Új otthonában nyitott kiállítást a Közlekedési Múzeum

2021.07.16.
Ez az intézmény Európa egyik legrégebbi alapítású, több mint 120 éves közlekedési múzeuma, amely képes megmutatni, Magyarország mennyi mindennel járult hozzá a közlekedéshez. Mégis, az utóbbi évekig lehetetlenül kis helyre összezsúfolva működött a Városligetben, és nem a munkatársain múlt, hogy csupán gyűjteménye egy kis részét tudta kiállítani - idézte fel a kiállítás csütörtöki sajtóbemutatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely elmondta: a múzeum számára a Kőbányai úti Északi járműjavítóban épül új, 21. századi otthon, ami hatalmas lehetőség. Egy modern múzeum fog itt megnyílni, amely nemcsak begyűjti és megőrzi, hanem a legmodernebb eszközökkel mutatja be az összegyűjtött anyagokat - hangsúlyozta, hozzátéve: a múzeumépítés egészen új lehetőséget jelent a magyar műemlékvédelem számára, hiszen az igazi védelem az, ha a régi épületek új feladatot kapnak. A miniszter elmondása szerint a New York-i Diller Scofidio + Renfro sztárépítész iroda és magyar partnere, az M-Teampannon kapta a feladatot, hogy ennek az épületegyüttesnek a megújítását a 21. századnak megfelelően álmodja meg, figyelemmel a magyar közlekedés hagyományaira is. A kormány az ehhez szükséges támogatást meg fogja adni - jegyezte meg. Gulyás Gergely emlékeztetett arra is, hogy a szomszédban már elkészült Opera Eiffel Műhelyházzal valódi kulturális központtal gazdagodik Kőbánya és egész Budapest. A nagyszabású, 2000 m2-es kiállítás, amely október 31-ig számos kísérőprogrammal együtt valósul meg, megmutatja, hogy a múzeum ezen a helyen valódi otthonra talált - mondta el Gulyás Gergely. Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója elmondta: történetének legnagyobb időszaki kiállítását nyitja meg a megújuló intézmény, egyben ez lesz az első tárlat, amelyet már leendő otthonában rendeznek meg. Mint felidézte, ezen a területen az 1860-as években kezdődött a járműgyártás, amely a 2. világháború előtt csaknem 2500 dolgozót foglalkoztatott itt. A háborús pusztítások után 1962-ben épült meg a Dízelcsarnok, ahol az Északi járműjavító 2009-ben bezárásáig a dízelmozdonyokat javították. A kormány néhány évvel ezelőtt döntött arról, hogy a Közlekedési Múzeum itt találja meg új otthonát, ezután nemzetközi építészeti tervpályázatot írtak ki az épület átalakítására. A tervezési munka nagy erőkkel zajlik, novemberben indulhat az engedélyezési eljárás, 2022 végére lesznek meg a kiviteli tervek, majd ezt követően kezdődhet a beruházás - számolt be a főigazgató. Vitézy Dávid kiemelte, hogy a látogatók most betekintést nyerhetnek az építkezés előtt álló, még érintetlen ipari környezetbe, mielőtt megkezdődik a múzeum új otthonának kialakítása.   Látható lesz egyebek mellett Szellem, a magyar sebességrekorder gőzmozdony, a legendás 424-es gőzös, az egykori népligeti versenyekről egy Formula V versenyautó és egy Puch verseny-motorkerékpár is. A tárlaton a csarnok történetét, a kőbányai ipari negyed közlekedéstörténeti jelentőségét és az új múzeum terveit is bemutatják, a Kertem pedig a csarnok mögött nyit jegy nélkül is látogatható szabadtéri vendéglátóegységet - közölte Vitézy Dávid. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt   További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Luxusterepjárós nő büntetőfékezett az M5-ös autópályán

2021.07.16.
A vádirat szerint a kecskeméti nő 2020. november 11-én reggel a lajosmizsei pihenőnél hajtott fel egy személyautóval az M5-ös autópályára Kecskemét felé. Nappali, jó látási viszonyok voltak, a sztráda úttestje száraz volt. A vádlott szerint az előtte, azonos irányban közlekedő kisteherautó sofőrje túl lassan hajtott, ezért a vádlott a távolsági fényszóróval többször rávillantott. A kisteherautót vezető férfi a felhajtóról az autópálya külső sávjába sorolt, a vádlott pedig a belső sávba áttérve balról előzni kezdett. Az előzés során a nő a tehergépkocsi mellé hajtott, leengedte a jobb oldali első ablakot és kiabálni kezdett a férfi felé. Miután az előzést befejezte, a vádlott az autót hirtelen jobbra kormányozta és részben áttért a külső sávba, majd legalább ötször indokolatlanul röviden fékezett. A sértett az ütközést csak fékezéssel és a jármű leállósáv felé kormányzásával tudta elkerülni. Ezután a külső sávban haladtak tovább, de a vádlott ismét indokolatlanul fékezett. A sértett áttért a belső sávba, hogy balról előzze a vádlottat, de a nő szintén áttért a belső sávba és megint indokolatlanul fékezett. A sértett az ütközést csak erőteljes fékezéssel tudta elkerülni.   A sértettnek köszönhetően a járművek nem ütköztek, személyi sérülés nem történt. A vádlott azonban szándékosan megszegte azon KRESZ szabályokat, miszerint előzni abban az esetben szabad, ha a vezető az előzés befejezése után a járművel a megelőzött jármű elé, annak zavarása nélkül vissza tud térni, ugyanakkor a jármű sebességét hirtelen fékezéssel csökkenteni csak abban az esetben szabad, ha ezt a személy- vagy vagyonbiztonság megóvása szükségessé teszi. A vádlott e szabályok megszegésével a sértett életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki. A járási ügyészség a szabadlábon lévő vádlottat közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja. Az ügyész felfüggesztett börtön és pénzbüntetés kiszabását indítványozza a vádlottal szemben azzal, hogy a közúti járművezetéstől is el kell tiltani. A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Természeti katasztrófa miatt törölték a nürburgringi kamionversenyt

2021.07.16.
A kedden kezdődött özönvízszerű esőzés miatt az ország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz és Észak-Rajna-Vesztfália tartomány több térségében megáradtak a folyók és patakok, és alámostak utakat, elöntöttek udvarokat, pincéket, házakat, helyenként egész településeket. A német hatóságok csütörtök délutáni adatai szerint legalább 42 ember halt meg a természeti katasztrófában. Részvétét fejezte ki az áldozatoknak a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője Facebook bejegyzésében. Közölte: a Nürburgring teljes technikai személyzete a mentésen dolgozik. “Példátlan helyzet alakult ki Rajna-vidék-Pfalz tartományban, és a heves esőzések, áradások hatásait látni igazán szívszorító. E példátlan körülmények miatt nem lehet a hétvégén megrendezni a kamionversenyeket. Gondolataink az árvízkárosultakkal vannak. A tűzoltók és a mentők hihetetlen munkát végeznek ebben a rendkívül nehéz helyzetben” - nyilatkozta Rolf Werner  versenyigazgató. kép: Révész Team További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Ezer elektromos jármű Bécsben szemben a forgalommal

2021.07.16.
Baleset nem történt, mert rendőrségi zárás mellet, rendőrségi engedéllyel haladt a forgalom a megszokottól eltérő irányban. Az osztrák fővárosban E-Mobility Fesztivált rendeztek június végén, amelyen legalább ezer jármű vett részt. Volt köztük kicsi és nagy, két kerekű és négy kerekű. Egyben hasonlítottak, zéró káros anyag kibocsájtás hajtotta valamennyit. A Rock den Ring névre keresztelt fesztivál keretében egész napos műsor várta a bécsieket és az érdeklődőket. Negyedszer rendezték meg Bécsben a fesztivált, ezúttal is a klíma védelme állt középpontban. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!                                           
Címkék: 

Beatles beszállítóval gyárt autót Button

2021.07.15.
A legtöbb autóversenyző előbb-utóbb csapatot alapít, színes a mezőny, van benne gyorsaság és rali pilóta. Így született a Ferrari márka, a McLaren, a Brabham, saját istállót alapított Loeb, Engstler, Michelisz és most egy Forma 1-es világbajnok is. Messze nem teljes a lista, de ez a néhány név is rangos kompániát és száznál több bajnoki címet jelent. A klub legújabb tagja a Forma 1-es világbajnok Janson Button egyedi módját választott autóépítő álmának megvalósításában: baráti társaságából verbuvált autógyártó közösséget. Vérükben van Ilyen az, amikor nem csak álmodoznak, de a tettek mezejére lépnek a megszállottak, akiknek vérében van az autósport. Az biztos, hogy reményteljes a vállalkozás, mert a csapat olyan autó örültekből tagokból áll, mint Jenson Button Forma 1-es világbajnok, Mark Stubbs tervezőmérnök és Ant Anstead, aki nem csak bohóckodik, hanem nagy szakértelemmel szerel, szerepel autós tv-műsorokban, valamint az üzleti-jogi főnök, Roger Behle. Type 62 Már tervezik első modelljüket, ami Lotus alapokra épül az 1969-ben bemutatott Type 62-es versenykocsi szellemében, a feltámasztott Radford karosszériaműhelyben. A Radford márkanév újraélesztése nem reménytelen vállalkozás, hiszen egykor Bentley, Mini és Rolls-Royce modelleket alakítottak át, többek között a Beatles tagjainak, akik jó reklámot és hátszeletet jelentettek, meg persze bevételt és világhírt. Menő ügyfélkör Első modelljét a Radford az 1951-es London Motor Show-n mutatta be, a kombivá alakított Bentley Countryman elképesztő megrökönyödést váltott ki, de végül siker lett, olyannyira, hogy több száz megrendelést kapott a cég. Többek között nyújtott és csapott hátú Aston Martin DB5-ösöket, Ogle Cortina GT-ket és egyedi Miniket készített. A Beatles tagok mellett ügyfelei között volt Peter Sellers színész, a legendásan vékony fotómodell Twiggy és Enzo Ferrari is. Patinás cég A Harold Radford által 1948-ban alapított karosszériaépítő vállalkozás első éveiben luxuskocsikat alakított át kombivá, de más műfajokban is sikeres volt: a cég műve a Ford GT40-es versenyautó brit prototípusának szárnyas ajtós üvegszál-kompozit karosszériája. Ám hiába a neves lista, 1966 szeptemberében csődbe ment. Feltámad a Radford A feltámasztási kísérlet első darabjáról még csak sziluett fotót publikáltak, a karosszéria profilja leginkább a Lotus Europa modellt idéz. Ami biztos, hogy a középmotoros és kétüléses Type 62/2-es kupéból csak 62 darabot terveznek és ahogy a csapat tagjai állítják, olyan különlegesség lesz, ami méltó a Radford és Lotus hagyományokhoz: Brit szívvel, brit lélekkel! És persze őrzi a klasszikus filozófiát, amit Colin Chapman így fogalmazott meg: a versenyautó legyen minél egyszerűbb és könnyebb. Nem véletlenül fogalmazott így a mérnök, tudta mit beszél, mert nem csak a legendás Lotust tervezője, de versenyzett is: 1956 az általa fejlesztett Eleven sportkocsit vezette a Brit Nagydíjon, Silverstone-ban. Button nem véletlenül tervezi a legendás brit versenypályára a feltámasztott Radford premierjét. És még a JPS is A Radford márka megszerzése után újabbat gyűjtött be a Button-team: az aranybetűkkel világhíressé lett JPS, vagyis John Player Special felirat a hetvenes években csillogott a fekete Lotus versenyautókon, a cigireklám megmentette a csődtől a legendás csapatot, sőt! Emerson Fittipaldi 1972-ben öt futamot nyert és világbajnok lett a JPS Lotus D-vel. A 98T modellel Ayrton Senna is versenyzett a hetvenes években. A brit istálló már korábban elkötelezte magát a dohánycéggel, melynek Gold Leaf matricája díszítette a Lotus versenyautót. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!        

Új Volkswagen Lamando – csak kínaiaknak!

2021.07.15.
A Volkswagen a Lamando középkategóriás szedán új generációját készíti elő. A modell külalakja jelentős változásokon ment, és először jelenik meg ötajtós köntösben. Az új, ötajtós változatról a kínai ipari minisztérium tett közzé képeket.   A képekből ítélve a modell megjelenése nagymértékben megváltozik, és dinamikus megjelenést kap, más lesz az orrész, nagy könnycsepp alakú fényszórókkal és széles, szájszerű hűtőrácsokkal. Kínai bennfentesek szerint az ötajtós változat a moduláris MQB Evo platform továbbfejlesztett verziójára épül. Az új Lamando hossza 4784 mm, szélessége 1831, magassága 1469 milliméter lesz, a tengelytáv pedig 2731 milliméterre "megnyúlik". További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Az új ŠKODA FABIA átlépte a négyméteres határt

2021.07.15.
Első ízben épül a FABIA a Volkswagen Csoport MQB-A0 moduláris keresztmotoros platformjának műszaki alapjaira, s kategóriája legtágasabb térkínálata mellett még színvonalasabb kényelem, valamint számos új biztonsági és vezetői segédrendszer választéka jellemzi. A FABIA így minden adottsággal rendelkezik ahhoz, hogy folytassa elődeisikerét: 1999-es bemutatkozása  ŠKODA több mint 4,5 milliót szállított ki kisautójából ügyfeleinek, amely így az OCTAVIA mögött a márka második legsikeresebb modellje. A ŠKODA FABIA ugyanazon gyártósoron készül, mint a SCALA és a KAMIQ modellsorozat. A gyártáskezdetre a cseh autógyártó megfelelő átalakításokat végzett a szerelőszalagon, illetve a prés- és a hegesztőüzemben. Számos összetett és fizikailag megterhelő műveletet robotok vettek át, magas automatizáltsági fokot téve lehetővé a termelési folyamatok során. Több mint 1,7 millió kiszállított példányával már a FABIA első, 1999-ben bemutatott generációja is a kisautók piaci szegmensének egyik legsikeresebb modellje lett. Az 1,7 milliós darabszámot a 2007-től kínált második nemzedék is elérte, s a 2014-ben debütáló harmadik generációval együtt a FABIA világszerte több mint 4,5 millió alkalommal talált gazdára a modellsorozat bevezetése óta. Az új ŠKODA FABIA érzelmekben gazdag formavilága mellett újszerű arányaival is mély benyomást kelt. A Volkswagen Csoport e platformja biztonsági és kényelmi funkciók jóval szélesebb kínálatát teszi lehetővé, és először épül az MQB-A0 moduláris keresztmotoros platform műszaki alapjaira. 4108 milliméteres hosszúságával az új generáció első ízben lépi át a négyméteres határt és 1780 milliméter szélességévelmég elődjénél is tágasabb helyet kínál. A csomagtartó térfogata – amely már az előző generációban is a szegmens legnagyobbjának számított – az új generációban 50 literrel 380 literre bővült. A ŠKODA elsőkerékhajtással és manuális vagy hétfokozatú automata DSG sebességváltóval kínálja új FABIA modelljét, a Volkswagen Csoport aktuális EVO-generációjának öt benzinmotorja pedig magasfokú gazdaságossággal és dinamikával kombinálja az alacsony károsanyag-kibocsátását. A FABIA légellenállási együtthatója (cw) akár0,28-os értékével a kisautók piaci szegmensének legjobbja, s az extrafelszerelésként rendelhető 50 literes üzemanyagtartállyal együtt a WLTP-ciklus szerint 900 kilométer feletti hatótávot is lehetővé tesz. Az új generáció számos olyan vezetői segédrendszert is kínál, amelyek mindeddig csupán a felsőbb kategóriák kiváltságainak számítottak. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  
Címkék: 

Tömegbaleset az M7-esen a Balaton felé - óriási a dugó

2021.07.15.
Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt ma délután az M7-es autópálya 71-es kilométerszelvényében, a Balaton felé vezető oldalon, ahol eddig tisztázatlan körülmények között hat személygépkocsi összeütközött. A balesettel érintett útszakaszon a helyszínelés ideje alatt egy sávon haladt a forgalom, ezért jelentős torlódás alakult ki. Óriási a dugó az M7-es autópályán a Balaton felé Szabadbattyán térségében - közölte az Útinform a honlapján csütörtök délután. Azt írták: a 70-es kilométernél a koradélutáni órákban több jármű ütközött össze, és csaknem tíz kilométeres kocsisor alakult ki; nagyjából 40-45 perces araszolgatásra kell készülni. Az Útinform azt ajánlja, aki a Balaton északi partjára tart, válassza Székesfehérváron keresztül a 8-as főutat. Annak, aki a déli partra utazik, érdemes az M6-os autópályát választania, majd a 61-es és a 64-es főúton kerülnie - írták. Frissítés! A rendőrök a baleset helyszínelését röviddel ezelőtt befejezték, az érintett útszakasz valamennyi forgalmi sávja ismét autózható. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

Izgalmasan csúnya: a Fiat Multipla sztori

2021.07.15.
1998-ban még más volt a világ. Még sehol sem voltak az emelt hasmagasságú SUV-k, akkoriban az egyterű volt a menő, és ezt szerette volna meglovagolni a Fiat is egy minden szempontból formabontó kompakttal. Ami sikerült is nekik, mi több, ennyi év távlatából is mindenki tudja, hogy mi az a Fiat Multipla, és ez bizony Robert Giolitonak köszönhető. Ő az az olasz dizájner, aki alapvetően egy informatikai állásra jelentkezett a Fiathoz, mégis rábízták a jövőbeli prototípusok tervezését. Ő alkotta meg 1993-ban a Fiat Downtown tanulmányt, két működő elektromos motorral, a McLaren F1-hez hasonló háromüléses elrendezéssel. Innen indult minden, majd folytatódott a Fiat Zic tanulmányautóval, aminek már a szélvédő alá integrálták a fényszóróit, csakúgy, mint a Multipla esetében. Giolto ráérzett a funkcionalitás a szépség előtt koncepcióra, és ebben támogatta az olasz vállalat. Szerettek volna eltérni a megszokottól, ezért eltértek a hagyományos 5- vagy 7-üléses koncepciótól. Megalkottak egy rövidebb, ám szélesebb autót az akkori egyterűekhez képest, mindössze két üléssorral, ám 3 ülőhellyel egymás mellett. Először az 1996-os Párizsi Autószalonon mutatták be a Fiat Multiplát, hogy így készítsék fel a piacot a szokatlan külsőre. Még maga Giuseppe Scagliola, a Fiat akkori platform fejlesztésért felelős vezetője „kalkulált rizikónak” nevezte a Multiplát. Akkoriban más idők jártak, belefért. Igyekeztek különböző művészeti ágak segítségével reklámozni a szokatlan autót, de a közvélemény általában addig jutott, hogy a Multipla ronda. Pedig még be sem ültek, hogy megvizsgálják mennyire okos megoldással szórták tele az utasteret. Még maga Jeremy Clarkson is azt állította, hogy logikus, egyenes gondolkodással egy remekmű. A Multipla meghaladta a korát, és egészen 2005-ig kellett várni egy újabb hasonló, 6 üléses egyterűre a Honda FR-V személyében. Ugyanakkor az eladási számok sosem repültek a magasba, és ezen még a szépítő 2004-es facelift sem segített. 2010-ben lett vége a Multipla sztorinak, hogy átadja a helyét a kisebb, de stílusosabb Fiat 500L-nek. Ami egyébként szintén Robert Giolito tollából származik. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!  

A nagy visszatérők hétvégéjét rendezik Monzában

2021.07.15.
1992-ben Geoff Lees és Hitoshi Ogawa itt szerezte meg a Toyota legelső sportautó-világbajnoki címét, a Peugeot felett győzedelmeskedve a TS010 Group C versenyautóval, amelynek neve azóta olyan legendák közé került, mint a Jaguar XJR-14, Mercedes-Benz C11 és Porsche 962. Az a verseny az akkori világbajnokság utolsó futama volt Olaszországban, ahová a WEC először 2017-ben tért vissza előzetes tesztelés céljából. Az 5,793 km hosszú történelmi pálya idén elsőként szerepel a versenynaptárban. A TOYOTA GAZOO Racing ereje teljében áll rajthoz Monzában, miután a Hosszútávú Világbajnokság idei szezonjának mindkét futamát megnyerte. A tavalyi Le Mans győztesei, Sébastien Buemi, Kazuki Nakajima és Brendon Hartley kettős elsőséggel vezetik a pilóták pontlistáját a 8-as számú GR010 HYBRID versenyautóval. A 7-es rajtszámú autót hajtó Mike Conway, Kamui Kobayashi és José María López összeállítású világbajnok csapat mindkét versenyen felállhatott a dobogóra. Miközben az eddigi versenyek nagy izgalmakat szolgáltattak, egy különösen fontos dolog hiányzott: a globális körülmények következtében a rajongók már tavaly február óta csak otthonról drukkolhattak kedvenceiknek. Mindez megváltozik Monzában, ahol korlátozott számban végre visszatérhetnek a nézők a lelátókra. A különösen nagy tempójú Monza ideális felkészülést jelent a Le Mans 24 órás futamra, ugyanis a hosszú egyeneseket szűk sikánok követik, amely felidézi a Circuit de la Sarthe vonalvezetését. Az ikonikus 24 órás verseny 2021-ben is a szokásosnál később, augusztus 21-én kezdődik. Olaszországban július 16-án, péntek délután kezdődik meg a küzdelem az első gyakorlással, amely egy különösen eseménydús szombat követ két edzéssel és egy időmérővel. A 37 versenyző vasárnap délben sorakozik fel a rajtrácsra a mindent eldöntő futamhoz. Hisatake Murata, csapatvezető „Izgatottan várjuk, hogy ismét nézők előtt versenyezhessünk. Már több mint egy éve a rajongók által teremtett fantasztikus hangulat nélkül kellett rajthoz állnunk, nekünk pedig ez már nagyon hiányzott. Az olaszok híresen érzelmesen állnak hozzá a motorsportokhoz, így Monza több szempontból is tökéletes helyszín a látogatók visszatéréséhez. Köszönjük a pályának és a rendezőknek, hogy mindezt lehetővé teszik. A hétvége számunkra újabb fontos lépést jelent Le Mans felé haladva, ugyanis a tempós, fékeket nem kímélő Monza hasonló megpróbáltatást jelent a GR010 HYBRID versenyautó számára. Mindannyian izgatottan várjuk a kihívást.” Mike Conway (GR010 HYBRID #7) „Boldog vagyok, hogy visszatérhetek Monzába. Néhány évvel ezelőtt már végeztük itt előzetes teszteket és igazán élveztem az akkori TS050 HYBRID versenyautó terelgetését a nagysebességű pályán. Biztos vagyok benne, hogy a GR010 HYBRID esetében ugyanez lesz a helyzet. Ugyanakkor a verseny komoly kihívást is rejt magában, hiszen ez az első alkalom, hogy Hypercar kategóriás járművet hajthatunk itt, vagyis a megfelelő hangolás kulcsfontosságú lesz, különösen a fékezés és a rázóköveken való viselkedés szempontjából. Bízunk benne, hogy sikerül minden és első helyen végzünk.” Kamui Kobayashi (GR010 HYBRID #7)  „A WEC mezőnye ugyan még soha nem volt Monzában, de én jól ismerem a pályát. Elsőként itt álltam rajthoz 17 éves junior versenyzőként. Így különösen boldog vagyok, hogy visszatérhetek Olaszországba, korai karrierem lakóhelyére. Ráadásul ez az utolsó verseny Le Mans előtt, így pedig különösen nagy fontossággal bír. Minden kihívásnak eleget kell tennünk, megtalálva a kimagasló teljesítmény és a megbízhatóság optimális keresztmetszetét. Reméljük, hogy izgalmas versenyünk lesz az olasz rajongók előtt, akiket különösen nagy örömmel köszöntünk.” José María López (GR010 HYBRID #7)  „Örömmel térek vissza Monzába. Bár jó ideje nem versenyeztem itt, de szép emlékeim vannak a versenypályáról karrierem korábbi időszakából, amikor ráadásul a közelben éltem. Junior versenyzőként megnyertem itt jó pár versenyt, és most WEC pilótaként is szeretnék győzedelmeskedni. A pálya tökéletes a hosszútávú versenyzéshez, Portimao után pedig nagy elvárásokkal állunk rajthoz. Mindannyian nagyon szeretnénk, hogy jó hétvégénk legyen, annál is inkább, mert a következő megmérettetés már Le Mans lesz.” Sébastien Buemi (GR010 HYBRID #8)  „Nagyszerű dolog két győzelemmel megkezdeni a szezont, és ezt a formát szeretnénk Monzában is megtartani. Mint mindig, most sem lesz egyszerű. Portimao rávilágított, hogy mennyire gyors tud lenni az Alpine versenyautója, a Glickenhaus pedig ezúttal már két autóval áll rajthoz. Szoros küzdelemre számítok a Hypercar kategóriában, de készen állunk a megmérettetésre. Le Mans már szinte itt van a nyakunkon, nekünk pedig alaposan fel kell készülnünk a 24 órás versenyre, amelyet remélhetőleg pozitív hangulatban tehetünk meg egy újabb győzelem után.” Kazuki Nakajima (GR010 HYBRID #8)  „Monza az egyik kedvenc versenypályám, így nagyon várom a visszatérést. A nagysebességű pályákon mindig kimondottan élvezetes versenyezni, és kíváncsian várom, hogy Hypercar kategóriás versenyautónk miként teljesít, hiszen a kemény fékezések, a rázókövek és az egyenetlen útfelület mind fokozottan igénybe veszi a technikát. Nagy kihívás lesz, de egyben komoly segítség is a Le Mans-i felkészülésben.” Brendon Hartley (GR010 HYBRID #8)  „Nagyszerű dolog, hogy a sebesség templomában is versenyezhetünk az új GR010 HYBRID versenyautóval. Monza gazdag történelemmel rendelkezik a hosszútávú versenyzés műfajában, és már csak ezért is örömmel üdvözöljük a WEC naptárában. Ez az első alkalom, hogy az új Hypercars kategória versenyautói meghódíthatják a Le Mans-t idéző hosszú egyeneseket. Mivel ide hasonló aerodinamika szükséges, a futam kiváló felkészülés lesz a 24 órás megmérettetésre. De nem csupán felkészülés; fontos, hogy Hosszútávú Világbajnokság ponttábláján is megerősítsük helyünket.” További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója