79 éves a „Jobbra hajts!” Magyarországon

2020.11.10.
Manapság teljesen magától értetődőnek tűnik, hogy a járművek az út jobboldalán közlekednek, és a gyalogosnak először balra, majd aztán jobbra kell néznie az úttestre lépése előtt. Pedig ez nem volt mindig így. A történelmi feljegyzések szerint eredendően mindenhol baloldali közlekedés volt érvényben, közúton és a vasúton egyaránt (már ahol két sínpár volt egymás mellett), és a jobbra tartás csak a XX. században vált meghatározóvá kontinensünkön. Az 1930-as évektől térségünkre jelentős nyomást gyakorolt a jobboldali közlekedést már magáénak tudó Németország. Fotó: Rendőrség/Baleset-megelőzés/Facebook A németek hatására 1938-ban Ausztria, 1939-ben Csehország, 1941-ben pedig Magyarország is megváltoztatta az addigi hajtási irányt. Mindez az országnak legalább 12 millió pengőjébe került, hiszen rengeteg jelzőtáblát kellett kicserélni, az infrastruktúrát kellett módosítani, autóbuszmegállókat kellett átépíteni, és akkor még a kommunikációs költségekről nem is beszéltünk. A lakosság felkészítése már áprilisban megkezdődött. A rendszeres rádióműsorok, és a napilapok mellett villamosok és autóbuszok „szállították” a hírt, plakátok százait helyezték ki az utak mentén, felhívva a figyelmet a változásokra, kiadták a „Jobbra hajts ABC-je” kiadványt, míg a gyerekeket az iskolában tanították meg az új közlekedési rendre. Budapesten november 8-án 23 órakor leállt a tömegközlekedés, hogy elvégezhessék a szükséges műszaki átalakításokat, s 1941. november 9-én hajnal 3 órától hazánkban mindenütt jobb oldali közúti közlekedés lépett érvénybe. Különös érzés lehetett ez az akkori sofőröknek! A jobbkormányos gépkocsik továbbra is közlekedhettek, de új forgalmi engedélyt ezt követően már csak balkormányos autók kaphattak. Az utolsó európai ország, amely napjainkig áttért a jobboldali közlekedésre, Svédország lett, mely 1967-ben csatlakozott a „Jobbra hajts klub”-hoz. És azt tudta, hogy a gödöllői HÉV vonalon a mai napig baloldali közlekedés van érvényben?
Címkék: 

Érkezik a Toyota városi sport-terepjárója és vele egy sikkes változat is

2020.11.10.
Folyamatosan erősíti városi szabadidőjárművének kínálatát a Toyota. Miután pontosan egy éve bevezette a Corolla családból már ismert kétliteres, 184 lóerős Hybrid Dynamic Force hajtásláncot, most újabb opcióval teszi még szélesebb ügyfélkör számára vonzóvá a piacra lépésekor Nagy-Britanniában az Év Autójának megválasztott C-HR crossovert. A C-HR GR Sport modellváltozat révén a korábban már bevezetett Yaris GR Sport (2018) és Corolla GR Sport (2019) után immár a crossover-vásárlók is részesülhetnek abban a motorsport-ihletésű, dinamikus hangulatban, amelyről a márka versenytevékenységeit koordináló Gazoo Racing gondoskodik. A GR Sport család többi tagjához hasonlóan a C-HR sem kapott teljesítmény-növelést, ugyanakkor a rendelkezésre álló hajtásláncok (115 lóerős turbómotor, illetve 122 és 184 lóerős hibrid egységek) erejét hatékonyabban és magabiztosabban aknázhatja ki a vezető. Ez egyrészt a futómű és a kormánymű módosított hangolásának, másrészt az új Continental Premium Contact 6 abroncsoknak köszönhető: a 19 colos keréktárcsákra szerelt, 225/45 méretű abroncsok kiváló tapadást, pontos ívmeneti stabilitást, valamint csekélyebb mértékű alulkormányozottságot eredményeznek. Jó tudni ugyanakkor, hogy az új abroncs nagyobb mérete dacára könnyebb, mint a jelenlegi 18 colos abroncs, gördülési ellenállásuk pedig megegyezik. A C-HR GR SPORT könnyen felismerhető az embléma és a lámpatestek fekete hátteréről, az első lökhárító fényes fekete (zongoralakk) betétjéről, az első ködfényszórók azonos árnyalatú foglalatáról, a sötét krómozású hűtőmaszkról, valamint az agresszívabb kialakítású első légterelő kötényről. A zongoralakk dekoráció az oldalfali koptatóbetétekben, valamint a hátsó lámpaházaknál ismétlődik; a képet a hátsó embléma fekete háttere, az immár ismerős GR Sport logó, valamint a lökhárító egyedi alsó betéte teszi teljessé. Kizárólag ehhez a modellváltozathoz elérhető a fekete tetőlemezzel párosított Dynamic-szürke fényezés, amelyhez további nyolc kéttónusú színkombináció társul. Az utastérben új ezüst színvilág, valamint választhatóan Alcantara vagy bőr üléskárpit várja az utasokat; az üléseket a Gazoo Racing hivatalos színei által ihletett piros-szürke öltések díszítik. Az autó pirossal varrott, perforált bőrkormányt és piros díszítésű bőr sebességváltó kart kapott, a küszöböket egyedi betétek díszítik, és nem csak a motorindító gomb, hanem a műszerfali multi-információs kijelző indító animációja is a GR tematikát erősíti. A C-HR GR Sport felszereltsége nem hagy maga után kívánnivalót: sötétített üvegek, kulcs nélküli nyitás, LED-es távolsági világítás, automatikusan behajló külső visszapillantó tükrök szerepelnek a szériatartozékok listáján. Opcióként pedig motoros állítású, fűthető első ülések, valamint prémium JBL audiorendszer is rendelhető a Toyota legtüzesebb városi crossoveréhez. A jövő januártól kapható GR Sport mellett egy másik modellváltozat is megjelenik a Toyota C-HR európai kínálatában. Már idén novemberben megérkezik a márkakereskedésekbe a C-HIC kivitel. Ez nevéhez méltóan (’chic’ angolul annyit tesz, sikkes, elegánsan divatos) négy új kéttónusú színkombinációt, szintén kettős árnyalatú bőrkárpitozást, szürke tetőkárpitot, valamint vadonatúj rajzolatú (opciós) keréktárcsát kap. A Toyota C-HR minden kivitele gazdagabb biztonsági felszereltséggel fut neki a 2021-es modellévnek. Az ütközést megelőző PCS rendszer mostantól aktív elkormányzással segít elkerülni a gyalogosok gázolását, valamint megakadályozza, hogy kanyarodáskor ütközzünk a szemből érkezőkkel (nagy íven irányt váltva) vagy a zebrán átkelő gyalogosokkal (kis íven kanyarodva). Szintén fontos újdonság a gépkocsit a sáv középvonalában tartó LTA rendszer, illetve a teljes sebességtartományban aktív adaptív sebességtartó automata, amely a jelzőtábla-felismerő funkciótól kapott információk alapján képes automatikusan betartani az aktuális sebességkorlátozásokat.   Fotó: Toyota  
Címkék: 

Felrobbant az elektromos kerékpár akkumulátora, romba dőlt a ház

2020.11.10.
A házaspár éppen tévét nézett, amikor puffanást hallottak. Először arra gyanakodtak, hogy leeshetett egy kép a falról. A férj kiment a konyhába, s akkor látta, hogy az elektromos kerékpár akkumulátora füstöl és pattogó hangokat ad. A szerkezet nem volt töltésre kapcsolva. A férj ahelyett, hogy az udvarra vitte volna, az akkumulátort a fürdőkádba rakta. A házaspár elhagyni készült a lakást, amikor az akkumulátor felrobbant. A nyomás kiszakította az ajtót tokostól. A robbanásra a ház lakói az utcára menekültek. A tűzoltóság harminc emberrel kezdte meg a tűz oltását. Az otthon lakhatatlanná vált, a többi lakó azonban visszatérhetett a lakásba. Vizsgálják, hogy mitől robbant fel az e-bike akkumulátora.    
Címkék: 

Halálra gázoltak egy rendőrt intézkedés közben

2020.11.10.
A tragédia szombat este történt Ausztriában, a B78-as úton, Deutschlandsberg közelében. A rendőrt egy vadbalesethez riasztották – írja az orf.at. A rendőrautó kék villogóval állt az egyik sávban, mögötte az őzet gázoló autó bekapcsolt vészvillogóval. A rendőr egy helyszínre érkezett vadőrrel az út másik sávjának szélén a sérült őzet vizsgálta, amikor egy érkező személyautó mindkettőjüket elütötte. A vadőr súlyosan sérült, mentőhelikopter vitte kórházba. Az elütött rendőr sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a helyszínen meghalt. A gázoló, egy 51 éves nő arra hivatkozott, hogy annyira lekötötte figyelmét a rendőrautó kék villogója és a személykocsi vészvillogója, hogy nem vette észre az út szélén a rendőrt és a vadőrt – írja az osztrák televízió honlapja.
Címkék: 

A világ legfurcsább közlekedési szabályai - I. rész

2020.11.09.
Tudod, hogy mennyi krumplit szállíthatsz legálisan az autódban egyszerre? Szerencsére nem kell tudnod, ugyanis nálunk nincsen erre vonatkozó szabály, de ez nem jelenti azt, hogy a világ más részein ne gondoltak volna erre. Akármerre is járunk, a közlekedési szabályok mi magunk, sofőrök írjuk, illetve a közlekedési kultúránk, és ahol élünk. Miközben a legtöbb ország egyértelműen bünteti a gyorshajtást vagy éppen az alkohol befolyásoltság alatt való vezetést, addig máshol vannak ennél jóval furcsább szabályok is. Íme néhány ezekből. Ugye te is automatikusan bezárod az autódat? Nálunk lehet, hogy ez egy természetes folyamat, de például Amerika bizonyos részein egyáltalán nem szokás bezárni az autót. Az viszont még furcsább, hogy van, ahol az autó megfelelő bezárására törvény szólít fel. Márpedig Ausztrália New South Wales részén a tulajdonosoknak kötelező azonnal bezárni az autójukat, amennyiben attól több mint 3 méterre eltávolodnak. Még arra is pontos adatokkal szolgálnak, hogy mennyire hagyhatjuk nyitva az ablakokat. Bár kétlem, hogy valaki valóban méricskélné, hogy mekkora a rés, de elvileg a szabály szerint mindössze 10 centre ereszthetjük az üvegeket. Kivétel a szabály alól például a Jeep Wrangler, aminek gyárilag nincs zárja vagy ablaka. És mi a helyzet az oly sokat emlegetett krumplikkal? Nos, ez a szabály szintén Ausztráliában íródott, még 1946-ban. Kimondja, hogy aki nem tagja a Potato Marketing Corporation-nek, vagy egyik ügynökségének, az nem szállíthat az autójában 50 kg tömeget meghaladó krumplit. Mi több, a felügyelőknek még csak mérlegre sincs szükségük, hogy megállapítsák a szállítmány súlyát, szemre eldönthetik, hogy túl sok-e a krumpli odabent. A 40-es években komoly büntetésre számíthatott, aki megszegte a szabályt, és a törvény a mai napig érvényben van, noha nincs rá bizonyíték a közelmúltban, hogy valaha is lecsaptak volna-e egy gyanútlanul 51 kg-nál több krumplit cipelő egyénre. Benéztél egy piros lámpát? 6 hónap bőrtön is várhat rád Bahrein arab államában, miközben 500 dínár büntetést is kiszabnak rád. Ha közben még össze is törtél valamit, akkor már 1 év szabadságvesztés jár, és akár 3000 dínár büntetést is kiszabhatnak. Viszont nem csak ezért a kihágásért, gyakorlatilag bármilyen közlekedési hibáért jár a börtön Bahrainben. Legalább nekik nincs gondjuk arra, hogy autóhoz jussanak. Nem úgy, mint egy átlagos kínai polgárnak. 2019-ben ugyanis a Pekingi Közlekedési Hatóság jóváhagyott egy károsanyag-kibocsátási tervet, melyben korlátozzák az eladott autók számát a hajtásláncuk szerint. Tavaly 60 000 alternatív hajtású autót engedtek az utakra, miközben hagyományos modellekből mindössze 40 000-et. Nem viccelek, lottósorsoláson kell részt vennie annak, aki szeretne autóhoz jutni. A nyerésre egy az ötszázhoz az esélye a pekingieknek. Ezekhez képest már kevésbé vad tény, hogy Cipruson nem lehet inni vezetés közben. Mármint nem alkoholt, semmit. Amivel alapvetően nincs is semmi gond, ahogy az evés tiltásával sem, hiszen valahol ez lenne a helyes. Két kezünk a kormányon és csak a vezetésre koncentrálunk. Ahogy a legtöbb skandináv országban, Cipruson is állandóan menni kell fényszórónak, szóval mondhatjuk, hogy mindenben a biztosra mennek. Aztán alkoholszondád van-e? A francia autósoknak biztosan van, ugyanis 2013 óta kötelező mindenkinek saját maga biztosítani az új, és még használatlan alkoholszondát az autójában. Elsőkörben úgy volt, hogy aki nem hord magánál ilyet, a 11 eurós birságot kap, ám végül ezt nem hagyták jóvá, így tulajdonképpen nem éri szanció azt, aki nem hajlandó saját alkoholszondát venni magának. A mérést persze ettől függetlenül nem ússza meg. Bezzeg azt legálissá tették Franciaországban, hogy rendszám nélkül lehessen szelni az utakat. Persze nem mindenki számára ilyen engedékenyek, csak a 14 év feletti fiatalokkal, akik négykerekű mopedautóval közlekednek. Nem mintha olyan nagy kihágásokra lennének képesek azzal a 8 lóerővel, és a 45 km/h-s végsebességgel.

Hibrid költségekben a Toyotát közelíti a Renault

2020.11.09.
Bevett szokás az autóiparban, hogy a versenytársak járműveit is megvizsgálják a gyártók. Ez a természetes verseny része, és végsősoron mindenkinek jó, ha tanulnak egymástól. Így tett most a Renault is, aki a Toyota Hybrid Synergy Drive egységét szedte most darabjaira. Vizsgálataik alapján a japán hibridrendszer komponensei körülbelül hasonló értéket képviselnek, mint amennyit a saját rendszerük. Tehát az új E-Tech rendszer hasonló összegbe kerül a Renaultnak, mint a Synergy Drive a Toyotának. Mindez különösen annak fényében becsülendő, hogy a Toyota már több mint 20 éve elkezdte forgalmazni a hibrid hajtásláncainak első verzióit. Luca de Meo ugyanakkor hozzátette, hogy az elkövetkezendő 2-3 évben további drasztikus költségcsökkentések várhatóak a Renault háza táján, főleg az E-Tech rendszerben, ami egyébként ugyanazt a soros-párhuzamos hibrid technológiát használja, amit a Toyota is, viszont minden másban eltér. Főleg a körmös kapcsolós váltó számít rendkívüli újdonságnak, ami egy második villanymotor segítségével szinkronizálja a fordulatot az adott hajtó motorhoz. Ezzel állítólag hasonlóan finom közlekedés érhető el, mint a Toyota E-CVT-jével, ugyanakkor elmarad a sokak által kritizált motorbőgés.  

Egy új technológia megakadályozza az ütközést a holttérben haladó járművekkel

2020.11.09.
Minden autós számára ismerős az a helyzet, amikor sávváltás előtt a tükörbe pillantva úgy látja, hogy szabad az út, ám váratlanul – szinte a semmiből – mégiscsak ott terem mellette vagy mögötte egy másik jármű. A rendszeres autópálya-használóknak a sávváltás már megszokott rutint jelent, de néha ők is belefutnak egy-egy veszélyes szituációba, amikor elfelejtik ellenőrizni a holtteret. 2018-ban a brit utakon a balesetek több mint felében fontos szerepet játszott, hogy az autósok nem néztek körül elég alaposan, vagy rosszul mérték fel a másik jármű sebességét vagy haladási irányát. A Ford új, Holttér Asszisztenssel kiegészített Sávtartó rendszere a vadonatúj Ford Kugában mutatkozik be. A rendszer folyamatosan figyeli, hogy a többsávos úton haladó Kuga holtterébe belép-e egy másik jármű. Ha a vezető sávváltásra készül, de a rendszer azt érzékeli, hogy eközben összeütközhet a holttérben haladó másik járművel, akkor az autó automatikus ellenkormányzással figyelmezteti az autót a sávváltási manőver veszélyére. “Sok autóst meglepetésként ér, amikor egy másik jármű látszólag a semmiből bukkan fel,” mondta Glen Goold, a Kuga-program főmérnöke. “A Holttér Asszisztenssel kiegészített Sávtartó rendszer olyan, mintha egy plusz szempár figyelne hátrafelé, segítve, hogy egy figyelmetlenség ne fajulhasson valami sokkal komolyabb problémává.” Hátrafelé néz: Holttér Asszisztens A Ford kínálatában már több mint egy évtizede szerepel a Holttérfigyelő rendszer (BLIS), ami a külső visszapillantóban megjelenő fényjelzéssel figyelmezteti a vezetőt, ha az autó holtterében egy másik jármű halad. Az új, Holttér Asszisztenssel kiegészített Sávtartó rendszer egy lépéssel tovább megy, hiszen ilyenkor enyhén ellentart a kormánynak, hogy a vezető észrevegye: veszélyes lenne most átsorolni. A Holttér Asszisztens radarjai másodpercenként 20 alkalommal, 28 méteres szakaszon ellenőrzik a Kuga melletti forgalmi sávokat; a berendezés 65-200 km/órás sebességtartományban működik. A rendszer automatikusan beavatkozik, ha sávváltás közben (amit a sávelválasztó jeleket figyelő, előre tekintő kamerával érzékel) úgy értékeli, hogy a Kuga összeütközhet egy mellette/mögötte haladó másik járművel. A Holttér Asszisztenssel kiegészített Sávtartó rendszer körülbelül 30 km/órás sebességkülönbségig tudja hatásosan megakadályozni a balesetet.

Milyen autonóm gépkocsit építene egy idegbiológus?

2020.11.09.
Korunk egyik nagy ellentmondása, hogy miközben mindenki az autóipar irányváltásáról, az ügyfelek igényeinek megváltozásáról, a prioritások átalakulásáról beszél, a jövő mobilitási koncepciójának kidolgozását olyan mérnökökre és dizájnerekre bízzuk, akik tanulmányaikat a régi értékrend szerint végezték, gyakorlatukat pedig egy gyorsan avuló működési struktúrában szerezték. A Lexus ezért most a tradicionális autóipartól minél messzebb tevékenykedő, friss elméket kért fel arra, hogy gondolják tovább a közlekedés történetét. A világ persze tele van nagyszerű gondolkodókkal – kérdés viszont, hogyan találjunk rá a megfelelő emberekre. A Lexus a XXI. század online szabadegyeteméhez, a tudáshoz való egyetemes jog élharcosához, a TED-hez fordult. A szervezet globális ösztöndíjasai (TED Fellows) közül kért fel két kutatót, hogy segítsenek megfogalmazni azokat az irányokat, amelyek felé, szerintük, az autóiparnak haladnia kellene. A kiindulási pont adott: az autonóm közlekedés szükségességét és létjogosultságát ugyanis ma már senki nem vitatja. Társadalmi, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontból egyaránt kívánatos, hogy kialakítsunk egy minden tekintetben fenntartható, tárgyilagos és emberséges mobilitási rendszert. Abban viszont nem tudnak egyetértésre jutni a szakemberek, hogy a robotikai szempontokon túl milyen adottságokkal ruházzák fel az önjáró járműveket – magyarul: hogyan és milyen mértékben járuljon hozzá a gépkocsi utasainak közérzetéhez. Greg Gage idegbiológus, robotikai mérnök szerint az emberi agy evolúciójának egyik legfontosabb vívmánya, hogy „feltaláltuk” az érzelmeket. A jövő autójának tehát ezen a csatornán keresztül kell kapcsolatot teremtenie utasaival – bármilyen ijesztően hangzik is a gondolat, hogy egy gép kifürkéssze legféltettebb gondolatink. „Az emberi szervezet egyértelműen képes jelezni érzelmeinket, az arcizmok apró rezzenésétől a bőr hőmérséklet-változásain át a szemmozgásig. Ha az autóba beépített érzékelők képesek ezeket leolvasni és értelmezni, a jármű akár azelőtt alkalmazkodhatna hozzánk, hogy mi magunk valójában éreznénk, mire is van szükségünk a komfortosabb utazáshoz. Ha például idegesen keresünk egy telefonszámot, lehalkíthatja a zenét, ha pedig elálmosodunk, kényelmesebb pozícióba billentheti az ülést” – vázolta a lehetőségeket a kutató. „A gyerekek úgy képzelik, hogy az egész világ úgy érzi magát, mint ők. Hosszú érési folyamat során tanuljuk meg értelmezni azokat a külső jeleket, amelyek alapján képessé válunk az empátiára, a beleérzés művészetére. Ez a tanulási folyamat vár a mesterséges intelligenciára is.” Egészen más elképzelései vannak Sarah Sandman dizájnernek arról, hogy milyen élményre volna szükségünk az önjáró autók fedélzetén. Ő az emberek közötti kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, de nem a szokásos módon. „Az emberközpontú tervezés mindig is az egyénről szólt. Ha azonban mi, dizájnerek elkezdjük a kollektíva érdekeit szem előtt tartani a munkánk során, valójában a minket körülvevő világot tudjuk úgy kialakítani, hogy az mindenki számára kedvező legyen. Gyakorlatilag újratervezhetjük a jövőnket” – mondta, felidézve egy különleges vasúti kalandját, amely során egy csupa üveg kocsiban robogott a szépséges tájban. „Ha akartuk, kifordítottuk az üléseket, és elmerültünk a minket körülvevő világban, majd visszafordultunk egymás felé, és beszélgettünk.” Az autó, mint élettér ötlete ugyan számtalanszor felmerült már az elmúlt években, ám ha ezt nem öncélúan (film nézése, internet böngészése) végezzük, hanem beépítjük a mindennapi rutinunkba (például a család az autó fedélzetén, együtt költheti el reggelijét), azzal valódi tartalommal ruházhatjuk fel az utazás idejét. A lényeg persze az, hogy nincs egyetlen megingathatatlan válasz, ezért folyamatosan keresnünk kell a legjobbnak vélt válaszokat: a megoldás abban rejlik, hogy megtanuljuk a helyes kérdéseket feltenni, és az így feltárt lehetőségek nyomán elindulva, lépésről lépésre haladjunk a kívánt cél felé, és ezáltal – ahogy Sarah Sandman fogalmazott – újratervezzük a jövőnket. A Lexus most ezt a jövőt igyekszik körvonalazni a két szakember segítségével.
Címkék: 

Itthon is bemutatkozott a frissített Mini Countryman

2020.11.09.
Az új MINI Countryman progresszív karakterét hűen tükrözi a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával dolgozó modellváltozat és a vadonatúj innovációkkal kiegészített MINI Connected szolgáltatás-paletta, az opcionális extrafelszereltségek és a tartozékok eddigi legszélesebb portfóliója pedig minden korábbinál nagyobb teret enged a személyre szabhatóságnak. A MINI márka első, négy méternél hosszabb típusaként, négy ajtajával, nagyméretű csomagtérajtajával, öt teljes értékű ülésével és összkerékhajtásával a Countryman a legnagyobb használati értékkel bíró MINI, nem véletlen, hogy a márka teljes újautó-megrendelésének mintegy 30 százalékát ez a típus teszi ki. A plug-in hibrid hajtáslánc-technológia mellett az új MINI Countryman magyarországi motorpalettáján kétféle benzines és kétféle dízel erőforrás is megtalálható lesz. A továbbfejlesztett motorok tökéletesen 102-190 lóerő közötti teljesítmény-tartományt fedik le és már most maradéktalanul megfelelnek a 2021-től érvényes Euro 6d emissziós szabvány előírásainak. A különböző hajtáslánc-technológiák közül négy igény szerint az ALL4 összkerékhajtással is párosítható. Az új MINI Countryman legfőbb ismérvei Jellegzetes frontrész újratervezett hűtőráccsal LED-technológiás első fényszórók és LED-es ködlámpák alapfelszereltségként LED-technológiás hátsó lámpák, amelyek a brit zászló motívumában világítanak Új karosszériafényezési opciók és új Piano Black Exterior külső felszereltségi csomag Új könnyűfém keréktárcsák A legkorszerűbb motorcsalád tagjai, amelyek maradéktalanul teljesítik az Euro 6d emissziós szabvány előírásait Alapfelszereltségként nyolcfokozatú Steptronic automataváltó még több motorváltozathoz Az opcionális extrafelszereltség részeként új, színes, digitális központi kijelző 5” képernyő-átmérővel Az opcionális extrafelszereltség részeként újratervezett műszeregység magasfényű Piano Black stílusban Alapfelszereltségként bőr sportkormány Új utastér-bőrözési lehetőségek A MINI Yours Interior Styles új verziója Új funkciók a MINI Connected szolgáltatás-palettán Az eredeti MINI tartozékok minden korábbinál szélesebb portfóliója Az új MINI Countryman modellváltozatainak árai (bruttó, Ft) MINI Cooper Countryman 8 290 000,-Ft MINI Cooper ALL4 Countryman 9 500 000,-Ft MINI Cooper S Countryman 9 420 000,-Ft MINI Cooper S ALL4 Countryman 10 620 000,-Ft MINI Cooper SE ALL4 Countryman 12 300 000,-Ft MINI John Cooper Works Countryman 13 480 000,-Ft MINI Cooper D Countryman 9 200 000,-Ft MINI Cooper D ALL4 Countryman 10 500 000,-Ft MINI Cooper SD Countryman 10 620 000,-Ft MINI Cooper SD ALL4 Countryman 11 180 000,-Ft  
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója