2017.11.05.

Lewis Hamilton egy interjúban beszélt arról, hogy mennyire örülne, ha újra kézi váltóval szerelt autókkal versenyeznének a száguldó cirkuszban, számolt be róla a Formel1.de. Igen, kézi váltóval, ugyanis a 90-es évek elején bizony a pilóták valódi kézi váltóval...

2017.11.05.

Német sajtóhírek szerint tesztjelleggel már a 2019-es szezonban bevezethetik a költségvetési limitet a királykategóriában. Az ezzel – és a folytatással – kapcsolatos terveket már a napokban megismerhetik a sportág vezetői.

2017.11.05.

- Sergio Marchione a Ferrari elnök-vezérigazgatója szerint a gyár kivonulhat a Forma-1-ből 2020 után, amennyiben a szabályokat az érdekeikkel ellentétesen változtatják meg.

2017.11.02.

- A negyedik Forma-1-es világbajnoki címével holtversenyben az örökranglista harmadik helyére előrelépő Lewis Hamilton úgy érzi, képes még további sikerekre.

2017.11.02.

A Ferrari könnyen válságba kerül egy-egy rossz eredmény, vagy váratlan kisiklás után, a gödörből pedig csak nehezen tud kimászni – jelentette ki a csapat korábbi mérnöke, Toni Cuquerella miközben a vörösök és Sebastian Vettel 2017-es szezonját elemezte.

2017.11.01.

Párizsi ülésük napján az FIA és a FOM ismertette a 2021-től életbe lépő új motorformula terveit. A technológia alapjaiban nem, részleteiben viszont nagyon is változik, az új erőforrások hangosabbak, olcsóbbak és egyszerűbbek lesznek.

2017.10.29.

Pályafutása negyedik világbajnoki címét nyerte meg Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíjon, amelyen Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője győzött.

2017.10.28.

A Red Bull holland pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es világbajnokság Mexikói Nagydíjának harmadik szabadedzésén szombaton.

2017.10.26.

Elszabadultak az indulatok az austini büntetés után, ám volt olyan szurkoló is, akit ez a durvaság helyett inkább tréfára sarkallt...

2017.10.25.

- Ötödik egymást követő versenyén a negyedik különböző pilótapárossal áll rajthoz a Forma-1-es Toro Rosso csapata a hétvégi Mexikói Nagydíjon, melyen Brendon Hartley és Pierre Gasly ül majd a volánnál.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.27
Tizennégy ígéretes kutatási projekt valósulhat meg a Széchenyi István Egyetemen az intézmény....
2026.02.27
A buszközlekedés a Burgenlandi tömegközlekedés egyik fontos alappillére. A megállók rendszeres....
2026.02.26
Vendég: Pócsik László a QJMOTOR magyarországi importőre ..
2026.02.26
Két hét alatt 248 gyorshajtót mértek be a X. kerületben - írja a police.hu.     ..
2026.02.26
Nem csalás, nem ámítás. Hazánk egyik legkedveltebb személyautójából elvetemült hegyiverseny gépet....
2026.02.26
A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2....
2026.02.26
Az év végével megszűnik az ingyenes parkolás zöld rendszámmal Budapesten. Ez több bevételt hoz....
2026.02.26
A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független....
2026.02.26
Történelmi mennyiségű meghibásodásról számoltak be az autótulajdonosok a JD Power idei....
2026.02.26
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok....