Daniel Ricciardo megszerezte élete első Forma-1-es győzelmét Montreálban a szezon legizgalmasabb versenyén. Az ausztrál két körrel a vége előtt előzte meg a hibrid hajtás nélkül köröző Nico Rosberget, de a német így is befutott a második helyen, és növelte előnyét az összetett pontversenyben. Lewis Hamilton fékhiba miatt esett ki a 48. körben vezető helyről. A dobogó legalsó fokára a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel állhatott fel, aki pont baleset előtt pár másodperccel előzte meg Pérezt.A negyedik helyért küzdő Felipe Massa az utolsó kör első kanyarja előtt hátulról belehajtott Sergio Pérez Force Indiájába, mindkét versenyző nagy sebességgel csapódott a gumifalba, de szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszták. A baleset miatt Safety Car mögött fejeződött be a verseny. A két kieső miatt Jenson Button a negyedik helyen futott be Nico Hülkenberg (Force India) és Fernando Alonso (Ferrari) mögött.Lewis Hamilton a rajt után elveszített a második helyet Sebastian Vettellel szemben, amikor Rosberg leszorította a fűre. A Safety Car már az első körben bejött, amikor a két Marussia összetörte egymást. Hét kör lassú körözés után indították újra a versenyt, három körrel később Hamilton DRS-sel vissza tudta előzni a Red Bullt, a két Mercedes ezután nagy előny épített ki az üldözők előtt. A verseny első fele a várakozásoknak megfelelően zajlott, az élen a pole pozícióból indult Nico Rosberg haladt, sarkában csapattársával, Hamiltonnal. Az első kerékcserét követően Rosberg hibázott a sikánnál, de az egy körrel később kiálló Hamilton így sem tudott ekkor még elé kerülni, mert az ő kerékcseréje lassabb volt, és a bokszba bevezető köre sem sikerült gyorsra. a brit azonban fokozatosan felzárkózott Rosbergre, és nagy nyomás alatt tartotta. A 25. körben az előzéssel is megpróbálkozott az utolsó sikán előtt, amit a német csak úgy tudott kivédeni, hogy levágta a pályát, de büntetést nem, csak figyelmeztetést kapott érte.Féltávnál kezdődött a dráma: mindkét Mercedesben elromlott a hibrid rendszer, ami azt jelentette, hogy vesztettek 160 lóerőt, és a fékegyensúlyuk is elromlott. Körönként két másodpercet lassultak a versenyben vezetők, így a középmezőny egyre jobban felzárkózott hozzájuk. A második kerékcserét elrontották Rosbergnek, amit azt eredményezte, hogy Hamilton a kiállása után átvette a vezetést, de az öröme nem tartott sokáig, mivel a jobb hátsó féke felmondta a szolgálatot. Emiatt elfékezte magát, és Rosberg vissza tudta előzni, de aztán kiállt a bokszba, és feladta a versenyt."Követtem Rosberget, és ha követ az ember valakit, akkor több hő termelődik. Ő viszont szélárnyék nélkül ment végig elöl. Nem sokat tehettem. Amikor átvettem a vezetést, már megfőtt a fékrendszer. Már az egész csapat tudta, hogy gondunk van a második etapban, de azt gondoltuk, hogy megoldjuk valahogy. Megelőztem Rosberget a kiállásnál, és elkezdtem örülni, de már abban a körben felmondta a szolgálatot a fékrendszerem” – nyilatkozta a csalódott Hamilton a verseny után.Rosberg a fékeket óvva egyre közelebb engedte magához a Sergio Pérez - Daniel Ricciardo –Sebastian Vettel hármas üldözőbolyt, amihez idővel a frissebb gumikon köröző Felipe Massa is csatlakozott.Ricciardo meg tudta előzni az egy kerékcserés taktikával előre tört Pérezt, és feljött másodiknak, és hamar látszott, hogy nagyobb nyomást tud majd helyezni a hibrid hajtás nélküli vezető Mercedesre, mint korábban a mexikói. Három körrel a vége előtt aztán Ricciardo a DRS segítségével megelőzte az egyenesben „poroszkáló” Rosberget, és átvette a vezetést, amit megtartott a verseny végéig.„Ez egy kicsit szürreális, de nagyon király” – nyilatkozta a boldog ausztrál. „Nem az történt, hogy végig vezettük a versenyt, nem volt időm felkészülni a győzelemre, ezért időbe telik, mire felfogom, hogy győzelmet arattam” – tette hozzá.Rosberg elégedett volt a második hellyel is, mert 22 pontra növelte előnyét a pontversenyben Hamiltonhoz képest. „Amikor elveszted a hibrid rendszert, akkor nem termel vissza energiát, ami azt jelenti, hogy onnantól kezdve csak a hátsó fékek lassítanak. Ezért melegedtek túl. ez nagyon nehézzé tette a helyzetemet: hűteni kellet a fékeket, és tempót vesztettem az egyenesben” – nyilatkozta a német. „Sikerült feltartanom az üldözőbolyt a vége előtti második körig, ezért ez egy jó eredmény. Megpróbáltam kitartani, időmérős köröket mentem egymás után, de ez Daniel ellen már nem volt elég” – tette hozzá.„Láttam, hogy közel vannak egymáshoz, aztán fehér füstöt láttam magam mögött, és amikor bevettem a 2-es kanyart, akkor megpillantottam Felipét a fal felé repülni” – nyilatkozta Vettel. „Ez az első Renault-győzelem az új érában, de még sok a tennivalónk, mert a Mercedesek még mindig gyorsabbak az egyenesekben. Hiányzik az erő a motorunkból. Pérez még zárt hátsó szárnnyal is távolodott tőlem, amikor nekem pedig nyitva volt.”Eredmények:1. Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:39:12,83 mp 2. Nico Rosberg Mercedes 3. Sebastian Vettel Red Bull-Renault 4. Jenson Button McLaren-Mercedes 5. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes 6. Fernando Alonso Ferrari 7. Valtteri Bottas Williams-Mercedes 8. Jean-Eric Vergne Toro Rosso-Renault 9. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes10. Kimi Räikkonen Ferrari11. Sergio Pérez Force India-Mercedes12. Felipe Massa Williams-Mercedes13. Adrian Sutil Sauber-Ferrari14. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari Kiesők: Romain Grosjean Lotus-Renault 58. kör Daniil Kvyat Toro Rosso-Renault 47. kör Lewis Hamilton Mercedes 45. kör Kamui Kobajasi Caterham-Renault 22. kör Pastor Maldonado Lotus-Renault 21. kör Marcus Ericsson Caterham-Renault 6. kör Max Chilton Marussia-Ferrari 0. kör Jules Bianchi Marussia-Ferrari 0. kör Vezetői világbajnokság Konstruktőri világbajnokság 1. Nico Rosberg 140 pont 1. Mercedes 258 pont 2. Lewis Hamilton 118 2. Red Bull-Renault 139 3. Daniel Ricciardo 79 3. Ferrari 87 4. Fernando Alonso 69 4. Force India-Mercedes 77 5. Sebastian Vettel 60 5. McLaren-Mercedes 66 6. Nico Hulkenberg 57 6. Williams-Mercedes 58 7. Jenson Button 43 7. Toro Rosso-Renault 12 8. Valtteri Bottas 40 8. Lotus-Renault 8 9. Kevin Magnussen 23 9. Marussia-Ferrari 2 10. Sergio Perez 20 10. Sauber-Ferrari 0 11. Felipe Massa 18 11. Caterham-Renault 0 12. Kimi Raikkonen 1813. Romain Grosjean 8 14. Jean-Eric Vergne 8 15. Daniil Kvyat 4 16. Jules Bianchi 2