Állapotfelmérés néhány kattintással

2020.01.11.
Forradalminak tűnő megoldással rukkolt elő a flottapiacon a GT Motive. A most bevezetett ParcPrev alkalmazás célja, hogy rendszeresen kiértékelje a flottába tartozó gépjárművek állapotát. A Weproov-val és a Codes Rousseau-val közösen kifejlesztett applikáció segítségével a tervek szerint évente kétszer hajtható végre gyorsan és kényelmesen a járművek állapotfelmérése. A megoldás nagyszerűsége az egyszerűségében rejlik: a járművezetők egy ellenőrző listát követve készítenek fotókat a járművükről. A képek kiértékelését már a GT Motive végzi. A fotók alapján hajtja végre a szükséges javítások költségszámítását. Az alkalmazás a Codes Rousseau Mobilité segítségével preventív módon SMS üzenetet küld majd a sofőröknek, hogy fel tudjanak készülni a szervizelésre.

Scania buszt használ egy osztrák tűz­ol­tó­ság

2020.01.10.
„Több mint három évtizedig használtunk egy távolsági buszt utasok szállítására és baleseti, illetve katasztrófavédelmi műveletekhez” – mondta Markus Mayr tűzoltófelügyelő, a Landes-Feuerwehrverband Oberösterreich polgári védelmi részlegének vezetője. A szériafelszereltségen túl a Scania buszt kék fényhidakkal, kék villogókkal és szirénával is ellátták. A jármű sebességét pedig 110 kilométer/óránál korlátozták le. Az Interlink távolsági buszban 35 ülés és négy asztal található, amelyek szükség esetén könnyedén eltávolíthatók egy gyorskioldó mechanika segítségével. Továbbá minikonyhát, WC-t és csomagteret is kínál a jármű. „Az autóbusz kiváltása öt-hat kisebb járművel nem lehetséges” – mondta Markus Mayr. „Fontos szempont volt a tágas belsőtér. A Scania busza határozottan ezt nyújtja.”    
Címkék: 

Gondolatjel – Kettős beszéd

2020.01.10.
Rögtönzött sajtótájékoztatót tart néhány autós zsurnalisztának az egyik vezető gépjármű-márka magyarországi importőrének marketingvezetője. Érthető és jogos büszkeséggel sorolja eredményeiket: a terveket túlszárnyalva többet adtak el az előző évinél, bevételük és nyereségük növekedett, ők lettek a „bezzeg-gyerekek” a régióban. Jól ismerték fel és kihasználták a piaci lehetőségeket, megfelelve az állandó növekedési elvárásoknak. Utána, már kettesben megkérdezem: Nem gondolod, hogy valamennyi cég folytonos növekedése fenntarthatatlan, és erre törekedni fenntarthatatlanná teszi a világ jelenleg érvényes gazdasági-társadalmi modelljét? Dehogynem, feleli, egyformán gondolkodunk erről, de ha nem azt kommunikálnám a nyilvánosság felé, amit imént hallottatok, hamar kipenderítenének az állásomból... Párizsi Autószalon....anno....  Hasonlót veszek észre egy-egy külföldi sajtóúton, ahol reptéren, repülőgépen bőséges alkalom nyílik beszélgetni az újságíró kollégákkal. Többféle médiumot képviselő, különféle életkorú és végzettségű, alkalmasint eltérő életpreferenciákat követő, színes társaság ez. Mégis van olyan téma, amelyben teljes az összhang. Mindenki egyetért, hogy az aktuális autó, amelynek nemzetközi sajtóbemutatójára gyűltünk össze, fölöslegesen nagy teljesítményű, legálisan és józanul szinte sohasem kihasználhatóan dinamikus és esztelenül drága – egy jókora szög az élhető világ koporsójában. További közös nevező a vélekedésekben, hogy nem sokáig tarthatók fenn a jelenlegi trendek, tendenciák és fejlődési célok. Aztán hazaérünk, megjelennek a publikációk, amelyek vagy tömjénfüstölőt lengetnek a bemutatott kocsi körül, vagy legalábbis sokkal visszafogottabban nyilatkoznak a kétségtelen előnyei mellett ugyanilyen nyilvánvaló káros hatásairól, mint megfelelne a szerzők élőszóban nemrég kifejtett meggyőződésének. Változhatnak a nézőpontok. Miért? Mert legyen a publikáció nyomtatott újság, online-médium vagy videó-blog, lényegében mindegyik az autóipar és autókereskedelem pörgéséből él, és elemi érdeke csatlakozni a marketing sziréndalához. A személyes vélemény megmarad magánbeszélgetések keretei között, ezáltal pedig némiképp aszimmetrikus marad az olvasók/nézők tájékoztatása. Ez a jelenség ráirányítja a figyelmet az „írástudók felelősségére”. Természetesen el kell ismerni és el is kell mondani, hogy a mai autók sokkal, sőt esetenként összehasonlíthatatlanul fejlettebbek, biztonságosabbak, komfortosabbak, dinamikusabbak, környezetkímélőbbek a korábbiaknál, sőt akár gazdasági előnyeik is lehetnek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyi terhet levesznek sofőrjük válláról, és milyen nagyszerűen segítik saját vezetésüket. Ugyanakkor a teljes körű tájékoztatáshoz hozzá tartozik annak felmutatása is, hogy ekkora szellemi, anyagi, technológiai értéket, mint egy korszerű gépkocsi, nem lenne szabad ily rövid élettartamra tervezni és gyártani, sőt a dizájnnal, illetve gyorsan változó elektronikus felszerelésekkel mesterségesen avultatni. Nem növelni kellene az eladási darabszámokat, hanem az élettartam megnyújtásával inkább csökkenteni, hiszen különben túlzottan megterheljük Földünket. Autóipar: merre visz az út? Csakhogy egy ilyen felfogásnak ellentmond a cégek működési módja. Valamennyi a részvényesei kezében van, és ők nyereségességet, osztalékot követelnek. Az igazgató addig maradhat pozíciójában, amíg teljesíti ezen elvárást. Tehát igyekszik felsrófolni a gyártást és a bevételt, kerül, amibe kerül a természetnek és az emberiségnek. Minden egyes vállalat örökösen növekedni akar, mint Ezópus és La Fontaine békája, amely megirigyelve az ökör nagyságát, addig fújta fel magát, míg ki nem pukkadt. Márpedig ha kipukkadnak, vagy jelentősen lelassulnak ezek a tech-óriások, amelyek egy-egy ország legnagyobb foglalkoztatói közé tartoznak, és a GDP jelentős hányadát adják, akkor nagy baj lesz.   Úgy vélem, hogy átlagon felül okos, intelligens, képzett emberként a cégvezérek is látják mindezt, sőt valószínűleg a részvényesek közül is sokan. El tudom képzelni, hogy némelyikük cinkosan rám kacsintana: Hát bizony, így van ez, de olyan óriási a személyes jövedelmünkben megnyilvánuló különbség, ugyanakkor oly elenyésző hatása lenne a globális folyamatokra, ha lemondanánk egy részéről, hogy győz a kísértés! Így aztán minden folyik tovább az eddigi mederben. Realistaként tudomásul véve a világ működésének módját, azért nem árt időnként rámutatni, hogy képletesen olyan önvezető, szuper-kényelmes villanyautóban ülünk, amely nagy sebességgel, de a piros mező felé tartó hatótáv-mutatóval suhan egy pusztaságban, ahol nem találni akkutöltőt. Jó, hogy kihasználjuk korunk lehetőségeit, de őszintén kellene szólni a távolabbi kilátásokról is – kettős beszéd helyett felvilágosítani a hedonista bódulatban fogyasztókat, akik között ott vannak az említett részvényesek is.
Címkék: 

Kubica marad az Forma-1-ben

2020.01.10.
Azt is mondhatnánk, hogy Robert Kubica visszatér a gyökerekhez, ugyanis annál az Alfa Romeo versenycsapatnál folytatja Forma-1-es pályafutását, aminél 2006-ban kezdett, akkor még BMW-Sauber néven. Hivatalos ugyanis a hír, hogy a lengyel tehetség az Alfa Romeo csapatánál lesz tartalékpilóta 2020-ban, hogy bármikor beugorhasson Kimi Raikkonen vagy Antonio Giovinazzi helyére. Mindez kevésbé meglepő annak tudatában, hogy Lengyelország legnagyobb üzemanyag cége, az Orlen lesz jövőre a svájci csapat egyik főszponzora. Mi több, Alfa Romeo Racing Orlen néven folytatja majd a gárda. „Boldog vagyok, hogy egy új fejezetet nyithatok a versenyzői karrieremben.” – tette hozzá Robert Kubica. „Különleges érzések kötnek ehhez a csapathoz, és örülök, hogy számtalan ismerős arccal találkozom a mai napig. Nyilván mások az idők, mások a körülmények, de biztos vagyok benne, hogy idén is megtalálom majd az inspiráló kihívásokat. Állok elébe, hogy hozzásegíthessem a csapatot a fejlődéshez.” Egyébként tavaly a 19-dik helyen végzett a lengyel pilóta, mindösszesen egy pontot gyűjtött Németországban.

Halálos balesetet okozott – letartóztatták

2020.01.10.
2019. november 13-án 17 óra után, a 31-es számú főút 79. kilométerszelvényében, Jászberény külterületén halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.  Egy jászberényi lakos személygépkocsival közlekedett az érintett útszakaszon, amikor haladása során, egy jobbra ívelő kanyarban áttért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol frontálisan összeütközött egy személygépjárművel, amelynek két utasa helyszínen életét vesztette. A jogsértő gépkocsivezető a baleset következtében súlyos sérüléseket szenvedett. V. Róbertet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A Jászberényi Rendőrkapitányság V. Róbertet 2020. január 7-én őrizetbe vette, majd a Szolnoki Járásbíróság 2020. január 10-én elrendelte a letartóztatását.
Címkék: 

Buldózerekkel takarítják Iránban a lezuhant ukrán utasszállító roncsait

2020.01.10.
Julian Röpcke, a Bild című német lap szerkesztője a Twitter közösségi portálon fotót is közölt egy állítólagos iráni buldózerről, ahogyan a katasztrófa helyszínén takarít. Bejegyzésében párhuzamot vont az mostani esemény és a 2014-ben a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben szakadár ellenőrzés alatt álló területen lezuhant malajziai gép esete között, utalást téve arra, hogy annak idején az oroszok és a szakadárok éppúgy igyekeztek eltüntetni a bizonyítékokat. Tavaly a holland vezetésű nemzetközi nyomozócsoport arra a következtetésre jutott, hogy 2014 nyarán Oroszországban nyilvántartott BUK típusú légvédelmi rakétával találták el a malajziai járatot. Ezt Moszkva máig nem ismeri el. Eliot Higgins, a Bellingcat alapítója a Twitter-bejegyzésében megjegyezte, hogy Iránban ezzel meghiúsul a lehetősége a tragédia részletes kivizsgálásának. Az UNIAN a hír kapcsán arra emlékeztetett, hogy január 8-án Irán ballisztikus rakétákkal csapást mért egy amerikai katonai támaszpontra. Ezután néhány órával zuhant le a teheráni repülőtér közelében a MAU ukrán légitársaság Kijevbe tartó járata nem sokkal felszállás után, de azt követően, hogy már elérte a 2400 méter repülési magasságot. A Boeing 737-800-as típusú gép fedélzetén mindenki életét vesztette, 167 utas és a 9 fős személyzet, összesen hét ország, köztük Kanada, Svédország, Németország és Nagy-Britannia állampolgárai. Irán beterjesztette Ukrajnának és az Egyesült Államoknak előzetes jelentését, amely szerint még a levegőben tűz ütött ki a fedélzeten, majd a földbe csapódáskor felrobbant a gép. Irán szerint hajtóműhiba okozhatta a balesetet. Külföldi sajtóorgánumok azonban felvetették annak a lehetőségét, hogy rakétatalálat érte a gépet. A járat mindkét feketedobozát megtalálták, iráni források szerint bár károsodtak, az adatok kinyerhetők belőlük. Egyelőre a feketedobozok elemzéséről nincs hír, arról sem, mely ország szakértői vesznek benne részt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken közölte: nem zárható ki, hogy rakétatalálat okozta az ukrán utasszállító gép szerdai katasztrófáját Iránban, de jelezte, hogy ezt a lehetséges okot még nem erősítették meg. Őt megelőzően meg nem nevezett amerikai kormányzati tisztségviselők amerikai lapokkal azt közölték, hogy rakétatámadás érte a gépet, és ezt sugallta csütörtökön Donald Trump amerikai elnök is. Csütörtökön Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a sajtó elé állva azt közölte, hogy vannak saját forrásból olyan hírszerzési információi, amelyek szerint "nagy valószínűséggel" iráni föld-levegő rakétával lőtték le az ukrán utasszállító repülőgépet, de lehet, hogy nem szándékosan. Boris Johnson brit miniszterelnök szintén hasonló kijelentést tett. MTI

Az autóipari fejlesztések irányát is a szoftveres megoldások határozzák meg

2020.01.10.
Az egyes márkák között már-már meghatározó versenyelőnyként tartható számon az infotainment és a vezetést támogató rendszerek minősége és esztétikája. Az autóvásárlók elvárják, hogy a járműben is az okoseszközöktől megszokott élmény várja őket, és ez a fogyasztói igény hajtja az autógyártókat is a fejlesztésekben. Az 15 éves, budapesti központú autóipari szoftverbeszállító NNG évek óta részt vesz a CES-en, ahol bemutatják legújabb, a jövő közlekedésének szolgálatában álló fejlesztéseiket. A cég az elkövetkező években a hálózatba kapcsolt autók technológiai és navigációs megoldásai mellett a kiberbiztonságra és az adatvédelemre helyezi a hangsúlyt – ezekhez kapcsolódó fejlesztéseket mutattak be az idei Las Vegas-i kiállításon. Illisztráció. Blog.nng A jövő közlekedését sokan az elektromobilitással kötik össze, amely jóval hamarabb elterjedhet széles körben, mint az önvezetés. Ennek ellenére van egy pont, amely mindkét területen kiemelt fontosságú, ez pedig a hatékony navigáció. „Az elektromos autóknál a beépített navigáció szinte az autó használhatóságának a záloga. Ahhoz, hogy nagy távokat tudjunk megtenni elektromos autóval, vagy ne merüljön le az akkumulátor véletlenszerű pillanatokban, a navigáció elengedhetetlen. Az ilyen navigációknak ismernie kell az autót, a műszaki jellemzőit, a sofőr vezetési stílusát, így ki tudja számolni, hogy melyik töltőpont a reális választás. A jövőben már akár előre le is foglalhatja majd a kiválasztott töltőpontot az autó számára.” – tette hozzá Martin Pfeifle, az NNG technológiai igazgatója. Bár az adatvédelem és autós kiberbiztonság még sokak számára sci-finek tűnhet, fontos tudni, hogy már ma is találkozhatunk az utakon folyamatos internetkapcsolattal rendelkező közlekedési eszközökkel. Ezek a gyorsabb és nagyobb sávszélességű mobil-internet kapcsolatok elterjedésével (pl. 5G) már ugyanúgy kitettek a rosszindulatú kibertámadásoknak, mint otthoni számítógépeink. „Az NNG-nél folyamatosan teszteljük a modern autók szoftvereiben rejlő sérülékenységeket, hogy elkerülhető legyen minden olyan nem kívánt esemény, amely átveszi az autó felett az irányítást. A szoftverek problémamentes működése különösen fontos lesz az önvezető járművek elterjedéséhez” – mondta Ziv Levi, az NNG csoporthoz tartozó Arilou Technologies ügyvezető igazgatója. A jövő önvezető autója esetében az útvonal megtervezése már egészen más szintre kerülhet. A hálózatba kapcsolt, egymással is kommunikálni képes autók szoftverei optimálisabban irányíthatják a forgalmat, megelőzve a nagy forgalmi dugókat, nem beszélve az emberi hiba miatt bekövetkező balesetek számának lecsökkenéséről.  
Címkék: 

A Honda a 2020. évi Bécsi Autókiállításon

2020.01.10.
2017-ben jelentette be a Honda az Electric Vision névre keresztelt termékfejlesztési stratégiát, melynek része volt, hogy 2025-re minden Európában eladott új Honda gépkocsi képes lesz elektromos üzemmódban (is) közlekedni. A japán gyártó elkötelezettségéről tanúskodik, hogy a fenti határidőt tavaly októberben 3 évvel korábbra hozta, így a tervek szerint az álom 2022-re valósággá válik. Ennek első lépése volt 2019-ben a Honda e leleplezése, majd az új hibrid Jazz bemutatója. Az új „e: Technology” márkanév a csoport összes villamosított termékét azonos globális néven ötvözi. A Honda városi elektromos autójának nagy teljesítményű villanymotorja 136 vagy 154 lóerőt* ad le, s forgatónyomatéka is lenyűgöző, nem kevesebb, mint 315 Nm. A 35,5 kWh-s akkumulátorcsomag a kategória egyik legkisebbje, így a mindennapos ingázásra tervezett Honda e kifejezetten kis tömeggel büszkélkedhet. A hatótávolsága elérheti a 220 km-t, ami bőven elég a hétköznapokra, és hihetetlenül rövid idő alatt menetkésszé tehető – a villámtöltővel 30 perc alatt 80%-ra tölthető az akkumulátorcsomag. A vezetési élmény közvetlen, sportos és szórakoztató, amiért a hátsó kerekeket meghajtó erős villanymotor a felelős. A menetteljesítményről sokat elárul, hogy állórajtnál sem szükségeltetik több, mint 8 másodperc a 100 km/h-s tempó eléréséhez. Hogy az új Honda Civic Sport Line 1.0 VTEC TURBO minden szempontból elsőrangú legyen, az utasteret új, kellemesebb tapintású felületek ölelik körbe, melyek szofisztikált, prémium benyomást keltenek. Mindemellett a Civic továbbra is kategóriaelső a variálhatóságot illetően, s az ergonómiára sem lehet panasz, tudniillik a leggazdagabban felszerelt átiratot elektromosan állítható vezetőüléssel varázsolták még kényelmesebbé. Az ösztönösen kezelhető, mobilkommunikációra is képes szórakoztatóelektronikai és információs rendszer Apple CarPlay®, valamint Android Auto kapcsolat kiépítésére is alkalmas, s feltétlenül említést érdemel, hogy – a vásárlói visszajelzésekre reagálva – hagyományos gombot kapott a hifi és a klíma, így még könnyebben kezelhető az autó menet közben. A hatfokozatú kézi és CVT-váltóval rendelhető Civic motorjai továbbra is roppant hatékonyak és erősek. Az 1,0 literes VTEC Turbo egység 126 LE-vel és 200 Nm-rel járul hozzá a gyors és élvezetes autózásokhoz, CO2-kibocsátása és üzemanyag-fogyasztása mégis megdöbbentően alacsony: 107 - 110 g/km, illetve 4,7 - 4,8 l/100 km. A motorkerékpár rajongói sem maradhatnak új, bemutatkozó modell nélkül a Honda standján, így CBR1000RR-R Fireblade először kerül kiállításra Közép-Európában. A „Versenyzésre született” mottó alatt a Honda új Fireblade fejezetet nyit, 1000 cm3-s, soros, négyhengeres erőforrása teljesen új, és számos olyan műszaki megoldást sorakoztat fel, amelyet a  a HRC MotoGP-programjának keretein belül fejlesztett Csúcsteljesítménye 160 kW, azaz 217,6 LE 14 500 f./percnél, míg – 12 500 f./percnél jelentkező – legnagyobb forgatónyomatéka 113 Nm. Természetesen az új kívül-belül átalakult CRF1100L Africa Twin Adventure Sports nem hiányozhat. Elődeit messze túlszárnyalva, kényelmes, nagy hatótávú, a legváltozatosabb terepeken is helytálló kalandmotorként folytatja pályafutását, méghozzá 5 kg-mal kisebb tömeggel, és nagyobb, nyomatékosabb, erősebb, Euro 5-ös erőforrással. Olyan kifinomult vezetéssegítő rendszerek könnyítik meg az irányítását, mint a hattengelyes inerciaérzékelőhöz társított kipörgésgátló, a kanyar-ABS vagy az első és hátsó kerék elemelkedését meggátoló elektronika, nem beszélve a dőlésérzékelővel ellátott DCT erőátvitelről. Szintén fontos újítás, hogy a Showa vadonatúj EERA™ (Electronically Equipped Ride Adjustment) felfüggesztése is elérhető a típushoz, sőt impozáns felszereltségébe beletartozik az Apple CarPlay® alkalmazással és Bluetooth®-kapcsolattal megspékelt, színes, 6,5”-os, érintőképernyős műszeregység, a dupla LED-fényszóró, a nappali menetfény (DRL), a sebességrögzítő, a fűthető markolat, a 12V-os aljzat és a LED-es Kanyarvilágítás (Cornering Lights). A Honda Austriát megtalálják a C pavilon C0205 standján. További információ a kiállítás hivatalos honlapján érhető el: https://www.viennaautoshow.at  
Címkék: 

AMTS Autó Show 2020 - Magyarok a Világ Járműgyártásában

2020.01.10.
Idén márciusban immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az AMTS Autó Show keretein belül a hazai járműgyártás múltját, jelenét, jövőjét és világraszóló mivoltát felidéző „Magyarok a Világ Járműgyártásában” tematikus kiállítás. Az AMTS Autó Show ezúttal 2020. Március 20. és 22. között kerül megrendezésre. Ahogy minden alkalommal, ilyenkor egy hétvégére a járművek – elsősorban autók, mellettük pedig, hajók és repülők veszik át a főszerepet a Hungexpón. A rendezvény megnyitója már-már hagyományosan egy látványos élő show-val kezdődik a rendezvény első napján,  ezúttal Március 20-án, pénteken, 13 órakor a Hungexpo „G” pavilonjában. Érdemes korán érkezni, hiszen a megnyitó egyedülálló lehetőséget biztosít az autóipar iránt érdeklődők számára, hogy személyesen találkozzanak hazánk járműiparának sztárjaival. A megnyitó során számos vendéget szólítanak majd a színpadra, így az időben érkezőknek lehetőségük lesz meghallgatni hazánk autóiparának legjelesebb képviselőinek gondolatait, legyen szó mára már élő legendákról, a jelenkor legfontosabb szakembereiről a járműipar valamely területéről, vagy a jövő ígéreteiről, olyan fiatalokról, akikről biztosan sokat hallunk még a jövőben. A szervező Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke minden évben nagy hangsúlyt helyez a fiatalok érdeklődésének felkeltésére. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel az Autós Nagykoalíció ismét vendégül lát a rendezvény megnyitóján 700, a járműgyártás valamely területe iránt érdeklődő általános- és középiskolás diákot. A szervezők célja, hogy a múlt és a jelen bemutatása mellett a diákok érdeklődésének felkeltésével hozzájáruljon a hazai autóipar jövőjéhez is. Ahogy Knezsik István minden alkalommal elmondja, bízik benne, hogy a hazai járműipar jeles képviselői ihletet adnak a diákoknak akik ezáltal elhiszik, hogy ha elég szorgalmasak és tehetségesek, ők is elérhetnek a világ tetejére. Bár a megnyitó is igen izgalmasnak ígérkezik, nem érdemes kizárólag amiatt kilátogatni, mondhatni kihagyhatatlan a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás megtekintése. „Az Autós Nagykoalíció célja, hogy nemcsak ezen a kiállításon, hanem a mindennapokban is bemutatásra kerüljenek azok a járműipari csodák, melyek által nem csupán érdeklődés, hanem életre szóló inspiráció is születhet a fiatalokban. Továbbá az élvonalbeli kreativitás és mérnöki munka által reményeink szerint mindenki számára érezhetővé válhat, hogy ez az ágazat egy olyan terület, mely által garantált az anyagi- és egzisztenciális biztonság, attól függetlenül, hogy a tanulmányok befejeztével valakiből szerelő, értékesítő vagy egy olyan mérnök lesz, aki a jövőt álmodja” – nyilatkozta a szervező. A fiatalok mellett természetesen minden korosztályt sok szeretettel vár a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítás, amely keretein belül 1500 négyzetméteren tekinthetőek meg a magyar járműipar büszkeségei. Találkozunk Március 20-án, 13 órakor a Hungexpo „G” pavilonjában!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója