Repülőtéri ügyfélváróban is erős a Lexus

2024.04.01.
A brüsszeli repülőtéren található THE LOFT lett „Európa vezető repülőtéri várója” a rangos World Travel Awards™ (WTA) díjátadón 2024-ben. Ez a hatodik egymást követő év, amikor a THE LOFT elnyerte a díjat. Ez egyben azt is jelenti, hogy Lexus és a Brussels Airlines 2018-ban megkezdett együttműködése óta minden évben sikerült elhódítani az elismerést. A Brussels Airlines és a Lexus által létrehozott és üzemeltetett THE LOFT a Lexus által kínált luxust, a Takumi kézműves mesterséget és az Omotenashit – a vendéglátás japán filozófiáját, amelynek célja, hogy előre lássa a vendég igényeit – hozza el az üzleti utazóknak.  A több mint 2000 m2-en elterülő THE LOFT különálló zónákkal rendelkezik. Ezek közé tartozik egy központi bár, kényelmes ülőhelyek a pihenéshez és egy tér a zavartalan munkához. A vendégeket belépéskor meleg Oshibori törülközővel kínálják meg. Shiatsu masszázsfotelek, extra Grohe zuhanyzók és csillagfényes mennyezetű pihenőszobák állnak rendelkezésre. Az étkezési lehetőségek között meleg és hideg ételek szerepelnek, míg a Neuhaus Maîtres Chocolatier édes emlékeket készít.  A Lexus életérzést közvetítő házigazdák a hét minden napján 05:00-tól 21:00-ig személyesen fogadják a vendégeket a THE LOFT-ban. A Lexus és a légiutasok vendéglátási igényeinek egyedülálló megértése lenyűgözte a szavazókat, és biztosította számukra a díjat.  „Vendégeink visszajelzései alapján folyamatosan és okosan beruházunk várótermünkbe, hogy továbbra is a csúcson maradhassunk. Nemrégiben felújítottuk a zuhanyzós lakosztályokat, javítottunk a büfé kialakításán, és bevezettük az „a la carte” menüt a HON területen, hogy csak néhány példát említsünk. Nagyon megható és megtisztelő számomra, hogy sorozatban hatodik alkalommal kaptuk meg ezt a díjat. Szívből köszönöm az egész csapatnak, valamint a partnereknek és beszállítóknak, hogy minden egyes nap olyan nagyszerűvé teszik ezt a lounge-ot.” fogalmazott Olivier Brynaert, a Brussels Airlines ügyfélélményért felelős vezetője a díj átvételekor a berlini Ritz-Carltonban megrendezett WTA Europe gálaestjén. „Ez a díj a THE LOFT kiváló ügyfélélményének és inspiráló dizájnjának győztes receptjét ismeri el. A Lexusnál az a célunk, hogy segítsük az ügyfeleket a „csodálatos élményben”. Ezt úgy érjük el, hogy az Omotenashi-t az utazásuk minden aspektusában alkalmazzuk. Ez éppúgy igaz a THE LOFT-ra, mint autóinkra - a zászlóshajó Lexus LM-től a kompakt Lexus LBX-ig, amelynek a What Car? nemrégiben a „2024-es év autója” címet adományozta.” – tette hozzá Filip Belmans, a Lexus Europe kommunikációs és ügyfélélményért felelős vezetője. A World Travel Awards-ot 1993-ban alapították, hogy elismerje, jutalmazza és ünnepelje a kiválóságot az utazási, turisztikai és vendéglátóipar valamennyi kulcsfontosságú ágazatában. Ma a World Travel Awards márka világszerte elismert, mint az iparági kiválóság legmagasabb szintű védjegye.  

A falnak rohan a magyar autóipar, vagy még el tudjuk rántani a kormányt?

2024.04.01.
A Budapest Automotive Summit egy olyan időszakban lehet iránytű a szakma számára, amikor óriási mozgások mennek végbe az ágazatban, sorra megdöntve azokat a dogmákat, amelyek mentén az autóipar és az autókereskedelem az elmúlt évtizedekben működött. Ilyen jelenség a német autóipar gyengélkedése, a kínai autóipar európai berobbanása, vagy az Európai Unió szabályozása a belsőégésű motorok 2035-ös kitiltásáról, és ennek anomáliái - mutat rá a Budapest Automotive Summit alapítója és főszervezője, Bujáki Zsolt az MTI-hez eljuttatott közleményében. Kiemelte: most szinte minden iparági szereplő, importőr, márkakereskedő, flottakezelő helyzete bizonytalan a jövőt illetően, nem világosak a szerepek és a feladatok az online és az ügynöki értékesítés kapcsán sem. Ezért a rendezvény célja, hogy az autók értékesítésével foglalkozó közösség számára mérvadó szakmai fórum legyen, amely hasznosítható információkkal és vezetői inspirációval látja el azokat a szakembereket, akik az autókereskedelemben látják a vállalkozásuk jövőjét. A szervezők a hazai autóipari és autókereskedelmi felsővezetőket, tulajdonosokat várják a rendezvényre. A közleményben idézik Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert, aki a rendezvény fővédnökeként méltatta, hogy a hazai autóipar a magyar gazdaság legfontosabb húzóágazata, és ma már olyan ökoszisztémát alkot, amelyben a keleti és a nyugati multinacionális világcégek a magyar tudásra alapozva a legmodernebb rendelkezésre álló technológiai színvonalon állítanak elő termékeket, sőt fejlesztik a legújabb eszközöket. A szakmai fórum előadói között hazai ágazati szakértőkkel, vezető piaci szereplőkkel, véleményvezérekkel találkozhatnak a látogatók. A piac reprezentánsai kerekasztal-beszélgetéseken elemzik a hazai autókereskedelem helyzetét, bemutatják a legfrissebb használtautó-trendeket, változásokat is. Az európai autóipar kilátásait elemzi a polikrízis és az európai politika fókuszából Feledy Botond Brüsszelben élő külpolitikai elemző, a McKinsey & Company nemzetközi tanácsadó cég pedig ismerteti legfrissebb globális autóipari tanulmányát a válaszút előtt lévő szektorról. A konferencia délutáni programjába csatlakozik az Autós Nagykoalíció szervezésében az "Év Magyar Autója 2024" díjátadója. A Budapest Automotive Summit (BAS) autókereskedelmi konferenciát április 11-én tartják a MOL Campusban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Békésen és autósan köszönt be a Rheinmetall Szegedre

2024.04.01.
Három és fél évtizedes helyi újságíró múlttal sem vettem még részt olyan sajtóeseményen Szegeden, ahol – ahogy felénk mondják – mindenki ott volt, aki számít a városban. A honvédelmi miniszter és Rheinmetall illetékes első embere így találkozhatott a Szegedi Tudományegyetem és az önkormányzat teljes „felső vezetésével”, a gazdasági kamara elöljáróival, a püspökkel és Varga Mihállyal, a KÉSZ Csoport első emberével is. Természetesen a felsorolás némileg önkényes, és közel sem teljes… Céges autó a szegedi lézerközpont előtt Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divízióvezetője köszöntőjében elmondta, Szeged nem csak a napfény városa – erre felkészíthették –, hanem a szeleké is, meglehetősen huzatos volt ugyanis az alapkőletétel helyszíne, egy kőhajításnyira az ELI ALPS lézeres kutatóközponttól. Szerencsére, azért a nap is szépen sütött. Megtudtuk, a szegedi lesz a cégcsoport első hibrid telephelye, ahol a civil üzletág és védelmi technológiai egy fedél alatt "zajlik". A 85 ezer négyzetméteres területen az első lépésben 15 ezer négyzetméteres üzem épül, amely háromszáz magasan képzett szakembernek ad munkát. A területbe tehát van tartalék, ami további lehetőségeket biztosít a bővítésére – közölte a szakember. Christoph Müller, a Rheinmetall Power Systems divízióvezetője – Két évvel ezelőtt 500 métere ültünk innen Palkovics László miniszter úrral – emlékezett vissza a kezdetekre Christoph Müller, aki külön is megköszönte Botka László polgármesternek, hogy megvethetik a lábukat Szegeden. Hozzátette, erős pillérük az autóipar, a zöld technológiát szeretnék meghonosítani a városban, kapcsolódva a hidrogénhajtáshoz és az elektromos autózáshoz. Szerinte ehhez itt adottak a peremfeltételek. Szeged a zalaegerszegi harcjárműgyár, a várpalotai lőszergyár és ipari partnerével, a 4iG-vel létrehozott budapesti digitalizációs központ mellett a negyedik Rheinmetall-telephely lesz Magyarországon. A divízióvezető hangsúlyozta, hazánk befektetőbarát környezetet biztosít a vállalkozásoknak - a kormány és a HIPA támogató, nyitott és barátságos volt. Maradandó alapkőletételi emlék A világon az autóiparban óriási a mozgás a belsőégésű motorok irányából az akkumulátoros járművek felé. A szegedi lesz a Rheinmetall huszonkettedik gyára, amelynek elsődleges célja, hogy az elektromobilitást támogassa - közölte Christoph Müller, majd megmutatta azt az egészen kis, félmaroknyi fekete „dobozt”, amit 60 tonnás eszközzel gyártanak majd Szegeden Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Rheinmetall új gyárának alapkőletételén azt mondta, a német céget elsősorban mint védelmi ipari befektetőt ismertük meg, ezért is fontos, hogy az új szegedi gyár ugyan kötődik a védelmi iparhoz, de attól független. Az új üzemben élenjáró technológiával az elektromobilitás és a hidrogénüzemű járművek számára gyártanak majd eszközöket. Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Az új gyár Európa egyik meghatározó kutatás-fejlesztési projektje lesz - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter. A Rheinmetall a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködve olyan új ökoszisztémát és tudásbázist épít majd ki, amely sok magyar és külföldi fiatal számára is különleges lehetőségeket teremt. – A magyaroknak nem kell máshova menniük, a világ jön ide hozzánk – fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Közölte, ahogy a Rheinmetall, úgy a magyar kormány is kiemelten fontosnak tartja az e-mobilizációt, a digitalizációt és az iparosítást. Az energiatermelés és -tárolás és az elektromobilitás a legfontosabb fejlesztési területe napjainknak. Szerinte óriási sikert értünk el, többek között az autóipar területén, amely ma már több százezer magyarnak ad munkát és fontos tudásbázis épült ki párhuzamosan. Beszélt a két magyar friss Nobel-díjasról, felemlegette Zalaegerszeget és a várpalotai lőszergyárat, de hangsúlyozta, a szegedi egy békésebb beruházás. Az ásás még nem teljesen katonás Botka László, Szeged polgármester felidézte, hogy az önkormányzat 2007-ben alapított közös céget az egyetemmel annak érdekében, hogy világszínvonalú lézeres kutatóközpontot hozzanak létre a város határában. A központ szomszédságában 70 hektáros ipari park várja a befektetőket, ahol immár Európa egyik vezető iparvállalata, a Rheinmetall teremt háromszáz új munkahelyet a régióban élők számára. Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora az alapkőletételen elmondta, az ország és a régió legjobb felsőoktatási intézményeként szoros együttműködésre törekszik a térségben letelepülő vállalatokkal, melyek számára szakember-utánpótlást is biztosítja. Hidrogénmobilitásban is utazik a Rheinmetall A helyszínen kiosztott sajtóanyag szerint a Rheinmetall szegedi telephelyén elsősorban az autóipar számára gyártanak termékeket, többek között elektromos alkatrészeket, például nanoszerkezetű konndenzátorokat, valamint a hidrogénmobilitásban és energiatermelésben használható eszközöket. A vállalat a Rheinmetall Electronic Solutions divíziója katonai üzletágának egyes termékeit is itt kívánja gyártani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szeptembertől már 200 diák tanul a BMW debreceni szakképzésében

2024.04.01.
A debreceni BMW gyár és intézményi partnere, a Debreceni Szakképzési Centrum (DSZC) közel háromszoros túljelentkezést regisztrált a szeptemberben már második tanévét indító duális szakképzési programjára. A BMW Group Duális Szakképzési Programján évfolyamonként száz nappali tagozatos diák vehet részt, akik a hároméves képzés sikeres teljesítését követően teljes munkaidős pozícióban helyezkedhetnek el napjaink egyik legkorszerűbb járműgyáránál, a BMW Manufacturing Hungary Kft-nél. A diákok felvételéről szóló sajtónyilvános eseményen Hans-Peter Kemser, a BMW Group Gyár Debrecen elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy nagy öröm a program sikerét és a tanulók növekvő számát látni. „Kiválasztásra került a második 100 fiatal kollégánk, akik szeptembertől kezdenek velünk dolgozni a Képzési Központunkban. 2025 őszétől pedig már összesen 300 tanulónk lesz egyszerre a képzésben a három évfolyamban” – hangsúlyozta a gyárigazgató. Johannes Trauth HR vezető és alelnök hozzátette, hogy az idén két szakiránnyal bővülő képzési paletta még hatékonyabb oktatást tesz lehetővé, amelyet a tapasztalt oktatók és remek infrastruktúra tovább erősítenek. Papp László, Debrecen Megyei Jogú Város polgármestere az eseményen elmondta, hogy a BMW debreceni gyára egy olyan korszak új hírnöke, amely miatt a világ a következő években Debrecenre fog figyelni. A szakképzési program első száz diákja tavaly kezdte meg tanulmányait mechatronikai technikus, elektronikai technikus, gépjármű mechatronikai technikus, valamint informatikai rendszer-és alkalmazás-üzemeltető technikus szakokon. A BMW által bevezetett, gyakorlatorientált modell, a résztvevői visszajelzések alapján is jól strukturált képzés, mely során a diákok remekül összekovácsolódnak és kiváló csapatot alkotnak miközben a képzésben egyedülálló tudás-, és tapasztalatszerzési lehetőséggel gazdagodnak. Az idei kiválasztási folyamat két hete során elsőként a jelentkezők problémamegoldó és logikai képességeit mérte fel a debreceni BMW gyár szakképzésért felelős csapata, majd értékelték kézügyességüket és szakmai felkészültségüket. A folyamatot kötetlen személyes elbeszélgetések zárták, melyek során a diákok motivációját tárták fel a trénerek. A BMW Group Duális Szakképzési Program második idén szeptemberben induló évfolyamára a napokban felvételt nyert diákok immár további két szak – az ipari informatikai technikus és az erősáramú elektrotechnikus – képzését is választhatják, melyek csak a BMW képzési programjában érhetőek el. A duális képzési programot a debreceni BMW gyár szakképzési csapata, valamint a Debreceni Szakképzési Centrum és intézményei, a Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum, a Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum és Kollégium, valamint a Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum közösen alakították ki. A programnak a BMW Group Gyár Debrecen csúcstechnológiás gyártási környezete, valamint az elérhető legkorszerűbb oktatási infrastruktúrával felszerelt, közel 7000 m2-en elterülő Képzési Központja ad otthont. Utóbbi részét képezi a 600, illetve 800 m2-es gépjármű mechatronikai, illetve mechanikai és automatikai műhely, valamint a 100-100 m2-es elektronikai és IT labor, továbbá egy 200 m2-es fémipari műhely. A Képzési Központ a tantermeken és műhelyeken túl tágas, 1 000 m2-en elterülő pihenővel és étkezőhelyiséggel várja a tanulókat, melyek lehetőségek biztosítanak a feltöltődésre éppúgy, mint az önálló vagy kiscsoportos munkavégzésre. A BMW Group Duális Szakképzési Programban résztvevő diákok a legmodernebb járműgyártással kapcsolatos technológiákkal ismerkednek meg és a képzés végére otthonosan mozognak az Ipar 4.0 és többek között a robotika, a 3D nyomtatás, a virtuális és a kiterjesztett valóság világában. A képzés hangsúlyos részét jelenti továbbá az úgynevezett soft-skillek fejlesztése is. A tanulók ennek jegyében egyebek mellett kommunikációs és prezentációs technikákat, illetve projektmenedzsment ismereteket sajátítanak el, sőt még az egészségtudatos életmóddal kapcsolatban is ismeretekhez jutnak.  Ennek részeként márciusban a diákok szemészeti szűrésen vehettek részt a debreceni vállalat Egészség Központja által szervezett egészségügyi nap keretében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Itt kezdődnek a korlátozások a ferihegyi repülőtér felé vezető úton

2024.04.01.
Burkolatfelújítás miatt forgalomterelésre, sávzárásra és megnövekedett menetidőre kell készülni; az első ütem várhatóan április 7-én fejeződik be - írták. Az első ütemben az M0 autóút felől a repülőtérre vezető kihajtó ágat zárják le. Így a repülőtér az M0-ás autóút felől közvetlenül nem lesz elérhető. Tovább kell haladni Budapest felé, majd a Market Central bevásárlóközpontnál lévő kettős körforgalomban visszafordulva, Budapest felől lehet megközelíteni a légikikötőt. Az MKIF arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel haladjanak el a terelések mellett. A repülővel utazóknak javasolják, annak érdekében, hogy járatukat biztonsággal elérjék, utazásuk tervezésekor tájékozódjanak a légikikötő megközelítéséhez szükséges időről. A terelések és lezárások a repülőtér autós és tömegközlekedéssel történő megközelítésének időtartamára is hatással lehetnek! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Buszbaleset: 45 halott

2024.04.01.
A Moriai cionista egyház húsvéti zarándoklata évente több százezer embert vonz Dél-Afrikából és a szomszédos országokból. Tegnap egy 46 fős társaság indult Botswana fővárosából, Gaboronéből, hogy eljusson a vallási szertartásra. De a busz, amelyen utaztak, egy kanyarban egy hídról a mélybe zuhant. Az 50 méteres esést követően a jármű kigyulladt. A mentési műveletek éjszaka óta tartanak, de a tűzoltók nehezen tudják elérni a busz fémlemezeibe temetett, valamint a sziklák között szétszóródott holttesteket. Az elhunytak azonosítása is nagyon nehéz. A baleset egyetlen túlélője egy 8 éves kislány, aki súlyosan megsérült. Sindisiwe Chikunga közlekedési miniszter azt nyilatkozta, hogy a dél-afrikai kormány segíteni fog a holttestek hazaszállításában és vizsgálatot indít a baleset pontos okainak kivizsgálására. Forrás: avvenire.it  

Ezekre a megyékre adtak ki riasztást viharos szél és zivatar miatt hétfőre

2024.04.01.
Európa nyugati és északi részein változékonyabb, csapadékosabb lesz az időjárás hétfőn, helyenként intenzív esővel kísért zivatarok is kialakulnak, a legmelegebb órákban pedig nagyrészt 15 fok körüli értéket mérnek. Magyarországon hétfő késő délutántól, estétől aztán az északnyugat felől érkező hidegfront hatására erősen megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt kiterjedt, intenzív csapadékzóna érkezik, amely éjfélig főként a Dunántúlon okoz többfelé esőt, záporesőt, néhol zivatart. Nagyrészt élénk, olykor erős lesz a déli szél, de az Alpokalja tágabb térségében viharos lökések is lehetnek - Győr-Moson-Sopron és Vas vármegyére citromsárga riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között alakul, de a szélvédett részeken pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 24 és 29 fok között alakul. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Rovanperä fölényes győzelmet aratott a Szafari-ralin

2024.03.31.
A 2024-es rali-világbajnokság eddigi legnehezebb fordulóján Rovanperä a sebesség és az érett vezetés aprólékos egyensúlyának köszönhetően végül megszerezte pályafutása 12. győzelmét. A finn – akinek Jonne Halttunen a navigátora – majdnem egyperces előnyt épített ki pénteken, miután az összes szakaszt megnyerte a Naivasha-tó körül, majd a szombati napot hasonló magabiztossággal, két perc előnnyel zárta, miközben az üldözőknek mechanikai problémáik és sorozatos defektjeik voltak.   Ez a tekintélyes előny lehetővé tette a kétszeres világbajnok számára, hogy a vasárnapi szakaszokon már ne nyomja túl keményen a gázt, leszámítva a Power Stage-et, ahol a negyedik lett. Rovanperä volt az egyetlen pilóta, akit sem defekt, sem műszaki hiba nem hátráltatott a hétvége folyamán, ami részben a szerencsének, részben a pilóta tudásának, remek taktikájának volt köszönhető. Egyébként a vasárnapi gyorsaságik is lenyűgöző tájakon vezettek, a Hell's Gate nevű sziklánál (és záró gyorsasági szakasznál) megtartott eredményhirdetésen William Ruto kenyai elnök is jelen volt. „Különleges dolog, hogy másodszor is megnyerhettem a Szafarit. Ez a verseny nagyon kemény, és a Toyota számára is legendás: mindig jók voltunk itt, és ezt a rekordot most is folytatjuk. Ahogy Afrikában mondják, az elöl haladó autó mindig egy Toyota. Nagy köszönet a csapatnak, mert mindenki nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy az autó ilyen jól működjön. Szerintem jó munkát végeztünk, ennél jobb Szafarit nem lehet teljesíteni, mint amit mi csináltuk, problémamentesen és okosan vezetve. A mai nap nehéz volt, kétszer kellett vezetni a naptár legdurvább gyorsasági szakaszán, amikor hatalmas előnyöd van, akkor minden követ megpróbálsz elkerülni, de ez nem könnyű. Csak a tervhez kellett tartanunk magunkat, és ez bejött” – nyilatkozta Rovanperä vasárnap délután. Kacuta Takamoto a második helyét szerezte meg, már a harmadik alkalommal végzett a dobogón Kenyában. Svédország után zsinórban a másodszor állhatott dobogóra Adrien Fourmaux, aki a Ford Pumával végig úgy versenyzett, hogy igyekezett elkerülni a problémákat. A francia végül 47 másodperccel maradt el Kacutától, de nem nagyon örült a harmadik helynek is, amit egyébként a bajnoki pontversenyben is őriz. A Toyota négy pontra növelte előnyét a Hyundai előtt a gyártók bajnokságában, a különbség jóval nagyobb is lehetett volna, ha a koreai márka pilótái remekül nem hajráztak volna ilyen jól vasárnap: nem csak a plusz pontokért zajló vasárnapi értékelést nyerte meg Tänak és Neuville, de a Power Stage-et is, igaz, ott már fordított sorrendben, és a harmadik ráadásul a csapattársuk, Esapekka Lappi lett. Elfyn Evans a pénteket a dobogóért folytatott küzdelemben fejezte be, de a szombati nap pechsorozata (kétszer is megállt, hogy kerékcserét hajtson végre) azt jelentette, hogy több mint négy perccel lemaradva Rovanperätől, csak a negyedik helyen végzett. Evans a versenyzői világbajnokságban továbbra is a második helyet foglalja el a vezető Thierry Neuville mögött, aki a Szafari-ralin majdnem hat perccel maradt le mögötte, és lett ötödik. Igaz, a belga a vasárnapi teljesítményének köszönhetően mégis több pontot szerzett összességében a walesinél (19-et, míg Evans csak 16-ot). Neuville megduplázta az előnyét, most már hat ponttal vezet Evans előtt a bajnokságban, de a Hyundai i20 N versenyautójával igen nehéz hétvégén van túl. A szombati üzemanyagnyomás-problémák több percet vettek el a belgától, vasárnap pedig a felfüggesztés sérülése hátráltatta, amelyet egy szikla okozott a versenypályán, tovább súlyosbította a helyzetet. Szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy a jobb hátsó futómű pont a szerviz előtti szakaszon tört el, így Neuville a következő pályán már ismét hibátlan autóval mehetett. A belga csapattársai, Esapekka Lappi és Ott Tänak még rosszabbul jártak. Lappi autójában a hétvége folyamán két váltó is elromlott, és a finn szombaton egy zebrát és két nagytestű madarat is elütött, ami az autójában is komoly kárt tett. Tänak pedig csak a nyolcadik helyre tudott visszakapaszkodni – a WRC2-ben induló Gus Greensmith és Oliver Solberg mögé –, miután pénteken eltört az autója felfüggesztése és kormányösszekötője egy, az út közepén fekvő hatalmas kőtől. A top 10-et a lassú, de barátságos „gentleman pilóta” Jourdan Serderidis (Ford Puma) és a Škoda Fabia Rally2 sztárja, Kajetan Kajetanowicz egészítette ki. A világbajnokság három hét múlva, az április 18. és 21. között megrendezésre kerülő Horvát-ralin tér vissza, mégpedig aszfalton. Az esemény központja most is a főváros, Zágráb lesz. Végeredmény, Szafari-rali: 1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) 3h36m04.0s 2 Kacuta Takamoto/Aaron Johnston (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +1m37.8s 3 Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2m25.1s 4 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR Yaris Rally1 HYBRID) +4m20.2s 5 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +10m.17.5s 6 Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +18m05.4s 7 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Škoda Fabia RS Rally2) +19m28.5s 8 Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +21m02.0s 9 Jourdan Serderidis/Fréderic Miclotte (Ford Puma Rally1 HYBRID) +26m13.3s 10 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia RS Rally2) +26m34.4s   Egyéni bajnokság állása: 1 Thierry Neuville 67 pont 2 Elfyn Evans 61 3 Adrien Fourmaux 46 4 Ott Tänak 33 5 Kalle Rovanperä 31 6 Takamoto Katsuta 30 7 Sébastien Ogier 24 8 Esapekka Lappi 23 9 Oliver Solberg 12 10 Andreas Mikkelsen 6   Gyártói bajnokság állása: 1 Toyota Gazoo Racing World Rally Team 131 pont 2 Hyundai Shell Mobis World Rally Team 127 3 M-Sport Ford World Rally Team 72 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Szörnyethalt egy 39 éves nő, miután egy 200 kilós szarvas zuhant az autójára

2024.03.31.
A sofőr, egy középkorú férfi, súlyosan megsérült, őt kórházba vitték. A sérültet és az áldozatot a tűzoltók feszítővágóval emelték ki a roncsból.  A balesetben a szarvas elpusztult, a helyi vadásztársaság vitte el a helyszínről. Korábban munkatársunkat is vadbaleset érte. Ő szerencsésebb volt, mert élve megúszta. Helyszíni beszámolóját IDE kattintva olvashatja el.

Indul a továbbfejlesztett GR Yaris értékesítése, kiderültek a limitált szériák árai is

2024.03.31.
A két ralivilágbajnokkal közösen fejlesztett, sorszámozott különkiadásokból összesen csak 100-100 darabot fognak Japánban értékesíteni, a vásárlás jogát lottóhúzással döntik el. Az április 18-i sorsoláson csak a Gazoo Racing Garage-okban értékesített szelvényekkel lehet részt venni. Japánban az Ogier Editionért és a Rovanperä Editionért is 8,45 millió jent (20,5 millió forint) kell fizetni, ami 70%-kal több, mint a normál, kézi váltós Toyota GR Yaris RZ High Performance 4,98 millió jenes (12,1 millió forint) ára. A limitált szériás modellekhez az új nyolcfokozatú GR Direkt automata váltó nem választható, a normál modellekhez 350 ezer jen (850 ezer forint) a felára. Európában többet kell fizetni az új GR Yarisért, pedig a vásárlók 304 helyett „csak” 280 lóerővel, és 400 helyett „csak” 390 Nm-rel kapják meg az autót. Az Egyesült Királyságban az alapváltozat kézi váltóval 44 250 fontba (20,47 millió forint), az Ogier és a Rovanperä Edition is 60 ezer fontba (27,75 millió forint) kerül. A limitált szériás modellekhez Európában sem választható automata váltó, a normál modellekhez 1500 font (694 ezer forint) a felára. Magyarországon áprilisban derülnek ki a frissített GR Yarisok árai, de annyit már most lehet tudni, hogy csak a sportcsomagos (Circuit), javított hűtésű verziót fogják forgalmazni. A Toyota a GR Yaris 2020-as debütálása után is folytatta a modell fejlesztését a különböző motorsport-szakágakban történő versenyzés által. A gyári sportrészleg a „vezetőközpontú autógyártást” az extrém környezetben alkalmazott „törés és javítás” módszere, valamint a hivatásos versenyzőktől, továbbá a Toyota elnökétől, Tojoda Akiótól (Morizo) kapott visszajelzések segítségével valósította meg. Az elhíresült „köszönöm, hogy összetörted” kifejezést többször is elmondhatták a mérnökök a járművet határokig feszegető versenyzőknek, akik nélkül az 1,6 literes, háromhengeres turbómotort nem lehetett volna erősebbé tenni. A Japán Ralibajnokságban futó versenyautókban ugyanis olyan terhelésnek tették ki az erőforrásokat, ami néha a dugattyúk és más alkatrészek töréséhez vezetett. Az okok elemzésével és az ellenintézkedések végrehajtásával a mérnökök végül növelni tudták az utcai változatokban is a teljesítményt a megbízhatóság megtartásával. Emellett az olajhűtőt többfokozatúvá tették a nagy terheléssel járó vezetési idő (pályázás) meghosszabbítása érdekében. Ha fejlesztés közben a GR Yaris néha elromlott, az azt jelentette, hogy egy újabb problémát kellett rajta megoldani. A szerelők minden esetben keményen dolgoztak a törött alkatrészek helyszínen történő javításán vagy cseréjén, hogy a versenyautó tovább mehessen. Közben a mérnökök hálásak voltak a pilótáknak a problémák feltárásáért. „Nem érdekel, ha elromlik, megpróbálom újra” – volt a másik jelmondat a fejlesztés során, ami jól jellemzi Tojoda Akio és a Toyota filozófiáját arra vonatkozóan, hogy hogyan kell egyre jobb autókat készíteni. A Gazoo Racing mérnökei a versenyzők véleményét nemcsak a motorral, hanem a hajtással, a karosszériával, a belső térrel, a külsővel kapcsolatban is kikérték a teljesítmény átfogó javítása érdekében. A továbbfejlesztett, 2024-es Toyota GR Yaris főbb újdonságai: - erősebb, nyomatékosabb motor (Japán: 304 LE/400 Nm, Európa: 280 LE/390 Nm) - nagyobb teljesítményű hűtő, olajhűtő, töltőlevegő-hűtő (utóbbi vízpermettel hűthető) - új nyomatékelosztási arányok az összkerékhajtásnál (normál: 60:40, versenypálya: 30:70, murva: 53:47) - opciósan nyolcfokozatú, kézzel is kapcsolható GR Direkt automata váltó - üzemmódválasztó három állással (sport, normál, üzemanyag-takarékos) - megerősített első futómű-bekötési pontok - feszesebb rugók - több darabból álló, sérülés esetén olcsóbban javítható lökhárítók - nagyobb légbeömlők elöl, légkivezető nyílás hátul - a hátsó lámpába áthelyezett ködlámpa, valamint a tolatólámpa - a tetőszpojlerről a hátsó lámpák közé költöztetett harmadik féklámpa - merevebb karosszéria 24%-kal több ragasztással és 13%-kal ponthegesztéssel - 25 mm-rel alacsonyabbra beépített vezető és utasülés - új, 15 fokkal a vezető felé döntött műszerfal, amely 50 mm-rel alacsonyabb a réginél - 12,3 colos digitális műszerfal-kijelző - továbbfejlesztett Toyota Sefety Sense - digitális kulcs Mindkét limitált széria világpremierjét a Monte Carlo-ralin (január 25-28.) tartották, amely a 2024-es rali- világbajnokság első fordulója volt. Az Ogier Edition egy új matt ezüst árnyalatban pompázik, míg a Rovanperä Edition háromtónusú fényezéssel rendelkezik, amelyet a kétszeres világbajnok finn pilóta barátja tervezett. Egyedi, szénszálat hátsó szárnyat is kaptak a limitált szériák, de Ogier és Rovanperä arra törekedett, hogy a róluk elnevezett GR Yarisok nem csak külsejükben, hanem vezethetőségükben is többet nyújtsanak az alapváltozatoknál. Ennek érdekében 2x2 új összkerékhajtás-üzemmódot fejlesztettek ki, amelyek a „Murva” és „Versenypálya” módokat váltották fel. Ogier autójában a Morizo és a Seb állások jelentek meg, amelyek könnyebben uralhatóvá, semlegesebben kanyarodóvá teszik az autót, Rovanperäéba pedig a Donut és a Kalle üzemmódok érkeztek, amelyek a driftelést és az erőcsúsztatást segítik elő. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója