ügyfelek vonakodnak az elektromos autókra való átállástól és ehhez nem is kapnak megfelelő mennyiségű ösztönzőt. Szerinte elengedhetetlen, hogy a kormányok gazdasági támogatást nyújtsanak annak érdekében, hogy az autógyártók ajánlata olyan energia- és szolgáltatási költségekkel is párosulhasson, amelyek arra ösztönzik az ügyfeleket, hogy elektromosra váltsanak. Kereslet nélkül nincs piac – ezt tudjuk, de az alaptézisre ráerősített a vezető így: „A magunk részéről mindent fel tudunk tenni a tányérra: készségeket, termelési kapacitást, termékeket és így tovább. A piac méretét azonban nem tudjuk jelentősen befolyásolni, mert ezek több tényező következményei, mint a mobilitási költségek, a járművek hozzáférhetősége vagy az energiaköltségek. Most már csak azért kell küzdenünk, hogy meggyőzzük a fogyasztókat arról, hogy a mi termékeink jobbak, mint a kínaiaké. Készen állunk a csatára: a viták ideje lejárt, cselekednünk kell.” Forrás: autopassionati.it Főkép: socomecsrl.com  

Erőteljes növekedésről számolt be a Mazda

2023.08.12.
A Mazda Motor Corporation ma közzétette az első negyedév pénzügyi és értékesítési eredményeit, mely szerint a 2023. április 1. és. június 30. közötti időszakban világszerte 309 000 autó került értékesítésre, ami 32%-os növekedést jelent az előző évhez képest. Európában az első negyedéves eladások – éves összevetésben - 44 000 eladott autóval, 46 százalékkal nőttek, 1,1 százalékos piaci részesedés mellett, ami 0,3 százalékos növekedést jelent az előző év első negyedévéhez képest. A Mazda észak-amerikai értékesítési volumene 58 százalékkal 95 ezer darabra nőtt. A Mazda hazai piacán, Japánban az eladások elérték a 42 000 darabot, ami 70 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A pénzügyi év első negyedévében a Mazda 1 091 milliárd jen (7,3 milliárd euró*) nettó árbevételről számolt be, ami 77 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest, és 30 milliárd jen (200 millió euró*) üzemi nyereséget ért el. A nettó nyereség 37,2 milliárd jen (248 millió €*) volt. A nagy platformra épülő modellek - köztük a Mazda CX-60 Európában és a Mazda CX-90 Észak-Amerikában - pozitív hatásának köszönhetően a Mazda a teljes pénzügyi évre globálisan 1,3 millió darabos eladást prognosztizál, amelyből 189 000 darabot értékesítenek Európában. A Mazda az idei pénzügyi évre 4500 milliárd jen (32,4 milliárd euró*) nettó árbevételt, 180 milliárd jen (1,3 milliárd euró) üzemi bevételt és 130 milliárd jen (935 millió euró*) nettó nyereséget jelez előre. A Mazda továbbra is folytatja elektrifikációs stratégiáját, hogy megfeleljen az egyre gyorsuló környezetvédelmi előírásoknak, miközben folyamatosan törekszik a szén-dioxid-semlegesség elérésére. Ez magában foglalja többek közt az új MX-30 R-EV modellt, amely a Mazda egyik többmegoldásos elektrifikációs megfejtéseként még idén bemutatásra kerül az európai piacokon, illetve szintén ide tartozik a Mazda és a Panasonic Energy közelmúltban kötött, közép- és hosszú távú partnerségről szóló megállapodása, amely a hengeres lítium-ion akkumulátorok beszállítására irányul a 2030-ig tartó időszakban, a Mazda Management Policy keretében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

70 éves a Forma-1 brit oroszlánja, Nigel Mansell

2023.08.12.
Nigel Ernest James Mansell az Upton-upon-Severn városkában született, gyerekkorát Birminghamben töltötte. Hétévesen már volán mögé ült, s mikor két évvel később látta Jim Clark győzelmét a Forma-1-es Brit Nagydíjon, elhatározta, hogy a legendás skót pilóta nyomdokaiba lép. Versenyzői pályafutását egy barkácsolt, fűnyíró-motor hajtotta gokartban tízévesen kezdte. A Forma-1-be vezető úton végigjárta a ranglétrát: mérnöki állását otthagyva, ingóságait pénzzé téve benevezett a Formula Ford bajnokságba, amelyet 1977-ben úgy nyert meg, hogy az első versenyen nyaktörést szenvedett és majdnem megbénult. Orvosai fél év pihenőt írtak elő és örökre eltiltották a vezetéstől, de ő meglépett a kórházból és folytatta az idényt. A Forma-3-ba kerüléshez már házát is el kellett adnia, de első autójának motorja nem volt versenyképes, ezért 1979-ben csapatot váltott. Már túl volt első futamgyőzelmén, amikor újabb baleset érte, csigolyatöréssel került kórházba. Röviddel ezután tesztvezetésre invitálta a Lotus istálló, ahol fájdalomcsillapítókkal teletömve is jól teljesített, s tesztpilótának szerződtették. Teljesítménye felkeltette a Lotus főnöke, Colin Chapman figyelmét, aki 1980-ban három versenyen is bizalmat szavazott neki. Mansell pechszériája most is folytatódott, első versenyén, az Osztrák Nagydíjon a pilótafülkébe szivárgott üzemanyag miatt égési sérüléseket szenvedett, a másodikat motorhiba miatt feladta, a harmadikon egy baleset miatt nem jutott túl az időmérőn. A következő szezonban aztán a csapat első számú versenyzője, Mario Andreotti távozása után ő ülhetett be annak versenyautójába. Első teljes idényében 14 futamon indult és a nem túl acélos kocsival összetettben a 14. lett. Az 1982-es szezonban egy jelentős összegért el akart indulni a Le Mans-i 24 órás versenyen, de Chapman inkább kifizette neki a pénzt és két évre szóló szerződést is kötött vele. A Lotus második számú versenyzőjeként háromszor állhatott dobogóra, s mindenki felfigyelt, amikor az esős monacói futamon bravúrosan előzte meg Alain Prostot. A Lotus 1985-ben leigazolta Ayrton Sennát, Mansell pedig a Williamsnél folytatta, Keke Rosberg csapattársaként. A hetedik verseny, a Francia Nagydíj szabadedzésén akaratán kívül megdöntötte a Forma-1 legnagyobb sebességű balesetének rekordját: 322 kilométeres sebességgel csapódott a korlátnak, de "csak" agyrázkódást szenvedett. A szezon végére megtalálta a győzelem receptjét, az utolsó három nagydíjból kettőt ő nyert meg. 1986-ban a kétszeres világbajnok Nelson Piquet lett csapattársa, akivel nem volt épp felhőtlen a viszonya. A két pilóta vetélkedéséből a nevető harmadik Alain Prost húzott hasznot, aki az utolsó futamon lett világbajnok. Ehhez kellett Mansell szokásos balszerencséje is: a pontversenyben vezető brit kocsijával 300 kilométeres sebességnél defektet kapott és kiesett. 1987-ben hat győzelmet aratott, de az utolsó előtti futamon súlyos balesetet szenvedett, és a csapattárs Piquet megszerezhette harmadik vb-címét. Az 1988-as évadban a Williamsnek nem volt versenyképes motorja, Mansell a pontversenyben a kiábrándító 9. helyen végzett, nem csoda, hogy két kézzel kapott a Ferrari ajánlata után: ő volt az utolsó pilóta, akit a legendás Enzo Ferrari szerződtetett. Az 1989-es szezonban három futamot nyert meg és háromszor indulhatott az első rajtkockából, összetettben a negyedik lett. Autója 1990-re sem lett jobb, viszonya mélypontra süllyedt csapattársával, Alain Prosttal, és a szezon végén bejelentette visszavonulását. Frank Williams unszolására mégis meggondolta magát, s a brit istálló kocsijában 1991-ben a kezdeti nehézségek után sorozatban négy futamot nyert meg, az összetettben Senna mögött második lett. Utolsó esélye az áhított világbajnoki címre 1992-ben mutatkozott, és ezzel végre élni is tudott. A szezont zsinórban öt győzelemmel kezdte, címét drámai, kerékcserékkel és előzésekkel dúsított versenyen éppen a Hungaroringen szerzett második helyével biztosította be. A pályát a futam végén elözönlötték a brit szurkolók, a dobogón pedig egymást átölelve állt a futamgyőztes Senna és a friss világbajnok Mansell. A következő évben már az amerikai IndyCar versenysorozatban indult és újoncként bajnok lett, ő az egyetlen brit versenyző, aki megnyerte mind a két nagy bajnokságot. 1994-ben a Williams színeiben ismét elindult a Forma-1 szezon utolsó négy futamán és az Ausztrál Nagydíjat pole pozícióból megnyerte, a következő évben még kétszer ült be McLaren autóba, de nem ért el helyezést. Egyetlen pilóta sem küzdött jobban azért, hogy bekerüljön a Forma-1-be, és kevesen küzdöttek keményebben, amikor odaértek. A rendkívül elszánt, agresszív és merész Mansell különösen az előzésekkel kápráztatta el a közönséget. A Forma-1-ben 15 szezon alatt 187 versenyen indult, 31 versenyen győzött, 32 pole pozíciót szerzett, 59-szer állt a dobogón, 30 alkalommal futotta a leggyorsabb kört. A győzelmeket tekintve Lewis Hamilton után ő a legsikeresebb brit pilóta. Nevéhez fűződik az egy szezonban elért legtöbb pole pozíció, az egy szezonban pole pozícióból elért legtöbb győzelem, s a legtöbb, szám szerint 13 Forma-1 szezon a világbajnoki cím előtt. Visszavonulása után üzleti vállalkozásokba fogott, 2001-ben a Minardi felkérésére részt vett az első és egyetlen kétüléses Forma-1-es autókkal rendezett versenyén. Nagy-Britanniában 1986-ban és 1992-ben is az év sportszemélyisége lett, 2005-ben bekerült a Nemzetközi Motorsport Hírességek Csarnokába, 2015 óta nevét viseli a mexikóvárosi versenypálya 17-es kanyarja, a Hungaroring 4-es kanyarját is Mansell-kanyarnak hívja a szakzsargon. képek: Wikipedia Commons, Williams F1, twm1340, Stuart Seeger from College Station, Texas, USA További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója