Forma-1 - Változhat jövőre a sprintfutamos hétvégék lebonyolítása

2023.11.25.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) pénteken jelentette be, hogy a sporttanácsa januárban mutatja majd be az erre vonatkozó végleges javaslatát az FIA Forma-1-es bizottságának. "A cél tovább racionalizálni a hétvégeket úgy, hogy különválasztják a sprinthez tartozó aktivitásokat a nagydíjhoz kapcsolódóktól" - írta az FIA, és hozzátette, a 2024-es versenynaptár sprintfutamainak részleteit a következő hetekben hozzák majd nyilvánosságra. Az idei szezonban a 22 fordulóból haton tartottak sprintfutamos hétvégét, közte a Katari Nagydíjjal, amelynek szombati napján, éppen a rövid távú viadalon biztosította be harmadik világbajnoki címét Max Verstappen. A csapatok már tárgyaltak arról, hogy a sprintfutam időmérőjét pénteken rendeznék, a rövid távú versenyt pedig szombaton délelőtt, hogy aztán délután a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjéről döntő időmérő edzésre kerülhessen sor. Az idén a pénteki napokon bonyolították le a futam időmérő edzését, szombaton pedig előbb a sprintkvalifikációra, utána pedig magára a nagyságrendileg 100 kilométer versenytávú viadalra került sor. Felvetődött még az is, hogy a sprintfutamokon több pilóta jusson vb-pontokhoz, és gondolkodnak a fordított rajtsorrend lehetséges alkalmazásán is. A Forma-1-ben 2026-tól változnak a motorokra vonatkozó szabályok, az FIA Forma-1-es bizottsága ugyanakkor megerősítette, hogy a 2025-ös idény kezdete előtt egyetlen istálló sem dolgozhat a 2026-os versenyautójának fejlesztésén.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Drágább egy McLaren F1 szélvédője, mint egy vadiúj Golf

2023.11.25.
Vannak esetek, amikor nehéz a gazdagok tárgyaiban keletkezett károkkal együtt érezni, de más a helyzet, amikor egy autótörténeti ikonban keletkezik kár. Most pedig éppen ez történt a californiai Sonoma Raceway-en tartott Velocity International pályanapon, amin egy Instagram videó tanúsága szerint több McLaren F1 is részt vett, ezek közül pedig kettőnek is berepedt a szélvédője. Forrás: Colleen Sheehan / Instagram Ez azt jelenti, hogy bizony két ember fog 33 000 dollárt, azaz átszámítva kb. 11 millió forintot kicsengetni a különlegesen meghajlított ablakfelületekért, és azok beszereléséért – legalább is a Motor1 magazin jelentése szerint most körülbelül ennyiért mérik a McLaren F1 szélvédőjének darabját, amiből, ahogy sejteni lehet, nincs túl sok a világban. Csak viszonyításképp: ennyibe keról jelenleg egy vadiúj Volkswagen Golf. Egy szélvédő vagy egy praktikus kompakt a hétköznapokra? Ejj, megértem, hogy nehéz lehet a döntés, de szerencsére nem nekünk kell meghozni. Az viszont biztos, hogy a rejtélyes szélvédő repedéseket továbbra is vizsgálják, ugyanis mindkét McLaren F1 szélvédője ugyanott repedt meg. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Alig túl a százezer kilométeren már bontott motorral

2023.11.24.
Szívó-benzines kisautót, kevés kilométerrel. Mindenki ilyen autót szeretne, ráadásul olcsón. Ezek mennek a legjobban manapság, ami nem is csoda. Sokak elfordultak a költséges javítások lehetőségét magukban hordozó turbófeltöltős kivitelektől és a fogyasztás sem utolsó szempont. Így került képbe egy Ford Fiesta ügyfelünknél, aki vásárlás előtti használtautó-vizsgálatot rendelt a kiskocsira. Jól tette. A kivitel, amit idehaza nem is értékesített a Ford A hirdetésben feltűnt az 1.0 GDi megnevezés, ami általában szívómotorra utal. Csóváltam a fejem a hirdetés láttán, mert ezzel az 59 kW-os motorral nem vizsgáltunk még Fiestát. Gyorsan megnéztem a katalógust és az derült ki, hogy ezt a kivitelt Magyarországon nem is hozta forgalomba a Ford. Hogy milyen hatással lehet a későbbi karbantartásokra nem tudom, hiszen például egy márkaszerviz simán hozzáfér minden javítási információhoz és az alkatrészkeresők is ismerik a motorkódot. Annyi biztos, hogy az esetleges típushibák, főleg a márkaszervizen kívül, ismeretlenek lehetnek a javítóiparban. Pedig ebbe is bele kell ám nyúlni A vásárlás előtti vizsgálatok eredményeiről szóló cikkeimben általában az írások végére hagyom a nagy durranást, de ezzel most nem élek. A kocsival az volt a legnagyobb baj, hogy több jel is arra utalt, hogy a 107.000 kilométer ellenére ezt a motort már korábban jelentősen megbontották. Pasztát találtunk a hengerfejtömítésnél, a vákuumpumpánál, meg voltak jelölve a gyújtótrafók. Hát Istenem, javítani kellett, de ettől még lehet jó – sóhajtanak fel most sokan az olvasók közül, de elég fontos a javítás minősége. Erre nem csak a pasztázásból lehet következtetni, hanem érdemes észrevenni, hogy a motor kábelkötegének elvezetését nem sikerült a gyári helyen megoldani. A kábelek begyűjtésére és elvezetésére szolgáló műanyag sín szabadon lengedezett a motortérben, mert nem emlékeztek rá, hogyan volt összerakva korábban. Ki tudja, mit okozhat ez hosszútávon? Még akkor is jelentős lehet a kár, ha csak a kábelek sérülnek, pláne, ha ez további bajokat okoz valamelyik részegységben. Úgyhogy ezt biztosan helyre kell tenni tisztességesen, a többi meg reméljük, működik. Nincs szervizkönyv Talán az már mindenki számára nyilvánvaló, hogy import autóról van szó. Ezeknél pedig kulcsfontosságú valamilyen, a korábbi karbantartásokat hitelesen igazoló dokumentum, legyen az kézzel írott szervizkönyv, vagy a digitális változat kivonata, esetleg szervizszámlák. Azért kiemelten fontos ez, mert külföldről behozott autók még az előtt szeretnek ledobni néhány tízezer kilométert, hogy bármelyik hazai hatóság látókörébe kerülne. Kiemelt fontosságú volt emiatt a diagnosztikai lekérdezés, amellyel általában kimutathatók az óratekerések. Ezúttal szerencsére nem jártunk sikerrel. A tárolt futásteljesítmény három helyről is pontosan ugyanazt az értéket mutatta. Egyik, amit a műszerfalon is látunk, a műszer vezérlőegység adata, a másik a motorvezérlésé, a harmadik pedig a központi elektronikáé. Mi azt szeretjük, ha a különböző helyekről kiolvasott km-adatok néhány kilométer eltérést mutatnak. Ennek az az oka, a futásteljesítményt más-más szenzorról veszik ezek az egységek, így pár tizedszázalékos eltérés nem csak belefér, de majdnem muszáj is. (Korábban amatőr óratekergetők ezt nem tudták és minden állítható adatok ugyanannyira állítottak.) Búgás a próbaúton Azért görcsöltünk ezen nagyon, mert a 107 ezer kilométer ellenére a próbakörön erőteljes csapágyhang hallatszott a hátsó tengelyről. OK, egy csapágy bármikor eldobhatja magát, csak épp nem túl jellemző, hogy ekkora futás mellett már tönkre is megy valamelyik. Egyébként az elektromos tükörállítás egy része sem volt rendben. Ezt már az extrák összeírásánál és próbájánál feljegyezhettük, később pedig a diagnosztikai lekérdezés is megerősítette. A hiba annyi volt, hogy a jobboldali visszapillantó tükör elektromosan nem volt behajtható, a baloldali tükörlap pedig vízszintes irányban nem volt mozgatható. Amúgy… Amúgy a kocsi törve-javítva nem volt, kissé foltos ülései nem voltak kiülve. Fontos, hogy mi nem ajánlunk és nem beszélünk le senkit a vásárlásról. Mindössze a tényeket közöljük és persze, ha valaminek az okozata nem lenne világos, azt megbeszéljük az ügyféllel akár hosszabban is. És a korábban javított motorokra nagyon ugrunk. Nem azért, mert eretnekség motort javítani, hanem azért, mert a legtöbb esetben semmit sem tudunk a javítás mikéntjéről, a felhasznált anyagokról és alkatrészekről. Nem vették meg azóta sem A kocsi még mindig a gazdájára vár, bár egy hónap elteltével 100.000 Ft-al olcsóbban. De nem ördögtől való ez, csak valakinek be kell vállalnia a kockázatot a motorral és a hiányzó szervizkönyv vonzataival kapcsolatban és meg kell csináltatnia a hátsó búgást. Tudj meg Te is minél többet a kiszemelt használt autódról, tudunk segíteni! További autós tartalmakért kövesd az Autószektor Facebook oldalát!

Kedd hajnaltól újra járnak a személyvonatok Szabadkára

2023.11.24.
Hozzátették: napi tíz járat közlekedik majd a két ország között; az újra megnyíló személyforgalom elősegíti az interregionális kapcsolatokat. A közleményben felidézték, hogy a fejlesztés keretében több mint 13 kilométer hosszan újult meg a vasúti pálya és annak környezete. A pálya átépítése tavaly nyáron fejeződött be, a tehervonatok már azóta közlekedhetnek, és átmenetileg továbbra is ez a vonal biztosítja a Budapest-Kelebia vasútvonal fejlesztési időszakában a tranzit áruforgalom kerülő útvonalát - tették hozzá. Kitértek arra is, hogy az eredetileg október 23-ra tervezett személyforgalmi indulást "vállalkozói hiányosságok" miatt kellett elhalasztani. A napi tíz járatból négyet magyar, hatot szerb Uzsgyi motorvonat fog kiszolgálni, a menetidő Szeged és Szabadka között nagyjából másfél óra lesz a határrendészeti vizsgálatokkal együtt. Az első vonat Szegedről 5:19-kor indul és 7 órakor érkezik Szabadkára, Szabadkáról pedig 6:03-kor indul és 7:25-re érkezik Szegedre - tudatták. Megjegyezték: így a Budapest-Nyugatiból 5:53-kor induló Napfény InterCityvel, illetve oda 21:07-kor érkező Napfény IC-vel akár egynapos vasúti utazás is tervezhető a fővárosból Szabadkára vagy Palicsra. Felhívták a figyelmet arra, hogy az ország- és vármegyebérletek nemzetközi utazásra nem vehetők igénybe, azaz szerbiai úti cél esetén az országhatárig sem érvényesek, és a Magyarországon érvényes kedvezmények csak az országhatárig vehetők igénybe. A menetjegyek november 25-től érhetők el; tekintettel arra, hogy jelenleg a vonal nem minden állomásán és megállóhelyén üzemel jegypénztár, illetve a fedélzeten csak korlátozásokkal váltható jegy, a vasúttársaság azt javasolja, hogy az utasok menetjegyüket a MÁV-START nemzetközi jegypénztáraiban, vagy a jegy.mav.hu felületen váltsák meg. A fejlesztésről többek közt azt írták, hogy Röszke állomás teljesen átalakult, új akadálymentes magasperon épült, a peronokon új esőbeállókat létesítettek, továbbá az új utasforgalmi épület mellett tíz kerékpár tárolására alkalmas B+R és mozgáskorlátozott P+R parkolót is kialakítottak. Szeged térségében 1408 méter hosszban zajvédő fal épült. A beruházás 2025-ös teljes befejezéséig továbbra is csökkentett sebességgel, legfeljebb 60 km/órával közlekedhetnek a tehervonatok, a személyvonatok sebessége "a hátralévő kivitelezési feladatok megvalósításával emelhető több lépcsőben" - írták. A további információk és a menetrend a mavcsoport.hu honlapon érhető el.
Címkék: 

Nem a DBX az első Aston Martin SUV

2023.11.24.
Ha eddig nem hallottál a Lagonda LUV-ról, ne csüggedj, jó magam sem találkoztam még korábban az Aston Martin történelem egyik legfurcsább koncepcióautójával. Amiből végül sosem lett sorozatgyártás, de legalább maga a tanulmányautó még létezik. Hol máshol, mint az Egyesült Királyság egyik gazdaságának pajtájában. Egész pontosan Buckinghamshire-ben kínálják eladásra a Collecting Cars csapatán keresztül azt a Lagonda LUV koncepciót, amit még a 2009-es Genfi Autószalonon leplezett le az Aston Martin. Noha alapjait tekintve ígéretes volt, a valóságban nem csoda, hogy nem lett belőle semmi. Kívülről úgy néz ki, mint egy darázscsípést szenvedett Saab 9-5, és csak elvétve hordozza magán a korszak meghatározó Aston Martin dizájn jegyeit. Oké, az óriási hűtőrács meg van az orrán, de hátrafelé haladva mintha elfogyott volna a lelkesedés. Mondhatnánk, hogy megelőzte korát ezzel a kupé-SUV kinézettel, de a valóságban egy szedán fart igyekeztek ráfaragni az óriási test végére, és a végeredmény megkérdőjelezhetően igényes, pláne a korai építésnek köszönhető óriási csomagtartó hézagok láttán. Hatalmas felnijei sem mondhatóak túlságosan egyedinek. Akkoriban nagyon komolyan gondolta az Aston Martin, hogy luxusautóit kiszervezi a Lagonda almárka alá, hogy ne keljen a sportossággal törődniük, így az utastér minden részletét bőr fedi, illetve egy korai központi kijelzőt is kapott. Motorterében egy 5,9-literes V12 dolgozik, ami a korszak DB9 és DBS modelljeiben is volt, technikai alapjait pedig a Mercedes GL-osztály padlólemeze szolgáltatta. Szóval ez a párosítás akár ígéretes is lehetett volna, mégsem készült az autóból egyetlen utcai változat sem. Tehát, bár létezik a koncepció változat, közútra sajnos ez sem vihető. Nem véletlenül szerepel 0 a kilométeróráján. Ettől függetlenül még jól mutathat valakinek a gyűjteményében, ha meg tudja fizetni. Ára egyelőre ismeretlen. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Drogosan, jogosítvány nélkül vezetett, a vétlen sofőr és családja sérült

2023.11.24.
A rendőrségre 2023. február 4-én érkezett bejelentés arról, hogy két autó összeütközött Szentes közelében. A helyszínre érkező rendőr megállapította, hogy a frontális ütközést az okozta, hogy az egyik autó áttért az út bal oldalára. Az esemény vizsgálata során kiderült, hogy a balesetet okozó vezető a karambolt megelőzően is többször áttért a szembesávba, és a balesetet a vétlen sofőr fokozott figyelemmel sem tudta elkerülni. Azt is megállapították, hogy az elkövető nem csak eltiltás hatálya, de serkentő hatású drog, valamint nyugtatók hatása alatt vezette a személyautóját. A balesetben a vétlen autóvezető és családja – felesége és két lánya – sérült meg. A Szentesi Rendőrkapitányság nyomozói lezárták az eljárást és az ügy iratait megküldték az ügyészségnek. Az elkövetőnek eltiltás hatálya alatt, valamint súlyos testi sértést okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt kell felelnie. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Keress közeli munkahelyet

2023.11.24.
Átlátva a reklámok és a tévésorozatok, a progresszív ideológia és a fogyasztói társadalom hamis mennyországán, könnyű felismerni, hogy egyre elbizonytalanodottabb a nyugati világ, a nagy egyéni szabadságban dezorientáltak, kiábrándultak az emberek, különösen a Z-generációs fiatalok. Háborúk, járványok, erőszakos migránstüntetések, terrorcselekmények keltenek egyre nagyobb aggodalmat, kiábrándultságot, kiszolgáltatottságot. Hogyan szerezhetjük meg a földi paradicsom illúzióját? Netán a szükségesnél drágább, nagyobb, fényűzőbb, túlzott teljesítményű kocsi vásárlásával, használatával? Sekély e kéj, mondaná József Attila.  Igazi örömöt, elégedettséget, boldogságot hagyományos értékek nyújtanak, mint a meghitt családi élet, gyerekek nevelése, közös, tartalmas programok, hogy el tudjuk csábítani a kicsiket a képernyő elől. Ehhez szemléletváltáson, erős elhatározáson kívül többek között idő kell. Elsőként saját életünket kell megreformálni, mert szeretteinek boldogságot csak az tud adni, aki maga is boldog. Nézzünk bele kritikus szemmel életmódunkba! Reggel beülünk egónkat simogató, kényeztető autónkba, besorolunk az akadozó forgalomba. Ne akarja senki bemagyarázni, hogy neki pozitív élmény az előtte araszoló jármű farát félóra hosszat nézni, még ha közben szól is kedvenc zenéje. Ez bizony kellemetlen, felőrlő időfecsérlés, egyszerűen szenvedés! Ha oda-vissza egy órát töltünk vele, az egy év 250 munkanapja alatt kiteszi harminc munkanapunk teljes munkaidejét. Tehát ennyit túlórázunk évente, ingyen, mert a munkába járást is munkaidőnek kell tekinteni. Órabérünket kalkulálgatva önbecsapás lenne, ezt nem beszámítani. Éppen ezért fontos, hogy közel legyen munkahelyünk, akár rövid sétával elérhessük, nem kellene autóba ülni, drága pénzt kidobni az ablakon, sem közösségi járműveken tülekedni. Feleségemmel már a hatvanas években erre törekedtünk. Lakóházunktól kiindulva a legközelebbi munkaadókat kerestük, találtunk pár háznyira egyet, és mikor váltani kellett, másik is akadt az utcánkban. Gondoljuk meg, hogy Budapesten egymással szembe robogó, utasokkal teli villamosokban, vagy a föld alatt suhanó metrószerelvényekben, illetve az egy sávra szűkített autóforgalomban hány csereszabatos képzettségű, gyakorlatú munkavállaló utazik? Az újpesti bolti eladó, pénztáros, könyvelő, iskolai tanító, a többi foglalkozásról nem is beszélve, Csepelre utazik, szakmai megfelelőik pedig Csepelről Újpestre. Van ennek értelme? Nincs!  Már régen megszületett ötletem a megoldásra, most előállok vele. A Kormányzatnak kellene kidolgoznia, meghirdetni és népszerűsíteni egy időmegtakarító programot, egy ügyes online felülettel. Mindenki, aki sejti, hogy lennének cserepárjai, beírhatja iskolai végzettségét, szakképzettségét, jelenlegi munkahelyét, munkakörét, fizetésigényét, elérhetőségét, és hamarosan kaphat több ajánlatot munkahely-cserére. Lehet, hogy egy irányban háromnegyedórai csúcsforgalomi közlekedés helyett olyan közel járhatna, gyalog, mint kissráca általános suliba. Netán együtt is mehetnének. Hazafelé pedig milyen egyszerű lenne bevásárolni. Hamar összefutna a család, lenne idő segíteni a gyereknek a leckében. Nemigen bízom benne, hogy fantazmagóriámat elolvassa egy kormányzati potentát, mögéje áll, és megvalósítja. Addig sem reménytelen a helyzet. Aki túl messzire utazik dolgozni, felkeresheti a lakóhelyéhez legközelebbi üzleteket, cégeket, nagyon sok küszködik létszámhiánnyal, könnyen előfordulhat, hogy kap egy vonzó ajánlatot. Tinédzserek se járjanak távoli szakmunkásiskolákba, gimnáziumokba, hacsak nincs rá különösebb ok, például zenei, képzőművészeti, matematikai képesség, ilyenkor automatikusan adódik az adott szakban legjobb intézmény. Ha közben mégis kiderül, hogy nem akkora tehetség a lurkó, hogy érdemes lenne áldozni rá, akkor keressen közelebbit.  Ami a felnőtteket illeti, a reménybeli új helyen várhatóan megkérdezik, miért váltana? Szerintem nem szégyen, hogy a közelség miatt, jobb kedvvel ér be, miközben mindenki más bánatos arccal jön fel a mélygarázsból, a gyalogló kolléga nem késik el, forgalmi dugó, metrófelújítás miatt, ő lesz a pontosság mintája.  Természetesen jól szolgálja az időmegtakarítást a covid miatt bevezetett otthonról dolgozás, a home office is. Már az is megfizethetetlen előny, ha egy héten nem ötször kell bejárni, hanem csak, mondjuk, kétszer. Aki kifoghat ilyet, csapjon le rá! Tudom, hogy ötletem csak nagyvárosban működik, faluhelyen sokkal szerényebbek a választási lehetőségek. Sokaknak kényszer városba járni, és egy kisebb városnál nagyjából mindegy, hogy az innenső vagy a túlsó végére kell eljutni. Megélhetési kérdés lehet autózni. Fölösleges, sőt káros autóhasználatunk visszafogása hozhat magával egy nem várt előnyt. Eddig kocsinkban zömmel szenvedtünk, balesetveszélynek tettük ki magunkat, munkánk részeként. Az autó egyik legfontosabb értéke szerintem, hogy örömöt szerez. Amint kiküszöböltük a gépkocsit a munkába járástól, majd csak akkor vesszük elő, ha családtagokat látogatunk, kirándulunk, élvezetes hétvégi programokat csinálunk, nyaralni megyünk. Nem kényszerből, hanem mosolyogva nyitjuk ki ajtaját, hozzájárul életörömünkhöz, már csak ezért is megérte a hercehurca.   

Abu-Dzabi Nagydíj - Leclerc nyerte a második szabadedzést

2023.11.24.
Mögötte második helyen a McLarent vezető Lando Norris zárt, míg a sorozatban harmadik világbajnoki címét már korábban bebiztosító holland Max Verstappen (Red Bull) harmadik lett. Carlos Sainz Jr.-nak kevesebb mint tíz percig tartott a gyakorlás, mert a gumifalba csapódott Ferrarijával. Ezt követően mintegy 15 percig piros zászlós jelzés miatt állt az edzés, mert a pályamunkásoknak ki kellett javítaniuk a Sainz által okozott kárt. Később Nico Hülkenberg "csapta oda" a falhoz a Haast, ami miatt egy időre ismét megszakították az edzést. A program szombaton a harmadik szabadedzéssel folytatódik. 2. szabadedzés (az élcsoport): 1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:24.809 perc 2. Lando Norris (brit, McLaren) 1:24.852 3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:24.982 4. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:25.024 5. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) 1:25.112 6. George Russell (brit, Mercedes) 1:25.122 korábban: 1. szabadedzés (az élcsoport): 1. George Russell (brit, Mercedes) 1:26.072 perc 2. Felipe Drugovich (brazil, Aston Martin) 1:26.360 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Alpha Tauri) 1:26.433 4. Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo) 1:26.453 5. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 1:26.631 6. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:26.665 A további program: szombat: 3. szabadedzés 11.30, időmérő edzés 15.00 vasárnap: futam 14.00

Négyes karambol és tíz kilométeres dugó, torlódások péntek délután

2023.11.24.
Frissítés: Az M0-s autóúton a torlódás jelentős, meghaladta a 10 km-t - írta az Útinform negyed 5-kor. Aki teheti, válasszon másik útvonalat. Az ellenkező oldalon a bámészkodók miatt pedig több, mint 8 km hosszan araszolnak a járművek. Korábban írtuk: Az Útinform további, közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló eseményekről is hírt adott délután 3-kor. Az M0-s autóút keleti szektorán, M5-ös autópálya felé tartó pályaoldalon, Maglód térségében négy személyautó ütközött össze. A 45-ös km-nél csak a leállósávon lehet közlekedni, alkalmanként meg is állíthatják a forgalmat. A torlódás meghaladta a 6 km-t. Aki teheti, válasszon másik útvonalat. Távolabb, a déli szektorban, az M4-es autóút felé vezető oldalon, a 6-os főúti csomópontnál a rézsűt javítják. Az év végéig tartó munka során a 14-es km-nél a külső és a gyorsító sávot lezárták, 2-3 km-es a torlódás. Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a győri elkerülő szakaszon aszfaltozás miatt a 125-ös km-nél a torlódás meghaladta a 2 km-t. Az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a Pákozdi pihenőhely után munkavégzés miatt több, mint 1 km-en torlódik a forgalom. A 61-es főúton, Kaposfő belterületén, a Kossuth Lajos utcában két személyautó karambolozott. A 132-es km-nél egy sávon, irányonként váltakozva halad a forgalom. A magyar-ukrán határszakaszon, a 4-es főúton a Záhony határállomás előtt, az erős tranzitforgalom miatt 7 km-t meghaladó kilépő kamionsor alakult ki. Kérjük, vezessenek óvatosan! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Offroadban is erős a Lexus

2023.11.24.
2022 Lexus GX 460 prémium AAP A 2022-es Lexus GX 460 Premium könnyedén fejezi ki a kiemelkedő képességekkel rendelkező, tartós külső és a Lexustól megszokott kifinomult belső kettősségét. A GX 446 Nm nyomatékot produkál, amelyet a 301 lóerős 4,6 literes V8-as tesz lehetővé. Az egyedi matt sárga, sáfrányszínű fóliában tündöklő GX 34” Toyo® Open Country A/T gumiabroncsokkal és 18” keréktárcsákkal van felszerelve. CBI Offroad küszöbök és egy teljes alvázborítás segíti a járművet a zord terepen. A vadkempingezés teljes élményének átéléséhez egy Kammok® Outpost Overland függőágy állvány van felszerelve egy Prinsu® tetőcsomagtartóra, amely egy 3 méter hosszú Kammok® Roo dupla függőágyat hordoz. És amikor eljön az étkezés ideje, egy 60 literes ARB® Elements időjárásálló hűtőszekrény-fagyasztó segít tárolni az alapvető dolgokat egy kihúzható ARB® hűtőszekrény tálcával és egy Goose Gear® hátsó lemezrendszerrel a hűtőszekrény rögzítéséhez. Az ARB® 12V-os hordozható légkompresszor, a Weekender Recovery Kit és a TRED Pro mentőágyak szintén a csomag részét képezik, míg az utasoldalon egy Prinsu® hátsó ablak tartozékpanel található a kellő felszerelés tárolásához. 2022 Lexus LX 600 Premium AAP A 2022 Lexus LX 600 Premium AAP az igazi szabadtéri életstílust képviseli, például egy gyors hétvégi kiránduláshoz a tóhoz. Az LX 600 egy szemet gyönyörködtető, egyedi Aquamarine fóliázást kapott. Felszerelték az opcionális külső megjelenési csomaggal, amely matt szürke hűtőrácsot, fekete krómozott ablakkeretet, fekete ajtókilincseket és külső tükröket, fekete krómozott lökhárító betéteket, sötétszürke tetősíneket és 18” matt szürke könnyűfém keréktárcsákat tartalmaz. Az LX 600 meghajtásáról egy nagy teljesítményű, nagy nyomatékú 3,5 literes V6-os ikerturbós benzinmotor gondoskodik. Az LX 600 az opcionális 33” Toyo® Open Country A/T gumiabroncsokkal és 18” keréktárcsákkal van felszerelve. A terepjáró közösségben számolni kell az LX 600-zal, amely alapfelszereltségként olyan technológiákkal rendelkezik, mint a Multi-Terrain terepválasztó, a Multi-Terrain terepkamera, a kapaszkodásvezérlő vagy éppen a lejtmenetvezérlő. Ez az LX 600 változat egy gyorsan felhúzható Kammok® Crosswing Car napellenzővel van felszerelve, amely nap- és esővédelmet nyújt a szabadban való közlekedés közben. A Yakima® EXO OpenRange Deluxe kempingkonyha-csomag egyszerű és kényelmes ételkészítési lehetőséget kínál. A konyha rögzítése és szállítása érdekében a vonóhorogra egy Yakima® EXO EXO SwingBase van felszerelve. Az LX 600 tetején és a megjelenés teljessé tétele érdekében egy Yakima® SupDawg tetőre szerelhető álló evező- és szörfdeszka tartó díszíti a Prinsu® tetőcsomagtartót. 2024 Lexus GX 550 Overtrail+ AAP A vadonatúj, 2024-es Lexus GX 550 Overtrail+ AAP a Lexus kínálatában először megjelenő föld-fekete kéttónusú külső színkombinációt viseli. Ez a harmadik generációs GX alapfelszereltségként egy nagy teljesítményű és hatékony, ikerturbós 3,4 literes V6-os motorral és egy 10 fokozatú, Direct Shift automata sebességváltóval párosítva. Az ikerturbós V6-os 349 lóerőt produkál, ami felülmúlja az előző generációs V8-as 301 lóerejét, és a forgatónyomaték is sokat nőtt, hiszen immár 649 Nm-t kínál. A GX 550 Overtrail+ alapfelszereltségként 33” Toyo® Open Country A/T gumiabroncsokkal és 18” keréktárcsákkal, fekete színű, hangsúlyos kerékjárati ívekkel, alapfelszereltségként alumínium alvázvédőkkel és szintén alapfelszereltségként minden időjárási körülménynek megfelelő padlószőnyegekkel rendelkezik. Az alapfelszereltségen kívül ezt a GX-et Lexus Associated kiegészítő termékekkel látták el, beleértve a jármű oldalait díszítő, Lexus feliratú küszöbfellépőket, az egész külsőt díszítő, fekete Lexus jelvényeket és egy Lexus fedélzeti kompresszort a gumiabroncsok kezelésére. A tárolási lehetőségek prioritást élveznek a felszerelt Prinsu® tetőcsomagtartó, a Pelican™ BX90R rakodótáska, a BX55S rakodótáska és a mindkét hátsó ablakon elhelyezett Prinsu® hátsó ablak kiegészítő panelek segítségével. A Prinsu® létra biztosítja a tetőre való feljutást. A terepen történő mentéshez kétgallonos rotoPax™ tartályok, egy DMOS® Delta lapát és ARB® TRED Pro mentőágy tartoznak a csomaghoz. Három egyedi építésű Lexus is várja az utángyártott járművek rajongóit, köztük egy 2008-as és egy 2009-es Lexus GX 470 és egy 2010-es Lexus GX 460. Ezek az első és második generációs járművek megszilárdították a GX helyét a Lexus kínálatában, és segítettek megalapozni a 2024-es, vadonatúj Lexus GX 550-et. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója