Varázslatos koktélt kevert a CITROËN

2021.09.12.
A C5 X révén a Citroën egy igazán merész modellel tér vissza a nagy utazóautók világába, megújítva így a kifejezetten konzervatívnak nevezhető felső kategóriát. A projekt komoly kihívást jelentett a Citroën formatervezőinek, de az eredmény egyértelmű siker: az „új generációs” ötajtós egyszerre nagyon karakteres és harmonikus, ráadásul több szegmens egyfajta szintézisét adja, így igyekszik megfelelni az ügyfelek folyamatosan változó elvárásainak. A felső kategória különböző karosszériaváltozataira jellemző stíluselemek arányos ötvözésével a C5 X megújítja a szegmenst, és a Citroën legendás luxusmodelljeinek vonásai is visszaköszönnek benne. A feszes, határozott vonalak izmos, íves formákkal váltakoznak, a végeredmény pedig egy áramvonalas, dinamikus és elegáns karosszéria, amely ötvözni képes három különböző univerzum legjobb tulajdonságait: az ötajtósok eleganciáját és presztízsét, a kombik dinamizmusát és sokoldalúságát, valamint az SUV-ok modernségét és robusztusságát. C5 X: VÁLASZ AZ ÖSSZETETT ÜGYFÉLIGÉNYEKRE „A sokoldalúan használható, a megszokott kereteken túlmutató, nevezzük így: hibrid terek iránti igény napjainkban egyértelműen megfigyelhető, ezt más területeken végzett kutatásaink is igazolják. Említhetjük például azokat a nagyvárosi közösségi tereket, amelyek egyaránt képesek otthont adni ünnepi rendezvényeknek, társasági eseményeknek, kisgyerekes családi programoknak és a fiatalok baráti összejöveteleinek is” – magyarázza Cécile Batho, a BrainValue kutatóintézet társigazgatója. A Citroën úgy alkalmazkodik a folyamatosan változó társadalmi és fogyasztói igényekhez, hogy sokoldalú termékeket fejleszt számukra, amelyek használatával nem kell lemondaniuk számukra fontos dolgokról. A korszellemet maximálisan tükröző, újító termékekről van szó, amelyek egyértelműen meghatározzák a mai autós piacot. A C5 X-szel a Citroën tökéletes választ ad a hagyományos ötajtósoknál, kombiknál és SUV-knál modernebb és funkcionálisabb utazóautót kereső, magas igényszintű ügyfelek kérdéseire. A C5 X VÁLASZT AD AZ ÁTALAKULÁSBAN LÉVŐ PIAC KIHÍVÁSAIRA Az elmúlt években azt láttuk, hogy a kiváló minőségű utazóautó már nem egyedül az „ötajtóst” jelenti. Az SUV-k és a kombik egyaránt hódítanak el olyan ügyfeleket, akik egyrészt praktikusabb, másrészt karakteresebb autókat keresnek. 2020-ban Európában az SUV modellek jelentették a felső középkategóriaeladásainak 29,3%-át, míg a kombik 27,5%-ot, az ötajtósok pedig 21,6%-ot tettek ki. Kínában a 2020-as év legnagyobb sikere egyértelműen az SUV volt: a felső középkategóriafele ilyen modellekből állt, őket követték az ötajtósok 18%-kal, majd az egyterűek 10%-kal. A kombik Kínában abszolút marginálisnak számítanak: mindösszea szegmens 0,1%-a tartozik ebbe a karosszériaváltozatba. A felső középkategóriába sorolt különböző modellváltozatok egymáshoz viszonyított aránya évek óta folyamatos változásban van. Változnak ugyanis az ügyfelek elvárásai: részben érzelmi, részben pedig funkcionális alapon döntenek. A nagy utazóautókat választó ügyfelek régebbenelsősorban észrevetetni akarták magukat az úton, és ehhez modern, számos fedélzeti technológiai megoldással rendelkező modellt választottak. Ma ezzel szemben azt is igénylik, hogy az autó praktikus, tágas, nagy rakterű, sokoldalú és robusztus legyen – a modernség új formáit keresik, új alternatívákra nyitottan. A C5 X fejlesztése során a Citroën arra törekedett, hogy ezekre az új elvárásokra adjon választ.  FrédéricAngibaud, aki a C5 X külsejét tervezte, olyan autót álmodott meg, amely „a sokoldalúság, a biztonság és az esztétikusság ötvözetét adja, miközben ügyel a környezetvédelmi és gazdaságossági szempontokra is”. A tervezőmunka gyümölcseként a C5 X innovatív, merész modell lett, amely egyszerre nyújtja az ötajtósok eleganciáját, a kombik praktikusságát és az SUV-k modernségét. A Citroën válasza tehát tökéletesen megfelel a megváltozott életet élő ügyfelek igényeinek. Cécile Batho az élet számos más területén is megfigyeli ezt a változó tendenciát: „Már nem elégszünk meg egyetlen szereppel. Változatos korban élünk, az életmódunk sokoldalúvá vált, a munkamódszereink hasonlóképpen. Az autóiparon kívül más területeken is azt látjuk, hogy egy-egy termék többféle szerepet is játszik az életünkben. Kiváló példa erre a divat világa: a nagy luxusmárkák utcai modelleket is terveznek, vagy éppen a hagyományos férfi-női sztereotípiákat feszegetik. Az igények, elvárások színes kavalkádjának vagyunk szemtanúi.” A C5 X legerősebb ütőkártyája pontosan ez: egyfajta keresztezése, olvasztótégelye a különböző világok által meghatározott, gyorsan változó fogyasztói igényeknek. Egy folyamatos átalakulásban lévő világban a Citroën a bevált karosszériaváltozatok legjobb megoldásainak varázslatos ötvözetét kínálja. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!    
Címkék: 

Felélesztheti a villanyos hot hatch szegmenst a Cupra?

2021.09.12.
Miközben a hagyományos hot hatch szegmens egyre zsugorodik, a Cupra nagyszerű alternatívát mutat arra, hogy hogyan lehetne az eddig tanultakat átültetni a villanyos világba. UrbanRebel nevű koncepciójuk már-már versenyautó: szexi háromajtós bódé, elől-hátul vonószemekkel, aerodinamikailag átgondolt szélesítésekkel, aero felnikkel, és persze vad hátsószárnnyal. Miközben úgy tűnhet, hogy egy jövőbeli kupasorozat kész versenyautóját láthatjuk, a valóság az, hogy ezt az apró méregzsákot a Cupra piacra küldené, 2025-ben. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem a versenyváltozatot mutatták be először – az ősi sikeres recept szerint. Az UrbanRebel alapját ugyanúgy az MEB padlólemez legrövidebb változata szolgáltatja, mint az összes többi VW-csoportos, kisméretű villanyautónak. Szokatlan módon teljesítményadatokat is közöltek hozzá a spanyolok: állítólag 335 lóerős, de rövid ideig 429 lóerőt is képes kipréselni magából. A 0-100-as sprintet 3,2 másodperc alatt tudhatja le. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a sorozatgyártásra szánt alapverzió ennek jószerivel a felére lesz csak képes, ráadásul több mint biztos, hogy a háromajtós kasznit is dobják addigra. Kezdőára 20 000 euró környékén lehet a piaci bevezetésekor a Cupra szerint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Akciófilmbe illő jelenetek a vadbaleset helyszínén

2021.09.12.
Vaddal ütközött egy gépkocsi a 8-as főút 125-ös kilométerénél, Hosszúpereszteg térségében tegnap este. A jármű kigyulladt, a lángokat a hosszúperesztegi önkéntes tűzoltók két vízsugárral oltották el. A sárvári hivatásos tűzoltók is a helyszínre érkeztek. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Lezárják Rajkát ma délutántól a szlovákok

2021.09.12.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a szlovák hatóság Ferenc pápa szlovákiai látogatása miatt a tehergépjárművek átkelését Cunovo – Rajka határátkelőhelyen 2021. szeptember 12-én 15 órától 16 óráig, 2021. szeptember 14-én 6 óra 30 perctől 8 óráig, 2021. szeptember 14-én 19 órától 20 óráig, 2021. szeptember 15-én 12 óra 30 perctől 13 óra 30 percig korlátozza. (Fotónk illusztráció) A torlódások elkerülése érdekében a rendőrség javasolja a teherforgalom számára a komáromi Monostori híd igénybevételét. Elindulás előtt érdemes tájékozódni a határátkelőhelyeket érintő aktuális nyitvatartási és várakozási időkről a www.police.hu honlap Határinfo oldalán. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Eltűnt egy férfi a tiszai hajóbalesetben

2021.09.12.
Egy kisgéphajó és egy csónak ütközött össze a Tisza folyó 522-es folyamkilométerének közelében 2021. szeptember 11-én 17 óra 40 perc körül. Mindkét vízi járműben két személy tartózkodott, akik a baleset következtében a vízbe estek. Három személy sérülésmentesen jutott ki a partra, egy férfit még keresnek a rendőrök. A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság víziközlekedés veszélyeztetése miatt indított büntetőeljárást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Olasz Nagydíj - Bottas nyerte a sprintfutamot, de Verstappené a pole pozíció

2021.09.11.
Valtteri  Bottas így csak a mezőny végéről kezdheti a futamot, míg a pole pozíció Verstappené lett, aki másodikként zárta a 100 kilométer versenytávú, 18 körös sprintfutamot. A verseny első rajtjánál a francia Pierre Gasly (Alpha Tauri) karambolozott, így újraindításra volt szükség, az élről induló Bottas pedig biztosan tartotta pozícióját. A harmadik helyet az ausztrál Daniel Ricciardo (McLaren) csípte meg, aki így szintén az első sorból indulhat. Miután a címvédő és hétszeres világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) ötödik lett, nem szerzett pontot, mert az csak a sprintfutam első három helyezettjének jár. Verstappennel szembeni hátránya így - két ponttal - ötre nőtt. Az Olasz Nagydíj vasárnap 15 órakor kezdődik. Sprinthétvégére másodszor került sor a sportág történetében, az elsőt július közepén, Silverstone-ban, a Brit Nagydíjon rendezték.     A sprintfutam végeredménye:     --------------------------- 1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 3 pont 2. Max Verstappen (holland, Red Bull) 2 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren) 1     A verseny rajtsorrendje:     ------------------------     1. sor: Verstappen Ricciardo     2. sor: Lando Norris (brit, McLaren) Lewis Hamilton (brit, Mercedes)     3. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)     4. sor: Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)     5. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) Fernando Alonso (spanyol, Alpine)     6. sor: Sebastian Vettel (német, Aston Martin) Esteban Ocon (francia, Alpine)     7. sor: Nicholas Latifi (kanadai, Williams) George Russell (brit, Williams)     8. sor: Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri) Nyikita Mazepin (orosz, Haas)     9. sor: Robert Kubica (lengyel, Alfa Romeo) Mick Schumacher (német, Haas)     10. sor: Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri) Bottas     A további program:     ------------------     vasárnap: futam 15.00 További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Titkos tesztek a kémmentes zónában

2021.09.11.
Egyre több új résszel gyarapodik a ZalaZONE Járműipari Tesztpálya komplexum, melynek csapata izgalmas programokat szervez tehetséges mérnököknek, profi sportolóknak, autóversenyzőknek és csapatoknak, melyeknek valóságos Kánaán a kétszázhatvan hektáros terület. Z betűt formáló központ                       Fotó: Boros Jenő Kánaán Itt tényleg minden van, ami autós szem-szájnak ingere, nem véletlenül egyre népszerűbb a járműipari szereplők között. Sajnos neveket nem nagyon lehet megtudni, mert ahogy a pálya vezetői elmondták, ez egy bizalmi műfaj, ahol lényeges a titoktartás, hiszen itt a jövő technológiáit tesztelik a fejlesztők, akik között vannak beszállítók, gyártók, nagyvolumenű és kisszériás autómárkák is. Prezentáció a felüljárón                         Fotó: Boros Jenő 5G, M75 Ami publikus, hogy az első szintű rendszerbeszállító Bosch, Continental, Knorr-Bremse és Thyssenkrupp már a kétezres években munkacsoportban közösen határozták meg infrastruktúraigényüket, többek között ezért szerepel a végleges tervekben közúti tesztelésre is alkalmas rész, ami a ZalaZONE esetében azt jelenti, hogy az épülő M76-os tíz kilométeres szakaszába már az önvezetéshez szükséges minden támogató és 5G kommunikációs technológia be lesz építve. Versenycsapat a tesztközpontban      Fotó: Boros Jenő Dombvidék A szigorúan őrzött ZalaZONE komplexum minden pályarészét magas dombok választják el egymástól, az iszonyatos földmunkákkal megfelelő védettséget kapnak a szigorúan titkos prototípusok, melyeket nem csak külvilágtól, hanem leginkább a konkurensek elől is el kell rejteni. Hiszen gyakran több márka fejlesztői dolgoznak egymás szomszédságában. Ezért készül még több olyan összekötő út, melyen lebukás nélkül közlekedhetnek a járművek, ezért is van saját benzinkútja a komplexumnak, és épül már a kémkedők ellen is védő garázscsarnok. Ettől függetlenül az autógyártók megszokott stílusuknak megfelelő álcázó matricázást alkalmaznak a pályán belül is. WTCR bajnok a volánnál                Forrás: Boros Jenő   Több, mi tesztcentrum A ZalaZONE annak ellenére egyre népszerűbb, hogy minden autógyár működtet jól védett saját tesztcentrumot, ám ahogy Hamar Zoltán, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője, a zalaegerszegi járműipari tesztpályát üzemeltető cég ügyvezetője elmondta, a világon csak néhány olyan komplexum működik, melyen autonóm járműveket is biztonságosan lehet kipróbálni. Erre szolgálnak a különböző részek, például az okos-városi kerület, vagy a felüljárós autópálya szakasz, valamint több speciális terület. Michelisz Norbert a ZalaZONE pályán                      Fotó: Boros Jenő Bajnok a tesztpályán Különleges programra volt hivatalos az Autószektor: a WTCR világkupa bajnoka, Michelisz Norbert és a M1RA versenycsapat tesztelt a ZalaZONE Járműipari Tesztpályán. A ZalaZONE Kutatás & Innovációs Team vendégeként a magyar túraautósport legsikeresebb alakja, Michelisz Norbert, valamint a M1RA versenycsapat a Hyundai i30 N TCR típusú versenyautóval extrém körülmények között próbálta ki az új pályaelemeket. Bári Dávid M1RA kapitány és Báldi Gergely      Fotó: Boros Jenő Egyetemi kapcsolat A ZalaZONE K&I, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, és a M1RA kutatócsoportjainak együttműködésében megvalósuló program keretében a M1RA csapatnak lehetősége nyílt egy világszínvonalú hazai tesztpályán az autóversenyek felkészüléséhez fontos kutatási-fejlesztési tesztek biztonságos körülmények között való teszteléséhez.   Fejlesztés és kutatás A ZalaZONE és a BME kutatói végre magyarországi helyszínen is megfelelő szakmai környezetben tudnak kompetens mérnöki háttértámogatást nyújtani az autósport legfrissebb fejlesztéseinek kipróbálásához. A kutatási együttműködés legfontosabb célja, hogy felkeltse a mérnöki pálya és az autósport iránt érdeklődő fiatalok figyelmét, és népszerűsítse, vonzóvá tegye a műszaki pályát, ahol innovatív környezetben csúcstechnológiát képviselő járművek között szerezhetnek világszínvonalú és biztos jövőt megalapozó elméleti, valamint gyakorlati tudást, végzettséget. Profi pályabejárás                    Fotó: Boros Jenő Szakértő kezek A hatalmas birodalom három részét járhattuk be szakemberek segítségével. A rendezvény szervezésben és programon is aktívan részt vett Dr. Szalay Zsolt, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetője, a ZalaZONE járműipari tesztpálya kutatási és innovációs vezetője, aki nemzetközileg elismert szakember a hálózatba kapcsolt, magasan automatizált, autonóm és elektromos hajtású járművek világában. Nem mellesleg a RECAR program vezetője (REsearch Center for Autonomous Road vehicles), aki az EU GEAR2030 és STRIA kezdeményezéseiben Magyarországot képviseli a járműautomatizálási technológiák területén. Dr. Szalay Zsolt kutatási és innovációs vezető                        Fotó: Boros Jenő    Korán kezdő bajnok A Z-betűt formáló impozáns főépület előtt már ott parkolt a Michelisz Norbert által mentorált ifjú tehetség, az éppen csak tizennégy éves Bucsi Attila Suzuki versenyautója, mellyel idén is vezeti a junior bajnokságot, a felnőttek között csak azért nem első, mert fiatal kora miatt pontjai nem számíthatók a nemzetközi Swift Cup Europe sorozat értékelésében. Bucsi Attila                                                            Fotó: Boros Jenő Gyors belépő A külsőségek igényességéhez hangolt a személyzet kulturált segítőkészsége is, gyorsan intézik a beléptetési adminisztrációt, hogy aztán busszal szállítsák a meghívottakat a különböző helyszínekre. Felvezető autó nélkül reménytelen vállalkozás a kijelölt pályák megtalálása, a célállomások között szerepel autópálya szakasz, nagy sebességű manőverezés és dinamikus felület. A ZalaZone biztonságos és védett környezet    Fotó: Boros Jenő Alapértékről startolnak Először az autópálya felett átívelő új felüljáróról nézhetjük a hibátlan felületű aszfalton száguldó versenyautót. A Hyundai i30N többször megteszi a lezárt szakaszon mindkét irányban az utat, a pálya melletti mérnökök, szerelők ellenőrzik a futóművet és az abroncsokat, miközben különböző beállításokat tesztelnek. A szokásos alapértékekről indulnak, majd a megfelelő bemelegítés és gumihőmérséklet elérése után indul a pontos menetrend szerinti tesztprogram, melyen optimalizálják a beállításokat. F1-es segítség Időigényes és alapos munkát, sok és pontos adminisztrációt, és rengeteg adatelemzést igénylő munka, mely alapja az eredményes versenyszereplésnek. Hasonlóan alaposan tesztelt a csapat a nagy sebességű manőverezésre kijelölt szakaszon is, melynek kialakításában a Forma 1-es pályák sztártervezője, Hermann Tilke mérnökirodája is besegít. Mérnökök bevetésen      Fotó: Boros Jenő Díjazott magyar csapat A M1RA mérlege eddig elismerésre méltó, mert már első évükben csapatbajnoki címet szereztek a TCR sorozatban, a mezőny legfiatalabb pilótája, Tassi Attila pedig második lett a nemzetközi mezőnyben, méghozzá a legfiatalabb magyar versenymérnökkel. A TCR mérlege eddig így alakult: 61 futam, 35 dobogó, 17 győzelem, és akkor még nem számoltuk a Swift Cup Europe és Pure-ETCR serlegeket. MInden menet után kontroll, mérés, módosítás               Fotó: Boros Jenő Adatgyűjtők Szépen csillognak a kupák, de még fontosabb, hogy sok fiatal mérnökhallgatót csábítottak a csapatba, többségük már korábban megfertőződött a BME Formula Racing Team tagjaként. Nem véletlen, hogy Michelisz Norbert egykori versenymérnöke, Bári Gergely és testvére, a jelenlegi M1RA kapitány, Bári Dávid is az egyetemi csapatban kezdett, ahogy a többi versenymérnök is. Bári Dávid szerint az autósportban fontos, hogy minél több adat álljon rendelkezésre, így ez egy kiváló alkalom volt erre is. És persze szerettük volna felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire hasznos dolgokat lehet elvégezni egy-egy ilyen alkalomkor. Ebben megerősítette Michelisz Norbert is, aki szerint legalább annyira profin tudtak dolgozni a zalai pályán, mint a Hyundai Motorsportnál: Örülök, hogy itt lehettem, mert alapvetően elemző versenyzőnek tartom magam, vagyis az autósport mérnöki része is érdekel. ZalaZONE                                                    Fotó: Boros Jenő Mi mennyi? A Zala ZONE 260 hektáros területén, 45 milliárd forintos beruházás keretében már elkészült a másfél kilométeres, kétszer-kétsávos, felüljárós autópályaszakasz, a futóművek, kormányszerkezetek, menetstabilizáló és sávtartó funkciók tesztelésre alkalmas kezelhetőségi pálya, a hagyományos járművek mellett önvezető és elektromos autók tesztelésére használható smart city, vagyis okos város úthálózata, valamint az ezer méteres gyorsítósávú, 300 méter átmérőjű dinamikus felület, amelyen konvojban haladó járművek és sávváltási manőverek vizsgálhatók különböző burkolatokon, vagyis váltakozó tapadású, érdes, vagy sima felületen, vizezett, vagy jeges útviszonyokat imitálva. Ismert modellek, titkos beállítások                     Fotó: Boros Jenő További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Bemutatkozott a vadonatúj Subaru WRX

2021.09.11.
Az új WRX már a Subaru Global platformra épül, ami nem csak könnyebb, de merevebb is a korábbinál. A négyajtós sportautó meghajtásáról a Subaru legújabb, 2,4 literes négyhengeres boxere gondoskodik, amely a turbófeltöltésnek köszönhetően 271 lóerőt és 350 Nm-t képes leadni. Az erő egy hatfokozatú kézi váltón és a szimmetrikus, hátul nyomatékvektorozásra is képes összkerékhajtáson át jut el a négy kerékhez, felárért fokozatmentes CVT automata is kérhető, amely 30 százalékkal gyorsabban kapcsol fel, és 50 százalékkal gyorsabban le, ha manuális módban használják (ilyenkor nyolc előre programozott fokozat közül választhat a sofőr). Áttervezték a futóművet, merevebbek a bekötési pontok, hosszabbak a rugóutak, hogy murvás utakon is otthon érezze magát a kocsi. A csúcsot jelentő GT kivitel adaptív lengéscsillapítást, Recaro sportüléseket (piros varrással) és 17 helyett 18 colos felniket kap, a 11,6 colos érintőképernyő és a Starlink infotainment rendszer viszont az olcsóbb modellekben is alapáras. Sajnos kevés az esély, hogy a WRX eljusson Európába, mivel már az elődjét is kivonták az itteni piacról a magas emissziója miatt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ignisszerű cukiság a Hyundaitól

2021.09.11.
Ha azt hittük volna, hogy a Bayon lesz a Hyundai legkisebb crossovere – hát tévedtünk. Most bemutattak egy még apróbb, A-szegmensbeli cukiságot, ami a szintén rendkívül aranyos Casper nevet szánták. Nevét állítólag egy gördeszka trükkről kapta, ami még a hetvenes években terjedt el. Dobozos kialakítása számomra az Ignis bohém formavilágát tükrözi, bár vitatható, hogy a japánok vagy a koreaiak csinálták jobban. Gömbölyű fényszóróinak köszönhetően könnyen felismerhető lesz, hátsó lámpája pedig számtalan háromszögből adódik össze. Lesz belőle hagyományosabb, és „terepjárósított” Active változat is, alapját pedig az a K1 platform adja, amire a Hyundai i10 és a Kia Picanto is épül. Motorkínálatát is tőlük örökli, köztük egy szívó és egy turbómotorral, automataváltós opcióval. Egyelőre Dél-Koreán kívül csak India kap majd a Casperből, de ismerve a piac alakulását, Európában is sikeres tudna lenni, még itt a keleti régióban is. 2023-ra tervezik a villanyos változat bemutatkozását, ha tippelnem kellene, gyanítom, hogy ekkor érkezhet meg majd hozzánk is. Koreában azonban már szeptember 15-től rendelhető, úgyhogy nem várnak sokáig. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A Continental új sportabroncsából a legkisebb méret a 19 col

2021.09.11.
A SportContact 7 a Continental új, nagy teljesítményű gumiabroncsa sportos járművek számára. Idén ősztől 19 és 23 coll közötti méretben összesen 42 változat lesz kapható, a termékcsalád a következő év folyamán tovább bővül. „Az új SportContact generációval nagyon biztonságos, jól kezelhető és nagy futásteljesítményű terméket kínálunk azok számára, akik kedvelik a nagy teljesítményű járműveket és a sportos vezetést” – mondja Enno Straten, a Continental Stratégiai, elemzési és gumiabroncs-utánpótlás EMEA üzletágának a vezetője. „Új termékünk lesz a zászlóshajó és a hetedik generációs nyári gumiabroncsok első képviselője, amelyet a következő években vezetünk be.” Straten szerint a Continental a fejlesztés során minden teljesítménykritériumban a legmagasabb szintű tökéletességre helyezte a hangsúlyt, hogy az UUHP (ultranagy teljesítményű) abroncsok szegmensében a maximális vezetési élményt a legmagasabb szintű biztonsággal és fenntarthatósággal ötvözze. Az új SportContact 7 egy bevált, népszerű, SportContact 6 nyári gumiabroncs utódja, amely hat évvel ezelőtti bevezetése óta számos magazin, köztük a Sport auto és az AutoBild sportscars tesztjein szerzett első helyet és kapta meg a legjobb ajánlásokat. A vezető európai járműgyártók gyárilag a SportContact termékcsalád abroncsait szerelik fel. A hannoveri gumiabroncsgyártó a két további aktuális nyári gumiabroncsmodellel együtt a piaci kereslet közel 95 százalékát fedi le a rendelkezésre álló modellekkel. „Ez azt jelenti, hogy szinte az összes európai személygépkocsit, SUV-ot és furgont el tudjuk látni abroncsokkal” – jelenti Straten. „Az új SportContact 7 egy olyan termék, amely képviseli a piac legújabb fejlesztéseit.” Az elmúlt 15 évben például nem csak a járművek váltak mintegy 10 százalékkal nehezebbé, de ebben az időszakban a motorok hengerűrtartalma is csaknem 30 százalékkal növekedett. Ugyanakkor a járművek CO2-kibocsátása 30 százalékkal csökkent. „Mivel az új gumiabroncs minden eleme az XL szabvány szerinti megnövelt teherbíró képességgel rendelkezik, zökkenőmentesen fel tudjuk szerelni a nehezebb autókat is, és az új SportContact 7-tel már a fenntarthatóság felé mutató tendenciát támogatjuk” – magyarázza. „Végül pedig nemcsak jelentősen megnövelt futásteljesítményt kínál, hanem az egyik legalacsonyabb üzemanyag-felhasználási értéket is az UUHP-szegmensen belül az EU gumiabroncscímke „C” üzemanyag-hatékonysági osztályába való besorolásával. Ezáltal a SportContact 7 biztonságos és megfelelő választás minden sportos jármű számára – függetlenül attól, hogy hagyományos vagy elektromos hajtású-e.” A SportContact 7-et a sportos tulajdonságokkal rendelkező személygépkocsikhoz fejlesztették ki, egészen a szupersportautókig. A járműválaszték széles: az Alfa Romeo Giulia Quadrifoglio éppúgy része, mint az Audi RS-sorozata és az M GmbH sportos BMW-je. Vannak köztük olyan kompakt modellek is, mint a Ford Focus III RS vagy a Mini Cooper S Clubman. Megfelelő méretek állnak rendelkezésre a Porsche 4 S GT-hez, az AMG, a Lamborghini és a McLaren járműveihez is. Továbbá a SportContact 7 elérhető a kiemelkedően nagy teljesítményű autókhoz is, mint például a Brabus S 65 Rocket 900 Coupé. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója