Újabb meghátrálás az F1-től: maradnak a kerékmelegítők

2019.10.21.
Amikor Ross Brawnék év elején hivatalosan megerősítették, hogy a 2021-es megújulás jegyében a Forma–1 az ódivatúnak minősített 13 colos kerekről 18 colosokra vált, azt is előrebocsátották, hogy az eddiginél nagyobb gumikat már kerékmelegítő paplanok használata nélkül kell működésre bírniuk a résztvevőknek. A méretváltás és a paplantilalom már külön-külön is nagy feladatot jelentett volna a Pirellinek, és most, hogy a gyártó elkezdte a 2021-es abroncsok tesztelését, be is kellett látnia, hogy a kettő együtt valószínűleg nem fog menni. Mivel a csapatok is egyetértettek e kérdésben, végül úgy döntöttek, lemondanak a kerékmelegítők tilalmáról – legalábbis egy ideig. A résztvevők az új korszak első évében szeretnék minden figyelmüket az új aerodinamikai szabályok és az új gumik kiismerésére, ami könnyebbnek ígérkezik kerékmelegítőkkel. Fotó: XPB - 2021-ben nagy változások jönnek. Új lesz az autó, új az aerodinamikai csomag, újak a gumik, a méretek. A kerékmelegítő paplanok betiltását emiatt elnapoltuk egy időre. 2021-re megtartjuk őket, hogy legyen viszonyítási pontunk, aztán lépésről lépésre haladunk a tőlük való megszabadulás felé – magyarázta Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója. „Amikor erről vitáztunk, nem rémlik, hogy erős lett volna az ellenállás. Eléggé egyértelmű és átlátható párbeszéd zajlott erről. Kielemeztük az érveket és az ellenérveket, és egyetértettünk abban, hogy a sportág számára hasznosabb, ha a kerékpaplanokkal folytatjuk, mert így lesz egyfajta átmenet.” A kerékmelegítők tilalmát részben költségcsökkentő intézkedésnek szánták a sportág vezetői. A 18 colos kerekekkel együttes bevezetésének pedig az állt az hátterében, hogy a csapatoknak ne kelljen új, a nagyobb kerekek méretéhez igazított paplanokat gyártaniuk. Ennek költségét a tilalom elnapolásával most kénytelenek lesznek mégis megfizetni. Ez viszont a jelek szerint nem okoz problémát számukra, hiszen fölvetődött a melegítők egységesítésének lehetősége is, ám ezt az istállók elutasították. A mostani már nem az első 2021-es reformterv, amitől a sportág meghátrál. Az FIA korábban a váltók, majd a fékek egységesítésére is hivatalos pályázatot írt ki, ám mindkét esetben visszavonta azt, mivel a csapatok jelezték, a teljesítményt és a biztonságot meghatározó alkatrészek terén nem szívesen engednék ki az irányítást a kezükből, és nem bíznák magukat egy külső beszállítóra. Fotó: MTI/Balogh Zoltán - A 2021-es Forma–1-es autók valós teljesítményének kiértékelése alapján az FIA úgy döntött, elhalasztja a központi beszállító bevezetését a fékrendszerek és kopó fékeszközök területén. A jelentős szabálymódosítások és a csapatok eltérő szabályértelmezése a 2021-es autók több területére is kihat majd, és tekintettel a fékek biztonságban és teljesítményben betöltött szerepére, az FIA úgy döntött, leállítja a kiválasztási folyamatot, amíg nem készülnek további tanulmányok – állt a nemzetközi szövetség még szocsi hétvégén kiadott közleményében. Az FIA emellett köszönetet mondott a Brembo fékgyártónak, amiből arra következtethetünk, hogy a cég lett volna a befutó, amennyiben jön az egységesítés. A kerékmelegítőkhöz hasonlóan a fékek kapcsán meghozott döntés sem jelenti azt, hogy ez a végleges irány. Az FIA 2021-ben, már az új autók fékjeinek alaposabb feltérképezése után újra fogja tovább vizsgálni a fékek egységesítésének lehetőségét. Forrás: m4sport.hu  

Az eddigi leghosszabb utat tette meg a Qantas ausztrál légitársaság gépe

2019.10.21.
A Qantas egyúttal arra is felhasználta az eddig példa nélküli hosszúságú repülést, hogy méréseket végezzen az ultrahosszútávú repülés hatásáról a legénységre, valamint az utasokra a nagy időeltolódás miatt. Sydney és New York között ugyanis 15 óra az időeltolódás. A Qantas közleménye szerint megfigyelték a pilóták agyhullámait, melatoninszintjüket, az utasokat pedig rendszeresen átmozgatták. A gépen mindössze 49 ember utazott, hogy minimálisra csökkentsék a gép terhelését, és meg tudja tenni tankolás nélkül a 16 ezer kilométeres távot. - Mindent egybevetve nagyon elégedettek vagyunk, és remek, hogy az adatokat felhasználhatjuk arra, hogy hogyan lehetne hasonló menetrendszerinti járatot üzemeltetni - magyarázta a leszállás után Sean Golding, a Dreamlinert vezető négyfős pilótacsapat vezetője. A Qantas egy ideje már kísérletezik azzal, hogy közvetlen kereskedelmi járatokat indítson Ausztrália keleti parti nagyvárosaiból, Melbourne-ből, Sidneyből és Brisbane-ből New Yorkba és Londonba. A Londontól Sydneyig tartó közvetlen repülést novemberben hajtják végre, és lesz még egy New York-Sydney repülés decemberben. 

Japán Nagydíj - Márquez után a Honda is világbajnok

2019.10.21.
Márquez két héttel ezelőtt Thaiföldön biztosította pályafutása hatodik világbajnoki címét a sportág királykategóriájában, ennek ellenére Motegiben is motiváltan versenyzett, és 124. futamán az 54. sikerét aratta. Összességében nyolc vb-címnél, 202 versenynél, 80 győzelemnél és 131 dobogós helyezésnél tart. Újabb győzelmével eldőlt, hogy a konstruktőrök között idén is - immár 25. alkalommal - a Honda nyeri a világbajnokságot a MotoGP-ben. A szezon következő állomásának egy hét múlva az ausztráliai Philipp Island ad otthont. Eredmények: MotoGP (24 kör, 115,224 km): 1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 42:41.492 perc 2. Fabio Quartararo (francia, Yamaha) 0.870 másodperc hátrány 3. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 1.325 mp h. Az állás 16 futam után (még 3 van hátra): 1. (és már világbajnok) M. Márquez 350 pont, 2. Dovizioso 231, 3. Alex Rins (spanyol, Suzuki) 176. Moto2 (22 kör, 105,622 km): 1. Luca Marini (olasz, Kalex) 40:57.279 perc 2. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 0.560 mp h. 3. Jorge Martín (spanyol, KTM) 3.593 mp h. Az állás: 1. Alex Márquez (spanyol, Kalex) 234 pont, 2. Lüthi 198, 3. Augusto Fernández (spanyol, Kalex) 192. Moto3 (20 kör, 96,020 km): 1. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) 39:34.866 perc 2. Albert Arenas (spanyol, KTM) 0.094 mp h. 3. Celestino Vietti (olasz, KTM) 0.198 mp h. Az állás: 1. Dalla Porta 229 pont, 2. Aron Canet (spanyol, KTM) 182, 3. Tony Arbolino (olasz, Honda) 161 

Nyolc halálos és 56 súlyos baleset a hétvégi utakon

2019.10.21.
Fotó: Donka Ferenc - MTI A szolgálatot ellátó állomány összesen 556 személyt fogott el, közülük 113 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 341 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 574 személyt állítottak elő, köztük 282 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 35 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.   

Szépen gyógyul a leghíresebb gödöllői Lada

2019.10.20.
Hogyan élted meg azt a társadalmi összefogást, amit az autód megtalálására tett erőfeszítésekben, majd az alkatrészek felajánlásánál kaptál? Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy ekkora felhajtás lesz. Ismerek autós közösségeket, és persze a Ladásoknál is van egy összetartó közösségi élet. De az, hogy egy ekkora hullámot indított el a történet, arra soha nem számítottam volna. Nagyon sok alkatrész felajánlás érkezett, amiből nagyon sok felhasználható, beépíthető alkatrész került vagy kerül még be az autóba. Ezt egyszerűbb volt szervezni egy erre a célra létrehozott email címen keresztül, hiszen a saját privát felhasználói fiókomon nem tudtam volna nyomon követni az eseményeket. Viszont a sok-sok felajánlásnak hála, mindenki egy kicsit a sajátjának is érezheti majd azt az örömet, hogy az autóm újra az utakat róhatja. Ez egy hobbiautó, tehát szerelemgyerek. Az, amilyen állapotban megtaláltátok, nem tántorított el attól, hogy nekifeszülj a talpra állításának? Ha volt is ilyen akkor azért, mert nem is mértem fel előre, hogy mennyire embert próbáló feladat ez, és bizonyítani szerettem volna, hogy meg tudom csinálni. Érdekes módon akkor, abban az állapotában, ahogy megtaláltuk a roncsot nem borultam ki rajta. Sőt amikor nem volt meg, akkor már azon gondolkodtam, hogy kellene szerezni egy kombit. Nem szeretek félbe hagyni dolgokat. Annyira határon volt, hogy elkészüljön, és végre készen álljon, hogy tényleg az utolsó percben lopták el. Amikor megláttam, és nem volt alatta futómű, akkor azonnal elkezdtem mérlegelni, hogy jó, a futóművet alátenni három óra. Itt-ott lakatolni kell egy kicsit, de összességében nem éreztem olyan súlyosnak a helyzetet. Sokáig nem is volt gond az ambícióval. Viszont akkor volt az első kiborulás, amikor határidőre, a Tuning Show-ra kellett összelapátolni az autót, hogy legyen alatta futómű, kormánymű, kerekeket alá tenni satöbbi. Amikor a környékről összehalászott alkatrészkupacra ránéztem, és megláttam, hogy mégis mennyivel több energia, és idő ráfordítás lesz ez, akkor volt egy pont, amikor gondolkodtam rajta, hogy biztosan kell e ez nekem? Viszont az összefogás talán átlendített ezen a nehéz időszakon. Ha már összefogás, a nagy médiafigyelem, és a felajánlások nagysága miatt nem volt benned egy megfelelési kényszer? Természetesen benne volt az, hogy emiatt is össze akartam rakni, ha már ennyien segítettek a felajánlásukkal, és a projektem mögé álltak, akkor nem hagyhatom őket cserben. A megfelelési kényszer mellett inkább izgalom volt, hiszen a motort is felújítottam, és nagyobb löketérfogatú erőforrás kerül bele, emiatt valószínűleg végül erősebb is lesz, de mindenképpen lesz elmozdulás ebbe az irányba. Bízom benne, hogy jobb lesz az autó, mint amilyen volt. Ezekkel a fejlesztésekkel, amikkel a korábbi állapotnál is jobbra szeretném csinálni a kocsimat, végül is át tudtam hidalni a nehéz pillanatokat. De valóban látható, hogy ha akartam volna sem tudtam volna eldobni magamtól a feltámasztás ötletét, hiszen akkor nem érhettek volna célba a felajánlások. Mi okozta a legnagyobb fejtörést a felújítás során, volt esetleg olyan része az autónak, amit nem, vagy csak nagyon nehezen lehetett megmenteni a "szakszerű" feltörés miatt? Nem is az volt a nehéz, hogy tönkretettek valamit, és nem lehet szakszerűen megjavítani, hanem az, hogy tönkretettek valamit, amit nem tudom, hogy megrongálták. Ez csak akkor derül ki, amikor például rakom össze a műszerfalat, és le van törve a konzol. Ilyenkor azért megpróbálom visszatenni, de persze nem sikerül, így keresnem kell egy donor műszerfalat, amiből ezt a konzolt meg lehet menteni. Csakhogy azt még át kell építeni valahogy a meglévő műszerfalhoz. Ezekkel napok mennek el, mire összevadásztam az alkatrészeket, és rendezem a pusztítást. Emellett sajnos mi is okoztunk benne kárt, mikor hazahoztuk, hiszen nem volt alatta futómű, és úgy pakoltuk fel kézzel a trélerre. Több mint tíz ember segített, hogy felkerüljön a trélerre, és ahogy húztuk fel, az alvázon több olyan konzol is megsérült menet közben, amit javítani kellett. Például a kéziféknek van alul egy csigája, ezt majdnem teljesen sikerült leszakítani. Egy másik hosszadalmas munkafolyamat a fényezés volt. Hosszú ideig tartott rendbe hozni, a lakatos munka szintén elhúzódott. De találtam egy ismerőst, aki meg tudta csinálni egyszerre mind a kettőt. A motort szintén ismerősön keresztül újítottuk fel. Ez a motor is felajánlásból érkezett? Tehát az eredeti motorja azóta sem került elő? Igen, az új motor felajánlásból érkezett, a régi viszont azóta sem került elő. Az autólopás után kaptunk egy fülest, hogy hol találhatjuk meg a motort, de mire sikerült leegyeztetni a rendőrséggel, hogy megkapjuk tőlük az erősítést, sajnos már eltüntették onnan, így a további hollétéről azóta sem derült ki plusz információ. Viszont az új motor egy picit erősebb lesz, 1.6-os erőforrást kap új dugattyúkkal és hajtókarokkal, nem teljesen gyári, hanem egy picit erősített kivitel. Nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mennyivel lesz erősebb, és milyen lesz a motor karaktere. Bejáratás után tervezzük majd padon is lemérni a teljesítményét. Mikorra várható, hogy újra régi, vagy még dicsőségesebb fényében tündököljön a Ladád az utakon? Ez egy hosszú projekt lesz, de nagyon bízom benne, hogy a következő Tuning Showra elkészülök minden munkafolyamattal. Mit üzensz a hozzád hasonló autóőrülteknek, akik folyamatosan építgetik, szépítgetik szépkorú autóikat? Azt gondolja az ember, hogy ezeket a ritka, feltűnő autókat már nem lopják, emellett nem is lakok rossz környéken, hiszen Gödöllő belvárosa nem egy elhanyagolt környék. De nem figyeltem az előjelekre, hiszen már korábban is lehetett hallani arról, hogy Gödöllőről több koros autót is elloptak. De én mindig úgy voltam vele, hogy úgyis rossz az autón valami, például a lopás előtti héten a karburátorral volt gond, aztán a gyújtással is akadtak problémák, szóval mindig volt valami, ami bizonytalanná tette az indíthatóságát. Pont a lopás napján történt, ahogy mentem hazafelé, arra gondoltam, hogy na, végre most összeállt az autó, minden úgy, ahogy kell, nem dadog, nem köhög, hanem üzemszerűen működik. Aztán mikor este mentem az autóhoz, már nem volt ott. Tehát ha két héttel korábban próbálják meg elvinni, akkor valószínűleg nem jártak volna sikerrel. Ennyin múlott az egész. Kicsit naiv voltam ezzel, hogy nem fog semmi történni. Ez most nekem is egy nagy tanulság. Akármennyire laksz jó helyen, és akármennyire ismerik az autódat a környéken, az csak egy dolog.  Bármilyen rejtett kapcsoló is megmenthet egy ilyen történettől, hiszen, ha benne lett volna akár egy váltó vagy kormányzár, akkor inkább másik autóval próbálkoztak volna. Ezt természetesen a jövőben orvosolni fogom, ha elkészült mindenképpen kiépítek egy védelmi rendszert. Vezda László autóvadászt is megkérdeztem, mennyire jellemző az ilyen korú autók eltulajdonítása? Létezik egy újfajta gépjármű lopási technika. Mivel Budapesten jelentősen csökkent a gépjármű lopások száma, most, hogy a vidéki lopások száma nem is nőtt, és nem is csökkent, viszont a budapesti lopások száma jelentősen csökkent, így nagyjából annyi autót lopnak el vidéki nagyvárosokban és vonzáskörzetükben, mint Budapesten, ahol nem is nőtt, és nem is csökkent a tendencia. Tény tehát, hogy Budapestről el kellett menniük, és máshol ténykednek.  Ezért ellopnak korosabb gépjárműveket, és a tolvajokban még az sem merül fel, hogy ezek az autók bárkinek is hiányoznának. Így az ilyen autók sorsa általában az, hogy ellopják, és színesfémként értékesítik őket. Mostanában találkozom az utcán ilyen esetekkel, amikor gépjárművet csak azért lopnak el, hogy azt fém árban tudják elpasszolni a MÉH-telepen. Nagyon gyakran a tolvajok saját irataikat használják fel a leadásnál abban a tudatban, hogy az ellopott gépjárművet már nem is fogja keresni a tulajdonosa. Pedig nyilvánvaló, hogy egy idős autót nem feltétlenül azért használ a tulaj mert jobb autóra is telne neki, de nem szeretne váltani, hanem azért, mert ez a megélhetési eszköze, gyakran a munkaeszköze, és anyagi helyzete miatt ez adja meg neki a mobilitási lehetőséget. Tehát egy ilyen autó ellopásával még nagyobbat rúgnak az egyébként sem vagyonos járműtulajdonosba.  Andrásnak volt egy hobbiautója. Ugyanúgy szerette, gondozta, ápolta, és csodálta azt, mint te, vagy én. Büszke volt rá, és amerre csak járt vele, mindenhol egy kis nosztalgiával vegyített mosollyal fogadták. Andrástól ellopták ezt az autót, és barbárok módjára megrongálták, tönkretették. András nem adta fel, és példátlan összefogással, és saját kitartásával hamvaiból építette újjá, és közben megtapasztalta mennyi jó ember van még a világban, és milyen sok szeretetet, és törődést kapott az autós közösségektől, és az egyéni felajánlásokon keresztül. Talán még egy matrica hiányzik majd a hátsó szélvédőre: "Soha ne add fel!"  

Még erősebb hibridet kap a Toyota C-HR

2019.10.20.
Folytatva a Corollával megkezdett sort, mostantól a C-HR is kétféle hibrid hajtáslánccal lesz elérhető az európai piac számára. A Priusból is ismert 1,8 literes, 120 lovas hibrid hajtáshoz tehát csatlakozik egy 181 lóerős, 2,0 literes hibrid is, ami – csak úgy, mint a Corolla esetében – a Hybrid Dynamic Force nevet kapja. Utóbbit szánja ugyanis a Toyota a sportos hibrid hajtásláncnak, amihez új futómű és pontosabb kormányzás is jár. Azonban ennyiben nem merül ki a dolog, a japán gyár állítása szerint halkabb és környezetbarátabb is lesz az új C-HR mostantól, amit finoman módosított új külsővel is igyekeztek kiemelni. Így születhettek elképesztően kedvező CO2 adatok is, még WLTP ciklus szerint mérve is: míg az alaphibrid 109 g/km-rel teljesített a mérések során, addig az erősebb hajtáslánc is megelégedett 118 g/km-rel. Egyébként az új hibrid bemutatása, az 1,2 literes turbós verzió elköszönését is jelenti. Persze nincs ebben semmi meglepő, főleg, hogy az európai C-HR eladások 80%-át a hibrid tette ki eddig is. Odabent az frissített infotainment rendszer számít a legnagyobb újdonságnak, ami már Apple CarPlay és Android Auto kompatibilis, illetve mostantól felhőből tölti le a legfrisebb forgalmi adatokat a navigáció számára.  

Sűríti Budapestet érintő transzatlanti járatait a LOT

2019.10.20.
Michal Czernicki, a légitársaság szóvivőjének tájékoztatása szerint a LOT Boeing 787 Dreamlinerei vasárnap kivételével minden nap közlekednek, szombaton két járat is indul majd a két város között. A várakozások szerint ezzel nemcsak a turisztikai, hanem az üzleti célú utazás is fellendülhet a nagyobb kínálat miatt. Ezzel párhuzamosan a téli menetrendi időszakra felfüggesztett chicagói járatok nem indulnak újra a jövő nyári időszakban. Ennek oka a közlés szerint az utasforgalom szezonalitása. A LOT tavaly májusban indította el az első tengerentúli járatokat Budapestről, New Yorkba és Chicagóba. A lengyel légitársaság a jövő nyári menetrendben májustól Prágába, Stuttgartba, Bukarestbe, Szófiába, Belgrádba és Brüsszelbe is indít új járatokat a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. Tájékoztatásuk szerint jelenleg 80 magyar légiutaskísérő és közel egy tucat pilóta dolgozik náluk, de a felvétel folyamatos. Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója július végén, az új európai járatok bejelentésekor már jelezte, hogy növelhetik a New York-i járatok számát. Budapest és Chicago között a LOT járatának megszüntetése után is marad a közvetlen kapcsolat, az American Airlines hetente négyszer üzemeltet majd járatokat a két város között.

Hétfőtől eSzemélyihez is hozzárendelhető a vasúti bérlet

2019.10.20.
A közlemény szerint a MÁV utasai a bérletüket mostantól az új típusú személyazonosító igazolványukon elektronikus adatként tárolhatják. Az eSzemélyihez hozzárendelt bérlet előnye, hogy az utasnak nem kell papíralapú bérletet őriznie és magával vinnie. A vasúttársaság korábban a Budapest-Pusztaszabolcs és a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalakon tesztelte az innovatív módszert, amely már több mint ötmillió állampolgár számára jelenthet kényelmes, papírmentes megoldást a mindennapi vasúti utazások során. A tájékoztatás szerint a vasúttársaság belföldi pénztáraiban megvásárolható, a szolgáltatási területére érvényes 30 napos dolgozó és tanuló, a havi és félhavi, továbbá a regionális bérletek rögzíthetők az eSzemélyin. Az elektronikusan rögzített bérlet ára és felhasználási feltétele megegyezik a pénztárban váltott papíralapú bérlet árával és az azzal igénybe vehető szolgáltatással - tudatta a vasúttársaság. Mint írták, a vonatokon a jegyvizsgálók - a nyomtatott menetjegyekhez hasonlóan - a modern jegyértékesítési rendszerrel együtt bevezetett fedélzeti eszközökkel tudják ellenőrizni a bérletet. Az eSzemélyis bérlet a vasúti pénztárakban, az érvénytartam kezdete előtt téríthető vissza. Egyéb esetben a visszatérítési igényt a MÁV-START ügyfélszolgálatához kell benyújtani. Az eSzemélyi alkalmas a társadalombiztosítási azonosító jel és az adóazonosító jel tárolására is - közölte a MÁV.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója