2575 km egyetlen töltéssel

2023.10.27.
Az elektromos járművek autonómiája az egyik olyan szempont, amelyen a gyártók a legjobban dolgoznak: hogy egyre inkább kiterjesszék azt és így meghosszabbítsák a töltések közötti időt. Az elektromos mobilitás és az autonóm vezetés hatékonyságának javítása jelenleg számos egyetemi projekt napirendjén is szerepel. Ez a célkitűzése a Müncheni Műszaki Egyetem TUfast Eco csapatának is: hallgatói évek óta dolgoznak üzemanyag-takarékos, elektromos járművek fejlesztésén. Legújabb tervezésük a Muc002, egy ultrakönnyű, kompozit anyagokból készült autó, melynek összsúlya mindössze 170 kg. Különleges formáját az aerodinamika maximalizálása és a légellenállás minimalizálása diktálta. A jármű 3,4 m hosszú, 1 2 m széles, 1 m magas. Az együlésest hangárban tesztelték, október 5-10. között. A hat napon át tartott próbaút során az autó 2575 kilométert tett meg, egyetlen feltöltéssel. E rekord elérése érdekében a csapat a Muc022-t 15,5 kWh-os akkumulátorral szerelte fel. A 400 W-os motorral hajtott autó 0,6 kWh/100 km-t fogyasztott. (Összehasonlításképpen: a legkevésbé energiaigényes Hyundai Ioniq 6 átlagos fogyasztása 15,13 kWh/100 km.) Igaz, hogy a Muc002 csak 42 km/óra elérésére képes, mindössze a sofőrnek van benne hely és a hangárban az időjárási tényezőkkel sem kellett számolni, a kísérlet figyelemre méltó és be is került a Guiness Rekordok Könyvébe. Forrás: motorionline.com, cybersoleil.com, etogruppe.com  

Válint Bence harmadik lett a legrangosabb Ferrari kupasorozatban

2023.10.27.
A csapat tájékoztatása szerint a Rossocorsa-Ferrari Budapest 18 éves versenyzője a legrangosabbnak számító ferraris széria szezonzáró állomásán csütörtökön negyedikként, majd pénteken másodikként ért célba Mugellóban.  Válint ezzel a teljesítménnyel az összetett harmadik helyére lépett elő, maga mögé utasítva többek között Adrian Sutil korábbi Forma-1-es pilótát. "Ez volt az első szezonom a sorozatban. Felemelő érzés rögtön a debütáló évben ilyen szép helyezéssel zárni a versenyzést. Nagyon elégedettek vagyunk az eredménnyel, büszke vagyok a csapatra. Óriási megtiszteltetés képviselni Magyarországot a Ferrari legjobbjai között" - idézte a közlemény a magyar pilótát, aki úgy lett dobogós az idény végén, hogy a hét fordulóból álló sorozatnak csak négy állomásán állt rajthoz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Drámaian megugrott az autólopások száma Németországban, mutatjuk, miket visznek a tolvajok

2023.10.27.
Röviden a lényeg: 25 százalékkal több járműlopás, mint 2021-ben Különösen népszerű: Jeep Grand Cherokee és Range Rover modellek Berlin ismét a lopások hotspotja A pozitív tendencia nem folytatódik: 2021-ben 9805 autót loptak el Németországban. Ez volt a legalacsonyabb érték az autólopási statisztikák kezdete óta. 2022-ben jelentősen megnőtt a lopások száma – jelenti a Biztosítók Szövetsége (GDV). A koronajárvány erőteljes visszaesést eredményezett. Autólopási statisztikák: 25 százalékos növekedés Az ellopott autók száma tavaly 12 277 volt. Ez 25 százalékos növekedést jelent. A gazdasági kár csaknem 250 millió eurót tett ki. Egy-egy lopásért átlagosan csaknem 20 300 eurót fizettek a biztosítók, ami mintegy hat százalékkal több, mint az előző évben. A SUV-k különösen népszerűek Az autótolvajok elsősorban a luxusterepjárókat veszik célba. A tíz leggyakrabban ellopott modell között volt két Range Rover, valamint a Lexus NX és a Toyota Land Cruiser változatai. Íme a lista Gyártó/ Modell/ 10 ezer biztosítottra jutó lopások száma/ Okozott kár autónként euróban Forrás:  Gesamtverband der Deutschen Versicherungswirtschaft (GDV) A tolvajok legnépszerűbb modelljei A Jeep Grand Cherokee negyedik generációja volt a legtöbb ellopott modell 2022-ben – a 10 000 teljes körűen biztosított autóra vetítve a lopások számát. A negatív lista második helyén: a Kia Stinger. Idén már nincs az első tízben a BMW X6. A VW vezeti a márkarangsort A tolvajok legkeresettebb márkákkal kapcsolatos preferenciái alig változtak az előző évhez képest. Ismét ez a négy német autó áll a negatív lista élén: Volkswagen (1955), Audi (1406), Mercedes (1136) és BMW, beleértve a Minit (1081). Gyártó/2022-ben ellopott autók száma/változás az előző évhez képest Forrás:  Gesamtverband der Deutschen Versicherungswirtschaft (GDV) Berlin ismét a lopások hotspotja A lopás veszélye különösen nagy Berlinben: tavaly 2924 autót loptak el itt – mintegy 700-zal többet, mint az előző évben. Majdnem minden negyedik lopás a fővárosban történik. Hamburgban is különösen aktívak a tolvajok – bár 880 lopással Hamburg jóval elmarad a berlini lopások arányától. A déli autótulajdonosoknak kevésbé kell aggódniuk. Bajorországban és Baden-Württembergben együtt csak harmada annyi autót loptak el, mint a fővárosban. Jelentősen nőtt az autóalkatrész-lopások száma A tartósan beszerelt autóalkatrészek, például fedélzeti számítógépek, kormánykerekek és légzsákok ellopása 15 százalékkal nőtt. Németország-szerte több mint 61 000 jármű érintett. Ez mintegy 114 millió eurós többletköltséget jelentett a gépjármű-biztosítóknak.  

Ezekre a megyékre adtak ki újabb, másodfokú riasztást viharos szél és zivatar miatt

2023.10.27.
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint a riasztással érintett járásokban a következő órákban a várt legerősebb széllökések meghaladják az óránkénti 90 kilométeres sebességet, a hevesebb zivatarok környezetében pedig a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is. Az előrejelzés szerint pénteken egy gyors mozgású hidegfront vonul át az országon, amelynek környezetében, nagy területen óránként több mint 70 kilométeres széllökésekre kell számítani. A hidegfront mentén délután zivatarok, a déli, délnyugati országrészben heves zivatarok is kialakulhatnak. A zivatarokat óránkénti 80-90 kilométeres sebességet meghaladó széllökések kísérhetik, a hevesebb zivatarokhoz 90-100 kilométer/órás lökések is társulhatnak. Emellett apró szemű jég, illetve intenzív csapadék is kísérheti egyes gócokat. Estétől a légmozgás várhatóan jelentősen veszít erejéből és a zivatartevékenység átmenetileg megszűnik. Emellett az ország északi felén pénteken késő délutánig, estig további kiadós csapadék várható, összességében a nap végére néhol a 40-50 millimétert meghaladó mennyiség is összegyűlhet. Szombat hajnalban a délnyugati országrészben ismét kedvezőek lesznek a feltételek zivatarok képződéséhez, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Szombaton napközben is várható még az ország déli felében zivatar felhőszakadással, majd késő délutánra, estére ott is megnyugszik a légkör. A katasztrófavédelmi főigazgatóság szóvivője, Mukics Dániel azt javasolja, hogy ahol erős széllökések miatt van érvényben riasztás, a kerti bútorokat, szerszámokat, kisebb cserepes növényeket vigyék fedett helyre, és ne parkoljanak fák alá. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón - kérik.

Minden terepen otthon az elektromos és összkerekes MINI Countryman SE

2023.10.27.
A tisztán elektromos meghajtású MINI Countryman SE ALL4 megbízható társ az új utak felfedezésében. Tágas crossover modellként a sokoldalú kalandor minden terepen károsanyag-kibocsátás nélkül, otthonosan mozog, amelyet az erőteljes ALL4 intelligens összkerékhajtás, a továbbfejlesztett vezetést támogató rendszerek, a 2-es szintű, részben automatizált járművezetés lehetősége és az akár 433 kilométer (WLTP) tisztán elektromos hatótávolság egysége garantál. A letisztult felületekkel és szélesebb kerékjárati ívekkel megrajzolt, egyszerre modern és minimalista formanyelv még tovább nyomatékosítja a MINI Countryman SE ALL4 kiállását. A sokoldalú kalandor minden irányba megnőtt és jelenleg 4 433 milliméter hosszú, 1 843 milliméter széles és 1 656 milliméter magas. Az aktuális MINI modellpaletta legnagyobb tagja így merőben újfajta utasteret kínál, a hátsó üléssor támláinak ledöntésével akár 1 450 literesre is bővíthető csomagtérbe pedig még a legterjedelmesebb tárgyak is bepakolhatók. „Az új, tisztán elektromos meghajtással és intelligens összkerékhajtással szerelt MINI Countryman SE ALL4 a sokoldalúság és a vezetési élmény harmóniájának szimbóluma, amely az első „Németországban készült” MINI modellként a környezetbarát mobilitás térnyerését szorgalmazza. Megnövelt méreteinek köszönhetően az új MINI Countryman a család elsőszámú autójává érett” – fogalmazott Stefanie Wurst, a MINI márka vezetője. Két, összesen 230 kW / 313 lóerő maximális rendszerteljesítmény és 494 Nm csúcs rendszer-forgatónyomaték leadására képes elektromos motorjának köszönhetően a MINI Countryman SE ALL4 mindenféle terepen otthon érzi magát. A zéró emissziójú crossover modell 5,6 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, végsebessége pedig 180 km/óra. Erőteljes akkumulátorának nettó energiasűrűsége 66,45 kWh. A MINI Countryman SE ALL4 energiatároló egysége akár 130 kW töltési kapacitású DC gyorstöltéssel is feltölthető, amellyel az akkumulátor töltöttségi szintje 30 perc alatt 10 százalékról 80 százalékra növelhető. A MINI okosalkalmazásban a brit prémiumgyártó ügyfelei bármikor könnyedén optimalizálhatják és nyomon követhetik a járműtöltés folyamatát. A kiváltképp kellemes indulás érdekében az okosalkalmazás arra is lehetőséget biztosít, hogy a MINI ügyfelei előre beállítsák az indulás időpontját, amikor a jármű teljesen feltöltött akkumulátorral és a kívánt hőmérsékletűre előmelegített vagy –hűtött utastérrel várja utasait. A MINI Countryman SE ALL4 ráadásul most először a többszerződéses Plug & Charge funkció segítségével is feltölthető, amellyel a modell automatikusan, okosalkalmazás és töltőkártya nélkül képes azonosítani magát a kompatibilis nyilvános járműtöltő pontokon, majd a nagyfeszültségű akkumulátorba táplált energia mennyiségét automatikusan kiszámlázni és terhelni. Utazás közben intelligens vezetést támogató rendszerek fokozzák a kényelmet és a biztonságot. A Driving Assistant Professional csomag tételeinek köszönhetően a MINI Countryman SE ALL4 most először a 2-es szintű, részben automatizált járművezetést is lehetővé teszi, autópályákon és zárt autóút-szakaszokon. Ez azt jelenti, hogy 60 km/órás sebességig a vezető leveheti a kezét a kormányról, amennyiben folyamatosan figyelemmel követi a forgalmat és képes bármelyik pillanatban közbeavatkozni. Sőt mi több, sávváltások előtt az intelligens vezetést támogató rendszerek képesek automatikusan felmérni a szükséges forgalmi réseket és felvenni a sávváltáshoz szükséges optimális sebességet is. A MINI Countryman SE ALL4 függőleges vonalvezetés mentén megrajzolt formanyelve a sokoldalú kalandor crossover jellegét nyomatékosítja. A modell magabiztos megjelenéséről a hűtőrács, a motorháztető és az első fényszórópár jellegzetes kialakítása gondoskodik, miközben a keskeny kontúrok és a rövid túlnyúlások elegáns jármű-sziluettet adnak ki. A MINI Countryman SE ALL4 alatt aerodinamikailag optimalizált könnyűfém keréktárcsák gurulnak, akár 20” méretben. A modell légellenállási együtthatója mindössze 0,26, amely minden korábbinál alacsonyabb fogyasztást és ezáltal megnövelt tisztán elektromos hatótávolságot eredményez. A típus-specifikus ALL4 logóval díszített C-oszlopok stílusos kiképzése egyedi módon támasztja alá az elnyújtott tetőívet, miközben a karosszéria rövidebb kialakításának benyomását kelti. A hátsó részt a letisztult felületek és a süllyesztett lámpák mentén tervezték meg a mérnökök, a függőleges vonalvezetés pedig a MINI Countryman SE ALL4 szélesen terpesztő tartását hangsúlyozza. A LED-technológiás első fényszórók és hátsó lámpák egyedülálló, azonnal felismerhető fénydizájn szerint világítanak. Az újdonság személyre szabhatóságáról négy különféle, stílusos karosszéria-kiegészítőket és utastéri tételeket tartogató felszereltségi szint gondoskodik. A MINI Countryman SE ALL4 most először az új Vibrant Silver karosszériaárnyalattal is megrendelhető, a MINI által fémjelzett kontraszttetővel. Az utastérben fejlett technológia és prémium minőségű anyagok kaptak helyet. A műszerfal központi eleme a nagyfelbontású OLED kijelző, amelynek prémium minőségű üvegszegéllyel ellátott, vékony érintőképernyője 240 milliméter átmérőjű, kezelési és működtetési logikája pedig az okostelefonokról ismert szabványokat idézi. A MINI 9.0 operációs rendszernek köszönhetően a MINI Countryman SE ALL4 összes funkciója intuitív módon, érintésekkel és hangutasításokkal vezérelhető. A MINI vezetési üzemmódok (MINI Experience Modes) az OLED kijelző hátoldalán elhelyezett MINI kivetítővel fokozzák a vezetés élményét. A technológia a kiválasztott vezetési üzemmódhoz illő színsémákat és mintákat vetíti ki a műszerfalra, amellyel a hangulatvilágítás árnyalatai is harmonizálnak. A magával ragadó vezetési üzemmódokat vadonatúj, digitális MINI Sounds hangzásvilág egészíti ki, amelyhez az OLED kijelzőn különleges grafikai elemekkel kombinált animációk társulnak – a MINI rajongói így a tisztán elektromos meghajtású MINI Countryman SE ALL4 utasterében merőben újfajta utastér-élményt élhetnek át. A MINI Countryman SE ALL4 vezetője és első utasa jelentősen nagyobb kényelmet élvezhet, a váll és könyök magasságában elért közel három centiméteres utastér-szélesítésnek köszönhetően. A hátsó üléseknél eközben mintegy 2,5 centiméteres utastér-szélesítést értek el a mérnökök. A letisztult felületek és a műszerfal kéttónusú textil betétjei egyszerre árasztanak modern és minimalista hangulatot. A panoráma üvegtető kiváltképp világossá és barátságossá teszi az utasteret, miközben a négy újratervezett felszereltségi szint a kellemes közérzet modern változatát teremti meg. Az újratervezett kapcsolósor öt egyedi kialakítású kapcsolón keresztül teszi elérhetővé a legfőbb vezetési funkciókat, így a kapcsolósoron nincs szükség önálló váltókarra – ezzel az új MINI Countryman a középkonzolon is több tárolóhelyet kínál. A megnövelt pohártartók mellett itt egy nagyméretű, nyitott tárolórekesz is helyet kapott. Az okostelefonok a konzol elején található, vezeték nélküli töltőhelyen tölthetők, a központi tárolórekesznek köszönhetően pedig könnyebben megtalálhatók. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Nőtt a Skoda autógyártása az első kilenc hónapban

2023.10.27.
A beruházások értéke 503 millió eurót tett ki, ami 16,9 százalékos csökkenés éves összehasonlításban. A német Volkswagen csoporthoz tartozó Skoda üzemi nyeresége a január-szeptemberi időszakban 47 százalékkal 1,26 milliárd euróra emelkedett. A bevételek 29,5 százalékkal 19,659 milliárd euróra nőttek. "Az eredményeket továbbra is befolyásolja, hogy a Skoda kénytelen volt beszüntetni tevékenységét Oroszországban" - mutatott rá Holger Peters, a cég vezetésének pénzügyi igazgatója. Hozzátette: a Skoda beruházásai nagymértékben az elektromos autók fejlesztésére irányulnak. A jelenleg piacon lévő modell, az Enyaq eladásai folyamatosan emelkednek. Az idén ez az emelkedés 47,6 százalékos. A Skoda Auto az első kilenc hónapban 642 200 darab autót adott el, 17,9 százalékkal többet, mint egy éve. A legkeresettebb modell, az Octavia eladása 35,8 százalékkal 145 ezerre növekedett - ismertette Martin Jahn, kereskedelmi igazgató. A Skoda portfóliója jelenleg 11 modellt tartalmaz. A gyártóbázisok Csehországban, Szlovákiában, Kínában, Indiában és Ukrajnában vannak. A közelmúltban megegyezés született a Skoda vietnami piacra lépéséről is. Csak Csehországban a cég mintegy 30 ezer embert alkalmaz. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Színváltós tanulmányautót mutatott be a BMW Debrecenben

2023.10.27.
Papp László, Debrecen polgármestere azt mondta, a BMW tradíciókra építve valami egészen újat hoz létre az autózásban, ahogy Debrecen is a tradíciókra alapozva áll teljesen új fejlődési pályára. A polgármester szerint azzal, hogy a BMW a debreceni autógyár megépítése mellett döntött, új korszak kezdődött, és a világ egyik leginnovatívabb járműipari vállalatának a neve immár Debrecennel fonódik össze. Papp László kiemelte: a BMW jelenléte perspektívát ad a régióban élő fiataloknak, és a legújabb fejlesztésű, a debreceni gyár szalagjairól 2025-ben leguruló Neue Klasse modellekben "a debreceni fiatalok keze munkája is benne lesz". Jenei Réka, a BMW Group Gyár Debrecen kommunikációs igazgatója emlékeztetett: a nyáron a debreceni Campus Fesztiválon mutatták először a BMW i Vision Circular, teljes egészében újrahasznosított anyagokból épült, és teljesen újrahasznosítható modellautót. Hozzátette: 2025-ben gördül le a gyártósorról a világon először Debrecenben a Neue Klasse, amely egy teljesen új elektromos platform lesz. A BMW i Vision Dee tanulmányautóról elmondta: nevét a digital emotional experience kezdőbetűiből kapta, amely arra utal, hogy létrejön a valaha volt legszorosabb kapcsolat ember és autó között. Ez egy futurisztikus, középkategóriás limuzin, amelyet új, végletekig leegyszerűsített formanyelv mentén álmodtak meg a tervezők. Fotók: BMW Group Gyár Debrecen A jövő digitális funkciói messze túlmutatnak a ma ismert hangvezérlésen és vezetést támogató rendszereken. A BMW Head-Up kijelző eközben a szélvédő teljes területére kiterjed, idő előtt hozva el a jelenbe a következő járműnemzedék egyik újítását: 2025-től ez az innováció a Neue Klasse modellgeneráció tagjaiban elérhetővé válik. A BMW Group eközben a színváltó karosszéria forradalmi technológiáját is továbbfejlesztette: az egy évvel ezelőtt, ugyancsak Las Vegasban leleplezett E Ink technológia fekete-fehér árnyalatai után idén a BMW i Vision Dee tanulmányautó karosszériája már akár 32 szín megelevenítésére is képes - ismertették a tájékoztatón. Vizi Katalin, a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központ vezetője jelezte: a háromnapos bemutatón az innováció és a kreativitás jegyében találkozhatnak az érdeklődők a technikával és a művészetekkel a Modemben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kalapács alá kerül II. Erzsébet egyik kedvenc autója

2023.10.27.
Aukcióra bocsátják azt a harmadik generációs Land Rover Range Rovert, amelynek igazán egyedi a története, hisz a különleges jármű II. Erzsébet brit királynő igényei alapján készült. Az utókor számára egy fotó is megőrzött egy pillanatot, amelyen Őfelsége látható a terepjáró volánja mögött. Az aukciós ház a ritkaságszámba menő autót a következő szlogennel hirdeti: „Ezzel a kocsival te is királynak érezheted magad!” A 2004-es Land Rover nem csupán azért különleges, mert egy uralkodót szolgált, hanem azért is, mert II. Erzsébet kérésére néhány jellegzetes módosítást is elvégeztek rajta a szériaautókhoz képest. Minden hátsó ajtóhoz két elektromos ablakemelő gomb tartozik, így hátul ülő személy mindkettőt működtetheti anélkül, hogy a másik oldalra át kellene hajolnia. A hátsó ülésen utazók számára külön kapaszkodókat is elhelyeztek, amelyek - az oldalsó lépcsőkkel kiegészülve - segítik a be- és kiszállást. Az Epsom Green Range Rover belseje Sand Hide burkolattal készült, amelyet a királynő választott az első és a hátsó ülések huzatául. Szeparált helyet alakítottak ki az autó hátsó terében a kutyák számára, amelyet fém védőháló választ el az utaskabintól. A SUV módosított első hűtőrácsot is kapott rejtett lámpákkal és speciális sárvédőkkel, amelyek azt szolgálják, hogy az autó teste ne mocskolódjon be az utazás során. A SUV-ot 2004-ben vették nyilvántartásba az Egyesült Királyságban, és folyamatosan szervizelték. Először 2005 áprilisában, legutóbb pedig idén júliusban, amikor is generál karbantartáson esett át.  A kilométerszámláló 110 ezret mutat, a motorháztető alatt pedig a gyártó cég 4,4 literes, saját fejlesztésű motorja lapul. A Land Rover a csaknem 20 évvel ezelőtt kiadott műszaki leírás alapján 282 lóerőre kifejtésére képes. Erzsébet királynő Jaguar X-Type-ját már elárverezték Nem a Land Rover volt az első autó, amit a királynő autóflottájából értékesítettek II. Erzsébet halála után. Tavaly novemberben került kalapács alá egyik kedvence, a Jaguar X-Type, amit az uralkodó 2009-ben vásárolt, és mintegy 117 ezer km-t ment vele. A gépkocsi napfénytetővel, automata sebességváltóval, elektromos ablakokkal, klímaberendezéssel, valamint Jaguar Heritage Trust tanúsítvánnyal rendelkezett. Erzsébet 92 éves kora után már nem ült a volán mögé, 2019 márciusa óta kizárólag sofőrrel közlekedett. A döntést azt követően hozta meg, hogy férje, Fülöp edinburgh-i herceg közúti balesetet szenvedett. II. Erzsébet a skóciai Balmoral kastélyban halt meg 2022. szeptember 8-án, 96 éves korában. A temetésre szeptember 19-én került sor a windsori kastély kápolnájában. Utóda a brit trónon a fia, Károly herceg (III. Károly) lett, akinek koronázását 2023. május 6-án tartották. Teherautótól Rolls-Royce-ig: II. Erzsébet királynő legexkluzívabb és legszokatlanabb autói II. Erzsébet királyi autógyűjteményének várhatóan minden darabja kalapács alá kerül majd. Vannak köztük igazán különleges darabok is. Íme egy rövid válogatás: Daimler DB18 Daimler DE36 Rolls-Royce Phantom Austin Vanden Plas Princess Vauxhall Cresta Bentley State Limousine

Egy halott és nyolc sérült, mentőhelikopter és teljes útzár a péntek délelőtti balesetnél

2023.10.27.
- Egy ember beszorult, kimentését megkezdték a tűzoltók - írt a katasztrófavédelem. A helyszínre a szegedi és ruzsai hivatásos, valamint a mórahalmi és ásotthalmi önkéntes tűzoltók mellett a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották. A helyszínen dolgoznak a társhatóságok, és mentőhelikopter is érkezett. - A rendelkezésre álló adatok szerint egy személyautó és egy kamion ütközött - írta a police.hu. A rendőrségnél kamion a baleset egyik szereplője, a katasztrófavédelemnél kisteherautó, a képek szerint inkább az utóbbi. A balesetben kilencen sérültek meg, egyikük olyan súlyosan, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére a főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. - Vétlen szembe jövő magyar sofőr sérült meg. A 33-as és 36-os km-szelvények között szétnézés nélkül hajtott ki a csempészautó a forgalomba. Alig 2 km megtétele után halálos kimenetelű közúti balesetet okozott! A balesetet okozó sofőrt a következő csempészautó kimentette és elvitte a helyszínről - írta közösségi oldalán Ásotthalom polgármestere, Papp Renáta. Fotók: Papp Renáta/Facebook Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Mától jön a neheze: eddig tart a teljes pályazár a győri, bécsi vasúti fővonalon

2023.10.27.
A Mávinform a vasúttársaság honlapján azt írta, hogy ezeken a szakaszokon kizárólag pótlóbuszok viszik majd az utasokat november 17-ig. Emlékeztettek: már szeptember 18-tól jelentősen módosult a vonatok menetrendje, ezért a felújítás első ütemében is hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő vonatokra és pótlóbuszos átszállásra kellett számítaniuk az utasoknak. A fotó illusztráció, forrása: hirado.hu Tájékoztattak arról is, hogy mától a győri fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán végzett pályafelújítás miatt a tehervonatok forgalmát a Székesfehérvár-Komárom vonalra terelik, ezért ott átmenetileg személyszállító vonatok nem közlekednek, mivel az átterelt teherforgalom bizonytalanná és kiszámíthatatlanná tette volna a személyszállítás menetrendjét. Hozzátették: 20-25 perccel hosszabb eljutási idővel kell számolni, mivel a pótlóbuszok megállási helye a legtöbb esetben távolabb esik a vasútállomásoktól, megállóhelyektől. A babakocsival, kerekesszékkel felszállás, utazás megkönnyítéséért részben akadálymentes, úgynevezett alacsony belépésű buszok közlekednek, amelyeken kerékpár azonban nem szállítható - jelezték. A tehervonatok közlekedése a Székesfehérvár-Komárom vonalon a megszokottnál nagyobb zajhatással jár majd, ez éjszaka is hallható lesz a vasútvonal menti térségekben, településrészeken - olvasható a vasúttársaság honlapján.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója