Bevallom, nem vagyok oda a mai Mercedesekért. Kívülről legtöbbször fantáziátlanok (tisztelet a kivételnek), belül pedig durran a giccsparádé. Pedig nem volt ez mindig így, a mai napig meghajolok egy W 140 előtt, és nekem is lógott E 500 poszter a falamon! Van viszont három betű, ami a mai napig levesz a lábamról: AMG. Az affalterbachi mesterek kézmunkái, amik zseniálisan egyensúlyoznak az elegáns és a vad között, és amik legalább annyira eltérnek az alapmodellektől, mint egy mezei A5 az RS5-től, vagy épp egy 440i az M4-től. Nem véletlenül hoztam fel őket példának, a C 43 AMG ugyanis éppen velük kíván versengeni a kompakt sportkupék prémium szegmensében. Még tavaly év elején frissült a C-osztály megosztó formájú kupéja, és lett 23 lóerővel erősebb annak AMG változata, ami tulajdonképpen egyfajta belépő szintet jelent a Mercedes bitang sportautói közé. Nem véletlen, hogy a C 43 esetében csak visszafogottan nyúltak hozzá a külsőhöz: kissé markánsabbak a légbeömlők, hátul pedig apró szárny, négy kipufogóvég és egy mélyre húzott diffúzor tudatja velünk, hogy ez nem az alapmodell, de azért nem is a kihegyezett, szerteszélesített és felfoghataltanul erős C 63 vagy C 63 S. És milyen szerencse, hogy van nekünk a C 43! Ez egy sokkal használhatóbb, a hétköznapokban is kiélvezhető és kiautózható erejű sportkupé, amiben ráadásul négyen is gond nélkül elférünk, szóval megvan a maga helye a palettában. Sikerült egy olyan rést megcélozni vele, amit jelenleg csak az S5 igyekszik kitölteni, ám kevesebb krafttal. Ez itt, ez a semmitmondó tekintetű fekete kisfőnök ugyanis 390 lóerőt takar a motorházteteje alatt, no meg 2500-tól egészen 5000 fordulat/percig elérhető 520 Nm nyomatékot. Mind az ötszázhuszat érezni, esküszöm! Egy percig sem titkolja, hogy erős, de nem olyan fejszaggatóan, hanem éppen csak annyira, hogy az utasaink vagy ordítsanak, vagy épp szótlanul, üres tekintettel üljenek még mellettünk percekig. Persze akárhogy is nézzük, steril. Ahogy lassan minden sportautó, és nem feltételnül azért, mert német. Mára önmagában nem elég, ha egy autó erős. Egy ilyen prémium kategóriás autótól kényelmet, biztonságot várnak el a vásárlók, valamint minél több, minél nagyobb digitális felületeket, amiken lehet mutogatni a barátoknak, hogy „nézd, múltkor megvolt 4,3 másodperc alatt is a 0-100.” Hohó! 4,3 másodperc? De hiszen még a gyári adat szerint is 4,7 másodperc szükséges! A Merci úgy látszik, hogy most szkeptikus volt, a C 43 ugyanis téli gumikon is gond nélkül hozta a 4,3 másodperces sprintet 100 km/h-ra. Nem fogtam fel... Döbbenetes a 4MATIC! Talán ez volt az, amire a leginkább kíváncsi voltam, ugyanis eddig nem sok esélyem volt a Mercedes összkerékhajtását vallatni, de nem okozott csalódást. Pont olyan stabil, de mégis játékos volt, mint azt elképzeltem. Betonbiztosan fogta az utat, amire csak rátett a „hülyebiztos” menetstabilizáló rendszer is. Nagyon butának kell lenni, hogy eldobjuk, tényleg lenyűgöző a tapadása, tulajdonképpen minden körülmény között. Még bal láb-jobb láb rajtolással sem nyikkantak meg azok a Michelin Alpin Sport abroncsok, a gyorsulási érzet leírhatatlan! Ha eddig megkérdőjeleztük volna a 4MATIC összkerékhajtás beállítottságát, minden kételyünket eloszlatja az AMG beépített telemetria rendszere, ami egy diszkrét „Driftszög” menüponttal fogad. Nem véletlen, hiszen gyári adatok szerint a nyomaték 69%-át ereszti hátra a C 43, ettől pedig meglehetősen játékos a mozgása, hóban pedig egyenesen példaértékű driftautó lesz belőle. Én már rengeteg autóval mentem nagylapján, de ilyen koordináltan, még talán sohasem! Ezenfelül számtalan versenypályát is betápláltak a telemetriába, így például a Nordschleife hosszú aszfaltcsíkját is, ha éppen köridő kergetésre lenne kedvünk, illetve képes 0-100-as sprintet is mérni, méghozzá meglehetősen pontosan, ugyanis külsős, profi GPS-es eszközzel is hozta a korábban is említett elképesztő 4,3 másodperces gyorsulást. Két turbót is akasztottak a németes rendben elhelyezett V6-os motorra, így lankadatlanul, bármiféle erőkiesés nélkül tol mind a négy kerék előre, miközben a váltásokat bitang rántással jelzi. Legalább is Sport+-ban, hiszen Comfortban észrevétlenül kapcsolgat. Néha azért azt is lehet élvezni. Egyébként éppen a váltója az egyik gyengébb pontja, hiszen a Mercedes 9-fokozatú automatája az AMG kezelés után is valamivel lassabb reagálású a konkurenseknél, és képes rángatni is, amikor manuálisan kapcsolgatjuk a kormány mögötti váltófülekről. Mindez persze eltörpülő apróságnak tűnik, amint kinyitjuk az AMG Performance kipufogórendszer szelepeit. Itt nincs hangszóró, ez a V6 tényleg ördögien szól, váltásoknál mélyen ránk senderít, majd gázelvételkor masszívan durrog. Nincs ember, aki megmondaná, miért élvezik ezt a férfiak, de nagyon nehéz abbahagyni a gyerekes mókázást és lejönni a durrogásról. Ráadásul mindezt akár további három személlyel gond nélkül megoszthatjuk, ugyanis kupé mércével hátul is bőséges a hely. Persze egy csapott farú sportautónál nem illik a hátsó fejteret méricskélni, de talán most először elfértem 185 centis valóm mögött, és a lábtér is elégséges, főleg, ha nincsenek földre eresztve az első ülések. Egyébként úgy gondolom, hogy éppen ez lehet az egyik ütőkártyája a C-osztály kupéjának, hogy kevésbé tűnik öncélúnak, ilyet pedig máshol nem igazán találunk. Mindezen vezetési élményekhez jön hozzá a ráncfelvarrással járó mindenféle előny, amit leginkább odabent érzékelhetünk, kezdve az egyik új kedvencemmel: a multikormány két új tapipadjával. A két kis fekete kocka aprólékosan olvassa le minden ujjmozdulatunkat és rendkívül kiszámíthatóan kezelhető még vezetés közben is. Míg a baloldali kezelővel az új digitális műszercsoport funkciói közül választhatunk, addig a jobboldali kezelővel a központi infotainment új szélesvásznú kijelzőjén garázdálkodhatunk. Ebből gondolom már le is jött, hogy leginkább a szórakoztatásra feküdtek rá a frissítéskor, hiszen ma már legalább olyan fontos a pompa és kényelem, mint a teljesítmény. Akárhogyis, igaza van a Mercedesnek, ugyanis az összhatás annyival minőségibb odabent, mint a konkurensek, hogy ki kell jelentsem: a Mercedes most fokozottan kezd ellépni a konzervatívabb BMW és a túl rideg Audi belsőktől. Bárki is panaszkodott a külsőre, a bután húzott farra, vagy az általános orra, beszállás után rögtön elmúlt a kezdeti fintorgás. Noha kívülről nézve tényleg túl soknak tűnik a forma, a hangulatvilágítás és a két nagy képernyőfelület, beülve ezek inkább körülvesznek és hozzátesznek az élményhez, mint zavaróak, ráadásul a C-osztálynál valamelyest azért visszafogottabb a műsor, mint mondjuk egy E-osztályban. És a legfontosabb, hogy ez egy AMG, így vadító piros biztonsági övek szorítanak a sportülésekbe. Akárhova nyúlunk, a vörössel vart bőr dominál és telitalálat a tesztautó középkonzoljára választott sötét faborítás is. Minden finomsága mellett persze meglehetősen megnyugatató érzés, hogy bármikor ott a kezünk alatt a módválasztó, hogy Sport+-ba billentsük és tökéletesen megváltoztassuk az autó karakterét. Végül pedig a ráadás: mindezt 20 646 390 forintos belépőáron adja, ami akárhogy is nézzük, nem sok egy megbízhatóan erős prémium sportautóért, amibe hely és technológia is szorult. Persze a tesztautó extrákkal növelt árcédulája 27 434 540 forintra rúg, de ez már csak egy ilyen szegmens, és azt sem érezni túlzónak. Megural, magába szippant! Minden porcikájában érezni, hogy az AMG mérnökeit a versenypályák nevelték, ezt a fajta belső nyerséget, kellő romlottságot csak azok értékelik igazán, akik vezettek már versenyautót. Olyan célgépet, ami csak azért született, hogy minél gyorsabban körbeérjen a versenypályán. Ezt az érzés nem kis dolog átültetni az utcára, miközben – és ezt nagyon értékelem a AMG modellekben – képesek nyugodt, hétköznap is használhatóak lenni, nem akarnak folyton szétszakadni az erőtől, mint mondjuk egy GT-R. Mindez fokozottan igaz a C 43 AMG-re, amivel egyszerűen jó együtt élni, amivel bármikor szívesen útrakelünk, akárcsak azért, hogy újra hallhassuk a biturbó V6 mérges hörgését, még akkor is, ha a futóműve egyébként folyton kemény, még az alap 18”-os felniken is. De hiszen ez egy AMG, milyen legyen...