Ha úgy tetszik, a ma is kapható Golf R elődjének is tekinthető az összkerekes Golf G60 Rallye, ami - ahogy neve is mutatja - homolgizációs autóként született.
A Datahouse adatai szerint 2021 első négy hónapjában 50 803 új személygépkocsit és kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon, 10,7 százalékkal többet (+4895 jármű), mint 2020 első harmadában, amikor felütötte a fejét a koronavírus. A márkák között első a Ford (6722 jármű), második a...
Mi lett volna, ha? Gyakran az autógyárak is elgondolkoztak ezen a kérdésen, sőt, néha már valódi modell született egy-egy tervből, ám a sorozatgyártásig valamiért mégsem jutottak el soha.
Édesapa és fia szerel motorokat Szegeden egy nemrég kibővített kertvárosi műhelyben, ahol arra is van hely, hogy egy unokatestvér kerékpárokkal foglalkozzon. Igazi családi vállalkozás, amibe az is belefér, hogy bekapcsolódjanak a szakképzésbe.
Egyáltalán nem készítették fel a Mazda 3-at az eladásra.
Nem csak ritka, sztorija is kellően izgalmas a Lamborghini LM002-nek, az olaszok első terepjárójának, ami Irakban is kikötött.
Az utóbbi hetekben több nagy bejelentés is volt az önvezető autók terén, amelyekkel érdemes foglalkozni. Egyik nem meglepő helyről érkezett, Elon Musk ígérte be a Tesla önvezető rendszerének 9. verzióját, a másik, nem kevésbé fontos belejentést pedig az Egyesült Királyság kormánya tette és jól...
Megakadnak rajta a szemek.
A gyerekkor a legfogékonyabb időszak az emberpalánták fejlődésében, ezért vétek lenne azt képzelni, hogy bármi is elkerüli a figyelmüket a körülöttük zajló életből. Amennyiben tudatosan neveljük a porontyokat, nagyon fontos időben magyarázatot adni, hogy mit miért teszünk. A gyerekek...
Fennmaradásunk előfeltétele megőrizni a földkerekség természetes viszonyait, amelyet többek között inváziós fajok elterjedése veszélyeztet. Gondolatjel rovatunkban nézzük meg most ilyen szemmel a természetet leigázó ember jólétének egyik pillérét, a gépkocsit!