2015.10.16.

Budapesten az 1930-as években a Liszt Ferenc tér-Jókai tér és Jókai utca környékét egyszerűen Csaló köznek hívták a rengeteg kétes autó- és autó-alkatrészkereskedő cég miatt. Egy rövid összefoglalás arról, honnan indult a hazai autókereskedelem

2015.10.16.

Neveznek a Csabai Kolbászfesztivál október 22-ei szárazkolbászversenyére, családilag indulnak az október 25-ei Krajcsó Pál Emlékversenyen. A népes békéscsabai Alberti famíliában a legidősebb és a legfiatalabb testvér között húsz év a különbség. Egyben viszont mind a kilencen egyetértenek:...

2015.10.16.

Le Mansban is Kiss Norbi volt a leggyorsabb pilóta, mindkét nap megszerezte a Pole pozíciót, de most először a szezon során nem tudott futamot nyerni.

2015.10.16.

A kínai gyártó 5-ösnek hívott újdonsága a Guangzhou Autókiállításon ünnepli a világpremierjét novemberben.

2015.10.16.

A következő hét évben mintegy 100 millió eurót (30 milliárd forintot) fordít Magyarország és Ausztria a határ menti közlekedési infrastruktúra fejlesztésére - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a fejlesztési tervek...

2015.10.16.

Tovább javul a közösségi közlekedés színvonala Pécsen: a szolgáltatást ellátó Tüke Busz Zrt. tavaszig 115 korszerű, Volvo gyártmányú autóbuszt állít forgalomba - jelentette be a város polgármestere pénteken a baranyai megyeszékhelyen, sajtótájékoztatón.

2015.10.16.

A méltán híres neves rap duó tagjai már 2012 óta rappelik együtt a rímeket. Jól ismert szövegeikkel és slágergyanús dallamaikkal a hip hop bulik kihagyhatatlan elemei. Leghíresebb számuk, a Belehalok című dal már több, mint 33 millió nézettséget ért el a legnépszerűbb videómegosztó portálon,...

2015.10.16.

Az év végével a téli hideg, csapadékosabb időjárás is megérkezik, ezért autónk műszaki állapota fokozott figyelmet érdemel. Számos veszélyt rejt az átmeneti időszak, melyek elkerülhetőek, ha időben felkészülünk a megváltozott körülményekre. Ilyenkor a márkaszervizek kedvezményes akciókkal várják...

2015.10.16.

Elindult pénteken a kiválasztás a kormány által támogatott hivatásos gépjárművezetői képzésre, amelyre eddig már több mint 23 ezren jelentkeztek - mondta Pákozdi Szabolcs, a programot meghirdető Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. (OFA) ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek....

2015.10.16.

A Fiathoz tartozó olasz sportautógyártó bejelentette, hogy 7000-ről 9000-re emeli a gyártási darabszámot 2019-ig.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
A BYD új SUV-csúcsmodellje, a Great Tang (a név a Tang dinasztiára vonatkoztatható vissza)....
2026.07.01
A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják;....
2026.07.01
Stellantis kötődései miatt korunk egyik legkomolyabban vehető kínai autógyártója a Leapmotor,....
2026.07.01
A FIAT Professional bemutatja az új Doblò EasyPRO-t, egy kompakt kisteherautót, amelyet....
2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..