Megnyitotta új központját a Continental Budapesten

2019.02.23.
Az új központ a Continental vállalat magyarországi működését az automata vezetéshez szükséges megoldásokkal látja el. A csapat jelenleg MI-specialistákból, data-managerekből, speciális mérnökökből és alkalmazásfejlesztőkből áll, és a következő hónapokban folyamatosan bővül majd, míg eléri a célul kitűzött létszámot - ismertette Jens Brüning. Sascha Semmler, a Continental Advanced Driver Assistance Systems (ADAS) üzletágának kameraprogram-menedzsment vezetője elmondta, az új központ létrehozása mérföldkő a Continental számára az automata vezetés felé haladó úton. Az itt fejlesztett megoldások jelentősen hozzájárulnak majd ahhoz, hogy az automata vezetéshez használt rendszerek már a közeljövőben használatra készek legyenek, biztonságosabbá tegyék a közlekedést. A Continental technológiákat és szolgáltatásokat fejleszt a fenntartható és hálózatba kapcsolt személy- és áruszállítás számára. Az 1871-ben alapított vállalat forgalma 2018-ban várhatóan eléri a 44,4 milliárd eurót. A cégcsoport több mint 244 ezer alkalmazottat foglalkoztat 61 országban. A vállalat Magyarországon hét gyárral és egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel és logisztikai központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt mintegy 8 ezer munkavállalót foglalkoztat. A Continental AG öt divíziója (Interior, Chassis&Safety, Powertrain, ContiTech, Tyre) végez gyártó-, szoftverfejlesztési és kereskedelmi tevékenységet Budapesten, Veszprémben, Szegeden, Makón, Vácott, Nyíregyházán valamint Budaörsön. A debreceni elektronikai gyár zöldmezős beruházása 2018 harmadik negyedévében kezdődött el. A gumiabroncs üzletág 1991 óta van jelen a magyar piacon értékesítési irodával és disztribúciós raktárral. A budapesti központ nyitását 2018. január 30-án jelentették be, működését 2018 májusában kezdte. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentésekor elmondta, hogy az 5,5 milliárd forintos beruházáshoz 1,37 milliárd forint támogatást ad a magyar állam.
Címkék: 

4,3 másodperc alatt százon az új Toyota Supra

2019.02.23.
Toyota GR Supra 3.0 (A90) Több mint 16 évvel a Toyota Supra JZA80 kihalása után és 5 évvel az FT-1 tanulmányt követően, bemutatták az A90-es típuskódú változatot. A GR Supra első és hátsó designja az elődök előtt hivatott tisztelegni, míg ezzel párhuzamosan az A-oszlop és a hosszú motorháztető a klasszikus GT2000-re emlékeztethet minket. Az érdekes, dupla buborékos tetőkialakítás a kedvező légáramlás miatt született meg. Az új Toyota Supra a BMW-vel való közös munka eredményeként kelt életre. A 3,0 literes, soros hathengeres benzinmotor dupla feltöltéses, közvetlen befecskendezéses és változtatható szelepvezérlésű. A blokk Münchenből kerül ki 340 lóerővel és 500 Nm-es forgatónyomatékkal. A BMW Z4-hez hasonlóan 8 fokozatú automata váltón keresztül jut a hajtóerő a hátsó kerekekhez. A normál és a sport mód lehetővé teszi a motorhang, a gázreakció, a rugózás, a kormányzás és a differenciálmű tulajdonságainak megváltoztatását. A 0-100-as gyorsulást 4,3 másodperc alatt teljesíti a sportautó. A Toyota nemrég jelentette be, hogy nagyobb hangsúlyt fektet modellkínálatának sportosítására. Ebben a legfőbb, házon belüli partnere a Toyota Gazoo Racing, amely a Supra fejlesztésében is tekintélyes szerepet vállalt. Elöl McPherson, hátul ötkaros felfüggesztés található, a kormánycsuklók és összekötők alumíniumból készültek a rugózatlan tömeg csökkentése érdekében. A hátsó fertályt tartósnak és merevnek alkották meg, amely tömege alacsony, így a hajtott kerekek precízen tehetik dolgukat. A vezető előtt és a középkonzolon szintén egy-egy 8,8 colos kijelző található. Emellett head-up display, adaptív LED-ek, adaptív és araszolós tempomat, holttérfigyelés, hátsó keresztforgalom-figyelés is része a Safety Plus biztonsági csomagnak. Az első Toyota GR Suprák 2019 nyár végén kerülhetnek a tulajdonosokhoz. A testvérmodell, a kabrió BMW Z4-hez hasonlóan, a Magna által az osztrák Graz városában készül a sportautó.

Megállapodás született a 2019-es bérfejlesztésről a Magyar Suzuki Zrt.-nél

2019.02.22.
Az Üzemi Tanáccsal folytatott eredményes egyeztetéseknek köszönhetően, a 2019. évi bérfejlesztésről szóló végleges megállapodás szerint az alapbéremelés mértéke átlagosan 18 százalék a direkt dolgozók esetében. A múlt évben a direkt dolgozók átlagos alapbéremelése 12,5 százalék volt. Így tehát a vállalat 2018-ban és 2019-ben együttesen 30,5 százalékos bérfejlesztést hajtott végre a fizikai dolgozók körében. A felek a mai tárgyalások eredményeként az Üzemi Tanács által javasolt minden pontban – 2019-es bérek, éves bónusz, béren kívüli juttatások – végleges megállapodásra jutottak. Az újonnan megszületett megállapodáson felül a Magyar Suzuki további juttatásokat biztosít dolgozói számára, mint például a jelenléti pótlék, fix műszakpótlék, üzemi meleg étkezés, ingyenes buszjárat, temetési és házasságkötési támogatás, gyermekszületési támogatás és törzsgárda jutalom.      

Júniustól közvetlen légi járat indul Budapest és Sanghaj között

2019.02.22.
A Budapest Airport pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az Air China közvetlen Peking-Budapest járata után Sanghaj a második közvetlen ázsiai célállomás, amely a magyarországi utasok számára is elérhetővé válik.  A Boeing 787-9-es repülőgéppel teljesített járatok hetente háromszor, szerdán, pénteken és vasárnap közlekednek majd. A gépek 285 férőhelyesek lesznek, de az utasok mellett 10 tonna árut is képesek szállítani. Sanghaj átszállási lehetőségeket is biztosít nemcsak sok más fontos kínai belföldi célállomás felé, hanem a Japánba, Dél-Koreába és más délkelet-ázsiai országokba utazók számára is, sőt akár Új-Zéland és Ausztrália felé is. Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi igazgatója közölte, a piackutatások alapján évente legalább nyolcvanezren kívánnak utazni Sanghaj és Budapest között, akik érdeklődni fognak a járat iránt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly novemberben jelentette be, hogy közvetlen járat indul Budapest és Sanghaj között, amelyet a China Eastern Airlines üzemeltet majd. A menetrendi adatbázisok szerint az összeköttetést végül a cég egyik leányvállalata, a Shanghai Airlines repüli majd. A társaság a kínai hatóságoktól négy járat üzemeltetésére kért engedélyt, ebből végül hármat indítottak el.

Meseautótól a Merkurig 26. rész: A BMW története Magyarországon II.

2019.02.22.
Érdekes módon a második világháborút több BMW 328 sportkocsi is sikerrel vészelte át. 1948. május 1-én a II. Nemzetközi Motorkerékpáros Nagydíjon a motorok mellett autók is rajthoz álltak. Ezen a futamon hat (!!) BMW is szerepelt, köztük Festetics Ernő egykori 328-asa, amelyet a grófi család Nyugatra távozása után, egykori versenyszerelőjük, Wilheim Sándor vett „gondozásba”.     Az 1948. május 9-én megrendezett II. Nemzetközi Motorkerékpáros Nagydíj startjánál Szabó I László (20) és Wilheim Sándor (5) BMW 328 sportkocsikkal. (Forrás: MTVA) BMW 328, a háttérben BMW 326 1949-ben. (Fotó: Schwanner Endre) Az államosítási hullám során ezeket a gépkocsikat is elkobozták tulajdonosuktól. Amikor az 1950-es évek elején állami utasításra a különböző gépkocsi-javító vállalatok versenyautó-építésbe fogtak a III. számú Autójavító Nemzeti Vállalat megkapta az egyik 328-t. Ezzel Wimmer András aratott sikereket, majd a BMW alvázára elkészített egy monoposto-versenyautót, amellyel egészen 1958-ig versenyzett. A második világháború után a BMW eisenach-i üzeme szovjet fennhatóság alá került. 1948-ban mutatták be a 326-os BMW módosított változatát, amely a 340-es típusszámot kapta. Ezt egy ideig BMW, majd EMW márkanéven árusították. E típusból Magyarországra is többszáz példány került – egy 1960-ból fennmaradt kimutatás szerint országszerte még 311 darab közlekedett, ebből 160 állami tulajdonú volt. A BMW-EMW másik slágertípusából, a kisebb 321-ből ugyanekkor 84 darabot regisztráltak, ebből 40 volt állami kézben. EMW egy mátrai üdülőhelyen 1954-ben. (Forrás: Fortepan/Nagy Gyula/51769) A BMW Isettából, majd a 700-as típusból is érkezett kisebb sorozat. Ráadásul a BMW a Budapesti Nemzetközi Vásáron is évről évre megjelent, s az ott kiállított autók a rendezvény után Magyarországon maradtak, s Illetékes Elvtársak kezébe jutottak. Isetta Budapesten. (Forrás: Fortepan// Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.c.10) A BMW 700 tulajdonosok 1962-ben a Magyar Autóklub kebelében saját márkaklubot alapítottak. 1963-ban megrendezesre kerult az első magyarországi nemzetközi márkatalálkozó Siófokon, amelyen a BMW kereskedelmi igazgatója is részt vett. BMW 600-as a Gellért téren. (Fotó: Zsuppán István/ Oldtimer Média Kft) Hosszas tárgyalások után a BMW klub vezetősége elérte, hogy a 11700 márkába kerülő BMW 1500-as típust a hazai klubtagok nagyjából 9000 márkáért megvásárolhassák. Ezen kívül arról is megegyezés született, hogy a gyár minden eladott autó után alkatrész-vásárlási keretet biztosít a klubtagok részére. Ez annyit jelentett, hogy bizonyos értékhatárig az alkatrész után csupán a 30 százalékos vámot kellett megfizetni. Az elert kedvezmenyek hírére egyre többen csatlakoztak a klubhoz, amely 1968-ig működött. Megszűnésekor már 226 tagja volt.   A BMW bemutatója az 1962-es Budapesti Nemzetközi Vásáron. (Forrás: MTVA) Czira János (balról) és Mihaluti Miklós többszörös raligyőztes BMW 700-asukkal (Forrás: Czira Zoltán) A márkaklub megszűnése után a BMW új hazai partnere az Interag Rt lett. A vállalatot a kalandos életű Gerő László alapította. Ma már valószínűsíthető, hogy az Interag is titkosszolgálati fedőcég volt. A Népszabadság újságírója persze erről nem írhatott, amikor 1969-ben bemutatta az Interagot: „Alig két esztendeje még mint magánvállalkozások tevékenykedtek a különböző nyugati cégek ügynökségei, magyarországi képviseletei. A különböző magánügynökök 1967 januárjában azonban vállalatokba tömörültek. Jelenleg kilenc ilyen ügynöki vállalat működik, részvénytársaság, illetve korlátolt felelősségű társaság formájában. A legnagyobb ügynöki vállalat az Interag Rt, amely tíz nyugati ország 43 cégét képviseli, köztük például olyan világmárkákat, mint a Shell, a Semperit, a Mannesmann, a Pittler,és a BMW. Az Interag közvetlenül általában nem köt üzletet, csupán személyes kapcsolatot létesít — úgy is mondhatnánk közvetít — a külföldi cég, a hazai felhasználó, valamint a szakmailag illetékes magyar külkereskedelmi vállalat között”. A Bécsi úti szerviz. (Forrás: MTVA) A jó kapcsolatoknak köszönhetően 1971-ben a BMW megnyitotta vevőszolgálati irodáját és szervizét Budapesten, a Bécsi út 277 szám alatt. A szervizről a Népszabadságban is beszámoltak: „Az Interag Rt és az NSZK-beli BMW gyár közös szervizállomásának megnyitásával megszűnik a hazai BMW-kocsik alkatrészhiánya. Az Autókernél ugyanis kétmillió forintos készlettel konszignációs raktárat létesítettek. A szervizállomás egyik különlegessége egy Közép-Európában páratlan elektronikus vizsgálóberendezés, melynek segítségével az összes BMW gépkocsik működését megbízható módon ellenőrizni lehet”. A hazai képviselet megjelenése felélénkítette a BMW állományt. Ráadásul erre az időszakra esett az a központi döntés, amelynek értelmében az autósportot tömegsporttá kívánták fejleszteni. A megélénkülő ralisport szakágban egyre több olyan versenyző akadt, aki BMW-vel indult. Cserkúti József, Kövesdán András, Tóth János, Kövesi Tibor és Barka Zoltán említhetők. Az 1970-es években a Főtaxi gépjármű-kölcsönzési szolgáltatást indított. Idővel a flotta egyre több „nyugati” típussal, többek között számos BMW gépkocsival bővült. A Főtaxi gépkocsi-kölcsönző irodája előtt. (Forrás: Főtaxi) A rendszerváltást követően az Interag Rt helyébe egy ideig Neményi Béla egykori táncdalénekes, majd vállalkozó lépett. 1994-ben a Wallis Holding egyik leányvállalata, a Wallis Motor Kft nyerte el az importőri jogot. 2004. május 1-én a BMW saját kézbe vette az értékesítést.   A BMW személyautó-állomány fejlődése Magyarországon (db) 1960 549 1965 720 1975 901 1978 1021 1980 1223 1984 1664 BMW állomány típusok szerint (1973 december 31) 1600 65 1800 52 2000 53 Isetta 250 37 Isetta 300 49 321 37 326 19 340 137 600 47 700 161 700C 11 700 LS 74 2002 23 2500 32 2800 16 502 23  

Csak néhány szokás és csökken a balesetek kockázata!

2019.02.22.
Ez önmagában is szörnyű, de még nehezebb elfogadni, ha belegondolunk, hogy a halálos balesetek többsége emberi mulasztás miatt történik, így elkerülhetőek lennének. Adunk tíz tippet a biztonságos közlekedésért! Akkor is nézzünk körbe, ha zöld a lámpa! Annak van elsőbbsége, akinek megadják, ez sajnos a lámpás kereszteződésekben is igaz és különösen nagy baj lehet, ha egy “ezen a sárgán még átérek” típusú száguldozó érkezik éppen. Az egyik kezünk mindig legyen a kormányon! Ezt még csak magyarázni sem kell. Figyeljünk a gyerekekre! Kirohannak elénk, nem figyelnek és a szabályokat sem ismerik. Próbáljunk meg előre látni. Figyeljük azt a területet, amit körülbelül 10 másodperc múlva érünk el. Legyünk udvariasak! Rengeteg baleset elkerülhető lenne a feleslegesen agresszív közlekedők nélkül. Ne tartozzunk közéjük!  

Palkovics: Közvetve az elektromos hajtás is lehet káros

2019.02.22.
Az Innováció a közlekedésben című konferencián Palkovics László hangsúlyozta, hogy a hosszú távú kormányzati stratégiák megtervezését nehezíti a közlekedést meghatározó körülmények gyors, akár néhány éven belüli átalakulása. Jelentősen eltérnek például a becslések a hagyományos motorok kifutási idejére, de így is biztos, hogy ilyen járművek még sokáig százmilliós nagyságrendben maradnak forgalomban világszerte, az autonóm és elektromos autók mellett tehát ezek számára is kibocsátáscsökkentő megoldásokat kell találni - tette hozzá. Megjegyezte, hogy a szénerőművek miatt az onnan származó áram is terheli a környezetet, közvetve tehát az elektromos hajtás is lehet káros.      A miniszter hangsúlyozta, hogy a technológiai feltételek mellett a fogyasztói igények és a politikai folyamatok is befolyásolják a közlekedés jövőjét. Az előbbire a saját tulajdonú autó iránti igény csökkenését, a megosztásra épülő szolgáltatások és üzleti modellek keresletnövekedését említette példaként. Az Egyesült Államok és az EU kereskedelmi háborúja pedig - mint mondta - az európai, azon belül a magyar autóipart is jelentős mértékben érintheti a belföldi beszállítókkal együtt.      Palkovics László közölte, hogy a kormány a közösségi közlekedés tervezésénél a vasúti és buszközlekedés mellett a megosztásos közlekedési formákat is figyelembe veszi, de nem tartja megvalósíthatónak a széndioxid-kibocsátás 30 százalékosnál nagyobb mérséklését 2030-ra. A magyar autóipar majdnem 10 ezer milliárd forintnyi éves termelési értéke - mint fogalmazott - jelentős részben a belső égésű motorok előállításából származik, a káros anyagok kibocsátásának csökkentését célzó gyártói kötelezettségeket ezért kellő óvatossággal kell megtervezni.        A miniszter további fejlesztéseket lát szükségesnek mind az intelligens járművek, mind az elektromos autók elterjedése érdekében. Az előbbiek jövőjét Magyarország is jelentős mértékben alakíthatja, köszönhetően az ide települt fejlesztőközpontoknak és a működésükhöz szükséges technológiai platformok kiépítésének, valamint az oktatási és kutatási rendszer átalakításának - jelentette ki Palkovics László.      A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója is kiemelte a megosztásos szolgáltatások jelentőségét, hozzátéve, hogy az ilyen megoldások a városi közlekedést is teljesen átalakíthatják. Vitézy Dávid arra számít, hogy a nyugati nagyvárosok példájára Budapest útjain is szükség lehet új sávfelosztásra, háromosztatú útvonalak kialakítására a kerékpárok és a hamarosan tömegével megjelenő mikromobilitási eszközök - rollerek, kapszulaautók és egyéb elektromos kisjárművek - érdekében. Hozzátette, hogy a Mol Bubi kerékpármegosztó az eredeti formájában valószínűleg elérte az életciklusa végét, helyét egy dokkoló nélküli rendszernek kell átvennie, és elképzelhető, hogy hamarosan egyre több ilyen szolgáltatás jelenik meg a fővárosban.      A főigazgató sürgette az autós közlekedés mérséklését, de üdvözölte, hogy a tömegközlekedés fejlesztése mögött teljes az egyetértés. Budapesten - mint mondta - a háború után a belváros minden szabad területét közlekedő és parkoló autókkal töltötték föl, az országos forgalmat a fővároson vezették át, de szerencsére nem valósultak meg a városszövetet szétroncsoló tervek, például a Király utca kiszélesítése a Deák térig autópálya-bekötővé. Az autózás köré épült városok az Egyesült Államokban is fenntarthatatlanok, ezért Budapestnek is olyan forgalomcsökkentő intézkedéseket kell bevezetnie, ahogy London vagy Oslo vezetése tette a közterületi parkolás korlátozásával vagy az új parkolóházak építésének tilalmával a városközpontban - hangsúlyozta Vitézy Dávid. 

Az utasok megtévesztéséért büntették Olaszországban a Ryanairt és a Wizz Airt

2019.02.22.
Az indokolásban a hatóság azt írta, hogy a nagy kézipoggyászra vonatkozó új szabályok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tartalmaznak, mivel megtévesztik az utast, mert ennek ára már nincs beépítve az alap jegyárba. A hatóság szerint ugyanakkor ez a szerződés egyik alapját kellene, hogy jelentse - írja az MTI. Az Antitrustitalia azt írta: a gurulós kézipoggyász utaskabinban való elhelyezése minden utas alapvető joga és az utazás egyik alapvető kelléke, így plusz költségek nélkül biztosítani kell annak elhelyezését a kabinban. A szervezet sérelmezte, hogy a légitársaságok a kisméretű kézipoggyászokat engedik fel díjmentesen a fedélzetre, és azokat nem a lábtérben, hanem a nagy poggyászoknak kialakított fej feletti tárolókban helyezhetik el az utasok. A nagy méretű kézipoggyászért pedig - amely korábban díjtalan volt - pénzt kérnek. Azzal, hogy a légitársaságok 5 és 25 euró közötti árat kérnek a nagy kézipoggyász felviteléért a hatóság szerint nem átlátható módon emelték meg a jegyek árát. Az MTI megkereste az érintett légitársaságokat, reagálás egyelőre nem érkezett.

Tarlós: Négy év alatt leaszfaltozzák a fővárosi földutakat

2019.02.22.
Tarlós István kiemelte, hogy támogatásával, a fideszes polgármesterek kezdeményezésére kormányzati finanszírozással indult az útépítési program. Jelenleg Budapesten még mintegy 225 kilométer földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le - mondta a főpolgármester, aki a repülőtéri zajterhelés ügyében megismételte, hogy a Liszt Ferenc-repülőtéren éjszakai - éjfél és hajnali öt óra között - repülészárlatot javasolnak bevezetni. Tarlós István elmondta: első körben 181 földutat 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A fővárosi földutak jelenleg még a budapesti úthálózat több mint öt százalékát teszik ki - mutatott rá. Elmondta, támogatás nyert 13, köztük négy ellenzéki kerület. A két legnagyobb támogatást most a XVIII. és a XXI. kerület kapta - írja az MTI. Ughy Attila (Fidesz-KDNP) XVIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a kerület mintegy 1,2 milliárd forint nyert az útfelújítási pályázat első körében, és ebből csaknem 6 kilométer földutat tudnak szilárd burkolattal ellátni. A munkák március második felében indulhatnak el és szeptemberben fejeződhetnek be. Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester azt mondta: a kerületben szocialista elődeik több mint 50 kilométeres földúthálózatot hagytak rájuk. Hozzátette, 2010 óta 12,7 kilométer hosszan építettek utakat. Csepel most majdnem 1,5 milliárd forintot kap földutak leaszfaltozására, így idén kormányzati és önkormányzati forrásokkal együtt összesen 3,3 milliárd forintból látnak el földutakat szilárd burkolattal. Ez több mint 7,3 kilométernyi út teljes átalakítását jelenti. Tarlós István a sajtótájékoztatón a repülőtéri zajterhelés ügyéről szólva tudatta: Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel két hónapja elkezdték az egyeztetéseket a repülőtér okozta zajpanaszok mérsékléséért. A probléma leginkább a X., a XIV. és a XVIII. kerület lakosságát érinti - mondta, hozzátéve, az ügyben javaslatokat dolgoztak ki, ezek közül hármat szeretnének viszonylag rövid időn belül megvalósítani. Elsősorban azt javasolják, hogy a személyszállító gépeknek éjszakára teljes körű repülési tilalmat vezessenek be, módosítsák a zajterhelések értékelését, és a Budapest Airporttól vegye át a zajmérést a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Tarlós István megemlítette, hogy a közfejlesztési tanács csütörtöki ülésén tárgyaltak a kérdésről, az illetékes államtitkárnak előadták a három említett javaslatot, és ő nem tartotta egyiket sem kivitelezhetetlennek. Elmondta, hosszú távú javaslatuk pedig az, hogy a teherforgalmat, valamint a "fapados" légitársaságok repülőgépeit kisebb, esetleg Budapesttől távolabb levő repülőtérre irányítsák. A 3-as metróvonal felújításáról szólva azt mondta, hogy korábban valóban 137 milliárd forintról volt szó, de aztán 217 milliárdra emelkedtek a költségek. Mint mondta, az Európai Unió eleve 137 milliárd helyett 172 milliárddal támogatja a rekonstrukciót, ehhez hozzájön az állami kasszából még 40 milliárd, így a fővárosnak semmivel nem kerül többe a felújítás, mint eredetileg került volna. Hangsúlyozta, hogy a metróvonal mind a húsz állomását teljesen akadálymentesítik. Kérdésekre válaszolva közölte, "emberi számítás" szerint a 3-as metró északi szakaszán március 30-án elindulhat a forgalom. A déli szakaszon április 6-án veszik át a munkaterületet. Tarlós István közölte azt is: a közfejlesztési tanács döntött arról, hogy a Lánchíd felújításánál nem változik a járda szélessége. Felújítják a híd környékét is. A kivitelezésre vonatkozó ajánlattétel határideje április 26. A híd felújításának nettó kivitelezési ideje 18 hónap.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója