Stílust az utakra! – Peugeot 308 SW Hybrid teszt

2022.08.25.
Ha van kompakt a piacon, amivel nagyon rég vártam a találkozást, akkor az a Peugeot 308. Úgy voltam vele, hogy, ha hozza legalább a 208 finomságát, és remek anyaghasználatát, illetve a 3008 modern határozottságát, akkor ennek kell lennie a tökéletes autónak. Ráadásul az új 308-ason mutatkozott be a Peugeot új emblémája, és sikerült új szintre emelniük az aktuális dizájnnyelvüket – ami egyébként valahol a 408-as bohém formáinál tetőzhet majd. Mindez jól mutatja, hogy mennyire fontos a Peugeot számára a 308-as, amit most SW, azaz kombi karosszériával, és az erősebbik konnektoros hibrid hajtáslánccal próbálhattam. Mostanra hivatalosan is kijelenthetjük, hogy a Peugeot számára hitvallás lett az utcák kiszínezése, ugyanis a tesztautón is látható Coppery kék metálfényezés az alap, felármentes színe a 308-nak, és annyira jól áll neki, hogy egész biztosan nem kérném mással. Remekül kihozza az erőteljes, izmos, mégis letisztult vonalait. Ferdehátúként és kombiként is remek összhangban van minden elem, ráadásul a GT változaton még karcsúbbak a fényszórók, és 18-colos felnik töltik ki a kerékjárati íveket. Megkapó jelenség a forgalomban, ami után mindenki garantáltam megfordul, és a legjobb benne, hogy ehhez a hatáshoz nem is kell a csúcsfelszereltséget választani. Odabent szintén sikerült a következő szintre emelni a futurisztikus hatást azzal, hogy egy újabb digitális panel költözött az infotainment kijelző alá. Ezek végül is hatalmas gomboknak felelnek meg, amik szabadon konfigurálhatóak, hogy leegyszerűsítsék a hétköznapi életet. Szerencsére az operációs rendszer felülete is frissült, és sokkal átláthatóbb, a furcsa fordításoktól mentes rendszer lett az i-Connectből. Már itt is csak egy bütyök a váltógomb, szinte ki sem tűnik a középkonzolból, ami egyébként kétszintes telefontárolást enged. Megmaradtak a puha anyagok, és a 208-ból ismerős 3D-hatású, dupla üvegfalú digitális műszerfal is, ami remek új grafikákat kapott. Például egy indokolatlanul nagy felnis, ültetett 308-ason figyelhetjük a hibrid rendszer működését. Talán már előrevetítenek vele valamit, ki tudja... Ahogy a legtöbb új Peugeot modell, úgy a 308 is ránk építkezik. Nem a hagyományos üléspozíciót kapjuk, hanem egy fekvősebbet, ahol tényleg a kezünk alatt van a műszerfal minden eleme, és még a fejünk felett is szokatlanul kevés a hely. Ettől van egyfajta űrhajós érzete minden új Peugeot kabinnak, de szó sincs róla, hogy ne lenne elég hely. Mi több, a 308 SW a kompakt szegmensen túlmutató hátsó lábtérrel rendelkezik, 608 literes csomagterével pedig a szegmens közepébe lőttek, bár ez a szám a plug-in hybrid esetében csak 548 liter. Egy biztos, a gombóc formájú elődre már erősen ráfért a frissítés kívül-belül, és ezt most megkaptuk, habbal a tetején. Ugyanakkor a Peugeot konnektoros hibrid rendszere továbbra sem lett a kedvencem. Gyanítom, hogy benzinesként vagy dízelként ez esetben is kellemesebb az összhang a hajtásláncban. Pedig nálam az erősebb, 225 lóerő rendszerteljesítményű plug-in hybrid járt, ami egy 1,6-os, 180 lóerős benzinmotort és egy 81 kW-os villanymotort egyesít. Az erővel nincs is gond, viszont a rendszer finomságával már annál inkább. Amíg teljesen villanyról használjuk, addig hozza a kisimult járáskultúrát, és a gyárilag megadott 59 km elektromos hatótávból 45-öt teljesített is klímával, erős melegben, a 12,44 kWh-s akkumulátorról táplálva. Viszont amint lemerül, máris előkerülnek a szokásos modortalan tényezők, mint a fordulatot indokolatlanul magasan tartó 8-fokozatú automataváltó, ami még akkor is visszaváltogatja az összes fokozatot, ha áll a benzinmotor, ettől pedig szörnyen többlépcsős lesz a megállás. Lassú, nyugodt közlekedéskor ez nem annyira érződik, de amint nagyobbat kell fékeznünk, elég zavaró lesz, hogy néha nagyon erős lesz a fékhatás, néha pedig gyengül, mindezt egyetlen féktávon. Ezektől, illetve a keményre hangolt futóműtől kicsit döcögősebb vele a közlekedés, de az mindenképp pozitív, hogy amint visszanyer némi elektromos energiát, azt azonnal felhasználja, mondjuk gyorsításkor rásegítésként, vagy lassú városi közlekedés során. Jelenlegi árlistája szerint 13,9 millió forinttól elérhető a 180 lóerős, legalapabb konnektoros hibrid Peugeot 308 SW, ami pariban van a versenytársak árazásával. A mi csúcsfelszerelt, napfénytetős, vezetéstámogató rendszerekkel telepakolt, 225 lóerős, GT Pack tesztautónk már 17,4 millió forint magánügyfelek számára. Noha én biztos, hogy benzinesként, automatával venném, a plug-in hybrid remek választás lehet azoknak, akiknek a 45-50 km elektromos hatótáv elég a hétköznapi ingázáshoz. Modernebbet, stílusosabbat, nem fogunk kapni a kompakt szegmensben, és ez olyan erős tényező az új 308 esetében, ami miatt én is szó nélkül őt választanám. Sajnos ilyen színház után semmit sem lehet őszintén élvezni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kanada közvetlenül Európába exportálna LNG-t és tiszta hidrogént

2022.08.25.
"Mindent megteszünk, ami csak lehetséges, hogy hozzájáruljunk a globális energiakínálat és a kapacitások növeléséhez rövid távon" - erősítette meg Trudeau. Kanada "megvizsgálja annak lehetőségét, hogy van-e értelme közvetlenül Európába exportálni LNG-t, van-e üzleti érdeklődés eziránt . (..) jelenleg is folyik a gazdasági párbeszéd Kanada és Németország között" - fejtette ki Trudeau újságíróknak. Olaf Scholz német kancellár Montreálban folytatott megbeszélést kanadai partnerével háromnapos kanadai látogatása elején, amelynek célja, hogy az elektromos gépjárművek gyártásában használt ritkafémek alternatív forrásairól és energiaügyi kérdésekről tárgyaljon. Kanadai és németországi kormányzati és gazdasági források szerint a felek egyetértési nyilatkozatokat írnak alá a Volkswagen és a Mercedes-Benz vállalatokkal, miszerint ellátási láncokat fejlesztenek ki az olyan különleges fémek szállítása érdekében, mint a nikkel, a lítium és a kobalt.  Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója és Markus Schäfer, a Mercedes-Benz műszaki főigazgatója is a német delegáció tagja. A szintén Kanadában tartózkodó Franziska Brantner gazdasági ügyekért felelős német államtitkár megerősítette a Reuters hírügynökségnek, hogy a német autóipar kanadai beruházást fontolgat a lítium közvetlen feldolgozása céljából. "Kanada szinte minden olyan nyersanyaggal rendelkezik, amellyel Oroszország is, azonban demokratikus és kiszámítható jogi környezetet kínál" - fejtette ki Franziska Brantner. Németország attól tart, hogy a tél folyamán tovább csökken az orosz földgázkínálat az Ukrajna orosz katonai megszállását követő nyugati szankciók miatti orosz megtorlás következtében - magyarázta Robert Habeck német gazdasági miniszter az ARD német közszolgálati csatornának hétfőn. "Kanada nyilvánvalóan támogatni kívánja német és európai barátainkat és szövetségeseinket rövid távú kilátásaik miatt" - hangsúlyozta Jonathan Wilkinson természeti erőforrásokért felelős kanadai miniszter a Reutersnak a múlt héten. A tárcavezető az interjúban aláhúzta: Kanada tiszta hidrogént is képes szállítani Németországnak és Európa több részének, ahelyett, hogy újabb LNG-terminálokat építene, mivel a világ igyekszik csökkenteni a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását. Kanada és Németország kedden Új-Fundland tartományban megállapodást ír alá tiszta hidrogén gyártása és németországi exportja érdekében, amely akár már 2025-ben elkezdődhet - tette hozzá a természeti erőforrásokért felelős kanadai miniszter. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

St. Andrea és Toyota együttműködés

2022.08.25.
Galéria képek: 

A ŠKODA bemutatta a VISION 7S első dizájnrajzait

2022.08.25.
A tisztán elektromos, akkumulátorhajtású ŠKODA VISION 7S koncepciótanulmány külső vázlatrajzain újszerű, markáns orrkialakítása is látható, amelyen sötét kontrasztárnyalatban tűnik fel a zárt és immár jóval szélesebb, illetve alacsonyabb ŠKODA-hűtőrács. Az egészen a karosszéria széléig oldalra kihelyezett fényszórók két sorban helyezkednek el, a nappali menetfény felettük húzódó, éles rajzolatú sávja pedig az erőteljesen domborodó sárvédőkig nyúlik – karakteres T-alakzattá bővítve a fénygrafikát. A határozott kontúrokkal kiformált motorházfedél a jól ismert ŠKODA-vonalat idézi. A markáns, teljes egészében új kialakítású lökhárítót hét függőleges állású légbeömlő nyílás határozza meg, amelyek közül a középső feltűnő narancssárga betétet kapott. A lökhárító alsó traktusa alumínium védőlemezzel egészül ki. Nagyméretű, aerodinamikailag optimalizált kerekek hangsúlyozzák a VISION 7S erőteljes fellépését, miközben letisztult felületek és hátrafelé enyhén ereszkedő tetővonal jellemzik oldalnézetét. A ŠKODA új formai nyelvezete a márka olyan jól ismert értékeit fogalmazza meg, mint a masszivitás, a funkcionalitás és a hitelesség, emellett tágas térérzet, tartós és hosszú távon fenntartható előállítású anyagok, illetve aerodinamikus és gazdaságos formavilág jellemzik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Súlyos baleset történt kora délután - mentőhelikopter a helyszínen

2022.08.25.
Az Okány és Nagygyanté közötti úton, ma 12 óra 30 perc körül egy személyautó fának ütközött. A szeghalmi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet. A helyszínre mentőhelikopter érkezett. A balesetben a jármű vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére a rendőrség teljes szélességében lezárta az érintett útszakaszt. A rendőrök a közlekedőket Zsadány és Sarkadkeresztúr felé terelik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hónapokkal rövidül és százezrekkel lesz olcsóbb a buszos jogsiszerzés

2022.08.25.
A közlemény szerint a kapcsolódó jogszabály-módosítás december közepi hatályba lépéséhez igazodva hirdetik majd ki az új tantervi és vizsgakövetelményeket. A képző szervek felkészülési idejével számolva 2023-től így jelentősen egyszerűsödik az autóbuszos jogosítványszerzés. A leendő hivatásos buszsofőrök sokkal olcsóbban és gyorsabban sajátíthatják el a biztonságos közlekedéshez szükséges ismereteket, képességeket. A jelenleg érvényes szabályozás szerint a személygépkocsi vezetésére jogosító "B" után a tehergépkocsira előírt "C" kategóriát is meg kell szereznie annak, aki a buszvezetéshez szükséges, "D" kategóriás engedélyhez jutna.  Az elfogadott rendeletmódosítások az idei év végével eltörlik ezt a követelményt, a gépkocsi volánja mögül tehát hamarosan köztes megálló nélkül ülhetnek át a buszok vezetőfülkéjébe a sofőrök. A változtatás nagy könnyebbséget jelent az ágazat vállalkozásai, a magánfuvarozók, az önkormányzati cégek és a Volánbusz számára is - írták. Lényeges újításként megszűnik az iparági visszajelzések szerint elavult "Biztonsági ellenőrzés és üzemeltetés" vizsgatárgy. A korszerűsített ismeretanyagot a továbbiakban a rutinvizsgán kérik számon a tanulóktól - tették hozzá. Vitézy Dávid közlekedésért felelős államtitkár a közlemény szerint elmondta: "évente két-háromezren szereznek buszos jogosítványt, a sokkal egyszerűbb feltételekkel többen választhatják a hivatásos sofőrködést. Az időigényes tehergépkocsis képzés, vizsgáztatás költségei alól mentesülve a tanulók 8-12 hónapot és több százezer forintot spórolnak meg. A bőségesebb szakmai utánpótlásra azért is nagy szükség van, mert a munkaerőhiány gátat szab a közösségi közlekedési szolgáltatók menetrendi kínálatbővítéseinek, megnehezíti a buszos pótlás megszervezését a tartós vasúti fennakadások idejére." További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Koncesszióba ad a kormány 1237 kilométernyi autópályát

2022.08.25.
A közlemény szerint így az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt., az AKA Alföldi Koncessziós Autópálya Zrt., az M6 Duna Autópálya Koncessziós Zrt., az M6 Tolna Autópálya Koncessziós Zrt. és a MAK Mecsek Autópálya Koncessziós Zrt. veheti át az üzemeltetést. Tájékoztattak arról, hogy a Magyar Közút továbbra is üzemeltetni fog 291 kilométernyi gyorsforgalmi utat. Ezen felül a jövőben továbbra is ellátja 31 ezer kilométernyi, településeket összekötő, illetve azokon átmenő országos fő- és mellékút fenntartási feladatait. A településeken belüli utak többségét, összesen több mint 140 ezer kilométernyi utat a jövőben is a helyi önkormányzatok kezelnek. Budapesten belül a fő- és tömegközlekedési útvonalak a fővárosi önkormányzathoz (a Budapest Közút Zrt. a fővárosi önkormányzat cége), a többi út pedig a kerületi önkormányzatokhoz tartozik ezt követően is - írták a közleményben. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Top 85 – Ezeket az autókat veszik a magyarok

2022.08.25.
A személyautó márkák versenyében magasan vezet a Toyota (8213 személyautó, 10,58 százalékos javulás 2021-hez képest), a japán márka piaci részesedése 12,38 százalék, mögötte az áprilisban még első Suzuki a második (7163 személyautó, 36,15 százalékos gyengülés), harmadik jócskán lemaradva a Volkswagen (5958 személyautó, 29,38 százalékos növekedés), negyedik a korábban dobogós Ford (5216 autó, 17,09 százalékos mínusz). Ötödik a Kia (5046 autó, 8,88 százalék romlás), hatodik a Dacia (4341 személyautó, 14,41 százalék mínusz). Jól tartja magát a magyar piacon az Opel (2411 személyautó, 38,8 százalékos növekedés), jól megy a Ssangyongnak (1096 autó, 107,97 százalékos ugrás), a Teslának (259 autó, 2254,55 százalékos elrugaszkodás), a Cuprának (159 autó, 205,77 százalék javulás), a DS-nek (57 autó, 78,13 százalék gyarapodás), a Bentley-nek (17 autó, 183,33 százalék felívelés), a Smartnak (13 autó, 44,44 százalék plusz), az Aston Martinnak (13 autó, 1200 százalékos emelkedés), a Maseratinak (6 autó, 50 százalék plusz) és a Lotusnak (2 autó, 100 százalék megugrás). Gyengén teljesít idén Magyarországon a Fiat (-52,20 százalék, 1922 személyautó), a Seat (-30,83 százalék, 590 autó). Nem úgy fogy a Jeep (-82,77 százalék, 370 autó), mint a tavaly ilyenkor, sem a Land Rover (-47,90 százalék, 124 autó), elmaradnak a várakozástól a Jaguar értékesítési számai (-43,59 százalék, 44 autó) és a Lamborghini sem remekel (-60 százalék, 2 autó). A magyar személyautó-piacon 2022 első 7 hónapjában az alsó-középkategória volt a legnépszerűbb (25,02 százalék részesedéssel), bestseller modell az Év Magyar Autója 2022 közönségdíjas Suzuki S-Cross 4168 autóval), a B kategóriás SUV-ok a második helyet foglalják el (20,72 százalék részesedéssel) (bestseller az Év Magyar Autója 2021 díjas Suzuki Vitara 2443 autóval), ezután jönnek a C SUV-k (17,95 százalék a részesedés). Ezek közül a legkelendőbb a Toyota RAV4 modell (1306 autó). A legnépszerűbb egyterű a Dacia Jogger (701 autó), a legnépszerűbb felső-középkategóriás kocsi a Volkswagen Passat (685 autó), a kisautók között a Toyota Yaris vezet (1245 autó), a minik között a Fiat 500 (1287 autó) az első, a nagyautók között vezet BMW 5/Touring/M5 (219 autó), a Datahouse sportkocsi kategóriájában a Ford Mustang (90 autó), a luxusautók között nagyon belekezdett a Mercedes-Benz S-osztály/Maybach (224 autó), a B kategóriás egyterűk között a Toyota Proace City Verso (321 autó), a D kategóriás szabadidő-autók között a Skoda Kodiaq (543 autó), az E kategóriás SUV-ok között a BMW X5/M (473 autó), az F kategóriás prémium szabadidő-autók között pedig a Mercedes-Benz G/AMG (123 autó). A legkelendőbb kisteherautó a Ford Transit (1097 jármű), a kishaszonjárművek között a Renault Express Van (272 jármű), a legmenőbb pickup a Magyar Év Autója 2021 díjat nyerő Ford Ranger (976 jármű), a legnépszerűbb kisbusz pedig a Ford Tourneo Custom (1058 jármű). A modellek versenyében a dobogón van változás, a két népszerű Suzuki közé beférkőzött a Kia Ceed, az első tízbe visszakerült a Yaris. 2022 eddig eltelt időszakában sok különlegesség kapott magyar rendszámot: egy Aston Martin Speedster, egy Aston Martin DB11, egy Rolls-Royce Ghost, egy Rolls-Royce Phantom, egy Maserati Quattroporte, egy Toyota Mirai, egy Ferrari F8 Tributo, egy Lamborghini Urus, egy Lamborghini Aventador, egy Ferrari 812 GTS, két Lotus Exige, két Jaguar F-Type, két Bentley Flying Spur, két Aston Martin DBS, két Ferrari F8 Spider, három Ferrari Portofino, három Nissan GT-R, három Aston Martin Vantage, három Volkswagen California, öt Rolls-Royce Cullinan, öt Ferrari Roma, öt Lexus LS500h, hat Ferrari SF90, hat Aston Martin DBX, hat Audi RS 7 Sportback, hat Alpine A110, hét Bentley Bentayga, hét Audi S8, nyolc Lexus LC500, nyolc Bentley Continental, 9 BMW X7 M, 11 Mercedes-Benz GLS Maybach, 11 Mercedes-Benz EQS AMG, 18 Audi SQ8, 18 Audi RS 6 Avant, 18 Porsche Panamera, 19 Audi e-tron GT, 31 BMW M5, 33 Mercedes-Benz S-osztály Maybach, 35 Porsche Taycan, 48 Porsche 911, 62 Porsche Cayenne, 79 Mercedes AMG GT, 80 Mercedes-Benz G-osztály AMG. A nagyhaszonjárművek között a 16 tonna feletti kategória dominál (94,74 százalékos piaci részesedéssel), szinte csak a nemzetközi fuvarozásban résztvevők vásárolnak új 3,5 tonna fölötti járművet (összesen 3289-et, 20,56 százalékos növekedés). Jelentősen visszaesett a buszértékesítés, 186 ilyen járművet – ezek fele hazai gyártmány - vettek januárban Magyarországon (63,88 százalékos visszaesés). Top 85 új autó Magyarországon 2022-ben (személyautó és kishaszonjármű, I-VII. hónap) 1. Suzuki S-Cross 4168 2. Kia Ceed 2551 3. Suzuki Vitara 2443 4. Dacia Duster 2346 5. Toyota Corolla 2209 6. Skoda Octavia 1604 7. Volkswagen T-Roc 1578 8. Toyota RAV4 – 1306 9. Fiat 500 – 1287 10. Toyota Yaris 1245 11. Toyota C-HR 1207 12. Kia Sportage 1106 13. Ford Transit 1097 14. Renault Master 1086 15. Ford Tourneo Custom 1058 16. Hyundai i30 - 1041 17. Ford Ranger 976 18. Ford Kuga 947 19. Ford Puma 932 20. Toyota Yaris Cross 925 21. Hyundai Tucson 832 22. Ssangyong Korando 765 22. Volkswagen T-Cross 765 24. Toyota Hilux 745 25. Dacia Jogger 701 26. Ford Focus 694 27. Volkswagen Passat 685 28. Skoda Superb 628 29. Opel Crossland 607 30. Opel Astra K 562 31. Volkswagen Tiguan 550 32. Skoda Kodiaq 543 33. Dacia Sandero 531 34. Volvo XC60 - 511 35. Ford Transit Custom 509 36. Volkswagen Taigo 501 37. Mercedes-Benz Sprinter 500 38. Ford Ecosport 474 39. BMW X5/M 473 40. Opel Mokka 472 41. Volkswagen Golf 465 42. Skoda Scala 453 43. Volvo XC40 – 446 44. Dacia Lodgy 437 45. Nissan Qashqai 417 46. Kia XCeed 414 47. Volkswagen Arteon 407 48. BMW 3/M3 - 403 49. Hyundai Kona 382 50. Volkswagen Polo 379 51. Audi A3/RS3 Sportback 378 52. Suzuki Jimny Van 375 53. Peugeot Boxer 374 54. Fiat Ducato 365 55. Kia Niro 327 56.Toyota Proace City Verso 321 57. Volkswagen Crafter 320 58. Mercedes-Benz GLC/AMG 315 59. Mercedes-Benz GLE/AMG 309 60. Peugeot 3008 – 304 61. Citroen C3 – 298 62. Toyota Highlander 295 63. Renault Trafic 288 64. Volkswagen Transporter 287 65. Volvo XC90 – 285 66. Hyundai i20 - 281 67. Seat Arona 280 68. Suzuki Swift 276 69. Nissan Juke 274 70. Renault Clio 272 70. Renault Express Van 272 72. Skoda Karoq 269 73. Mercedes-Benz C/AMG 261 74. Ford Mondeo 259 75. Fiat Tipo 248 76. Honda CR-V 245 77. BMW X6/M 243 78. Mitsubishi L200 - 241 79. Mercedes-Benz CLA/AMG 238 80. Toyota Aygo 237 81. Fiat Doblo Cargo 235 81. Toyota Proace City 235 83. Skoda Fabia 233 84. Dacia Spring 231 85. Mercedes-Benz S/Maybach 224 (forrás: Datahouse)  

Félelmetes fordulások a magyar autópályákon - videó

2022.08.25.
"Az elmúlt néhány hétben számos alkalommal láttuk, ahogy autósok szabálytalanul megfordultak, visszatolattak vagy a forgalommal szemben haladtak az autópályákon. Ezt annyian és olyan módon tették meg, hogy sikerült egy válogatást összehoznunk belőle. Sajnos." - írja a Magyar Közút instagram oldala. "Igazából már annyiszor elmondtuk, hogy ezt miért ne csinálják az emberek, miért veszélyes egy-egy ilyen meggondolatlan manőver, hogy inkább átadjuk a szót Mr. Mackey-nek a South Parkból, hátha az ő kérése jobban átmegy: „Az autópályán való megfordulás és tolatás rossz, értem?!” A videót a linkre kattintva lehet megnézni: https://www.instagram.com/p/ChpmQ8lol1A/ További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Hidrogén üzemanyagcellás motorvonat a MÁV-Start terveiben

2022.08.25.
Vitézy Dávid Facebook-bejegyzése szerint nyilvános előzetes piaci konzultációt, lényegében a közbeszerzési eljárások szabályain belül lefolytatható piackutatást indított a MÁV-Start a potenciális gyártók számára, hogy felmérje, mire képes a járműpiac jelenleg. A hidrogén üzemanyagcellás motorvonatok első kísérleti darabjai már megjelentek Európában. A két piacvezető, az Alstom és a Siemens is bemutatta már a járművét, és több más gyártó is kapott már megrendeléseket Németországban, Franciaországban és Olaszországban. Az új technológia alapvetően a dízel motorvonatok mellékvonalakon való kiváltását szolgálja - jelezte az államtitkár. A hidrogén üzemanyagcellás hajtás gyakorlati alkalmazása vasúti járművekben még nagyon új, mindegyik gyártó a kísérleti szakaszban van, az első szériákra szóló megrendeléseket adták ki nemrég Németországban. A piacfelmérés éppen ezért nyilvános, bármilyen gyártó jelentkezhet rá, de az iparág szóba jöhető 15 cégének külön is elküldte a MÁV-Start a felhívást - írta. Az államtitkár szerint a hidrogén üzemanyagcellás motorvonat lehet az egyik megoldás a nem villamosított, főképp regionális vasútvonalak emissziómentes személyszállítására. A dízel motorvonatok cseréje Magyarországon különösen sürgős, de a hagyományos dízel technológiájú motorvonatok a klímavédelmi szempontok miatt lényegében kikopnak a járműgyártók kínálatából, az akkus és a hidrogéncellás technológiában látja a jövőt a vasúti járműipar a nem villamosított vonalakon. A hidrogéncellás járművek előnye az akkusokkal szemben, hogy sokkal nagyobb a hatótávuk, egy töltés akár 1000 kilométerre, azaz több napra is elég, emellett a tartályokat gyorsan, a gázolajéhoz hasonló idő alatt lehet feltölteni. A hidrogéncellás technológia lényege, hogy a járművön tartályokban, nagy nyomáson szállított hidrogént a levegő oxigénjével egyesítik az üzemanyagcellákon (tehát nem elégetik), és így áramot termelnek. A végtermék víz, amelyet pára formájában a levegőbe lehet engedni vagy hasznosítani lehet például télen a jármű fűtésére, illetve a víztartályok feltöltésére. Alapvetően környezet- és klímabarát technológiáról van szó, főleg, ha a hidrogén előállítása is zöld módon történik, amire szintén van szándék már Magyarországon. Mivel a szerelvény induláskor nagy teljesítményt vesz föl, akkumulátorokat is beépítenek, a kezdeti gyorsításkor ezek is segítik a hajtást, illetve a fékezési energiával lehet őket tölteni - ismertette Vitézy Dávid. Bejegyzése szerint piacfelmérésről van szó, még maga a vásárlás nem biztos, de a kérdések jól körülírják, hogy ha lesz később beszerzés, milyen paraméterekre lehet számítani. A MÁV-Starttal egy 18 járműves keretszerződésben gondolkodnak, amelyen belül először 6 vonatot lehetne lehívni, majd később legalább hármas csoportokban a többit. A legnagyobb sebesség 140 vagy 160 km/óra lehet, az ülőhelyek száma 120, illetve egyes járművek esetében 180 vagy 200. A piackutatás eredményeként 2022 végéig döntenek a továbblépésről. Ha a technológia hazai alkalmazása mellett döntenek Magyarország Nemzeti Hidrogénstratégiájával összhangban, az új motorvonatokat az Európai Unió kvótakereskedelmi rendszeréből származó bevételek terhére a magyar kormány Zöldgazdaság Finanszírozási Rendszere keretében finanszíroznák - közölte a TIM államtitkára. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója