A házaspár éppen tévét nézett, amikor puffanást hallottak. Először arra gyanakodtak, hogy leeshetett egy kép a falról. A férj kiment a konyhába, s akkor látta, hogy az elektromos kerékpár akkumulátora füstöl és pattogó hangokat ad. A szerkezet nem volt töltésre kapcsolva. A férj ahelyett, hogy az udvarra vitte volna, az akkumulátort a fürdőkádba rakta. A házaspár elhagyni készült a lakást, amikor az akkumulátor felrobbant. A nyomás kiszakította az ajtót tokostól. A robbanásra a ház lakói az utcára menekültek. A tűzoltóság harminc emberrel kezdte meg a tűz oltását. Az otthon lakhatatlanná vált, a többi lakó azonban visszatérhetett a lakásba. Vizsgálják, hogy mitől robbant fel az e-bike akkumulátora.    

Tudod, hogy mennyi krumplit szállíthatsz legálisan az autódban egyszerre? Szerencsére nem kell tudnod, ugyanis nálunk nincsen erre vonatkozó szabály, de ez nem jelenti azt, hogy a világ más részein ne gondoltak volna erre. Akármerre is járunk, a közlekedési szabályok mi magunk, sofőrök írjuk, illetve a közlekedési kultúránk, és ahol élünk. Miközben a legtöbb ország egyértelműen bünteti a gyorshajtást vagy éppen az alkohol befolyásoltság alatt való vezetést, addig máshol vannak ennél jóval furcsább szabályok is. Íme néhány ezekből. Ugye te is automatikusan bezárod az autódat? Nálunk lehet, hogy ez egy természetes folyamat, de például Amerika bizonyos részein egyáltalán nem szokás bezárni az autót. Az viszont még furcsább, hogy van, ahol az autó megfelelő bezárására törvény szólít fel. Márpedig Ausztrália New South Wales részén a tulajdonosoknak kötelező azonnal bezárni az autójukat, amennyiben attól több mint 3 méterre eltávolodnak. Még arra is pontos adatokkal szolgálnak, hogy mennyire hagyhatjuk nyitva az ablakokat. Bár kétlem, hogy valaki valóban méricskélné, hogy mekkora a rés, de elvileg a szabály szerint mindössze 10 centre ereszthetjük az üvegeket. Kivétel a szabály alól például a Jeep Wrangler, aminek gyárilag nincs zárja vagy ablaka. És mi a helyzet az oly sokat emlegetett krumplikkal? Nos, ez a szabály szintén Ausztráliában íródott, még 1946-ban. Kimondja, hogy aki nem tagja a Potato Marketing Corporation-nek, vagy egyik ügynökségének, az nem szállíthat az autójában 50 kg tömeget meghaladó krumplit. Mi több, a felügyelőknek még csak mérlegre sincs szükségük, hogy megállapítsák a szállítmány súlyát, szemre eldönthetik, hogy túl sok-e a krumpli odabent. A 40-es években komoly büntetésre számíthatott, aki megszegte a szabályt, és a törvény a mai napig érvényben van, noha nincs rá bizonyíték a közelmúltban, hogy valaha is lecsaptak volna-e egy gyanútlanul 51 kg-nál több krumplit cipelő egyénre. Benéztél egy piros lámpát? 6 hónap bőrtön is várhat rád Bahrein arab államában, miközben 500 dínár büntetést is kiszabnak rád. Ha közben még össze is törtél valamit, akkor már 1 év szabadságvesztés jár, és akár 3000 dínár büntetést is kiszabhatnak. Viszont nem csak ezért a kihágásért, gyakorlatilag bármilyen közlekedési hibáért jár a börtön Bahrainben. Legalább nekik nincs gondjuk arra, hogy autóhoz jussanak. Nem úgy, mint egy átlagos kínai polgárnak. 2019-ben ugyanis a Pekingi Közlekedési Hatóság jóváhagyott egy károsanyag-kibocsátási tervet, melyben korlátozzák az eladott autók számát a hajtásláncuk szerint. Tavaly 60 000 alternatív hajtású autót engedtek az utakra, miközben hagyományos modellekből mindössze 40 000-et. Nem viccelek, lottósorsoláson kell részt vennie annak, aki szeretne autóhoz jutni. A nyerésre egy az ötszázhoz az esélye a pekingieknek. Ezekhez képest már kevésbé vad tény, hogy Cipruson nem lehet inni vezetés közben. Mármint nem alkoholt, semmit. Amivel alapvetően nincs is semmi gond, ahogy az evés tiltásával sem, hiszen valahol ez lenne a helyes. Két kezünk a kormányon és csak a vezetésre koncentrálunk. Ahogy a legtöbb skandináv országban, Cipruson is állandóan menni kell fényszórónak, szóval mondhatjuk, hogy mindenben a biztosra mennek. Aztán alkoholszondád van-e? A francia autósoknak biztosan van, ugyanis 2013 óta kötelező mindenkinek saját maga biztosítani az új, és még használatlan alkoholszondát az autójában. Elsőkörben úgy volt, hogy aki nem hord magánál ilyet, a 11 eurós birságot kap, ám végül ezt nem hagyták jóvá, így tulajdonképpen nem éri szanció azt, aki nem hajlandó saját alkoholszondát venni magának. A mérést persze ettől függetlenül nem ússza meg. Bezzeg azt legálissá tették Franciaországban, hogy rendszám nélkül lehessen szelni az utakat. Persze nem mindenki számára ilyen engedékenyek, csak a 14 év feletti fiatalokkal, akik négykerekű mopedautóval közlekednek. Nem mintha olyan nagy kihágásokra lennének képesek azzal a 8 lóerővel, és a 45 km/h-s végsebességgel.

Korunk egyik nagy ellentmondása, hogy miközben mindenki az autóipar irányváltásáról, az ügyfelek igényeinek megváltozásáról, a prioritások átalakulásáról beszél, a jövő mobilitási koncepciójának kidolgozását olyan mérnökökre és dizájnerekre bízzuk, akik tanulmányaikat a régi értékrend szerint végezték, gyakorlatukat pedig egy gyorsan avuló működési struktúrában szerezték. A Lexus ezért most a tradicionális autóipartól minél messzebb tevékenykedő, friss elméket kért fel arra, hogy gondolják tovább a közlekedés történetét. A világ persze tele van nagyszerű gondolkodókkal – kérdés viszont, hogyan találjunk rá a megfelelő emberekre. A Lexus a XXI. század online szabadegyeteméhez, a tudáshoz való egyetemes jog élharcosához, a TED-hez fordult. A szervezet globális ösztöndíjasai (TED Fellows) közül kért fel két kutatót, hogy segítsenek megfogalmazni azokat az irányokat, amelyek felé, szerintük, az autóiparnak haladnia kellene. A kiindulási pont adott: az autonóm közlekedés szükségességét és létjogosultságát ugyanis ma már senki nem vitatja. Társadalmi, közlekedésbiztonsági és környezetvédelmi szempontból egyaránt kívánatos, hogy kialakítsunk egy minden tekintetben fenntartható, tárgyilagos és emberséges mobilitási rendszert. Abban viszont nem tudnak egyetértésre jutni a szakemberek, hogy a robotikai szempontokon túl milyen adottságokkal ruházzák fel az önjáró járműveket – magyarul: hogyan és milyen mértékben járuljon hozzá a gépkocsi utasainak közérzetéhez. Greg Gage idegbiológus, robotikai mérnök szerint az emberi agy evolúciójának egyik legfontosabb vívmánya, hogy „feltaláltuk” az érzelmeket. A jövő autójának tehát ezen a csatornán keresztül kell kapcsolatot teremtenie utasaival – bármilyen ijesztően hangzik is a gondolat, hogy egy gép kifürkéssze legféltettebb gondolatink. „Az emberi szervezet egyértelműen képes jelezni érzelmeinket, az arcizmok apró rezzenésétől a bőr hőmérséklet-változásain át a szemmozgásig. Ha az autóba beépített érzékelők képesek ezeket leolvasni és értelmezni, a jármű akár azelőtt alkalmazkodhatna hozzánk, hogy mi magunk valójában éreznénk, mire is van szükségünk a komfortosabb utazáshoz. Ha például idegesen keresünk egy telefonszámot, lehalkíthatja a zenét, ha pedig elálmosodunk, kényelmesebb pozícióba billentheti az ülést” – vázolta a lehetőségeket a kutató. „A gyerekek úgy képzelik, hogy az egész világ úgy érzi magát, mint ők. Hosszú érési folyamat során tanuljuk meg értelmezni azokat a külső jeleket, amelyek alapján képessé válunk az empátiára, a beleérzés művészetére. Ez a tanulási folyamat vár a mesterséges intelligenciára is.” Egészen más elképzelései vannak Sarah Sandman dizájnernek arról, hogy milyen élményre volna szükségünk az önjáró autók fedélzetén. Ő az emberek közötti kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, de nem a szokásos módon. „Az emberközpontú tervezés mindig is az egyénről szólt. Ha azonban mi, dizájnerek elkezdjük a kollektíva érdekeit szem előtt tartani a munkánk során, valójában a minket körülvevő világot tudjuk úgy kialakítani, hogy az mindenki számára kedvező legyen. Gyakorlatilag újratervezhetjük a jövőnket” – mondta, felidézve egy különleges vasúti kalandját, amely során egy csupa üveg kocsiban robogott a szépséges tájban. „Ha akartuk, kifordítottuk az üléseket, és elmerültünk a minket körülvevő világban, majd visszafordultunk egymás felé, és beszélgettünk.” Az autó, mint élettér ötlete ugyan számtalanszor felmerült már az elmúlt években, ám ha ezt nem öncélúan (film nézése, internet böngészése) végezzük, hanem beépítjük a mindennapi rutinunkba (például a család az autó fedélzetén, együtt költheti el reggelijét), azzal valódi tartalommal ruházhatjuk fel az utazás idejét. A lényeg persze az, hogy nincs egyetlen megingathatatlan válasz, ezért folyamatosan keresnünk kell a legjobbnak vélt válaszokat: a megoldás abban rejlik, hogy megtanuljuk a helyes kérdéseket feltenni, és az így feltárt lehetőségek nyomán elindulva, lépésről lépésre haladjunk a kívánt cél felé, és ezáltal – ahogy Sarah Sandman fogalmazott – újratervezzük a jövőnket. A Lexus most ezt a jövőt igyekszik körvonalazni a két szakember segítségével.