„Retro-modern” stílusban újrafazonírozták a Renault e-programját

2021.07.08.
Szerző: Heimer György Mindezeket a már korábban is megszellőztetett újdonságokat a Renault vezetése – élükön Luca de Meo cégelnökkel – megerősítette azon a minap tartott online-sajtótájékoztatón, amelyen körvonalazták nagyratörő elektromobilitási programjukat. Így mindenekelőtt azt, hogy 2030-ra az európai eladások 90 százalékát már a teljesen elektromos típusok teszik majd ki. A 4ever néven emlegetett, „retro-modern” stílusban újrafazonírozott R4-es, közös padlólemezen osztozik az 5-össel, és e platform-technológia révén a költségek 33 százalékos csökkenését remélik a velük azonos méretű Zoe típushoz viszonyítva. Renault-főnök Luca de Meo Fotó: Renault Az is a tervek sarkalatos pontja, hogy a 90 százalékos e-részarány eléréséhez 2030-ig évente mintegy egymillió e-autót kell majd előállítani. Ehhez Franciaország északi részén, „ElectriCity” néven egybefűzik három gyártómű termelését, 2024-ben pedig az Envision céggel kooperációban új akkumulátorgyárát húznak fel Douiban, amely 2024-ben kezdi meg termelését évi 9 GWh teljesítménnyel, 2030-ra pedig azt 24 GWh-ra futtatják majd fel. A Renault emellett a Verkor startup vállalkozással közösen fejleszti a nagyobb modellekhez szánt nagyteljesítményű battériákat. A Renault szerint az NMW (nikkel- mangán-kobalt) akkutechnika a költségek tekintetében a legversenyképesebb: 2025-ben kilowattóránként 100 dolláros költséggel, 2030-ban 80 dollárral számolnak, amikor majd megcélozzák a szilárdtest-akkumulátorok bevezetését. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Borzongató teljesítményre képes az új Puma Rally1 WRC

2021.07.08.
Az M-Sport Ford Puma Rally1 új generációs hibrid hajtáslánca hatékonyan hangolja össze a már több bajnokságon érmet szerző 1,6 literes EcoBoost benzines turbómotor, a 100 kW teljesítményű villanymotor és a 3,9 kWh kapacitású akkumulátor működését. A Ford Puma kompakt SUV közismerten élvezetes vezetési élményét még magasabb szintre emelő rallyautó egyértelműen jelzi a Ford elkötelezettségét az elektromos hajtásláncok iránt. A vállalat idén jelentette be, hogy 2026-ra teljes európai modellpalettáján kínál majd nulla károsanyag-kibocsátású, tisztán elektromos hajtású vagy plug-in hibrid változatokat, 2030-ra pedig minden modellje elektromos hajtásláncú lesz. Az autót az M-Sport Ford WRT pilóta, Adrien Fourmaux és az M-Sport Ford tesztpilóta Matthew Wilson vezeti - írja a cég közleménye. “A Ford 100 százalékban elkötelezte magát az elektromos jövő iránt, és a versenypályák poklában már eddig is olyan innovációk születtek, amelyeket ma már közúti modelljeinkbe is beépítünk” - mondta el Mark Rushbrook, a Ford Performance globális igazgatója. “Az M-Sport Ford Puma Rally1 a legkeményebb körülmények közt teszi próbára a hibrid hajtást, bebizonyítva, hogy ez a technológia borzongató teljesítményre is képes.” Az M-Sport idén jelentette be, hogy három évre szóló megállapodást kötött a hibrid technológia bevezetéséről a globális rally csúcskategóriájában. Az új, kifinomult plug-in hibrid hajtás versenyautós teljesítmény biztosít, ugyanakkor arra is alkalmas, hogy az autó károsanyag-kibocsátás nélkül szelje át a városokat, lakott településeket és az egyes szakaszok közé beiktatott szervizparkokat. A Puma Rally1 hibrid rendszere ugyanazon az elven működik, mint a közúti Puma EcoBoost Hybrid hajtása. A fékezés és egyenletes haladás közben egyébként veszendőbe menő mozgási energiát a technológia elektromos árammá alakítja, amit az akkumulátor tárol, hogy a villanymotort táplálva csökkentse az autó üzemanyag-fogyasztását, vagy extra teljesítményt biztosítson. A Puma Rally1 esetében ez utóbbi a lényeg: versenykörülmények közt az elektromos rásegítés több alkalommal is három másodpercen át tartó, mintegy 100 kW-ra rúgó teljesítménylöketet jelent. A többek közt a Kuga Plug-in Hybrid modellben is rendelkezésre álló plug-in hajtáslánc akkumulátora az egyes versenyszakaszok közt felállított szervizállomásokon külső áramforrásról is feltölthető, méghozzá alig 25 perc alatt. A 95 kg súlyú, folyadék- és levegőhűtésű akkucsomagot rendkívül szilárd burkolat védi a felverődő kövektől és egy esetleges baleset során fellépő erőhatásoktól. A FIA WRC Rally1 kategória versenyzői a 2022-es évadban már kőolajszármazék-mentes üzemanyagot használnak; a szintetikus és bio alkotóelemekből összeállított hajtóanyag 100 százalékban fenntartható forrásokból származik. “A WRC autók történetében új fejezetet nyitó korszak az eddigi legnagyobb technológiai előrelépés a WRC világában. A hibrid hajtás bevezetésével az autók erősebbé válnak, miközben hajtásláncuk sokkal inkább hasonlít a közúti modellekére,” vélekedett Malcolm Wilson, az M-Sport ügyvezető igazgatója. “A Puma neve már régóta jól cseng a rallyban, és már alig várom, hogy ezt a fantasztikus megjelenésű gépet ott lássam a 2022-es Monte Carlo Rally rajtvonalánál!” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Csecsemő sérült meg a kockakővel megdobott fővárosi buszban

2021.07.08.
Kockakő törte be a Budapest VIII. kerületében, a Rákóczi úton a Keleti Pályaudvar felé haladó 8E busz ablakát 2021. július 3-án 21 óra 30 perc körül. Bár az utastérbe repülő kő nem talált el senkit, az üvegszilánkok felsértették egy édesanyjával utazó négyhónapos csecsemő fejét. A vérző babát a kerületi rendőrök járőrautóval vitték kórházba, ahol könnyű sérülésekkel látták el. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya indított büntetőeljárást. A minden részletre kiterjedő nyomozás eredményeként a fővárosi rendőrök három nappal később, július 6-án fogták el a feltételezett elkövetőt. Az eljárás adatai szerint a VIII. kerületben élő férfi  az elmúlt hónapokban további hat alkalommal dobta meg kővel a környéken közlekedő buszokat. Az csak a vakszerencsének köszönhető, hogy azokban az esetekben senki sem sérült meg. A közlekedési nyomozók a 38 éves L. Norbertet hétrendbeli közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény bűntett megalapozott gyanújával hallgatták ki, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A férfi nem tett vallomást. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Vánszorog a vasút is a kánikulában

2021.07.08.
Azt írták: Szabadbattyán és Balatonfüred között több szakaszon óránként 40, illetve 60 kilométeres sebességkorlátozást vezettek be, emiatt a Budapest-Székesfehérvár-Tapolca vonalon 10-15, esetenként 15-20 perccel hosszabb lehet a vonatok menetideje. A Hatvan-Füzesabony-Miskolc-Szerencs-Bodrogkeresztúr vonal több szakaszán 11-től 19 óráig 80 kilométeres sebességkorlátozás van érvényben. A Budapest-Hatvan-Miskolc-Sátoraljaújhely vonalon közlekedő és a Budapest-Eger közötti vonatok menetideje 10-20 perccel hosszabbodhat meg. A Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonal egyes szakaszain 80, illetve 100 kilométeres csökkentették a sebességet, ezért 5-10, esetenként 10-15 perccel nőhet a menetidő. A Miskolc-Hidasnémeti vonal több szakaszán is 80, illetve 40 kilométeres csökkentett sebességgel haladhatnak a vonatok a biztonság érdekében. Emiatt napközben 10-15, esetenként 15-20 perccel nőhet a menetidő - írta a Mávinform. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Létrejött a magyar-orosz-kínai vasúti "tengely"

2021.07.08.
Az erről szóló megállapodást az államtitkár kedden írta alá Dmitrij Zverevvel, az orosz közlekedési miniszter első helyettesével. A vállalatot, amelynek alaptőkéjéről a felek később tesznek bejelentést, a tervek szerint még az idén Magyarországon fogják bejegyezni. A partnerek egyenlő részben lesznek tulajdonosok a cégben. Mosóczi László elmondta, hogy az európai irányú fuvaroknál az árualapot Kína fogja biztosítani, visszafelé a felek várhatóan egyebek között vegyipari és gyógyszeripari termékeket szállítanak majd Európából. "Ez egy alternatív útvonal, hiszen a távol-keleti áruk jelentős része Fehéroroszország és Lengyelország felé megy. De egyrészt az az útvonal már túlterhelt, másrészt a Kína-Oroszország-Ukrajna-Magyarország útvonal  a legrövidebb és a leggyorsabb Magyarország mellett Ausztria, Észak-Olaszország, Svájc és Dél-Németország felé is" - mondta az államtitkár. Szavai szerint a cél az, hogy a Kína felől Magyarországra érkező szerelvények számát, amely nemrégiben még évente csak egy volt, ezerre növeljék. Mosóczi szerint jelenleg évente mintegy harminc szerelvény érkezik a Távol-Keletről. "A Kína-Oroszország-Magyarország útvonal Záhony érintésével minden fél számára komoly gazdasági előnyöket fog jelenteni, jelentős mértékben hozzá fog járulni ahhoz, hogy Magyarország Közép-Európa logisztikai központja legyen. Maga Záhony is egy logisztikai központ lesz" - közölte. Mosóczi László beszámolt arról, hogy a moszkvai megállapodást megelőzően Jekatyerinburgban tárgyalt Szverdlovszk megye vezetésével, mert a Kínából Oroszországon át Magyarország felé haladó tehervonatok a transzszibériai vasútvonalon fognak közlekedni, amely áthalad ezen a régión is. Az államtitkár az uráli nagyvárosban az INNOPROM ipari kiállításon tárgyalt a járműgyártó Sinara cég vezetőivel, amelynek termékeit világszínvonalúnak nevezte. Az államtitkár arról is szólt, hogy a vegyesvállalat két évvel azt követően valósul meg, hogy az ITM és az orosz közlekedési minisztérium vezetője Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök budapesti tárgyalásai idején együttműködési megállapodást írt alá. Az akkori memorandum értelmében a két ország közlekedési szakemberei együttműködnek a kutatás-fejlesztés és a képzés területén is. A mostani tárgyalások során a felek egyebek között egyeztettek a vasúti karbantartás korszerűbb rendszerének bevezetéséről digitális technológiák alkalmazásával, valamint a határátkelés meggyorsításáról, amelyet korszerű nyomtávváltó tenne lehetővé. A magyar küldöttség megtekintette az orosz vasúttársaság Scserbinkában működő vasúti tesztközpontjában a fejlesztés vagy korszerűsítés alatt álló járműveit. "Világszínvonalú előadásokat láttunk, nagyon jó szakemberekkel találkoztunk, ami segíthet abban, hogy ha Magyarország a közeljövőben hasonló tesztközpontot létesít, akkor az orosz tudást figyelembe lehet venni" - mondta az államtitkár. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Kisteherautó gázolt halálra egy kerékpárost

2021.07.08.
A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a baleset a 111-es úton, Esztergom-Kertvárosban történt. A biciklis a helyszínen meghalt. A rendőrök a helyszínelés idejére az utat lezárták, a forgalmat elterelik - írták. Képünk illusztráció - forrás: police.hu) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Ön miről mondana le álmai autójáért?

2021.07.08.
Az AutoScout24.at által 500 válaszadó körében végzett egyik felmérés arra kereste a választ, ki, miről lenne hajlandó lemondani, hogy a hőn áhított autóhoz hozzá jusson? Italról? Cigiről? Nyaralásról? Mercedes EQS csúcsbelső: luxus felsőfokon. Fotó: Daimler Különösen a fiatalok mutatnak magas szintű elkötelezettséget álmaik autójának finanszírozása terén – írják a felmérést készítői. Összességében csaknem a  megkérdezettek fele (49 százalék) lemondana az alkoholról egy évre, 45 százalék tizenkét hónapot tudna elképzelni csokoládé nélkül, és legalább 43 százalékuk egész évet fogadna el vakáció nélkül. A 18–29 évesek még motiváltabbak - 95 százalékuk hajlandó lenne lemondani valamiről. Az életkor előrehaladtával azonban jelentősen csökken az autó iránti áldozatkészség. Az 50 év felettiek mintegy harmada már nem hajlandó lemondani semmiről, ha autóról van szó. Nemi különbségek Fotó: Toyota A jármű nyilvánvalóan sokkal fontosabb a férfiak számára, mint a nők számára.  A férfiak csupán tizenegy százaléka mondta azt, hogy semmiről nem mondana le álomautójáért, szemben a női válaszadók 30 százalékával. Ez nem csak azt jelenti, hogy a férfiak inkább lemondanak az alkoholról, a csokoládéról és a nyaralásról, hanem azt is, hogy minden második férfi hajlandó lenne levágatni a haját álmai autójáért. A női válaszadók közül tízből egy sem nem hajlandó elfogadni ezt az áldozatot. A lemondás az okostelefonnál leáll Az álomautó egyértelműen veszít a ringben az okostelefonnal szemben. Minden tizedik, vagyis 9 százalék mondta azt, egy évig búcsút int a mobilnak, ha megkapja az autót. A partnerség és a munka szintén nem vitatható. Négy százaléka mondana le munkájáról - a 18–29 évesek körében akár tíz százalék is. De ha partneréről kellene az álomautó javára lemondani, akkor nulla az igen válaszok aránya A felmérésről 2021 januárjában az Innofact AG az AutoScout24 megbízásából kikérdezett 500 osztrák lakosságot, akik az életkor (18–65 év) és a nem alapján vették fel a kérdést.  Csak az autótulajdonosokat kérdezték meg. Így néz ki az osztrákok álomautója Egy nemrégiben készült tanulmány szerint az autóvásárlók - még akkor is, ha a pénz nem kérdés - elég ésszerűek gondolkodnak – derül ki az Innofact AG által finanszírozott felmérésből, amelyben 500 osztrákot faggattak. Volkswagen Golf: Ausztriában nem luxus, de megbízható. Fotó: VW Milyen autót vásárolna, ha a pénz nem lenne kérdés?  Az AutoScout24.at által ismertetett eredményből kiderült, hogy a helyi sofőrök meglehetősen két lábbal állnak a földön. Minden tizedik, még akkor is, ha a pénz nem lenne kérdés, nem venne luxusautót. Tágas, biztonságos és megbízható A felmérés szerint annak, aki ma autóról álmodozik, nem feltétlenül a sok lóerő, vagy a móka és a kaland vonzza. Inkább azt lehetne mondani, hogy az osztrákok álomautója felnőtt – írja a honlap. Az álomautók slágerlistáját a tágas családi autók, a terepjárók, a biztonságos autók és a német luxusosztály gyártóinak megbízható modelljei teszik teljessé.  A nők és a férfiak itt viszonylag hasonlóak - azzal a különbséggel, hogy a női vezetők számára még fontosabb a biztonság, míg férfi kollégáik átlagon felül preferálják a német luxusautó-gyártók termékeit. A megkérdezettek 9 százaléka egy gyors elektromos autóról álmodik, például egy Tesláról.  A férfiak (11 százalék) és a 30 éven aluliak (14 százalék) még mindig a legjobban szeretik ezt az ötletet. A gyors, klasszikus sportkocsi viszont csak 6 százalék álma, míg a 30 év alattiak 11 százaléka szeretne ilyen karcsú járművet.  Általánosságban úgy tűnik, hogy a sok lóerő nem teljesíti a régóta dédelgetett álmot, mert csak 4 százalék szeretne erősen motorizált járművet vásárolni, ha a pénz nem lenne kérdés. Idős korúak: SUV és kabrió Az életkor előrehaladtával két trend jelenik meg az álomautóval kapcsolatban.  Egyrészt az 50 év felettieknél (14 százalék) az átlagnál (11 százalék) kifejezettebb a vágy, hogy egy SUV-ban magasabbra üljenek.  De az 50 év felettiek (11 százalék) az átlagos sofőrnél (6 százalék) is gyakrabban álmodnak arról a lehetőségről, hogy felfedezzék a világot „félmeztelenül”, más szóval kabrióban. Veterán autók Azok az autók, amelyekről általában azt gondolhatjuk, hogy álmokat okoznak, nem tartoznak az osztrákok álomautójának kategóriájába. A felmérés eredményei szerint egy old timer autó megvásárlása csak egy kívánságot teljesítene.  Igénytelen és kívülről irányított Azok, akiknek nincs semmilyen autóvágya (15 százalék), azt mondták, az autónak képesnek kell lennie arra, amit egy autótól el lehet várni. 4 százalék nyilatkozott úgy, hogy egyszerűen nagyobb kényelmet akar, - saját sofőrrel.  Az azonban, hogy milyen autót vezessen a sofőr, már nem játszik fontos szerepet. Legalábbis az ötszáz megkérdezett körében. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Haladék nélkül begyűjtik a rendszám nélküli autókat Moszkvában

2021.07.08.
Az orosz főváros hatóságai úgy döntöttek, nem várják ki, míg a tulajdonosok reagálnak az autókon hagyott figyelmeztetésekre és büntető cédulákra. Az idei évtől minden olyan, közterületen leparkolt autót azonnal elszállítanak, amelynek hiányzik a rendszámtáblája. A kocsikat erre kialakított tárólóhelyekre viszik. Itt először megpróbálják azonosítani a tulajdonosokat, akik – azonosítva magukat – jelentkezhetnek az autójukért. Ha a tulajdonos beazonosíthatatlan, elárverezik a kocsikat. Előtte azonban bonyolult rendőrségi procedúrán kell átesniük. A hatóságoknak ugyanis meg kell győződniük arról, hogy az adott járművel nem hajtottak-e végre bűncselekményt. A rendszám nélküli autók azonnali elszállításának egyébként az egyik fő indoka éppen az volt, hogy az elhagyott autókat ne lopják el, illetve ne használhassák őket bűncselekmények elkövetéséhez. Ez év eleje óta több mint 1,1 ezer rendszám nélküli autót szállítottak el a moszkvai közterületekről a a speciális parkolókba. A rendszám nélküli márkák toplistáját a BMW vezeti (174), majd a Mercedes-Benzek következnek (150). Őket a Kia (102), a Toyota (85), a Hyundai (75), a Skoda (56) és a Volkswagen (50) követi. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Magyar gumibitument fognak gyártani a tatárok

2021.07.08.
Az eseményen Rusztam Minnyihanov, a Tatár Köztársaság elnöke elmondta, hogy a Tatneft, a Taneco és Mol Group összefogásában 2023 első felében befejezendő beruházás kapacitása évi 25 ezer tonna lesz, amely Tatárföld igényeinek egyötödét fogja fedezni. Közölte, hogy a Mol technológiája alapján gyártott gumibitumennel borított út hő- és kopásállósága kiválónak bizonyult a kétéves próbán.   A 4 milliárd forint értékű, a Tatneft-leányvállalat Taneco telephelyén megvalósítandó  beruházáshoz a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt. (Képünk illusztráció) "Magyarország mindig is nyitott gazdasággal rendelkezett, de ez azt jelentette, hogy a külföldről Magyarországra érkező beruházások nagy jelentőséggel bírtak. Mostanra azonban új korszak kezdődött azzal, hogy vannak olyan magyar vállalatok, olyan regionális multik, amelyek külföldön jelentős és versenyképes beruházást tudnak végrehajtani" - mondta a tárcavezető. "A legnagyobb és legerősebb ilyen magyar multi a Mol" - tette hozzá. Emlékeztetett rá, hogy a Mol már jelen van Oroszországban, ahol napi 4,5 ezer hordó olajat termel ki. Elmondta, hogy Tatárföld különleges szerepet tölt be a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban; a régió második az oroszországi régiók közül a Magyarországgal folytatott kereskedelem nagyságát tekintve, amely az első negyedévben 100 millió dollárral nőtt. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Lángoló autó az M7-esen, a Balaton felé

2021.07.08.
Egy személyautó motortere égett az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, az 57-es kilométernél, Székesfehérvár térségében. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói egy vízsugárral eloltották a lángokat. Az egység visszahűti a felforrósodott alkatrészeket. (Képünk illusztráció) További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Címkék: 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója