Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Az európai városok közül tavaly Bukarestben voltak a legnagyobb közlekedési dugók - közölte csütörtökön a Hotnews.ro hírportál egy kétszáz nagyvárosra kiterjedő nemzetközi felmérés adatait ismertetve.
A fővárosban nyílt meg az Apollo Vredestein gumiabroncsgyártó és értékesítő cég első egyedi kialakítású flagship (zászlóshajó) műhelye, a megújult Római Gumi Centrum - mondta Bakonyi Tamás, a cég magyarországi ügyvezető igazgatója Budapesten kedden sajtótájékoztatón.
Az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást idén október 28. és 30. között rendezik meg a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, 11 ország 300 kiállítójára számítanak - jelentette be Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen szerdán Budapesten.
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
A nagy kombiból és a négyajtós kupéból novembertől akár 605 lóerős változatot is lehet majd rendelni.
2020-ig minden Európai Uniós tagállamnak 10 százalékos megújuló részarányt kell elérnie a közlekedési energiafelhasználás területén. A célkitűzés teljesítésével kapcsolatos kérdéseket, elsősorban a vizsgálat metodikáját boncolgatjuk a háromrészes cikksorozatunk második részében.
Nem szokásos összetételű, ám a szokásosnál népesebb és színesebb közönség előtt tartott előadást Alejandro Mesonero-Romanos, a Seat formatervezési igazgatója Budapesten
.
Tisztelegve a történelem előtt, idén is Mokry Sámuel nevét viseli a Csabai Kolbászfesztivál egyik kiemelt központi sátra. Csütörtökön este 6-kor itt lesz a Fesztivál ünnepélyes megnyitója, majd a Nemzetközi Szárazkolbász verseny eredményhirdetése. Az ünnepélyes megnyitón megelevenítjük Mokry...
Van növekedési lehetőség Magyarország számára az autóiparban - mondta a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) befektetési elnökhelyettese az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást megelőző sajtóbeszélgetésen szerdán, Budapesten.
Budapest, 2015 október 21.- Vasárnap a Mecsek Rally-val véget ért a 2015-ös Magyar Országos Rally Bajnokság, amelyen összesítettben a ŠKODA Rally Team Hungaria csapatában versenyző Herczig Norbert – Igor Bacigál páros állhatott a dobogó legmagasabb fokára. A bajnoki címhez vezető hosszú évek...