Hat autó ütközött az M3-ason – elesett a sztráda

2023.10.09.
Összeütközött hat személyautó az M3-as autópálya 35-ös kilométerénél, Bag térségében, a bagi pihenő után 500 méterre, a Budapest felé vezető oldalon. Az aszódi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket. Az egyik autó a belső sávban áll, mozgásképtelen. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Az Útinform azt írta: az M3-as autópályán, Budapest felé, a bagi szakaszon, korábban hét jármű ütközött össze. A 35-ös km-nél a forgalomkorlátozás megszűnt A jelentős torlódás csak nagyon lassan oszlik fel, továbbra is jóval hosszabb menetidőre számítsanak a fővárosba tartók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ibrahimovic sokkolta a világot a saját születésnapi ajándékával

2023.10.09.
Zlatan Ibrahimovic gyermekkora nem éppen a kedves családi hagyományokról híres. Svédországban, bevándorló szülők fiaként, szegénységben és diszharmóniában nevelkedett. Tinédzserként közel állt ahhoz, hogy elkallódjon, hogy felhagyjon még szenvedélyével, a focival is. Aztán mégis maradt a labdarúgásnál és sztárjátékossá nőtte ki magát. Már rég jelentőségüket vesztették a régi körülmények, de valami mégis maradt: a hagyományokhoz való ragaszkodás, talán éppen azért, mert szép tradíciókról eddig nem olvashattunk az ő történetei között.   Zlatan a hátsó sorban, jobbról a második fiú És Ibrahimovic az a fajta ember, aki úgy gondolja, ha már csinálunk valamit, azt csináljuk rendesen. Szóval, pár évvel ezelőtt kiötlött egy tradíciót: autóval lepi meg magát a születésnapján.  Az első remek választás egy Porsche 911 Targa 4S Heritage Design volt, azóta viszont kizárólag Ferrariban utazik. Visszajáró vásárló Korábbi gyűjteményében volt már egy Ferrari Monza SP2, egy F430 Spider, egy Ferrari Enzo F140, aztán 2021-ben jött egy SF90 Stradale, majd 2022-ben duplán köszöntötte magát: egy Daytona SP3 és egy 812 Competizione A járt neki a torta mellé. Ünnepi mámor És ebben az évben Zlatan emelte a tétet: egy telivér Purosangue is a garázsában áll már. Egy 725 lóerős SUV, amellyel a Maranello cég belépett a luxus SUV szegmensbe, miközben megőrizte azt a kizárólagosságot, amely mindig is megkülönböztette. Ibrahimovic az október 3-ai születésnapját és álomgarázsának legújabb ékszerét az Instagramon publikálta. Forrás: gazzetta.it, mowmag.com, fanpage.it    

Verstappen világbajnokként is simán nyert Katarban

2023.10.08.
A Red Bull 26 éves holland pilótájának ez az idei 14., egyben pályafutása 49. futamgyőzelme. Verstappen mögött a két McLaren végzett a második és a harmadik helyen: a szombati sprintfutamon diadalmaskodó ausztrál Oscar Piastri karrierje legjobb helyezését érte el az ezüstérmes pozíció megkaparintásával, míg a brit Lando Norris az idén már ötödik alkalommal állhatott dobogóra, de először az alsó fokára. A rajt előtt egy órával jelentette be a Ferrari, hogy a spanyol Carlos Sainz Jr. nem tud elindulni a futamon, mert a versenyautójának üzemanyagrendszere meghibásodott. A start a Mercedes istálló szempontjából sikerült a legrosszabbul, mert hiába indult nagyszerűen a hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton, az első kanyarban túlságosan bátor előzéssel próbálkozott, melynek eredményeként éppen csapat- és honfitársa, George Russell autójának ütközött. Hamilton és Russell is megpördült, előbbi a kavicságyban kötött ki és feladta a versenyt, utóbbi pedig csak a mezőny végére tudott visszasorolni. A baleset miatt a pályára hajtott a biztonsági autó, amely aztán az ötödik körben engedte útjára a mezőnyt. Fotó forrása: hirado.hu Verstappen az élről indíthatta újra a száguldást, mögötte Piastri és Fernando Alonso haladt a második és harmadik helyen. Az Aston Martin kétszeres világbajnok spanyol versenyzője az élmenők közül elsőként állt ki kerékcserére, ezután Piastri, majd Verstappen is a boxban járt friss abroncsokért. A korábbi sorrend a 23. körre állt vissza az első három pozíciót tekintve, de Piastrinak két körrel később újfent kerékcsere miatt kellett kigurulnia a boxba. A 33. körben Alonso elhibázott egy kanyart, ami miatt veszített néhány pozíciót, helyére Norris jött fel harmadiknak. Verstappen a 35. körben letudta a második boxkiállását is, és visszatért az élre, előnye hat másodperc feletti volt Piastrihoz képest, akit három-négy másodperces lemaradással követett Norris. Közben az első kanyarban megpördülő Russell már negyedik volt. A hajrá kezdetén előbb Piastri, majd Norris is újfent friss abroncsokat kapott, de utóbbi kevesebb mint két másodpercnyi hátránnyal követte csapattársát, arról azonban rádión megpróbálták lebeszélni, hogy megtámadja Piastrit. Verstappennek a hajrában még egy újabb kerékcsere is belefért a magabiztos győzelembe, a két McLaren pedig végül nem keveredett csatába egymással. A vb két hét múlva, az Egyesült Államok Nagydíjával folytatódik a texasi Austinban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Még hogy nem bírja az 1.0 Tsi!

2023.10.08.
Ritka dolog, hogy egy 5 éves autóban ennyire magas futás legyen, még ritkább, hogy benzines és annál is ritkább, hogy csupán egyliteres a motorja. Nemrégiben egy Škoda Fabia Combi 1.0 TSi Ambiente kivitelű használt autót szemléztünk értékesítés előtt, ami bőven rácáfolt arra, hogy egy „downsized” erőforrás nem bírja a gyűrődést. 293.000 km A Volkswagen Csoport Tsi motorjai immár több mint 10 éve vannak velünk és bizony viszonylag sok rossz vélemény olvasható róluk az autós sajtóban és a közösségi médiában. Voltak persze nem annyira eltalált motorok, mint például az 1.8-as és az 1.4-es néhány verziója, nem csoda tehát, ha sokan egy háromhengeres TSi-től nem várnak sokat. Úgy tűnik, hogy ha a félelmek nem is teljesen alaptalanok, nem szabad általánosítani, mert íme egy 70 kW-os, DKL motorkódú jószág, ami hétezer híján megfutotta a 300.000 km-t és nagyon jó állapotban van. A 2018. októberében forgalomba helyezett példány szerviz előéletéről nincsen tudomásunk, mert az elektronikus szervizkönyvet nem tudjuk ellenőrizni, de abban szinte biztosak vagyunk, hogy a gyári 30.000 km-es karbantartási periódust nem várták meg vele. Használtautó-vásárlás előtti szemlénket a motorvezérlő 0 hibakódot tartalmazott, de ezeknél a motoroknál oda kell figyelni az égéskimaradásra, amit szerencsére számlál is a számítógép. Ebből élete során sajnos több ezer is összejött már, ezért, ha ilyen autót vásárlunk, akkor – nem, hogy 300, de már 70 ezer kilométer felett –mindenképpen készülni kell egy szívójárat tisztításra anyagilag. Ez a kocsi még ekkora futás után is tökéletesen indítható és szépen jár. Részecskeszűrője – mert ezeknek már benzines létükre ilyen is van – nem volt eltömődve, tette a dolgát. Fényezve sosem volt Látszik, hogy a cégnél, aki ezt az autót használta szereti és tiszteli is technikát, óvta vigyázta a gépet. Ekkora futás mellett, persze nem márkaszerviz árakkal kalkulálva, becsléseim szerint nagyjából 370.000 Ft ellenében helyre lehet hozni a karosszéria néhány sérülését. Fényezni kell a két lökhárítót és a motorház fedelet, a tetőlemez első élén is van egy kavicsnyom, illetve néhány rányitásos deformáció jellemzi az ajtókat. A festékréteg mérésen sem hasalt el a Fabia: körben 130 és 150 mikrométer volt mérhető, ami gyári fényezésre utal, ez a kocsi sosem volt még törve. Azt hozzá kell tenni, hogy a műanyag elemeken nem tudunk méréseket végezni, de az legyen a legnagyobb baj, ha cserélni kellett valamelyik vészhárítót. A vezetőoldali ajtónyílás kédere persze már elfáradt, ezt cserélni kell, de mivel Škodáról van szó, nem egy eget rengető összeg a gyári új alkatrész. Könnyen kikerül a látómezőből Ki az a használtautó kereső, aki 2018-as autót néz és a futásteljesítményt nem korlátozza mondjuk 100.000 km-re? Na, ugye. Így viszont egy potenciális találat biztosan kiesik a keresési eredményekből, pedig elég nagy árelőnyt jelent a piacon és egy ilyen fiatal kocsi esetében szinte biztosak lehetünk benne, hogy megfelelő karbantartást kapott a kocsi. Nem nyiszog, nem kopog A menetpróba is nagyon meggyőző volt a kis kombival. Semmilyen futómű zaj, kopogás, nyikorgás nem volt hallható. Persze, ha majd a szervizben első alkalommal alánéznek, garantálható, hogy lesz olyan lengőkar, vagy gumiágyazás, ami lassan csereérett, de ennek menet közben hallható jele egyelőre még nincsen. How much is the fish? Szóval mennyibe kerül a hal, ahogy Scooter frontemberének, H.P. Baxxternek klasszikussá érett kérdése is szólt. 130 és 170 ezer kilométerrel most 3,3 millióért vannak fent 2018-as 1.0 TSi Ambiente Fabia-k kombi verzióban. Azt, hogy ez a példány mennyiért volt hirdetve, nem tudom megmondani, mert még nincs a piacon, de hogy a fenti árnál biztosan olcsóbb lesz vagy félmillióval, arra egészen nagy tétben tudnék fogadni. Vásárlás előtt vizsgáltass Ez egy szerencsés kimenetelű és nagyon meglepő vásárlás előtti használtautó-vizsgálat volt, fontos tudni, hogy nincs az a fiatal kor és kevés kilométer, ami indokolná, hogy még azelőtt kiderítsük, amit csak lehet egy autóról, hogy egy fillért is költenénk rá! További autós tartalmakért kövesse azt Autószektor Facebook oldalát!

A benzinnek is van szavatossága!

2023.10.08.
Ha egy autót ritkán vezetnek, akkor lemerült akkumulátorral szinte mindig nehéz beindítani a motort. Ez a legnyilvánvalóbb hatás, amely körülményessé teszi a hosszú ideje nem használt kocsi vezetését. A tankban maradt benzin negatív következménye viszont hosszabb idő után jelentkezik. A károk megelőzéséért kulcsfontosságú, hogy tudjuk, mennyi a benzin szavatossága. De annak meghatározása, hogy mennyi ideig tartható a benzin a tartályban, nem könnyű, már csak azért sem, mert nyomon kellene követni a benzin tárolási idejét a finomítástól a forgalmazásig. Akár több hét is eltelhet, mire a benzin a szivattyúba és így az autóba kerül. Amit fontos megjegyezni, hogy átlagosan: A benzin 6 hónap után elveszíti tulajdonságait. A gázolaj viszont tovább, de nem túl sokáig, körülbelül 12 hónapig tárolható. De miért káros a tartályban hosszú ideje lévő benzin az autóra nézve? Mert a tartály üres részében koncentrálódó nedvesség oxidációs folyamatokat indít el, ami károsíthatja az üzemanyagszivattyú fém elemeit és problémákat okozhat az injektoroknál. A járművezető akkor veszi észre, hogy valami nincs rendben, amikor: A motorhibára figyelmeztető lámpa kigyullad. A motor üresjárata szabálytalan. A motor teljesítménye észrevehetően romlik. Ilyen körülmények között a műhelyben végzett vizsgálat szinte biztosan megállapítja, hogy szükség van a tartály kiürítésére és az üzemanyagrendszer átöblítésére, az oxidálódott alkatrészek cseréjére. Mint mindig, a megelőzés jobb, mint a javítás, ezért: Használja rendszeresen az autóját és legalább havonta egyszer friss benzinnel tankolja meg. Ne hagyja félig üresen a tankot, inkább a benzin feltöltésével csökkentse azt a térfogatot, amelyben nedvesség keletkezhetne. Fontolja meg a benzinben hígítandó adalékanyag használatát, ami gátolja a korróziót és megőrzi a benzin szerkezetét; ez népszerű gyógymód különösen a történelmi autók és a csak néhány szezonális kirándulás alkalmával használt kocsitulajdonosok körében. www.sicurauto.it  

Csomósék felborultak, Östberg nyerte a Rally Hungaryt

2023.10.08.
Csomósék szombaton több mint 22 másodperces előnyt autóztak ki maguknak, így a vasárnapi négy szakasznak úgy vághattak neki, hogy elsősorban az előnyük megtartására van szükségük a végső diadalhoz. A reggeli első, a hétvége kilencedik gyorsaságiján a magyar duó még nem lassított, a legjobb időt érte el, ezzel 23.5 másodpercesre duzzadt az előnye, melyből aztán a következő etapon kicsivel több mint 15 másodperc maradt meg, mert a páros ott csak 10. lett. A futam 11. gyorsasági szakaszát aztán Csomósék nem tudták befejezni, így Östberg ölébe hullott a vezető pozíció, a rutinos, 2020-ban WRC2-es világbajnok norvég pilóta pedig innen már nem hibázott és megnyerte a Rally Hungaryt. "Lesodródtunk egy balos kanyarban, ahol egy kis fa belógott és felborított minket. Pedig próbáltuk biztonságosan lehozni ezt a két szakaszt. Nagyon csalódott vagyok" - nyilatkozta Csomós. Az Európa-bajnoki értékelésben a győztes Östberg mögött a friss és kétszeres magyar bajnok Vincze Ferenc zárt másodikként, míg a dobogó alsó fokára a lett Martins Sesks, Renars Francis duó állhatott fel. Fotók: MTI/Czeglédi Zsolt A verseny a HUMDA országos ralibajnokság idei szezonjának zárófutama is volt, melyet így Vincze nyert meg. A magyar bajnoki viadal értékelésében a Nyíregyházán 2019-ben Eb-futamgyőztes, most az Eb-mezőnyben ötödikként végző Turán Frigyes, Farnadi Ágnes kettős lett a második, míg a Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt páros a harmadik. Végeredmény, Rally Hungary, Nyíregyháza (12 gyorsasági szakasz, 180,22 kilométer, a dobogósok): 1. Mads Östberg, Patrik Barth (norvég, svéd, Citroen C3) 1:37:40.2 óra 2. Vincze Ferenc, Percze Nándor (Skoda Fabia Evo) 12.8 másodperc hátrány 3. Martins Sesks, Renars Francis (lett, Skoda Fabia RS) 1:26.2 perc h. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Egy Tesla a legnépszerűbb autó Európában - íme, a toplista

2023.10.08.
Ez az egymást követő nyolcadik növekedő hónap és a legmagasabb első negyedéves értékesítés a 2019-es pánik óta. Persze a viszonyítási alap is igen gyengécske, mivel 2022 márciusában -18,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az európai autópiac, 2022 első negyedévében pedig -10,6 százalékkal 2021-től. Az ACEA adatai azt mutatják, hogy az öt nagy piac közül Spanyolország (+66,1%) teljesít a legjobban Olaszország (+40,7%) előtt, míg Franciaország (+24,2%), az Egyesült Királyság (+18,2%) és Németország (+16,6%) az átlagos növekedés alatt van. Az öt nagy országon kívül a legjobban teljesítő piacok Ciprus (+108,8%), Horvátország (+61,5%), Portugália (+60,1%), Görögország (+58%) és Hollandia (+51,1%). Az első negyedévet tekintve növekedésben Görögország (+50,6%) vezet Portugália (+49,6%) és Spanyolország (+44,5%) előtt. A márkák rangsorában az első negyedévben a Volkswagen (+25,3%) megtartotta vezető helyét a Toyota (+21,6%) előtt, mindkét gyártó a piaci átlagnál jobb ütemben javított az értékesítési számain. A Peugeot (+9,6%) a harmadik helyen követi az éllovasokat, miközben a franciák a 2022-es teljesítményükhöz képest két helyet léptek előre. Jól teljesített az Audi (+19,8%), amely a 4. helyen végzett, csupán 341 autóval maradt le a dobogóról, ami nem rossz egy prémium gyártó esetében. A Mercedes-Benz (+17,8%) hozta a piaci átlagot, ami csak az ötödik helyre volt elég, míg a Dacia (+41,9%) és a Skoda (+30,3%) a legnagyobb 2023-as növekedést mutatta be a top tízben. A Renault (+15,6%), a BMW (+5,4%) és a Ford (+5,2%) a vártnál gyengébben teljesítettek, míg az MG (+112,2%), a Tesla (+59,6%) és a Nissan (+45,2%) kiemelkedően jó időszakon vannak túl. Márciusban meglepetésre a Tesla Model Y (+142,8%) messze az eddigi legmagasabb európai havi értékesítési számait hozta, több mint 46 ezret vettek. Márciusban a Model Y legalább tíz európai piacon a legelső helyen zárt: Ausztria, Dánia, Finnország, Izland, Hollandia, Norvégia, Szlovénia, Svédország, Svájc és az Egyesült Királyság. Ez a lenyűgöző teljesítmény bőven elég volt ahhoz, hogy a Model Y 2023 első negyedévében az első helyre kerüljön - először a történelemben Tesla vezeti az európai rangsor év/év szinten. Az Opel Corsa (+59,2%) februárhoz képest három helyet javítva a második helyre lépett előre, a Peugeot 208 (+13,6%) zárt a harmadikon. Alig több mint egy év alatt a Toyota Yaris Cross (+98,8%) a japán márka legkelendőbb modelljeként feljött az éves negyedik helyre. A Nissan Qashqai (+66%) az Egyesült Királyságban elért teljesítményének köszönhetően 18 helyet javítva az előző hónaphoz képest az ötödik helyre lépett előre, és ezzel a VW T-Roc (+60,3%) és a Dacia Sandero (+24,8%) mögé szorult. A Peugeot 2008 (+48,9%) elcsípte aa 9. helyet, tavaly október óta először szerepel a Top 10-ben. Márciusi toplista – a legnépszerűbb márkák Európában Hely Márka Március 2023. I-III. 1 Volkswagen 136 243 332 723 2 Toyota 86 553 220 019 3 Audi 81 113 178 393 4 Peugeot 78 501 178 572 5 Mercedes-Benz 77 231 176 041 6 BMW 73 994 163 639 7 Skoda 65 661 166 873 8 Renault 65 541 158 451 9 Ford 65 212 147 068 10 Kia 61 158 137 271 11 Tesla 60 956 93 559 12 Hyundai 55 684 132 083 13 Dacia 53 612 145 500 14 Opel/Vauxhall 53 581 116 111 15 Citroën 46 536 102 640 16 Nissan 43 145 81 733 17 Fiat 40 228 101 976 18 Volvo 28 818 69 543 19 Seat 28 215 68 386 20 MG 23 799 44 586 21 Mini 23 070 44 794 22 Mazda 22 957 50 039 23 Suzuki 20 006 44 579 24 Cupra 19 963 39 582 25 Land Rover 16 886 30 040 26 Jeep 12 476 32 006 27 Porsche 11 307 26 711 28 Honda 7740 16 511 29 Alfa Romeo 5623 12 476 30 DS 5578 15 008 31 Lancia 5077 11 124 32 Lexus 4466 11 316 33 DR Automobiles 4226 9512 34 Mitsubishi 3850 8316 35 Polestar 3429 7233 36 Jaguar 3171 6071 37 Lynk & Co 2999 8251 38 Smart 2666 5518 39 Subaru 2552 5241 40 SsangYong 1899 4923 41 Maserati 1004 2329 42 Abarth 687 1540 43 Ferrari 632 1330 44 Bentley 456 941 45 BYD 428 940 46 Ora 370 424 47 Lamborghini 367 783 48 Man 363 693 49 Genesis 314 789 50 Aston Martin 273 573 51 NIO 259 340 52 Lotus 258 422 53 Alpine 197 483 54 Rolls-Royce 163 262 55 Maxus 119 196 56 Elaris 119 119 57 McLaren 109 148 58 Dodge 101 262 59 Chevrolet 92 192 60 Aiways 89 289 61 DFSK 88 262 62 Iveco 86 246 63 EMC 78 222 64 Mahindra 43 118 65 JAC 42 71 66 Morgan 38 66 67 Cadillac 37 135 68 Hongqi 37 67 69 SWM 31 37 70 Leapmotor 19 28 71 Lada 15 88 72 Chrysler 11 22 73 Ineos 3 13 74 WEY 3 12 75 Lucid 2 21 76 Skywell 1 17 77 Caterham 0 8   Márciusi toplista – Európa legnépszerűbb modelljei Hely Modell Március 2023. I-III. 1 Tesla Model Y 46 061 71 683 2 Opel/Vauxhall Corsa 25 197 53 307 3 Peugeot 208 23 876 53 336 4 Toyota Yaris Cross 22 616 53 050 5 Nissan Qashqai 21 728 40 493 6 VW T-Roc 21 480 54 960 7 Dacia Sandero 20 945 60 202 8 Hyundai Tucson 18 523 41 104 9 Peugeot 2008 18 448 42 024 10 Citroen C3 18 326 39 181 11 Fiat 500 18 324 44 058 12 Renault Clio 18 052 44 134 13 VW Golf 18 042 42 903 14 Kia Sportage 17 687 37 719 15 Dacia Duster 17 565 45 310 16 VW Tiguan 17 409 44 792 17 Skoda Octavia 16 268 38 039 18 Mini Hatch 15 457 28 967 19 Toyota C-HR 15 186 34 325 20 Ford Puma 15 087 34 658 21 Renault Captur 13 800 35 201 22 Ford Kuga 13 725 29 123 23 Toyota Yaris 13 665 41 755 24 Tesla Model 3 13 527 19 621 25 Peugeot 3008 13 523 29 906 26 Ford Focus 13 061 32 152 27 VW Polo 12 969 29 791 28 Audi A3 12 921 26 871 29 Volvo XC40 12 582 29 458 30 Toyota Corolla 12 258 30 662 31 Fiat Panda 12 174 34 166 32 Nissan Juke 12 161 20 296 33 VW T-Cross 11 961 31 109 34 Cupra Formentor 11 511 23 190 35 Opel/Vauxhall Mokka 11 018 25 206 36 Peugeot 308 10 885 26 375 37 Ford Fiesta 10 513 21 972 38 Mercedes A 10 447 20 691 39 Seat Arona 10 284 25 901 40 BMW 1 9782 21 093 41 Skoda Kamiq 9625 25 783 42 Hyundai Kona 9520 21 811 43 Renault Megane 9389 21 546 44 BMW X1 9115 19 561 45 BMW 3 9067 20 866 46 Skoda Karoq 9051 23 023 47 VW Taigo 9000 23 831 48 Audi A1 8961 18 479 49 VW ID.3 8590 17 316 50 Skoda Kodiaq 8488 21 243   Forrás: Jato Dynamics  

Jubileumra nyílt meg a BMW Motorrad Welt

2023.10.08.
Az ünnepségen 150 vendég vett részt a politika, az üzleti élet és a sajtó képviselői közül. A BMW Motorrad 100. évfordulója és a BMW Motorrad Welt megnyitása alkalmából a vállalat 100 000 eurós adományt nyújtott át. Berlini gyártóüzemmel rendelkező nemzetközi márkaként ez az összeg nemzetközi intézmények, mint például az UNICEF, valamint a berlini és brandenburgi helyi és regionális jótékonysági szervezetek között kerül szétosztásra. A megnyitó ünnepség fénypontja nemcsak a BMW Motorrad Motorépítő Bajnokság keretében a BMW R 18 modellcsaládon alapuló legjobb épített motorok bemutatása volt, hanem az új BMW R 1300 GS világpremierje is, amely folytatja a GS sorozat sikertörténetét. “A BMW Motorrad ma innovatívabb és sokszínűbb, mint valaha. A BMW Motorrad Welt tökéletesen megtestesíti és bemutatja a következő állításunkat: Technológiai innovációk, amelyek inspirálják az embereket. Az elmúlt nyolc évben több mint félmilliárd eurót fektettünk be a képzésbe és továbbképzésbe, valamint a legmodernebb gyártási technológiákba a BMW Group berlini gyárában. Ezzel nem csupán Berlin mellett, mint gyárunk hagyományos helyszíne mellett tettük le a voksunkat, hanem még inkább kifejezésre juttattuk a BMW egyértelmű elkötelezettségét Németország, mint ipari helyszín mellett“ - mondta Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke. “Amikor ma a BMW Motorrad 100 éves fennállását ünnepeljük, akkor természetesen a német ipar 100 éves történetét, a fejlődés és innováció 100 évét, a globális verseny 100 évét ünnepeljük" – mondta Olaf Scholz, a Német Szövetségi Köztársaság szövetségi kancellárja az évfordulós ünnepségen. "Németország ipara azokból a nőkből és férfiakból táplálkozik, akik az ipari karriert választják. Tavaly decemberben képet kaphattam arról, miként dolgoznak itt. A kézművesség találkozása a csúcstechnológiával, a digitalizáció az oktatásban és a képzésben, a legkülönbözőbb háttérrel rendelkező alkalmazottak közössége, akik mindannyian szenvedéllyel művelik e 100 éves múltra visszatekintő gyártási tradíciót – ez az, ami lenyűgözött engem. Örömmel tölt el, hogy a Motorrad Welt mai megnyitójával kezdődően a BMW minden érdeklődő számára lehetővé teszi, hogy felfedezzék, mi minden születik itt Berlinben, nem utolsó sorban, az Önök munkájának is köszönhetően". A BMW Motorrad Welt a BMW motorkerékpár-gyár mellett található Berlin-Spandauban, tehát pontosan ott, ahol a BMW Motorrad márka szíve is dobog. A BMW motorkerékpárokat 1969 óta gyártják Berlinben. Naponta 900 motorkerékpár és prémiumkategóriás elektromos robogó gördül le a gyártósorról a közel 230 000 négyzetméteren elterülő, részben műemlék épületekben. A BMW Motorrad Welt most új otthonába, az egyik történelmi téglaépületbe költözik. “A BMW Group berlini gyára az egyik legjelentősebb hagyományokkal rendelkező, ugyanakkor leginnovatívabb ipari helyszínek közé tartozik Berlinben, illetve magában a régióban. Ez a létesítmény a BMW Motorrad sikertörténetének egyik motorja. A BMW Motorrad szinte teljes modellpalettája Berlinben készül. Innen irányítjuk nemzetközi termelési hálózatunk gyártási folyamatait. Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a BMW Motorrad Welt megnyitásával megerősítjük Berlin iránti elkötelezettségünket" – hangsúlyozza Helmut Schramm, a BMW Group berlini gyárának vezetője. “A BMW Motorrad és Berlin, mint az innováció fővárosa – tökéletes párosítás, és büszkék vagyunk arra, hogy Berlin meghatározó része a vállalat 100 éves sikertörténetének. Az Am Juliusturmban található üzem Berlin egyik jelképe; a BMW Motorradwerk munkatársai nap mint nap bizonyítják, hogy korunk mobilitási kérdéseire a válaszok nemcsak Kínából vagy a Szilícium-völgyből, hanem valójában Berlin-Spandauból is érkeznek. Az újonnan megnyílt Motorrad Welt révén Berlin a jövőben egy újabb vonzerővel gazdagodik – ez egy igazi ajándék, méltó a 'Made in Berlin' márka 100. évfordulójához" - magyarázza Kai Wegner, Berlin főpolgármestere. “A BMW Motorrad Welt révén márkánk közvetlenül ott talál otthonra, ahol a motorkerékpárjainkat gyártják Berlinben. Az 'otthon' kifejezéshez jelen esetben erős érzelmek társulnak – olyan erősek, mint a BMW Motorrad Welt Berlinhez való viszonya. Ez a mi márkánk otthona. A létesítmény mintegy 1000 négyzetméteren kínál holisztikus márkaélményt, amely a BMW Motorradot és a közösséget élettel teli és rendkívül érzelemdús módon köti össze." – sorolja Markus Schramm, a BMW Motorrad vezetője a BMW Motorrad Welt Berlin legfontosabb jellemzőit. A BMW Motorrad Welt Berlin egyik központi eleme az aktuális BMW Motorrad motorkerékpár-kínálatának interaktív bemutatása. Különleges kiállítások – például a motorépítés témakörében –, valamint az aktuális BMW Motorrad ruházati kollekciók bemutatása és az eredeti BMW Motorrad kiegészítők válogatott darabjai teszik teljessé a BMW Motorrad Welt Berlin élményét. Az izgalmas élő közvetítések vagy a prominens motoros személyiségekkel való személyes találkozók éppúgy a BMW Motorrad Welt állandó programjai közé tartoznak, mint a művészeti kiállítások, a napközbeni koncertek, a neves művészek autogramosztással egybekötött közönségtalálkozói és a Motorcycle Cinema. A BMW Motorrad Welt számos különböző tevékenységet kínál a nagyközönség, a motorkerékpár-rajongók és a BMW Group valamennyi munkatársa számára. Hétfőtől péntekig a látogatók az üzemben tett túrákon is átélhetik a BMW Motorrad legmodernebb járműgyártási technológiájának varázsát. A gyár területén és a gyártócsarnokokban tartott vezetett túrák ritka lehetőséget kínálnak arra, hogy bepillantást nyerjünk e motoros kétkerekűek gyártásának kulisszái mögé, és első kézből megtapasztalhassuk a berlini gyárat átható szenvedélyt és csapatszellemet. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Hamis autódiagnosztikai eszközöket és szoftvereket foglalt le a NAV

2023.10.08.
A közlemény szerint egy internetes hirdetésre figyeltek fel a pénzügyőrök, ahol jóval a piaci ár alatt kínáltak különféle autódiagnosztikai eszközöket. A vizsgálat próbavásárlással kezdődött: az adóellenőrök ötvenezer forint értékben rendeltek egy eszközt, majd annak átvételekor a férfi lakásán majdnem kilencven hamis autódiagnosztikai eszközt találtak. Egy másik ellenőrzés alkalmával, amelyet egy miskolci autószervízben tartottak, több mint húsz illegális szoftvert találtak - írták. A két elkövető több mint százharmincmillió forint vagyoni hátrányt okozott a jogtulajdonosoknak, ezért a pénzügyőrök az illegális termékeket lefoglalták és iparjogvédelmi jogok megsértése, valamint szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt indítottak eljárást - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója