Piastri győzött, magabiztos McLaren 1-2 Miamiban

2025.05.05.
A rajtot Max Verstappen várta a legkedvezőbb pozícióból, miután egy újabb izgalmas, az utolsó pillanatig kiélezett és szoros időmérőn „meglepetésszerű” diadalt aratott. A címvédő mellől Lando Norris startolt, a második rajtsoron pedig a pénteki időmérő győztese – és ezzel fiatalsági rekordot felállító – Andrea Kimi Antonelli valamint a bajnoki pontversenyt a rajt előtt vezető és Oscar Piastri osztozott. A rajtrácsra ezúttal csak tizenkilenc autó állt fel, Pierre Gasly ugyanis a parc fermé szabályok megsértése miatt a boxutcából startolt. A verseny rajtja Verstappen magabiztosan rugaszkodott el a rajtnál az első kanyarban viszont elfékezte magát, így Norris rögtön megérkezett mellé és az előzéssel is tett egy próbát, ellenfele azonban megvédte pozícióját. A McLaren versenyzője szerint túlságosan agresszíven, letaszítva őt a pályáról. Tény, Norris a bukótérbe csúszott és egészen a hatodik helyig esett vissza. Innen kellett tehát megpróbálkoznia a felzárkózással. Jack Doohan kiesése után (az ausztrál defektet kapott, miután koccant Liam Lawsonnal) egy rövid virtuális biztonsági autós fázis követett, ami után Piastri gyorsan maga mögé utasította Antonellit, megszerezve ezzel a második helyet Verstappen mögött. A tizedik körre Piastri is előzési távolságba lopta magát Verstappenhez képest és több alkalommal meg is kísérelte a manőverezést. Az ausztrál több sikertelen kísérlet után a tizennegyedik kör elején végrehajtotta az előzést, ami után nem sokkal Norris is megérkezett Verstappen nyakára. Max Verstappen és Oscar Piastri összecsapása Ők ketten hosszú körökön keresztül csatáztak (Norris a tizenhetedik körben egyszer már megelőzte Verstappent, de gyorsan visszaengedte maga elé tartva attól, hogy a kiszorítós manőver nem volt szabályos), mire a McLaren versenyzője, a tizenkilencedikben átvette a második helyet. Ezen a csatán Piastri nyerte a legtöbbet, hiszen amíg ellenfelei harcoltak, ő nyolc másodperces előnyt épített ki velük szemben. Eközben a Williams versenyzői is hosszú csatát vívtak a hatodik és a hetedik helyen: a tizenkilencedik körben Albon vette vissza a kedvezőbb pozíciót. A futam hajrájában a Ferrari kettősének „üldözőversenye” volt a figyelem középpontjában. Ami a vörösöket illeti, ők négy körrel a leintés előtt „visszacserélték” helyezéseiket, vagyis Hamilton elengedte Leclerc-t. A győzelmet Piastri szerezte meg, aki ezzel zsinórban harmadszor ünnepelhetett egy nagydíj után, McLaren-versenyzőként először az 1998-as év és Mika Häkkinen óta, Norris másodikként ért célba, Russell pedig újabb dobogót hozott a Mercedesnek. A Ferrari versenyzői küzdenek Carlos Sainz-cal. Fotók: hirado.hu/XPB Verstappennek be kellett érnie a negyedik helyezéssel, Albon pedig idei legjobbját beállítva – ezúttal viszont száraz pályán – ötödik lett. Antonelli hatodik lett, Leclerc hetedik, a Sainz támadását az utolsó pillanatban visszaverő Hamilton pedig nyolcadik. Végeredmény, Miami Nagydíj, Miami (57 kör, 308,326 km, a pontszerzők): 1. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren) 1:28:51.587 óra 2. Lando Norris (brit, McLaren) 4.630 másodperc hátrány 3. George Russell (brit, Mercedes) 37.644 mp h. 4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 39.956 mp h. 5. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) 48.067 mp h. 6. Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes) 55.502 mp h. 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 57.036 mp h. 8. Lewis Hamilton (brit, Ferrari) 1:00.186 perc h. 9. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams) 1:00.577 p h. 10. Cunoda Juki (japán, Red Bull) 1:14.434 p h. A vb-pontversenyek állása 6 futam után (még 18 van hátra): 1. Piastri 131 pont 2. Norris 115 3. Verstappen 99 4. Russell 93 5. Leclerc 53 6. Antonelli 48 7. Hamilton 41 8. Albon 30 9. Esteban Ocon (francia, Haas) 14 10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 14 csapatok: 1. McLaren 246 pont 2. Mercedes 141 3. Red Bull 105 4. Ferrari 94 5. Williams 37 6. Haas 20 7. Aston Martin 14 8. RB 8 9. Alpine 7 10. Sauber 6  

Kilenc megyére adtak ki riasztást vihar és jégeső veszélye miatt hétfőre

2025.05.05.
Hétfőn hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. A zivatarok környezetében viharos, óránkénti 60-80 kilométeres, lokálisan esetleg erősebb széllökés, jégeső és intenzív csapadékhullás is előfordulhat. A Dél-Dunántúlon, esetleg a Duna-Tisza köze nyugati részén egy-egy hevesebb zivatarcella is előfordulhat akár két centiméternél is nagyobb jéggel, óránkénti 90 kilométeresnél erősebb széllökésekkel, és rövid idő alatt lehulló 20-25 milliméter csapadékkal. Az éjszaka folyamán kelet felé korlátozódik a zivatartevékenység, miközben gyengül. Átmeneti szünetet követően hétfőn a déli óráktól ismét nő a zivatarok száma, ekkor leginkább az ország déli, délkeleti felén. A zivatarokat a viharos széllökések, valamint a jégeső mellett már nagyobb eséllyel kísérheti felhőszakadás. Elsősorban déli, délnyugati tájakon heves zivatar kialakulására is alkalmasak a feltételek, amelyhez 2-3 centimétert meghaladó jég, óránkénti 90 kilométerest meghaladó szélrohamok is társulhatnak. A zivatarhajlam várhatóan az esti, késő esti órákban sem csökken számottevően. Felhívták a figyelmet arra: a zivatarok térbeli előfordulásában nagy a bizonytalanság, egyes forgatókönyvek alapján a heves események az országhatáron kívül zajlanak le. A HungaroMet Zrt. hétfőre Baranya vármegyére adott ki másodfokú figyelmeztetést hevesebb zivatarok veszélye miatt, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Somogy és Tolna vármegyék területére pedig elsőfokú figyelmeztetés van érvényben hétfő éjfélig. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt javasolja, hogy ahol hevesebb zivatarok miatt van érvényben riasztás, az emberek fokozottan figyeljenek a fák, fasorok, állványzatok közelében. Azt kérik, lehetőleg senki ne parkoljon villanyvezetékek és fák alá, a fasorok mellett pedig kellő figyelemmel közlekedjen mindenki. Aki bajba jutott embert vagy leszakadt vezetéket lát, jelezze a 112-es segélyhívón.  

Nagy baleset az M3-ason, négy járműben 18-an ültek, hibrid autó is sérült

2025.05.04.
A főváros felé vezető oldalon történt balesethez a füzesabonyi hivatásos tűzoltók vonultak. A karambolban négy jármű volt érintett, az egyik hibridhajtású, a gépkocsikban összesen tizennyolcan ültek. A helyszínre mentő is érkezett. A baleset miatt a sztráda érintett szakaszán csak a leállósávban halad a forgalom, torlódásra kell számítani.   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

67 nevező a hazai rali EB futamon!

2025.05.04.
30 versenyző páros ERC1-ben, 14 páros ERC3-ban, és további 23 duó ERC4-ben. Ennyi nevezés érkezett a VI. Rally Hungary-re, amit a tavalyi évhez hasonlóan a Veszprém környéki murvás gyorsaságikon rendeznek meg május 9-11 között. A hazai rali EB futamunk ismét pénteken veszi kezdetét egy kvalifikációval, majd shakedownnal, amik ezúttal Hajmáskéren lesznek, tehát már az első napon kaphatnak ízelítőt a pilóták az utánozhatatlan lőtereink talajából. A napot egy királyszentistváni szuperspeciállal fejezik be. Szombaton Hegyesd-Kislőtér-Várpalota a program, míg vasárnap Iszka-Tés-Nagylőtér a menetrend, amiken például Max Verstappen édesapjának, Jos Verstappennek is végig kell hajtania, hiszen ő is nevezett például egy Skoda Fabia RS Rally2-vel. De ott lesz még többek között az egykori WRC-menő Mads Ostberg is a mezőnyben egy Citroen C3-mal, és a nagy visszatérő Herczig Norbert is, aki a korábbi tervekkel ellentétben nem a háromhengeres Toyota Yarisszal, hanem a már jól ismert Skoda Fabia RS-sel indul. Szintén érdemes lesz figyelni Turán Frigyesre, aki minden évben borsot tör az EB mezőny orra alá, egyszer diadalmaskodni is tudtak a viadalon, illetve Max McRae neve sem véletlenül csenghet ismerősen: ő a rali legenda Colin McRae unoköccse. Új raliautó típus is debütál nálunk. Most először lesz látható hazai gyorsasági szakaszon a Lancia Ypsilon Rally4 HF. A sokáig tetszhalott, majd tavaly felélesztett olasz márka stílusosan rúgja rá a piacra az ajtót, és rögtön egy versenyautó változatot készítették a Peugeot 208-ra erősen építő Ypsilonból. Idén nem a Rally Hungaryvel kezdődött a European Rally Championship, ami olyan szempontból előnyös lehet számunkra, hogy a pilóták és az autók már bemelegítettek, és sok pilóta még csak most csatlakozik a mezőnyhöz, úgyhogy komoly csaták várhatóak. Ráadásul tavaly életem leglátványosabb rali futamát élhettem át a Rally Hungary-n, így tiszta szívből ajánlom, hogy: találkozzunk Veszprémben! Képek: Tolnai Márk További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Megváltozhat Kanada autópiaca Trump miatt

2025.05.04.
Hivatalba lépése után nem sokkal, máris azzal fenyegette Donald Trump Kanadát, hogy szívesen egyesítené azt az Egyesült Államokkal. Ennek ellenére nem sokkal később Kanada is nyakába kapott egy nagy adag extra vámot, ami az USA-ból importált autókat is érinti. Mindez azért is érinti különösen érzékenyen Kanadát, mert jelenlegi jármű biztonsági és környezeti sztenderdjeiket az Egyesült Államok határozza meg. Tehát egyetlen olyan autót sem importálhatnak Kanadába, amit nem hagyott jóvá az USA, legalábbis annak szabályrendszere. A Kanadai Autókereskedők Szervezete (CADA) most azt ajánlja, hogy szakítsanak az USA jármű homologizációs szabályrendszerével, ezzel megnyitva a kaput olyan remek európai, japán és egyéb gyártmányú autóknak, akik még az amerikainál is szigorúbb követelményeknek felelnek meg, azonban eddig behozataluk az országba nem volt lehetséges. Ezzel elkerülhetnék Trump vaskos vámjait és akár modellek is megérkezhetnének a kereskedésekbe, amikről eddig csak álmodott a kanadai piac. Egyébként Kanada ezen lépését a legtöbb gyártó támogatná a CADA állítása szerint. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Világjáró mazdások: Düsseldorfban él Európa egyik legnagyobb japán közössége

2025.05.04.
Ha valaha Düsseldorfban jár, érdemes megállni, és belemerülni „Kis Tokió” atmoszférájába, a város egyik legkülönlegesebb negyedében. Több mint 8400 japán származású lakosával és több mint 400 aktív japán vállalatával, a helyiek beszélgetéseit hallgatva, a friss ételek illatával körülvéve, az ember könnyen úgy érezheti, hogy egy tokiói izakaya étteremben találta magát, anélkül, hogy elhagyta volna Európát. A „Klein-Tokio am Rhein” bemutatásában a Düsseldorfban élő japán Atsushi Yoshi, a Mazda utólagos terméktámogatási szakértője és Mazda CX-80-asa segít. „Düsseldorfban otthon érezzük magunkat, mert itt visszaköszön a japán kultúra,” meséli. „Ez egy igazán különleges hely számunkra, ugyanaz a kultúra, ugyanaz a szellem él itt is, mint Japánban.” Ezt a szellemiséget Yoshii három szóban foglalja össze: „kedvesség, együttműködés és tisztelet”. És talán sehol nem érzékelhető ez jobban, mint az itteni vendéglátásban, ahol az omotenashi, az önzetlen japán vendégszeretet filozófiája minden vendéglátóhelyet átjár. „Kezdetben csak a japán éttermekben volt jelen, de ma már szinte minden étterem átveszi az omotenashi szellemiségét,” mondja. Az első úti cél a Michelin-csillagos Nagaya étterem. A Yoshizumi Nagaya séf által vezetett étterem az európai konyhaművészetet ötvözi a hagyományos japán gasztronómiával. „Modern, de a technika hagyományosan japán,” magyarázza Nagaya, aki 2000 óta él Düsseldorfban. „A japán konyha a redukálásról szól, az ízek kivonásáról. Németországban viszont inkább hozzáadunk az ételekhez, például rozmaringot, borsot, petrezselymet. Ellentmondás feszül a két ízvilág között, amit én megpróbáltam ötvözni, és valami újat alkotni.” Ha hihetünk a számos elismerésnek és a folyamatosan teltházas ebédidőnek, akkor Nagaya tehetséges csapata itt valóban aranybányára lelt. Őket azonban nem ez hajtja. Számukra a vendégek mosolygó arca jelenti a legtöbet. „Nem a díjakért főzök” – hangsúlyozza Nagaya, visszautalva Yoshii korábbi gondolataira. – „Én a vendégekért főzök.” Nem messze innen, Anna Friedel kínál hasonlóan magával ragadó élményt az ANMO teázóban, ahol Sencha-dô teaszertartásokat vezet. Néhány méterre az Immermannstrassétól, Friedel vendéglátó helye a teaszertartás mesterségét és a kortárs művészetet ötvözi, ami több érzékszervre ható élményt kínál. „Ez egy kiváló módja annak, hogy kapcsolatot teremtsünk és összehozzuk az embereket.” – magyarázza Friedel, miközben egy gőzölgő, gondosan elkészített japán matchát kortyolgatunk. „A tea megnyugtatja az elmét, ellazítja a testet és fokozza az érzékenységet. Kiélesíti az összes érzéket.” A napfényes helyszín valóban inspiráló. „Az ilyen terek szerepe rendkívül fontos – itt minden rezonál, kapcsolódik… és a tea a közös pont.” Friedel stúdiója segít neki abban, hogy kapcsolatot teremtsen a helyi japán közösséggel, és ihletet merítsen. „A nyelvek, melyeket itt hallunk, az emberek, akikkel itt találkozunk, a közös élmények, amelyeket átélhetünk, mind hozzájárulnak egy nagyszerű kulturális eszmecseréhez.” Düsseldorf kulturális erejét Takao Baba koreográfus is jól ismeri, aki a város egyik ikonikus kortárstánc-központjában, a Tanzhausban oktat. Ez az egykori villamosremíz mára a modern tánc szentélye lett. „Apám volt itt az egyik első japán” – meséli Baba, aki maga is komoly szerepet játszik a város életében. „Mi hoztuk létre itt az urban dance szcénát, húsz évvel ezelőtt. És Düsseldorf ma már Berlint is megelőzi ezen a téren.” Mint a legtöbb művész, aki egy pezsgő szubkultúrában tevékenykedik, Baba is számos forrásból merít inspirációt – a harcművészetektől (karate, jiu jitsu, muay thai) egészen magáig a Rajna folyóig. „Ez az én inspirációm” – mondja. „Én itt érzem otthon magam.” Ez Düsseldorf japán negyedének valódi varázsa: Kis Tokio egy pici területen ugyan, mégis rendkívül sokféle élményt nyújt – legyen szó gasztronómiáról, művészetekről vagy épp a közösség erejéről. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Gondolatjel – 90 éves a Skoda Superb

2025.05.04.
Szép, büszke dolog kilencven évre visszatekinteni. Összevetettem néhány híres modellel. Az első tömeggyártású gépkocsi, a Ford T-modell 1908-tól 1927-ig készült, 15 millió példányban, a Volkswagen Bogárt, 1938 és 2003 között gyártották, 21 millió sorozatnagyságban, a Toyota Corolla 1966-tól máig állítják elő, eddig 44 milliót adtak el. A Superb "csak" 38 évben volt és van aktív név.  Nézzünk egy kicsit az 1935-ös esztendőre: Németországban bevezetik az általános hadkötelezettséget, Hitler ezzel megszegi a versailles-i békeszerződés katonai cikkelyeit. Ugyanebben az országban, az állami hivatalokból eltávolítják a zsidó származásúakat. Már egyre nő a nemzetközi feszültség. Az emberiség létszáma akkor 2,1 milliárd, a mostaninak negyede.    A Skoda műszaki innovációkat vezetett be 1934 és 1949 között. Ebben nincs semmi meglepő, a csehszlovák járműgyártás nagyon magas színvonalú volt, elég csak a Tatra autókra és a Jawa motorkerékpárokra gondolni. A Superb visszatükrözi a Skoda ma már több, mint 130 éves históriáját.  Az 1930-as években a legdrágább típus volt a palettán: négyszemélyes változata 61 900, a hatszemélyes 64 900 koronába került. 1934-ben, a legolcsóbb típus, a Skoda Popular megjelenése után néhány hónappal kezdődtek az eladásai, 640 Superb néven. 1600 kilogrammot nyomott, tengelytávolsága 3,3 méter. Kezdetben a korábbi Skoda 645 hathengeres, 55 lóerős motorját használták benne, majd 1936-ban 2492-ről 2703 köbcentire növelték a hengerűrtartalmát, ez az új motor már 62 lóerőre volt képes. A következő frissítéskor ezek az adatok 65 lóerőre és 2914 köbcentiméterre változtak. A nácik uralma idején a márka kizárólag a tisztek és felsőbb katonai vezetők számára gyártott autókat, köztük Superb luxusautókat is. A Superb alapjaira néhány 903-as típusjelzésű, hatkerekű harci terepjárót is építettek. A második világháborút követően alaposan visszavetették a gyártását, helyette a nagyobb keresletű teherautókra álltak rá. Miután a korábban Jawa márkanevű autókat gyártó kvasinyi üzem a Skodáé lett, ide helyezték át többek között a Superb gyártását is. A világháború után újraindított Superb megegyezett az 1938-as változattal. Az akkori szuperautó központi vázat kapott, abban a korban ritka volt az elöl-hátul független rugózás. Az első modell a Skoda 640 Superb volt, hathengeres (ez jár legsimábban) 55 LE (40.5 kW) teljesítménnyel. Nagyon modernnek számított a hidraulikus fékrendszer és a 12 voltos elektromos berendezés. A kínálat csúcspontján álló 96 lóerős (70.7 kW), 4.0 liter lökettérfogatú V8-as motor. A Superb különféle tengelytávokkal készült, illetve lehajtható vászontetővel, és egyedi karosszériát is lehetett rendelni. 1949-ig, körülbelül 890 személyautót bocsátott ki az üzem, és 1,630 katonai változatot, 4×4-es hajtással.  Ötven év kihagyása után 2001-ben jelent meg a mai szemmel nézve első modern Skoda Superb. 2001-ben a Genfi Autókiállításon mutatták be a Skoda Montreux-t, amely a VW Passat nyújtott tengelytávú, Kínában használt padlólemezére épül. A Passat Lingyu tengelytávja 10 centiméterrel hosszabb az alapmodellénél. Végül nem a Montreux lett a végleges név, hanem felelevenítették az 1930-as évek Skoda-luxusautóinak modellnevét, a Superbet. 2001 őszén dobták piacra. Három benzin- és három dízelmotorral volt elérhető, mindegyik automata vagy hatfokozatú manuális váltóval. Az első generációból Kvasinyben 135 694 darab készült. 2006-ban átesett egy kisebb frissítésen. Kivételes tágassággal jelent meg, 85 kW és 142 kW (193 LE), 2.8 literes motorral, valamint Tiptronic automatikus erőátvitellel, bi-xenon fényszórókkal. A következő generációk évszámai 2008, 2015, és 2023. A második nemzedék limuzinja praktikus nagy csomagtér-ajtót kapott, és mellette kínálták az első kombit is. Kibővítették az alapfelszerelést. A harmadik generáció jelentősen fejlesztett technikájú lett, és új dizájnt mutatott fel. A Superb népszerűsége jelentősen nőtt az évek alatt. Az első modern generáció 2001 és 2008 között, 137 ezer gazdát talált. Utóda limuzin és kombi változatban 618 ezer példányban kelt el, az elsőként említett változatból 65 százalékot választották a vevők. A 2015-től gyártott kocsi 805 ezer embert győzött meg, közülük 56 százalék a kombit vásárolta meg. A mostani kivitelek tovább helytállnak a piacon. A vevők dönthetnek limuzin és kombi karosszériák között, benzines, dízel, lágy hibrid, konnektoros hibrid, hajtóművű változatokkal. Eddig 65 ezer kelt el. A legújabb konnektoros hibrid 120 kilométert tehet meg tisztán elektromos módban. Élvonalú a műszaki berendezés, fenntartható anyagválasztás jellemezi. A vezetőhely is modern a Smart Dials kijelzővel. Kínai átok: élj érdekes időkben. A Skoda Superb éppen ilyen sorsot kapott. További sikereket kívánok a kilencven éves fiatalnak.  

André Citroën már száz éve hitt az elektromosság erejében

2025.05.04.
1925. július 4.-én, az esti órákban hatalmas, világító betűk írták ki a Citroën nevet a párizsi Eiffel-toronyra. Fernand Jacopozzi világítástechnikai mérnök meggyőzte André Citroënt, hogy támogassa őrült ötletét, és világítsák ki a francia főváros legismertebb látványosságát. André Citroën maga is felvilágosult elme volt. Pontosan tudta, hogy mekkora műszaki kihívással jár ez a vakmerő elképzelés, hogy milyen hatalmas hatással lesz az egész világra, és persze azzal is tisztában volt, hogy micsoda reklámlehetőséget jelent ez számára. Megdöbbentés, innováció és a határok feszegetésére – ezeket a veleszületett képességeket André Citroën az üzleti élet legváltozatosabb területein hasznosította, a termeléstől kezdve a technológiákon át az értékesítésig, az ügyfélkapcsolati tevékenységektől az emberi erőforrások kezelésén át a kommunikációig. A társadalmat bensőségesen ismerő Citroën arra törekedett, hogy a még szabadabb mozgás és a függetlenség érdekében minél szélesebb körben elérhetővé tegye az automobil élményét. Ez az a küldetéstudat, amely a kezdetektől fűtötte, és fűti ma is a márka minden tevékenységét, immár több mint száz éve. Azt a márkát, amely az emberekhez közel álló, közülük való autógyártóként teremtette meg az igényeiket minden síkon kielégítő mobilitási megoldásokat. Napjainkban az energetikai átállás jelenti a legnagyobb kihívást, ám ez egyben vízválasztónak is bizonyul, hiszen sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy lecseréljék az autójukat. Ahhoz, hogy az innováció felelősségteljes és megfizethető legyen, a villamosítás és az online kapcsolódás területeire kell összpontosítani. A Citroën pontosan ezen a téren lép fel, mint a megfelelő időben kezdeményezett, önkéntes villamosítás úttörője. Annak érdekében, hogy az elektromos mobilitást elérhetővé tegyük ügyfeleink számára, minden típusunkból fejlesztettünk egyszerűen használható, üzemanyag-takarékos hibrid változatot. Ezen túlmenően a Citroën 2020-ban az elsők között kínált tisztán elektromos szedánt (C4) az alsó-középkategóriában, és még ugyanebben az évben elsőként teremtette meg a barátságos és gazdaságos elektromos mikromobilitás feltételeit az Ami bemutatásával. 2024-ben újfent a Citroën volt a legelső márka, amely az új C3 bevezetésével olyan elektromos városi kisautóval bővítette európai kínálatát, amely nem csak megfizethető, de a helykínálat és a kényelem terén sem követel kompromisszumot. Ezt követően a Stellantis-csoporton belül elsőként vezette be az utazásokat elősegítő, online asszisztenst: az e-ROUTES applikációt. Száz év elteltével a Citroën továbbra is felvillanyozza a világot, és számos termékbevezetéssel tör az élre. Érkezik az új Ami és annak Buggy változata, valamint az új C3 még olcsóbb elektromos változata, amely kevesebb mint 20 000 euróért csaknem 200 kilométeres hatótávolságot kínál, ugyanakkor hibrid változatban is elérhető. A C3 Aircross új, nagyobb kapacitású akkumulátora 400 kilométeres hatótávolságot biztosít, míg a márka új alsó-középkategóriás szabadidőjárművének (C-SUV), a C5 Aircross modellnek az elektromos hatótávolsága eléri a 680 kilométert! 1925. július 4.: André Citroën felvillanyozza Párizst Néhány hét alatt hat különböző színben 250 000 villanykörtét szereltek fel az Eiffel-toronyra, és ezeket 6000 méternyi kábellel kötötték össze. Amikor 1925. július 4-én felkapcsolták a villanyt, 40 másodperc leforgása alatt kilenc fénygrafika jelent meg az emberek szemei előtt: az arabeszkek, hullócsillagok, üstökösök és hasonló látványosságok után feltűnt hét betű – C.I.T.R.O.Ë.N. – és a dupla chevron-jel. Ezután az egész mutatványt megismételték az ámuló párizsi közönség legnagyobb örömére. 1934-ig André Citroën volt a fények ura az Eiffel-tornyon: évről évre megújította az installációt, méghozzá a Citroën márka már ekkor pontosan megfogalmazott filozófiájához híven: a technológiai innovációt nem csak az élet középpontjába, de annak szolgálatába is állította. 1928-ban például két, egyenként 20 méteres átmérőjű, megvilágított óralap tájékoztatta a párizsiakat a pontos időről. 1934-ben pedig egy gigantikus, 160 méteres hőmérő magasodott a város felé, hogy mindenki láthassa, milyen hideg vagy meleg van a városban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Frontális karambol a 33-as főúton – mentőhelikoptert is riasztottak

2025.05.04.
Szemből egymásba rohant egy furgon és egy személykocsi a 33-as főút 14-15-ös kilométere között. Mindkét járműben csak a sofőr ült, a személyautóba egy ember beszorult, a kocsi a szalagkorlátra csúszott. A Poroszló és Besenyőtelek között történt balesethez a füzesabonyi és a tiszafüredi hivatásos tűzoltókat riasztották. A személykocsi utasát a tűzoltók szabadítják ki a roncsból. A helyszínre mentőhelikoptert is várnak. A főút érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója