Zajradar: idén ősztől már bírságolják a túl hangos autókat Európában

2019.09.11.
Áprilisban jelentették be Svájcban, hogy elvégezték a laboratóriumi teszteket az új műszerekkel. A kísérleti periódus sikerét követően néhány héten belül az európai utakra kerülnek a mérőeszközök. Az autósoknak tehát érdemes felkészülni arra, hogy a parkolási bírságok, a sebességellenőrzések, a forgalmi korlátozások, és a károsanyag-kibocsátás miatt kiszabott büntetések után fel kell készülniük egy újabb lehetséges szankcióra: a zajszennyezés miatt is fizetniük kell. Az úgynevezett zajradarok valószínűleg Franciaország útjaira kerülnek ki először a kontinensen. Spanyolország is hamarosan bevezeti az ellenőrző rendszert. Katalónia kormányzata már bejelentette, hogy először a Barcelonától délre húzódó, tengerparti C-31-es út mellé telepíti majd a mérő-ellenőrző műszereket. De hogyan működnek, és mire szolgálnak ezek az új zajmérő műszerek? Az első ilyen eszközöket a Bruitparif cég fejlesztette ki, és 40 darab zajradart teszteltek már Párizs  utcáin. Az első állandó műszert a párizsi Orly repülőtérhez közeli, 20 000 lakosú Villenueve-le-Roi városban helyezték el. A város polgármestere, Didier Gonzales megerősítette, hogy a berendezést várhatóan ősszel aktiválják. Ekkorra várható az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi a zajradarok tömeges bevezetését országszerte. Az új zajradart négy mikrofonnal látták el, amelyek minden tizedmásodpercben mérik a decibelszintet, és képesek háromszögeléssel meghatározni a hang forrásának pontos helyét. Miután azonosította a járművet, egy 360 fokban látó kamera képpel rögzíti az adott járművet, és automatikusan továbbítja az azonosító adatokat a szankcionáló hatósághoz.  „A zaj a modern világ egyik legfőbb ártalma, ami zavaró hatása mellett jelentős egészségügyi problémát is jelent. Ugyanúgy káros az emberekre nézve, mintha passzív dohányosok lennének ”- mondta Gonzales. A svájci hatóságok úgy tervezik, hogy két éven belül kiépítik a hangradar hálózatot az ország egész területére és szigorúan büntetni fogják a túl zajos járműveket. Az ottani törvényhozók úgy ítélik meg, hogy a közlekedés okozta zaj a második legsúlyosabb környezeti ártalom a levegőszennyezés után.

What Car 2019: a Lexus és a Toyota a két legmegbízhatóbb autómárka

2019.09.11.
31 márka, 218 modell, több mint 18 ezer megkérdezett autós – a brit What Car? évről évre reprezentatív felmérésen összegzi Európa második legnagyobb újautó-piacának tapasztalatait. Nem csupán azt vizsgálják, mennyi problémája támadt a válaszadóknak autójukkal az elmúlt 12 hónap során, hanem arra is kíváncsiak, milyen sokáig tartott ezek javítása, és mennyibe került a hibák elhárítása. Az idei What Car? Reliability Survey minden eddiginél több típust ölelt fel. Ezeket tíz csoportba, azon belül két korosztályba – öt évnél fiatalabbak, illetve idősebbek – sorolták. Első körben az előbbiek mezőnyének az eredményét közölték, tehát gyakorlatilag az új autókat minősítették. Mindössze tíz típus volt, amelyik 99 százalék feletti eredménnyel zárta a versenyt. A százszázalékos eredmény azt jelenti, hogy a tulajdonosok közül az elmúlt egy év során egyetlen ember sem tapasztalt problémát, a legcsekélyebbet sem. Típus Eredmény Kategória Lexus CT (2011- ) 100% elektromos és hibrid járművek Toyota Yaris Hybrid (2011- ) 100% elektromos és hibrid járművek Kia Soul (2014-2019) 100% kis szabadidőjárművek Lexus NX 300h (2014- ) 99,7% elektromos és hibrid járművek Toyota RAV4 (2013-2019) 99,5% nagy szabadidőjárművek Škoda Rapid (2012-2019) 99,4% alsó-középkategória Lexus RX 450h (2016- ) 99,4% elektromos és hibrid járművek Toyota Auris Hybrid (2013-2019) 99,3% elektromos és hibrid járművek BMW M4 (2014- ) 99,3% kupék, kabriók és sportautók Mini Countryman (2017- ) 99,1% kis szabadidőjárművek Szembeötlő, hogy a legjobb tíz modell között öt hibrid található – egytől egyig Toyota és Lexus gyártmányok. Ez talán nem véletlen; a hibrid hajtáslánc jóval kisebb terhelésnek teszi ki például a belső égésű motort (hiszen az jóval nagyobb arányban dolgozhat ideális fordulatszám-tartományában); a mozgási energiát visszanyerő regeneratív fékrendszer pedig a súrlódó fékek helyett villanymotorral lassítja az autót, így csökken a mechanikus kopás mértéke. Ugyanez a villanymotor helyettesíti egyébként az indítómotort, így annak az elhasználódása sem fenyeget. Szintén kapható hibridként, de a felmérésen nem ebben a minőségében, hanem nagyméretű szabadidőjárműként indult és győzött a Toyota RAV4. A vizsgált autók mindössze három százalékánál fordult elő probléma. Ezek mind elektromos jellegűek voltak, ám soha nem veszélyeztették a motor működését. Minden tulajdonos egy héten belül hibátlanul kapta vissza autóját. Pontosan ugyanez volt a helyzet a Lexus NX 300h-zal, míg a Toyota Auris tulajdonosok a kormányművel és a karosszériával kapcsolatban találtak elenyésző számú meghibásodást. Az élmezőnyben a Toyota és a Lexus egyaránt három-három autót tudhatott bent, és ezzel a márkák versenyét is megnyerték; a Lexus átlagos eredménye példa nélkül álló módon 99% fölött van. Itt a legjobb tíz gyártó közül hét ázsiai, két európai és egy amerikai. Márka Eredmény 1. Lexus 99,30% 2. Toyota 97,70% 3. Suzuki 97,30% 4. Tesla 96,90% 5. Subaru 96,60% 6. Kia 96,30% 7. Hyundai 95,70% 8. Mini 95,40% 9. Škoda 95,20% 10. Honda 94,90%  
Címkék: 

Új vezető a győri Audi Hungaria ÁMK élén

2019.09.11.
Az új főigazgató asszony anglisztika és romanisztika tanulmányai után különböző típusú általános iskolában és gimnáziumban tanított Hessen és Észak-Rajna-Vesztfália tartományokban, de ötéves külföldön töltött kiküldetése alatt a milánói német iskolában is értékes tapasztalatot szerzett. Az elmúlt tizenegy évben Wesche asszony különböző pozíciókat töltött be a berlini szenátus oktatásért, gyermek- és családügyekért felelős hivatalában, valamint Berlin tartomány tanfelügyeleti hatóságánál. Az utóbbi időben a tanárképzésben tevékenykedett, egy a tanárjelöltek gyakorlati oktatásáért felelős intézménynek volt a vezetője. Az ünnepélyes évnyitón elhangzott beszédében Corinna Wesche hangsúlyozta, hogy nagy örömmel és lelkesedéssel veszi át az Audi Hungaria ÁMK főigazgatói posztját. Számára kihívás és nagy megtiszteltetés egyaránt ezen különleges iskola vezetése. A lelkes és elkötelezett tantestülettel karöltve örömmel kíséri végig a tanulókat az iskolai útjukon, támogatja őket tanulmányaik során szem előtt tartva a kétnyelvű interkulturális iskolatípus sajátosságait.

A Hyundai Motor a 2019-es Frankfurti Autószalonon

2019.09.11.
Az egykor egyszerű közlekedési eszköznek tekintett automobil koncepciója folyamatosan változik, egyre inkább elmosva a járművek és életünk közötti határvonalat. Az idei Frankfurti Autószalonon a Hyundai Motor bemutatja a leendő elektromos járműveihez kidolgozott, személyre szabott fedélzeti ügyfélélmény-stratégiáját. A Hyundai nézőpontja szerint a jövőben az ügyfelek nagyobb szabadságot kapnak autóik kialakításában, hasonlóan ahhoz, ahogy ma otthonukat rendezik be, így a járművek pontosabban igazodhatnak tulajdonosaik életstílusához. Az új tanulmányautó az előremutató formai irányvonalat kihangsúlyozva térképezi fel a Hyundai 'Érzéki sportosság' formanyelvének evolúcióját. Az ‘érzéki’ jelen esetben azokra a felfokozott emocionális értékekre utal, amelyeket az ügyfelek a formaterven keresztül megtapasztalhatnak, míg a 'sportosság' az innovatív mobilitási megoldásokon keresztül valósítja meg ugyanazokat az értékeket. A 『45』elektromos tanulmányautón túl a Hyundai egy sor interaktív bemutatóval kínál lehetőséget a látogatóknak, hogy saját maguk fedezzék fel a FELSZABADÍTOTT STÍLUS lényegét. A FELSZABADÍTOTT STÍLUS stúdióban a legkülönfélébb anyagokkal kísérletezve hozhatnak létre kaleidoszkóp-hatást a látogatók, míg a H-Space (H-tér) a személyre szabott fedélzeti ügyfélélményt demonstrálja. A Hyundai a Frankfurti Autószalonon mutatja be azt a teljesen elektromos tanulmányautót, amely a Hyundai jövőbeli mobilitási koncepciójának újabb fázisát megtestesítve szemlélteti a márkának a mobilitás átalakításáról alkotott elképzeléseit. A márka az idei CES szórakoztató elektronikai szakkiállításon, Las Vegas-ban, illetve a Milánói Dizájnhéten mutatta be a FELSZABADÍTOTT STÍLUS bevezető lépéseit. „Nagy örömünkre szolgáló, hogy ismét egy sor izgalmas termékbevezetéssel lehetünk jelen, valamint jövőbeli mobilitási koncepciónkat is szemléltethetjük 'hazai’ európai autókiállításunkon, a frankfurti IAA-n.” – mondta Andreas-Christoph Hofmann, a Hyundai Motor Europe marketingért és termékekért felelős alelnöke. „A 『45』elektromos tanulmányautó és az első Hyundai elektromos versenyautó bemutatásával a Hyundai újfent megerősíti helyét az ökomobilitás élmezőnyében.” A Hyundai új mércét állít a motorsport elektromos jövője számára A Hyundai Motorsport (HMSG) a Frankfurti Autószalon első sajtónapján tartja annak az előzmények nélküli elektromos versenyautónak az exkluzív premierjét, amelyet a vállalat alzenaui (Németország) központjában terveztek és építettek. Az autó a motorsport új korszakába vezeti be a vállalatot, a Hyundai Motorsport egyik fő oszlopává téve az elektromos hajtást. A Hyundai izgalmas újdonsága az alternatív energiával hajtott járművek és a sportos menettulajdonságok ötvözésének lehetőségét demonstrálja. Emellett a Hyundai a károsanyag-kibocsátás nélkül elektromos töltéssel kapcsolatos, legújabb fejlesztését is közszemlére teszi. A vállalat üzemanyagcellás technológiáját alkalmazó Hyundai Generator egy elektromos járművekhez tervezett, hordozható töltőállomás. A töltőrendszer két darab üzemanyagcella-köteget tartalmaz. A hidrogénről üzemelő rendszer környezetbarát töltést tesz lehetővé. A vadonatúj Hyundai i10 A Hyundai a vadonatúj Hyundai i10 nyilvános világpremierjére is sort kerít. A koreai autógyártó i modellcsaládjának legújabb tagja kulcsfontosságú szerepet játszik a Hyundai európai terveiben, emellett kategóriájának legbiztonságosabb, illetve legteljesebb körű online szolgáltatásait nyújtó tagja.   A vadonatúj i10 friss formai jellemzőin túlmenően számos új kapcsolódási funkciót kínál, köztük a Connected Car és Bluelink® szolgáltatásokat, amelyek kategóriájának élére emelik. A Hyundai alapvető értékeit megtestesítő, vadonatúj i10 a márka két oszlopát: a Megnyugvást és a Teljesítményt egyesíti magában. Az Európában, európai ügyfelek számára tervezett és épített modell a Hyundai azon szemléletét testesíti meg, hogy a mobilitást a kiemelkedő műszaki színvonal megőrzése mellett tegye megfizethetővé és elérhetővé. Az alapkivitel mellett a Hyundai az i10 N Line verziót is bemutatta. Az i30 és a Tucson után ez a harmadik olyan modell, amely megkapja az N Line csomagot. A dizájn és a teljesítmény terén egyaránt többet kínáló N Line a Hyundai modellstratégiájának fontos elemévé vált. A vadonatúj Kona Hybrid és az új IONIQ Electric Míg más autógyártók ma még csak beszélnek a fejlesztésekről, a Hyundai már most is ökomodellek széles kínálatával szolgálja ki ügyfeleit, és ezzel vezető szerepet vállal a jövőbeli mobilitás terén. A márka a villamosított hajtásláncok legszélesebb palettáját nyújtja, a mai napig világszerte több mint 600 ezer részben vagy teljesen elektromos járművet értékesített. A Frankfurti Autószalon látogatóit a vállalat öko-flottájának legújabb tagjai: a vadonatúj Kona Hybrid és az új IONIQ Electric várják a Hyundai standján. Join the Pipe A Hyundai együttműködésre lépett a holland Join the Pipe vállalattal, amely újratölthető, többcélú palackokat gyárt, csökkentve az egyszer használatos műanyag palackokkal járó hulladékmennyiséget. A Hyundai standjának látogatói a Töltőállomáson átvehetnek egy fenntartható palackot. Ezzel az együttműködéssel a Hyundai lehetővé teszi az ivóvíz tisztességes és higiénikus elosztását, hozzájárulva a fejlődő országok nagyvárosainak hulladékmentesítéséhez. A Frankfurti Autószalon A Frankfurti Autószalon (IAA) a világ legnagyobb nemzetközi autószalonja, amelyet kétévente rendeznek meg a németországi Frankfurt am Main városában. Mivel a Hyundai formatervezési, kutatás-fejlesztési, járműtesztelési, motorsport és kereskedelmi tevékenységei mind ebben a régióban összpontosulnak, a vállalat Frankfurtot tekinti „hazai” autószalonjának. Az idei, 68. Frankfurti Autószalon szeptember 10-22. között kerül megrendezésre.

Egyszerűnek tűnő dolgok, amik megnehezítik a mai autók sofőrjeinek életét

2019.09.11.
media.defense.gov Izzócsere otthon, egy modern autóban? - Néha sokkal nehezebb, mint gondolnánk. Az, hogy nap mint nap vezetünk, még nem jelenti azt, hogy az autó körüli ügyes-bajok karbantartási munkálatokat is el tudnánk végezni. De ezzel nincs is gond, viszont az izzókészlet már nem minden esetben kötelező tartozék, azonban a működő világító, és fényjelző berendezések nagyon is. Tehát szembesülhetünk azzal a ténnyel bármikor, hogy magunknak kell megoldani a kiégett izzó problémáját. Fontos tudni, hogy milyen izzó égett ki, hiszen más típus szükséges a fényszóróba, mint a féklámpába, vagy irányjelzőbe. A legjobb, ha rendelkezünk autónkhoz felhasználói útmutatóval, ahol ezeket az információkat könnyen meg tudjuk keresni. Ha megvan az izzó típusa, akkor már egyszerűen tudunk cseredarabot kérni bármelyik autósboltban. De ha rám hallgatnak, akkor a legegyszerűbb, ha a mintadarabot adjuk az eladó kezébe "Pont ilyet kérek!" felszólítással. Akinek kellett már alkatrészt visszavinnie, az jól tudja, hogy milyen bosszúsággal jár a procedúra. Ezután már csak a kezünkben, és ügyességünkben bízhatunk, hogy megtaláljuk a porvédőt a fényszóró mögött, illetve oldani tudjuk az izzó rögzítésére alkalmazott rugót, és már csak az izzót kell a megfelelő pozícióban a foglalatba helyezni. Végül a legfontosabb szabály, hogy az izzó üvegbúrájához soha nem érhetünk hozzá mert a kezünktől ráragadó zsírrétegtől nagyon hamar ismét tönkre mehet.  Sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk, főleg a modern, a motortér minden részét segédberendezésekkel kitöltő autóknál. Szóval egyáltalán nem kell szégyenkeznie annak, akinek nem megy elsőre. c.pxhere.com Akkumulátor csere A biztos indítás lelke a megfelelő feszültséggel rendelkező akkumulátor. Ami természetesen mindig a legváratlanabb helyzetekben adja meg magát. De ennek mindig van előjele, amiről korábbi cikkünkben már olvashattak magazinunkban. A csere nem jár különösebb macerával, ha tudjuk, hogy milyen akkumulátort szeretnénk. Az izzóhoz hasonlóan itt is a legjobb módszer, ha kivesszük a régit, és mintakánt magunkkal visszük az üzletbe. Persze ennek mozgatása, és szállítása sokkal nehezebben kivitelezhető, de megérheti, ha nem kell kétszer is mennünk a pontosítás miatt. Na de mi van akkor, ha a pormentes, vadonatúj akkumulátor üzembehelyezése után autónk meg se moccan? Több probléma is lehet, és ezek megoldása mindenképpen szakszerviz látogatást igényelhet. Immobiliser probléma. Ha valaki nem ismerné, ez az indításgátló, ami autónk biztonsági részeként megakadályozza, hogy eltulajdoníthassák azt. Na de mi van akkor, ha akkumulátor csere után nem indul az autónk? Ilyenkor általában a motorvezérlőt kell hozzátanítani az immobiliserhez, amihez mindenképpen gyári hibakódolvasóra lesz szükség. Ilyen esetben mindenképpen márkaszervizhez fordulhatunk, ahol megoldják a problémát. Hasonló banális dolog lehet az is, ha pl. az ablakemelő nem működik egy akkumulátor csere után, ezt általában a jármű központi információs rendszere hibaüzenetként jelzi is, ilyenkor mi magunk is elvégezhetjük a betanítást. Ezekből az apró, de bosszantó dolgokból is láthatjuk, milyen bonyolult egység egy mai modern autó, ami bizony sokszor már egy egyszerű akkumulátor cseréjénél is diagnosztikai műszerekkel rendelkező márkaszerviz segítségére szorulhat. libreshot.com TMPS szenzorral ellátott gumiabroncs cseréje A modern autókban már találkozhatunk abroncsnyomás mérő rendszerrel. Ezek folyamatosan, menet közben is mérik a kerekekben lévő nyomást, így sokkal gyorsabban kiderülhet például egy lassú defekt, mint egy olyan autónál, ahol a guminyomásra jóesetben csak tankolásomként fordít figyelmet a tulajdonosa. Na de mi van akkor, ha egy ilyen rendszerrel felszerelt kerék garnitúrán szeretnénk gumit cserélni? Gumiabroncsok fel és leszerelésénél is ügyelni kell a szenzorok helyzetére, tehát nem árt, ha szakműhelyben végzik az átgumizást. Ha pedig meglátjuk a műszerfalon a TMPS rendszerrel kapcsolatos piktogramot, akkor lehet, hogy egy hibakódolvasással egybekötött szervizlátogatással ér véget a házi kerékcsere. Ahogy a 21. század velejárójaként autóinkba is beköszöntött a számítástechnika, és bonyolult rendszerek sokasága hálózza be azt, egyre nehezebb laikusként a karbantartás. De azt hiszem, hogy kis utánajárással azért a legtöbb ügyes-bajos apró szervizmunka elvégzése talán otthon is megkísérelhető. Viszont, ha nem szeretjük a felesleges aggodalmakat, és kezünk összepiszkolását, akkor bizony a szakemberek, és szakszervizek támogatására szorulunk, és talán mindenkinek így lesz a legjobb az utakon.  

Terepjáró, amely a jövőbe visz – az Audi AI:TRAIL quattro

2019.09.11.
Kiváló terepjáró képességet és az automatizált vezetés lehetőségeit egyesíti a négyüléses Audi AI:TRAIL quattro. Az egészen a padlójáig üvegezett kabinja korábban nem látott körkörös kilátást biztosít. A nagyvonalúan méretezett akkumulátorkapacitása nagy hatótávolságot eredményez, ami különösen a sűrű töltőhálózattól távol fontos szempont. Trail – az angol szó jelentése ösvény, turistaút, vagyis a természet felfedezésére utal. Éppen ezért a fedélzeten nem találunk hatalmas képernyőt az internetes adatfolyamként érkező tévésorozatok nézéshez vagy videokonferenciához. Ehelyett hatalmas nyílt üvegfelületek kínálnak kitekintést a környezetre. Marc Lichte, az Audi formatervezési vezetője így írja le ezt a felhasználási esetet: „Az AI:TRAIL segítségével bemutatjuk az aszfalttól távoli újfajta vezetési élményekért született, helyi károsanyag-kibocsátás nélküli elektromos hajtásláncú terepjáró koncepcióját. Éppen ezért következetesen egy maximális üvegfelületet kínáló monolitikus testet alkottunk, amely így intenzív kapcsolatot teremt a környezetével. Ez a fenntartható igény szerinti mobilitás egy koncepciója.” Az Audi jövőbe mutató tanulmányjárművei Az Audi AI:TRAIL quattro a negyedik az Audi villanymotoros tanulmányjárműveinek sorában, amely az Audi Aicon premierjével kezdődött az IAA 2017 autókiállításon. A kifejezetten a teljesen automatizált hosszú távú utazásokhoz kidolgozott luxusautó után 2018-ban a Pebble Beach szépségversenyen debütált a versenypályákra született, károsanyag-kibocsátás nélküli egyszemélyes Audi PB18 e-tron. E jármű az IAA 2019 alkalmából új nevet kapott, amely a közös AI előtaggal utal családi összetartozásra – az AI:RACE elnevezés kertelés nélkül közvetíti az elektromos sportautó rendeltetését. A sorban a harmadik a 2019-es Sanghaji Autókiállításon bemutatott Audi AI:ME, amelyet önvezető városi autónak terveztek a világ bármely megavárosába. Utasaitól átveszi a folyamatosan megálló és újrainduló városi forgalom terhét, valamint számukra tökéletes hálózatba kapcsolási lehetőségeket és átfogó infotainment-kínálatot nyújt, hogy a fedélzeten töltött időt hatékonyan és a lehető leginkább pihentető módon kihasználhassák. Végül pedig az AI:TRAIL tanulmánnyal az Audi a jövőképjárműveinek bevethetőségét immár a burkolatlan utakra is kiterjeszti. A legújabb családtagban négy villanymotort, a részben automatizált vezetéshez és az önvezetéshez szükséges rendszereket és – az Audi márkára jellemző módon – quattro állandó összkerékhajtást is találunk. Az Aicon, az AI:ME, az AI:RACE és az AI:TRAIL járműveket a fenntartható hajtásláncnál és a távoli jövőbe mutató vonalvezetésnél több köti össze. Ugyanis a négykarikás márka újfajta mobilitási koncepcióját is megtestesítik. Az autós világ jelenével szemben e járműveket már nem szükséges kompromisszumok árán felhasználások és szituációk sokaságához szabni. A holnap autóit egy adott alapfeladat (felhasználási eset) követelményeihez tervezhetik majd. Az ügyfél pedig az Audi on demand igény szerinti felhasználású flottájából a preferenciáinak és igényeinek megfelelő modellt rendelhet és kölcsönözhet egy meghatározott időre e specializált járművek közül. Ám ennek során egyáltalán nem kell lemondani a prémiumszegmensben már ma is magától értetődő, rendkívül mélyre ható személyre szabási lehetőségekről. A felhasználó minden ismert adata és preferenciája már a bérjármű konfigurációja és felszereltsége során figyelembe vehető. A járművet lefoglalók így nemcsak a kívánt modellt kapják, hanem azt messzemenően a személyes ízlésükhöz igazodóra konfigurálhatják. A szín, az utastér felszereltsége és a műszaki opciók az interneten keresztül egy alkalmazással vagy a myAudi rendszerében tárolt járművezetői adatok alapján előre személyre szabhatók. Még a preferált utastér-hőmérséklet, az ergonómiai szempontból tökéletes ülésbeállítás és a személyes zenetár is már az első beszálláskor elérhető. Ez az ajánlat egy könnyen kezelhető, egyszerű alkalmazás segítségével vehető igénybe – az alkalmazásban rendelhető a jármű, és elérhetők a felhasználó személyes beállításai, valamint az utazás során hasznos számos funkció is.                

Szerda este átmenetileg szünetelnek a Magyar Közút online útinform szolgáltatásai

2019.09.11.
A tervezett karbantartás a www.utinform.hu weboldal és a kapcsolódó informatikai rendszerek teljes felületét érinti, így például nem lesznek elérhetőek a közúti kameraképek sem a jelzett időszakban. Aktuális forgalmi információkkal kapcsolatban ugyanakkor ebben az időszakban is elérhetőek lesznek az Útinform diszpécserei telefonon a +36-1-336-2400 telefonszámon. A frissítés miatt átmenetileg szünetelni fog a www.kozut.hu oldal is, és az ezen keresztül elérhető e-ügyfélszolgálati felület, a www.uvreoffice.kozut.hu, amin keresztül útvonalengedélyek kérhetőek, illetve a KIRA közlekedési információs rendszer és adatbázis is. A rendszerfrissítés ideje alatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az érdeklődők és a közlekedők türelmét és megértését kéri.  

Egyre közelebb a Honda a teljes elektromos átálláshoz

2019.09.11.
A tervek szerint 2025-ben már minden Európában eladott új Honda gépkocsi képes lesz elektromos üzemmódban (is) közlekedni, ennek megvalósításán dolgoznak a legendás japán iparóriás szakemberei. Elkötelezettségükről tanúskodik, hogy a CR-V Hybrid már megjelent a választékban, a Genfi Autószalonon pedig bemutatkozott a jellegzetes megjelenésű Honda e Prototype. Következő lépésként a modell sorozatgyártásra érett változatának frankfurti világpremierje várt ránk. Ennek kapcsán Katsushi Inoue, a Motor Europe elnök-vezérigazgatója elmondta: „Ma újabb lépést tettünk álmaink megvalósulása felé, hiszen a Honda e világpremierjét ünnepelhetjük. Ez az egyedülálló, elektromos kompakt az Electric Vision stratégia szerves része, nem mellesleg tipikus Honda, hiszen kimagasló teljesítmény jellemzi és a lehető leghatékonyabb formában aknázza ki a mobilkommunikációban rejlő lehetőségeket.” A szériagyártású Honda e első közszereplése kapcsán Tom Gardner, a Honda Motor Europe alelnöke is véleményt formált: „Vállalatunk történetében az új Honda Jazz 2020-as bemutatkozása lesz a következő mérföldkő, és örömmel jelenthetem be, hogy Európában kizárólag hibrid hajtáslánccal értékesítjük majd.” Persze a Honda tevékenysége nem merül ki az autógyártásban, a cég egyéb területeken is vezető szerepre tör. Tavasszal a Genfi Autószalonon megtudhattuk, hogy energiagazdálkodási és töltőrendszereken dolgoznak a társaság szakemberei, itt, Frankfurtban pedig kiderült, hogy ezek miként működnek és hogyan teszik lehetővé az elektromos autók utcai töltőinek gyors elterjedését. Honda Power Charger A Honda által fejlesztett Power Charger azon EV-tulajdonosoknak készül, akik nem (csak) utcai töltőkhöz szeretnék csatlakoztatni autójukat. A váltakozó áramú készülék falra szerelhető vagy padlóra állítható, s igen hatékony, hiszen egyfázisú üzemmódban 7,4, háromfázisúban pedig 22 kW-os csúcsteljesítmény leadására képes. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a 32 amperes berendezéssel 4,1 óra* alatt töltheti 100%-ra a lemerült akkumulátorcsomagot a tulajdonos, tehát sokkal gyorsabb a megújulás, mint a hagyományos, fali konnektorról üzemeltetett töltők esetében. Közös fejlesztésű városi töltőrendszer az Ubitricityvel Az EV-használók egyik legfőbb gondja, hogy még nem épült ki összefüggő töltőhálózat. Ennek megoldására törekedve határoztak úgy a Honda illetékesei, hogy együttműködési megállapodást kötnek a töltőkre szakosodott Ubitricityvel, és olyan készülékeket dolgoznak ki, amelyek jelentősen megkönnyítik az utcai áramfelvételt. A közös munka eredményeként olyan töltő született, ami tulajdonképpen bármelyik villanyoszlopra felszerelhető és fejlett mérőrendszerének köszönhetően egyedi elszámolást, valamint kényelmes fizetést tesz lehetővé.   Honda Power Manager Prototype A Power Manager Prototype névre keresztelt, kétirányú rendszerrel az elektromos autók is bevonhatók az „okos” elektromos közműhálózatok működésébe. A japán vállalat rendszerének alkalmazásával nemcsak összegyűjthető és tárolható az elektromos energia, hanem hatékony és intelligens formában, az aktuális igényeknek megfelelően osztható el az – akár megújuló energiaforrásból származó – áram a közüzemi, az otthoni és az irodai hálózatok, valamint az elektromos autók között. Ezek a fejlesztések integrálják az elektromos járműveket a közműhálózatba, tehát adott esetben az autó akkumulátoraiban tárolt energiával működtethetők az otthoni eszközök, sőt az áram feltölthető a lakossági rendszerbe. Ráadásul a töltő figyeli, hogy mikor csökken az áram iránti kereslet, illetve ezáltal az ára, és ezekben az időszakokban igyekszik energiával felduzzasztani az akkumulátorcsomagot. Ez utóbbi rendszert a kétirányú energiaelosztó specialistájával, az EVTEC-kel közösen dolgozta ki a Honda. A tesztelés nagyjából 2020 első félévében érnek véget, ezt követően indulhat a rendszerek forgalmazása. A Honda standján kiépített okoshálózat megmutatja, hogy miként tárolható és osztható el hatékonyan, illetve miként tölthető fel és adható el a megújuló energiaforrásból származó áram, előre vetítve az EV-tulajdonosok jövőbeni lehetőségeit. A Londonban zajló, hatóságokat szolgáló bemutatóprojekt EVTEC berendezésekre épül, és elektromos autók töltésére, valamint állomásépületek energiaellátására egyaránt alkalmas. További előnye, hogy „túltermelés” esetén képes feltölteni az elektromosságot a közüzemi hálózatba. Értékesítési tervek A Honda illetékesei Frankfurtban bejelentették, hogy a márka 2020-ban, a Honda e forgalmazásának megkezdésével egyidejűleg megkezdi energiaszolgáltatói tevékenységét is a kontinensen. Elsőként az Egyesült Királyság és Németország piacán jelenik meg az iparóriás, ezt követi majd a többi európai ország az előttünk álló években. * Az időtartamot attól a ponttól számolják a Honda szakemberei, mikor a műszerfalon megjelenik a töltési igényt jelző ikon.  
Címkék: 

Negyedmilliárd forintért talált gazdára a Toyota 2000GT egy valójában nem létező darabja

2019.09.11.
A Best Heritage Japan (BH) aukciós ház hétvégi árverésén egy ismeretlen licitáló 88 millió japán jent, azaz körülbelül 246 millió forintot fizetett ki a Toyota 2000GT egy különösen ritka példányáért. Ez távolról sem a legmagasabb ár, amit a hatvanas évek kultikus sportautója aukción hozott – 2013-ban és 2014-ban egyaránt 1 155 000 dollárért (346 millió forint) talált gazdára a kupé egy-egy példánya –, sok szempontból mégis nagyobb jelentőségű, és mindenképpen ritkább autóról volt most szó. Ugyanakkor az is érthető, ennek ellenére miért nem dőlt meg a rekord – amennyiben ismerjük ennek a konkrét modellnek a történetét. A Toyota 1967-től 1970-ig gyártotta a japán autóiparban mérföldkőként számon tartott, kétüléses modellt, a 2000GT-t Az akkori legmagasabb technikai színvonalat időtlen esztétikummal párosító MF10-es típus korának egyik legdrágább és legritkább sportautója volt (mindössze 337 darabot készítettek belőle), gyártása ennek ellenére állítólag súlyosan veszteséges volt. Ezért kidolgoztak egy megfizethetőbb modellváltozatot, amelyben nem a Yamaha által tökéletesített, kétliteres, soros hathengeres sportmotor dolgozott, hanem a Toyota Crown egyszerűbb, kisebb teljesítményű, 2.3 literes blokkja. Ennek kettő helyett egyetlen, felül fekvő vezérműtengelye volt, teljesítménye a nagyobb lökettérfogat ellenére 150 helyett csupán 140 lóerő volt. Az észak-amerikai piacokra szánt belépő variáns minden bizonnyal nagy sikert aratott volna a vevők körében, ám a cég pénzügyi részlege az utolsó pillanatban mégis törölte a programot. Az MF12L-ből így végül mindössze kilenc prototípus készült, ebből hét ötfokozatú kézi váltóval, a fennmaradó kettő pedig háromfokozatú automatával. Ez utóbbiak egyike, ráadásul a 001-es alvázszámú, tehát a legelső prototípus került kalapács alá az elmúlt hétvégén Tokióban. A nem létező széria tagjait az évek során Fantom 2000GT-ként, esetleg 2300GT-ként emlegették a rajongók. Ugyanakkor bármilyen ritkák, a különlegesen igényes, kétliteres motor hiánya miatt (no meg ismeretlenségük okán) ezek a prototípusok soha nem értek el olyan kultikus státuszt, mint egy „mezei”, ám dokumentáltan „eredeti” 2000GT. Annak fényében viszont, hogy az új tulajdonos olyan autóra tett szert, amelyért a japán és az amerikai Toyota múzeum is nyilván örömmel fizetett volna egy jelentős összeget (előbbi gyűjteményében ugyanis az MF12L-100002, utóbbiéban pedig az MF12L-100006 alvázszámú, tehát későbbi példányok képviselik a japán autós történelem ezen ritka mozzanatát), kifejezetten jutányosnak mondható az ár, amely egyébként még így is tíz százalékkal magasabb volt az aukciós ház eredeti legmagasabb becslésénél. A MF12L-nél egyetlen ritkább 2000GT létezik: a Roadster, amelyből mindössze két példány készült, és csupán egy maradt fenn. A látványos kabriót egy James Bond-film kedvéért építette át a Toyota, sorozatgyártása pedig még csak elméleti szinten sem merült fel soha, így ezt inkább tekinthetjük kuriózumnak, mint a 2000GT tényleges példányának (annál is inkább, mert alvázszám nélküli kísérleti prototípusról volt szó). A nyitott tetős autó ma a Toyota gyári múzeumának birtokában van, értéke pénzben nem kifejezhető. Minden idők legmagasabb áron elárverezett Toyota 2000GT típusai Aukciós ház Árverés helyszíne és dátuma Végső ár (USD)       Gooding & Co Pebble Beach, USA, 2014 1,155,000 RM-Sothebys Fort Worth, USA, 2013 1,155,000 RM-Sothebys Monterey, USA, 2014 1,045,000 RM-Sothebys Monaco, 2014 1,001,844 RM-Sothebys New York, USA, 2013    968,000 RM-Sothebys Monterey, USA, 2013    935,000 Mecum Indianapolis, USA, 2015    925,000 RM-Sothebys RM-Sothebys  Amelia Island, USA, 2015    880,000 RM-Sothebys Monterey, USA, 2015    825,000 BH Auctions Tokió, Japán, 2019     823 000* * az árverés napján érvényes árfolyamon átszámolva Fotók: Best Heritage Japan
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója