Milyen autókat vettek a franciák?

2024.03.20.
A Peugeot (+15,4 százalék) 2023 márciusa óta először szerezte vissza a vezetést a márkarangsorban, az oroszlánosok részesedése 16,7 százalék. Előnye az ősi rivális Renault-val (-13,2 százalék) szemben közel 5600 autóra hízott az év első hónapjában. Eközben a Dacia (+20,7 százalék) 11,4 százalékos piaci részesedéssel megdöntötte rekordját (korábban tavaly áprilisban volt a legjobb, 10,5 százalékkal). Ez azt jelenti, hogy a Renault januárban hazai piacán mindössze 914 autóval adott el többet, mint a Dacia, ami a francia autópiac történetében az eddigi legalacsonyabb különbség. Vajon eljön-e az az idő, amikor a Dacia valóban túlnő anyacégén Franciaországban? A Toyota (+19,2 százalék) decemberhez képest egy helyet javítva 8,5 százalékos részesedéssel a 4. helyen áll, megelőzve a Citroent (+20,7 százalék), amely a decemberi tragikus hónap után (10. helyre esett vissza) ismét az 5. helyre emelkedett. A Volkswagen (-30,6 százalék) a múlt hónapban elért különösen jó eredményéért fizet és csak a hatodik. A top 10 többi tagja mind jobban teljesít a piaci átlagnál: az Opel +38,1 százalékkal, a Fiat +36,2 százalékkal, a BMW +34,8 százalékkal és a Kia +10,6 százalékkal javult. A Tesla 320,8 százalékos növekedése csak a 12. helyre volt elég. A modellek tekintetében a Peugeot 208 (+41,1 százalék) tavaly szeptember után tudott újra győzni, 6,8 százalékos részesedéssel, ami a legjobb eredménye a 2022. októberi 7 százalék óta. A Dacia Sandero (+5,5 százalék) marad a 2. helyen 5,7 százalékos részesedéssel, míg a tavalyi győztes Renault Clio (+17,4 százalék) a 3. helyre esett vissza. A Citroen C3 (+61,2 százalék) érte el a legnagyobb növekedést a top 8-ban, és visszatért a 4. helyre. A Peugeot 2008 (-1,4 százalék) újra az 5. helyen végzett a Peugeot 308 (+24,2 százalék) és a Toyota Yaris (+44,7 százalék) előtt. A Toyota Yaris Cross (+13,4 százalék) decemberhez képest négy helyet javítva a 8. helyen áll. A Dacia Jogger (+74,9 százalék) most először tör be a francia top 10-be, amelyet szintén egy román, a hamarosan megújuló Dacia Duster (+57,3 százalék) zár. Top 50 autó Franciaországban (2024. január) 1 Peugeot 208 8372 2 Dacia Sandero 6924 3 Renault Clio 5834 4 Citroen C3 4985 5 Peugeot 2008 3880 6 Peugeot 308 III 3832 7 Toyota Yaris 3148 8 Toyota Yaris Cross 2747 9 Dacia Jogger 2570 10 Dacia Duster 2499 11 Peugeot 3008 II 2478 12 Renault Captur 2449 13 Citroen C3 Aircross 2049 14 Dacia Spring 1937 15 Fiat 500 1928 16 Opel Corsa 1823 17 Tesla Model 3 1623 18 Tesla Model Y 1477 19 Ford Puma 1433 20 Renault Austral 1396 21 Toyota C-HR 1339 22 Citroen C4 III 1330 23 Citroen C5 Aircross 1320 24 Mini (3 és 5 ajtós) 1252 25 Renault Arkana 1216 26 Renault Twingo 1202 27 VW Polo 1178 28 VW Golf 1154 29 Hyundai Tucson 1120 30 Toyota Aygo X 1114 31 Kia Sportage 1102 32 Peugeot 5008 1067 33 Renault Megane E-Tech 1063 34 Toyota Corolla 1060 35 Nissan Juke 1005 36 Suzuki Swift 988 37 Nissan Qashqai 975 38 Kia Niro 931 39 MG4 924 40 BMW X1 890 41 BMW 1-es sorozat 838 42 VW Tiguan 798 43 VW T-Roc 749 44 Hyundai Kona 748 45 DS 4 736 46 Opel Mokka 727 47 Ford Kuga 712 48 DS 7 674 49 Opel Crossland 661 50 Toyota RAV4 625 ... 77 Suzuki Vitara 316 ... 84 Mercedes-Benz A-osztály 286 (forrás: PFA)  

Az uniós középmezőnyhöz 1,2 millió autóval kellene többnek futnia a hazai utakon

2024.03.20.
Az eseményről az MTI-hez eljuttatott összefoglaló felidézte, hogy a járműgyártás kibocsátása a nemzetgazdaság teljes kibocsátásához képest hozzávetőleg 10 százalék körül mozog, ám a bruttó hozzáadott érték alapján nagyjából 3,5 százalékos arányt mutat. Jelenleg a beszállítói szektor súlya az autógyárak teljesítményének mintegy felét teszi ki - így a szektor összesített hozzáadott értéke 6,0 százalék körül lehet. Szabó Melinda, az MBH Bank ágazati elemzési vezetője szerint a járműgyártás termelését a jövőben tovább erősítheti, hogy a járműipari beruházások volumene tavaly kiugróan magas arányban, mintegy 41 százalékkal emelkedett. Az autógyártásban folyamatosan növekvő hazai szerepvállalással ellentétben a magyarországi újautó-piac nem bonyolít igazán jelentős forgalmat. Tavaly a globálisan regisztrált újautó-eladások mindössze 21 százaléka kötődött Európához, és ennek nagyjából 0,7 százaléka, vagyis összesen 108 ezer új autó került itthon forgalomba. Horti Flóra, az MBH Bank szenior ágazati elemzője a magyar piac sajátosságaként emelte ki, hogy a piac nagyon kicsi, így az importőrök számára kevésbé vonzó, másrészt viszont az ipari jelenléte egyre fokozódik, emiatt sok márka mégis megkülönböztetett figyelmet szentel az országnak. Az elemző felhívta a figyelmet arra, hogy több mint 30 százalékkal, 1,2 millió autóval kellene többnek futnia a hazai utakon ahhoz, hogy elérjük az uniós középmezőnyt. Ezzel összefüggésben pozitív fejleménynek mondta, hogy 2023-ban a használtautó-piac rekordközeli, 821 ezer darabos forgalmat bonyolított le. Záhonyi Ádám, a bank járműipari ügyfélkapcsolatokért felelős vezetője kiemelte: a magas infláció és forintkamatszintek egyértelműen nehézséget jelentettek minden járműipari szereplőnek, amit még fokozott a hirtelen megugró készletszintek miatt növekvő működőtőke-igény. Idén várhatóan a banki finanszírozásban a saját forrású euróhitelek mellett a forinthitelek is egyre nagyobb teret nyernek. Ebben segítséget jelent a Bankszövetség és a Nemzetgazdasági Minisztérium januári megállapodása, melynek értelmében a cégek az új, változó kamatozású vállalati forinthiteleket a futamidő első hat hónapjában a BUBOR szintjével egyenlő kamatozással érhetik el - tette hozzá. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kei carokat Európába!

2024.03.20.
Minden autópiacnak megvan a sajátos arculata, mivel a geológiai, infrastrukturális, vagy éppen poltikai tényezők bizonyos autóformákat és szegmenseket helyeztek előtérbe, az utóbbi években viszont ezek a piaci arcok egyre inkább egymásba folynak. Ennek egyik fő mutatója az SUV-őrület, ami az amerikai kontinensen indult útjára, de ma már Európában, a Távol-Keleten vagy éppen Észak-Afrikában ugyanúgy jelen van. Európa urbánus felépítése miatt a kisebb, olcsóbban fenntartható és környezettudatos autókat preferálta, mégis, az utcán járva nagyobbnál nagyobb járműveket látok, amelyek sokszor alig férnek el a budapesti utcák szűk parkolóiban. Lehet mondani, hogy ez nem probléma, hiszen nagyobb autó nagyobb biztonságot is jelent, de azt gondolom, a problémát meg lehet ragadni a másik oldalról is. Kisebb autók is lehetnek biztonságosak, ha mindenki kisebb autót vezet. Japán és Kína is tele van nagyobbnál nagyobb városokkal, hihetetlen mennyiségű autóval és emberrel és igen szűkös terekkel és parkolási lehetőségekkel, mégis valahogyan más képet látok magam előtt egy tokiói utcára gondolva, mint egy budapestire. Nem, elsősorban nem az építészet tekintetében, hanem abban, hogy egy akkora városban mégis hogyan férnek el az emberek. Japánban hatalmas népszerűségnek örvendnek a kei carok, azaz azok a kicsi autók, amelyek leginkább egy kockára hasonlítanak és egy laikus számára megtestesítik a japán sztereotípiát, hiszen kis helyre zsúfolnak be minél több anyagot. Mégis, ezek az autók úgy tűnik, nagyon jól működnek. Miért? Mert ellátják a feladatukat a dugókkal telített belvárosban, könnyű parkolni és lavírozni velük, sőt, most már a legtöbb elektromos is, így nem pöfékelnek végtelen mennyiségű gázt a levegőbe. Európában már többször felvetült, hogy miért nem adoptáljuk a Távol-Keleten annyira elterjedt autókszegmenst, hiszen a mi városainkban is elférnének ezek az ultramini autók. A kei car Japánban nagyon népszerű, a Toyota, a Honda és a Nissan is gyárt különböző modelleket. (Forrás: Toyota) Persze, van kisautó és miniautó szegmensünk, de a kei car még a Renault 5, a Fiat 500 alatt van. Ha már Renault, a francia gyártó vezérigazgatója, Luca de Meo tavaly decemberben kezdte el sürgetni az európai autómárkákat, hogy alakítsanak ki közösen egy, a japán kei car-szegmenshez hasonló kategóriát az európai piacon. A kei car megnevezés egyébként azokra a járművekre vonatkozik, amelyek legfeljebb 3,4 méter hosszúak és 1,48 méter szélesek, motorjuk pedig nem haladja meg a 660 köbcentit. A Fiat 500 3,6 méter hosszú és 1,7 méter széles, így éppen kívül esik a szegmenshatárokon, a Renault 5 hasonló méretekkel rendelkezik. Az ötlet tehát nem légből kapott és az időzítés sem lehetne jobb, mivel a szegmens egyre jobban tör előre Japánban. A Nissanról nemrégiben derült ki, hogy talán házon belül fogja gyártani Nissan Sakura nevű modelljét, amelyet korábban az NMKV gyártott, azaz a Nissan és a Mitsubishi közös vállalata, az eK nevű Mitsubishi modellel együtt. Bár a Nissan nem erősítette meg, hogy elválna partnerétől, az, hogy ilyesmi felmerült, mutatja a kei carok sikerét, hiszen a Nissan nagy kockázatot vállal azzal, ha saját gyárában készíti ezt a modellt, amely egyetlen piacon kapható. A Sakura a Nissan és a Mitsubishi közös projektje az eK modellel együtt. (Forrás: Nissan) Persze a számok magukért beszélnek: a Sakura 2023-ban Japán legnépszerűbb elektromos autója volt, 42 százalékkal az összes eladott EV között. 2022 közepe óta, amikor bemutatták, 64 ezer modellt adtak el belőle. Ez a szám hatalmas a Nissan számára, mivel a japán gyártó saját hazájában igencsak lemaradt az elektromos autó piacon a Tesla és a BYD mögött, a Sakura viszont reménysugarat adhat egy visszatérésre. A Nissan arra számít, hogy a kei carok egyre népszerűbbek lesznek, főleg áruknak és méretüknek köszönhetően. Azzal, hogy a Mitsubishi gyárából a sajátjukba vinnék az elektromos autó gyártását, a Nissan hosszú távon rengeteget spórolhat. Az NMKV egyik szóvivője azt nyilatkozta a hírrel kapcsolatban, hogy a kei autó fejlesztése egyelőre 50-50 százalékban folyik a két gyártó között. A Sakura tavaly az egyik legnépszerűbb EV volt Japánban. (Forrás: Nissan) A tervezett új helyszín a Nissan kyushui gyára lenne, amelynek jelenlegi kapacitása 500 ezer jármű évente. Idén ennek a 80 százalékát szeretné kihasználni a gyártó, ami jelzi, hogy lenne hely a Sakurának. Ha a kei car egyre népszerűbb Japánban, miért ne terjeszkedhetne más földrészekre is? Ha a Nissan tényleg bevállalja, hogy saját telepén gyártja a modellt, az hatalmas jelzésértékkel bírna a riválisok számára is, hiszen a szegmens Japánon kívül eddig nem sokakat izgatott. Ki tudja, 2028-ra Európába is betörhetnek az elektromos kei carok. Nyitókép forrása: Nissan

Negyedmillió forintnál is többe került a túlsúlyos járműszerelvény

2024.03.20.
A csengersimai közúti határátkelőhelyen ellenőriztek a rendőrök egy járműszerelvényt 2024. március 18-án. Az egyenruhások megállapították, hogy a járműszerelvény össztömege 960 kilogrammal meghaladja a forgalmi engedélyébe bejegyzett maximális értéket. A rendőrök a román állampolgárságú járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és a szabályszegés elkövetése miatt 260.000 forint összegű közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Tovább öregedtek a magyar autók, már 15,8 év az átlagéletkor

2024.03.20.
Évről évre korosodik a magyar gépkocsiállomány. A KSH statisztikái alapján egyértelműen látszik, hogy a 2008-as gazdasági világválsággal kezdett romlani az autók átlagos kora Magyarországon – akkor az még 10,4 év volt. Azóta folyamatosan emelkedik ez a szám. Az utóbbi két évben ráadásul az átlagos kort jelentősen befolyásolta az, hogy már megfizethetetlenül drágák az új és a használt autók, emiatt pedig nem frissül az autóállomány. Illusztráció: MTI A finanszírozási kedv növekedése segíthetne abban, hogy elérhetővé váljanak a fiatal használt vagy akár a nullkilométeres autók, azonban a 2008-ban nagyon sokan pórul jártak a hitellel, és azóta kevésbé mernek a magánemberek és a vállalkozások banki finanszírozással autót vásárolni, pedig az utóbbi hónapokban minden eddiginél kedvezőbb THM-mel érhetőek el a különböző konstrukciók. Magyarországon 5 080 748 gépjármű van forgalomban, ebből 4 168 651 személyautó, 221 391 motorkerékpár, 17 470 autóbusz és 578 906 tehergépjármű. Hazánkban az ezer főre eső személygépkocsik száma 428. Az európai járműsűrűségi toplistát Lengyelország vezeti 1000 főre jutó 703 autóval. A második Luxemburg 695/1000 aránnyal. Míg meglepetésre Németország csak nyolcadik 586/1000 aránnyal. Európai járműsűrűségi toplista (személykocsi/1000 fő) 1.    Lengyelország 703 2.    Luxemburg 695 3.    Olaszország 681 4.    Ciprus 664 5.    Észtország 638 6.    Izland 629 7.    Csehország 611 8.    Németország 586 9.    Szlovénia 580 10.  Ausztria 574 11.  Magyarország 428 – Addig nem javul az átlagéletkor, amíg nem tud fiatalodni az állomány, de a 10-12 millió forintos új autók jelenleg nem érhetők el reálisan a magyar vevőknek – mondta el Tóth Péter a Das WeltAuto Centrum értékesítési igazgatója. "Amennyiben az emberek nem mernek banki finanszírozáshoz nyúlni, akkor az igényeket kell racionalizálni. Nem ritkán látni olyat, hogy Suberb helyett Octaviát, Golf helyett Polo-t vesznek a vásárlóink, mert nem fér bele a nagyobb autó a büdzsébe. Őszintén: a magyar emberek hitel nélkül még mindig négy-ötmillió forintig tudnak nyújtózkodni, de azzal is remélhetőleg fiatalítani tudják autójukat, mert a fiatalításra szükség van biztonsági és környezetvédelmi szempontból is.” A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) márkákra bontva is közzétette a listát, amelyből kiderül, hogy hazánkban a legöregebb márka a Zastava a 38,1 éves átlagkorával, valamint a Wartburg a 36,9 évvel. A legalacsonyabb átlagkora Magyarországon a KIA-knak és a Daciáknak van 7, valamint 7,6 évvel. A Das WeltAuto-ról A használtautó-kereskedők közül a Das WeltAuto az egyetlen, mely országos értékesítői hálózattal rendelkezik. A 30 márkakereskedést számláló rendszerben az ügyfelek kizárólag gondos állapotfelmérésen átesett, megbízható, kifogástalanul szervizelt autók közül választhatnak. A legjobb minőségű, hat évnél fiatalabb, 120.000 kilométernél kevesebbet futott autók esetében a Das WeltAuto egyedi elbírálás alapján 12 hónapos, vagy 30.000 kilométeres „5 csillagos” garanciát is vállal az autókra, így minimálisra csökken a vásárló kockázata használtautó-vásárlás esetén. Bővebb információt a www.dasweltauto.hu, és a www.dasblog.hu honlapon talál. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Elítélték a mentőautó sofőrjét, aki ütközött a balesetben meghalt motorossal

2024.03.20.
A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a vádlott 2021. március 23-án megkülönböztető fény- és hangjelzést használva úgy haladt át piros lámpánál a mentőutóval az egyik kereszteződésnél, hogy nem győződött meg arról, biztosítja-e a balról érkező összes jármű az akadálytalan továbbhaladást. Ennek következtében a zöld lámpánál a kereszteződésbe behajtó, balról érkező motoros nekiütközött a mentőautónak. Archív fotó: kekvillogo.hu Bár a motoros a megengedett legnagyobb sebességet túllépve, majdnem 80 kilométeres óránkénti sebességgel haladt, az ütközést kisebb sebességgel sem tudta volna már elkerülni, így a sértett halála ekkor is bekövetkezhetett volna - tudatták. Az ügyészség álláspontját osztva a bíróság megállapította, hogy a vádlott a riasztás során köteles lett volna a KRESZ szabályai szerint eljárni, így "megkülönböztető fény- és hangjelzést együttesen használó gépjármű vezetője a közúti jelzéseket, rendelkezéseket figyelmen kívül hagyhatja, ha magatartásával a közlekedés biztonságát, valamint a személy- és vagyonbiztonságot nem veszélyezteti, és meggyőződött arról, hogy a közlekedés többi résztvevője az akadálytalan továbbhaladást lehetővé tette". Közölték azt is, hogy a vádlott, a Covid-járvány miatti lezárások idején, budapesti viszonylatban néptelen utakon haladt majdnem 60 kilométeres sebességgel. A büntetés kiszabásánál a bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a büntetlen előéletű vádlott hosszú időn keresztül állt büntetőeljárás hatálya alatt. A keddi ítélet nem jogerős, mert mind az ügyészség, mind pedig a vádlott és védője fellebbezést jelentett be ellene - tették hozzá. Az eljárás másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik - áll a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Sakura ünneplés japán villannyal – Honda e:Ny1 teszt

2024.03.20.
Csak óvatosan nyúlnak a villanyautózás témájához a japán gyártók – gyakran hangoztatják is, hogy miért – és ennek a legjobb mintapéldája lehetne a Honda kínálata. Minden modelljükből van már hagyományos, „öntöltő” hibrid változat, teljesen elektromos viszont mindig csak egy van. Korábban ott volt a szupercuki, pandaarcú Honda e, most pedig épp a furcsa nevű e:Ny1. Kellett idő mire leesett, hogy ez nem ’eny-egy’ vagy ’e-en-ipszilon-egy’, hanem egybeolvasva pont kiadja az angol anyone, azaz bárki szót. Ugye? Én is a fejemet fogtam! De még mindig több benne a játékosság, mint a bZ4X-ben. Ellenben a Honda e-vel, az e:Ny1 nem egy különálló villanyos modell, hanem a HR-V kisautó alapú városi crossover közvetlen rokona, noha egy teljesen más, úgy nevezett e:N Architecture F padlólemezen. Furcsa, hogy az állítólag teljesen új fejlesztésű platform ellenére nincs mérvadó különbség a HR-V és az e:Ny1 között. Azonos forma, azonos beltér – nem éltek a villanyos padlólemez adta extra lehetőségekkel. A Honda e egy sokkal felkészültebb, kreatívabb és nem mellesleg modernebb villanyautó érzetét keltette. Ugyanakkor az is igaz, hogy az e:Ny1 egy sokkal praktikusabb családi autó, hátul hatalmas lábtérrel, ami mindezek ellenére is csak 1,7 tonna – és ezt meg is érezni az agilis mozgásán. A formavilág nagyon rendben van. Pláne így, fehér és fekete színkombinációval, ami már az e-nek is jól állt, hát még Takumi Truenojának az Initial D-ben. Morcos és sportos a megjelenése, miközben mégis áraszt valamiféle barátságos életérzést az emelt hasmagasságával és a jó ízléssel kupésított farával. Látványosak a fényszórók és még az is, ahogy gombnyomásra felnyílik a töltőfejet rejtő orr rész ott, ahol a hagyományos modellnél hűtőrács lakozik. Becsületesen elvégezték a kötelezőket: számos légellenállást csökkentő apró trükköt bevetettek, így például teljesen lapos az alja és az utolsó részletig lesimítottak az élek – még az ablaktörlőket is eltakarja a motorháztető. Ugyanakkor beülve mégis úgy érezhetjük, hogy legalább tíz évet utaztunk vissza az időben. Egyszerűanyagok, egyenetlen illesztések, kurta varrások, túl puha ülések és hangos nyomógombok. Van ugyan digitális műszercsoport, de nem mondanám egy átgondolt, látványos felületnek. Itt már portré-formátumú a 15,1-colos központi infotainment kijelző, ami lehetővé teszi, hogy három különálló részre bontsák az Android-alapú rendszert. Ami pozitív, hogy a szellőztetés beállításai fixen ott vannak alul, mindig kéznél, ugyanakkor az egész képernyő felbontása elmaradott, a használhatósága pedig nem túl felhasználóbarát. Időbe telt az is, mire megtaláltam az apró főmenü gombot, illetve hosszútávon bosszantó lehet, hogy csak P-állásban lehet elérni a vezetéstámogató rendszerek menüjét, hogy kikapcsoljuk a minden indulás után újra aktiválódó sebességkorlátozásra figyelmeztető pittyegést. Persze mondhatnánk, hogy nem kell túllépni a sebességkorlátozást, de olyan táblákat vél felfedezni, amik nincsenek ott, és akkor is pittyeg, amikor nem kellene. Ugyanígy darabos a távolságtartó tempomat, ami olyan autókra is rálassít, amik nincsenek a sávunkban. Összességében így is van egy bájos, japános hangulata a kabinnak, de minőségben messze elmarad attól, amit mondjuk a Civic tesztelése után vártam, vagy attól az otthonos, nappaliszerű életérzéstől, amit az e után vártam. Szintén váratlanul ért, hogy mennyire behallatszik az elektromos hajtáslánc működés közben. Utoljára talán a Dacia Springen tapasztaltam, hogy ennyire lehessen hallani a villanymotor minden sípolását, majd a visszatermelés morgását, de még a szervókormány búgását is kanyarodáskor. Alapvetően engem nem zavart, mert szeretem a technika zaját, és valószínű még így is halkabb, mint egy belsőégésű motoros változat, de azért szokatlanul behallatszódott a hajtás, pláne autópálya tempónál. Oké, mondhatnánk, hogy nem autópályázásra van, pedig érdekes módon ott sokkal jobban fogyasztatott. Míg városban leginkább 19,5-20,0 kWh között fogyasztott szellőztetés nélkül is, addig autópályán simán lehozta 17,2 kWh/100 km-re. Végül kb. 280 km-t tettünk meg közösen úgy, hogy még 20% maradt a 68,8 kWh-s akkumulátorban és néha fűtöttem, illetve ebben volt erőpróbálgatás is. Jelenleg kizárólag 204 lovas változatban, Advance felszereltséggel kapható a Honda e:Ny1, mintegy 17 millió forintért. Noha nem jártam utána, hogy még él-e az akció, de az árlista szerint egy limitált darabszámú mennyiségre további 4 millió forint importőri kedvezmény jár, így akár 13 millió forintért is elhozható a Honda kínálat jelenleg egyetlen tisztán elektromos modellje. Az egyetlen választható opció a metál vagy gyöngyház fényezés 300 000 forint felárért. Nem lesz könnyű dolga a Honda villanyos crossoverének egy olyan közegben, ahol az olcsóbb Peugeot e-2008 vagy a még olcsóbb BYD Dolphin is verseng, szintén 400 km feletti hatótávval. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ennek a kínai járműnek lesz importőre nyolc régiós országban az AutoWallis

2024.03.20.
A közlemény szerint a nyolc régiós ország közé Magyarország mellett Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szlovénia tartozik. A 2016-ban indult Farizon Kína első olyan haszonjármű márkája, amely új energiaforrásra épülő teljes termékpalettát kínál, nehéz és könnyű haszongépjárműveket, buszokat, továbbá hozzá kötődik a világ első M100 metanol meghajtású nehéz teherautójának kifejlesztése is. A Farizon a nulla kibocsátású közlekedés támogatására törekszik, és ehhez saját fejlesztésű hajtásrendszerekkel rendelkezik - ismertették. A márka a nemzetközi piacokra is belépett, jelen van Dél-Amerikában, a Közel-Keleten és Délkelet-Ázsiában, 2024-ben pedig megkezdte az európai terjeszkedését. Ormosy Gábor, az AutoWallis csoport vezérigazgatója a közleményben kifejtette: az AutoWallis az elsők között lépett partnerségre olyan kínai márkákkal, mint a BYD és az MG. A vállalat folyamatosan vizsgálja a további üzletfejlesztési lehetőségeket annak érdekében, hogy a csoport 16 országos lefedettségét tovább növelje, és a Farizonnal 24-re bővülő márkakínálatát innovatív és népszerű márkákkal szélesítse. Andrew Prest, az AutoWallis csoport nagykereskedelmi üzletágának igazgatója jelezte, hogy a Farizon forgalmazása 2024 második felében indulhat el, kezdetben a V6E és a SuperVan modellekkel. Az AutoWallis februári tájékoztatása szerint tavaly újabb árbevételi csúcsot és jelentős nyereségnövekedést ért el a csoport. A több mint 366 milliárd forintos árbevétel 36 százalékkal, a 19,7 milliárd forintos EBITDA (kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) ugyancsak 36 százalékkal, a 9,8 milliárd forintos nettó eredmény pedig 14 százalékkal haladta meg az előző évit. Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a papír legalacsonyabb árfolyama 87 forint, a legmagasabb 168 forint volt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

MINI és jótékonyság a The Ritz-Carlton Budapestben

2024.03.20.
A hazai felsővezetők társadalmi és szakmai elismertségének, hírnevének és megbecsülésének erősítését zászlajára tűző és ezáltal a modern és sikeres társadalom építéséhez hozzájáruló Menedzserszövetség március 8-án, nőnapon indította útjára a „Női Vezetők a Társadalomért! Együtt. Működünk!” című kampányát. A kezdeményezés célja, hogy a Menedzserszövetség bemutassa női vezető tagjait, és felhívja a figyelmet példaértékű munkájukra. A nőnapra időzített kampány nyitóeseménye a Remind Bookazine és a Zenon Clinic közreműködésével életre hívott Charity Fashion Market exkluzív jótékonysági ruhavásár volt. A The Ritz-Carlton Budapest épületében szervezett program különlegessége, hogy a kampány szereplői és a Menedzserszövetség további női vezetői által felajánlott exkluzív pre-loved ruhákon és kiegészítőkön túl, hazai tervezők egyedi dizájner darabjait is meg tudták vásárolni a rendezvény látogatói. A pre-loved darabok és a felajánlott tervezői mini kollekciók teljes bevételével – mintegy kétmillió forinttal – a Menedzserszövetség az UNICEF Magyarország misszióját támogatta. „Fontosnak tartjuk az elnökséggel és tagjainkkal együtt, hogy vezetőként tudásunkkal, tapasztalatainkkal segítsük a társadalmat, valamint mindenki saját lehetőségei szerint támogasson fontos társadalmi ügyeket, civil szervezeteket. Ahogy a nőnapi kampányunk, úgy a kampány nyitóeseménye is nagyon különleges volt. Női vezetőinkkel és magyar tervezőkkel összefogva a 2022 telén megszervezett első, nagyon sikeres jótékonysági karácsonyi ruhavásár programunkat továbbfejlesztve egy exkluzív nőnapi programot szerveztünk, mellyel az UNICEF Magyarország munkájához járultunk hozzá közösen” – emelte ki Buday Kollárik Tímea, a Menedzserek Országos Szövetségének ügyvezető igazgatója és a program megálmodója. A nőnapi esemény létrejöttét a MINI magyarországi képviselete is támogatta és a The Ritz-Carlton Budapest épülete előtt exkluzív bemutatót tartott a brit prémiumgyártó vadonatúj modellje, a MINI Countryman C főszereplésével. „A MINI globális BIG LOVE kampányához tökéletesen kapcsolódik a Charity Fashion Market kezdeményezés, melyet örömmel támogattunk. A vadonatúj harmadik generációs MINI Countryman így egy valóban izgalmas, pezsgő, sokakat megmozgató esemény részese tudott lenni“ – mondta el Németh Balázs, MINI márkavezető az esemény alkalmával. Az exkluzív ruhavásáron a következő hazai divatmárkákkal találkozhattak a látogatók: AERON, ARTYPICAL NUDE BY NUBU, DAIGE BUDAPEST, HELGATOTH, LAVIDAYARN, NINI, NUBU, PLIÉ, SECONDLAND, SUGARBIRD, TOTHBORI, VALBONA LEATHER, VIKTORIAVARGA, ZHOJA. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Ehhez a Toyota modellhez gyári extraként rendelhető páncélozás

2024.03.20.
Dél-Afrikában márkák szintjén a Toyota, típusokra lebontva pedig a Hilux vezeti az eladásokat. Ez egyrészt presztízst, másrészt komoly stabilitást jelent az autógyártónak, ám egy ilyen piacvezető státusznak egyéb előnyei is vannak – például az, hogy a speciális átépítésekre szakosodott cégek mindent megtesznek annak érdekében, hogy kiszolgálják toyotás ügyfeleiket. Így történt ez most is, amikor a páncélozott és félkatonai járműveket fejlesztő SVI Engineering megállapodást kötött a Toyotával, hogy mostantól a normál vásárlási folyamat keretében, azaz bármely Toyota-márkakereskedésben megrendelhető a Hilux páncélozott változata – ennek hallatlan előnye, hogy az átépítést követően is megmarad az alapjármű gyári garanciája. A Stopgun V2.0 az SVI egyik legújabb könnyű golyóálló csomagja: a B6-os védelmi szint azt jelenti, hogy az autó ellenáll a tipikus gépkarabélyokból (pl. AK-47) kilőtt lövedékeknek, ami pont megfelel a pénzszállító, bányajárőr és egyéb vagyonvédelmi feladatokat ellátó személyzet igényeinek – vagy csak azoknak, akik nem szeretnének rablás áldozatává válni. Bár a Stopgun elvileg akár duplafülkés pickupokhoz is kérhető, a Toyota csak a szimplafülkés, azaz egy üléssoros modellekhez hagyta jóvá az átépítést. Az oldalablakokat fixen beépített, 36 mm-es páncélüvegre cserélik, az ajtókat 5 mm-es golyóálló acéllemezekkel bélelik. Páncélozott a tűzfal is, illetve a motortérben minden létfontosságú mechanikus és elektronikus rendszer külön védelmet kap. Az oldalablakokat gyárilag lőlyukkal szerelik, de ez törölhető, ha az ügyfél nem kéri. A szélvédő osztott, de már létezik egy darabból álló, diszkrétebb páncélozott elem is. A kézi váltós, hátsó- és összkerékhajtású Hiluxokhoz rendelhető csomag különlegessége, hogy beépítése után is funkcionális marad a függönylégzsák. Az átépítés nagyjából három hetet vesz igénybe, költsége nettó 333 ezer rand, azaz kb. 6,4 millió Ft; ebben a nagyobb tömeg miatt megerősített első futómű, a robusztusabb ajtózsanérok, valamint a masszív hátsó lökhárító is benne van. Az SVI egyébként számos átépítési opciót kínál Toyota-modellekhez. Hilux-alapokra épít csapatszállító járművet, a Land Cruiser 79-hez pedig kérhető olyan tolólap, amivel forrongások, lázadások idején eltakaríthatók az útakadályok és barikádok (ez az extra hamarosan a Hiluxhoz is rendelkezésre áll majd.) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója