Járműipari kutatóközpont lesz a szovjet laktanya színházépületéből

2025.11.03.
Az ünnepségen Prof. Dr. Kónya Zoltán, az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, az SZTE Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központ (IKIKKI) szakmai vezetője mutatta be az új beruházást. Hangsúlyozta, 100 éve is itt volt és 100 év múlva is itt lesz az egyetem, de szeretnének folyamatosan előre menni. Prof. Dr. Kónya Zoltán – Az SZTE célja, hogy a Science Parkban a város és a régió fejlődését szolgáló kutatás-fejlesztési tevékenységet végezzen ipari partnereivel. Az épülő központ a 21. században meghatározó zöldenergia-szektor és az elektromobilitás területére fókuszál majd. Az új létesítmény ipari kapcsolati központ lesz, ahol az SZTE kutatói a beruházókkal, amilyen a BYD és a Rheinmetall, illetve az egyetem együttműködő partnereivel, mint a MOL és az Audi Hungária ipari, kutatási és oktatási célú fejlesztéseken fognak dolgozni – húzta alá professzor. A rektorhelyettes szerint az épületben az anyagtudomány minden területét lefedő akkreditált laboratóriumok és elektromobilitási járműipari mérési kompetenciák kapnak majd helyet. A komplex centrumban Szegedi Tudományegyetemnek az oktatás is fontos lesz, mivel Prof. Dr. Kónya Zoltán szerint a kutatás-fejlesztés laboratóriumai egyben a hallgatók felkészítésének legjobb helyszínei is. Látványterv I. A vegyészprofesszor az egyetem infrastruktúrafejlesztési lendületéről szólva emlékeztetett, hogy nyáron átadták az SZTE mesterséges intelligenciás adatfeldolgozásra dedikált szuperszámítógépét és nemrég jelentették be a nemzetközi régióban is egyedülálló krio-elektronmikroszkópia központ létesítését. – A kutatás-innováció területén a legerősebb egyetem vagyunk ma Magyarországon – tette hozzá Prof. Dr. Kónya Zoltán. Dr. Fendler Judit, az egyetem kancellárja is méltatta a Fenntartható Mobilitás Ipari Kapcsolati Központot. – Az egyetem képességeinek fejlesztése szempontjából fontos, hogy az FMIKK bekapcsolható abba a szimbiózisba, amelyet SZTE a Science Parkba betelepülő cégekkel már eddig is kialakított a kutatás és oktatás területén. A volt orosz laktanya színházépülete - a szerző fotója A kancellár emlékeztetett, hogy a központ építéséhez felhasznált régi épület a szovjet-orosz laktanya színházépülete volt, amelynek hasznosítása régóta foglalkoztatja az egyetem vezetését. A stabil épület lebontása nagyon költséges lett volna, betonalapja 6 méter mély. – Sokáig volt szó arról, hogy konferenciaközpontot építünk itt. Ez azért nem valósult meg, mert fenntarthatatlan lett volna, márpedig az SZTE minden fejlesztését megpróbáljuk fenntarthatóvá tenni. A 3 milliárd forintos beruházásban lesz saját forrás is, ám döntő részben azért pályázati pénzből valósul meg - monda a kancellár. Prof. Dr. Csóka Ildikó, a Szegedi Tudományegyetem stratégiai főigazgatója szerint az egyetem éppen 10 éve dolgozik Science Parkjának kialakításán. A 100 hektáros helyszín területfejlesztését az elmúlt években két ütemben, több mint 12 milliárd forint állami támogatásból végezték el, és mostanra jutottak odáig, hogy ipari partnerek érkeznek oda.  Prof. Dr. Csóka Ildikó – Fizikailag ez a terület az egyetemi alkalmazott kutatások és az ipari felhasználás találkozási pontja, ehhez egy belső tudáskoncentrációt is megmegvalósítottunk. A Fenntartható Mobilitás Ipari Kapcsolati Központ az élettelen természettudományi klaszterben helyezkedik el; akkreditált laboratóriumai pedig egyben kiemelt műszerközpontként hasznosulnak, remélhetőleg minél több ipari partner számára – hangsúlyozta a stratégiai főigazgató. Az épületben az SZTE kutatócsoportjai számára magas színvonalú prototípus-laboratórium és tesztrendszer befogadására alkalmas kísérleti, fejlesztési terület működik majd. Az FMIKK-ben élenjáró fotoakusztikus mérési eszközöket is elhelyeznek, amelyek segíthetnek a BYD és más ipari partnerek számára a károsanyag-kibocsátás csökkentésében, légszennyező anyagok monitorozásában és zöld technológiák fejlesztésében. Látványterv II. Az FMIKK fogadja majd be az SZTE kiépítésre váró IT géptermét és adatközpontját, amely TIER 3 minősítése révén regionálisan meghatározó szerepet biztosít a Szegedi Tudományegyetem számára a mesterségesintelligencia-felhasználás, a szimulációk és big data elemzések terén. Ugyancsak ide kerül az SZTE IKIKK keretében működő Megújuló Energiák Nemzeti Laboratórium kislábnyomú energiatechnológiákat, zöldhidrogén-előállítást, -szállítást és -tárolást, valamint CO₂-hasznosítást szolgáló partneri központja. Bodrogi Ferenc, Csóka Ildikó Fendler Judit és Kónya Zoltán elhelyezik az időkapszulát. Fotók: Kovács-Jerney Ádám A Fenntartható Mobilitás Ipari Kapcsolati Központ alapító ünnepségének vendége volt Bodrogi Ferenc, az új épület kivitelezését barnamezős beruházásban végző a Bodrogi Kft. ügyvezető igazgatója, Nagy Sándor, Szeged városfejlesztési alpolgármestere, Mihálffy Béla országgyűlési képviselő, Farkas Levente önkormányzati frakcióvezető. Az eseményen megjelentek a Rheinmetall Hungary Zrt. és a BYD Auto Hungary Kft. képviselői is. Az ünnepségen letették a létesítmény időkapszuláját, amelyben az épület tervrajza, látványterve, kiviteli terve mellett egy Karikó Katalin-emlékérmet és egy napilap aktuális lapszámát helyezték el.  

Véget ért a Balatonon a menetrendi hajózási szezon, ritkábban jár a komp

2025.11.03.
Fotó: BAHART A menetrendi hajók november első hétvégéjén közlekedtek utoljára, de lesznek még sétahajók néhány eseményhez - Garda fesztiválhoz vagy a Mikuláshoz - kapcsolódóan. A komp november 3-tól rövidebb ideig, és hétköznapokon ritkábban jár. Szombatonként és vasárnaponként továbbra is fél óránként, hétköznapokon azonban már csak óránként indulnak a járatok: Szántód felől 7.00-18.00 óra között, Tihanyrév felől 7.15 és 18.15 perc között közlekednek. MTI  
Címkék: 

Elismerés Hanula Barnának

2025.11.03.
Fotó: Facebook/Magyar Elektrotechnikai Egyesület
Címkék: 

Őszi utak – fokozott figyelem a csúszós levelek és a pára miatt!

2025.11.03.
Az őszi hónapok beköszöntével nemcsak a természet öltözik új színekbe, hanem az utak is megváltoznak. A hajnali és esti órákban egyre gyakoribb a pára, a köd, valamint a nedvességtől és lehullott falevelektől síkossá váló útfelületek is komoly veszélyforrást jelentenek a közlekedők számára. A rendőrség felhívja a járművezetők figyelmét, hogy az őszi időjárási körülmények tükrében, főként a fákkal, bokrokkal övezett utakon minden esetben számoljanak azzal, hogy a gumik megszokott tapadása megváltozik, ezért csökkentsék a sebességet, és növeljék a követési távolságot. A nedves, levelekkel borított úttest következtében a jármű féktávolsága is meghosszabbodik. A reggeli pára és a lehullott levelek együttese olyan, mintha jégréteg fedné az utat – ezért mindig számítani kell a váratlan helyzetekre. A gyalogosok és a kerékpárosok is legyenek körültekintőbbek: a rosszabb látási viszonyok miatt viseljenek fényvisszaverő ruházatot vagy kiegészítőket, az úton történő átkelés során számoljanak azzal, hogy a járműveknek hosszabb a féktávolsága. Amennyiben lehetséges, az utak mentén is közlekedjenek jól megvilágított helyeken. Cikkünk megjelenését a Generali Biztosító Zrt. támogatta. A Generali nem csak a káreseményeknél, de azok megelőzésében is partner!  

November 1-től kötelező a téli abroncs Ausztriában, ha....

2025.11.03.
Számos európai országban törvény írja elő a téli gumik használatát a téli hónapokban. Ez a szabályozás Ausztriában is érvényes, ahol november 1. és április 15. között kötelező a téli gumi használata, ha az útviszonyok azt megkívánják. A minimális profilmélység négy milliméter kell legyen, hogy biztosítsa a közlekedés biztonságát – hívja fel a figyelmet Schleer Norbert autószerelő műhely tulajdonos. Téli gumiabroncsok használata A 3,5 tonnáig terjedő legnagyobb megengedett össztömegű személygépkocsik és teherautók november 1. és április 15. között téli útviszonyok között, különösen havas, latyakos vagy jeges úton, csak akkor üzemeltethetők, ha minden kerékre téli gumiabroncsok vannak felszerelve – olvasható a kormány hivatalos tájékoztatásában. A téli gumiabroncsok alternatívájaként megengedett hóláncok használata is legalább két hajtókeréken – azonban csak akkor, ha az útfelületet összefüggő vagy jelentősen megszakítás nélküli hó- vagy jégréteg borítja. A téli gumiabroncsok használata személygépkocsik és 3,5 tonnáig terjedő tehergépkocsik esetében csak téli útviszonyok között és csak akkor kötelező, ha az úton is közlekednek. A személygépkocsikra vonatkozó téli gumiabroncsok használatának kötelezettsége kiterjed a zárt, kabinszerű felépítményű, négykerekű könnyű járművekre (az úgynevezett mikróautókra) is. A törvényi előírásoknak megfelelő gumiabroncsok A törvény szerint téli gumiabroncsnak azok minősülnek, amelyek „M+S", „M.S." vagy „M&S" („Matsch & Schnee", azaz „sár és hó") jelöléssel vannak ellátva, és legalább 4 mm, diagonális gumiabroncsok esetében pedig 5 mm profilvastagsággal rendelkeznek. 2018. december 10. óta azok a gumiabroncsmodellek is téli gumiabroncsként minősülnek, amelyek csak az úgynevezett hópehely szimbólummal vannak jelölve – hívja fel a figyelmet Schleer Norbert. A hópehely szimbólummal ellátott gumiabroncsoknak meghatározott minimális hófogási tulajdonságokkal kell rendelkezniük. A jelölés azonban nem csak a téli gumiabroncsokon található meg, hanem sok négyévszakos gumiabroncs is megfelel a hópehely szimbólum kritériumainak. Büntetés a nem megfelelő gumiabroncs miatt Aki téli útviszonyok között téli gumiabroncsok nélkül közlekedik, körülbelül 100 eurós büntetésre számíthat. Ha más közlekedők veszélybe kerülnek, elméletileg akár 10 000 eurós büntetés is kiszabható. Felkészülés a téli szezonra A téli gumik iránti kereslet általában a hőmérséklet csökkenésével nő. A műhelyek hosszú várakozási időkről számolnak be, mivel sok autós csak akkor cseréli le a gumijait, amikor az időjárás megváltozik. Schleer Norbert autószerelőműhely tulajdonos elmondta: „Az emberek csak akkor kapcsolnak téli gumi üzemmódba, amikor az időjárás megköveteli“. Ajánlott a gumicserét időben megtervezni, hogy elkerüljük a hosszú várakozási időket és biztosítsuk a biztonságot a téli utakon.      

Frontális karambol, teljes útzár, roncsba szorult egy ember

2025.11.02.
Mint írták, frontálisan ütközött össze két gépkocsi a 84-es főút 26-os kilométerszelvényénél, Csabrendek térségében. Az egyik autó vezetője beszorult, a sümegi önkormányzati tűzoltók feszítővágóval kezdték meg kiszabadítását. A balesethez a gógánfai önkéntes tűzoltók is kiérkeztek, valamint az ajkai hivatásos egységek is a helyszínre indultak. Az érintett útszakaszt lezárták a beavatkozás idejére. Az Útinform azt írta: A 84-es főúton, Sümeg és Zalagyömörő között két személyautó ütközött össze. A helyszínelés idejére a főutat lezárták, a forgalmat eltereli a rendőrség. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

AndroidAuto és Apple CarPlay vezeték nélkül

2025.11.02.
Lassan két éve, hogy megkaparintottam az AAWireless első kiadását. Muszáj volt valamit beszerezni, mert nehezen viseltem el, hogy az okostelefon szolgáltatásainak tükrözéséhez kábelre van szükség. A XXI. század közepén nem, hogy a telefonunkon nincs már drót, de vezeték nélküliek a fülhallgatók, a legtöbb kéziszerszám és egyáltalán minden. Most itt a 2. generáció, ami kisebb, hatékonyabb és gyorsabb is lett. Balra a régi, jobbra az új verzió Nehogy már egy 2017-es prémiumautóban kábelekkel kelljen telefont csatlakoztatni Az okostelefonok tükrözésének lehetősége azért nem egy őskövület, de azért durva, hogy már 2014-ben is volt olyan új autó, amibe beépítették ezt a lehetőséget. Szerintem ez nagy lépés volt, mert a szélvédőre cuppantott mobiltartók nem csak kényelmetlenek, hanem rossz elhelyezéssel még a kilátást, így a közlekedésbiztonságot is rontják. Az Apple Carplay először a Ferrari FF-be került be, a modellfrissítésről mi is írtunk anno. Az AndroidAuto integrációt először egy koreai gyártó, a Hyundai kínálta 2015-ös Sonata-ban. Évekig tartott az az időszak, amikor a kapcsolathoz még minden autónál kellett egy USB-kábel a telefon és az autó között. Az iOS esetében 2017-ig kellett várni, amikor is a bajor prémiumgyártó, a BMW autóiban már vezeték nélkül lehetett csatlakoztatni az okostelefont. Ez a már a múlt A fejlesztés kicsit lassan szivárgott le az alsóbb szegmensekbe. Például 2017-ben a Honda Civic 10. generációjának megjelenésekor igen bosszantó volt, hogy a fedélzeti rendszer tudta ugyan a tükrözést, de ha be akartam kapcsolni, akkor megkaptam, hogy Magyarországon ez a szolgáltatás nem elérhető. Emellett az is jellemző volt, hogy az AndroidAuto-t nem lehetett Play Áruházból letölteni itthon, ehhez trükközni kellett különböző alternatív letöltő oldalakon. 2021-ben a Hyundai Bayon-ban még mindig kábel kellett, hogy összeköttetést teremtsünk. Sokáig keresgéltem a tesztjeim között, de legtöbbször még az elmúlt években is csak a prémium gyártók termékeiben találtam meg kábel nélkül a funkciót. Egyik barátom 2023-as Hyundai Ionic 6-osában sincsen meg ez a funkció, pedig azon már hagyományos visszapillantó tükör sincsen. Azonnal kérdeztem is tőle, hogy miért nem rendel magának egy AAWiress 2-t Ez a kütyü ugyanis arra szolgál, hogy az autó USB csatlakozójára kötve kommunikál a kocsi fedélzeti rendszerével, a telefonunkat pedig kábel nélkül csatlakoztatja ahhoz. Ez még akkor is nagy kényelmet biztosít, ha az USB aljzat szem előtt van, de ha magát a készüléket el lehet rejteni az autóban, akkor még nagyobb poén, hogy csak beszállok és már csatlakozik is a kütyü. A vezeték nélküli telefontükrözés utólagos megoldásainak úttörője az AAWireless. Egy mélyebb AI lekérdezés ma is piacvezetőnek hozza őket, persze mellettük az Ottocast, és a Google-el elsőként hivatalosan együttműködő MA1-is jelen van termékeivel. Kisebb, mint egy gyufásskatulya Most a hivatalosan AAWireless Two néven érkező készülék az elődjénél jóval kisebb lett, kezelhetősége is egyszerűbb. Az első használat előtt persze ezzel is van dolgunk. Telepíteni kell a telefonunkra a hozzávaló applikációt, és ebben párosítani az eszközt. Fontos, hogy egyedi azonosítóval rendelkező kütyüt kapunk, ezért egy egyedi kódot kell majd beolvasnunk az első installnál. Nagyon gyorsan feláll a rendszer és az autó „úgy érzi”, hogy kábelen van csatlakoztatva a telefon, innentől aktív a rendszer. Talán nem kell külön megemlíteni, hogy a készülék saját app-ja mellett természetesen az AndroidAuto-nak is telepítve kell lennie a telefonunkon. A 2024-ben kiadott a AAWireless Two csak AndroidAuto-hoz volt kompatibilis, cserébe idén megérkezett az AAWireless Two+, ami már az IPhone tulajdonosokat is vezeték nélküli élményhez juttatja. Az AAW létrehoz egy WiFi hálózatot is, ez a kommunikációt gyorsítja, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha használat közben egy „ismeretlen” WiFi hálózatra csatlakozott a telefonunk. Ezen kívül semmilyen változás nincs ahhoz képest, mintha USB-n keresztül csatlakoztunk volna. Ugyanaz a sebesség, ugyanazok a funkciók. Ha tölteni is kell Ma már sok autóban elérhető a vezeték nélküli telefontöltő pad. Ezek hatékonyságáról külön cikket lehetne írni, de az AAWireless használatával jól kombinálható ez a lehetőség. Azért hosszabb utakon néha érdemes inkább kábellel használni a tükrözést, mert a töltés így egy kábelen megoldott, pláne ha a kocsiban a telefon tárolására alkalmas felületre téve a kábel már nem fér el rendesen. Az AAW munkában Magyar nyelvű honlap még mindig nincs Tudom, tudom, mindenki beszél már angolul, vagy ha nem akkor a böngésző lefordítja az oldalt. Nekem akkor is sérelmes, hogy nincs magyar nyelvű aloldal a cég honlapján, főképp, hogy a készülékeket a holland cég Magyarországon gyártja. És ha már itt tartunk: mivel helyben gyártódik, a megrendeléstől számítva extrém gyorsan kaptam meg az AAWireless legújabb tagját. Fontos lehet még az ár: az új AAW befér 20 ezer forint alá, de ez állandóan változik, vannak akciók, úgyhogy érdemes ellátogatni a honlapra.

Negyedszázados történetét ünnepli a Fiat Professional Doblò

2025.11.02.
A Doblò-t 2000-ben alkotta meg a torinói Fiat Style Center, kezdettől fogva az intelligens architektúrára, a tágas térkínálatra és a praktikumra összpontosítva. A jármű 2006-ban elnyerte az „Év Nemzetközi Kisteherautója” díjat. A 2010-es, második generáció a kényelem és a raktérkapacitás terén jelentett előrelépést. A 2022-ben megjelent harmadik generáció a Stellantis EMP2 moduláris platformjára épül, és most először mutatkozott be teljesen elektromos változattal. A már megrendelhető különleges, évfordulós kiadás különlegessége a speciálisan erre a modellre kifejlesztett zöld árnyalat, a megerősített anyagú első lökhárító és a kibővített funkciók sokasága. A felszereltségi szint tartalmazza az Advanced Grip Control rendszert, amely a legújabb generációs ADAS rendszerek része, sávtartó asszisztenssel és automatikus vészfékezéssel. A Magic Cargo rendszernek köszönhetően a raktér akár 3,09 méter hosszú is lehet, és megnövelt térfogatot kínál, ideális a mindennapi munkavégzéshez. Az évek során a Doblò számos nemzetközi díjat nyert, többek között a legjobb könnyű haszongépjármű díjat a 2022-es Mission Fleet Awards alkalmával és a legjobb kisteherautó díjat a 2025-ös Auto Express Awards díjátadón.

Újabb részletek a Lexus fényűző, hatkerekű mikrobuszáról

2025.11.02.
A Lexus egyszerűen csak az LS Concept nevet adta a merész tanulmányának, amely egy futurisztikus buszlimuzin két tolóajtóval, három tengellyel, négy hátsó üléssel és hat kerékkel. A japán VIP shuttle – amelyet másik két LS-tanulmánnyal együtt, a Japán Mobilitási Show-n mutattak be – arra invitálja a szerencsés utasait, hogy fedezzék fel benne a saját luxuséletterüket. Az LS Concept a márka formanyelvének és a Toyota-csoporton belüli pozicionálásának drámai változásait is előrevetíti. Simon Humphries, a Lexus vezető formatervezője és márkaigazgatója elmondta, hogy a prémiummárka nagyobb kreatív szabadságot élvez most, hogy a Toyota a Centuryt egy ultraluxusmárkává fejlesztette, amely így átvette a vezető szerepet a konszernen belül. A brit dizájner a Tokiói Autószalonon arról beszélt, hogy a Lexus célja az, hogy megkérdőjelezze a luxusmárkákról alkotott konzervatív elképzeléseket. „Amióta 1989-ben bemutatkozott a Lexus LS, a luxuspiac szabályai drámaian megváltoztak. Régen a luxuslimuzinok uralták az autóipar világát. Most vesztes csatát vívnak a SUV-okkal. Az emberek teljesen más élményekre vágynak. Ügyfeleink a saját feltételeik szerint akarják meghatározni a dolgokat. Térre és szabadságra vágynak, hogy maximális hatékonysággal oszthassák be idejüket. És nem félnek megkérdőjelezni a status quót ennek az ideálnak az elérése érdekében. A Lexus mindig is több volt, mint négy kerék. Soha nem riadtunk vissza az új termékek, új szolgáltatások, új élmények felfedezésének kihívásaitól. És most újraértelmezzük a zászlóshajónkat is. Az LS már nem a Luxus Szedán vagy a Luxus SUV rövidítése, hanem a Luxus Space-é. (luxustér). Megígértem, hogy a jövő többről fog szólni, mint négy kerék, de valószínűleg nem hat kerékre számítottatok! Amikor kinyílik az ajtó, egy otthontól távoli, privát térbe teleportálódik az ember, egy olyan helyre, ahol felfedezheti a saját szentélyét. A hat kerék forradalmasítja a kocsi kialakítását. Maximalizált alapterület. Akadálymentes hozzáférés. Egy olyan környezet, amit a sajátjának nevezhet az ember. A tér a szabadság. És a tér a magánélet. Két olyan árucikk, amelyek egyszerűen felbecsülhetetlen értékűek. Egy őrült világban mi lehetne nagyobb luxus ennél? Ügyfeleink még a csúcsmodellek esetében is a változatosságot keresik. Mert a valóság ebben a szegmensben most az, hogy az emberek már nem csak egyféle autóra vágynak, különösen nem globális perspektívából nézve” – mondta Humphries a Japán Mobilitási Show-n tartott világpremieren. Ugyan a Lexus 2020-ban már bemutatott egy luxus egyterűt a hibrid hajtású LM formájában, de az új LS koncepcióautó egy még nagyobb és fényűzőbb csúcsmodellt vetít előre, amely a fölött foglalna helyet. A hatkerekes elrendezést a nagyobb belső tér miatt választották (a hátsó tengelyen kisebb kerekeket használva), mert így minimalizálták a kerékjáratok által a padlólemezből elvett helyet. „A hatkerekes konfiguráció számos nehéz kihívást jelent” – mondta Tojoda Akió, a Toyota elnöke egy korábban kiadott gyári videón. „Vannak bizonyos elvárások a Lexus márkával szemben – például a csendesség és a kiváló menetkomfort; bízunk benne, hogy hat kerékkel is meg tudjuk ezeket valósítani. Bár a koncepcióautó még messze van a megvalósulástól, mindenki komolyan gondolja. Biztosan meg fogjuk csinálni” – tette hozzá. Az LS Concept esetében a tolóajtón keresztül egy olyan, csúcstechnikával teletömött, négyüléses luxusbarlangba nyer bebocsátást az ember, amely rugalmasan alakítható, és kiváló minőségű anyagokból van összeállítva, az oldalsó árnyékolók például bambuszból és fából készültek. Az elsősorban sofőrös autónak szánt tanulmányban hagyományos kormánykerék helyett egy szokatlan, szarvformájú kormány található, ami arra utal, hogy az egyterű a Lexus RZ-hez hasonlóan elektronikus „by wire” kormányzással van felszerelve. Körbeölelik a vezetőt a digitális kijelzők a minimalista műszerfalon, de az alapvető funkciókat nagy, vaskos fizikai gomboknak tűnő mini-érintőképernyőkön kell vezérelni. Sajnos az LS Concept műszaki adatait, méreteit még nem hozta nyilvánosságra a Lexus, és hivatalosan azt sem jelezte, hogy tervezi-e a sorozatgyártását. Vélhetően a Toyota elektromos autókhoz tervezett e-TNGA moduláris architektúrájának egy változatát használja a tanulmány. Azért is fontos autó az LS Concept, mert a Lexus új formanyelve is ezen debütál. Tojoda Akió, a Toyota-csoport elnöke korábban kérte a prémiummárka vezetőit, hogy hagyják el a jellegzetes orsó alakú hűtőrácsdizájnt, mivel azt már képtelenség továbbfejleszteni. Ehelyett az orsómotívum itt az egész karosszériára át lett ültetve, az orr-részen például a nappali fények alkotják. Teljesen elhagyni nem akarták, mert ez a Lexusok egyik fő jellegzetessége, mióta először megjelent a 2011-es LF-Gh tanulmányautó hűtőmaszkján, majd az abból készült széria GS-en. Sok autógyártó akart már a múltban hatkerekű autót gyártani, de a legtöbb a bonyolultsága miatt idejekorán elvetette a különleges koncepciót. A legemlékezetesebb példa az 1976-77-ig versenyzett Tyrrell P34 Forma-1-es autó, amelynek négy kereke volt elöl, és mind elfordult kanyarodás közben. Szintén említésre méltó a 2013-2015 között gyártott Mercedes-AMG G 63 6x6, amelynek viszont a Lexushoz hasonlóan hátul volt négy kereke, de nem a helykínálat, hanem a terepjáró-képesség javítása érdekében.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója