Vonattal ütközött a Dacia Duster, banális ok vezetett a balesethez

2022.10.31.
Az idős asszony szeptember 23-án délután a 75-ös számú főúton közlekedett személyautóval, amikor Rédics és Lenti között a vasúti átjáró fényjelző készülékének tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott. A nő az érkező vonatot látva ijedtében lefullasztotta a gépkocsiját, ami miatt a szerelvény nekiütközött. A baleset során szerencsére nem történt személyi sérülés. A Lenti Rendőrkapitányság a 77 éves sofőrrel szemben vasúti közlekedés biztonsága elleni vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárás esetében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek. A vasúti átjárókban bekövetkező balesetekben a gyalogosoknak és a járművezetőknek gyakorlatilag nincs esélyük, legfeljebb a szerencsén múlik a kimenetel, ugyanis a vasúti szerelvények féktávolsága száz méterekben mérhető. Ez egyben azt is jelenti, hogy a vasúti jármű vezetőjének az esetek többségében egyszerűen lehetősége sincs a baleset elkerülésére! További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

A Ferrari bemutatta az autót, amivel jövőre megnyerné Le Mans-t

2022.10.31.
Már a 2023-as szezonban, gyári csapatként fog részt venni a Ferrari a Hosszútávú Világbajnokság futamain a 499P-vel, amely a Le Mans Hypercar szabályok szerint épült. A 499 az egy henger lökettérfogatára utal a V6-os ikerturbós motorban, a P pedig azt jelenti, hogy prototípusról van szó. A versenyautó motorja ugyanúgy 120 fokos hengerszögű, mint a 296 GT3, de teljesen új fejlesztésről van szó. Egy 900 voltos, villanymotort meghajtó akkumulátor is megtalálható az autóban. A belsőégésű motortól származó erő a hátsó kerekeket hajtja, míg a villanymotor az elsőt. Az autó energiavisszanyerő rendszerrel is rendelkezik, amely lassítás és fékezés közben újratölti az akkumulátort. A 499P kombinált teljesítménye az LMH szabályoknak megfelelően 680 lóerő. Az LMH szabályai lehetővé tették, hogy a 499P olyan külsőt kapjon, amely felismerhetően Ferrarivá teszi. A színséma, amelyben a 499P-t bemutatták, a gyár utolsó Le Mans-i prototípusa előtti tisztelgés: a túlnyomórészt piros festés sárga díszítéssel arra a Ferrari 312PB-re emlékeztet, amit az 1972-es és a '73-as világbajnokságon többek között Jacky Ickx, Brian Redman és Arturo Merzario vezetett. Ezekben az években a Ferrari a háromliteres Group 5-ös autójával megnyerte a WCM-et, a mai WEC elődjét. A 2023-ban a Ferrari AF Corse csapat által versenyeztetett két 499P egyike az 50-es versenyszámot fogja viselni, ezzel jelezve, hogy fél évszázad telt el azóta, hogy a márka gyártóként kivonult az élvonalbeli sportautó-versenyzésből, és hogy megpróbálta megnyerni a Le Mans-i 24 órás verseny abszolút kategóriáját. A másik autó az 51-es rajtszámot fogja viselni, ami a Ferrari szimbolikus száma a GT-versenyeken. A WEC 2012-es újjászületése óta ugyanis a Ferrari által megszerzett négy GTE Pro versenyzői vb-címet az AF Corse gyári csapata mindig az 51. rajtszámú autójával (458-as, és 488-as típusokkal, többek között Giancarlo Fisichellával a volánnál) nyerte meg. A két új versenyautó összesen hat pilótája a bevált GT-versenyzők közül kerül majd ki, de konkrét neveket még nem árultak el. A Ferrari eddig több mint 12 ezer kilométert tesztelt két 499P-vel. Az autó homologizálása várhatóan ez év végére fejeződik be, a 499P versenyen a jövő évi WEC nyitófordulójában, a márciusi Sebringi 1000 Mérföldesen fog debütálni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Teherautó szorított le egy személyautót Nyírbogdánynál

2022.10.31.
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 4-es számú főút 294. km szelvényében Nyírbogdány külterületén, hajnalban. Elsődleges információk szerint egy tehergépkocsi előzés közben leszorított egy személygépkocsit, ami az úttestről letért és az út menti vízelvezető árokba hajtott. A rendőrség a baleset helyszínelését megkezdte, az érintett útszakasz forgalmát Nyírbogdány és Székely irányába elterelik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Már egy méretarányos LEGO-oroszlán is őrzi a Lánchidat

2022.10.31.
A budapestiek számára az oroszlán fontos jelkép, a Lánchíd hídfőin található kőoroszlánok ráadásul népszerű látványosságnak is számítanak, amelyeket a felújítás miatt az itt élőknek és az ide látogató turistáknak hosszú ideig nélkülözniük kellett. Október 18-án megkezdődött az oroszlánok visszaköltöztetése a budai oldalra, azonban csak később válnak láthatóvá a felújított szobrok, mert azok az építkezés miatt továbbra is elzárt területen találhatók. Jó hír, hogy a városlakók és az ide látogatók most minden eddiginél közelebb kerülhetnek az oroszlánokhoz! A híd őreinek feladatát a Clark Ádám téren tanyázó, több mint 850 ezer kocka felhasználásával megépült LEGO oroszlán segíti, miután megcsodálta a kilátást a Lánchíd pesti hídfőjéről. A kőoroszlánok 1:1 méretarányban készült új társa rendkívül részletgazdag, teljesen úgy néz ki, mint az eredetiek. A 5,80 méter hosszú, 1,70 méter széles és 2,45 méter magas LEGO szobor összesen 2,8 tonnát nyom. A nem mindennapi oroszlánt Dóczy Balázs hivatalos LEGO építőmester modellezte és tervezte, és 560 óra alatt építették meg Budapesten. Balázs a világ 27 hivatalos LEGO építőmesterének egyike, akinek nevéhez már több, kockákból megépített magyarországi nevezetesség és épület kapcsolódik – többek között a Lánchíd vagy a Zeneakadémia makettje. A most elkészült LEGO oroszlán az eddigi legnagyobb alkotása. A projekt a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt., a BKK Budapesti Közlekedési Központ Zrt., a Budapest Brand Nonprofit Zrt. és a LEGO Hungária Kft. együttműködésében valósult meg. Az oroszlán megépítése egy rendkívüli összefogás eredménye, melyben mintegy nyolcvanan vettek részt, köztük önkéntesként a közreműködő cégek dolgozói is. Az eredeti szobrok visszaköltöztek gránittalapzatukra, a posztamensekre pedig ezután sem lehet majd felmászni, így megérinteni sem lehet őket a jövőben. A LEGO kockákból megépített oroszlánhoz viszont közel juthatnak az érdeklődők, és megtekinthetnek minden apró részletet. További információ a LEGO oroszlánról: Méret: az eredeti kőszobor 1:1-es mása • 5,80 méter hosszú • 1,70 méter széles • 2,45 méter magas Felhasznált kockák száma: 850 ezer Az építés időtartama: 560 óra Súly: • 1300 kg LEGO kocka • 1500 kg fém alap és váz Építők száma: 80 fő Leggyakrabban használt elemek: • 2x8-as LEGO kocka • 1x8-as LEGO kocka További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Ilyet még nem látott: a világ leghosszabb vonata zakatolt Svájcban - videó

2022.10.31.
A Rhétai Vasút (RhB) új világrekordjának apropója az, hogy idén ünnepli 175. születésnapját a svájci vasút. Szombaton ezért egy közel két kilométer hosszú szerelvény haladt át a graubündeni Albula-völgyön. A vonatnak – amely 4 db 25 részes Stadler Capricorn motorvonatból állt, hossza 1906 méter, a tömege 2990 tonna volt – sikerült a közel 25 kilométeres távot megtennie, így új világrekordot is felállított. Predából 14:20-kor indulva, 789,4 méter szintcsökkenéssel, két alagúton és néhány szerpentinen keresztül szombaton 15:30-kor érkezett meg az alvaneui célállomásra. Hét masiniszta vezette, akik munkát 21 technikus segítette, a bajt elkerülendő a vonat mindössze 30-35 km/h sebességgel hajtott.   „Az intenzív felkészülés után nagyon örülünk, hogy sikerült felállítani ezt a világrekordot. Nemcsak egy csodálatos vasúti fesztivált rendeztünk itt Bergünben, hanem elkötelezett partnereinknek és szponzorainknak, valamint egy hihetetlenül elkötelezett csapatnak köszönhetően ezzel a rekordfutással egy lenyűgöző és innovatív hegyi vasútként is bemutatkozhattunk a világnak” – mondta Renato Fasciati, az RhB vezérigazgatója nem sokkal a világrekord megszerzése után. A világrekord sikerét a helyszínen hivatalosan is megerősítette Guinness, mint a „leghosszabb keskeny nyomtávú személyvonat”. A Märklin modellvasút-gyártó ígéretet tett rá, hogy legyártja és forgalmazni fogja a világrekorder szerelvényt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Magyar bajnokokat ünnepel a német NLS-széria

2022.10.31.
Idén első teljes szezonján vett részt a németországi NLS-szériában Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám. Senki nem hibáztatta volna a fiatalokat, ha tanulással, akklimatizálódással töltik az időt, a két magyar pilóta azonban az első perctől fogva hatalmas tempót diktált. Három futamgyőzelem és három kategória második helyezés után az élről futottak neki a bajnokság október 22-én megrendezett, nyolcadik versenyének (a másodikként kiírt futam tavasszal elmaradt; azt majd novemberben fogják megtartani), és bár hat hétvége után vezették a tabellát, túlságosan szoros volt ahhoz az állás, hogy megpihenhessenek babérjaikon. Tudva, hogy mekkora a tét, a Car Competition Racing Team pilótái a kockázat nélküli maximális teljesítményt tűzték ki maguk elé célként. A vizes aszfalton levezényelt kvalifikációk után a harmadik helyről rajtolhatott Ádámék Toyota GT86-osa – ez a négyórás futamon kellően jó kiinduló pozíciót jelentett a számukra. A rajtnál induló Lengyel Ádám már az első körben átvette a kategória első helyét, ám a stint vége előtt feltartották őt, fő ellenfelük, a náluk erősebb autóval versenyző csapat pedig kihasználta a helyzetet. Molnár Bendegúz így a második helyről indította a támadást, és ahogy egész évben, agresszív, de biztonságos tempót diktálva néhány körön belül felzárkózott a németekre, majd rövid közelharc után a kategória élére állt. Ki tudja, milyen küzdelmeket hozott volna még a futam, a sors azonban közbeszólt: a Bendegúztól ekkor már jó húsz másodperccel lemaradt Renault Clio a gumifalnak csapódott, és nem tudta folytatni a versenyt. A harmadik helyezett több mint 5 perces hátránya ekkor behozhatatlannak látszott, ezért a Car Competition Racing Team nem forszírozta tovább a tempót: nyugodt, egyenletes körökkel igyekezett eljutni a kategóriabajnoki címet jelentő kockás zászlóig. A négyórás futam vége előtt egy órával ismét Lengyel Ádám kötötte be magát a pilótaülésbe, ám a sors gondoskodott arról, hogy ne legyenek unalmasak az utolsó percek. A Toyota kipufogója leszakadt, egy szempillantás alatt a szerelők kezébe helyezve a bajnoki cím sorsát. A rutinos stáb nem szeppent meg a rájuk nehezedő teher súlyától, bravúros munkával, hat perc alatt a helyére illesztették és rögzítették a földön heverő, tűzforró csőrendszert. A Toyota így ismét versenyben volt, és ezúttal már semmi nem jött közbe: több mint hét perces előnnyel értek célba.  A Car Competition Racing Team idei negyedik futamgyőzelmével az SP3-as géposztály bajnoki címét is megszerezte, ami nem csak Ádám és Bendegúz életében hatalmas mérföldkő, hiszen az 1977-ben alapított, akkor még VLN (Veranstaltergemeinschaft Langstreckenpokal Nürburgring) néven futó szériában eddig magyar csapatnak még soha nem sikerült bajnokságot nyernie. Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám sikerét még édesebbé teszi, hogy az abszolút értékelésben is előkelő helyen várhatják az utolsó (hivatalosan második) versenyt, míg Bendegúz a Junior versenyzők külön versenyében jelenleg a negyedik helyen áll, a pontszámok alapján azonban abszolút esélyes akár a második helyezésre is. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

VW, Porsche, BMW és Mercedes: az autógyártók keleten is a 35 órás munkahét felé

2022.10.31.
Porsche Macan Lipcsében. Fotó: Porsche Az IG Metall véleménye szerint a kelet-németországi fém- és villamosipari vállalatok jó úton haladnak a munkaidő nyugati szinthez igazítása terén. Körülbelül egy évvel a munkaadókkal kötött megfelelő keretmegállapodás után a szakszervezet mostanra "kikényszerítette a munkaidő fokozatos 35 órára csökkentését a fém- és villamosipari társult vállalatoknál Berlinben, Brandenburgban és Szászországban tagjaink csaknem 80 százalékánál. " – mondta Irene Schulz körzeti menedzser. A legújabb példa a Siemens. Az IG Metall szerint a technológiai csoport hét berlini, chemnitzi és lipcsei telephelyén október 1-je óta egy órával kevesebbet dolgoznak az alkalmazottak. „2024 októberében a heti munkaidő 36 órára, 2026 októberében 35 órára csökken” – áll a közleményben. Fokozatosan 35 órára csökkentik a munkaidőt "Időközben szakaszos terveket vezettünk be, amelyek szerint a munkaidőt 35 órára csökkentjük a kerület összes nagy telephelyén és minden nagyvállalatánál" - mondta Schulz. A harmonizáció útjáról a Siemens mellett immár az olyan autógyártóknál is megállapodtak, mint a VW, a Porsche vagy a BMW, illetve a  Mercedes. A szakszervezetek és a munkaadók évtizedek óta harcoltak a keleti 35 órás munkahétért a fém- és elektromos iparban. Mindkét fél csak tavaly nyáron talált megoldást – a berlini, brandenburgi és szászországi kerületek kollektív szerződéseinek nyitózáradéka formájában. Azóta a vállalatok és a munkavállalók képviselői vállalati szinten megállapodtak a munkaidő fokozatos 35 órára történő csökkentéséről. Mindeközben Szász-Anhalt, Mecklenburg-Elő-Pomeránia és Türingia tartományokban is ugyanez a vagy ehhez hasonló szabályozás érvényesül. Türingiában tavaly júniusban hoztak ilyen döntést. 

Mexikói Nagydíj - Verstappen újra nyert és csúcsot döntött

2022.10.31.
A 25 éves Verstappennek ez az idei 14. - és pályafutása 34. - futamgyőzelme, mellyel megdöntötte a legendás hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 2004-es, valamint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 2013-as rekordját, múlt vasárnap óta ugyanis ők hárman voltak, akik egy szezonon belül 13 versenyen is nyertek. Verstappen mögött a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője ért célba másodikként, míg a hazai kedvenc Sergio Pérez (Red Bull) lett a harmadik - írja az MTI. A kétszeres világbajnok holland remekül kapta el a rajtot, a hosszú egyenesben biztosan tartotta vezető pozícióját, míg mögötte előbb Lewis Hamilton, majd Sergio Pérez is el tudott menni a második helyről startolt George Russell mellett. A két Ferrari közben egymással csatázott és végül Carlos Sainz maga mögött tudta tartani Charles Leclerc-t. A folytatásban nyugodtan köröztek az élen állók, Verstappen másfél másodperccel vezetett Hamilton és hárommal Pérez előtt, s körökön keresztül nem igazán változott közöttük a különbség. A két Red Bull és a két Mercedes ugyanakkor egyértelműen gyorsabb volt és távolodott a Ferrariktól, így az első tíz kör után egyértelműnek tűnt, hogy a futamgyőzelmet egymás között döntik majd el. A tempó szinte azonos volt az első négy autó között, ám amíg Verstappen és Pérez lágy gumikon autózott, addig Hamiltonék közepes keveréken köröztek. Előbb, a 24. körben Pérezt hívta ki a Red Bull kerékcserére, két körrel később pedig Verstappen következett, aki a két Mercedes mögé érkezett vissza a pályára, Hamiltontól csaknem húsz másodperccel lemaradva. A 30. körben a hétszeres világbajnok Hamiltonnak is cseréltek, és amikor visszatért, öt másodperc volt a hátránya Verstappen mögött, míg a mezőnyt Russell vezette. Utóbbi öt kört vezette a mezőnyt, ám a gyorsan kopó gumijai miatt a holland pilóta folyamatosan közelített hozzá, így a 35. körben ő is kihajtott a boxba, Verstappen pedig újra az élen találta magát. A verseny első fele nem tartogatott komoly izgalmakat, a legjobbak tisztes távolságból követték egymást és a mezőny hátsó részében is kevés előzés történt. A folytatásban a hazai kedvenc Pérez szorongatta a második Hamiltont, akinek gondjai voltak a kemény gumikkal, így nem csupán a mexikóit nem tudta lerázni, de Verstappen is egyre távolabb került tőle. A folytatásban sem változott a futam képe, Verstappen magabiztosan haladt az élen, 10 másodperc fölé növelve előnyét, Hamilton mögött pedig hosszú körökön át másfél másodperc hátránnyal autózott Pérez. Izgalmakat a különböző gumistratégia ígért, ám a Red Bull közepes gumijai a "hajrára" fordulva sem lassultak a Mercedesek kemény gumijaihoz képest, sőt az utolsó körökre 15 másodperc közelébe nőtt az első két helyen haladó között a különbség, Verstappen pedig végül magabiztosan és fölényesen nyerte meg idei 14. futamát. A vb két hét múlva Brazíliában folytatódik.  

Fittipaldit ünnepli a Lotus egyedi Evijája

2022.10.30.
Mindent megtesz az újkori Lotus, hogy folyamatosan róla beszéljünk. Első modelljük az Evija meglepő teljesítményadataival hívta fel magára a figyelmet, majd meglépték a kötelezőt, és bemutatták első elektromos SUV-jukat is, ami az Eletre nevet kapta a magyar „életre” szó után. Miközben utóbbira igazán büszkék lehetünk, addig a Lotus még büszkébb lehet rendkívüli autósport múltjára, amit most igyekszik megidézni egy olyan egyedi modellel, amiből mindössze 8 darab fog készülni, ezért garantált számukra a future classic státusz, és valószínűleg már a vásárlás másnapján a dupláján fogják érni. Ez a Lotus Evija Fittipaldi, ami Emerson Fittipaldi és a Team Lotus 1972-es közös Forma-1 világbajnoki címénék ötvenedik évfordulóját hivatott ünnepelni. Ehhez persze visszahozták a Lotus Type 72 legendás arany-fekete fényezését, amit a nem kevésbé ikonikus John Player Special főtámogató miatt raktak az autóra annó. Egy olyan időtálló dekor ez, ami minden autónak jól áll, így az Evija is szörnyen dögös a legendás szín kombinációban, ami még a felniket, fékeken és a logókon is visszaköszön. Még az aktív hátsó szárnyon is visszaköszön Emerson Fittipaldi neve, 1972-es Forma-es győzelme, és a 8-as rajtszáma. A különleges Lotusok műszerfalába Fittipaldi aláírását varrták bele, a tetőn pedig még az eredeti versenyautó sziluettje is visszaköszön. Nem kevésbé meglepő az sem, hogy a forgatható módválasztót az eredeti autóból felhasznált újrahasznosított alumíniumból akották. Ha még ehhez hozzátesszük, hogy amúgy az Evija csúcsmodellje 1973 lóerős és 1700 Nm nyomatékot dob le az aszfaltra, amielőtt 9 másodperc alatt eléri a 300 km/h-t – nos igen, nem csoda, hogy el is fogyott mind a nyolc darab Fittipaldi Edition. Sőt, a legszerencsésebbek autóját maga a Mester is vezette, hiszen az autók leleplezésénél ott volt a brazil pilóta, és vezette is őket a Lotus tesztpályáján. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója