Elkészült az 500 ezredik autó a kecskeméti Mercedes-Benz gyárban

2016.02.15.
Az esemény megünneplésének alkalmából február 9-én a gyárba látogatott Orbán Viktor miniszterelnök, egyúttal találkozott a január 1-jén kinevezett új gyárigazgatóval, Christian Wolff-fal - olvasható a Mercedes közleményében. A tájékoztató idézte a gyár igazgatóját, aki kiemelte, egy 15 millió eurós beruházás keretében innovatív logisztikai fejlesztés valósul meg a gyárban. Az árukosaras logisztikai rendszer bevezetéséhez az ellátási folyamatok gyökeresen megváltoztak. Az építési munkálatok 2016 elején kezdődtek, és várhatóan nyárig befejeződnek. A közlemény szerint az első Magyarországon is gyártott termék a B-osztály volt; míg 2013-ban a négyajtós CLA coupé, illetve 2015 januárjában a CLA Shooting Brake gyártását is megkezdte a kecskeméti gyár. Az utóbbi két modell kizárólag Kecskeméten készül. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. majdnem négyezer munkavállalónak biztosít munkát és 32 magyarországi beszállítóval dolgozik. A 2012 márciusában megnyitott gyárba eddig több mint 1 milliárd eurót fektetett be. A kecskeméti gyár a nemzetközi Mercedes-Benz Cars gyártási hálózatának része a kompaktautó termelési hálózaton belül. A kompaktautók továbbra is sikeresek a Mercedes-Benznél: januárban 45.840 ügyfél döntött A- vagy B-osztályos Mercedes-Benz, CLA, CLA Shooting Brake vagy GLA vásárlása mellett. Az előző év azonos időszakához viszonyított eladások ezzel 35,9 százalékkal emelkedtek. Az elmúlt évben 25,8 százalékkal növekedett világszerte a kompaktmodellek eladása, ami összesen 582 531 jármű eladását jelentette.

Csökken az üzemanyagok ára

2016.02.15.
A mérsékléssel a benzin átlagára 298-299 forintra, a gázolajé pedig 296-297 forintra csökken. Legutóbb pénteken változtak az árak, akkor a 95-ös benzin átlagára bruttó 6 forinttal csökkent, a gázolajé nem változott.      A benzinár 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint. Az autósok 15-25 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.
Címkék: 

Kategóriát vált a 15 éves magyar autóversenyzőnő

2016.02.15.
Hatalmas kihívásokkal kell szembenéznie a mindössze 15 éves autóversenyzőnek, aki a bajnokság legfiatalabb pilótájaként folytatja pályafutását a FIA Central European Zone Trophy versenysorozatban, ahol GT3-as versenyautókkal rendelkező, nemzetközi pilótákkal kell felvennie a küzdelmet. Vivien újult erővel vág neki az idei szezonnak, ahol alaposan próbára fogja tenni tehetségét a nagyobb teljesítménnyel és egyúttal magasabb lóerővel bíró versenytársakkal szemben. Ellenfelei közt nem kisebb járművek lesznek, mint a Lamborghini GT3, BMW GT3, Renault R.S. 01, Mercedes SLS GT3, Ferrari 458 GT3, a Porsche GT3, valamint a Lotus is képviselteti magát. A magyar tehetség a 2016-os évtől szándékosan nagyobb lóerőhátrányt jelentő versenysorozatban indul, hogy már most az elkövetkező, magasabb fokozattal bíró évekre készítse fel az őt körülvevő szakmai csapatot, akik így fokozatosan, a versenyzővel együtt tudnak felkészülni az egyre nagyobb kihívásokat jelentő futamokra. A fiatal pilótának azonban minden oka megvan a megtisztelő helyezések kivívására,hiszen eddigi futamai során rendszerint kiemelkedett a mezőnyből. Amennyiben a versenyszéria alatt a tőle megszokott nem mindennapi tempót diktálja, csapata szerint a középmezőnyben végezhet és összetettben a 89. helyet is megszerezheti a bajnokság végére. A tudatosság jegyében választott versenysorozat különlegessége, hogy 3 versenyhétvége alatt két sprintés egy endurance futamot is szerveznek, amit Vivien nemzetközi túraautós felkészülésében jó eséllyel kamatoztatni tud. Ráadásul az endurance különösen kedvez a pilótának, ami hosszából fakadóan nagyfokú koncentrációt, megfelelő fizikai felkészülést és nem utolsósorban kiváló állóképességet igényel a rajthoz állóktól. Keszthelyi Vivien életkorához mérten a legkomolyabb kategóriában áll rajthoz, amit nem csak tehetsége, hanem több hónapos előkészítési folyamatok és ezt követő sikeres tárgyalások tettek lehetővé. Mindezekből tisztán látszik, hogy egy csupán 15 éves gyorsasági autóversenyzőnek Európában nincs annál nagyobb lehetősége, mint hogy 1600 köbcenti és 200 lóerő feletti túraautó-kategóriában indulhasson.

Rekordveszteséggel zárta az AvtoVaz a tavalyi évet

2016.02.15.
A cég azt közölte, hogy az adózás utáni vesztesége 73,85 milliárd rubel (1 rubel 3,45 forint) volt tavaly, ami 2,9-szerese az egy évvel korábbi veszteségnek. A cég bevétele 8 százalékkal, 176,4 milliárd rubelre csökkent. Tavaly 1,6 millió új járművet értékesítettek az orosz autópiacon, ami 36 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól. Elemzők szerint a piac idén tovább zsugorodik, 1,3 millió új autó talál gazdára. Az AvtoVaz célul tűzte ki a 20 százalékos piaci részesedés megszerzését. Januárban az AvtoVaz már csaknem elérte ezt a szintet, a piaci részesedése 19,8 százalék volt. Ha az idén 1,3 millió új autót értékesítenek Oroszországban és az AvtoVaz 20 százalékos részesedést akar kihasítani magának a piacból, akkor a cégnek 260 ezer autót kell eladnia 2016-ban. Tavalyi értékesítése 269 ezer volt, ami 30 százalékkal kisebb a 2014. évinél. Az AvtoVaz piaci részesedése a 2014. évi 16,4 százalékról tavaly átlagosan 17,9 százalékra emelkedett.
Címkék: 

Flirt motorvonatok jöhetnek a HÉV helyett

2016.02.15.
A Magyar Idők hétfői számában felidézte Tarlós István tavaly októberi kijelentését, miszerint az öreg, NDK-s szerelvények húsz évre felújíthatók, összességében 60 milliárd forintból. A fővárosnak azonban nincs ekkora forrása a HÉV házon belüli rekonstrukciójára, Brüsszel pedig nem ad pénzt régi közlekedési rendszerek szinten tartására - fogalmazott a napilap.  A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete mintegy 300 milliárd forintra becsülte a HÉV-vonalak és a járműpark - a csepelivel együtt - teljes megújításához szükséges összeget, azonban a lap szerint ennyi pénz uniós forrás híján nem teremthető elő. Budapest fejlettsége révén a fővárosi tulajdonú BKV számos uniós pályázatból kimarad, ellenben a MÁV számára több forrás is nyitva áll. Mindeközben az elmúlt két évben a magyar magán- és állami tulajdonú vasúti járműgyártó cégek is aktívan készültek a HÉV fejlesztésére, a magyarországi piacra a Stadler kész HÉV-járművek szállítására is, e célra a Flirt könnyített változata a legalkalmasabb - idézte a lap Dunai Zoltán, a svájci vállalat szolnoki üzemének ügyvezető igazgatója korábbi nyilatkozatát.
Címkék: 

A BMW a 2016-os Genfi Autószalonon

2016.02.15.
Az új BMW M760Li xDrive modell bemutatkozásával új zászlóshajó érkezik a vadonatúj BMW 7-es sorozat palettájára, minden korábbinál magasabbra emelve a sportos luxuslimuzinok szegmensének kategóriaetalon mércéjét. A vadonatúj fejlesztésű M Performance TwinPower Turbo technológiával dolgozó tizenkét hengeres benzinmotor 600 lóerő maximális teljesítmény leadására képes, amellyel az új vezérmodell 3,9 másodperc alatt sprintel fel álló helyzetből 100 km/órás sebességre (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 12,6 liter / 100 km). Bemutatkozik a vadonatúj BMW iPerformance modellmegjelölés, így 2016 júliusától a bajor gyártó ügyfelei típusnév és jellegzetes stílusjegyek alapján azonosíthatják be a BMW i almárka forradalmian innovatív járműtechnológiai örökségét a BMW plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt négykerekűiben. Az új modellmegjelölés leleplezésének fényét a vadonatúj BMW 7-es sorozat három plug-in hibrid modellváltozatának debütálása emeli: érkezik a BMW 740e iPerformance, a BMW 740Le iPerformance és a BMW 740Le xDrive iPerformance, amelyek az elektromos motor, a nagyfeszültségű akkumulátorcellák és a hajtáslánc vezérlőelektronikájának technológiai kifinomultsága terén egyaránt kamatoztatják a BMW i modellek kifejlesztése során megszerzett járműépítési szaktudást. A BMW iPerformance modellek első kerékjárati ívein egy-egy BMW i logó, C-oszlopain egy-egy eDrive felirat, vese alakú hűtőrácsán és keréktárcsáinak közepén pedig kék színű BMW i betétek hirdetik a rendhagyó hajtásláncot. A BMW ügyfelei a plug-in hibrid modellekkel a BMW i 360° ELECTRIC portfólió termékeit és jövőbe mutató szolgáltatásait is maradéktalanul kiaknázhatják, így például a BMW i Wallbox falitöltőt is. A bajor gyártó a vadonatúj BMW M2 Coupé modellhez márciustól elérhető BMW M Performance alkatrészek teljes palettáját is kigurítja a 2016-os Genfi Nemzetközi Autószalon színpadára. A motorsport ihlette intenzív kiegészítők az aerodinamika és az utastér versenysport-hangulata mellett a nagyteljesítményű kompakt sportoló agilitását és vezethetőségét is fokozzák. A BMW i divízió lerántja a leplet a BMW i8 Protonic Red Edition különleges kiadásról, amellyel világszerte elért sikereinek állít emléket: a BMW i almárka a legnagyobb, prémium elektromos autókat gyártó vállalattá lépett elő, miközben a BMW i3 kisautóval a világ máig egyetlen olyan négykerekűjét kínálja ügyfeleinek, amelynek szénszál-erősítésű műanyagból (CFRP) készült vázszerkezetét teljes körűen hitelesítették. Számos okos újdonság között bemutatkozik a BMW ConnectedDrive vadonatúj, On-Street Parking Information elnevezésű intelligens parkolóhely-kereső alkalmazása is, amely minden korábbinál gyorsabban segít megtalálni a vezetőnek a városban fellelhető üres felszíni parkolóhelyeket.

Ogier nyerte a Svéd-ralit

2016.02.15.
Bár a szokatlanul enyhe idő miatt kérdéses volt, hogy egyáltalán megrendezik-e a Svéd-ralit, a 2016-os világbajnokság második versenyét, de végül lerövidített távon ugyan, de megtartották a viadalt. A győzelmet Sebastien Ogier szerezte meg a Volkswagen Polóval, a háromszoros világbajnok a 34. futamgyőzelmét aratta. A francia már pénteken az élre állt, és egészen vasárnapig nem engedte ki a kezei közül, bár erős ellenfelekre talált. végül 29,8 másodperccel előzte meg az új Hyundai i20 WRC-t első ízben megkapó (Monte-Carlóban még a tavalyi autó jutott neki) Hayden Paddont. Az új-zélandi versenyző a második napon több szakaszgyőzelmet is szerzett, és megközelítette Ogiert, ami annak is volt köszönhető, hogy a világbajnoknak elsőként kellett rajtolnia, ami hátrány volt a pálya tapadása szempontjából. Szombaton volt olyan gyorsasági, amelyen 23 másodpercet kapott Paddontól Ogier, és az összetettben 9 másodpercen belülre került. Pénteken azonban még nem Paddon, hanem a citroenes Kris Meeke támadta Ogiert, de a brit versenyző pechesen ráment egy sziklára, ami megrongálta a jobb első futóművét, amitől kormányzohatatlanná vált a DS3 WRC. Meeke nagy hátrányban, a Super Rallye szabályoknak köszönhetően folytathatta csak. Ogier szombaton maga mögött tudta tartani Paddont, és vasárnap pedig feltette a koronát a teljesítményére, amikor megnyerte a Power Stage-et, és további 3 bónuszpontot gyűjtött. Ez azt jelenti, hogy idén eddig még pontot sem vesztett, és 56 ponttal toronymagasan vezeti a világbajnokságot Paddon előtt, aki karrierje legjobb eredményét állította be a 2. helyezéssel. A harmadik helyre a megbízhatóan vezető norvég, Mads Ostberg futott be az M-sport Ford Fiestájával, bár sokáig kemény küzdelmet folytatott honfitársával, Andreas Mikkelsennel az utolsó dobogós helyért, de utóbbi többet hibázott. Ott Tanak lett az 5. a DMACK gumikon gördülő Fiestával, a 6. helyre pedig a spanyol aszfaltspecialista, Dani Sordo kormányozta be a másik Hyundai i20-ast. Jari-Matti Latvala a harmadik Volkswagenben igen peches volt, mivel már az első nap kiesett. Egy ártatlannak tűnő ugratás megrongálta ugyanis a futóművét.

Vidéken is értünk hozzá – interjú ifj. Zakar Józseffel

2016.02.14.
Kép és szöveg: Horváth Miklós Beszélgetésünk apropóját a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete által 2012-ben indult „Értünk hozzá” kampány adta, melynek az Autós Nagykoalíció is mecénása lett időközben, ugyanis a márkaszervizek valós értékeire való figyelemhívást mindkét szervezet elengedhetetlennek ítélte egy olyan környezetben, mint a hazai. A válság kezdetének évében 850 tulajdonos kezében összesen 1100 autószalon működött Magyarországon, négy évvel később azonban már csak 320 tulajdonos és 750 autószalon működéséről kaptunk riportot az MGE-től, ami kiválóan tükrözi, hogy komoly metamorfózis ment végbe a kereskedői és ezzel együtt a márkaszervizek működését is érintő szektorban. A kampány első részében óriásplakátokon jelentek meg figyelmet felkeltő üzenetek, amit újságírók szervizbe invitálásával folytatott a szervezet, így saját szemükkel győződhettek meg a kollégák arról, hogy nem csak frázisokkal dobálóznak az érintettek, amikor megbízhatóságról, minőségről, szakértelemről, garanciáról és (jog)biztonságról beszélnek. ifj. Zakar József - Zakar és Társa Kft. ügyvezető igazgatója. (Fotó: Mazda Zakar/facebook) Képre kattintva galéria nyílik A harmadik szakaszban az említett látogatások során a vidéki kereskedések szervizeire koncentrál a valós értékekre figyelmet felhívó kampánysorozat. Így jutottunk el a Mazda, Kia, Isuzu és Ssangyong, valamint Yamaha és Kawasaki motorok értékesítésével és szervizelésével foglalkozó ceglédi vállalkozáshoz. A Zakar és Társa Kft. regionális és országos ismertsége/elismertsége mögött álló részletekbe pedig a házigazda, ifj. Zakar József avatott be minket, aki már az elején leszögezte, hogy a fundamentumok nem egy kereskedelmi intuíció által kerültek lefektetésre édesapja által, hanem csupán csak egy agilis autószerelőtől származtak. 1990-ben idősebb Zakar József egy ÁFOR-kutat létesített a jelenlegi komplexum szomszédságában, mely a rendszerváltás és a taxisblokád után, látva az állami fennhatóság alá tartozó rendszer hiányosságait, kivált és egy vállalkozásszerűen működtetett szerelői munkaközösséggel bővítette ki az üzemanyag-ellátói tevékenységét. József édesapja egy nyugati mintát követve kezdetben két szerelőállással és egy mosóval kezdte meg a működést, aminek a 4-es főút melletti lokáció igencsak kedvezett, persze rendkívül hosszadalmas engedélyeztetési tortúra előzte meg az indulást. A cégalapító édesapa és fia egy 2013-as Mazda6 red Soul Night rendezvényen. Fotó: Mazda Zakar/facebook Két évvel később, 1992-ben a Ford és a Volkswagen márkakereskedések országos kiépítésének időszakában József szülei is ajánlatot kaptak, hogy az említett márkák kereskedelméhez szilárd burkolattal ellátott kültéri tároló is elegendő, hogy hivatalos dílerként jegyezzék a céget, azonban a jövőkép és az egyéb feltételek miatt a szülők választása a Mazdára esett. A gyorsszerviz és a benzinkút párhuzamos működésének 1995-ben vetett véget egy a Total országos terjeszkedésének köszönhetően indított akvizíció, melynek keretén belül a francia olajvállalat megvásárolta a benzinkutat. Az így befolyt összegből jött létre többek között egy 8 állásos szerviz és egy 110 négyzetméteres Mazda bemutató terem, ami jól tükrözi azt az ars poeticát, hogy amennyiben a hely és az idő lehetőséget teremt, a cég a tőkét invesztálásra fordítja. „2000-ig soha nem látott Kánaán vette kezdetét. A rendszerváltást követő években aki csak tehette nyugati autóra váltott, és ennek révén megindult a piac 1992-től” – nyilatkozta a cégvezető. „Az árfolyamok és a finanszírozási konstrukciók kedvező hatása révén olyan kisvállalkozók kerültek be a szolgáltatói körbe, akik semmiféle szakmai múlttal nem rendelkeztek és a törvényes működési kerettől is idegenkedtek. Minőségről, közgazdasági forrásokról egyáltalán nem beszélhetünk, ráadásul még az olajtársaságok is asszisztáltak a gombaszerű szerviz- és kereskedésnyitásokhoz, amelyek árbevétel-mozgása tökéletes eszköze volt a pénzmosásnak. Így felhígult a szakma és számtalan elkötelezettség nélküli és/vagy illegális szereplő jelent meg a szektorban.” Régi ügyfelek régi autói is kellő törődést kapnak - az ügyvezető elmondása szerint akad ügyfél, aki 1994-ben vásárolt náluk először Mazdát és azóta fia és unokája is a cég ügyfele „Az ezredforduló után fokozatosan gyarapodott az olyan műszaki újdonságok megjelenése egy-egy modellben, radarcsoportok, VVTi motorok, duplakuplungos váltók, melyek javításához a szakmunkásképzés során elsajátított tudás és a korábbi évek gyakorlata egyaránt kevésnek bizonyult. A bonyolult rendszerek, technikai megoldások megismerése, hibafeltárása és javítása márkaspecifikus környezetet és drága célszerszámokat igényelt, ezáltal egy újabb átszerveződés vette kezdetét a piacon, azonban az illegitim sufni műhelyek továbbra is fennmaradtak, ugyanis az útjainkon futó járművek magas átlagéletkora ezt a mai nap is lehetővé teszi. Példaként említhetem az olajcserénél alkalmazott roppantást, vagy a motorok hátsókerekének abroncs-cseréjét, mindkettő gyakori és célszerszám függő művelet a műhelyekben, éppen ezért felfoghatatlan számomra, hogy miként veheti valaki a bátorságot ezek hiányában vagy részleges megléte mellett ahhoz, hogy megkezd egy műveletet, úgy, hogy annak egyáltalán nem garantált a pozitív kimenetele” – folytatta az ügyvezető. Ezek szerint létezik olyan munka, amit nem vállalnak? Igen, meggyőződésem, hogy a mesterember reputációját nem rontja, ha esetenként azt mondja „nem vállalom, mert ehhez nem értek, vagy nincs hozzá szerszámom”. A Zakar cégcsoport esetében ilyen például az adagoló vagy a kosárban behozott, kontrollálatlan körülmények között szétszerelt fődarabok helyreállítása, valamint az ügyfél által meghatározott keret túllépésével kivitelezhető munka. A Denso adagolók esetében egy szakirányú szerviz átirányított szolgáltatásaként tudjuk vállalni a magas nyomású befecskendező szivattyúk szükség szerinti javítását. Apropó, motorok! Az üzletág indulása kinek az ötlete volt? Természetesen édesapámé, aki látta a japán motorok iránti kereslet élénkülését a kilencvenes évek elején és úgy gondolta, hogy a meglévő tudást a megfelelő eszközökkel párosítva soha visszatérő alkalom lenne az elején beszállni a Yamaha értékesítésbe. Ezért számomra nem csak egy üzlet, hanem valódi szívügy lett a motorozás. Átadás előtti szerelési munkák közben egy Kawasaki Versys 1000 - csak a négy leömlő és a méretes hátsó dob segít a kistesótól való megkülönböztetésben. A Zakar  cégcsoport zászlaja alatt gyakran szerveznek motoros túrákat, melynek oroszlánrésze lehet az országos ismertségben Mi történt ezután? Itt is megindult a nagy prosperálás, aminek csak a csúcsát láttuk 2008-ban, amikor is összedőlt a kártyavár, ami nulla százalékos befizetésre és 120 hónapos futamidőre épült. A fizetésképtelen vevőkör mögött egy fizetésképtelen és megbízhatatlan dílerhálózat állt, hiszen az akkori motorpiac miatt vezették be a környezeti tanulmányokat, amiben azt vizsgálták, miért kell egy tanyán élő embernek egy 200 lóerős szupersport motor. Sajnos a dílerhálózatban is feltűntek az olyan vállalkozók, akik olyan felkiáltással vágtak bele a kereskedésbe, hogy „szeretem a motorokat és most örököltem 60 hektár földet”. Az egyik oldalon álló rossz motiváció szülte a másikat, hiszen ezek a márkaszervizek biztosítós ügyleteinek köszönhető, hogy a bankok szemében a tisztességes dílerek is rossz színben tűntek fel egy időben. Az eszköz alapú és eszköz fedezetű hitelekre épülő rendszer tehát meggondolatlan akvizíciókat szült, ez 2010-re megváltozott és bérfedezetű lett. Gondoljunk csak bele, milyen mértékben van lehetősége szervizelésre az olyan tulajdonosnak, aki kevés pénzből él, és milyen befektetetésekre van lehetősége az olyan szervizeknek, akik sem a hozzáállásukkal, sem pedig az anyagi helyzetükkel nem tudják megteremteni az elvárt körülményeket, fejlesztéseket, stb. Egy jótékonysági akcióra felajánlott trike - Zakar úr szerint a fővárosban a motor lesz a nyerő! Ha a kerékpárosoknak sikerült, kis segítséggel a motorosok is el tudják érni a számukra kedvező szabályozások módosítását Mielőtt rátérnénk a szervizekben dolgozók felkészültségére és az eszköz ellátottságra, beszéljünk a műhelyforgalomról. Milyen tapasztalatok és következtetések állnak ma rendelkezésükre? A Zakar Kft-nél újautót vásárló ügyfelek körében 70 százalékos az itt szervizelők aránya. Egy központi felmérés szerint a tulajdonosok 50 százaléka pártol el a szerviztől a garanciaidő lejáratát követően, szerencsére a mi esetünkben e téren átlag feletti arányt tudhatunk magunkénak. Folytatva a felmérés eredményeit, az autó 7-8 éves korát követően további 25 százalék pártol el az adott márkaszerviztől, végül pedig egy 25 százalékos kemény mag továbbra is kitart, amit más óradíjakkal próbálunk ösztönözni, de nincsenek illúzióink, hiszen egy 2 millió forintos Mazda6-os esetében a 400 ezer forintos gyári lökhárító megvétele irracionális tétel bárki számára. Így érthető és elfogadható a lemorzsolódás. DSR, azaz digitális szerviz nyilvántartó felület a Mazda és a Kia esetében előre jelzi az esedékes szervizeket Milyen időközönként kell képzésre küldeni a szerelőket? Amíg a Mazda a Forddal közös technológiákat alkalmazott (2006-ig), 3-4 havonta kellett a szerelőinknek részt venni továbbképzésen a klagenfurti központban. Ez a gyakoriság nem változott az után, hogy a Mazda 2012-től a Skyactive-rendszert alkalmazza, azonban ennek költsége milliós nagyságrendű kiadást jelent alkalmanként. A befektetés egyébként nem öncélú, ugyanis védelmet és garanciát is jelent, hiszen egy működő piacra lett kitalálva. Természetesen a fentiek az általunk képviselt négy autó márkára és a motorokra külön-külön értendők, mivel mindegyik esetében más a policy, más a technológia és eltérő célszerszámok használatát igénylik a javítási-szervizelési munkálatok. Miközben Zakar úr még be sem fejezte a mondatát, bennem azonnal felmerült a kérdés, hogy a különböző márkák biztosítanak-e lehetőséget független szervizek delegáltjai számára a know-how elsajátítására. A választ az „értünk hozzá” kampány kommunikációs partnercégét képviselő kollégám adta meg, aki több felmérést is végzett a témában és elmondta, hogy amikor ennek lehetőségét felkínálta a Peugeot a közelmúltban, egyetlen jelentkező sem volt Magyarországon. Ebből sajnos azt a következtetést kell levonnunk, hogy nemcsak az „ismerősöm maszek műhelyében”, de még a független szervizekben sem fordítanak túl sok időt, pénzt és energiát a meglévő tudás vagy eszköztár gyarapítására. A műszer nélkül a műszerfalon megjelenő narancssárga ikon sokáig tüske lehet a szemünkben És ha már az eszköztárnál tartunk, beszéljünk a célszerszámokról és a diagnosztikai műszerekről. Milyen mértékben van rájuk szükség és mennyibe kerülnek? A fontosságuk a mindennapi, alapvető rutinfeladatoknál is elengedhetetlen. A legjobb példa erre a 2014 novemberétől minden új autóban szériatartozék TPMS, azaz abroncsnyomás-szenzor, melynek működését 2015 júniusától a műszaki vizsgák alkalmával is ellenőrzik. Abban az esetben, ha TPMS hibaüzenettel bekerül hozzánk egy autó, a javítást követő reset-elést lehetetlen elvégezni a megfelelő célszerszám nélkül. Ez tehát egy egyszerű műveletet, amit például nem lehet „okosba”, vagyis a márkaszerviz kihagyásával megoldani. A célszerszámok és műszerek pedig köztudottan nem olcsók, egy márka esetében akár 50-70 milliós összegbe is kerülhet a műhelyfelszerelés. A Mazda diagnosztikai berendezései 2,5 millió forintba kerültek, de a rendszerek up-date-elése is 150-200 ezer forintos tétel, ami kigazdálkodható, hiszen – ahogy ezt már korábban is mondtam – ez a rendszer nem passzív műhelyekre lett kitalálva. Az weboldalon olvasható "elsőségre törekszünk" szlogen lehet, hogy valós tartalomma bír? Érkezéskor jól látható hová parkolhatok, a szalonban tudni fogom melyik dolgozót szólitsam meg, aki a sajátos szókincs ellenére is érteni fogja mit akarok Mi lenne az a változás vagy újítás, amit szívesen látna a szektorban? Örömmel fogadnám, ha az országunk kiváló mérnökeiből szerveződne egy márkaszervizeket ellenőrző csoport, akik a hibafeltárástól a probléma megoldásáig szúrópróbaszerűen ellenőriznék a szervizeket. Meggyőződésem, hogy ha valaki tisztességesen végzi a munkát, akkor annak nincs mitől félnie és nem utolsó sorban nyugodtan aludhat. Végül, de nem utolsó sorban az egyenlő pályán egyenlő esélyeket, szerintem sokan üdvözölnénk ebben a szamában. A felkészülésben a titok - Rákóczi Ferivel a ClassFM műsorvezetőjével A munkavégzés minősége és a szakmai felkészültség érdekében zajló folyamatos befektetés a fentiek alapján jól látható, hogy nélkülözhetetlen egy márkaszerviz életében. Zakar úr szerint ettől függetlenül azonban az autójavító szektor sem fekete-fehér. Ahogy egy fogorvosi székbe is bizalmi alapon ülünk, úgy a járműveink javítását is a bizalmunkra méltó szakemberre kell bízni. A márkaszerviz minden tekintetben elszámoltatható, hiszen norma szerint vállal munkát és részletes elszámolást ad az ügyfélnek a megbízás teljesítését követően, sőt! A menet közben a felmerülő plusz költségeket is időben kommunikálja a tulajdonos felé, hiszen ez a vállalkozás nem egy út menti csárda, ahová egyszer tér be az ember. Az ügyvezető szerint pedig az egyik legfontosabb tényező a tisztességes és őszinte kommunikáció, ami sok bajnak megelőző ellenszere és gyógyírja is egyben. Gondoljunk csak az öreg szakira, aki az udvarán lévő garázsban szerelget mindenféle masinákat. Könnyen megeshet, hogy csak egy alkatrész cseréjére álltunk be hozzá, végül pedig meglepődve nézzük a meg nem beszélt egyéb költségek miatt fájó számlávégösszeget, ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy jó minőségű alkatrészt és szakszerűen elvégzett munkát fizetünk ki.  

Az FCA visszahívta a BMW-től az egykori Ferrari főmérnököt

2016.02.14.
Az Automotive News beszámolója szerint az ügy hátterében az áll, hogy a Giulia nem teljesítette a belsős törésteszteket, emiatt több elemet újra kell tervezni és fél év csúszásba került a projekt. Ezért felkérték Fedelit, hogy segítsen az autó végelgesítésében. Az ANE egyik beszállítótól származó értesüléseit viszont több olasz online lap is cáfolta, a Blog di Motori szerint azok a beszállítók nem aggódhatnak saját termékeik iránt, amelyeket ők maguk gyártanak a Giuliába. Az amerikai Road and Tracknak nyilatkozó, neve elhallgatását kérő, az ügyet jól ismerő forrás azt mondta, az értesülések nem pontosak és nem reprezentatívak. Fedeli másik feladata a Maserati Levante fejlesztésének befejezése lesz. Forrás: alfaamore.hu

A Hankook húzóterméke az ultra-nagyteljesítményű abroncs volt 2015-ben

2016.02.14.
A Hankook Tire bejelentette pénzügyi eredményét 2015 negyedik negyedévére. A vállalat jelentése szerint a globális konszolidált negyedéves árbevétel 1,273 milliárd euró (1610 milliárd KRW) és az üzemi eredmény 187,9 millió euró (238,3 milliárd KRW) volt. A gyengélkedő világgazdasági helyzet ellenére a Hankook Tire az előző év azonos időszakával egyező mértékű általános árbevételt és üzemi eredményt ért el. A vállalat értékesítése 6,4 százalékkal növekedett az ultra-nagy teljesítményű (UHP) szegmensben az előző év ugyanezen időszakával összehasonlítva. Az UHP gumiabroncs szegmens a vállalat teljes bevételének 33 százalékát hozta. A Hankook Tire teljes bevételének növekedéséhez legnagyobb mértékben az észak-amerikai eladások (20 százalék), illetve az UHP gumiabroncs szegmens járult hozzá – ez utóbbi 29 százalékos növekedést mutatott az előző év ugyanazon időszakához viszonyítva. A cég UHP gumiabroncsainak értékesítése Észak-Amerikában a teljes bevétel 33,3 százalékát tette ki. Ezzel a folyamatos növekedéssel a Hankook Tire a várakozások szerint tovább erősíti versenyképességét az UHP gumiabroncs szegmensben, amely fontos nyereségforrás, és egyben a technológiai fejlesztés jelentős területe is. A vállalat a jövőben tovább erősíti jelenlétét Észak-Amerikában és Európában, továbbra is az UHP és SUV gumiabroncs szegmens bővítésére összepontosít, valamint bővíti első gyári felszerelésű prémium abroncsainak termékportfólióját.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója