Interjút készítettünk az idén megnyitott Das WeltAuto Centrum Budaörs értékesítési igazgatójával, Tóth Péterrel, aki 15 éves használtautós tapasztalattal a háta mögött osztotta meg velünk gondolatait. Az interjú első részében elsősorban a karrierjéről és az új kereskedésről beszélgettünk.
Tudatos készüléssel jelentősen csökkenthető a rossz időben való autózás kockázata.
Mostanában mintha az ág is húzná a fejlett ipari-fogyasztói társadalmakat. A pandémia és különféle létfontosságú nyersanyagok, félgyártmányok szűkössége után most a sofőrhiány és a mezőgazdasági gépkezelő-hiány ad okot aggodalomra.
Milyen érdekes, hogy az autóiparnak egy ennyire drasztikus változáson kell átmennie, mint a villanyosok térnyerése, hogy végre újra lássuk a következő lépéseket, az előre mutató fejlesztéseket, amikor most az Skoda Enyaq sűrít egybe.
Újságíróknak szervezett élménynapot az Audi Hungaria, amelynek témája az elektromobilitás volt. Az interaktivitás jegyében nem csak hatalmas mennyiségű információhoz jutottunk, hanem szerelhettünk, csavarozhattunk. Ez is jelzi, az elektromos motorgyártásban a robotok és gépek mellett az emberi...
Kevés titokzatosabb ágazat van a hadiiparnál, melynek hazai fejezetei is izgalmasak.
Az Év Magyar Autója zsűri idei harmadik közös tesztjén a Volkswagen-csoport villanyautóit tettük próbára. Vendégünk volt a Skoda Enyaq iV Sportline, az Audi Q4 e-tron és a Pro felszereltségű Volkswagen ID.4.
Ismerni és megőrizni a múltat, élni a jelent, megálmodni a jövőt, ezeknek a gndolatoknak a jegyében rendezte meg az Autós Nagykoalíció idén a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállítást.
Leszakad az arcom a sok vigyortól, amit az Alpine A110S vezetése okozott. Éjszakai ragadozó, nem akar megölni. Ám az, hogy nem akar megölni, nem azt jelent, hogy nem fog megölni. Most megúsztam, majd legközelebb…
Folytatja elektromos offenzíváját a Volkswagen. Az ID.3 és az ID.4 után immár megszületett az ID.5 is, a Volkswagen első elektromos SUV coupé modellje. Online premierjén feltűnt Hansi Flick, a német nemzeti labadarúgó válogatott vezető edzője, jelezve, hogy a Volkswagennek nem csak a zéró...