Skála Kópé - Skoda Scala Style 1.5 TSI 150 DSG teszt

2019.06.29.
Továbbra is meghatározó itthon a Skoda kultusza, így nem csoda, hogy annyian érdeklődtek a csehek új kompakt kategóriás versenyzője után, amikor nálam járt. Noha a Rapid utódjának tekinthető a Scala, az új modellnév is azt hivatott kiemelni, hogy milyen fontos a Skoda számára az új modell, aminek könnyű megjegyezni a nevét, legalábbis nekünk, a Skála Kópén nevelkedett magyaroknak mindenképp. No, nem a neve lesz az egyetlen, ami miatt könnyű lesz azonosulni vele a hazai piacon, hanem azért is, mert, – ahogy a legtöbb Skoda – ez is a keletibb piacokhoz lett hangolva, a legjobb ár-érték arányt szem előtt tartva. Visszafogottabb minőség, cserébe óriási belső terek. Utóbbi valamiért kulcsfontosságú felénk, és helykínálatban a Skoda legtöbbször verhetetlen, elég az Octaviára vagy a Superbre gondolni. Viszont tényleg tud érvényesülni az a bajnok ár-érték arány? Attól függ, honnan nézzük. Az elődjének számító Rapidhoz képest tényleg borzasztóan sokat fejlődött. Egy sokkal komolyabban vehető termék lett, több hellyel, egy fokkal jobb anyaghasználattal és mindenek előtt, mindenkit lenyűgöző formavilággal. Nem véletlen, hogy az RS koncepcióval vezették fel még a bemutatója előtt, minden vonalában ott van valami sportos keménység. Hálásak lehetünk Jozef Kabannak, hogy elkezdte ezt a kristályos formanyelvet – még azután is jót tesz a Skoda modelljeinek, hogy ő maga már a BMW-nél alkot. No, és ott vannak az ülések. Ezek a feláras sportülések olyanok, mint a kagylóülések, noha nyílván azoknál puhábbak, ezáltal kevesebb oldaltartást is nyújtóak, de ez nem is egy versenyautó, itt fontosabb a kényelem. Csak ajánlani tudom, hogy pipálja be ezeket az üléseket, aki Scala vásárlásra adja a fejét, mert én mostanában nem ültem ennyire kényelmes szövetülésben, és ez a kényelem hátul is folytatódik, mert oda is szépen perforált székek jutnak. Amikor azt mondom, hogy sok benne a hely, akkor itt és most a kategória egyik legnagyobb csomagterére kell gondolni. 467 liter pótkerék nélkül, 429 pótkerékkel. A hátsó üléssornál is bőséges a hely, mind a lábnak, mind a fejnek, pedig a tesztautóban az egész plafonon végigfutó üvegtető volt. Elől is elférni, noha itt már azért kijön, hogy a Scala a Volkswagen-csoport MQB A0 kisautó platformjára épül, ezért nagyon alacsonyan ülünk, míg a műszerfal magas. Nehéz eltalálni a megfelelő vezetőpoziciót. A legjobban mégsem itt, hanem a kocsi mozgásában jön ki, hogy ez tulajdonképpen egy túlságosan meghosszabbított Polo. Keresztbordákon billeg, és nem tűri valami jól a forszírozott kanyarodást sem, pedig még azt sem lehet rámondani, hogy nehéz lenne, hiszen gyári adat szerint 1265 kiló, forgalmi szerint pedig még az 1,2 tonnát sem éri el. Egyszerűen ennyire képes a hátsó csatolt lengőkaros felfüggesztés, viszont attól azért nem érdemes tartani, hogy kényelmetlen lenne az utazás, mert a rugózás a legtöbb kátyút egészen simára vasalja. Tetszik az is, hogy mennyire igényesen ölelik körbe a műszerfal vízszintes vonalai a nagy infotainment képernyőt, amin egy sokkal jobb felbontású tolatókamera képet kapunk, pedig alapvetően mit sem változtattak az alapgrafikán. Mára kissé korosnak hat ez a felbontás, ahogy a műszerek közötti apró kijelző régies grafikája is tesz róla, hogy kedvünk legyen fizetni azért a digitális műszercsoportért. Alapvetően nyomós ok nincs, hogy belekössek az infotainmentbe, viszont mára gyorsabb rendszerműködés a sztenderd a kategóriában. Amiről csak pozitívan tudok beszélni, az az 1,5 literes TSI motor, ami képes a négyből két hengert lekapcsolni részterhelésen, így nem csak erős, de takarékos is. Már-már túlmotorizáltnak hatott ezzel a 150 lovas motorral a Scala, miközben minden nap 5,5-5,7 literes fogyasztással vitt be dolgozni. Még a tesztátlag sem ment 7,3 liter fölé, pedig abban van erőpróbálgatás is. Gyanítom, hogy az egyliteres, háromhengeres, 115 lovas alapmotorral is ugyanolyan jól használható lehet, így érdemes lehet azzal is kipróbálni a Scalát. Sajnos az automata váltót már nem sikerült a motorhoz hangolni, pedig már az újabb 7-fokozatú DSG-t kapja a Scala is. Lomhán reagál a gázadásokra, viszont ha rálépünk, elpörög. Egyszerűen nem lehet vele gyorsan elindulni, és később is sokat matekozik a fokozatokkal. A Sport mód ugyan megoldja ezt, és olyan gyors, pontos lesz a DSG, ahogy azt megszokhattuk korábban, viszont akkor meg a fogyasztás ugrik meg, ideges lesz a gázadás és elnehezül a kormányszervó. Nincs meg az összhang. Mindezeket figyelembe véve soknak hangzik a tesztautó 10,1 milliós üzembehelyezéskori ára. Nyílván nem is az ilyen fullos Scalakból fogy majd a legtöbb. Noha jól mutatott a Velvet vörös metálfényezés, teljesen felesleges érte 270 ezret fizetni, de én a tetőablak helyett is inkább egy digitális műszercsoportra költöttem volna. Egy jó 5-6 milliós, kis felnis, alapszínes, de már klímás, nagy képernyős, esetleg sport üléses változattal borítókolható a siker. A tapasztalatok után kíváncsi vagyok, mit domborít majd a Kamiq, a Scala crossover-testvére.  

Kínában már van villany-SUV-ja a Fordnak

2019.06.29.
Noha volt már emissziómentes villanyautója a Fordnak a Focus Electric személyében, az csak nagyon kis példányszámban készült és meglehetősen korlátozottan lehetett hozzáférni. Most bemutatkozott a Ford Territory tisztán elektromos városi crossover, ami már sorozatgyártásban fog készülni, azonban kizárólag a kínai piac számára. A Territory igazából nem más, mint egy átjelvényezett Yusheng 330, amit a Jiangling Motors-szal közösen fejlesztett és gyárt majd az év második felétől a Ford. NEDC-ciklus szerint állítólag akár 360 km hatótáv is adódhat egyetlen töltéssel, a célcsoportja pedig a nagy városokban élő családok lesznek. A kínai piac sajátossága, hogy nem fukarkodnak a képernyőkkel: a Territoryban is 10,25-colos digitális műszercsoport, és 10-colos központi infotainment kijelző dolgozik majd szériaként. Lesz benne ráfutás-segéd, automatikus távolsági fényszóró kapcsolás és táblafelsimerő is. A Fordnak egyébként nagyratörő tervei vannak az ázsiai országban. A következő három évben több mint 30 új és továbbgondolt modellt szeretnének odaát bemutatni Ford és Lincoln néven.

Ferrari pole, de Vettel nem örülhet

2019.06.29.
A 21 esztendős versenyzőnek ez az idei és egyben pályafutása második pole pozíciója. Leclerc mellől a címvédő és ötszörös világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája startolhat, a harmadik kockát pedig Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője foglalhatja el. A vb-pontversenyben élen álló Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas a negyedik pozícióból vág majd neki a futamnak. A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel műszaki hiba miatt nem tudott mért kört teljesíteni az időmérő harmadik szakaszában, így ő a 9. rajtkockából indul majd. A dán Kevin Magnussen (Haas) kiváló időmérős eredménnyel ötödik lett, sebességváltó-csere miatt azonban öthelyes rajtbüntetést kapott, ezért a 10. kocka lesz az övé. Három versenyző motor, vagy a motor bizonyos elemeinek cseréje miatt rajtbüntetést kapott, így a spanyol Carlos Sainz (McLaren), a thaiföldi Alexander Albon (Toro Rosso), valamint a német Nico Hülkenberg (Renault) a rajtrács végéről lesz kénytelen elkezdeni a futamot. A 71 körös Osztrák Nagydíj vasárnap 15.10 órakor rajtol. A rajtsorrend: Charles Leclerc (monacói, Ferrari) Lewis Hamilton (brit, Mercedes) Max Verstappen (holland, Red Bull) Valtteri Bottas (finn, Mercedes) Lando Norris (brit, McLaren) Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) Pierre Gasly (francia, Red Bull) Sebastian Vettel (német, Ferrari) Kevin Magnussen (dán, Haas) Romain Grosjean (francia, Haas) Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) Sergio Perez (mexikói, Racing Point) Lance Stroll (kanadai, Racing Point) Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) George Russell (brit, Williams) Nico Hülkenberg (német, Renault) Robert Kubica (lengyel, Williams) Alexander Albon (thaiföldi, Toro Rosso) Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

Sok dolguk van a balatoni vízirendőröknek

2019.06.29.
A nap folyamán a strandolók gumicsónakkal, vitorlásokkal, szörffel és SUP deszkával sodródtak el az erős, viharos szél miatti hullámzásban, egy vitorlás pedig műszaki hiba miatt nem tudott volna a vízirendőrök segítsége nélkül biztonságosan partra jutni (a mentések idején II. fokú viharjelzés volt érvényben). Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével). A viharjelzés figyelembe vételével, jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!  

Év Magyar Autója: Két új autót nevezett a Nissan

2019.06.29.
Nissan Juke Tíz évvel bemutatása után teljesen megújul a Nissan népszerű kis méretű városi szabadidő-autója. Bár a végleges dizájn még nem ismert, minden bizonnyal megőrzi elődje formabontó vonalait. A CMF-B padlólemezre épülő kisautó kezdettől részben villamosított változatban is érkezik, de elképzelhető, hogy tisztán elektromos változatban is gyártják majd. Sajtóhírek szerint jövő év eleji forgalmazásakor egyliteres, háromhengeres turbós benzinmotorral, valamint a márkánál jól bevált 1,33 literes négyhengeressel választható, utóbbi 130 lóerős. A hibrid változatról sokat nem tudunk, de várhatóan az 1,6 literes benzinmotort 9,8 kilowattóra kapacitású akkumulátor által táplált villanymotor egészít ki, amely mintegy 32 kilométeres elektromos hatótávot tesz majd lehetővé. A jelenleg is kapható változatból már több mint 1 millió példány készült, az új modellt változatlanul a nagy-britanniai Sunderlandben gyártják majd. Nissan Leaf Európa és Magyarország legnagyobb darabszámban eladott villanyautója jelentősen megnövelt kapacitású akkumulátorral és izmosabb villanymotorral érkezik még az idén. A Nissan Leaf 3.Zero e+ modell akkumulátorának energiasűrűsége 25 százalékos, energiakapacitása pedig 55 százalékos növekedésen esett át, 192 cella helyett 288 cellából áll. Névleges kapacitása 62 kWh lett, ami a gyártó szerint 385 kilométer megtételére elegendő egy töltéssel (WLTP szabvány alapján mérve). Erősebb villanymotor hajtja a megnövelt hatótávú Leafet, teljesítménye 160 kW (217 lóerő), legnagyobb forgatónyomatéka 340 Nm. A frissített modell az új hajtáslánccal álló helyzetből 100 kilométer/órás sebességre 7,3 másodperc alatt gyorsul fel és végsebessége eléri a 157 kilométer/órát. A Nissan Leaf továbbra is elérhető lesz 40 kWh kapacitású akkumulátorral, 270 kilométeres hatótávval és 150 lóerős villanymotorral. Év Magyar Autója 2020 Nagy példányszámú online és print lapok elismert autós újságíróiból álló, független szakmai zsűri dönti el, melyik lesz 2020 “legmagyarabb”, illetve a magyar piacon a “legjobb” autója. Összetett szempontrendszer alapján választják ki az adott évben nevezettek (magyarországi gyárakban összeszerelt autók) közül a „legmagyarabb” autót. Ugyancsak meghirdették a Magyarország Autója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott autók) közül lesz a zsűri döntése alapján a „legjobb” autó. Továbbá kihirdették az Év Zöldautója díjat, a zsűri választja ki az adott évben nevezettek (magyarországi importőrök által adott évben forgalmazott zöld autók) közül a „legzöldebb” autót. Az Év Magyar Autója díj negyedik kategóriájaként kiosztják az Év Beszállítója díjat, amely az adott évben nevezettek (magyarországi gyártóhellyel rendelkező autóalkatrészeket gyártó vállalatok) közül a “legmegbízhatóbb” beszállítót jelöli. Lesz közönségdíj is, ahol az összes jelölt modell közül médiapartnerek bevonásával a közönség szavaz a kedvenceire. További részletek: http://evmagyarautoja.hu/

Leclerc volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

2019.06.29.
A 21 éves versenyző a hétvége során először, és eddig egyedüliként teljesítette a spielbergi pályát 1:04 perc alatti idővel. Mögötte az ötszörös világbajnok és címvédő brit Lewis Hamilton (Mercedes) végzett a második, csapattársa, a finn Valtteri Bottas pedig a harmadik helyen. A másik Ferrarival a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel negyedikként zárt, hátránya két és fél tizedmásodperc volt Leclerc idejéhez képest. A rajtsorrendről döntő időmérő edzést 15 órakor rendezik. Eredmények, 3. szabadedzés 1. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:03.987 perc 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:04.130 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:04.221 4. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:04.250 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:04.446 6. Lando Norris (brit, McLaren) 1:04.986

Újabb 13 magyar olimpiai kerettag kapott környezetbarát Toyota C-HR autót

2019.06.29.
Az 13 új hibrid Toyota C-HR átadására Budapest 12. kerületében, a MOB központi irodájának közelében található Sirály sétányon került sor. Az ünnepélyes átadó keretében ugyanakkor a már eddig támogatott 15 sportoló is új autót vehetett át, valamennyi autóra ugyanis ugyanaz az egységes szignalizáció került, amely a magyar olimpiai csapat tokiói felkészülését szolgálja. A világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójaként ismert és a társadalmi felelősségvállalás számos területén aktív Toyota 2016-ban kötött nyolc évre szóló megállapodást a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottsággal. A vállalat 2017-ben pedig a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) platina fokozatú támogatója lett. Az együttműködés keretében autókkal, mobilitási szolgáltatásokkal és különféle megoldásokkal segíti az ötkarikás mozgalmat. Ennek az együttműködésnek a jegyében olyan globális kezdeményezések is születtek az elmúlt években, mint az olimpia és a paralimpia szellemisége előtt tisztelgő, egyben a mindennapi sportra ösztönző, korlátaink legyőzésére inspiráló ’Vágj bele a lehetetlenbe’ elnevezésű kampány. A támogatói programba az alábbi 13 új sportoló került be, jogot szerezve ezzel a hibrid Toyota C-HR használatára: • Bicsák Bence, triatlon  • Bodonyi Dóra kajak-kenu • Csernoviczki Éva, judo • Gyapjas Balázs, vitorlázás • Kovács Sarolta, öttusa • Kozák Luca, atlétika • Krausz Gergely, tollaslabda • Lőrincz Tamás, birkózás • Magát Krisztina, súlyemelés • Major Veronika, sportlövészet • Mohamed Aida, vívás • Tadissi Yves Martial, karate • Vecsernyés Dávid, torna Az átadási eseményen dr. Kulcsár Krisztián, a MOB elnöke úgy fogalmazott: „A MOB célja, hogy közvetlen módon, illetve partnerei révén minél szélesebb körű támogatást nyújtson az ötkarikás játékokra készülő hazai sportolóknak. Platina fokozatú partnerünk, a Toyota támogatása már eddig is 15 ígéretes olimpiai kerettag sportoló tokiói felkészülését segítette a környezetbarát mobilitás biztosításával. Nagy öröm számunkra, hogy a program újabb 13 sportolóval való kibővítése révén ez a szám 28-ra nő. Bízunk benne, hogy a sportolóink rendelkezésére bocsátott autók egyszerre jelentenek komoly segítséget az edzésekkel és versenyekkel kapcsolatos mobilitási kihívások megoldásában, és szolgálnak motivációul a tokiói kvalifikációhoz és az ottani minél jobb eredmények eléréséhez, amelyek nyomán egy egész ország lehet majd büszke rájuk.” László Richárd, a Toyota Central Europe magyarországi divíziójának igazgatója a sportolók előtt arról beszélt, hogy az olimpikonok ember feletti teljesítménye milliók számára szolgál inspirációul világszerte és hazánkban, hogy hagyják maguk mögött a lehetetlent, és tegyenek meg mindent álmaik eléréséért, függetlenül attól, milyen körülmények között élnek és készülnek fel. „Atlétáink minden eredménye számunkra is győzelmet jelent: végtelenül lelkesít bennünket, ahogy fáradhatatlanul küzdenek, hogy valamennyi akadályt legyőzve valóra váltsák azt, ami elképzelhetetlennek tűnik. Ezért is vagyunk hihetetlenül büszkék arra, hogy a NOB világszintű mobilitási partnere, és a MOB platina fokozatú támogatója lehetünk, és immáron összesen 28 hazai olimpikon reménység felkészülését támogatjuk a környezetbarát hibrid C-HR modellek rendelkezésre bocsátásával. A magyar olimpikonok számos lelkesítő történettel gazdagítottak bennünket az elmúlt évtizedekben – elég, ha csak a legutóbbi váratlan téli olimpiai sikerekre gondolunk – bízunk benne, hogy a most támogatott sportolóknak lehetőségük lesz hasonlóakkal szolgálni Tokióban, a Toyota hazájában” - mondta László Richárd. A Tokiói Olimpia egyébiránt ezen felül is különleges esemény lesz a Toyota számára. A vállalat ugyanis számos újdonsággal készül az eseményre. A szurkolók helyszínek közötti közlekedését 100 vadonatúj, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó, abszolút zöld, hidrogén üzemanyagcellás busszal támogatja a vállalat, míg a lelátókon való tájékozódást Toyota robotok segítik majd. Szóba került emellett az is, hogy az olimpiai lángot a Toyota repülő autójának prototípusáról gyújtják majd meg.  

Hétfőtől már csak új szabályok szerint készülhetnek elektromos autók

2019.06.29.
Pénteki közleményükben felidézték, hogy az Európai Parlament még 2014 tavaszán fogadta el és adta ki az erről szóló rendeletet. A júliusi határidő az új típusnak számító, azaz új EK típusjóváhagyási számmal rendelkező hibrid és tisztán elektromos járműveket érinti. A rendelet célja, hogy az elektromos járművek biztonságosabb résztvevői legyenek a közlekedésnek és ezzel az elfogadottságuk is növekedjen. Az EY megbízásából az Ipsos Zrt. által készített, 500 hazai autóvezető megkérdezésével készült friss felmérésből az is kiderült, hogy a magyarok csaknem kétharmada szívesen váltana elektromos- vagy tölthető hibrid autóra egy kedvező ajánlat esetén. Majdnem minden tizedik válaszadó a költségektől függetlenül is azt tervezi, hogy ilyen típusú gépjárművet vesz a jövőben. A megkérdezetteket jelenleg leginkább az autók ára (40 százalék) és az egy töltéssel megtehető túl rövid távolság (28 százalék) tántorítja el a váltástól. Az önvezető autókkal kapcsolatban már nem ennyire elfogadóak a magyar autósok. A felmérésben résztvevők harmada biztos abban, hogy 15 éven belül elterjednek ezek a járművek, de többségük soha nem gondolkodna el ilyen autó vásárlásán. MTI

Zöld jelzést kaphat az LC kabrió

2019.06.29.
A Lexus az év első nagy nemzetközi autókiállításán, Detroitban leplezte le tető nélküli gran turismóját. Habár már ekkor, az első bemutatkozás alkalmával egy lehetséges új termékirány előfutáraként emlegették, az azóta eltelt közel fél év alatt határozott óvatossággal kezelte a témát a Lexus, következetesen kerülve a kérdést. A teljes csendet csak nagy ritkán törik meg ígéretes félmondatok – mint például Pierre Gouteux gondolatai. A Lexus Europe termék- és marketing szakértője március végén engedett arra következtetni, hogy az ügyfelek és a gyár részéről egyaránt nagy a támogatottsága a projektnek, és már a döntéshozatal kapujában áll a cég. Most ennél is konkrétabban fejezte ki magát a márka ausztráliai tevékenységeit irányító Scott Thompson, aki elmondta: „Több mint reális esély van az LC Convertible bevezetésére. Most azt vizsgáljuk milyen lehetőség van a gyártásra.” Ha megvalósul az autó, a bemutatására várhatóan már jövőre sor kerül. A motorválaszték gerincét a kupé kivitel két erőforrása adhatja: az 5.0 literes V8-as benzinmotor (477 LE) mellett különösen Európában juthat szerephez a hathengeres benzinmotorra épülő, 359 lóerős hibrid hajtáslánc. Szóba került ezek mellett az LC F sportverzió is, amely a Lexus LS 3.5 literes V6-os benzinmotorjának továbbfejlesztett verzióját kaphatja meg. A hajtáslánc teljesítményét a gyári 415 LE/600 Nm-ről akár 600 lóerőre és 750 Nm forgatónyomatékra emelhetik – ez részben ellentmond a korábbi, 4.0 literes sportmotorról szóló híreszteléseknek, ugyanakkor ezen a teljesítményszinten kifejezetten ütőképes lenne a Lexus nagy túrakabriója.
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója