A franciák kiterjesztették az üzemanyagkártya elfogadást

2019.05.22.
Az Esso kártyatulajdonosok mostantól a Shell és az Esso állomások mellett az ország 613 Avia állomásán is tankolhatnak. Ez a megállapodást azt eredményezi, hogy az eddig hozzáférhető állomások majdnem megkétszereződnek, összesen mintegy 1200 helyen használhatják az autósok az Esso üzemanyagkártyájukat. Az összes francia Avia kúton elfogadják mostantól az Esso üzemanyagkártyákaat (forrás: wikipedia) Isabelle Fetzer, Franciaország, Belgium, Hollandia és Luxemburg értékesítési vezetője szerint ez jelentősen javítja a pozíciójukat az egyébként rendkívül versenyképes francia piacon. A megállapodásról szóló sajtóközleményben az ExxonMobil már a következő 2019-es bővítés előkészítését is megemlíti. Borító: flotauto.com

5 csillag az új Mazda3-nak az EuroNCAP törésteszten

2019.05.22.
Az új Mazda3 kitűnően teljesített mind a négy – Felnőtt Utas, Gyermek Utas, Gyalogosvédelem és Biztonsági Rendszerek kategóriában. A meggyőző eredmény három kulcstényezőnek köszönhető: a legutóbbi SKYACTIV-járműarchitektúra fejlesztésekor több nagymerevségű, energiaelvezető, de mégis könnyű fémet használtak; az i-ACTIVSENSE technológia további asszisztens rendszerekkel bővült, mely segíti a vezetőt a potenciális kockázatok felismerésében és ezáltal csökkenti a balesetek lehetőségét, valamint a javított gyalogosvédelmi jellemzők. A Felnőtt Utas kategóriában elért 98%-os értékkel az új Mazda3 maximum pontot kapott az elölről jövő frontális, valamint az oldalról érkező autós és oszlop-ütközések esetében is. A Mazda intelligens fékrásegítő rendszere szintén a legjobb értékelést kapta a kis sebességű teszteken, melyeknél segítségével minden esetben elkerülhető volt az ütközés. A Gyermek Utas kategóriában az új kompakt modell 87%-os eredményt ért el, és a maximumot hozta a dinamikus teszteken, valamint az elölről és oldalról érkező ütközések esetében. A gyalogosvédelmi teszteken 81%-ot kapott, maximumot elérve a láb és medencetájéki sérülések elkerülésében. A Biztonsági Rendszerek egy impresszív, 73%-os eredményt produkáltak, köszönhetően az új Mazda3 gazdag i-ACTIVSENSE biztonsági eszközöknek. A gyár fáradhatatlan SKYACTIV technológiai fejlesztései mind arra irányulnak, hogy egy Mazdát mindig örömteli legyen vezetni, és ezek segítségével a Mazda3 – amellett, hogy szuper gyorsítani vele, visszajelzést ad az útról, meggyőzően fékez, fordul és könnyen irányítható – elérte a kitűzött célt. Az új Mazda3-at könnyű vezetni, és amellett, hogy biztonságos, érdemes is próbára tenni.  

Két modellt kínál a nagycsaládosoknak akciósan a SEAT

2019.05.22.
Az egyik a legendás családi egyterű Alhambra hét személyes változata, amit tágas helykínálat, fejlett technológiai megoldások és szórakoztató funkciók jellemzik, melyek az egész család kényelmét szolgálják. A gyerekek iskolába szállításától a hétvégi családi kirándulásig a SEAT Alhambrával minden utazás élménnyé válik. Az Alhambra az egyterű modellek minden előnyét egyszerre kínálja, az utastérben 7 önálló ülés található, ezek, lehajthatók, variálhatók miközben az 5 üléses konfiguráció esetén hatalmas, 658 literes csomagteret kínál, ami a babakocsitól az utazótáskákig szinte mindent elnyel. Az autó biztonságos használatához a második és harmadik üléssorban megtalálható ISOFIX rögzítési pontok, és olyan kulcsfontosságú elemek, mint a Front Assist, a sávtartó asszisztens vagy a mind a 7 ülésre szóló, biztonsági öv bekapcsolására figyelmeztető funkció is hozzájárul. A SEAT az Alhambra esetében a nagycsaládos támogatás két és fél milliós összege mellé 2,2 millió forintos kedvezményt is kínál márkakereskedői hálózatában, vagyis 2019. július 1-től a nagycsaládos kedvezményre jogosultak akár 4,7 millió forintos árelőnnyel vásárolhatnak SEAT Alhambrát.  A nagycsaládos kedvezménnyel megvásárolható SEAT Alhambra induló ára így 7.163.000,- Ft, amely ár már tartalmazza a hét ülést és a Climatronic opciókat. A márka új zászlóshajója, a SEAT Tarraco is megfelel a kormányrendelet elvárásainak, hiszen a rendelhető harmadik sori ülésekkel az autó 7 személy komfortos utazását teszi lehetővé. A manapság divatos SUV kategóriába tartozó Tarracot lenyűgöző formaterve különbözteti meg az utakon. A tágas utastér mellett a harmadik sorban lévő ülések padlóba hajtásával 700 literes csomagteret kapunk. Az új SEAT Tarraco fejlett technológiával érkezik. A Tarraco az elektronikus biztonsági és vezetési segédrendszerek széles tárházát kínálja, mint az adaptív tempomat, a sávtartó asszisztens vagy a jelzőtábla-felismerő rendszer. Az ütközésmegelőző rendszer meghúzza a biztonsági öveket és bezárja az ablakokat, hogy felkészítse az autót a közelgő ütközésre. Ha az autó felborulna, a borulásasszisztens aktiválja az eCall vészhívását. A Tarraco esetében a SEAT a nagycsaládos támogatás melletti 1,9 millió forintos kedvezményt biztosít a kedvezményre jogosult nagycsaládos vásárlóknak. Így az autó egyedi ára 5.868.000,- Ft, mely ár már tartalmazza a hét üléses opciót is. Örömünkre szolgál, hogy a SEAT márka két remek, stílusában egymástól jól megkülönböztethető 7 személyes modellel is részt vehet a nagycsaládos támogatási programban – mondja Papp Zoltán, a SEAT magyarországi márkaigazgatója – amíg az Alhambra egy igazi családi, tradicionális, kiforrott buszlimuzin, 7 valós hellyel a fedélzetén, melyre a bejutást a könnyedén kezelhető praktikus oldalajtók biztosítják, addig az új Tarraco egy manapság divatos SUV szabadidőautó, ami ötvözi a legmodernebb technológiákat és biztonsági rendszereket a családi utazás igényeivel, mindezt elegáns, szemet gyönyörködtető formavilággal. A SEAT Alhambra esetében az alapfelszereltség részét képezi a DSG automataváltó is, így az alapmodellnek számító 1,4 TSI Reference felszereltséggel a kedvezmények beszámításával már 7,163 millió forintért megvásárolható a nagycsaládosok számára. A SEAT jelen ajánlatában az alapmodellként is gazdag felszereltséget kínáló SEAT Tarraco 1,5 Eco TSI Evo Style modell mindössze 5,868 millió forintért vásárolható meg. Az érdeklődők a támogatást az Államkincstárnál és a Kormányablakokban 2019. július 1-től 2022. december 31-ig igényelhetik, de a SEAT márkakereskedésekben már most is köthetnek előszerződést az autókra, így akár a nyaralásra is egy új, családi SEAT-tal mehet a család.

Széleskörű frissítés a ŠKODA Connect App felhasználói számára

2019.05.22.
A frissített ŠKODA Connect App Android és iOS operációs rendszerű mobiltelefonokon, illetve rövidesen különböző okosórákon (watchOS, Tizen OS, Wear OS) használható, s az adott App Store kínálatából díjmentesen tölthető le. Előző verziójához képest számos fejlesztést kínál a ŠKODA Connect a felhasználói számára, akiknek korábbi tapasztalatai alapján az architektúra és adatstruktúrák újszerű áttekintését fejlesztették ki, amellyel még egyszerűbb és intuitívebb a használat. Új, modulrendszerű felépítésével emellett jóval rugalmasabban is reagálhat az alkalmazás, a különböző belépési pontok révén pedig a felhasználó lényegesen gyorsabban mozoghat benne. Az egységes megjelenésről az összes digitális csatornán megújult dizájn gondoskodik. Új egyéni beállítási lehetőségek és számos fejlesztés A ŠKODA Connect App a személyre szabás széleskörű lehetőségeivel szolgál felhasználóinak, amelyek immár túlmutatnak a név szerinti megszólításon, mostantól például az egyes információk – mint a járműállapot, a menetadatok és a parkolási pozíció – görgetési sorrendje is igény szerint határozható meg. Mindezeken túl e megjelenítések közül már akár háromhoz is rendelhető gyorselérés, így közvetlenül nyitóoldalról („Garázs”) egyetlen kattintással hívhatók le. Az alkalmazás kezelőfelületének háttérszíne az adott autó színéhez igazodik. A ŠKODA Connect App számos funkciója gyorsabb és könnyebben kezelhető. A vezetőt a tervezett utazás előtt a közlekedési helyzet szerint az esedékes indulási időre emlékeztető Trip Planner, az állóhelyzeti fűtés online-kezelése, illetve a pillanatnyi járműállapot távoli lekérdezése egyaránt áttekinthetőbbé, míg a menetadatok – mint a megtett táv és az üzemanyag-fogyasztás – könnyebben áttekinthetővé váltak, a parkolási pozíció megjelenítéséhez pedig továbbfejlesztett térképet használ az alkalmazás.            
Címkék: 

Autóvezetés - így fogj hozzá!

2019.05.22.
A mai átadás-átvételek során sok múlik az értékesítőn és még több a vásárlón. Amikor az újdonsült tulajdonos beül a volán mögé, információáradattal találkozik: egy teljesen új környezetben kell tájékozódnia, beállítani az ülést, megtalálni a gombokat, jókor lépni a fékre és mondjuk lehúzni a váltót D-be. Az értékesítők még a telefoncsatlakoztatást is elintézhetik, de a sok okosságból elég kevés ragad meg az átlagnak - azokról nem is beszélve, akik használt jármű vásárlása miatt sohasem kaptak kellő felvilágosítást. A kín és az öröm által keresztül szőtt percek jutnak erről eszembe, hiszen szép és okos teszautót jó érzés átvenni, meg egy másik téma átélni benne az elindulás előtti perceket, érdekes sorrendet felálltva a személyre szabás sebességének tekintetébn, vagyis hogy egy vadonatúj környezethez milyen gyorsan képes hozzászokni az új pilóta, és 600, 800 vagy 1200 méter után érzi otthonosan magát a kocsiban. Beszédes mérőszám lehet egy adott központi rendszer bonyolultságáról kialaktott vélemény során a tesztelő életkora, a szakavatottság és a rendszerismeret végeredményében manapság sokszor egyenlő egy fiatal generációs aggyal, amely puszta ösztönből akár gyorsabban megtalálja a kívánt beállításokat. Mivel napjainkban igyekszünk a leírást félre téve összerakni ikeás bútorunkat, vagy éppen az okostévét is abszolút intuitívan használjuk már az első alkalommal, több praktika is elkerüli a figyelmünket. Minek időt pazarolni a leírést? Majd akkor, ha nagyon elakadtunk... Jelen cikk arra buzdítja a kedves olvasókat, hogy mindenki vegye elő autója kezelési kézikönyvét és lapozza át szépen! Hiszen nemcsak az ülésbeállítás és az alapvető kapcsolók szerepelnek terítéken, hanem például az izzó- vagy kerékcsere mikéntje is! A leírás sorai között millió további hasznos információ is meglapulhat, például, hogy hóban hogyan induljunk el a második fokozatból automata váltóval, hol az emelő, mi  teendő a különböző hibaüzenetek esetén stb. Fontos tisztázni továbbá az aktív biztonsági rendszerek meglétét, hogy az ABS mellett ESP is vigyáz ránk erős fékezésnél és kanyarodásnál. Nem beszélve az egyre népszerűbb városi vészfékező rendszerekről, amelyek több feltétel együttes megléte esetén kapcsolnak be, és például teljes lelki nyugalom ellenére koccanhatunk abban az esetben, ha az assziszt működött, de mi enyhén fékeztünk vagy valami egyéb kizáró okot idéztünk elő... Létezik deréktámasz, illetve a kormányoszlop magasságában és szélességében is állítható már egy jó ideje, és erre nem egy új Fordban vagy BMW-ben kell rácsodálkozni így 2019 táján! Hány éve van jogosítványod? Tudtad, hogy az ülést így kell helyesen beállítani? Az alapdimenziók mellett olyan specifikációkra is rálelhetünk, amelyek a nyugalom perceit erősítik bennünk. Megtudhatjuk például, hány liter olajat tud befogadni motorunk, csak hogy ne a dupláját számolják fel nekünk; illetve a szervizfüzet elején a kilométerhez kötött ellenőriznivalókat is csekkolhatjuk. És máris van egy nyers képünk arról, hogy mink van, miben utazunk és mit és hogyan kéne körülbelül karban tartani. Röviden tehát, ne akarjuk átugorni a kezelési útmutató elolvasását. A vezetés során félig a sírban, félig pedig a börtönben vagyunk, vagyis nem játék az autózás! Lépjük meg a minimumot, nem véletlenül írták le nekünk, hogy mire kell figyelnünk a tulajdonlás és használat során. Te végiglapoztad autód kezelési útmutatóját és szervizfüzetét?

Közlekedett a család Kecskeméten is

2019.05.22.
A Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság május 18-án rendezte meg az Országos Rendőr-főkapitányság és az Országos Balesetmegelőzési Bizottság által meghirdetett „Közlekedik a család” elnevezésű, felmenő rendszerű közlekedésbiztonsági vetélkedő megyei döntőjét. A versenyt két nagyobb helyszínen bonyolították le: a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság épületében, valamint a Brill Kft. Skoda márkakereskedésénél. Fotók: police.hu A versenyzők játékos – elméleti és gyakorlati tudást igénylő – szituációkban számolhattak be a tanultakról. A feladatokat részben csapatban, részben egyénenként hajtották végre.  A Magyar Vöröskereszt Bács-Kiskun Megyei Szervezete elsősegély feladattal mérte fel a résztvevők egészségügyi ismeretét. A kockakirakót a család legkisebb tagjainak részeg-szemüvegben kellett megoldani, illetve a gyermekek szerezhettek pontot a kerékpáros ügyességi pályán is. Az apukák kerékcsere során bizonyíthattak gyorsaságukat. A verseny végeredménye: 1. Tóth József és családja (Harta) - ők vehetnek részt az országos döntőn 2. Rideg Gábor és családja (Kalocsa)  3. László György és családja (Jakabszállás)  

A DTM sorozat visszatért Zolderbe, az Audi pedig a dobogós helyen zárt

2019.05.22.
A biztonsági autó pályára lépésével minden esélye elszállt azoknak a pilótáknak, akik addig nem teljesítették a kötelező kiállásukat. Közéjük tartozott René Rast és Robin Frijns is, akik addig a pontig a legjobb helyen álló Audi versenyzőként küzdöttek a pályán. Így azonban mindketten pont nélkül zárták a futamot. Velük ellentétben viszont Nico Müller éppen a megfelelő pillanatban állt ki gumicserére. Ezt követően a verseny záró szakaszában az Audi Sport Team Abt Sportsline svájci pilótája izgalmas küzdelembe bonyolódott a BMW versenyzőjével, Joel Erikssonnal. Müller harmadikként haladt át a célvonalon, mindössze 184 ezredmásodperccel lemaradva a svéd pilóta mögött. „Igazán élvezetes csatát vívtam Erikssonnal.” – értékelte Müller. „Mindent megtettem, hogy megelőzzem. De ő igen okosan védekezett, ezen a pályán pedig az előzés egyébként is igen nehéz ügy. Nagyon örülök a dobogónak és a megszerzett pontoknak, különösen a számomra nem túl kedvezően alakult időmérő után.” Az Audi Sport Team Phoenix két pilótája, Loïc Duval és Mike Rockenfeller komoly felzárkózásukkal tűntek ki a mezőnyből. Duval a rajtrács 14. helyéről küzdötte előre magát egészen a negyedik pozícióig. Rockenfeller pedig kuplungjavítás miatt csak az utolsó helyről vághatott neki a küzdelemnek. Az Audi versenyzője két kiállásos taktikát követve végül ötödikként zárt, amely igen szép jutalom a mérnökök munkájáért, akik egészen a hajnali órákig dolgoztak Rockenfeller Audi RS 5 DTM versenyautóján. Ezzel ellentétben Jamie Green hatodik helye sovány vígasz az Audi Sport Team Rosberg számára, miután René Rast mindössze 42 ezredmásodperccel maradt csupán le a pole pozícióról az időmérőn. A DTM sorozat 2017-es bajnoka a harmadik helyen állt a két élen haladó BMW-s pilóta mögött, amikor a biztonsági autót behívták a pályára. Az újraindítás után Rast teljesítette kötelező kiállását, így azonban nem sikerült pontszerző helyen zárnia a versenyt. Műszaki probléma miatt végül idő előtt fejezte be a küzdelmet Audi RS 5 DTM versenyautójával. „Nehéz verseny volt, többek között a biztonsági autónak köszönhetően.” – nyilatkozta Dieter Gass, az Audi Motorsport vezetője. „Ezenkívül itt Zolderben az előzési lehetőségek igen ritkák, ami tovább bonyolította a helyzetünket egy átlagos teljesítményt hozó időmérőt követően. Voltak helyzetek, amikor gyorsabbak voltunk riválisainknál, de egész egyszerűen nem tudtuk megelőzni őket. A mai napon be kell érjük a harmadik, negyedik, ötödik és hatodik hellyel és még erősebben kell legközelebb visszatérnünk.”                            
Címkék: 

Schwarzenegger: Lauda osztrák kincs volt

2019.05.22.
Niki egy bajnok volt. Egy ikon. Egy osztrák kincs. Egyike volt a legjobb barátaimnak. Egy nagyszerű, példaértékű hős, aki nagyon fog hiányozni. Sebastian Kurz osztrák kancellár ugyancsak méltatta Lauda érdemeit: - Ausztria elveszítette egyik legkiválóbb személyiségét. A versenypálya volt az otthona, a repülés a szerelme. És ahogy senki más, többször is visszaküzdötte magát az életbe. A bátorság példaképe volt.     
Címkék: 

V8-ast küldött az űrbe a Lexus

2019.05.22.
A Men in Black (Sötét zsaruk) sorozat negyedik filmjének főhősei egy különlegesen átalakított Lexus RC F volánja mögül veszik fel a harcot az emberiség földönkívüli ellenségeivel. A film június közepén érkezik a mozikba, ám a Lexus máris elkezdte a hírverést – muszáj volt, hiszen a célközönség ebben az esetben meglehetősen távol él. Az autógyártó a Swinburne-i műszaki egyetem asztrofizikai intézetével együttműködésben kilőtte az űrbe az RC F ötliteres, nyolchengeres erőforrását – pontosabban annak a hangját. A szívómotor digitálisan kódolt bugyborékolását egy szívélyes üzenet kísérte: „Lexus RC F. Föld. Már vártunk rátok.” Az adatcsomagot a déli félteke legnagyobb rádióteleszkópja, a canberrai Molonglo Observatory Synthesis Telescope (UTMOST) segítségével indították útjára az Orion-öv felé – aki emlékszik a széria első filmjére, pontosan érteni fogja ezt a belső poént. Az intergalaktikus meghívót Matthew Bailes professzor, a Swinburne-i egyetem asztrofizikai stábja, valamint az egyetem szuperszámítógépe, OzStar közreműködésével hozták létre. „Munkánk mindennapos része a neutroncsillagok felől érkező, természetes eredetű rádióüzenetek fogadása és dekódolása, a Lexus azonban megfordította ezt a folyamatot” – beszélt a nem mindennapi feladatról Bailes professzor. „Olyan megoldást kellett találnunk, ami műszakilag megvalósítható, megfelel a rádióforgalmazási szabályozásoknak, és nem terheli túl a rádióteleszkópot. Pár ezer éven belül kiderül, hallotta-e valaki az üzenetet.” Ha igen, és válaszolnak is rá, az kétségtelenül új ügyfélkapcsolati rekordot jelent majd a Lexus számára. „A Lexus alapelve, hogy elébe menjünk ügyfeleink elvárásainak. Fantasztikus lehetőséget kaptunk, hogy ezt a filozófiát kiterjesszük a Föld határain túlra, méghozzá márkánk egyik legizgalmasabb erőforrásának felhasználásával” ­– nyilatkozta az üzenet elküldésekor (május 17-én, pénteken, helyi idő szerint este háromnegyed 8-kor) Scott Thompson, a Lexus Australia ügyvezető igazgatója. Az intergalaktikus tesztvezetésről a film június 13-ikai bemutatóját megelőző napokban közöl további részleteket a Lexus. Fotó: Lexus    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója