60 hónapja növekednek a Mercedes-Benz eladásai

2018.03.25.
A stuttgartiak öt éve már csak egy irányt ismernek, ez pedig a növekedés. A prémiummárkák között is első helyezéssel ér fel a februári teljesítmény, amely többek között Svédországnak, Ausztráliának, az Egyesült Államoknak, Kanadának és Brazíliának köszönhető. A márciusban megrendezett, 10 napos Genfi Autószalonon több olyan termék is feltűnt, amelyek révén továbbra is az érdeklődés középpontjában maradhat a Mercedes: az új, négyajtós AMG-GT, a dízel-hibrid paletta vagy az elektromos járművek. Kínában volt a legnagyobb sikere az E-osztálynak, amelyből 25 781 talált gazdára összesen a világban (+9,1%). Az S-osztályt Kínában és az USA-ban keresték a legtöbben, a 6010-es példányszám mögött 28,8%-os növekedés áll. A SUV-ok is szépen teljesítettek (59 807), a kompakt GLA-GLC páros mellett az új G-osztály is remekelt februárban.

A Volkswagen bemutatja új Touareg sorozatát

2018.03.25.
Egy új korszak connectivity-megoldásaival, illetve a vezetői segédrendszerek, a kényelem, a világítás és az infotainment-technikák úttörő együttesével az új Touareg már a jövő útját járja. Az exkluzív SUV-modell emellett színtiszta dinamikát hoz piaci szegmensébe. A Touareg előző két generációjának globális eladásai csaknem az egymillió darabot is elérték, harmadik nemzedékének legjelentősebb piacai pedig Kína, Európa, illetve Oroszország. Az éppoly kényelmes, mint dinamikus Touareg a jelenkor műszakilag legfejlettebb Volkswagenjeként minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy meghódítsa a prémiumkategória legkülönfélébb modelljeinek a technika és a dizájn iránt fogékony vásárlóit, illetve új célcsoportokat is megszólítson. Az Innovision Cockpit premierje. A Volkswagen új Touareg sorozatában mutatja be első ízben teljes egészében digitalizált Innovision Cockpit technikáját, amelyben a 12 colos kijelzőfelületű digitális műszeregység (Digital Cockpit) és a Discover Premium csúcs-infotainment-rendszer (15 col képátlójú monitorral) új, gombok és kapcsolók nélküli, digitális információs, kommunikációs és szórakoztató berendezéssé egyesül. Folyamatos internetkapcsolat (Always On), intuitív kezelés és a lehető legpontosabban személyre szabott működés – Innovision Cockpit technikájával az új Touareg már ma kínálja a holnap digitalizált utasterét. Középpontban az ember. Az Innovision Cockpit révén a kényelmi, a menetdinamikai és a vezetői segédrendszerek pontosan a vezető személyes igényeihez igazodhatnak – az autó így immár az „ő Touaregjévé” válhat. Ezzel új távlatok nyílnak, ahol már nem a vezetőnek és utasainak kell alkalmazkodniuk az autóhoz, hanem járművüknek hozzájuk. Akárcsak egy új okostelefon, ez a Volkswagen immár személyes igényekre szabható. Mindezt fejlett hálózati kapcsolatban álló rendszerek és programok új, még magasabb szintje teszi lehetővé, amelyek digitális interfészek segítségével, illetve a multifunkciós kormánykerékről vezérelhetők. Kényelmi, menetdinamikai és vezetői segédrendszerek új együttese. A Touareg kényelmi, menetdinamikai és vezetői segédrendszerek Volkswagen-modell által valaha is kínált legszélesebb palettájával érkezik, többek között olyan technikákkal, mint az Éjjellátó berendezés (Night Vision) (sötétben hőkamera segítségével érzékeli az embereket és az állatokat), az útépítés-sávtartó asszisztens (Roadwork Lane Assist) (60 kilométer/óráig félautomatikus kormányzás, sávtartás, gyorsítás és fékezés), az első keresztirányú forgalom asszisztens (Front Cross Traffic Assist) (a Touareg előtti keresztirányú forgalomra reagál), az összkerékkormányzás (a kompakt autók irányíthatósági tulajdonságait kölcsönzi a Touareg számára), az elektromechanikus szabályzású stabilizátorokkal működő, új aktív oldalirányú billenésstabilizálás, valamint az Intelligens világítás (IQ. Light) - LED-Matrix fényszórók (a tompított és távolsági fény interaktív kameraalapú szabályzásával) és az információit közvetlenül a szélvédőre vetítő szélvédő-kijelző (Head-up Display). A vezető új központi szabályzóegység révén kapcsolatban álló, közös egységként találkozik mindezen rendszerekkel az új Touareg volánja mögött, amelyek szinte észrevétlenül dolgoznak a háttérben, minden eddiginél biztonságosabbá, kényelmesebbé és intuitívebbé avatva az autózást. Nagyobb méretek és mérsékelt saját tömeg. A Touareg új generációja kismértékben szélesebb és hosszabb elődjénél. Az új méretek egyaránt kedvezően hatnak a jármű arányaira és térkínálatára, a beltér nagyobb hosszúsága például a jóval tágasabb csomagtartóban mutatkozik meg, amelynek térfogata 697-ről 810 literre bővült (álló hátsó üléssel). Tartalmát extrafelszerelésként elektromos mozgatású csomagtérroló rejtheti el a kíváncsi tekintetek elől. Megnövekedett hosszúsága és szélessége ellenére a karosszériaszerkezet vegyes anyaghasználatú, alumínium-acél (48-52 százalék) konstrukciójának köszönhetően 106 kilogrammal könnyebb. Piaci bevezetés V6-os motorokkal. A Volkswagen kezdetben két V6-os, 170 kW/231 LE és 210 kW/286 LE teljesítményű dízel erőforrással kínálja Európában új, 2018-as Touareg modelljét, amelyekhez bizonyos piacokon a későbbiekben egy V6-os benzines (250 kW/340 LE) és egy V8-as turbófeltöltésű dízel aggregát (310 kW/421 LE) is társul. Az új 270 kW/367 LE rendszerteljesítményű, hálózatról tölthető (plug-in) hibridhajtás csak Kínában szerepel a választékban, európai bevezetésének időpontja még nyitott. A Volkswagen SUV-kampánya. A 2018-as új Touareg újabb mérföldkő a Volkswagen történetének legnagyobb technika- és termékkampányában. A márka SUV-kínálata szintén rohamosan bővül, s jelenleg az új T-Roc, a Tiguan, az új Tiguan Allspace (Európa) és a Tiguan L (Kína), az új Atlas (Amerikai Egyesült Államok) és a Teramont (Kína), valamint mostantól – a Volkswagen SUV-csúcsmodelljeként – a teljes egészében új fejlesztésű Touareg alkotja. A Volkswagen a másik végén is bővíti SUV-palettáját, mégpedig a kompakt T-Cross sorozattal. Ugyancsak biztos már a Volkswagen első tisztán elektromos hajtásrendszerű SUV-modellje: az I.D. CROZZ, amely 2020-ban érkezik a piacra. Videó az új Touaregről        

Ausztrál Nagydíj - Vettel nyerte az idénynyitót, Hamilton második

2018.03.25.
A 30 éves Vettelnek ez volt pályafutása 48. futamgyőzelme és 100. dobogós helyezése, Ausztráliában 2011 és 2017 után harmadszor diadalmaskodott. A harmadik helyen Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen ért célba. A rajtnál Hamilton megtartotta a vezető pozíciót, az első kanyaron pedig baleset nélkül jutott át a mezőny. Hamilton mögé Räikkönen és Vettel sorolt be a második-harmadik helyen, a negyedik pozíciót pedig Kevin Magnussen (Haas) vette át Max Verstappentől (Red Bull). Az élmezőnyben nagy változás nem történt a futam első harmadában, a kerékcserék sorát pedig Räikkönen kezdte meg a 19. körben. Az első helyen száguldó Hamilton egy körrel később, Vettel viszont csak a 26. körben állt ki friss abroncsokért. Közben két kör alatt a Haas istálló mindkét autója műszaki hiba miatt feladta a versenyt, a francia Romain Grosjean viszont annyira rossz helyen állt félre, hogy emiatt a versenybíróságnak be kellett küldenie a pályára a biztonsági autót. Ezeket a perceket használta ki Vettel és a Ferrari, és a kiválóan időzített kerékcsere eredményeként a német pilóta átvette a vezetést. A Safety Car a 31. körben engedte útjára a mezőnyt, és a futamgyőzelemért küzdő Vettel, Hamilton páros néhány kör alatt le is szakította az üldözőket, a harmadik Räikkönennek pedig a hazai közönsége előtt a dobogóért küzdő Ricciardóval kellett megküzdenie. Tíz körrel a leintés előtt Hamiltonnak két másodperc körüli hátránya volt Vettellel szemben, és bár az utolsó öt kör kezdetére a brit ebből egy másodpercet lefaragott, nem tudott győzni. Az ausztrálok által buzdított hazai kedvenc, Ricciardo végül negyedik lett, míg a kétszeres vb-győztes spanyol Fernando Alonso ötödikként zárt a McLarennel, amellyel az elmúlt években még a pontszerzés is csak ritkán sikerült neki. A vb két hét múlva Bahreinben folytatódik. Címlapkép - MTI archív - MTI

AMTS percről-percre - Bemutatták Jázmint, a magyar versenykamiont

2018.03.25.
2018-ban ismét teljes Európa-bajnoki szezont fog futni Magyarország egyetlen kamionversenyző csapata, a kétszeres EB győztes, kétszeres angol bajnok OXXO Hungary Truck Racing Team. Fotó: Matern Ákos A versenyszezonra történő felkészülés hónapokkal ezelőtt elkezdődött, ennek részeként a csapat kamionja is teljes felújításon esett át. A kívül-belül megújult monstrum túl van már az első teszten, melyen minden eddiginél gyorsabbnak bizonyult. Az eredmények alapján reális az esély, hogy az OXXO Hungary Truck Racing Team Ryan Smith pilótával ismét előkelő helyet vív ki magának a sportág legmagasabb szintű versenysorozatán. A nagyközönség előtt az Európa-bajnoki esélyes versenykamion az AMTS, „Magyarok a világ autógyártásában” kiállításán mutatkozott be először. A Jázmin névre keresztelt járművet ünnepélyes keretek között Homolya Róbert közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke, Horváth Richárd, Hatvan polgármestere, Tököly László az OXXO Hungary Truck Racing Team elnöke és Sárosi Brúnó csapatfőnök leplezte le. „Jázmin bemutatását óriási érdeklődés övezte. Hatalmas öröm ez számunkra, hiszen azt jelzi, hogy a sportág kezdi visszanyerni a rangját itthon, Magyarországon. Köszönjük a sajtó és a közönség támogatását” – mondta Sárosi Brúnó, az OXXO Hungary Truck Racing Team csapatfőnöke.

Nem tud hibázni a Toyota kosárlabdázó robotja

2018.03.25.
A robotika az autóipar leggyorsabban fejlődő technológiai ágazata. A környezetüket pontosan felmérni képes, arra megfelelően reagáló rendszerek és hozzájuk kapcsolódó gépek forradalmasítani fogják a közlekedést; a Toyota-csoport 2020-ra ígéri a teljesen autonóm prototípusok megjelenését, amit – a megfelelő jogi környezet megteremtése után – hamarosan követhet az önjáró gépkocsik sorozatgyártása. Persze a fejlett érzékelők, precízen szabályozható villanymotorok és alkalmazkodni képes vezérlés ennél könnyebb hangvételű, szabadidős felhasználásokban is teret nyerhet. A Toyota két mérnöke a mesterséges intelligencia terén szerzett tapasztalatukat felhasználva különleges robotot szerkesztett: a magas, nyúlánk szerzet határozottan emberszabású, és remekül áll rajta a ruha – mármint a sportruha. Ez a robot ugyanis kosárlabdázik, nem is akárhogyan. Bár a labdát vezetni, cselezni vagy zsákolni nem képes, elképesztő magabiztossággal dobja a büntetőket. A közelmúltban két hivatásos kosárlabdázóval mérte össze tudását, és a fekete pikkelyekkel borított testű szerkezet verhetetlennek bizonyult. Hogy mi értelme van a Japánban igen népszerű manga képregény: a Slam Dunk által ihletett kosaras gépnek? Nos, robot-bajnokságot aligha fognak szervezni ebben a sportágban, viszont mint minden hasonló projekt, új oldaláról világíthatja meg a robotika olyan aspektusait, mint a gépi tanulás, a térbeli érzékelés, a háromdimenziós mozgás síkbeli leképezése, és így tovább. Ha az itt szerzett tapasztalatok révén a mérnökök néhány év múlva pontosabb parkoló automatákat, precízebb akadályelkerülő kormányvezérlést, kisebb oldalgyorsulással járó kanyarvételi programozást lesznek képesek beépíteni a Toyota és a Lexus önjáró gépkocsijaiba, már megérte szembesülnünk azzal a kínos ténnyel, hogy a gépek immár a sportpályán is képesek megverni bennünket, embereket. A Toyota kosárlabdázó robotját az alábbi videóban működés közben is megtekintheti: https://www.youtube.com/watch?v=y_SwHY8phQ0 Forrás és fotók: Asahi Shimbun  
Címkék: 

Anyukám is érteni fogja – Nem érdemes kapkodni!

2018.03.24.
A március 15-tel kezdődő hosszú hétvége előtt nagyon sok megrendelés érkezett hozzánk használt autó vásárlás előtti átvizsgálására. Egy nappal a négynapos hosszú hétvége előtt, délelőtt 11 órakor érkezett egy újabb megrendelés, amelyben kiemelte az ügyfél, hogy ha lehet, sürgős lenne, és ő akár felárat is fizetne a gyors vizsgálatért. Hova sietünk? Sajnos szerencsére tele volt már a naptárunk, így nem tudtunk sürgősen lépni az ügyben, amúgy is csak az aznap délután állt volna rendelkezésre. De nem is ez a gond, hanem, hogy nem tudtam elképzelni, hogy miért ilyen sürgős. Nem biztos, hogy elsőre megtaláljuk a megfelelő autót Csak nem az van, hogy a négynapos hétvégén már az „új” kocsival akartak wellness-hétvégére utazni? Mert ha így van, az nagy baj. A karácsony és újévi ünnepek előtt született cikkemben külön is felhívtam a figyelmet arra, hogy aki például az ünnepekre szeretne már egy hadrendbe állított használt autót a ház elé, annak időben kell kapcsolnia, Advent heteiben kapkodni szinte felesleges. Akkor arra jutottam, hogy egy tudatos használt autó vásárlónak (Facebook csoportunk itt) kb. 6 hétre van szüksége, mire a nevére kerül egy autó. De ekkor még nem lehet elindulni a wellness hétvégére Illetve el lehet, de akkor felvállaljuk azt a kockázatot, hogy fogalmunk sincsen az autó mélyebb műszaki tartalmáról. 120-nál rezonál a kormány? Ki van égve a féklámpa? Folyton csipog, mert alacsony a hűtőfolyadék szint? Útközben figyelmeztet a fedélzeti rendszer, hogy elkopott a fékbetét? Hadd ne soroljam tovább, kismillió olyan kisebb-nagyobb hibajelenség létezik, amelyek szinte kizárják, hogy az első utunk rögtön egy hosszabb kirándulás legyen. Első utunk a szerviz legyen Ha sikerült megvenni az autót, akkor járunk el helyesen, ha a típusnak megfelelő, magas hozzáértésű szervizbe vezet az első utunk. Ekkor a szakemberek műhelykörülmények között is átnézik a járművet, készítenek egy listát (és árajánlatot) az azonnal elvégzendő, az ajánlott és a várható javításokról. Ha nincs a kezünkben 100%-os bizonyíték arról, hogy a járműben még nem kell időszakos karbantartást végezni, akkor nulladik lépésként cseréltessük le az olajat és a szűrőket. Ez még nem egy egetverő költség, de ugyanez vonatkozik a vezérlésre is, ami viszont már drágább lehet. Előfordulhat még, hogy a szerviz megtalál olyan hibákat is, amelyek felfedezésére a korábbi helyszíni vizsgálat körülményei nem adnak lehetőséget. Érdemes a szervizvezetővel, vagy munkafelvevővel sorra venni ezeket a hibákat és egyeztetni arról, hogy halaszthatatlan, ajánlott, vagy a közeljövőben várható hibáról van-e szó. A fenti procedúra időbe telik: nem biztos, hogy a szervizünk azonnal tud fogadni, esetleg várni kell az alkatrészre, vagy gumiabroncsot kell rendelnünk és az telik néhány napba. Amúgy sem jó sürgetni a dolgokat Az autózás veszélyes üzem. Tegyük meg, amit megtehetünk, hogy sem a magunk, sem pedig a jármű „testi épségét” nem veszélyeztetjük azzal, hogy egy ismeretlen állapotban lévő autóval indulunk hosszabb útra. Múlt évi statisztikánk szerint a tavaszi hónapokban több mint kétszer annyi megrendelésünk érkezett, mint a téliekben. Aki a nyaralását már egy másik autóval képzeli el, annak már kora tavasszal el kell kezdenie a keresgélést, kiválasztást, hogy a szabadságolások idejére az új szerzemény megbízható, üzembiztos és kellemetlen meglepetésekről mentes legyen. Hagyjunk időt magunknak, a használt autó vásárlás a legritkább esetben történik úgy, hogy csak ki kell fizetni és bele kell ülni…  

AMTS percről-percre – Két autóban 550 lóerő lakozik a Hyundainál

2018.03.24.
Az i30-as modellcsalád immár 4 tagúvá bővült a legutóbb bemutatott 5 ajtós kupéval és a sportos génekkel felvértezett N utótagos modellel. Előbbinél a jól csengő utónév (Fastback) egy kupés tetővonalú, de praktikus kombit takar, utóbbinál pedig nemcsak a performaszra, hanem az élvezetes, izgalmas autózásra fektették a hangsúlyt a mérnökök. A „sima” kompakt i30-ashoz képest a csinos vonalvezetésű kombi 30 mm-rel alacsonyabb, futóműve is lejjebb került, azonos tengelytáv mellett pedig 12 cm-rel hosszabb kasztnit építettek rá. A 446 cm-es autónak ezáltal egy családi használatra is alkalmas, 451 literes poggyásztere lett. A Hyundai mérnökei úgy gondolták, hogy ehhez a formához csakis benzinmotorok illenek, ezért egyliteres, 1,4-es és kétliteres T-GDi motorokkal rendelhető jelenleg az újdonság, szériában 6 fokozatú manuális váltó párosítható a kisebbekhez, a kiállított erőgép esetében pedig már a 7 fokozatú duplakuplungos dukál. A Fastback alapára 5,2 millió forint. A kiállított modellekben a 2 literes, 275 lovas motorok lapulnak, menetdinamikában és akusztikai élményben természetesen az i30 N-nél van az adu. Az ötféle vezetési móddal szerelt sportautó minden üzemmódban hatással van a futóműre, kormányzásra, a differenciálzárra, a teljesen kikapcsolható menetstabilizálóra, a kipufogóra, a gázreakcióra és a visszaváltáskor automatikus gázfröccsel segítő rendszerre is.

AMTS percről-percre – SUV-ról és térről a Citroen standon

2018.03.24.
Nem véletlen, hogy az új C3 Aircross van a Citroen stand középpontjában, hiszen a kompakt SUV-ból már a megjelenését követő három hónap alatt (2017 utolsó negyedévében) több mint 50 ezer darabot adtak el Európa szerte. A Citroen-nek eddig sem kellett szomszédban keresgélni az avantgarde formai és technikai megoldásokat, s ez a merészen újító autóépítési szellem most az Aircrossban is visszaköszön. Mindenekelőtt abban, hogy miután a SUV-kereslet fellendülésével már nem annyira menő a minibusz-dizájn, a francia gyártó búcsút intett a buszos formájú C3 Picassónak, de úgy hogy az új Aircrossba átemelte, megőrizte az egyterű-konstrukció praktikumát. A 4,15 méter hosszú, 1,6 méter magas és 1,7 széles kisautó az egyik legméretesebb a maga kategóriájában, így még a langalétáknak sem kell kényelmetlenül fészkelődniük a hátsó, dönthető támlájú és a síneken 15 centit csúsztatható üléseken, a csomagtartó pedig – amely alaphelyzetben 410, előretolt üléssorral 520 literes – az eggyel nagyobb Golf-osztályhoz tartozók hátsó rakhelyével vetekszik. Az autó motorkínálatában jelenleg az 1,6-os dízel és 1,2 PureTech, benzines motorok állnak, melyekhez 5 fokozatú manuális, vagy a 6 fokozatú Aisin-váltó konfigurálható. A francia márka standjának másik újdonsága a PSA-csoport és a Toyota közös fejlesztésében készült kisbusz, a Spacetourer. A háromféle hosszúsággal, kétféle tengelytávval, modern felszereltséggel és takarékos dízelmotorokkal érkező modell moduláris platformjának köszönhetően akár 100-300 kg-mal is könnyebb lehet a konkurenseinél. A beltérben 7 hüvelykes érintőképernyős navigáció okostelefon-tükrözésre képes, de plexire vetítő head-up display, automata fényszóró és 180 fokos képet adó tolatókamera is van. A különböző vezetéssegédek között holttérfigyelő, sávelhagyás-figyelmeztető, táblafelismerő, adaptív tempomat, vészfékező és fáradtságfigyelő található. Az XS modell mindössze 4,6 méter hosszú, de 2,91 méter a tengelytávja, míg az M már 4,95 méteres, az XL pedig 5,3 méter hosszú, mindkét utóbbi 3,27 méteres tengelytávval rendelkezik. A csomagtartó öt üléssel a legrövidebb modellnél is 1978 literes, a 2381 liter a középső és 2932 liter a legnagyobb változatnál, az utastér pedig többféle konfigurációban, akár kilencszemélyesként is kérhető.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója