A Szovjetunióban is a gépkocsi birtoklása státusszimbólum volt. Az autó típusa jelezte a társadalmi hovatartozást. Import gyakorlatilag alig létezett. Egy kicsiny falu lakójának szenzáció volt ha autót látott az országúton. Az autózás öröme csak az állam és pártvezetők, igazgatók kiváltsága ...
Nincs új a nap alatt, 16 hengerest már a múlt században is gyártott a Cadillac, erre emlékezve készült az ezer lóerős XXI. századi kiadás, a Sixteen, mely minden idők leglassúbb monstruma.
Nem kellett választani a Wallis tesztvezetésén, mert jutott mindkettőből, sőt, többre is futotta.
A téma az utcán hever. Vagy a padláson, vagy a csűrben, vagy éppen sehol. De van akinek ez sem jelent akadályt, hogy megvalósítsa álmát.
Tudom jól, hogy érzékeny témába nyúlok most bele, hiszen a Forma-1 az az autósport szakág, amiről mindenkinek van véleménye, néha egészen határozott, ráadásul a szépség erősen szubjektív.
Tervrajzok és pontos méretek híján, korabeli festmény alapján és új módszerrel, tapasztalt mestercsapattal, valamint megszállott adományozóval támasztották fel a magyar járműtörténeti és nyelvészeti szempontból is kiemelkedő kocsi kocsit
A Párizsi Rétromobile klasszikus autókiállítást március 15. és 20. között rendezik meg, amelyen a Lamborghini is részt vesz. A német tulajdonban levő olasz sportautó márka honlapjának beszámolója szerint ünnepelni mentek a francia fővárosba.
