Teszten a legerősebb kis BMW

2025.07.05.
Hogy néz ki? Elődjéhez képest látványosan laposabb, mélyre húzott frontrészével az újdonság minden korábbinál intenzívebben helyezi előtérbe sportos adottságait. A lapos kontúrok mentén megtervezett BMW hűtőrács most először függőlegesen, illetve átlósan rajzolt lamellákat visel. Az alapfelszereltségként kínált LED-technológiás első fényszórók függőleges és enyhén nyíl alakú nappali menetfényekkel, valamint irányjelzőkkel dolgoznak. Az opcionális extrafelszereltség részeként mátrix távolsági fénnyel dolgozó adaptív LED-technológiás első fényszórók, kanyarfény-funkció és kék fényszóró-betétek is megrendelhetők. Utasterét alapfelszereltségként bőr használata nélkül álmodták meg a tervezők. Progresszív hangulatát kiváló minőségű betétek és kellemes kárpitok, az automatikus váltó újratervezett előválasztó kapcsolója (a műszerfalról az összes gomb a kapcsoló mellé került) és az ívelt kijelző nyomatékosítja. Közvetlen elődmodelljéhez képest az egyes külső méretei csupán kis mértékben változtak. A karosszéria 42 milliméterrel hosszabb (4361 milliméter) és 25 milliméterrel magasabb (1459 milliméter) lett. Szélessége változatlanul 1800 milliméter, tengelyek közötti távolsága pedig 2670 milliméter. Az európai piacokon, opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető M Sport csomag és M Sport Design csomag még tovább fokozza az 1-es BMW menetdinamikai adottságait. M-specifikus stílusjegyei között a nagyméretű légbeömlőkkel dolgozó első lökhárító, a markáns küszöbtoldatok és a hátsó lökhárító háromdimenziós diffúzor eleme is megtalálható. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető sportülésekhez új Econeer kárpit is elérhető, amely újrahasznosított PET palackokból készül. A modellhez a BMW M sportülések is megrendelhetők, ahogyan a bőrszerű tulajdonságokkal rendelkező és látványos dekor-, illetve kontrasztvarrást viselő Veganza ülésfelületek is. Az M Sport csomag és a BMW M135 xDrive modell alapfelszereltsége Veganza/Alcantara kettős kárpitozást kínál. A hátsó üléstámla ledöntésével a csomagtér alapesetben 380 literes térfogata akár 1200 literig bővíthető (a BMW 120 és a BMW 120d modellek esetében 300–1135 liter). Hogy megy? A paletta csúcsán a BMW M135 xDrive modell trónol jelentősen megnövelt teljesítménnyel. A BMW M modell indulatairól 221 kW / 300 lóerő maximális teljesítmény leadására képes, négyhengeres (keresztbe épített, B48 kódjelű, lágy- azaz 48 voltos hibrid technológiával támogatva) benzinmotor gondoskodik, amely az alapfelszereltségként kínált, sport kormányművel dolgozó adaptív M futómű és a BMW xDrive intelligens összkerékhajtás párosával 4,9 másodperc alatt teljesíti a nulla-százas sprintet. A BMW M Performance modell motorsportos génjeit vízszintes lamellákkal szerelt BMW M hűtőrács, fekete színű BMW M külső visszapillantó-házak és négy kipufogóvég hirdeti. Említettem, hogy legnagyobb forgatónyomatéka 400 newtonméter? Kell még valamit mondani? Milyen vezetni? Az exkluzív M Technology csomag speciális lengéscsillapítókat, stabilizátorrudakat és padlólemez-merevítéseket, könnyűszerkezetes járműépítési megoldásokat, BMW M fékrendszert és 19 hüvelyk méretű, sport gumiabroncsokkal szerelt BMW M kovácsolt könnyűfém keréktárcsákat kínál, kizárólag az új BMW M135 xDrive modellhez. Az M Sport Pro csomag és a típus-specifikus BMW M Performance alkatrészek az új BMW 1-es sorozat összes modellváltozatához elérhetők. A megnövelt karosszériaváz-merevség és a feszesebb futómű-bekötési pontok az új 1-es BMW agilitását, pontos kormányozhatóságát és kanyardinamikáját is fokozzák. Az optimalizált kinematika szerint hangolt kerékfelfüggesztések, a nagymértékben előfeszített stabilizátorrudak és az új lengéscsillapítók egyaránt a fejlett futómű-technológia részei. Az első kerekek 20 százalékkal megnövelt csapszegdőlései jobb iránystabilitást és optimális kormány-visszajelzéseket eredményeznek. Jól tapad az útra, a tizenhat mázsás kompakt levakarhatatlan az ívről, csak legyen elég bátorsága a sofőrnek megadni, ami a királynak jár... A kormányzás tűéles, megvan a kapcsolat a kéz, a volán, a gumik és az aszfalt között, kezes, azt teszi, amit kívánunk és ahogy kívánjuk. A váltó kemény és gyors, a fékek könyörtelenek. A közvetlenül vezérelt kipörgésgátló technológia mellett az új BMW 1-es sorozat alapfelszereltségének az integrált fékrendszer és a 17 hüvelyk méretű (a BMW M135 xDrive modell esetében 18-as méretű) könnyűfém keréktárcsák is részei. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető M Sport csomag akár 8 milliméteres hasmagasság-csökkenést is kínáló, adaptív M futóművet, sport kormányművet és 18 hüvelyk méretű könnyűfém keréktárcsa-garnitúrát kínál. Az opcionális extrafelszereltség részeként BMW M sport fékrendszer (az első tárcsák átmérője 360 milliméter, a hátsóké 330 milliméter) és akár 19 hüvelyk méretű könnyűfém felnik is megrendelhetők. Meglepően kényelmes az egyes BMW futóműve, még az M135 sportmodell esetében is, igaz a magyar kátyúkat nehezen viseli. A kormányzás élénk, jól közvetíti az út állapotát, a gázreakció vehemens, a sportmodell esetében a hangzás izgalmas (sport módban), még ha jórésze hangszóróból érkezik is. Nagy tempónál – 200 kilométer/óra fölött, sőt 250-nél is – stabil az autó, érződik, hogy még nagyobb sebességgel is megbirkózna. A szélzaj 180 kilométer/óra fölött már határozott, de még 250-nél sem zavaró. A teszt alatt átlagban 11 liter körül alakult az M135 fogyasztása, szereti a gyomrát, igaz, élveztem minden percét a kocsikázásnak. Mennyibe kerül? 12,7 millió forintért már lehet egyes BMW-nk, a 122 lóerős háromhengeres 116 a belépőmodell. Az M135 xDrive komolyabb gép, az ára is komoly: 22,115 millió forintért a miénk lehet - alapáron. A tesztautó ennél is drágább. Kép és szöveg: Biró Csongor  
Címkék: 

Dráma Mallorcán: Tűz egy Ryanair gépen – 18-an megsérültek az evakuálás során

2025.07.05.
A Heute cikke. Képernyőfotó Katasztrófafilmekhez hasonló jelenetek játszódtak le szombat este Palma de Mallorca repülőterén. Egy "kis tűz" a repülőgépen pánikot keltett az utasok körében. Számos ember menekült el a gépről, néhányan még a szárnyakon keresztül is. A rémült emberek a kifutópályára ugrottak, miközben a tűzoltók és a rendőrök a helyszínre siettek. Eddig legalább 18 ember sérült meg, akik közül hatot kórházba szállítottak.  

Bemutatkozott a Ferrari Amalfi, egy új 2+2 üléses kupé

2025.07.05.
Fotók: Ferrari Az autó formaterve egy letisztult és áramvonalas megközelítésből született. Olyan megformázott tömegekkel és tiszta felületekkel rendelkezik, amelyek a modernitást és a dinamizmust tükrözik. Az autó frontrészét egy nagy légbeömlő és a hosszú, megformált motorháztető határozza meg, amely alatt a 640 lóerős, turbófeltöltésű V8-motor kapott helyet. Hátul az integrált aktív légterelő biztosítja megfelelő stabilitást nagy sebességnél, a kovácsolt keréktárcsák és a karbon karosszériaelemek pedig sportos és kifinomult megjelenést biztosítanak. Az utastérben kettős pilótafülkés elrendezés fogadja a bent ülőket, amelyet egy új kormánykerék egészít ki fizikai gombokkal, valamint a legendás indítógomb visszatérésével. Az integrált központi kijelző és az ergonomikus vezérlők még dinamikus vezetés közben is intuitív kapcsolatot biztosítanak az autóval. A karbonelemek széles körű alkalmazása és a kontrasztos varrások exkluzív megjelenést kölcsönöznek, míg a 2+2 üléses kialakítás a hátsó ülések praktikus használatát biztosítja – jelentősen növelve a csomagteret és lehetővé téve az akár gyerekekkel történő utazásokat is. A Ferrari Amalfi szíve egy továbbfejlesztett, ikerturbós V8-motor, amely az elismert F154 motorgenerációból származik. Az új turbófeltöltési kalibrációknak köszönhetően ez az erőforrás 640 lóerő teljesítmény leadására képes. A nagy elismerést aratott, nyolcfokozatú duplakuplungos sebességváltó gyors és zökkenőmentes fokozatváltásokat garantál. A teljesítmény kiemelkedő: 0–100 km/óra sebességre 3,3 másodperc alatt gyorsul, míg a 0–200 km/h-s sebességet 9,0 másodperc alatt éri el. A 2,29 kg/lóerő teljesítmény-tömeg arány kategóriája legjobb értékét jelenti. A vezetési dinamika tovább finomodott az elektrohidraulikus fékrendszer (brake-by-wire) bevezetésével, a valamennyi útviszonyra és körülményre optimalizált az „ABS Evo” szabályozóval, valamint az újrakalibrált kormányművel, amely még pontosabb és fokozatosabb visszajelzést biztosít. Az aktív aerodinamika, az új, integrált, mozgatható hátsó szárnnyal minden vezetési helyzetben és Manettino-állásban stabilitást garantál, elősegítve a dinamikus teljesítmény maximalizálását. A Ferrari Amalfi a Ferrari kínálatának legújabb technológiai megoldásait vonultatja fel: az információs és szórakoztató rendszer teljes összeköttetést biztosít, az Apple CarPlay® és az Android Auto® alapfelszereltségként elérhető, vezeték nélküli okostelefon-töltéssel kiegészítve. Az új kormánykerék, a digitális műszeregység és a 10,25 hüvelyk képátlójú, vízszintesen elhelyezkedő központi kijelző fejlett ember–gép interfészt (HMI) kínál, amely a járművezetőt és utasát egyaránt bevonja az élménybe. Opcionálisan elérhető a 35 km/h sebességig használható első emelőrendszer is, amely akár 40 mm-rel megemeli az autót, így segítve a városi akadályok könnyed leküzdését. Az utazási élményt az opcionálisan rendelhető Burmester® prémium hangrendszer teszi teljessé, amely az utazásokat magával ragadó hangzással, kivételes minőségű és részletgazdag hangélménnyel kíséri végig. A Ferrari Amalfi azok számára készült, akik olyan autót keresnek, amely ötvözi az eleganciát és a teljesítményt, az érzelmeket és a funkcionalitást. Egy olyan típus, amely modern megközelítésben értelmezi a Ferrari sportos szellemiségét, és bármilyen környezetben kompromisszumok nélküli vezetési élményt kínál.  
Címkék: 

Kettős Hyundai-győzelem az Autotrader 2025. évi Drivers’ Choice olvasói szavazásán

2025.07.05.
A Drivers’ Choice Awards – korábban Autotrader New Car Awards, azaz újautó-díjak – abban tér el a legtöbb autóipari elismeréstől, hogy a díjazottakról azok döntenek, akiknek a véleménye a legtöbbet számít: az autótulajdonosok. Az idei évben több mint 225 000 autótulajdonos küldött visszajelzést a járművéről. A Egyesült Királyság minden szegletéből érkeztek be a kitöltött online kérdőívek; a 25 díjkategóriából 20-ban ezen vélemények alapján hirdettek győztest. A válaszadók 16 szempont mentén összegezték autójuk teljesítményét, a teljesítménytől kezdve a megbízhatóságig, a megjelenéstől a fenntartási költségekig. Emellett beszámoltak arról, hogy összességében mennyire elégedettek az autójukkal, és mennyire valószínű, hogy másoknak is ajánlanák azt – mindez teljes körű, árnyalt képet rajzolt a tulajdonosok véleményéről. „Az IONIQ 5 két meghatározó jellemzője a pihentető, komfortos vezethetőség és a nagyszerű körkörös kilátás.” – mondta Erin Baker, az Autotrader szerkesztőségi vezetője. „Ez optimális választássá tette az autót a városi autóvezetők számára az idei szavazáson. A tulajdonosok elmondták, hogy imádják a különleges megjelenés és a praktikum egyedi kombinációját. Egyikük szerint 'Öröm vezetni, nincs hiányérzetem a teljesítmény terén, remekül gyorsul és kényelmesen rugózik, fantasztikusan néz ki, ráadásul városban használva kiemelkedően jól irányítható.’” „A SANTA FE is komoly elismerésben részesült. Helykínálat, praktikum és stílus terén egyaránt kiemelkedően teljesített. A tulajdonosok szerint az autó minősége kívül-belül kiváló, ráadásul az ár-érték aránya is nagyszerű. Az egyik olvasó így fogalmazott: 'Az évek során számos prémium terepjáróm volt. A SANTA FE érzésem szerint mindazt tudja és kínálja, amit a prémium márkák alapáron nyújtanak, épp csak nagyságrendekkel olcsóbban." SANTA FE Gratulálunk a Hyundainak ehhez a két fantasztikus autóhoz, amelyek maximálisan megérdemlik az elismerést.” „Mindig nagy öröm számunkra, ha díjat nyerhetünk, most azonban különösen elégedettségünkre szolgált, hiszen ezúttal a tulajdonosok döntöttek az elismerésekről.” – mondta Ashley Andrew, a Hyundai & Genesis UK elnöke. „Így aztán különösen örömteli, hogy az IONIQ 5 a ’Legjobb típus városi autóvezetők számára’, míg a vadonatúj SANTA FE a ’Legjobb hétüléses jármű’-nek bizonyult a 2025-ös Autotrader Drivers’ Choice olvasói szavazáson. Nincs annál értékesebb elismerés, mint amikor azok az emberek dicsérik autóinkat, akik nap mint nap használják azokat.” A Hyundai UK díjnyertes kínálatának további tagjairól további tájékoztatást talál a www.hyundai.co.uk weboldalon.  
Címkék: 

A volt Volkswagen-vezér elleni eljárást ideiglenesen felfüggesztették

2025.07.05.
Fotó: VW A Braunschweigi Tartományi Bíróság ideiglenesen felfüggesztette a VW dízelbotrányában a Martin Winterkorn volt vezérigazgató ellen indított büntetőeljárást folyamatos betegsége miatt. A 16. Büntető Kollégium ezt ideiglenes eljárási akadálynak tekinti. A bíróság szerint Winterkornt jelenleg alkalmatlannak tartják a tárgyalásra. Ez teljesen bizonytalanná teszi, hogy a volt felsővezető elleni eljárást egyáltalán le lehet-e zárni. Továbbra is szakértővel fog együttműködni annak megállapítására, hogy Winterkorn alkalmas-e a tárgyalásra - jelentette be a Tartományi Bíróság. Amennyiben ez megtörténik, a most 78 éves férfi elleni eljárás folytatódik - írják. Május végén a braunschweigi bíróság négy volt Volkswagen-vezetőt bűnösnek talált csalásban. Két vádlottat több év börtönbüntetésre ítéltek, két volt alkalmazottat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre. Eredetileg azt tervezték, hogy a Volkswagen-csoport volt vezérigazgatója, Winterkorn is a vádlottak padján ül majd. A tárgyalást azonban egészségügyi okokból félbeszakították, mielőtt az 2021 szeptemberében elkezdődött volna. Winterkorn pere ezután 2024-ben kezdődött. A vádlott tagadta az ellene felhozott vádakat. A kibocsátási tesztmanipuláció körüli botrány 2015 szeptemberében került napvilágra - írja a német portál. Akkoriban az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének (EPA) nyomására a Volkswagen elismerte, hogy szoftver segítségével manipulálta a dízelmotorok kibocsátását. Ez a szoftver biztosította, hogy a motorok megfeleljenek a nitrogén-oxid határértékeknek a tesztpadon, de az utakon ezeknek a mérgező kibocsátásoknak a sokszorosát bocsátották ki. Néhány nappal azután, hogy a manipuláció ismertté vált, Winterkorn vezérigazgató lemondott. Ekkor sírva jelentette be: "A Volkswagen volt az életem." Martin Winterkornnak sokat köszönhet Magyarország. Audis és wolkswagenes működése alatt a győri Audi óriási fejlődési pályára állt, ezt ebben a cikkünkben taglaltuk. Az autokszektor.hu mindig is kiállt Martin Winterkorn mellett, magyar nézőpontből nézve Winterkorn érdemei elévülhetetlenek.   

Meglepő járművet fog gyártani a Ferrari

2025.07.04.
Meglepő bejelentést tett a Ferrari, bár aki ismerős a luxusmárka történetével, annak annyira mégsem lehet váratlan a fordulat. Az olasz gyártó ugyanis egy új hajót fog piacra dobni, a Hypersailt, amelyet már jövőre, 2026-ban debütálni is fognak. A bejelentés azért nem annyira fura, mert nem az első vízi jármű a Ferrari égisze alatt. Az első még 1952-ben, az Achille Castoldi által tervezett Arno XI volt, ami egy V12-es motorral szerelt erőgép volt és később rekordot is döntött. Ezt követte a Riva Ferrari 32 1990-ben, ami már egy nagyméretű motorcsónak volt az igazán gazdagoknak. A Hypersail azonban azért érdekes, mert nem fog dübörögni benne egyetlen benzinmotor sem. A dizájnért Guillaume Verder francia hajótervező-mérnök fog felelni. És micsoda dizájn lesz ez! A vitorláshajó 100 láb, azaz nagyjából 30 méter hosszú monohull, azaz egytörzsű hajó lesz, és három pontos kontakt adja majd a stabilitást, illetve egy úgynevezett canting keel, ami egyfajta ballaszt tartály, amit akár 90 fokban is el lehet forgatni az egyensúly megőrzése érdekében. Egyetlen rotort kap a hajó víz alatti része, illetve egy másikat a kormánylapát, valamint két légtartályt. A Ferrari büszkén hirdeti, hogy a hajó lesz az "első a méretének kategóriájában, amely teljes mértékben saját energiáját használja". Hogy ez mit is jelent pontosan? A Hypersail egy, a Ferrari autóiból átvett rendszer segítségével fog tudni mozogni és amelynek lényege, hogy automatikusan méri, érzékeli és korrigálja a jármű sebességét és energiafelhasználását annak érdekében, hogy a legefektívebben tudjon haladni. A működését pedig napelemek, szélenergia és saját mozgási energiája táplálja. Giovanni Soldini, a Hypersail-projekt vezetője, aki egyébként maga is nagy rajongója a hajózásnak, így jellemezte a Ferrari nem mindennapi járművét: Hajós szemmel nézve mind strukturális, mind működési elvét tekintve innovatív; rendszer szintjén pedig a Ferrari on-board irányítási rendszere olyan módon vezeti a fejlesztést, amilyenre korábban még nem láttam példát. Hogy a lehető legjobban felkészüljünk a tenger különböző furaságaira és viszontagságaira, a fő célunk a megfelelő egyensúly eltalálása volt, miközben a maximumra törekedtünk a teljesítmény és megbízhatóság tekintetében is. "Tengernyi" dolog van még, amit nem tudni a Ferrari projektjéről, de a képek alapján a gyártó nem csak egyszerű vizekre tervezi a modellt, hanem akár hosszabb nyílt vízi utakra is. Képek forrása: Ferrari  

Forma-1: Norris vitte a második, Hamilton az első szabadedzést

2025.07.04.
A második szabadedzésen Norris mögött a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc zárt, míg a harmadik legjobb kört az első gyakorláson leggyorsabb, hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) autózta. A világbajnoki pontversenyben éllovas ausztrál Oscar Piastri (McLaren) negyedik lett, míg a címvédő holland Max Verstapen ötödikként zárt a Red Bull-lal. A program szombaton a harmadik szabadedzéssel és az időmérővel folytatódik, míg az 52 körös futam magyar idő szerint vasárnap 16 órakor rajtol. Fotó forrása: McLaren Eredmények, 2. szabadedzés (az élcsoport): 1. Lando Norris (brit, McLaren) 1:25.816 perc 2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:26.038 3. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:26.117 4. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:26.286 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:26.314 6. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 1:26.383 korábban, 1. szabadedzés (élcsoport): 1. Hamilton 1:26.892 perc 2. Norris 1:26.915 3. Piastri 1:27.042 4. Leclerc 1:27.095 5. George Russell (brit, Mercedes) 1:27.163 6. Isack Hadjar (francia, Racing Bulls) 1:27.217 A további program: szombat: 3. szabadedzés 12.30, időmérő edzés 16.00, vasárnap: futam 16.00 óra. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Európai autópiac: újabb rekord a hibrideknél, csökkenő érdeklődés a belsőégésűeknél

2025.07.04.
Ezt a következtetést az idei év első öt hónapjának személygépkocsi-értékesítéseiből lehet levonni, amire elegendő indokot szolgáltat az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) által közzétett felmérés. Májusban összesen 926 582 új személygépkocsit regisztráltak az unióban, 1223-al többet, mint áprilisban. A tavalyi év májusához képest az idei májusban az eladási mutatók 1,6 százalékkal javultak. Az első öt hónapban az értékesítés volumene alig változott, mindössze 0,6 százalékkal csökkent éves összevetésben, vagyis a fogyasztói aktivitás csökkenése a tavalyi év azonos időszakához képest elhanyagolható. Úgy tűnik, a tisztán elektromos autók (BEV) piaci részesedése 15,4 százalékon stabilizálódott, és az év első öt hónapjában látható folyamatokból ítélve nem akar tovább növekedni. A tavalyi május végi bázisadat 12,1 százalék volt. A stagnálásban nincs semmi meglepő, hiszen a közelmúlban szinte minden gyártó lefelé módosította az BEV-es gyártási terveit. A hibridek (HEV) helyzete azonban ezzel szemben hónapról hónapra javult, és ma már ez a legnépszerűbb piaci szegmens az öreg kontinensen. Az új hibrid elektromos modellek részesedése már a teljes uniós piac 35,1 százalékát tette ki, s ez bizonyíték arra, hogy az európai fogyasztók körében valóban a nem tölthető hibrid autók számítanak a legkedveltebb választásnak. Eközben a benzin- és dízelüzemű autók együttes piaci részesedése ebben az időszakban 38,1 százalékra esett vissza a tavalyi év azonos időszakában mért 48,5 százalékról. Az év első öt hónapjában a BEV-ek értékesítésében az EU négy legnagyobb BEV-piaca közül háromban mutatkozott növekedés. Németország (+43,2%), Belgium (+26,7%) és Hollandia (+6,7%) növekedett, ezzel szemben Franciaországban 7,1 százalékos volt a csökkenés.  A HEV-eladások tekintetében viszont mind a négy legnagyobb HEV-piacon markáns növekedés volt tapasztalható: Franciaország (+38,3%), Spanyolország (+34,9%), Olaszország (+13,8%) és Németország (+12,1%) növekedést produkált. A tölthető hibridek (PHEV) piaci részesedése éves összevetésben 7,1-ről 8,2 százalékra nőtt. Németország és Spanyolország húzta fel a plug-in hibirdek piacát, az előbbi 52,8, az utóbbi 66,6 százalékos éves növekedést produkálva. A benzinzemű autók regisztrációja az év első öt hónapjának végére 20,2 százalékkal esett vissza - például Franciaországban a csökkenés meghaladta a 34 százalékot - a piaci részesedésük pedig 35,6-ról 28,6 százaléra csökkent. A dízelek piacán még nagyobb, 26,6 százalékos volt az értékesítés zsugorodása, a részesedésük 9,5 százalékra esett vissza.  

Ötvenhat Gidrán harcjárművel bővül a honvédség eszközparkja

2025.07.04.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy az 56 új harcjármű hosszú évek munkájának az eredménye, és egy szintén hosszú folyamat egyik állomása. Hozzátette, hogy a honvédség a haderőfejlesztés keretében alapos előkészítő munkát követően döntött úgy, hogy ezt a típust rendszeresíti az összkerékhajtású eszközigényére. „Nem egy másutt fejlesztett és kész végterméket vásároltunk meg, nem valamilyen ügyes értékesítő ránk sózott egy polcról levehető eszközt, hanem egy közös fejlesztés eredményeképpen kifejezetten a Magyar Honvédség igényeire kifejlesztett eszköztípusról beszélhetünk” - hangsúlyozta a honvédelmi tárca vezetője. Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta, hogy ez a fejlesztés egy mérföldkő, amelyben ez a jármű hosszú távon is a Magyar Honvédség egyik rendkívül fontos eszköztípusa lesz. 56 Gidrán harcjárművel bővül a Magyar Honvédség eszközparkja Megjegyezte: a Gidránnak több verziója is létezik. Van a lövészek, van a tüzérek által használt eszköztípus, és van különböző szintű parancsnoki típus is. A Gidrán egy török gyártó Ejder Yalcin nevű alap gépkocsija, ezen a platformon lett kifejlesztve a harcjármű, amely egy kifejezetten műveleti körülmények közé tervezett és ott is tesztelt eszköz, amelyet Törökország első osztályú védelemipari szakértői fejlesztettek - tette hozzá Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Közölte: a magyar fejlesztés mindehhez az infokommunikációs eszközökkel, felderítő eszközökkel, illetve a fegyverzet különböző elemeivel történő integráció, amely a HM El Zrt. telephelyén és szakembereivel történik. Fotók: MTI/Bodnár Boglárka Szalay-Bobrovniczky Kristóf megjegyezte, hogy HM El Zrt. a Honvédelmi Minisztérium tulajdonában lévő leányvállalat, amely a hadsereg felszerelésében és üzemeltetésében tölt be meghatározó szerepet. Az Ejder Yalcinből Gidránt varázsoló tudás itt van a HM El Zrt.-nél -fogalmazott, jelezve, hogy a gidrán egy régi magyar lófajta, amelyet Mezőhegyesen ma is tenyésztenek, és régen huszárlónak is használták. A honvédelmi miniszter azt mondta, hogy az új Gidránok egy lánc fontos elemeit képzik, a Magyar Honvédség haderőtervezése elkötelezett emellett a típus mellett, és számos alakulat, illetve felhasználási típus tervez a Gidránok rendszerbe állításával. Ez az 56 eszköz integrációra érkezett ide Magyarországra, és majd amikor ez megtörténik, akkor kerül a végleges felszereltségével a vezérkar által meghatározott alakulatokhoz a Magyar Honvédségbe - ismertette Szalay-Bobrovniczky Kristóf.  

Szalonképes interjú az Opel főnökkel

2025.07.04.
Több budaörsi meeting és egy budakalászi szalonavató között válaszolt néhány kiválasztott újságíró kérdésére az Opel vezérigazgatója, aki egyben a Stellantis Germany ügyvezetője is. Florian Huettl szerint a német márkának nemcsak a kínaiakkal, hanem cégcsoportján belül is versenyezni kell. A beszélgetés helyszíne egy új autószalon, mellyel tovább bővült az Opel magyarországi hálózata: a márkának immár 35 telephelyen van értékesítési és szerviz pontja, további 46 telephelyen szervize, tájékozatta az autószektort Dános András kommunikációs menedzser. A CarNet/Triplex csoport budakalászi telephelye az első hazai Opel márkakereskedés, amely már az új design szerint készült. Nemcsak a márka logója más a szalonban, de az épület is letisztultabb külsőt és visszafogottabb belső teret kapott. Ahogy Rosta Gergely, a márka hazai vezetője fogalmazott, kevesebb bútor, de több autó lesz az Opel szalonjaiban. „Tisztább, korszerűbb lett az új márkalogóval jelzett Opel-arculat, amely összhangban van a modellek friss és markáns formanyelvével.” A most megnyílt szalont követően az év során a meglévők átalakítása követi majd. A budakalászi komplexumban az Opel mellett jelen van még az Alpine, a Dacia, a Renault, melyek szintén a Stellantis-csoport részei. A CarNet egyébként összesen húsz autómárkát forgalmaz. A szalonmegnyitó előtt Florian Huettl, az Opel ügyvezető igazgatója szűk körben válaszolt néhány újságíró, többek között az autószektor munkatársának kérdéseire. A márka otthon érzi magát, hiszen már 1992-ben beruházott az Opel Szentgotthárdon, ahol először Astrákat kezdtek, a motorgyára pedig napjainkban is fontos bázisa a márkának és a cégcsoportnak. Nem véletlen, hogy a hazai autóállományban 2002 óta dominál az Opel, mely napjainkban 479 ezer autóval a legnépszerűbb márka a KSH adatai szerint. „Magyarország egy olyan piac, ahol mindig is nagyon sikeresek voltunk, és ahol nyilvánvalóan nagy potenciált látunk, Mint tudják, ipari jelenlétünk is van itt, Szentgotthárdon korábban Opel járműveket gyártottunk, ma ott hajtásláncok készülnek.” Egykor az Astra dominált, napjainkban „… a Frontera és a Grandland modellekkel az Opel egy új termékciklussal indul. Az Opel teljes modellpalettája többféle hajtáslánccal működő platformokon alapul, ami a mai, eltérő sebességű elektromobilizáció mellett előnyös helyzetbe hozza a márkát. A portfólió része a megújult Mokka, mellyel a márkakereskedők a jelenleginél nagyobb piaci részesedést érhetnek el, mivel Magyarországon különösen magas az SUV-modellek aránya. A Crosslandből eddig havi száz érkezett Magyarországra, a nagyobb érdeklődés miatt a gyár vállalta, hogy a Fronterából havi 200 darabos mennyiséget szállít. Erre a modellre jelenleg felfokozott az érdeklődés, ráadásul a megrendelések negyede elektromos hajtású modell. „Nagyon korán és nagy meggyőződéssel fektettünk be az elektromobilitásba, mert úgy véljük, hogy ez a legígéretesebb műszaki megoldás a szén-dioxid-semleges mobilitásra, és ebben továbbra is hiszünk. De igaz, hogy az elektromos járművek terjedése Európában nem a 2018–2019-ben tervezett ütemben halad.” Üdvözölte az Európai Unió intézkedését, amelyet három évre szóló CO2-kibocsátásról döntött. „Ez lehetővé teszi, hogy integráljuk a piaci valóságot, azaz, hogy az átállás sebesség nem az, amit előre jeleztünk. Emellett az elektromossá válás üteme is eltérő Európában, melynek északi országaiban gyorsabb, mint délen.” „Nem véletlenül döntöttünk többféle energiaforrás használata mellett, így ma viszonylag jó helyzetben vagyunk a piacon, hiszen minden modellünknek van elektromos változata, így eldönthetjük, mikor és mit gyorsítunk, csökkentünk, vagy állítunk le.” Arra a kérdésre, hogy várhatók-e izgalmas modellek, az volt a válasz, hogy az Opel a közeljövőben nem bővíti kínálatát klasszikus formájú autókkal, mert a vevők nem igénylik a kupé, kabrió, szedán modelleket. Költség és piaci igény is egyben, hogy a többi Stellantis márkával együtt fejlesztik és gyártják a Vivarokat és Zafirákat. Huettl szerint az Opel szerencsés, mert azzal, hogy a Stellantison belül vannak más márkák is, ez lehetővé teszi, hogy bizonyos technológiákat közösen fejlesszenek, és kihasználják a méretgazdaságosság előnyeit, amik szükségesek a nyereségességhez. „A következő generációs járművek fejlesztése során azt látjuk, hogy az elektromos hajtás változásokat indít el: csökken a szerepe a klasszikus alacsony tetős, C-szegmensű autóknak, például az Astrának. míg nagyobb szerepet kapnak a SUV-osk, crossoverek. Magyarország erre nagyon jó példa: manapság az emberek a magas üléspozíciót és a SUV-járművek sokoldalúságát értékelik. A jövőben biztosan a B és C SUV szegmensben fogunk fejleszteni.” A kínai márkák európai megjelenésére ezt ondta: Sok új szereplő lépett be a piacra új technológiákkal és meg fogják szerezni a részesedésüket, de ez önmagában nem újdonság. Ez mindig is így volt. Fontos, hogy a gyártók képesek legyenek az új beszállítói lánc kialakítására, különösen az akkumulátorok terén. Jó példa erre az új Grandland, amely „az első teljes egészében Európában gyártott európai autó, amelyet európai gyártmányú akkumulátorral szereltek”. „Elindultunk, megvan a gyárunk, elkezdtük a technológia fejlesztését házon belül, és gyártjuk is, ami fontos lépés. Egy autó nem egy önálló tárgy, egy ökoszisztéma része. Az elmúlt évtizedekben nemcsak márkánkban, hanem a velünk együttműködő kereskedőkben is igen erős bizalmat sikerült kiépítenünk. Ez pedig nem könnyen másolható. Arra törekszünk, hogy jó, megfizethető, izgalmas autókat gyártsunk, amelyek kielégítik sok ügyfelünk igényeit és amelyeket kereskedőhálózatunkon keresztül, megbízható márkanév alatt értékesítünk. Erre megvan a saját fejlesztési és dizájnközpontunk Rüsselsheimben, ami garancia az egyéni megjelenésre. Az Opelnek nagyon egyedi arculata van, amely a márka hagyományain alapuló, nagyon egyedi formatervezésben nyilvánul meg, miközben minden Opel a német autógyártás értékeit hordozza, ilyenek a futóműhangolás, útfekvés, zajszigetelés, üléseink kényelme, az általunk használt világítástechnológia, a kormányzás pontossága. Az elektromos hajtás tovább gyorsítja az aerodinamikai fejlesztéseket, így biztosan áramvonalasabb, dinamikusabb modell jelenik majd meg.” Az igazgató szerint nem véletlen, hogy az Opel messze a legkelendőbb Stellantis-márka Észak-Európában, ahová Magyarországot is sorolja. Ráadásul az Opel messze a legsikeresebb Stellantis márka, Magyarországon is. „Ez az, ami megkülönböztet minket. Mi vagyunk a Stellantis márka Észak-Európában, és így Európa elektromos járműveinek, a C-szegmens SUV-jainak, valamint azoknak az európaiaknak a márkája, akik értékelik a német design előnyeit. Ez a mi szerepünk a Stellantisban.” Florian Huettl üzleti megbeszéléseket folytatott az Opel-t Magyarországon képviselő AutoWallis vezetőivel, majd megnyitotta az új szalont, melyben ott parkolt az Opel teljes személyautó választéka, élén az új Fronterával, amelynek értékesítése néhány hete kezdődött. Florian Huettl, az Opel vezérigazgatója a megnyitón hangsúlyozta: „Fontos, hogy Magyarországon új üzleti partnerek látnak lehetőséget az Opel márkában és azzal, hogy beruháznak egy új kereskedésbe, a márkának szavaznak bizalmat. Az Opel megújult termékpalettájával, legújabb szabadidő autóival és valamennyi modelljében kínált hagyományos, hibrid, vagy teljesen elektromos hajtásláncaival igazán jó ajánlat a potenciális ügyfeleknek. Abban, hogy ezek az Opel újdonságok eljussanak a vásárlókhoz, a márkakereskedéseknek továbbra is meghatározó szerepe van.” Rosta Gergely, az Opel országigazgatója: „Jó látni, hogy a sokszor több évtizedes múlttal rendelkező márkakereskedői partnereink mellé újak is érkeznek, mint most a budakalászi CarNet Triplex. Az új Opel szalon a márkakereskedői arculat megújulását is példázza, amely a tervek szerint a jövő évben valamennyi hazai márkakereskedésben megjelenik. Tisztább, korszerűbb lett az új márkalogóval jelzett Opel arculat, amely összhangban van a modellek friss és markáns formanyelvével.” „A szalonban debütált az új Frontera is, amely a siker reményében indul a rendkívül népszerű B SUV szegmensben. A modell hivatalos bevezetése, promótálása még csak most kezdődik, de az érdeklődést jelzi, hogy májusban már száznál több megrendelést vettünk fel rá – és ami nagyon fontos, minden negyedik rendelés elektromos volt.” Az Opel Frontera, amely hibrid és elektromos hajtással is elérhető, hűen tükrözi az Opel új formanyelvét, miközben klasszikus és nagyon praktikus megoldásokat is kínál. A szögletes, erőteljes hátsó rész, a vízszintesen futó tetősík például meglepően nagy tetőteret nyújt a hátul ülőknek, sok hely marad a csomagoknak is, illetve lehetővé teszi, hogy ez a kompakt szabadidő autó hétüléses változatban is rendelhető legyen. Méreteit tekintve a Frontera a B-SUV szegmens tetején található, igazi családi autó, amely elektromos változatban a kisebb, 44 kilowattos akkumulátorával és 113 lóerős motorjával több, mint 300 kilométer megtételére alkalmas egy töltéssel. Az új elektromos Frontera, induló ára 10,59 millió forint, a hibrid változat alapból 8,79 millió Ft. Rosta Gergely, Floria Huettl és Dános András A Stellantis és az Opel főnök A magyarul fénylő csillagot jelentő Stellantis cégcsoport 15 márkából áll, része a Chrysler, Jeep, RAM, Dodge, Fiat, Fiat Professional, Abarth, Alfa Romeo, Lancia, Maserati, Peugeot, Citroen, DS Automobiles, Opel és Vauxhall, de birtokol olyan klasszikusokat is, mint a Berliet, Panhard, Simca és Talbot. Florian Huettl 2022-től az Opel/Vauxhall vezérigazgatója, aki 2024. végén a Stellantis Germany ügyvezetője is. Huettl a németországi Bergisch-Gladbach gazdasági főiskoláján szerzett nemzetközi üzleti menedzsment diplomát. Dolgozott vezetői pozíciókban a Renault Csoportnál, majd a Stellantisnál, miközben az elmúlt 20 évben nemzetközi tapasztalatokat szerzett az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Svájcban és Oroszországban. Korábban az Opel/Vauxhall értékesítési és marketingvezetője, valamint az Opel Automobile GmbH ügyvezető bizottságának tagja volt. Fotók: Opel, Boros Jenő További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója