2017.05.31.

A rómaiak talán nem is gondolták, mekkora hagyományt, kultúrát és értéket teremtettek azzal, hogy az I. században lefektették a bortermelés alapjait. A Balaton körüli területek egykor egybefüggő borvidéket...

2017.05.30.

Nemcsak a hazai járműipar fejlesztésének elkötelezett híve, hanem a közlekedésbiztonság területén is kiemelkedő szerepet vállal Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. Sokat hangoztatott jelmondata...

2016.09.24.

Szeptember 24-én, szombaton immár 20. alkalommal rendezték meg a hagyományos Borok Útja Teniszkupát. A sportesemény idén megújult külsővel és izgalmas programokkal került megrendezésre a Magyar Borok Útja Rallye csapatának szervezésében. A rendezvényen elsősorban olyan üzletemberek, sportolók,...

2016.08.28.

A 20-as rajtszámmal induló Fekete László, Polyóka Mihály, Tóth Róbert trió nemcsak megvédte tavalyi bajnoki címét, hanem közel 80 százalékos pontszámnövekedéssel önmagát is és az idei mezőny második helyezettjét is túlszárnyalta. Így méltó helyre került az Autós Nagykoalíció...

2016.08.28.

Töretlen lelkesedéssel vágott neki a csapat Tapolcáról, hogy a XXI. Magyar Borok Útja Rallye harmadik napján meglátogassa hátralévő három pincészetet. A versenyzők az utolsó pontokért harcolnak, az izgalom a tetőfokára hág, és délután Balatonfüreden eredményt hirdetünk a Borhetek keretein belül...

2016.08.27.

Új napra virradt a megújuló XXI. Magyar Borok Útja Rallye-n. Kis túlzással pihenten, de mindenképpen újult erővel vág neki a mezőny Tapolcáról. A kis-balatoni tájon keresztül kerülték meg a versenyzők a magyar tengert, hogy aztán felfedezzék a dél-Balaton pincészeteit. A délután folyamán...

2016.08.26.

Augusztus 28-án péntek reggel csodálatos napsütésben gyülekeznek a versenyzők, hogy elfoglalják a rajthelyeiket, hiszen ma indul útjára a megújult Magyar Borok Útja Rallye, hogy felfedezze a Balatoni Borrégiót, népszerűsítve hazánk turizmusát, borvidékeit, borászatait, valamint a biztonságos...

2016.08.25.

Nemcsak a hazai járműipar fejlesztésének elkötelezett híve, hanem a közlekedésbiztonság területén is kiemelkedő szerepet vállal Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke. Sokat hangoztatott jelmondata kiválóan szemlélteti személyes célkitűzését, egyben az általa vezetett egyesület baleset-...

2016.08.25.

A Pócz borászat úgy épült be a hegybe, hogy ne bontsa meg az ökológiai egyensúlyt, harmóniába legyen a környezettel és az emberekkel, akik épp bort kóstolnak, vagy azon dolgoznak, hogy bor kerülhessen a pohárba. A pincészet mottója szerint “A jó bor a szőlőben kezdődik, a borász csak ronthat...

2016.08.21.

A dimbes-dombos zalai táj több, mint 100 éves borászati hagyományokra tekint vissza, melyet a területre jellemző boronapincék sora bizonyít. A népi építészet e jellegzetes képviselőivel ma már csak ezen a vidéken találkozhatunk. A Zalai borvidék történelmileg igazolhatóan hazánk egyik legnagyobb...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....