Munkakultúra, minőség, megújulás

2020.01.21.
Mindmáig hű csapattagja a vállalatnak Kótai Jenő, aki 46 évvel ezelőtt lépett be először a szegedi gyár kapuján. A csigatömlő üzemben kezdett, majd az olajipari mélyfúró-tömlő gyártására specializálódott. Magas színvonalú szakmai és közösségi munkáját a cég vezetése 2016-ban jubileumi díjjal ismerte el. A nyugalomba vonulása alkalmából készülő interjú elején hamar kiderült, hogy még egy kicsit maradni fog. A kor nem dicsőség, mégis szeretnénk szívből gratulálni ehhez a negyvenhat évhez. Azért ez nem semmi! Teljesen igaza van, és én ebbe csak utólag gondoltam bele. Amikor dolgozik az ember, meg zajlik körülötte az élet, akkor nem agyal ezen. Amikor viszont elér bizonyos mérföldkövekhez, akkor hirtelen ráeszmél, hogy ugyanazon a helyen töltött el majdnem egy fél évszázadot. Nem lehet rábeszélni még négy évre? Miért? Mert az ötven olyan szép kerek szám. Az az igazság, hogy egy éven át még be fogok járni, de már csak heti két-három alkalommal. A nejem azt szerette volna, hogy egyáltalán ne dolgozzak, de meggyőztem, hogy még szükség van rám. Látva a mostani feladataink nagyságát, a következő évek célkitűzéseit, a tapasztalataim, tudásom átadására kért fel az igazgató úr, valamint a fejlesztési osztályvezető. Ezek szerint nem nagyon akarják elengedni a magyar tömlőgyártás egyik legnagyobb szakemberét. Ez azért túlzás, de valóban azok közé tartozom, akik értenek ehhez a szakterülethez. A csigatömlő üzemben 1974-ben kezdtem, ahol nagyszerű szakemberektől tanulhattam. Bizonyára látott már bordázott felületű tömlőt a tűzoltóknál, vagy a szippantó kocsin, nos, többek között ilyeneket gyártottunk. A nyolcvanas évek elején specializálódtam az olajipari mélyfúró-tömlő gyártásra, és ezzel foglalkozom mind a mai napig. Tudja, az az érdekes, hogy olajban szegény az ország, mégis világszínvonalon áll az a termék, ami itt, Szegeden készül. A mi tömlőnkkel dolgoznak Szaud-Arábiában, az Egyesült Államokban, Kínában, Európában az Északi-tengeren, vagyis szinte a világ minden részén jelen vagyunk ezzel a magasnyomású, hajlékony csővezetékkel. A nyolcvanas évek végétől hihetetlen nagy intenzitással indult el az a fejlesztési folyamat, amely a mai napig is a legnagyobbak közé emelte cégünk hírnevét a világpiacon, a szakmai, felhasználói körökben. Kiváló szakemberekkel dolgozhattam együtt, remek csapat volt. A kollégái milyen nyomokat hagytak Önben? Mire fog majd emlékezni a nyugdíjas évei során? Rögtön egy nagyon régi emlék jut az eszembe, még abból az időből, amikor a csigatömlő üzemben dolgoztam. Akkoriban rendeszeresek volt a piknik délutánok, amiket mi magunk szerveztünk. Mentem a soron következőre, gondoltam, hogy eszünk egy jót, meg sörözünk, de a kollégáim egy Hajdú centrifugával vártak, megtudták ugyanis, hogy nemsokára megnősülök, és így akartak nekem segíteni a pelenka mosásban. Azért pedig, hogy a menyasszonyom ne aggódjon, adtak egy igazolást: egy üveg Kőbányai sörről leáztatták a címkét, és annak a hátuljára írták fel, hogy velük voltam az üzemi pikniken. Még ma is elérzékenyülök amiatt, hogy milyen jó nálunk a kollektíva. Milyen a vállalati kultúra? Milyen az a környezet, amely képes az embert közel ötven éven át ott tartani? Nagy hangsúlyt fektet a Continental a kapcsolatépítésre. Van például családi és sport napunk is, amelyen nem csak a dolgozók, hanem a családtagjaik is részt vehetnek, és vannak belső programjaink, például a különböző telephelyeink közötti találkozók. Szerintem a mai fiatalokat nehezebb megszólítani, mint egykor minket, de a cégvezetés nagyon sokat tesz azért, hogy ez sikerüljön, és hogy barátságos környezetben dolgozhassanak a kollégák. Mire fog majd visszaemlékezni, amikor már tényleg nem jár be a gyárba? Tudja, lépésről lépésre haladtam előre a ranglétrán, harmincöt fővel kezdtem, és a végén kétszáz embernek voltam a főnöke. Az évek alatt hihetetlenül sok emberrel találkoztam, és a velük kialakított kapcsolat jelenti nekem a legszebb emléket. Sajnos, közülük többen már elhunytak, de sosem fogom őket elfelejteni. Mit üzen azoknak, akik átveszik Öntől a stafétabotot? Ebben a mai gazdasági környezetben sokkal nehezebb dolguk van a kollégáknak, mint hajdanán nekünk. Nagyon kemény a verseny a világpiacon, ahol a Continentalnak helyt kell állnia. Azt üzenem a fiataloknak, hogy őrizzék meg a magas munkakultúránkat, ragaszkodjanak a kiváló minőséghez, és mindig legyen energiájuk a termékfejlesztésre, a megújulásra. Mindig is ez a szemlélet vitt minket el arra a szintre, ahol ma tartunk. Azt tudja már, hogy nyugdíjasként mit fog csinálni? Pár éve vettünk Subasán egy kis kertet, amelyből szép kis üdülőt csináltunk magunknak. Szeretnék sok időt eltölteni ott. A másik tervem az, hogy meg akarom ismerni jobban ezt az országot, kevés időm volt rá eddig. Szeretném a legszebb helyeket bebarangolni. Sikerült egy jó tömlőt beszereznie a kertbe? El ne mondja senkinek, de nem gumitömlőt használok locsolásra, mert az nehéz lenne a feleségemnek. A kiskertben jobb a műanyag tömlő, ami élettartamban meg sem közelíti a mi termékeinket, viszont könnyű kezelni.      

Majdnem 600 millió forintért talált gazdára a világ első Lexus LC kabriója!

2020.01.21.
Magyar idő szerint január 18-án, hajnali fél egy tájban elárverezték a Lexus LC kabrió első sorozatgyártású példányát. Az autót jótékony célra ajánlotta fel a Lexus, a bevételen két nonprofit szervezet, a gyermekek továbbtanulását segítő Boys and Girls Clubs of America, illetve a hadirokkantak és veterán katonák beilleszkedését támogató Bob Woodruff Alapítvány osztozik. A jótékonysági árverést a prémium autóipari termékekre szakosodott Barrett-Jackson bonyolította le az arizonai Scottsdale-ben rendezett, rendes éves automobil-aukciója keretében. Az autóért egy ismeretlen licitáló kétmillió dollárt, azaz valamivel több mint 588 millió forintot ajánlott fel. A jótékony jellegre való tekintettel az aukciós ház minden díjról és jutalékról lemondott, így a vételár az utolsó centig a két szervezethez kerülhet. A VIN 100001 alvázszámú, Structural-kék fényezésű kabriót  Scott Pruett versenyző-legenda vezette fel a színpadra; az árverésen részt vett Dakota Louis Meyer Becsület Érdeméremmel kitüntetett tengerészgyalogos őrmester, valamint a Lexus teljes vezérkara, köztük Koji Sato globális márkaelnök. Az árverés rendkívül lendületesen indult, fél perc után 500 ezer, egy perc elteltével pedig már 1,3 millió dollárnál járt az ár. A kalapács két és fél perc után koppant, a szerencsés nyertes kereken kétmillió dollárért viheti haza különleges autóját. Ezzel a Lexus LC 500 Convertible 100001-es alvázszámú példánya minden idők legdrágább Lexusa, egyben minden idők második legdrágább japán autója: a Toyota GR Supra első, szintén jótékony célra elárverezett példányáért tavaly ugyanitt, ugyanekkor 2,1 millió dollárt fizetett John Staluppi Toyota márkakereskedő. Az autót nem csak speciális alvázszáma teszi különlegessé. Structural-kék fényezését nyolc hónap alatt fejlesztették ki a Lexus szakemberei, és valójában nem tartalmaz kék pigmentet. A karosszériaszínt kék féknyergek, platina árnyalatú lámpakeretek és grafitszínű keréktárcsák egészítik ki. A szénszálas küszöbbetéten az „LC Inspiration Series Launch Exclusive 1 of 1” felirat hirdeti, hogy ténylegesen egyedülálló autóról van szó, amelynek csomagterét méretre készült Zero Halliburton táskaszett tölti meg. A 477 lóerős, 5.0 literes, nyolchengeres szívómotorral szerelt kabrióhoz exkluzív dokumentumcsomag is tartozik, az autót ábrázoló, bekeretezett vázlatrajztól kezdve a konkrét autó gyártását dokumentáló fotóalbumon át a Motomachi üzem igazgatója és a típus főmérnöke által aláírt tanúsítványig. Az új tulajdonos emellett részt vehet egy háromnapos Lexus vezetéstechnikai élményprogramon, ahol Scott Pruett instrukcióit követve tökéletesítheti vezetési tudását. Fotó: Lexus
Címkék: 

Tíz év garanciát akarnak a munkahelyekre a Porschénál

2020.01.21.
A Porsche zuffenhauseni gyárában 13.500 ember dolgozik, a Weissachban levő fejlesztő központban pedig hét ezer embert alkalmaznak. Németországban a Porsche alkalmazottainak száma 31 ezer. Ha az üzemi tanács elnökének tárgyalásai eredményre vezetnek, akkor a dolgozók tíz évig nyeregben érezhetik magukat, addig lenne biztosítva a munkahelyük az anyavállalat székhelyén. Nem kis eredmény lenne ez, a mai átalakuló világban. A jelenleg érvényben levő jobgarancia az idén nyáron jár le. Porsche Taycan: berobbant az elektromos autók közé. Fotó: Porsche Megkezdjük a tárgyalásokat a következő hetekben a vállalat vezetőségével – nyilatkozta Werner Weresch az automobilwoche.de-nek. Az üzemi tanács elnöke úgy véli, a Porsche kedvező helyzetben van, s manapság egyáltalán nem veszélyezteti létszámleépítés, mint más autógyártókat. Bizonytalansági tényezők persze vannak, mint az elektromos átállás vagy éppen a Brexit. A Porsche azt a célt tűzte ki, hogy 2025-ig a legyártott autónak több mint a fele elektromos autó lesz. Ennek érdekében 2022-ig 6 milliárd eurót fordítanak az e-mobilitás fejlesztésére.  

Palkovics László a közlekedésbiztonságról és a fenntartható közlekedésről egyeztetett Jean Todttal

2020.01.21.
A miniszter Párizsban találkozott hétfőn a francia sportvezetővel. A munkaebéd után Palkovics László az MTI-nek elmondta: a közlekedésbiztonságnak és a közlekedés fenntarthatóságának kérdésében is sikerült bizalmat kialakítania Jean Todttal, akivel régóta bizalmi viszonyt ápol, hiszen "Magyarország régóta szervez Forma-1-es versenyeket". A miniszter jelezte, hogy a kormányzat a közlekedésbiztonsági kérdéseket hozzá kívánja kapcsolni az autóversenyzés világához. Jean Todt "Sajátos kombináció, hiszen a Forma-1 arról szól, hogy minél gyorsabban menjünk, a közlekedésbiztonság pedig arról, hogy ne legyenek halálos balesetek. De ez a kettő nem ellentétes egymással" - hangsúlyozta. Véleménye szerint a figyelemfelkeltés a biztonságos autóversenyzéssel "átvihető a mindennapokba" a Forma-1-es "ikonok" segítségével. Emlékeztetett arra, hogy az ENSZ-programhoz Magyarország júliusban csatlakozott, és azt vállalta, hogy olyan programokat dolgoz ki, amelyekkel elérhetővé válhat az, hogy 2050-re egyáltalán ne történjenek halálos kimenetelű balesetek. A találkozó másik témája a fenntartható közlekedés érdekében a környezetet nem terhelő és a baleseteket elkerülő autonóm járművek bevezetése volt. Jean Todt meghívására Palkovics László február 19-én mutatja be a magyar tapasztalatokat a FIA Magas Szintű Panel ülésén és a 3. Globális Közlekedésbiztonsági Konferencián Stockholmban. Augusztusban pedig Budapesten, a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt a fenntartható közlekedési rendszerek és a közlekedésbiztonság kérdésében az innovációs és technológiai tárca Jean Todt részvételével szervez majd szakmai találkozókat. MTI

Az ittas járművezetés veszélyére intő padlómatricák a boltokban

2020.01.21.
A múlt év első háromnegyedében mintegy 2,5%-kal kevesebb esetben volt az okozó járművezető ittas a baleset bekövetkezésekor, mint 2018 hasonló időszakában. A negyedév alatt országosan 12.267 esetben következett be személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset, melyből 1041 alkalommal volt az okozó ittas. Ennek ellenére a Központi Statisztikai Hivatal kimutatásaiban* szereplő járműkategóriák mindegyikében kedvezően alakultak a folyamatok – a motorkerékpárosok kivételével: esetükben 7,7%-kal nőtt az alkohollal összefüggésbe hozható balesetek száma az említett periódusban. Az Európai Unióban 2016-ban a közúti halálozások mintegy negyede volt az ittasságra visszavezethető. „Sajnálatosan Magyarországon is még mindig jelentős számban fordul elő, hogy a járművezetők ’felelőtlenül’ ittasan ülnek a volán mögé. A Rendőrség elsődlegesen ezen jogsértő cselekmények megelőzésére fekteti a hangsúlyt, ezért a Veszprémi Balesetmegelőzési Bizottság az Aegon Magyarország támogatásával egy újirányú megközelítéssel veszi fel a harcot annak érdekében, hogy MINDENKI HAZAÉRJEN!” – hangsúlyozza Csizmadia Zoltán rendőr százados a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság titkára, hozzátéve: 2019-ben Veszprém Megyében regisztrált 592 személyi sérüléses balesetből 44 esetben az okozó járművezető alkoholos befolyás alatt állt. Az életek megóvása érdekében indított közös kampányt az Aegon Magyarország és a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság, amelyben az ittas járművezetés veszélyére hívják fel a figyelmet. Nem is akárhol: nyolc Veszprém megyei város 31 élelmiszerboltjában helyeztek el lépésálló padlómatricákat az alkoholos italokat tartalmazó polcok előtt. A helyválasztás nem véletlen: „Ha csak egyetlen embert sikerül eltántorítani attól, hogy ittasan kezdjen el vezetni, már megérte a fáradságot az akció” – fogalmazott Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigzagató-helyettese. A szakember szerint egyáltalán nem mellékes szempont az alkoholos befolyásoltság szintje: miközben két sörtől vagy egy pohár tömény italtól a véralkohol szint lineárisan nő meg, annak az esélye bizonyítottan a sokszorosára emelkedik, hogy az illető balesetet okoz. Az ittas vezetést egyébként az Aegon hasonló mértékű kockázati faktornak tartja, mint a mobiltelefon használatot a volán mögött: mindkettő esetében komoly változásokra van szükség az emberek hozzáállásában, felelősségtudatában, hogy ezek a ma még jelentős veszélytényezők egyre kevesebb tragédiát okozhassanak.

Január végén 2,5 millió 2019-es matrica jár le

2020.01.21.
A legnépszerűbbek az országos e-matricák voltak, amelyeknél mintegy 30 százalékkal 56 ezerre emelkedett az értékesítések száma. A megyei jogosultságokból közel 88 ezer kelt el az elővásárlási szezonban, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Bár Magyarországon a gyorsforgalmi úthálózat hossza folyamatosan növekedett az elmúlt években, az éves országos matricák ára nyolcadik éve, a megyei jogosultságok ára pedig a 2015. évi bevezetésük óta változatlan – szögezte le az államtitkár. Hozzátette: 2019 rekordévnek számít a közúti közlekedés fejlesztésében, tavaly az eddigi legtöbb pénzből, összességében 566 milliárd forintból valósultak meg a beruházások. Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy 2020. január 31-én 2,5 millió darab 2019-es éves e-matrica jár le, amiből még mindig mintegy 2 milliót nem újítottak meg. A 2020-as e-matrica megvásárlását a NÚSZ vezérigazgatója szerint nem érdemes utolsó pillanatra hagyni a, mert az utolsó napokban nagy lesz a „tumultus” érte, a fizetős útszakaszra jogosultság nélkül felhajtóknak pedig pótdíjat kell fizetniük 60 perc türelmi idő mellett. Bartal Tamás elmondta: a mentességek megújításának határideje is 2020. január 31. Példaként említette, hogy a nagycsaládosok díjkedvezményét is eddig az időpontig kell megújítani, ezzel szemben a mozgáskorlátozottak díjkedvezménye egész addig érvényes, amíg a nyilvántartásból nem törölték őket. A vezérigazgató a NÚSZ ematrica.nemzetiutdij.hu oldalára hívta fel a figyelmet. Ezen a felületen nem számolnak fel kényelmi díjat, és használatával a vásárlási szelvényt sem kell évekig megőrizni. Tavaly az autósok 600 millió forint kényelmi díjat fizettek magáncégeknek e-matrica vásárlásakor. Forrás: MTI, NÚSZ Zrt.    
Címkék: 

Új Mercedes buszok állnak forgalomba Budapesten

2020.01.20.
Karácsony Gergely azt hangsúlyozta: egy zöld város csak jó közösségi közlekedéssel elképzelhető és megvalósítható. A városvezetés célja, hogy folytassa a járműpark már korábban megkezdett frissítését. A közösségi közlekedés fejlesztése "fontosabb ügy annál, hogy a politika azt meg tudja akasztani", ezért mindenképpen szeretnék tovább vinni az előző városvezetés által az ügyben hozott döntéseket - mondta a főpolgármester kiemelve: a közösségi közlekedés fejlesztése egy ciklusokon átnyúló nagyon fontos programja a fővárosnak. Karácsony Gergely közölte, az átadott buszok a ma elérhető, legkörnyezetbarátabb járművek. Ezek végső összeszerelését Magyarországon végezték. A főpolgármester reményét fejezte ki, hogy még ebben a ciklusban elektromos buszokkal tudják majd bővíteni Budapest járműparkját. Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta: összesen negyven új generációs Mercedes busz érkezik, ezek a legkorszerűbb EURO 6-os motorral és klímaberendezéssel vannak ellátva. A most leszállított autóbuszok húsz, illetve huszonkét éves Ikarus buszokat váltanak fel, és Budapest déli térségében fognak forgalomba állni. A közreadott sajtóanyag szerint a BKV 2018 végén kezdeményezte 20 új szóló és 20 új csuklós autóbusz beszerzését. Az opciókkal összesen 100+100 autóbuszra szóló, európai uniós nyílt közbeszerzési eljárást az Inter Traction Electrics Kft. nyerte meg a most forgalomba álló Mercedes-Benz Conecto Next Generation típusú autóbuszokkal tett ajánlatával. Az első 20+20 jármű vételárát a BKV Zrt. a beruházási tervéből finanszírozta. A szóló járművek 108, a csuklósok pedig 152 utas szállítására képesek. Karácsony Gergely a BKV-dolgozók béremelésére vonatkozó kérdésekre válaszolva elmondta: a bértárgyalások folyamatban vannak, a városvezetés "egy értelmezhető" béremelési csomagot tervez a költségvetésbe, ugyanakkor a fővárosi cégek önállóan folytatják a tárgyalásokat. Mint megjegyezte, biztos benne, hogy meg tudnak majd állapodni a szakszervezetekkel a bérkövetelésekről.  

Mesél a szakértő – Csak egy apró repedés

2020.01.20.
Rövidke mese, egy egyperces olvasnivaló következik. Nem könnyű fenntartanom a közösségi oldalakon meglévő autós csoporttagságaimat, de megéri. Múlthéten a legnépszerűbb hazai Golf csoportban találtam egy posztot, ami nagyon sok tanulsággal szolgálhat. Golf VII. GTI A csoport egyik tagja abban a szerencsés helyzetben volt, hogy egy most kifutó, 7-es szériás Golf GTI változatát vehette meg használtan. A 2015-ös modellévű autó szép és jó volt egyetlen szépséghibával. Párásodik a jobboldali fényszórója. A Golf hetes nagy sláger, annál is inkább, mert szinte minden kivitelben kapható. Van, benzines, dízel, tölthető hibrid és teljesen elektromos változata is. Az elektromos változatokat kivéve mindegyik elérhető kombi változatban is, kérhetünk összkerékhajtású verziót, ráadásul bőséges extra listán csemegézhettek azok, akik újonnan vásárolták meg. Volkswagen Golf VII. GTI  (Fotó: autoszektor.hu archiv) Dízelben nem volt nagy variációs lehetőség („egyhatos” és kétliteres változatok voltak elérhetők), de benzinmotorral a belépő 1.2 TSI-től az R jelzésűig volt itt minden. A szóban forgó GTI változat már legendás, így elmaradhatatlan része a palettának, a hetesben a GTI 220 lóerős kétliteres TFSI motorja szolgál, ami már jónéhány vetélytársat maga mögé utasít teljesítményben. A Golf a IV. széria óta tulajdonképpen prémium autónak is mondható, és mint már annyiszor elmondtuk, a prémium autó alkatrészei is prémium kategóriások, már ami az árszínvonalat illeti. Van repedés, nincs pára Sok mesénk azzal zárul, milyen jó lett volna még a vásárlás előtt észrevenni, hogy valami baj van az autóval. Tulajdonképpen az előzetes helyszíni használt autó vizsgálattal foglalkozó vállalkozásunk adja a Mesél a szakértő rovat esettanulmányainak alapanyagát. Egy előre feltárt hibát vagy érvényesítünk a vételárban, vagy elállunk a vásárlástól – ez sok mindentől függ. De ha nem is tudunk a hibáról, akkor esélyünk sincsen alkudni, vagy másik autót keresni. De itt résen volt a vevő és észlelte is, hogy a jobboldali fényszórón egy néhány centis repedés van. Mást, például párásodást nem látott. De hát igy működik Murphy és az ő törvénye: az autót nem esős, párás időben vásárolta. Van repedés, van pára Aztán az első napokban, annak rendje és módja szerint megérkezett a nedves időjárás és vele együtt jelent meg a fényszóróban a pára. Sajnos a berepedt lámpatestekbe bejut a külső levegő, amelyben megkötött pára van. A hideg beálltával a pára a lámpatestben lévő levegőből kicsapódik és a belülről telepedik le a lámpabúrára. Megérkezett (szegény) pára (Fotó: Facebook - GolFamilia csoport) Ez egyrészt rontja a világítás hatásfokát, másrészt nagyon csúnya is. Ha ennél is tovább megyek, akkor hosszú távon, extrém esetben az is elképzelhető, hogy a pára tartós jelenlétében az elektromos csatlakozókon korrózió alakul ki. A korrózió érintkezési hibához vezethet, amiből átmeneti ellenállás növekedés származhat és ez nem egy esetben vezetett már tűzhöz. Érkeznek a jó tanácsok Mivel erről az egészről egy Facebook bejegyzésből értesültem, követtem a csoport tagjainak tanácsait. Felmerült, hogy kiszerelés és száraz, meleg helyen való kiszárítás után egy erre a célra megfelelő fóliaréteggel kell bevonni a búrát, ez megszünteti majd a jelenséget. Ha ez a dolog beválik, akkor ezt a másikon is illik megcsinálni, mert hogy a fóliázott és a fólia nélküli lámpatest nem ugyanúgy fog kinézni, az szinte garantált. Vagy jó lesz, vagy nem. Lehet venni használtan, például az Ebay-ről, de hát a 200 Euró feletti összegért egy előre nem ellenőrizhető alkatrész kapunk, aztán ha mégsem jó, akkor nagyon bizonytalan, hogy vissza tudjuk-e cserélni stb. A szállítási költséget és a sok vesződséget semmiképpen sem spórolhatjuk meg. Íme a gyanúsított: néhány centiméter hosszú repedés a búra fellső részén: a gond valószínűleg a lámpa felső élén túl van (Fotó: Facebook - GolFamilia csoport) Van, aki szerint csak a lámpa szellőzője dugult el, egy sima tisztítással megoldható a dolog. Bárhogyan is, egy ilyen otthoni javítgatás nem passzol egy 5 évnél is fiatalabb sportkocsihoz, nem méltó hozzá. És akkor marad az autentikus megoldás, le kellene cserélni a lámpatestet. DAT járműjavítás kalkulációs program és az árak A 7-es GTI xenon lámpájának ára jelenleg 190.000 + ÁFA. Jön még rá egy szerelés, számla és máris 260.000,- Ft fizetendő felett járunk, pedig csak egy kis repedésről van szó. Vissza a kereskedésbe A nem kívánt jogi procedúra is megoldás lehet. Ha megkeressük a kereskedés (vagy eladó magánszemélyt), hogy ez a kis repedés valójában milyen hibajelenséget hordoz magában, jó esetben szóba állnak velünk, de a lámpa árát, vagy annak legalább egy részét nem lesz olyan egyszerű kicsikarni belőle. Egy felkészült jogi képviselő sem árt az ügyhöz, az sem lesz olcsó és a végeredmény még így sem garantált. A helyzet még rosszabb, ha pl. külföldi magánszemély szerepel az autó szerződésben, mert őt megtalálni és szóra-, pláne fizetésre bírni más a csoda kategóriába meg. Mit tegyünk hát? Tanuljunk mások esetéből és vásárlás előtt minden észlelt hibáról tájékozódjunk, akár több helyről. Persze minél több mindent megvizsgálunk, annál kisebb kockázatot vállalunk a használt autó vásárlással, éppen ezért hoztuk létre mi is vállalkozásunkat. Egy vásárlás előtti részletes vizsgálattal a legtöbb hibára fény derül, legyen az motorprobléma, vagy „csak” lámpabúra repedés. Címlapfotó: autoszektor.hu archív

Pep Guardiola: amilyen zseniális edző, olyan suta a volán mögött

2020.01.20.
Aligha vonja kétségbe bárki is Josep "Pep" Guardiola tehetségét labdarúgóként és edzőként. A sportvezető sikerei és trófeái magukért beszélnek. Autósként viszont a katalán szakember – aki 2016 óta vezeti edzőként a Manchester City csapatát – már jóval kevésbé tehetséges. A brit The Sun bulvárlap csokorba gyűjtötte, hány alkalommal okozott kárt saját autójában Guardiola, aki láthatóan még mindig nem tudott kellően alkalmazkodni az Angliában hatályos baloldali közlekedéshez és a jobboldalon lévő kormányhoz. Guardiola autóinak listája egyébként igazán előkelő, ami még kínosabbá teszi számára a sok vezetési malőrt. Úgy tűnik, hogy a legújabb áldozata egy fekete Mercedes GLE, amelynek visszapillantó tükrét immár többedszer törte össze. Korábban "Pep" leamortizált egy Bentley Continental Supersports luxusautót, amelynek értéke meghaladja a 200 000 fontot, valamint egy négyajtós Mini Cooper-t. De ami mindennek a csimborasszója: úgy vágta tönkre Range Roverét, hogy dízellel tankolta tele az egyébként benzinmotoros autót. A zseniális futballedzőről írt könyvükben egy spanyol szerzőpáros, Lu Martín és Pol Ballús úgy fogalmazott: „Guardiolának már a Barcelona edzőjeként is az volt a híre, hogy kétbalkezes autós. Ez a vélemény tovább erősödött róla Angliában, ahol sorrendben a negyedik autóját tette tönkre.” 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója