Mától rendelhető az új BMW, megvan az ára is

2026.06.18.
A Neue Klasse modellgeneráció második képviselőjével a BMW megnyitja a vezetés élményének új korszakát. A bajor prémiummárka ügyfelei mától adhatják le rendelésüket a tisztán elektromos meghajtású BMW i3 50 xDrive First Edition modellre, amely kizárólag a BMW kiskereskedői hálózatában érhető el. „Az új BMW i3 egy igazi úttörő számunkra. Tisztán elektromos meghajtású modellként egy rendkívül népszerű szegmensben kell majd helytállnia, és így kivételesen jelentős a BMW Group számára” – fogalmazott Jochen Goller, a BMW AG igazgatótanácsának ügyfélélmény, márka és értékesítésért felelős tagja. „A modellt övező kimagasló érdeklődés láttán ugyanakkor azt mondhatjuk, hogy ügyfeleink már nagyon várják ezt az újdonságot. A június 18-tól rendelhető First Edition egy roppant fontos lépés a modell hivatalos piaci bevezetése előtt” – tette hozzá. A Neue Klasse modellgeneráció második képviselőjeként debütáló BMW i3 hatalmas technológiai előrelépést testesít meg. A BMW eDrive hajtáslánc-technológia rendkívül hatékony, hatodik generációja a BMW Panoráma iDrive kijelző- és járművezérlő technológiával, valamint a Heart of Joy központi számítógéppel hozza el a jelenbe a vezetés élményének új dimenzióját, miközben a BMW Symbiotic Drive hajtáslánc-technológia a vezetéstámogatás új korszakával kecsegtet. A BMW i3 ráadásul a BMW limuzinok által fémjelzett stílusjegyek modern újraértelmezését is bemutatja. A BMW i3 50 xDrive First Edition tulajdonosait egy sor kiegészítő felszereltség kényezteti a BMW i3 50 xDrive széleskörű alapfelszereltségén felül. Ilyen többek között az M Sport csomag, a BMW Iconic Glow külső felszereltségi csomag és a BMW 3D Head-Up kijelző is. Magyarországon a BMW i3 50 xDrive First Edition (kombinált (WLTP) energiafogyasztás és károsanyag-kibocsátás (EnVKV): 13,5 – 16,1 kWh / 100 km és 0 gramm / km; CO2-osztály: A) bruttó 29 755 500,- forint alapáron érhető el és a nagyfeszültségű akkumulátor egy feltöltésével 758 – 906 kilométer tisztán elektromos hatótávolságot garantál. 800 Volt feszültségű technológiájának köszönhetően a BMW i3 50 xDrive hatodik generációs (Gen6) nagyfeszültségű akkumulátora akár 400 kW maximális töltési teljesítménnyel is feltölthető. 10 percnyi DC gyorstöltéssel a modell akár 423 kilométerre1 elegendő energiát is képes felvenni. Az újdonság hivatalos, 2026 őszi piaci bevezetésekor a BMW i3 50 xDrive Magyarországon bruttó 26 210 000,- forint alapáron válik elérhetővé alapfelszereltséggel és egy feltöltéssel akár 912 kilométer, tisztán elektromos hatótávolsággal (a 2026. novemberi gyártástól kezdődően). „A BMW 3-as sorozat már hét nemzedéke és több mint öt évtizede márkánk ikonja, amely egyet jelent a vezetés színtiszta élményével, az innovációval és az időtlen dizájnnal. A Neue Klasse modellgenerációval és jövőbe mutató technológiai arzenáljával jóformán egy teljes generációt átugrunk. E teljesen új járműkoncepció szerint felépített, sportos limuzin mindezt a génjeiben hordozva nyitja meg a BMW 3-as sorozat sikertörténetének következő fejezetét” – mondta Mike Reichelt, a Neue Klasse modellgeneráció projektvezetője. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

A használtpiac kedvence – a Lexusé a legkisebb értékvesztés a prémiummárkák között?

2026.06.18.
A prémiumautók piaca ma már nagyrészt lízingre van felépítve. Az első tulajdonosok sokszor nem is tulajdonosok, csak „bérlők” néhány évre. Aztán visszaadják az autót, jön a következő, és a piac hirtelen telítődik fiatal, drága, egymással versengő modellekkel. Ám ekkor már nem az a nyerő, aki a legszebb, hanem aki a legkevesebb félelmet és bizonytalanságot kelti a második vagy harmadik vevőben. Ekkor jön a képbe a Lexus filozófiája. Mert miközben az európai prémiumoknál az értékvesztés gyakran olyan, mint a meredek csúszda, a Lexusnál csupán enyhe lejtőt látunk. Ennek pedig az az oka, hogy a piac egyszerűen jobban bízik a japán prémiummárkában. A bizalom pedig ebben az esetben konkrét pénzt jelent. A használtpiacon nem az számít, hogy mennyire menő volt az autó újkorában, hanem az, hogy mennyit kell majd rákölteni a következő években. A Lexus esetében pedig a leendő tulajok számíthatnak a megbízhatóságra. Az amerikai caredge.com szakportál felmérése szerint az oldschool Lexus-motorokkal – azaz V6-os és V8-as szívó benzinesekkel – szerelt modelleket sújtja a legkisebb értékvesztés. Vegyük például a Lexus RC350-et. Öt év alatt nagyjából 29,3 százalékos értékvesztést mutat, ami kifejezetten erős értéktartás a prémiumkupék között. Sőt, még hétévesen is az eredeti ár 60%-át éri. Az ok egyszerű: a 3,5 literes V6-os és 311 lóerős szívó motor nem csak kulturált és erős, hanem kifejezetten tartós konstrukció, és ezt más Lexusokban, például az IS-ben is bizonyította. S ha már tartósságnál tartunk: a Lexus erőforrásai közül is kiemelkedik a 3UR-FE jelű V8-as, ami gondos karbantartás mellett az örök élet ígéretét hordozza. A nagy lökettérfogat, az alacsony terhelés, a visszafogott, konzervatív hangolás és a minőségellenőrzés magas színvonala miatt nem az a kérdés, hogy ez a gép elmegy-e 200 ezer kilométert, hanem hogy mennyire közelíti meg az egymilliót? A 3UR-FE motorblokkját ugyanis az öntés után megröntgenezik a gyárban, hogy lássák, az alublokk nem vetemedett, deformálódott-e, és kiállja-e az idők próbáját. Ráadásul ezt a motort a fejlesztés során 800.000 km-es tesztnek vetették alá, hogy minden potenciális hibaforrás felfedje magát. A még ma is forgalmazott Lexusok közül az LC500-ba építik be ezt a gépet. A fenséges orgánumú V8-as élő legendává avatta az LC-t, amely az első három év alatt 10%-nál is kevesebbet veszít az értékéből – ezzel szemben áll egy német prémiumautó, amely ha kigördül a kereskedésből, nagyjából azonnal veszít ennyit. S amikor valaki a Lexus műszaki túltervezésére azt mondja, hogy felesleges túlzás, akkor jön szembe a pénzügyi realitás. Ha ugyanis egy autó nem romlik el, akkor sokkal kevesebb pénzbe kerül fenntartani. A Lexusok jobb értéktartásához a kevesebb hiba mellett az olcsóbb fenntartás is hozzájárul – ami sok esetben csupán fele annyi, mint egy német prémium esetében. A használtpiac árérzékeny vásárlói pedig összeadják a számokat, hiszen a zsebükre megy, ha rosszul döntenek: a kevesebb hibalehetőség, az alacsonyabb szervizköltség és a bizonyított megbízhatóság magasabb maradványértéket jelent a Lexusok számára. Egy újkorában a BMW-vel vagy Mercedesszel azonos árú Lexus néhány év alatt milliókkal többet őriz meg eredeti árából a használtpiacon. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Kamionosok álma: transzformer kabin a Dietrichtől

2026.06.18.
A Living Driver Single Cab nevű rendszer lényege, hogy a hagyományos utasülés helyére egy kényelmes, pihenésre is alkalmas kanapé kerül. Ez már önmagában jelentős előrelépést jelent a hosszú távon dolgozó kamionsofőrök számára, de az igazi különlegesség a fülke hátsó részében rejtőzik, ahol egy komplett minikonyhát rejtenek.   A rendszer része egy kihúzható mosdó, valamint egy tisztavizes tartály, amely a legalapvetőbb higiéniai szükségletek ellátását biztosítja útközben is, de nem hiányzik a hűtőszekrény és a mikrohullámú sütő sem.    Az ötletek és megoldások azonban ezzel nem értek véget. A kanapé alatt egy külön tárolóegység kapott helyet, amely egy komposztáló toalettet rejt. Ez a rendszer a folyékony és szilárd hulladék különválasztásával működik, ami jelentősen csökkenti a kellemetlen szagok kialakulását. Ez különösen fontos szempont egy zárt, viszonylag kis tér esetében, mint amilyen egy kamionfülke.   Az átalakítás költsége átlagosan 13 500 euró körül alakul, függően a "befogadó" jármű típusától. A bemutatott megoldást például egy DAF XG modellben valósították meg. Ugyanakkor Németországban bizonyos esetekben jelentős állami támogatás is igénybe vehető: a „Környezetvédelem és biztonság” program keretében akár a költségek 80 százalékát is megtéríthetik.   A Dietrich fejlesztése is jól mutatja, hogy a haszongépjárművek világában egyre nagyobb hangsúlyt kap a vezetők életminősége. A komfortosabb, otthonosabb fülkék nemcsak a munkakörülményeket javítják, hanem hosszabb távon a szakma vonzerejét is növelhetik egy olyan időszakban, amikor a sofőrhiány Európa-szerte komoly problémát jelent.
Címkék: 

Három nyerges vontató ütközött – mentőhelikoptert is riasztani kellett

2026.06.18.
Három nyerges vontató ütközött össze csütörtök kora délután az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a Komárom-Esztergom vármegyei Mocsa közelében, a 76-os és 77-es kilométer között - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint a komáromi hivatásos és a nagyigmándi önkormányzati tűzoltóknak egy embert feszítővágó segítségével kellett kiemelniük az egyik járműből, a helyszínre mentőhelikopter is érkezett. Az érintett sztrádaszakaszt lezárták. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A CATL nyeresége meghaladta hét vezető kínai autógyártó együttes profitját

2026.06.18.
  A vállalat az idei év első nagyedévében 20,7 milliárd jüan (mintegy 940 milliárd forint) nettó nyereséget ért el, ami meghaladta a hét legnagyobb kínai autógyártó együttes profitját.    A China EV DataTracker adatai szerint a társaság ez idő alatt 59,52 GWh akkumulátort helyezett forgalomba a kínai piacon, amivel 46,4 százalékos részesedést szerzett. Ez éves összevetésben 3,47 százalékos növekedést jelent, annak ellenére, hogy a villanyautók iránti keresletet kedvezőtlenül érintette az állami ösztönzők visszafogása.      A vállalat árbevétele az első negyedévben elérte a 129,13 milliárd jüant (17,9 milliárd dollárt). Ez az összeg meghaladja a Li Auto, a Nio és az Xpeng teljes 2025-ös éves bevételének együttes értékét, ami jól mutatja a CATL méretét és gazdasági erejét a kínai újenergia-járműiparban.   A társaság 20,7 milliárd jüanos negyedéves profitja különösen látványos, ha összevetjük a vezető autógyártók eredményeivel. A Chery, a Geely, a BYD, az SAIC, a Great Wall Motor, a Seres és a Changan együttes nettó nyeresége ugyanis ugyanebben az időszakban megközelítőleg 17,5 milliárd jüan volt. Magyarán a CATL egyedül több profitot termelt, mint ez a hét meghatározó járműgyártó együttvéve.      A CATL 2025-ben összesen 72,2 milliárd jüan nettó nyereséget ért el, ami meghaladta a sanghaji és sencseni tőzsdén jegyzett, addig eredményt közzétevő 13 autógyártó együttes profitját is.    A CATL pénzügyi ereje nagyrészt abból fakad, hogy a kínai autóipar jelentős része a vállalat akkumulátortechnológiájára támaszkodik. A társaság a legtöbb vezető kínai gyártó beszállítója, emellett több autógyártóval – köztük a Geelyvel és az SAIC-kal – közös vállalatokat is működtet. Ez lehetővé teszi számára, hogy az elektromos járművek piacának növekedéséből akkor is jelentős hasznot húzzon, amikor a járműgyártók között kiélezett árverseny zajlik.   
Címkék: 

Kenterbe veri majd a Peugeot E208 GTI a többi gyártót a gyorsulásával

2026.06.18.
A Peugeot E-208 GTI-je sokat szerepel mostanság a hírekben, főképp amiatt is, mert a francia gyártó nagyon komolyan veszi küldetését. Izgalmas, erős és dizájnos autókat mutatnak be, olyanokat, amelyek tetszetősek és tudnak is teljesíteni. A legújabb információ pedig az a kis hot hatchbackről, hogy jobban fog gyorsulni, mint a nagyobb elektromos autók. A híres, '80-as években piacra dobott 205-ös utódjaként nagy teher nyomja a kicsi autó képzeletbeli vállait. A Peugeot, más gyártókhoz hasonlóan nehéz harcot vív nem csak a többi európai márkával, hanem a kínaiakal is, viszont a hot hatch-ek piaca olyan kiskapu lehet, amelyen keresztül teret tudnak nyerni maguknak. Az E-208 GTI pontosan erre hivatott és egyik eszköze a sikerre az, hogy mindössze 5,5 másodperc alatt képes lesz 0-ról 100 km/órás sebességre gyorsulni. Ez jobb idő, mint amit a Cupra Born VZ, az elektromos Mini Cooper JCW, az Alpine A290 és az Abarth 500e tudnak. És a konkurens VW ID Polo GTI-t is kenterbe veri, nem is kicsit. Pedig ugyanazt az akkumulátort kapta a modell, mint a nem GTI-változat: egy darab 51 kWórás akksi adja az energiát. Ami eltérő, az a hűtőrendszer, mivel a sportautónak sokkal fejlettebb a hűtése, mint sima változatának. A 277 lóerő így sokkal jobban tud hasznosulni, ami nem csak a gyorsulást, de a végsebességet és a kormányozhatóságot is növeli. Christophe Auriault, a Peugeot Sport GTI vezetője így nyilatkozott a hot hatch-ről: Az egyik fő prioritásunk a teljesítmény strapabírósága volt. Nem akartuk visszafogni ezt a kimagasló erőt, csak azért, hogy védjük az akkumulátort a visszaeséstől, amit más elektromos autóknál viszont láttunk. Például, ha egy vásárló egy hegyi úton halad felfelé, fontos, hogy 'Sport' módban tudjanak maradni. Hegyi emelkedőkön egyébként a Peugeot a WLTP mérések alapján azt nyilatkozta, hogy az E-208 GTI 375 km hatótávra is képes a pluszban választható Hankook gumikkal, és valamivel kevesebbet, 354 kilométert a gyári Michelin sportabroncsokkal, mivel utóbbi valamivel sportosabb vezetést enged tapadása miatt. Azt is megtudtuk, hogy a GTI modell 25 milliméterrel alacsonyabban ül, mint a sima verzió, szélesebb is, illetve 18 hüvelykes felniket kapott. Ezen felül egy extra stabilizátort, mechanikusan limitált differenciált és erősebb rugókat is, amelyeket a Peugeot mind a versenytapasztalataiból szerezve épített be. A fékek is valamivel nagyobbak, mint a sima E-208 esetében, A dizájnt tekintve szintén van változás. GTI-specifikus kinézet, mind kívül és belül, illetve a sport hot hatch-hez illő felszereltségek. Ez GTI matricát és emblémát jelent, a lehető legtöbb helyre felbiggyesztve, új, vad színeket, belül vörös kárpitot, jobb üléseket, a fent említett nagyobb felniket, GTI jelzőket a műszerfalon, amely szintén "vörös-tematikájú". Mindez persze az alapmodellen, a többi felszereltség ezen felül rejteget majd finomságokat, de ezekről egyelőre nem sokat tudni. A kezdőár 16-17 millió forint körül alakul majd, a külföldi árak alapján, ami soknak hangzik egy kis hatchback esetében, de ne felejtsük el, hogy sport kivitelről, illetve elektromos modellről van szó. Az E208 GTI nyár vége felé lesz majd elérhető. Képek forrása: Peugeot

Kisiklott egy vonat Újszásznál

2026.06.18.
Képünk illusztráció Fotó: MÁV A közlemény szerint a vonat első kocsijának első forgóváza siklott ki. Személyi sérülés nem történt, a vonat utasait a katasztrófavédelem segítségével szállították le a szerelvényről, és kísérték be az állomásra. Az elsődleges megállapítások alapján a vonat nem lépte túl a sebességkorlátozást, a mozdonyvezető a balesetet észlelve azonnal megállította a vonatot, a biztosítóberendezés pedig rendben működött. A baleset miatt Budapest-Újszász-Szolnok, a Hatvan-Szolnok és a Vámosgyörk-Szolnok vonalakon késésekre, hosszabb eljutási időkre és pótlóbuszos utazásra kell számítani a műszaki mentés és helyszínelés miatt. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Elektromos roller gyulladt ki egy családi házban: mit csináljunk ilyen esetekben?

2026.06.18.
Fotó: Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Azt írták, hogy a város hivatásos tűzoltói rövid idő alatt eloltották a lángokat. A jármű vélhetően a zárlatos akkumulátora miatt kapott lángra, a tűz keletkezésekor a roller nem volt töltőre csatlakoztatva. A katasztrófavédelem azt javasolta, hogy ha töltés közben túlmelegedik a vezeték vagy a roller, azonnal ki kell húzni a csatlakozót; nem szabad sérült vezetéket vagy csatlakozót használni a töltéshez, s a hosszabbítót nem szabad feltekerni. A járművet nem szabad szétszerelni házilag, a javítást szakemberre kell bízni; ha víz, ütés vagy sérülés éri, három-négy napra "karanténba" kell helyezni, ha lehet, akkor a szabadban, ahol ha kigyullad, nem veszélyeztet más tárgyakat - írták. Hangsúlyozták, hogy az égő lítium-akkumulátor mérgező füstöt bocsát ki, ezért azonnal el kell hagyni a helyiséget és hívni a tűzoltókat; ha sikerül eloltani a tüzet, akkor egy kád vízbe vagy egy lavórba kell tenni a járművet, hogy ne gyulladjon ki ismét. Nagyon fontosnak nevezték, hogy akkor is hívni kell a tűzoltókat, ha sikerül eloltani a kigyulladt rollert. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Legendás Ikarus-buszok újra „bevetésen”

2026.06.18.
Fotó: BKK/BKV A hét különböző útvonalon közlekedő Múzeumbusz a rendezvényre szóló karszalaggal, további díj fizetése nélkül vehető igénybe. Menetrendjük a muzej.hu/buszjaratok oldalon érhető el. A karszalagok kizárólag a rendezvény idején, a múzeumi járatokon érvényesek. A BKK által megrendelt további nappali és éjszakai menetrendszerinti járaton nem jogosítanak utazásra. A múzeumi járatok a karszalag mellett a díjszabásban szereplő, Budapesten belül érvényes jegyekkel és bérletekkel is igénybe vehetők. A vonatkozó kormányrendelet értelmében díjmentes utazásra jogosultak a Múzeumi járatokat is ingyenesen használhatják - írta a társaság. A rendezvényre szóló karszalagok a társaság ügyfélközpontjaiban és pénztáraiban is megvásárolhatók. Közöték, a Múzeumok Éjszakáján nosztalgiajáratokkal is lehet majd utazni, ezekre kizárólag Nosztalgia-vonaljeggyel vagy Nosztalgia-napijeggyel lehet felszállni. Az N1-es buszra, az N36-os villamosra, valamint az N7679-es trolira nem érvényes a Múzeumok Éjszakája-karszalag, azzal csak a több vonalon közlekedő Múzeumbuszok vehetők igénybe - olvasható. Mint írták, az N36-os villamos a Keleti pályaudvar és a Kápolna utca között jár majd, érintve a Közlekedési Múzeum ideiglenes kiállítását az Eiffel műhelyháznál. Az "est egyik látványossága" az Ikarus 60 autóbusz lesz, amely az N1-es vonalon, többek között az Andrássy úton és a Lánchídon, a Keleti pályaudvar érintésével közlekedik majd. A legendás típus trolibusz-változata, az Ikarus 60T is forgalomba áll, különleges utazást kínálva a Keleti pályaudvar és a Jászai Mari tér között. Ezen a vonalon a főváros közlekedéstörténetének meghatározó járműve, a ZiU-9-es troli is közlekedik, amely évtizedeken át a pesti utcakép szerves része volt. A BKK felhívta a figyelmet, hogy az Ikarus 60 autóbuszon és az Ikarus 60T trolibuszon a férőhelyek korlátozott száma miatt járművenként legfeljebb 21 utas, kizárólag ülőhelyeken utazhat. Igény esetén minden megállóban megállnak ezek a járművek, így a leszállás bárhol lehetséges, felszállni azonban kizárólag a Keleti pályaudvar végállomáson lehet. MTI   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója