Az utasok megtévesztéséért büntették Olaszországban a Ryanairt és a Wizz Airt

2019.02.22.
Az indokolásban a hatóság azt írta, hogy a nagy kézipoggyászra vonatkozó új szabályok tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tartalmaznak, mivel megtévesztik az utast, mert ennek ára már nincs beépítve az alap jegyárba. A hatóság szerint ugyanakkor ez a szerződés egyik alapját kellene, hogy jelentse - írja az MTI. Az Antitrustitalia azt írta: a gurulós kézipoggyász utaskabinban való elhelyezése minden utas alapvető joga és az utazás egyik alapvető kelléke, így plusz költségek nélkül biztosítani kell annak elhelyezését a kabinban. A szervezet sérelmezte, hogy a légitársaságok a kisméretű kézipoggyászokat engedik fel díjmentesen a fedélzetre, és azokat nem a lábtérben, hanem a nagy poggyászoknak kialakított fej feletti tárolókban helyezhetik el az utasok. A nagy méretű kézipoggyászért pedig - amely korábban díjtalan volt - pénzt kérnek. Azzal, hogy a légitársaságok 5 és 25 euró közötti árat kérnek a nagy kézipoggyász felviteléért a hatóság szerint nem átlátható módon emelték meg a jegyek árát. Az MTI megkereste az érintett légitársaságokat, reagálás egyelőre nem érkezett.

Tarlós: Négy év alatt leaszfaltozzák a fővárosi földutakat

2019.02.22.
Tarlós István kiemelte, hogy támogatásával, a fideszes polgármesterek kezdeményezésére kormányzati finanszírozással indult az útépítési program. Jelenleg Budapesten még mintegy 225 kilométer földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le - mondta a főpolgármester, aki a repülőtéri zajterhelés ügyében megismételte, hogy a Liszt Ferenc-repülőtéren éjszakai - éjfél és hajnali öt óra között - repülészárlatot javasolnak bevezetni. Tarlós István elmondta: első körben 181 földutat 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A fővárosi földutak jelenleg még a budapesti úthálózat több mint öt százalékát teszik ki - mutatott rá. Elmondta, támogatás nyert 13, köztük négy ellenzéki kerület. A két legnagyobb támogatást most a XVIII. és a XXI. kerület kapta - írja az MTI. Ughy Attila (Fidesz-KDNP) XVIII. kerületi polgármester elmondta, hogy a kerület mintegy 1,2 milliárd forint nyert az útfelújítási pályázat első körében, és ebből csaknem 6 kilométer földutat tudnak szilárd burkolattal ellátni. A munkák március második felében indulhatnak el és szeptemberben fejeződhetnek be. Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester azt mondta: a kerületben szocialista elődeik több mint 50 kilométeres földúthálózatot hagytak rájuk. Hozzátette, 2010 óta 12,7 kilométer hosszan építettek utakat. Csepel most majdnem 1,5 milliárd forintot kap földutak leaszfaltozására, így idén kormányzati és önkormányzati forrásokkal együtt összesen 3,3 milliárd forintból látnak el földutakat szilárd burkolattal. Ez több mint 7,3 kilométernyi út teljes átalakítását jelenti. Tarlós István a sajtótájékoztatón a repülőtéri zajterhelés ügyéről szólva tudatta: Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel két hónapja elkezdték az egyeztetéseket a repülőtér okozta zajpanaszok mérsékléséért. A probléma leginkább a X., a XIV. és a XVIII. kerület lakosságát érinti - mondta, hozzátéve, az ügyben javaslatokat dolgoztak ki, ezek közül hármat szeretnének viszonylag rövid időn belül megvalósítani. Elsősorban azt javasolják, hogy a személyszállító gépeknek éjszakára teljes körű repülési tilalmat vezessenek be, módosítsák a zajterhelések értékelését, és a Budapest Airporttól vegye át a zajmérést a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Tarlós István megemlítette, hogy a közfejlesztési tanács csütörtöki ülésén tárgyaltak a kérdésről, az illetékes államtitkárnak előadták a három említett javaslatot, és ő nem tartotta egyiket sem kivitelezhetetlennek. Elmondta, hosszú távú javaslatuk pedig az, hogy a teherforgalmat, valamint a "fapados" légitársaságok repülőgépeit kisebb, esetleg Budapesttől távolabb levő repülőtérre irányítsák. A 3-as metróvonal felújításáról szólva azt mondta, hogy korábban valóban 137 milliárd forintról volt szó, de aztán 217 milliárdra emelkedtek a költségek. Mint mondta, az Európai Unió eleve 137 milliárd helyett 172 milliárddal támogatja a rekonstrukciót, ehhez hozzájön az állami kasszából még 40 milliárd, így a fővárosnak semmivel nem kerül többe a felújítás, mint eredetileg került volna. Hangsúlyozta, hogy a metróvonal mind a húsz állomását teljesen akadálymentesítik. Kérdésekre válaszolva közölte, "emberi számítás" szerint a 3-as metró északi szakaszán március 30-án elindulhat a forgalom. A déli szakaszon április 6-án veszik át a munkaterületet. Tarlós István közölte azt is: a közfejlesztési tanács döntött arról, hogy a Lánchíd felújításánál nem változik a járda szélessége. Felújítják a híd környékét is. A kivitelezésre vonatkozó ajánlattétel határideje április 26. A híd felújításának nettó kivitelezési ideje 18 hónap.  

Audi ügyfélsport: 12 férfi és egy igen gyors nő

2019.02.22.
„Az elképesztően sikeres értékesítésnek köszönhetően ügyfélsport programunk igen gyorsan bővült az elmúlt években.” – nyilatkozta Chris Reinke, az Audi Sport ügyfélsport programjának vezetője. „Véglegessé vált a versenyzők sora az új szezonban. Korábbi pilótáinkhoz – akik világszerte számos sorozatban szerzett tapasztalataikkal gazdagítják a csapatot – két junior versenyző csatlakozik.” Ennek eredményeképpen az Audi Sport pilótáinak sora most először áll 13 motorsport egyéniségből. Ők - az egymárkás sorozatoktól a nemzetközi küzdelmekig mindent összesítve - összesen 37 bajnoki címmel büszkélkedhetnek, valamint 16 első helyet szereztek a 24 órás versenyeken, az Audi Sport kötelékén belül azonban különböző programokban vesznek majd részt. Új versenyző az Audi Sportnál Mattia Drudi (Olaszország) és Niels Langeveld (Hollandia). A holland pilóta a WTCR (FIA World Touring Car Cup) sorozatban szerepel, az Audi Sport másik három pilótájának, a brit Gordon Shedden, a francia Jean-Karl Vernay és a belga Frédéric Vervisch társaságában. Az Audi Sport ügyfélsport programján keresztül képviselteti magát az ADAC GT Masters és a European Blancpain GT sorozatban, itt Mattia Drudi (Olaszország), Christopher Haase (Németország), Pierre Kaffer (Németország), Kelvin van der Linde (Dél-afriaki Köztársaság), Christopher Mies (Németország), Frank Stippler (Németország), Dries Vanthoor (Belgium), Frédéric Vervisch (Belgium) és Markus Winkelhock (Németország) teszi teljessé a pilóták névsorát. Ezen kívül az Intercontinental GT Challenge keretein belül Haase, van der Linde, Mies, Winkelhock és Vervisch száll harcba a világ legértékesebb GT3-as trófeájáért. Rahel Frey (Svájc) személyében egy sikeres hölgyet köszönthet az Audi a pilóták sorában, immár sorozatban kilencedik éve. A svájci versenyzőre - aki korábban GT3-as futamokon diadalmaskodott – többek között tanácsadóként számítanak az Audi Sport R8 LMS sorozatban, emellett pedig az ázsiai GT3 versenyek helyi futamain áll rajthoz az idei évben.  

Ősz fejjel lesz buszvezető Kovács Pál - II. rész

2019.02.22.
2008 szeptemberéig kiegyensúlyozottan fejlődtek, ám a válság a céget is nagyon megviselte. Nemzetközi fuvarozásban a járműipari megrendelések domináltak, belföldön pedig az építőiparhoz kötődőek, ezt a két ágazatot érintette talán a legjobban a recesszió. – Kamionokat kellett eladnunk, munkatársaktól kellett megválnunk, összehúztuk magunkat, a korábbi tartalékokból éltünk, csak három évet követően normalizálódott a helyzet – emlékszik vissza Kovács Pál. (Portrénk első részét itt olvashatja.) 40 méteres és 32 tonnás rakomány A válságig 10 kamion futott a nemzetközi fuvarozásban, 14 belföldön, ez 2012-re úgy állt be, hogy 20-ra fejlődött a nemzetközi – hűtő és száraz szerelvények –, és 4-re csökkent az itthoni. Belföldön túlméretes szállítmányokkal is megbirkóznak, ők fuvarozták a szegedi ELI lézeres központ óriási tartóelemeit is. Ezek darabonként 40 méter hosszúak, 4 méter szélesek voltak és 32 tonnát nyomtak. Vannak billenős négytengelyes, illetve mixer tehergépkocsik, egy 35 tonnás daru a lendületbe jött építőipar kiszolgálásához, mixerből nemrég vásároltak még egyet. – Ahova be tudtunk jutni, ott a mai napig is dolgozunk, van olyan termelő vállalkozás, ahol már a harmadik tulajdonossal működünk együtt, de még mindig velünk szállíttatnak – mondja, hozzátéve, hogy cégneveket nem szívesen említ, de ágazatokat igen: gépipar, élelmiszeripar, építőipar és textilipar. A legrégebbi partnernek már 1993 óta dolgoznak. Bizonyított motor dolgozik a buszban Az egész országra jellemző akkut gépkocsivezető hiányt ők is érzik, azonnal fel tudnának venni kettő sofőrt a nemzetközi fuvarozásba, ahol átlagosan 12 ezer kilométert futnak havonta a kollégák. – Egy-egy belföldi utat ma is szívesen megoldok kamionnal, ha úgy hozza az élet, előpakolok, ha kell – mondja az 1956-os születésű cégvezető, aki az idős sofőr nem vén sofőr jeligére most készül megszerezni a jogosítványt autóbuszra is. Azon egyáltalán nem csodálkozunk el, hogy Kovács úr volt a „legfiatalabb” a KRESZ tanfolyamon, és azon sem, hogy már sikeresen teljesítette a rutinvizsgát és készül a vezetésre a forgalomba. Szereti a kihívásokat és persze vezetni akarja azt a Scania autóbuszt, amit augusztusban vásároltak, mondván fejlődik a turizmus, van pénze az embereknek utazni, aminek alapvetően örülnek. Megérdemli az egyedi rendszámot – Szlovákiában bemutatóbuszként 70 százalékos áron jutottunk hozzá és mindössze 60 ezer kilométert futott, minden biztonsági egységgel ellátott, majdnem vadonatúj – mondja és hangsúlyozza, már Euro6-os motor dolgozik benne. Ugyanaz a nem túl bonyolult, de környezetkímélő erőforrás, amelyik több kamionjukban is túl van már félmillió kilométeren, és teljesen problémamentes. A 13 literes a blokk 450 lóerős, ez már elérhető 500 lóerős teljesítménylépcsővel is. A busz 60 személyes, 14,2 méter hosszú és minél előbb szeretné ő is vezetni. Kovács Pál márkahűsége legendás, többször volt már Svédországban a Scania gyárnak köszönhetően, legutóbb három éve, amikor Magyarországról ketten mehettek vendégként a fiatal sofőrök versenyének döntőjére. A márkakapcsolat 1991-ben az első kamionnál még a hitellel kezdődött, később viszont a minőség számított. – Sokan felhívnak azok közül, akik Scaniát terveznek vásárolni, hogy kikérjék a véleményemet és ez megtisztelő – mondja Kovács Pál, ami jelzi, számontartja a szakma. A hosszúság nem akadály... Női vonal: Több mint 50 ember dolgozik a Kovács Pál tulajdonolta vállalkozásokban és ezek között nem csak szállítmányozói van. Lányai nem akarták továbbvinni a fuvarozást, más szakmát választottak, így az ő jövőjüket nézve vásárolta meg a szegedi MÉH telep Dorozsmai út felőli részét, ahol a Naturliget nevű üzletben biotermékek és biokozmetikumok kis és nagykereskedelmével foglalkoznak. A telephelyet azonban alaposan fel kellett újítani beleértve az áruház épületét is.  

Dupla Hyundai-győzelem a Design Awardon

2019.02.22.
A Hyundai Motor Company élvonalbeli járműdizájnját idén sorban ötödször ismerték el a világhírű 2019-es iF Design Award formatervezési díjátadón. A Palisade szabadidőjármű és a Le Fil Rouge tanulmányautó a kiemelkedő dizájnverseny gépkocsi/jármű kategóriában részesült elismerésben.   A Hyundai idei sikerszériája újabb mérföldkő a vállalat számára, amint a márka arra törekszik, hogy világszerte megfizethető és elérhető prémium gépkocsikat kínáljon ügyfeleinek.   Az iF Design Award zsűrije kitüntette a Hyundai új zászlóshajóját, a három üléssoros, prémium Palisade szabadidőjárművet, amely a tavalyi Los Angeles-i Autószalonon mutatkozott be.    A Palisade úttörő funkciókkal és technológiákkal segíti elő a nagysebességű, biztonságos közúti és terephasználatot. Merész külső és belső kialakítása maximális kényelmet, helykínálatot és pihentető környezetet teremt.      Szintén győztesként tért haza a Hyundai Le Fil Rouge tanulmányautó, amely a 2018-as Genfi Autószalonon mutatkozott be. A gépkocsi azt a sportos formai hangvételt értelmezi újra, amely elsőként az 1974-es Hyundai Coupé Concept tanulmányautón jelent meg. Az „érzéki sportosságot” megtestesítő jármű harmonikus egységként kezeli az autóépítés négy legfontosabb elemét – az arányokat, a szerkezetet, a formatervet és a technológiát –, miközben a szépséget funkcióval kombinálja.    Az iF Formatervezési Díj több mint 64 éve számít a legkiválóbb formatervezés szakmai jelképének szerte a világon. A hannoveri iF International Forum Design GmbH (a világ legrégebb óta működő, független formatervezési intézménye) által szervezett, rangos díjat a legkülönfélébb kategóriákban és műfajokban ítélik oda a kiemelkedő dizájnnal rendelkező termékeknek. 2019-ben 50 országból 6400 pályamű érkezett a versenyre, a benyújtott munkákat egy 67 nemzetközi dizájnszakértőből álló zsűri bírálta el.   

Több nagyobb légitársaság is tervezi a harmadik nem bevezetését a jegyfoglalásnál

2019.02.22.
A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) a közelmúltban iránymutatást adott ki azoknak a légitársaságoknak, amelyek utasaik számára további lehetőségeket kínálnának fel a biológiai nem megjelölésénél. Az iránymutatás szerint e célra alkalmazható például az "X", a "nem meghatározott" vagy pedig a férfi Mr. és a női Mrs. helyett a semleges "Mx" jelölés az angol nyelven történő foglalásoknál. Több nagyobb amerikai légitársaság - köztük például a United, az American Airlines és a Delta - megerősítette, hogy készülnek az új opciók bevezetésére a nem megadásánál, ahogyan már a British Airways és az Air New Zealand is. "Tudjuk, milyen fontos összes utasaink számára az, hogy jól és szívesen fogadva érezhessék magukat" - mondta a British Airways egyik szóvivője szerdán. A brit légitársaság jelenleg a foglalási rendszer módosításán dolgozik, hogy eleget tudjon tenni ennek az igénynek. Az Air New Zealand vizsgálatokat jelentett be azzal kapcsolatban, hogy a vállalat hogyan tud harmadik nemként további opciókat bevezetni a különböző digitális rendszereibe. A Lufthansa-csoport (ide tartozik a Lufthansa mellett a Swiss és az Austrian Airlines is) azt közölte, mérlegelik a további opciók bevezetésének lehetőségét. A döntést azonban minden repülőjárat számára egységesen kell meghoznia a vállalkozás-csoportnak. Az ENSZ szerint az emberek mintegy 1,7 százaléka születik interszexuálisként, ez azt jelenti, hogy olyan biológiai nemi jellegzetességekkel rendelkeznek, amelyek nem sorolhatóak be kizárólagosan női vagy férfi kategóriába. Ez okozhat nehézségeket például az utazás közbeni ellenőrzések során is.

Mától drágább a benzin

2019.02.22.
Az emeléssel a benzin átlagára 357 forintra emelkedett, a gázolajé 392 forint maradt literenként. Az üzemanyagok ára legutóbb szerdán változott, a benzin és a gázolaj egyaránt 5 forinttal drágult - írja az MTI. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között. A benzin ára 2012. április elején érte el csúcsát, akkor egy liter átlagosan 451 forintba került. A gázolaj literje 2012. január közepén volt a legdrágább, átlagosan 449 forint.

Forma-1: Hülkenberg uralta az utolsó tesztnapot

2019.02.22.
A Renault német pilótája mindössze 24 kört tett meg a Barcelona melletti Circuit de Catalunyán, de ennyi is elég volt neki ahhoz, hogy csütörtökön és a négynapos teszt összesítésében is a leggyorsabbnak bizonyuljon 1:17.393 perces eredménnyel. Ugyanakkor öröme és a csapatáé nem lehetett teljes, mert az autója nem bírta végig a gyakorlást. A második időt Alexander Albon (1:17.637), a Toro Rosso thaiföldi versenyzője, a harmadikat pedig a Renault ausztrálja, Daniel Ricciardo (1:17.785) autózta. Előbbi 136, utóbbi 34 kört ment. A címvédő és ötszörös vb-győztes Lewis Hamiltonnak 1:17.977 volt a legjobb eredménye, amivel ötödik lett. A brit pilóta 58 körön keresztül tesztelte a Mercedest. A hétfői nyitányon a németek négyszeres világbajnoka, a Ferrarival versenyző Sebastian Vettel volt a leggyorsabb 1:18.161-gyel, kedden csapattársa, a monacói Charles Leclerc nyert, 1:18.247-tel, szerdán pedig az egyéves kihagyás után idén visszatérő Danyiil Kvjat, a Toro Rosso orosz pilótája 1:17.704-gyel. Az e heti teszt ezzel véget ért, jövő keddtől péntekig újabb következik Barcelonában. Az idei szezon március 17-én Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjjal rajtol.

Halálos hármas karambol

2019.02.22.
Csámpai Attila közölte: két személyautó frontálisan ütközött, majd egy harmadik is beléjük rohant. A váci hivatásos tűzoltók egy embert feszítő-vágóval szabadítottak ki a roncsok közül, a mentők azonnal megkezdték az újraélesztését, de a férfi a helyszínen meghalt. Két másik utas könnyebben sérült meg - tette hozzá.

Több mint 500 utas és légi dolgozó halt meg repülőgép balesetekben 2018-ban

2019.02.21.
A 2018-ban történt 523 haláleset több, mint a 2013-2017 között nyilvántartott adatokban rögzített, ugyanis ebben az időszakban évente átlagosan 234,4 ember halt meg légi balesetekben. Ötéves összehasonlításban így 2018 némileg kevésbé biztonságos évnek számított a légi közlekedésben. A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség ügyvezetője, Alexandre de Juniac azonban hangsúlyozta a szervezet közleményében, hogy továbbra is a repülés számít a hosszú távú utazás legbiztonságosabb formájának. "Egy utas 241 éven keresztül minden nap repülővel utazhatna, mielőtt valamilyen légi baleset halálos áldozatává válna". 2018-ban mintegy 4,3 milliárd utas 46,1 millió repülőjárattal utazott. Baleset 62 esetben történt, ezek közül 11 volt halálos kimenetelű. A csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok szerint az egymillió járatra vetített balesetek száma 1,35 volt, eszerint 740 ezer repülőjáratra jutott egy baleset. Hosszú távú összehasonlításban azonban ez az adat jónak számít, ugyanis a 2013 és 2017 közötti években az egymillió járatra vetített balesetek száma 1,79 volt.  

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója