Több gyártó is csökkentette az elektromos autók árát

2020.06.12.
Kaderják Péter emlékeztetett, hogy a hétfőtől igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege 11 millió forintos beszerzési ár alatt a 2,5 millió forintot is elérheti gépjárművenként, a 11-15 millió forint közötti autóknál a támogatás maximum 500 ezer forint. - Az elektromos autók és robogók vásárlására kiírt ötmilliárd forint keretösszegű pályázattal több mint 1200 új elektromos gépjármű beszerzését támogatja az állam - mondta.   Az államtitkár beszélt arról is, hogy a Zöld Busz Programra idén és jövőre összesen ötmilliárd forintot biztosítanak, amellyel a számítások szerint tíz év alatt a városi közlekedésben alkalmazott buszpark teljes egésze lecserélhető nulla kibocsátású járművekre.  

50 helyett 117 kilométeres sebességgel közlekedett

2020.06.12.
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök folyamatosan ellenőrzik a sebességhatárok betartását a közlekedésbiztonság javítása, illetve a szabálytalankodók kiszűrése érdekében. A rendőrök a napokban sebességmérést végeztek az 5-ös és az 55-ös számú főúton. Ez idő alatt 17 szabálytalankodóról készült képfelvétel, közülük többen jelentősen túllépték a megengedett sebességhatárt. Volt olyan gépjárművezető, aki 90 helyett 163 km/órával hajtott. A sofőrrel szemben az egyenruhások közigazgatási bírságot szabtak ki.   Az akció során a rendőrök három motorossal szemben is intézkedtek, mert járműveikkel rendszámtábla nélkül közlekedtek, azok nem voltak forgalomba helyezve. Ismételten felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy a sebességtúllépés potenciális balesetveszélyt hordoz magában, ezért kérjük, hogy minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat! Az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.   A Tatabányai Rendőrkapitányság egyenruhásai hajtottak végre sebességellenőrzést Környén 2020. június 10-én. Az akció során kiszűrtek egy járművet, amelynek vezetője a 67 km/-val túllépte a megengedett sebességhatárt. 50 helyett 117 km/h-val közlekedett. A sofőrrel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki a rendőrök.

A motorsport ihlette: a MINI John Cooper Works GP Pack

2020.06.12.
A prémium kisautók mezőnyében a MINI John Cooper Works (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,9 – 7,1 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 157 – 162 gramm / km) az extrém vezetési élmény abszolút csúcsa, amelynek vérpezsdítő menetteljesítményét csupán egyetlen ritkaság képes túlszárnyalni: az új MINI John Cooper Works GP (átlagos üzemanyag-fogyasztás: 7,3 liter / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás: 167 gramm / km).   A limitált szériában készült élsportoló leginkább a zárt versenypályák aszfaltcsíkjain tudja kibontakoztatni erőforrása és hajtáslánc-technológiája tervezőmérnöki legjavát, az exkluzív négykerekű lebilincselő kisugárzása azonban mostantól a hétköznapok útjain is visszaköszönhet, a MINI John Cooper Works műszaki alapjain: 2020 júliusától a MINI John Cooper Works GP Pack karosszéria-kiegészítői és utastéri elemei gyárilag felszerelt opcióként válnak elérhetővé a modellhez. A rendhagyó stílusjegyeket és egyedi felszereltségi tételeket kínáló csomag a versenypályák hamisítatlan hangulatát eleveníti fel.   A MINI John Cooper Works GP Pack elemei kiváltképp kifejező módon hirdetik a motorsport iránti szenvedélyt. A csomag összes tétele tökéletesen harmonizál a MINI John Cooper Works formanyelvével és karakterével. A tervezőmérnökök a MINI John Cooper Works GP Pack megalkotásakor az őrjítő sebességtől tomboló versenypályák lüktető szívében felhalmozott szaktudást hívták segítségül, amely a MINI John Cooper Works modellek megszületését is inspirálta és az új MINI John Cooper Works GP fejlesztését is övezte. Közreműködésükkel a MINI John Cooper Works minden korábbinál vérmesebb menetteljesítményt garantál.   A Racing Grey metál karosszériafényezési árnyalat, valamint a tető, a MINI John Cooper Works légterelő szárny és a külső visszapillantó házak Melting Silver metál árnyalata – amely együtt tökéletes kontrasztot alkot – eddig kizárólag a MINI John Cooper Works GP kiváltsága volt. A motorháztető légbeömlő-nyílásának fekete kerete, a fekete tanksapka és a fekete kilincsek még tovább erősítik a két élsportoló rokonságát. A 18” méretű MINI John Cooper Works Cup Spoke könnyűfém keréktárcsák közepét „GP” emblémával ellátott kerékagy-sapkák díszítik, a MINI John Cooper Works GP Pack további exkluzivitásaként pedig a sötétített első fényszórók és hátsó lámpák Piano Black kereteket, a motorháztető és a csomagtérajtó fekete MINI logókat, a küszöbök pedig mindkét oldalon „GP” emblémával ellátott küszöbléceket kapnak.   A motorsport ihlette kisugárzás ellenére azonban a MINI John Cooper Works a hétköznapok útjain is kompromisszumok nélkül használható. Az utastér négy ülése a versenypályák utánozhatatlan hangulatát árasztja, miközben a MINI John Cooper Works GP-t a mérnökök két üléssel álmodták valóra. A MINI John Cooper Works GP Pack részei a Dinamica bőrkárpittal húzott, „GP” emblémával ellátott MINI John Cooper Works sportülések is.   Az ülések elé fektetett szőnyegeket vörös kontraszt-varrások szegélyezik, az első párt ráadásul „GP” embléma is díszíti. A csomag részét képező MINI John Cooper Works bőrözött sportkormányt egyedülálló kialakítás szerint tervezték meg a dizájnerek: a kormány karimáját vörös kontraszt-varrással ellátott Walknappa bőr borítja, háromdimenziós nyomtatással készített, fém „12-órás” jelzéssel. Az opcionális extrafelszereltség részeként megrendelhető, nyolcfokozatú Steptronic Sport automataváltóval felszerelt modellek esetén a MINI John Cooper Works GP Pack része a kormány mögötti két váltófül is, amelyeket „GP” emblémával ellátva, ugyancsak háromdimenziós nyomtatással állítanak elő.   Az eredeti MINI tartozékok között mindezeken felül számos olyan, kifejezetten a MINI John Cooper Works GP Pack tételeihez passzoló kiegészítő megtalálható, amelyekkel a brit prémiumgyártó ügyfelei még egyedibbé varázsolhatják négykerekű kedvencüket. A MINI John Cooper Works dinamikus kiállása többek között egyedi légbeömlő-nyílással ellátott motorháztetővel, szénszálból készült oldalsó irányjelző-panelekkel és csomagtér-kilinccsel, illetve fekete övvonal-betétekkel fokozható tovább. Az ajtók mögött Alcantara-borítású, szénszálból készült MINI John Cooper Works váltógomb és MINI John Cooper Works kézifékkar idézi meg a versenypályák hamisítatlan hangulatát.

Egyre több az autósmozi Magyarországon

2020.06.12.
- A távolságtartás és az érintésmentesség új kultúrájában itthon is megszaporodtak azok a helyszínek, amelyek nemcsak egy-egy hétvégére, hanem az egész nyári szezonra terveznek. Míg 2019-ben csak egy budapesti és 13 vidéki rádióengedély-kérelem érkezett a hatósághoz, idén már öt fővárosi és 12 vidéki engedélyt adtak ki, további kettő pedig már folyamatban van - közölte csütörtökön az NMHH Kommunikációs Igazgatósága.   - Mivel a vetítéseken a filmek hangsávja az autórádiókon szólal meg, ezért minden autósmozinak szüksége van egy URH-FM frekvenciára, amelyen sugározhat, így minden autósmozis vetítést a rádiófrekvenciák kiosztásáért felelős NMHH-val kell engedélyeztetni - emlékeztet a közlemény. Az engedélykérelmet bárki benyújthatja az NMHH honlapjáról letölthető kérelemminta alapján, a kitöltött űrlapot postán, faxon vagy az NMHH elektronikus adatkapuján regisztrálva is eljuttathatja a hatósághoz.   Az engedélyeztetés illetékmentes, de a működő autósmozik üzemeltetőinek frekvenciahasználati díjat kell fizetniük. Ennek mértékét NMHHrendelet szabályozza, így a médiahatóság ennek alapján számítja ki a pontos díjat, figyelembe véve az adóantenna magasságát és a kisugárzott teljesítményt. Mivel az autósmozik kis területet lefedő, így többnyire 10 méternél alacsonyabb antennákkal, 1 watt körüli kisugárzott teljesítménnyel működnek, az összeg legtöbbször az ezer forintot sem haladja meg.   Az NMHH tájékoztatása szerint az eddigi, elsősorban alkalmi vetítéseket kérelmező trendekkel ellentétben idén már hat mozi tervezi, hogy hónapokon át, minden hétvégén vetít majd. A korábban engedélyezett helyszínek közül is volt olyan, amely a heti két vetítést háromra növelte és többen érdeklődtek az autósmozi-létesítés feltételeiről is - áll a közleményben. 

További európai futamok is bekerülhetnek a Forma-1-es versenynaptárba

2020.06.12.
- Számos lehetőségünk van, bízunk benne, hogy nagyszerű lesz az évad második fele - idézte a www.formula1.com Ross Brawnt, az autós gyorsasági világbajnokság sportigazgatóját, aki szerint van mozgástér arra, hogy további egy-két európai verseny bekerüljön a naptárba. A sorozat kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media múlt kedden hozta nyilvánosságra a koronavírus-járvány miatt módosított menetrend első nyolc állomásának helyszíneit és időpontjait.   A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által is elfogadott naptár szerint július első két hétvégéjén az ausztriai Spielbergben, a Red Bull Ringen két versenyt rendeznek, majd a csapatok Magyarországra utaznak. A július 19-i mogyoródi futam után két héttel Nagy-Britannia következik, Silverstone-ban szintén két egymást követő hétvégén versenyez a mezőny, amely aztán Spanyolországba, Belgiumba és Olaszországba látogat el szeptember elejéig.   Az F1 szervezői azt szeretnék, ha a rövidebb időszak ellenére 15-18 versenyt le lehetne bonyolítani. A pandémia miatt a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj után sorrendben a bahreini, a vietnami, a kínai, a holland, a spanyol, az azeri és a kanadai viadalt elhalasztották, míg a monacóit és a franciát törölték. Bizonytalan a helyzete többek között a szingapúri és a japán, valamint a brazil, a mexikói és az egyesült államokbeli futamnak is.   

Elindult a nevezés az Év Magyar Autója 2021 díjakra

2020.06.11.
Az Év Magyar Autója 2021 díjat a Magyarországon, magyar emberek által összeszerelt, gyártója által nevezett autók közül ítéli oda a zsűri alapos tesztek és szigorú szempontrendszer alapján. A rangsorolásban sok más mellett az is döntő, hogy az adott autó milyen hányada készül hazai beszállítók alkatrészeiből, illetve mekkora az itthoni fejlesztés hozzáadott értéke. A szakmai zsűri két másik kategóriában is döntést hoz jövő tavasszal. Az importőrök által benevezett autók közül azok nyerik el a Magyar Év Autója 2021 díjat, amely kategóriájában (kisautók, családi autók, üzleti autók, szabadidő-autók, kishaszonjárművek, sportautók) a leginkább megfelel a magyar vásárlók igényeinek, azaz arról szavaznak, hogy melyik autó számít 2021-ben a legjobb vételnek. Szintén a zsűri – amelynek tagjai: Biró Csongor, Csordás Gábor, Gulyás Péter, Katona Mátyás, Miklós-Illés Kálmán – dönt az év legzöldebb autójáról is, legyen az villanyautó, vagy hálózatból tölthető hibrid. A Közönségdíj 2021 díj birtokosa pedig az az autó lesz, amelyre az összes jelölt autó közül a jövő év eleji közönségszavazáson a legtöbben szavaznak. Mivel azonban a hazai autószektor nem csupán autógyártókból és importőrökből áll, a szervezők kiosztják az Év Beszállítója 2021 kitüntetést is. Ezt azok a hazánkban termelő autóipari vállalatok kaphatják meg, amelyeket a hazai és nemzetközi autógyárak arra érdemesnek találnak és a legmegbízhatóbb 2020-as magyarországi partnerükként a szervezők kérésére megjelölnek. A díjakról Az Év Magyar Autója díjakat először 2020-ban osztották ki, a gyártók és importőrök összesen 39 autót neveztek. Az Év Magyar Autója 2020 díjat a gyártói kategóriában a Suzuki SX4 S-Cross kapta, a Magyarország Autója 2020 díjat különböző kategóriákban a Renault Clio, a Toyota Camry és a Seat Arona nyerte el. Az Év Zöldautója 2020-ban az Opel Grandland X Hybrid4 és a Kia e-Niro lett, a Közönségdíj 2020 birtokosa a legtöbb közönségszavazattal a Kia XCeed, míg az Év Beszállítója 2020 oklevelet a – BOS, a Continental, a Joyson, a Rehau és az SMR Automotive Mirrors egy-egy magyarországi gyára érdemelte ki. A zsűri 2021-ben is megválasztja az Év Autós PR-szakemberét, az elismerést idén a vírushelyzet miatt későbbre halasztott díjkiosztón Dános András, az Opel Magyarország búcsúzó PR-vezetője veheti majd át. További részletek a díjakról, a zsűriről, a nevezés menetéről, a verseny feltételeiről a www.evmagyarautoja.hu weboldalon találhatók. 

Az Audinak már 30 éve is volt plug-in hibridje

2020.06.11.
Manapság az Audi már rengeteg konnektorról tölthető (plug-in) hibrid típust gyárt, az A3-asból, az A6-osból, az A7-esből, az A8-asból és Q7-esből is létezik zöld rendszámos változat, azt azonban kevesen tudják, hogy több mint 30 éves készült az első ilyen autó Ingolstadtban. Az 1990-es Genfi Autószalonon bemutatkozott Audi 100 Quattro Duo egy kísérleti jármű volt, nem lehetett megvásárolni. Az alapját a sorozatgyártású Audi 100 Avant adta a 2,3 literes öthengeres benzinmotorral, amely 136 lóerőt küldött az első kerekekre. De mivel a nevében benne van a Quattro szó, kitalálható, hogy ez a kocsi is összkerékhajtású volt. Ez igaz is, de nem úgy, mint a többi akkori Audiban, amelyekben egy központi Torsen differenciálmű küldte hátra a nyomatékot. A 100 Avant Quattro Duóban nem volt mechanikai kapcsolat az első és a hátsó tengely között, utóbbit ugyanis csak a 9 kW, azaz 13 lóerő teljesítményű Siemens villanymotor hajtja. A csomagtartó padlójába épített nikkel-kadmium akkumulátor 39 km-es elektromos hatótávot biztosított a Duónak. Ha a vezető zéró emissziós üzemmódban kívánt menni, akkor annyi dolga volt az akkumulátor feltöltése után, hogy üresbe tegye a váltót, és megnyomja a műszerfalon az E jelzésű gombot. A súly-lóerő arányból kitalálható, hogy ilyenkor nem volt túl fürge a szivar 100-as kombi, a végsebessége épp, hogy elérte az 50 km/órát, ami azonban városban még elegendőnek bizonyult. Az akkumulátort külső forrásból lehetett feltölteni, de – bármilyen meglepő – a fékrendszer is ebben tárolta el a fékezéskor visszatáplált energiát, ugyanis regeneratív rendszerű volt. Összesen csak 10 darab készült a 100 Avant Quattro Duóból, mindegyeiket különböző felhasználási módokra tesztelték, például volt, amelyikkel taxiztak Ingolstadt történelmi belvárosában. A képeken látható példány jelenleg az Audi Múzeumban van kiállítva. Az Audi a következő generációs 100-as Avantból is készített plug-in hibridet egy évvel később, 1991-ben. További 6 évet kellett várni, hogy a konnektoros hibrid technológia a szériagyártásban is megjelenjen az 1997-es Audi A4 Avant Duo képében. Az Audi volt az első európai autógyártó, ami plug-in hibrid autót gyártott. Az A4-esben már dízelmotorhoz, az 1,9 literes, 90 lóerős TDI-hez kapcsolták az elektromos hajtást, amelynek lelke a 29 lóerős, vízhűtésű villanymotor volt, amely ezúttal már az első kerekeket hajtotta. Ez a kocsi már 80 km/órával is tudott haladni lokális károsanyag-kibocsátás nélkül, és szintén visszatermelte az akkumulátorába a fékezéskor keletkező energiát.
Címkék: 

25 éve jött ki a MAXX az Opel első csúcstechnikájú háromhengeresével

2020.06.11.
„A mostani minden idők leghatékonyabb Astrája, 21 százalékot elérő mértékben kevesebb széndioxidot bocsát ki típuselődjénél. Az összesen hét hajtómű-kombináció közül öt alatta marad a CO2-emisszió mágikus 100 gramm per kilométeres határának (NEFZ szerint mérve). Teljesen új motorgenerációjával és szintúgy újonnan fejlesztett váltóműveivel az Opel Astra a csekély károsanyag-kibocsátás etalonja“, jelentette ki az Opel főnöke, Michael Lohscheller. Rüsselsheim már 25 esztendőre tekint vissza a háromhengeresek fejlesztésében. Első gyümölcsét az Opel MAXX mutatta be az 1995-ös Genfi Autószalonon. Negyedszázada még nagyon ritkák voltak a háromhengeres hajtóművek – szívómotorként is. Ez akkor kezdett megváltozni, amikor Genfben bemutatkozott az Opel MAXX – a jövő városi autójának egy innovatív koncepciója, modern, háromhengeres benzinmotorral. A MAXX és csúcstechnikájú hajtóműve felcsigázta a Genfi Szalon látogatóit. Nem egész tizenkét hónap múlva ismét meglepte az Opel a világot, bejelentve a háromhengeres soros motor sorozatgyártását. Ezzel az első európai autógyártó lett, amelyik tömeggyártásig fejlesztett egy korszerű háromhengerest. A MAXX a jövő városi járművének koncepcióját mutatta fel. Préselt acéllemezek helyett, az építőszekrény-elv alapján, alumíniumprofilokból készült a karosszériája. A különféle szelvényeket cellává hegesztették össze, de úgy, hogy részben láthatók maradtak, mint a külső és belső konstrukció részei. Ez a cella nemcsak optimális biztonságot nyújtott, hanem a modulszerkezet alapját is, amely a MAXX-koncepció és modern, flexibilis járműarchitektúrák lényege. Egyazon platformra lehetett kabriót, pickupot, terepjárót, furgont vagy taxit építeni. Noha rögzítettek voltak a méretek, a vevő még a kocsi átvétele után is megváltoztathatta a karosszériát és a belső berendezést. Mindössze 2,96 méteres hosszúságával és 1,58 méternyi szélességével, illetve magasságával bőséges férőhelyet kínált a kétajtós MAXX. Aki sok poggyászt akart magával vinni, választhatott két ülést, nagyjából akkora raktérrel, mint egy korabeli Astra kombié. Az alumíniumstruktúrába illesztett hátsó ülés négyszemélyessé tette az autót. A biztonság ugyanolyan fontos volt, mint a flexibilitás. A stabil alumíniumszerkezet mellett vezetőlégzsákkal és blokkolásgátlóval (ABS) védte utasait a MAXX. A Dynamic SAfety (DSA) elvét képviselő McPherson-rugóstagos első futómvét a középkategóriájú Opel Vectrától és Opel Omegától kapta. A maximális biztonság érdekében a benzintankot a hátsó kerekek közé helyezték az Opel mérnökei; az alumíniumstruktúra védőn ölelte körül a jármű hátulját, elöl pedig gyűrődő zónát képezett. A MAXX súlya, a könnyűfém jóvoltából, csupán 600 kilogramm volt. Csúcs háromhengeres: két felülfekvő vezértengely, hengerenként négy szelep Az Opel MAXX kompakt, könnyű rafinált háromhengerese kiváló energiahatékonysággal adott le nagy teljesítményt. Ez a benzines gép volt egy európai autógyártónál sorozatgyártásig fejlesztett háromhengeres. A 973 köbcentiméter lökettérfogatú, két felülfekvő vezértengelyes, hengerenként négyszelepes, csúcstechnikájú motor a MAXX-koncepcióautó két prototípusában tette meg első kilométereit. Az ECOTEC-motorcsalád hengerenként körülbelül 330 köbcentiméter lökettérfogatú új tagja optimális furat/löket-aránnyal ért el 90 newtonméter maximális nyomatékot alig 2500/percnél, illetve 37 kW/50 LE csúcsteljesítményt, 5000-nél. Ezekkel az adatokkal az 1,0 literes motor felülmúlta néhány négyhengeres kortársát, és – a csekély súlynak is köszönhetően – élénken temperamentumossá tette a MAXX-ot: nulláról százra mindössze 12,1 másodperc alatt gyorsult, illetve 151 km/órás csúcssebességet ért el. Legmélyebb benyomást mégis a szerény benzinfogyasztása tette, hiszen a 10,1:1-es sűrítési arányú háromhengeres gép, az akkor érvényes „Euromix“ tesztciklus szerint, 90-es állandó tempónál, beérte 3,9 literrel 100 kilométeren. Mindmáig – több, mint 25 évvel a MAXX premierje után – a nagyfokú hatékonyság az Opel modern háromhengeres hajtómű-portfóliójának alapjellemzője. Különösen érvényes ez a Corsára, amelynek innovatív 1,0 literes háromhengeresét 1997-ben kezdték sorozatban gyártani – és ez a sikertörténet jelenleg folytatódik, az Opel bestsellerének ugyanilyen hengerszámú, korszerű hajtóműveivel.

Megújul a Peugeot 308

2020.06.11.
A kompakt ötajtósok világában folyamatosan nő a kínálat, de a viszonyítási pont mindig viszonyítási pont marad: a PEUGEOT 308 figyelemreméltó fejlesztésekkel folytatja sikertörténetét. Ami a külsőt illeti: új karosszériaszínnel (a Vertigo kékkel), valamint két új alumínium keréktárcsával gazdagodik a kínálat. A beltér legnagyobb újdonsága pedig a 100%-ban digitális PEUGEOT iCockpit®, illetve a „glossy”, azaz fényes kivitelű központi kijelző.     A PEUGEOT 308 dinamikai tulajdonságait, kényelmét és vezethetőségét a C szegmens legjobbjai között tartják számon, és ez elsősorban legújabb generációs belsőégésű motorjainak és azoknak a vezetést segítő rendszereknek köszönhető, amelyek a felsőbb kategóriákban is megállnák a helyüket.     Megújult a PEUGEOT 308 három kiviteli szintje is: minden változathoz egy meghatározott extra felszerelésekből álló „csomag” tartozik.

A NÚSZ is csatlakozott a STRATOSZ-hoz

2020.06.11.
„A NÚSZ Zrt. nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű vállalatként különösen fontosnak tartja a koronavírus miatti veszélyhelyzet után a gazdaság szereplői közötti bizalom, valamint a közpénzből fenntartott ellátórendszerek erősítését, a folyamatos párbeszédet nemcsak a közlekedési szakma képviselőivel, hanem általánosságban a közszolgáltatást nyújtó szervezetekkel, amihez kiváló fórumot biztosít a STRATOSZ” – nyilatkozta a csatlakozásról szóló dokumentum aláírásakor Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. „Az együttgondolkodás a lehetőségek körét szélesíti, a közös fellépés pedig a megvalósítást segíti, legyen szó bármilyen fejlesztési, innovációs kérdésről” – tette hozzá a vezérigazgató.    „Szövetségünk alapvető célja a magyar gazdaság fejlesztése mellett elkötelezett társaságok szakértelmének és tettrekészségének koncentrációja. Érdekegyeztető és érdekképviseleti tevékenységünk mellett aktívan részt veszünk különböző hazai gazdasági tanácsadó szervezetek munkájában, és koordinációs szerepet vállalunk a háromoldalú bértárgyalásokban is. Erősségünk a tagjaink által hozzá adott értékekben rejlik, ezért különösen nagy öröm, hogy a NÚSZ Zrt. is csatlakozik hozzánk” – mondta Dávid Ilona, a STRATOSZ elnöke, a Volánbusz Zrt. elnökvezérigazgatója.      Dávid Ilona, a STRATOSZ elnöke és Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója    A STRATOSZ 1994-ben jött létre a stratégiai jelentőségű és közszolgáltató vállalatok országos gazdasági érdekképviseleteként. Tagvállalatai a gazdaság olyan szektorait képviselik, mint a távközlés, közúti, vasúti és légi közlekedés, energia- és vízgazdálkodás. Jelenleg 21 tagszervezete van, köztük például a MÁV, a GYSEV, a HungaroControl, a Magyar Villamos Művek, vagy a Volánbusz Zrt., és most már a NÚSZ Zrt. is.    A STRATOSZ tagja a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsnak (NGTT), a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF), valamint a Nemzeti ILO Tanácsnak, és komoly szerepet vállal a szakképzés tartalmi és esetleges strukturális átalakításában az Ágazati Készség Tanácsok (ÁKT) keretében. Emellett részt vesz a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO – International Labour Organisation) munkájában is.    (képek:NÚSZ Zrt. - Fülöp Ildikó)    

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója